1. Végre kész az új fogam. Jobb, mint újkorában, ami azt jelenti, hogy ránézésre senki nem mondaná meg, hogy valaha is kezelték, még a tömés színe is stimmel, a maradék foganyaghoz és a szomszédos fogakhoz viszonyítva. Egy kicsit ugyan még magas, de azon lehet javítani, és végre úgy ehetek a bal oldalon, mint régen. Vigyáznom sem kell, mert az 55 ezer forintos kezelés után nem kell tartani töréstől vagy egyéb rongálódástól. Még jó...

2. Mostanában egyébként nemcsak nekem van problémám a fogakkal, hanem a titkárnőnknek is, ami egyrészt azt jelentette, hogy ma ugyanabban az időben, a város két különböző pontján tátottunk, másrészt meg azt, hogy az utolsó egy órában csak egyetlen kolléga tartotta a frontot az irodában (a társam egész napos továbbképzésen ült).

3. És még fog, akkor is, ha már unalmas. Jövő héten ugyanis újabb forduló, ezúttal magasabb sebességen: a JA6 és JA7 egyszerre lesz szétfurkálva. Egyikben töméscsere, a másik pedig a mostani sorsára jut majd. Remélhetőleg, mert a gyökérkezelés is képben van...

4. Ismét 300 Ft alatt van az euró. Egyrészt most nem hallom a károgókat (ilyenkor biztosan bosszúsan lapítanak), másrészt azon gondolkodtam, hogy ha lenne pár — mondjuk 6 — millió szabadon felhasználható pénzem, vennék belőle 10-20 ezer EUR-t, aztán kb. két hét múlva eladnám mindet az akkori árfolyamon, és ezzel keresnék is pár százezer forintot, munka nélkül. Így megy ez manapság a megfelelő körökben...

5. Viszont sajnos nemhogy pár millióm, de pár tízezrem sincs, mivel — valljuk be — ebben a hónapban túlköltekeztem. A januári fizetésem több volt ugyan, mint az utóbbi két évben bármelyik hónapban, de egyrészt kifizettem egy csomó rezsit, másrészt a fogam (már megint...) kezelésének költsége sem volt elhanyagolható. Plusz blogtali, mozizások, szállás-foglaló áprilisra, színházjegy februárra és márciusra...szóval elment. Most meg jöhet az egy hetes számolgatás, mint a — nem is olyan — régi szép időkben. Pedig úgy elszoknék már ettől...

6. De legalább a céges pénzügyek a legnagyobb rendben vannak, hiszen minden kifizetve, és még várunk pár tartozó ügyfelet. Ha ezek közül 2-3 még ebben a hónapban betoppan, a 2012-es kinnlevőségeink a nulla felé fognak konvergálni. A megelőző két évben felhalmozottak persze attól még ott vannak...

7. A kilátások sem rosszak, mivel az elmúlt 1 hónapban (úgy december közepétől) kb. 22-25 ügyfél jelentkezett könyvelésre vagy kért árajánlatot, és ezek egy töredéke — úgy néz ki — nálunk is köt majd ki. Sajnos csak töredéke, és ha kicsit tapasztaltabb lennék, vagy marketing irányba képezném magam, talán azt is meg tudnám mondani, a többi miért nem, vagy mi kellene ahhoz, hogy mégis de...

8. Ja, azt nem is említettem (ugrálok kicsit), hogy a hónap elejétől ismét számolom a kiadásaimat, kategóriákra bontva, mint tavalyelőtt. Kíváncsi vagyok, az idén mire megy el a pénzem...

9. Hétfőn megnéztük a Martha Marcy May Marlene című filmet, ami megint csak nem tetszett. Egy lányról szól, aki bekerül egy amolyan szekta-kommuna társaságba, majd két év múlva megszökik onnan. A kommunától pár órányira lakó nővérénél és annak férjénél köt ki, akik megpróbálnak valami kis életet verni belé, ez azonban kevésbé sikerül nekik. A lány nem tudja, mit akar, furcsán viselkedik, és folyamatosan retteg, hogy rátalálnak a volt társai. Kb. erről is szól az egész. Nekem megint kevés volt az info: miért kötött ki ott, miért jött el, hogyan éltek azok, hogyan él a testvére (a férjével), miért nem szedi össze magát a csaj? Azzal nincs bajom, ha egy történetből hiányoznak egyes infók, azzal viszont igen, ha szinte semmilyen infót nem kap a néző, hogy legalább valami minimális alapja legyen a látottak értelmezéséhez. Azért meg lehetett nézni...

10. Most meg Columbo megy az AXN Crime-on, ami az egyik kedvenc krimi-sorozatom, és már évek óta nem láttam egy részt sem belőle. Most (blogírás közben) pótolom.

Ígértem, hogy a múltkori mozifilmekkel kapcsolatban írok némi véleményt, úgyhogy következzen most ez.

Az élet fája (The Tree of Life)

A Ricsi már előzetesen felkészített rá, hogy ez kb. a Melankólia pepitában, de mivel annyira meg szerette volna nézni, annak ellenére mentem el vele, hogy magamtól sosem ültem volna be rá. Pedig akkor még nem is tudtam, hogy milyen. Megnéztük, és még aznap megkérdezték páran, hogy milyen is volt, de sem a Ricsi, sem én nem tudtunk rá választ adni. Ha pontozni kellene egy 10-es skálán, fogalmam se lenne, hova soroljam,, hány pontot adjak rá . Rossznak semmiképpen sem mondható, hiszen rengeteg jó gondolat van benne, meg gyönyörű jelenet, jó színészi játék, elgondolkodtató momentum, de kijössz róla, és nem tudod, mit lehetne mindezzel kezdeni. Plusz rohadt hosszú, közben viszont nagyon kevés párbeszéd van benne. Mint a Honfoglalásban, aminek jellegzetes momentuma, hogy Franco Nero 5 percig bámul a világba. A nézés persze nem baj, én is megállapítottam már pár filmnél, hogy a leghatásosabb, legkurvakibaszottjóbb jeleneteket csak elrontotta volna a beszéd, de ami kevés, az kevés.

Egyébként megállapítottam közben, hogy ez egy KDNP-s oktatófilm is lehetne a családról, mivel egyes jelenetek közben még nekem is kedvem támadt egy-két gyereket gyártani, és apukának lenni, ebből a szempontból tehát mindenképpen hatásos volt. Ugyanakkor azt is megállapítottam, hogy a filmet újra meg kellene nézni, de ezúttal 3-5 perces blokkokra darabolva, és minden blokk után el kellene a látottakon elmélkedni, mert lenne min, és így annyira tömény sem lenne az egész. Születés, halál, Isten, teremtés, szeretet, család, felnövés, bűn. Aki fogékony a művészfilmekre, a szépségre, a mély gondolatokra, az arcokkal, gesztusokkal, látvánnyal kifejezett érzelmekre, annak mindenképpen ajánlom, de aki csak Brad Pitt miatt nézné meg, az nagy ívben kerülje, mert nagyon csalódni fog.

Barney és a nők (Barney's Version)

Ez a film viszont már eldönthetően nem jó. Alapvetően komédia, de annak nem annyira erős, a végé felé a drámába fordulás meg inkább csak hatásvadász, mintsem mély. A főszereplő életstílusa és megmozdulásai inkább taszítóak (sőt), amire még jól rá is játszanak a készítők, azaz még ki is hangsúlyozzák lépten-nyomon. A cél nyilván az, hogy magunk is egy kicsit megundorodjunk, mert aztán majd milyen jó lesz megélni a látottak miatti sajnálatot avagy szánalmat. A színészek egyébként jónak mondhatók, de se a sztori, se a beleszuszakolt minimális kis csavar nem javítja tovább az összképet.

Egyébként lehet, hogy ha a körülmények nem olyanok, amilyenek voltak, jobban élveztem volna. Történt ugyanis, hogy az előttünk levő sorban egy rakat vénember és vénasszony ült, akik legalább annyira nem tudtak viselkedni, mint amennyire a Westend mozijában az akciófilmekre beülő cigánygyerekek, és ez nemcsak megdöbbentett, de sokkal inkább zavart. Röfögtek, hangoskodtak, akkor nevettek, amikor nem is volt min, és folyamatosan kommentálták a jeleneteket. Marha idegesítő volt. Amikor aztán az egyik tatának megszólalt a mobiltelefonja (pedig külön elhangzott, hogy mindenki halkítsa le), és ő azt percekig kereste a kabátja zsebében, úgy éreztem magam, mint egy Monty Python szkeccs szereplője. Már csak röhögni tudtam és a fejemet fogni. Nem is értem, mi ez a sok nyugdíjas mostanában a mozikban. Az élet fája előtti filmről is tömegesen jöttek ki, azon is sokan ültek közülük, meg erre a filmre is egy csomóan ültek be (miközben az egész teremben egyébként alig egy maroknyian voltunk). Nem baj persze, csak feltűnt.

Összességében tehát nem volt valami felejthetetlen filmélmény. 4/10

1. Az utóbbi 3 hétben annyit dolgoztam, mint szerintem még soha, de legalábbis annál régebben, amennyire vissza tudok emlékezni. Heti 50 óra körül toltam a szekeret, és ez a szellemi és idegi állapotomon meg is látszik. Itt az ideje pihenni egy kicsit.

2. Ezt el is kezdtem, mivel ma 14:30-kor úgy felálltam a helyemről és hazajöttem, hogy csak na. Ilyen is jó régen volt.

3. Szerdán lement a BA7 kezelésének újabb fordulója. Dokibácsi már kicsit fáradt és nyűgös lehetett, mert az érzéstelenítés előtt nem gondoskodott (másik) érzéstelenítésről, de felnőtt férfi vagyok, kibírtam egy (helyett két) apró tűszúrást. Volt megint fúrás, az inlay üregének kialakítása címén, aztán az alsó és felső fogsoromról lenyomatot vett, hogy jövő héten beragaszthassa a pótlást. Király lesz!

4. Egy kis adalék az ország (egyesek szerint a miniszterelnök) ekézésével kapcsolatban. Mit is tudnak rólunk azok, akik súlyos állításaikkal feketítenek bennünket a világ különböző országaiban? Kormányelleneseknek, és értékrend nélküli minden-elleneseknek nem ajánlott!

5. A köztársasági elnök úrnak eközben le kellene mondania. Megengedő módon még mindig megadom a lehetőséget a minden kétséget kizáró bizonyításnak, erre viszont kevés esélyt látok. Bárki másról lenne szó, nem lennék olyan szigorú (hiszen jó pár hasonló ügyet találnánk), de az ország első emberéről van szó, és ő nem engedhet meg magának ilyen botrányt. Viszont a lemondással várjon 2-3 hónapot, mert az ország renoméjának ez most nem tenne túl jót (többet ártana mint máskor), akkor majd jöhetnek a családi okok...

6. Ugyanakkor ha én lennék az NBH, a HVG újságíróitól megkérdezném, hogy vajon milyen okok vezettek ahhoz, hogy ezt az ügyet most érezték szükségesnek a nyilvánosság elé tárni, amikor így is nyakig vagyunk a szarban? Nem ért volna rá 2 hónapot? Semmi probléma vele, sőt, helyeselhető is, főleg, hogy egy magát gazdasági lapnak tartó újság kollégái töltötték vele az idejüket, de hát az időzítéssel kapcsolatban vannak fenntartásaim. Mellesleg gratulálok nekik, mert sokat tanultak a magyar jobboldal újságíróitól. Ez oknyomozás a javából! (És most ismét parazsat gyűjtöttem a fejemre).

7. A sütőben éppen az egyszerű és gyors kedvenc sül. Tepsibe minimális olaj (kenésnek) + krumpli + fűszerkeverék + lila hagyma + fűszeres sertéskaraj + feta + paradicsom, ezek szeletelve egymásra rétegezve, egy kis tejföllel kevert reszelt sajttal megborítva. Ízorgia.

8. A (rettegő) hajléktalanok a Róna utcai szelektív hulladék szigetnél újabb eljárást fejlesztettek ki az alumínium dobozok megszerzésére. Eddig felborították a tárolókat és az aljukon keresztül szedték ki a pénzzé tehető dolgokat, az FKF viszont körbekerítette azokat egy vas korláttal, hogy csak az emelőeszközzel lehessen kiemelni őket. De sebaj, elég egy hosszú rúd, amivel az alumíniumost kicsit meg lehet dönteni, egy adag karton, amire az esőben is rá lehet térdelni, és egy bot, amivel a résen ki lehet piszkálni a dobozokat. A híres magyar lelemény...

9. Az utóbbi hetek fáradalmai mellett nem nagyon volt időm vasalni, így most a vasalandós fotel támlájának tetejéig áll a póló-ing halom. Mivel ez nem mehet így tovább, a hétvége fő programja lesz a kupac eltüntetése, a 2 hete a szobában álló vasalódeszka elpakolásával együtt.

10. Holnap ugyan egyéb programom van, de erősen gondolkodom rajta, hogy kiszaladok a Kossuth térre, hogy egy mécsest én is elhelyezzek majd a többi között. Aztán megyek is tovább. De lehet, hogy nem fog beleférni.

...és már nem sikerült a minél gyakrabban (azaz max. 2-naponta) elkövetett blogírás tervét tartanom, két hét után máris 4 nap kimaradt. De van mentségem, mert annyi programom volt a hétvégén, hogy ki se láttam belőle. Pihenés persze semmi nem volt, alkoholfogyasztás viszont annál több, szóval máris nagyon várom a következő pénteket...

Az újabb heti hajtást (tudom, elcséplem ezt a szót, de használatkor még mindig szem előtt tartom az erejét) pénteken 4,5 óra túlórával koronáztam meg, majd ismét átlényegültem Lostékhoz, akik akkor az egyik utolsó estéjüket töltötték a munkahelyemtől két sarokra levő albérletükben, és ennek tiszteletére egy kis esti összejövetelt szerveztek. Mivel másnap a blogtali volt a program, nem is akartam (nagyon) alkoholt fogyasztani, hogy vasárnap még mindig legyen némi esélyem talpra állni, ezért csak egy üveg bort vettem, és azt vittem magammal. A terv nem jött be, mivel vendéglátóim is készültek, és a többi vendég sem jött üres kézzel. Ettől függetlenül többé-kevésbé sikerült mértéket tartanom, így csak egy kicsit becsíptem, és mire a taxival hazaértem, már ki is tisztult a fejem. Éjjel egy elmúlt, mire ágyba kerültem.

Szombaton kivakartam magam az ágyból, térültem-fordultam, és már indulnom is kellett a Puskin Moziba, ahol a Ricsivel — akinek péntek este külön programja volt — Az élet fáját néztük meg. A filmre most nem térek ki, mert majd egy külön bejegyzésben vesztegetek rá pár szót, elég legyen annyi, hogy a hossza miatt a végére igencsak éhesek lettünk. Beültünk az Astoriánál levő Burger Kingbe, és egy-egy menü mellett kényelmesen megtárgyaltuk a még friss filmélményt. Gondoltunk rá, hogy Tamást vagy SPF-et megkérdezzük, nem akarnak-e kicsit korábban a CD Fű-be érkezni, de aztán olyan jól eltraccsoltuk az időt, hogy csak kicsivel 7 előtt érkeztünk meg a helyszínre.

Mi voltunk az elsők, de hamarosan megérkezett Treen és IO is, majd némi beszélgetés-kezdeményt követően azt vettük észre, hogy egyre többen ülnek körülöttünk. Nem sorolok fel mindenkit, aki eljött, mert elég sokan voltunk, és végül tutira kifelejtenék valakit, de az biztos, hogy a melegbloggerek számának és aktivitásának ellenére is szép számban gyűltünk össze. Külön szerencse, hogy manapság a hírek gyorsan és akadálymentesen terjednek, így olyanok is feltűntek, akik már nem blogolnak, de akik ettől ugyanúgy a blogger-közösséghez tartoznak (legalábbis az én szememben). Nem tudtam mindenkivel beszélgetni, de a korábbi találkozók alkalmával már rájöttem, hogy nem is érdemes ezzel próbálkoznom, mert végül csak szétapróznám az estét, és egy következő alkalommal úgyis lehetőségem lesz törleszteni az elmaradásból. Furcsa volt, hogy az előző napi alkoholfogyasztás után most még többet ittam, de meg sem éreztem. 2x2 deci forralt bor és vagy 4 deci tömény elfogyasztása után is úgy éreztem magam, mint aki semmit nem ivott, de ez nem is baj, elvégre kinőttem már a középiskolás szintből, amikor még a berúgás maga volt az esti buli célja (mondjuk nekem már akkor sem). A lényeg, hogy a tiltás ellenére lehetett odalent (külön helyiségben) dohányozni, ami +1 pont, voltak jó beszélgetések, vicces momentumok, meg az üvegezés helyi verziója, a vasalózás. Szerencsére a javából kimaradtam, de a végén — újabb vegyülési kísérletem következményeként — még én is kaptam egy-két kényes kérdést, ezek őszinte megválaszolásához azonban már elegendő volt bennem az alkoholmennyiség. A hangulatot jól példázza, hogy a hely elvileg éjfélkor bezár, minket mégis úgy kellett kidobni, két órával később. Ennyi legyen is elég.

Miután mindenkitől elköszöntünk, hívtunk egy taxit, és hazajöttünk vele. Kivételesen egy női sofőrt kaptunk egy terepjáróval, ami külön-külön is ritkaság, nemhogy így együtt, ráadásul a nő nagyon beszédes, nagyon vagány és nagyon világi volt. Állítása szerint nyolc nyelven beszél...folytassam?

Fél 4-kor feküdtünk le aludni, és 10-kor már fent voltam, ami nem nagy kunszt, maximum, ha hozzá veszem a hét köznapi részét is. Ennek megfelelően a Redblekhez való átutazgatás, majd a Xanax következő műsoraihoz való szövegmondás alat végig tiszta kóma voltam. Alkalmanként majd' elaludtam, de azért hősiesen segítettem a skacoknak, és a jelenlétemmel igyekeztem emelni a délután fényét. Alkoholról már szó sem lehetett volna, de szerencsére nem is volt. Hazafelé aztán vásárlás, utána krumpli hámozás, és -sütés, vacsora, fürdés, filmezés, végül ájulás...és már itt is volt a hétfő.

Újra munka, újra fél 7-ig, aztán megint mozi (Barney és a nők), éjfél után lefekvés, korán kelés...

...és így tovább, szóval nem csoda, ha az utóbbi pár napban max. a kommentelésre volt némi energiám. Az aktuálisokra is csak holnap válaszolok majd, mert most teregetek, fürdök, rövid alvás, és már megint munka, megint fogorvos, megint...

Az idei év egyik nagy terve, hogy rendbe tetetem végre a fogaimat, még mielőtt nekilátnék nyelvet tanulni és jogsit szerezni.

Az ok ezúttal sem esztétikai, sokkal inkább egészségügyi, az orvosom ugyanis tavaly június óta nem látott, és akkor is még jó pár kezelni való fog volt a listán. Egyszerűen nem volt pénzem, nemhogy a fogaimra, másra sem. Azok pedig az eltelt idő alatt tovább romlottak, úgy három hónapja pedig arra lettem figyelmes, hogy a bal alsó 7-essel valami nem oké. Érzékeny volt a rágásra, és egyszer az evés után azt vettem észre, hogy valami mintha kitüremkedne közüle. Megnéztem tükörben, és akkor láttam, hogy valami (vagy a fogam vagy a tömés) eltört benne. Innentől kezdve nem rágtam azon az oldalon, és minden hónapban számolgattam a kis pénzem, hátha meg tudom csináltatni. Nem tudtam, közben azonban a jobb oldalon is problémás lett az evés, úgyhogy most már nagyon időszerű volt a dokihoz való látogatás. Pénzem is van rá, bár szívesebben költeném valami másra.

No, szerdán végre elmentem hozzá, és bemondtam neki az adut: BA7. Mondtam, hogy ha elégnek látja az újratömést, akkor azt kérem, de ha attól tart, hogy a kevés foganyag utána sérülékeny marad, akkor jöjjön az inlay. Erről tudni kell, hogy több, mint tömés, de kevesebb, mint korona, azaz nem kell hozzá lecsiszolni a fogat, viszont nemcsak a belsejét tömi ki, de a fog felszínét is takarja, így nyugodta(bba)n lehet rajta keményebb dolgokat rágni.

Először azonban meg kellett nézni, mi a probléma. A tömés tört el, amit egy csipesszel egyszerűen kiemelt a számból, és mint kiderült, ez azért fordulhatott elő, mert alatta tovább szuvasodott (na ezért ne menjen senki olcsó fogorvoshoz...), és a nyomást alátámasztás nélkül már nem bírta. Megkaptam az érzéstelenítést, majd elküldött röntgenre (tehát kb. 5 méterrel odébb), hogy lássa, milyen közel van az ideg. Kb. ekkor kezdtem el szorongani. Nem félek a fogorvostól, de a legutóbbi gyökérkezelés alkalmával az ájulás tört rám, és azóta már nem vagyok olyan magabiztos. Jött a fúrás — én közben végig a kezeimet szorítottam egymással, — de aztán megnyugodhattam, mivel sikerült a gyökércsatorna átlyukasztása nélkül végezni. Aztán már nem tudtam, mi történik, de a doki végül elmagyarázta, és egy kis papíron le is rajzolta nekem. Mivel a szuvasodás srévizavé haladt a fogamban, a régi tömések és a szuvas rész eltávolítása után lejtős lett a kezelt rész, ami nem is volna baj, viszont az alacsonyabban fekvő oldal az ínyvonal alá került, ami ráadásul (a romlás miatt) be is vérzett. Ezért — és a további kezelési lépések előkészítése okán — egyrészt kétoldalt egy-egy támaszt épített be, a fog alját pedig kitöltötte egy speciális anyaggal. Erre jött az ideiglenes tömés.

Jövő szerdán speciális furatok kialakítása és lenyomatvétel lesz a program, két hét múlva pedig beragasztja az inlayt, addigra ugyanis meggyógyul az ínyem. Mindez 55000 Ft-ba fáj nekem, de legalább tudok majd rendesen enni, egyelőre a bal oldalon, ahol eddig nem tudtam. Aztán jöhet a következő fog, vélhetően hasonló metódust követve. Ez a bal felső 4-es, ami szintén tömött, és aminek a pereme tört le. Csak egy kis darab, de vajon mi lappanghat ott, ami majd csak a kezelés során derül ki. Aztán újabb és újabb kezelések jönnek, míg végre eljutunk a két gyökérkezelt foghoz, amik már tényleg esztétikai (és persze megelőző) beavatkozások lesznek. Ezek a legdrágábbak, de ha idáig eljutunk, akkor már elégedett leszek, mert az azt fogja jelenteni, hogy futotta rájuk.

De ezekről majd akkor mesélek.

Szplancs.

A Nagy Szovjet Szocialista Gazdasági Világválság egy ideje minden hírműsor velejét adja. Ezzel fekszünk, ezzel kelünk, és közben olyan kifejezéseket tanulunk, mint korábban még soha. Ezeket hozzá is csaphatjuk az olyanokhoz, hogy anthrax, aflatoxin, guargumi és társaik, de most nem ez az érdekes. Nyilatkoznak a kormánytagok, mindenféle közgazdászok, elemzők, brókerek, okos emberek, és ugyanazt a dolgot százféle megközelítésből is előadják, sokszor egymásnak ellentmondásos okokat és következményeket vázolva. Lassan olyan lesz ez a téma, mint a foci, tudniillik, hogy mindenki ért hozzá, és ennek megfelelően mindenki hülyeségeket is beszél.

Én nem is vállalkozom arra, hogy beleártsam magam a makrogazdasági dolgokba, és egy nagy összefoglalót írjak az egészről, esetleg véleményezzem a dolgokat, hiszen míg mikroökonómiát már háromszor is tanultam életemben (és napi szinten alkalmazom), a makroökonómia nekem már túl magas. Azaz biztosan megérteném, ha dolgom is lenne vele. Éppen ezért inkább csak egy műsorrészletet ajánlok, méghozzá az alábbi műsor első 5 percét. Nagyon tanulságos.

Itten van.

Azt hiszem, az illető megfogta ennek az egésznek a velejét. Pár ember — semmit és senkit nem kímélve — nagyot szeretne kaszálni, miközben mások ezt már most is naponta megteszik. Egész országokat képesek tönkretenni, és még csak le sem szarják, mi lesz az állampolgárokkal, mert őket csak a pénz érdekli. A magam részéről biztos vagyok benne, hogy Magyarország csak a következő préda. A vezetői meggondolatlan lépéseket tettek, magukra haragították a nagyhatalmak képviselőit, így brókeréknek nem kell attól tartaniuk, hogy fejjel rohannak a falnak. Lehet dagonyázni a főleg általuk generált szarban. Naponta elhangzik, hogy a forint-euró árfolyamot kívülről, szándékosan azért növelik minél magasabbra, hogy a kormányt az IMF-fel való megállapodásra kényszerítsék, annak pedig tudjuk, mi lesz a következménye. Akkor nem a 2% ÁFA miatt fogunk rinyálni, hanem olyan brutál dolgok miatt, amiket most még csak a jól értesültek tudnak elképzelni. Most azért szar Orbán, mert kicsináltat minket a nagytőkével, akkor azért lesz szar, mert abban állapodott meg, amiben meg kellett neki. Most monnyon le, mert tönkre tette az országot, akkor azért átkozzák majd, mert — Görögországhoz és Olaszországhoz hasonlóan — a Goldman Sach senki által meg nem választott helytartójának adja át a kormányrudat, szakértői kormányzás címén. És akik ma naponta verik magukat a földhöz, mert szerintük itt nincs demokrácia, azokat a legkevésbé sem fogja zavarni egy választások nélkül hatalomra kerülő, idegen hatalmat kiszolgáló ember uralma. Csak remélni tudom, hogy minderre nem fog nálunk is sor kerülni.

De máris elkalandoztam (és a kifejtés nélküli ide-oda belekapásnak mindig sok dühödt komment lesz a vége), pedig csak a videót akartam felkonferálni. Szóval a műsor további részét nem muszáj megnézni, meghallgatni, mert az már sok mindenről szól, és sokszor kissé patetikus, vagy éppen gyermeteg, de ez az első 5 perc mindenkinek ajánlott. Jó szórakozást hozzá!

Meg kell hagyni, eléggé robbanásszerűen indult az év. A decemberben — főleg az év végi szabadság okán — el nem végzett munkák majdnem mind ott vártak rám, ahol tavaly hagytam őket (leszámítva azt, amit a két 'szabadság ellenére dolgozom' napomon kicsináltam), plusz ezekhez jött még a januári adag, ami nem volt kicsi. Így már hét közepén láttam, hogy a napi 1-2 óra túlmunka ellenére is be kell majd mennem szombaton, és így is lett.

Pénteken este 7-ig bent ültem, majd átmentem Losthoz és párjához, ahol éjjelig traccsoltunk meg iszogattunk, majd onnan (csak Ricsi meg én) eltaxiztunk Ricsihez. Mivel megittunk egy üveg Hubit, kicsit becsíptem, így az éjszakám sem volt valami pihentető, amihez hozzájött még a korán kelés. Ricsi szülei bármelyik percben várhatók voltak, ezért gyorsan leléptem. Gyönyörű tavaszi jellegű reggelen, a meglepően kihalt városban, baromi álmosan és enyhén másnaposan mentem be dolgozni, ahol messze nem voltam olyan hatékony, mint szerettem volna. Nem is maradtam sokáig, csak kb. du. 1-ig, majd gondosan bezártam mindent, és elindultam hazafelé.

Közben kitaláltam, hogy ez a legjobb alkalom egy kis bevásárláshoz, így beugrottam a Duna Plázába, ahol előbb becsápoltam egy méregdrága szendvicset a KFC-ben (ahol minden méregdrága), majd felsétáltam a dm-be, hogy vegyek pár szükséges és pár kevésbé szükséges, de hasznos dolgot. Beváltottam két kupont, hogy olcsón tegyek szert két flakon tusfürdőre (én azt használok), de vettem fogkrémet, hajbalzsamot (hogy a maradékot a fejemen elkényeztethessem), bőrradírt arcra (hogy a sok stressztől ragyás és zsíros bőrömet megszépíthessem), borotvapengét (mert a régiek már olyanok voltak, mint a bot), meg ropit a cicámnak, mert azt nagyon imádja. Otthagytam vagy 5000 forintot. Aztán visszaszálltam a metróra, és beugrottam a végállomásnál levő hobbiállat boltba, ami a legolcsóbb macskakaja-lelőhely közel, s távol. Itt is elköltöttem egy kisebb (na jó, nagyobb) összeget, de legalább betáraztam majdnem egy hónapra. Itthon aztán próbáltam pihenni (nem annyira sikerült), blogolni meg tevékenykedni, aztán Ricsi is megjött. Kajáltunk, tévéztünk, én pedig korán lefeküdtem, mert nagyon álmos voltam.

Vasárnap se sok mindent csináltam, viszont sütöttem sajtos tortillát (életemben először), amiből a szükség okán kihagytam pár dolgot, más összetevőket meg kicseréltem benne, de így is olyan lett, amilyennek vélhetőleg lennie kellett. A receptet az új krumplis-kajás könyvből vettem, amiből még máskor is fogok főzni (elvégre azért szereztem). Gyártottam magamnak némi szex-izomlázat, vasaltam, és felvittem a moly.hu-ra egy nagy polcnyi könyvet. Már 400-nál tartok (1-nek számítva minden olyan könyvet, ami többkötetes), és még két polcnyi hátra van. Ma meg már ma van...

Hát ez volt.

És most valami teljesen más. Úgyis igényli az olvasók egy része a politikát, hát most ide idézek egy szkeccset, ami szegről-végről politika, és amit a vasárnapi vacsora közben láthattunk volna a Ricsivel, ha történetesen ezt az epizódot néztük volna. Csak az abszurdra fogékonyaknak!

Ez a fiatalember azt állítja, hogy az első előbújása úgy esett, hogy a testvére a Twitter-fiókjába belesett, de szerintem a családja minimum süket-néma és vak is. Mintha kissé ordítana róla, hogy melyik csapatban játszik...

Első látásra cuki, én pedig csak irigykedem, mert hogy lehet valakinek ilyen sima bőre és ilyen szép, fehér fogai (meg tökéletes frizurája és stílusos szemüvege)?

Második (harmadik és sokadik, mivel egy rakat videója van) látásra viszont meg kellett állapítanom, hogy már rövid távon is kurva nehezen tudnám elviselni a társaságát. Nem elég, hogy amerikai módon affektál és nyújtja a szavakat, de még a hajtűdobálós stílusa is rátesz erre egy lapáttal. Öe.

Az viszont már a videó megtekintése közben eszembe jutott, hogy én is könnyen hasonló sorsra juthatok, csak nem Twitterrel, hanem a bloggal.

Még az államvizsga környékén olvastam ezt a könyvet, és már akkor írni akartam róla, de ez azóta sem sikerült, úgyhogy csak most pótolom be. Ez amolyan fürdőkádas könyv volt, viszont a vizsgát követő viszontagságok miatt a második felét egyhuzamban olvastam el, gyakorlatilag néhány óra alatt.

Akkor azért is volt olyan jó ilyesmit olvasni, mert eleve a szociológia töltötte ki minden szabad percemet (na jó, ez azért túlzás), így nem okozott nagy törést az egyik pillanatban szukcesszióról és filtrációról tanulni, a másikban meg valami tök másra koncentrálni. A sztori ugyanis arról szól, hogy a világban elterjed egy halálos betegség (encephalitis-16), ami csak a férfiakat támadja meg, azok közül is csak azokat, akik még és már ivarérettek (azaz működik náluk a spermatogenezis). Néhány hónap alatt sikerül is a Föld férfilakosságának átlényegülni a másvilágra, így viszont egyéb súlyos problémák is elterjednek, például gazdasági összeomlás, munkaerőhiány, politikushiány és a többi. Néhány fontos személyt sikerül azonban megmenteni és ún. PZ-kbe (protected zone) menekíteni, hogy fontos tudományos kutatásokat végezzenek, főleg az újdonsült betegséggel kapcsolatban. Ezek közé tartozik a könyv főhőse is, aki egyébként már előre figyelmeztette a vezető politikusokat, hogy mi fog történni, de persze azok szartak a fejére. Hogy a védett zónában levő tengődés valóban kimenekítés-e vagy sokkal inkább amolyan koncentrációs táborba zárás, az már más kérdés, főhősünk (és társai) legalábbis sokkal inkább éli azt meg az utóbbiként. Már csak azért is, mert az USA elnöke a sajnálatos események következtében egy férfigyűlölő leszbikus lesz, aki nem is annyira akarja, hogy felfedezzék a vírus ellenszerét. Na vajon miért nem? Azt viszont jobban szeretné, ha sikerülne egyrészt a klónozás technikáját másrészt a férfi meddőséget okozó szer suttyomban történő elterjesztését feltalálni.

A férfiak ugyanis nem pusztulnak ki egytől-egyig. Egy részük ugye PM, azaz védett férfi lesz, más részük önként kasztráltatja magát, hogy életben maradjon, vagy sebészeti úton vagy egy növénykivonattal, és persze ott vannak még az öregek meg a gyerekek, akik valamilyen módon mind az elnök asszony riválisává válhatnak. Ezt pedig ő nem annyira szeretné. A sztorinak nem is annyira az összeesküvéses politikai szála az érdekes, sokkal inkább az elképzelt új világ folyamatainak leírása, ezt utaltam az előbb a szociológia témakörébe. Milyen az, amikor az évezredeken keresztül elnyomott női nem egyszer csak kiszabadul a rabigából, hogy a férfiak fejére nőjön? Milyenek a női katonák? Hogyan reagálnak a vallások? Milyen az új hierarchia? Az elnöknő hatalmának megdöntése és a vírus ellenszerének felfedezése után milyenné válik az új világrend? (Utóbbira egy egyszavas tipp valakitől? Két helyes választ is elfogadok.) Merle ezeket mind zseniálisan vezeti le.

Szóval aki szereti az ilyesmit, annak a Védett férfiak kimondottan ajánlott.