«Nyári gyakorlat A kamera, a tükör meg az egóm »

Anómia

2008. aug. 15.2008. aug. 15. 13:26 - írta: 979
Kategóriák: gondolatok
Címkék: anómia, Captain, celebek, ipar, kapitalizmus, Magyar Gárda, média, normák, politika, rendőrség, szélsőjobb, szocializmus, szociológia, társadalom

Egyszer, úgy tél végén már elhatároztam, hogy írok egy bejegyzést ebben a témában, mivel abban az időszakban egymás után olyan sok hír borzolta fel az idegeimet, hogy az már gondolatébresztőként hatott rám. Ekkor állapítottam meg, hogy Magyarország nyilvánvalóan anómikus állapotba került, és az egyetemen ezt a felvetést több csoporttársammal is megvitattam. Éppen ezért nem akartam ide is leírni az akkori gondolatmenetemet, félő lett volna ugyanis, hogy valamelyik egyetemi társam egy keresőszó nyomán nálam köt ki, és akkor kész a lebukás. Aztán az ihlet amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is szállt, egészen mostanáig. Bár — ahogy mondani szokták — politikai-közéleti uborkaszezon van, Captain29 írása ismét előhozta belőlem az év eleji gondolatokat, úgyhogy most mégis traktálnám ezekkel a nagyérdeműt. (Captain pedig vegye úgy, ez a kommentem az írására).

Először is tisztázzuk, miről van szó. Az anómia az az állapot, amikor egy társadalomban megszűnnek vagy felborulnak a normák, a szabályok, az emberek elvesztik a fogódzóikat. A normális viselkedés érvényét veszti, a szabályokat tömegesen nem tartják be vagy kijátsszák. Ez előfordulhat hirtelen, például forradalmak, gazdasági (világ)válságok esetén, de kialakulhat folyamatosan is, mint ahogy — szerintem — esetünkben is. Ha a XX. századi Magyarországot veszem, akkor említhetném a kommunista hatalomátvétel utáni időszakot vagy a rendszerváltozást. Utóbbi esetben ugye megszűnt az egypártrendszer, felbomlott az újfeudális struktúra, a tervutasításos gazdasági rendszerrel párhuzamosan működő reciprocitáson alapuló újratermelési modellt pedig hirtelen felváltotta a tranzaktív modell, avagy a kapitalizmus. Néhány hónap alatt 1,5 millió ember vesztette el az állását, megugrott a szegénység, az infláció, a hatalom által megszabott árak helyett bejött a piaci verseny, a 'nagy hal megeszi a kis halat' jelensége, és az embereknek már senki nem mondta meg felülről, mit tegyenek. Minden megváltozott szinte egy csapásra. Az ilyesmi egy társadalomban elég drámai hatású változás. Hozzá kell tenni, hogy brutálisabb is lehetett volna, ha idő közben nem lett volna néhány apró lépés ebbe az irányba, mint például au Új gazdasági mechanizmus bevezetése '68-tól, aztán pedig a finomhangolásos felkészülés az új rendszerre (senki se higyje, hogy a rendszerváltás pusztán néhány tucat elszánt ember határozott kiállásának volt köszönhető). Az anómiás állapotban megnövekszik a bűncselekmények, a deviáns viselkedésformák és az öngyilkosságok száma is. Erről bővebben Émile Durkheim vagy Robert Karl Merton műveiben olvashatunk. De miért gondolom, hogy a XXI. századi Magyarország ebben az állapotban van? Erre egyszerűen is válaszolhatok: kapcsoljuk be a tévét vagy vegyünk egy újságot, és a kérdés máris nem kérdés. A bővebben válaszhoz viszont néhány példát vennék segítségül.

Nézzük először a rendőrséget és az igazságszolgáltatást. A rendőrség dolga az volna, hogy a tisztességes, törvénytisztelő polgárokat megvédje a bűnözőktől, a bűncselekményeket megakadályozza, és ha ez nem sikerül, az elkövetőket felkutassa és az igazságszolgáltatás kezére adja. Az igazságszolgáltatás feladata pedig benne van a nevében. Ehelyett mit látunk? A rendőrség először is nem tudja megakadályozni a bűncselekményeket, de még a bűnözőket sem tudja elkapni. Ha valahova betörnek, és az áldozat a rendőrségen megkérdezi, hogy "De ugye elkapják őket?", még a rendőr is csak azt válaszolja, hogy "Ugye viccel?". Autólopásoknál ugyanez a helyzet. Sőt, még az is előfordul, hogy amikor a sértett tudja, hogy ki volt az elkövető, a hülye szabályok miatt még akkor sem szerezhet érvényt az igazságának (személyes tapasztalat). Vidéken még a kertből is kilopják a terményt, elviszik az utolsó tyúkot az ólból, családok tartanak rettegésben egész utcákat, egész erdőket vágnak ki, szemétlerakót csinálnak a fokozottan védett területekből, és a hivatalos közegek semmit nem tudnak tenni, mert nincsenek meg az eszközeik, nincs pénzük, nem mernek közbeavatkozni (az életüket vagy az állásukat féltve), vagy maguk is bűnözők. Ha valahogy mégis sikerül elfogni egy bűnözőt, az a törvényi kiskapukat kihasználva ússza meg a büntetést. Pszichológiai okokra hivatkozik, egyszerűen meglép vagy lefizeti a bírót. A rendőrség ehelyett a kisembereket üldözi. Demagóg, de igaz, hogy míg a nagy halakat milliós csalások után sem vegzálják, addig a hétköznapi embernek az elsősegély csomag szavatosságát is figyelnie kell, nehogy megbüntessék. Lejárt szavatosságú, rothadó húsokat zabáltatnak föl velünk, és megússzák, túlszámláznak a vendéglőkben és megússzák, átvernek a piramisjátékot szervezők, az egyéb csalók, csődbe visznek vállalkozásokat, amik aztán meglépnek a tartozásokkal, és mind-mind megússzák. Ahogy a szegénység egyre terjed, úgy nő az elkövetett vagyon elleni bűncselekmények száma is, de a rendőrség nem a szabad lábon lófráló betörőket, csalókat, gyilkosokat üldözi, hanem pénzt szed be az egyszerű emberektől minden szir-szarért, vagy politikai megrendelésre tevékenykedik (lásd az utóbbi időben megzavart FIDESZ-es sajtótájékoztatókat vagy 2006.10.23-át).

Mit gondol vajon az átlagember, amikor azt látja, hogy a rendőrség nem tudja megvédeni az MTV székházát, mert 20 szerencsétlent állít szembe 3000-rel, miközben több száz kollégájuk egy sarokkal odébb a tökeit vakargatja (ott voltam, láttam)? Mit gondol, amikor egy felgyújtott vízágyúból a tüntetők mentik ki az egyenruhást annak kollégái helyett (ott voltam, láttam)? Mit gondol, amikor azt látja, hogy az állig felfegyverzett rohamrendőrök nemhogy megakadályoznák, hogy egy pár tucat főből álló garázda csoport egy békés megemlékezés résztvevői közé meneküljön, de még ki is kényszeríti azt, majd ezt követően válogatás nélkül kardlapozik, gumibotozik időseket, fiatalokat, szóval mindenkit, akit csak ér (ott voltam, láttam)? Mit gondol, amikor azt tapasztalja, hogy a rendőrök maguk is bűncselekményeket követnek el, állat módjára vernek össze mindenkit, külföldi turistát, sajtóst, csenevész országgyűlési képviselőt, papot, olimpikont, eltörik megbilincselt emberek ujjait, a Dunába dobják az igazoltatottak személyi okmányait, feldúlnak vendéglátóipari egységeket, és az utcára terelt vendégeket jobbról-balról gumibotozzák? Mit gondol, amikor azt látja, hogy a rendőrség képtelen megfékezni egy 12 éves kölyköt, aki kénye-kedve szerint foszthat ki, késelhet meg bárkit — akár fényes nappal is — a köztereken? Vagy mit gondol, amikor a munkahelye ablakából azt kell végignéznie, hogy egy drogdíler miként fizeti le az őt elkapó rendőröket? Azt fogja gondolni, hagy valami nagyon nincsen rendjén, mert azt tudja, hogyan kéne mindennek működni, de azt is látja, hogy az egész nagyon nem úgy működik. Vagy vajon nem erre a következtetésre jut, amikor azt hallja, hogy egy jogerősen elítélt bűnözőt egy kereskedelmi televízió munkatársainak kell a hatóságok kezére juttatnia, vagy amikor a bíró azt az újságírót ítéli el, aki megírja és tételesen bizonyítja, miként verte össze a feleségét egy országgyűlési képviselő? Mit szól erre az átlagpolgár, amikor azt hallja a bíró szájából, hogy "Engem nem az igazság érdekel, hanem, hogy a vád megállja-e a helyét" (az újságíró elleni személyiségi jogi perben)? De hogy a példákat ne a végtelenségig soroljam, mit gondol az átlagember, ha azt látja, hogy a milliárdokat eltüntetők 1,5 év felfüggesztett büntetést kapnak, ha a hétpróbás gazemberekből miniszterek lesznek, ha a lebukott politikusok felfele buknak, és a bűneiket elintézik egy legyintéssel, meg azzal, hogy "Nem törvénytelen, csak nem etikus"? Azt fogja gondolni, valami nagyon nem jól van itt.

Egy nyugati típusú társadalomban az állampolgárok jogosan várják el, hogy az ország infrastruktúrája rendesen működjön. Ehelyett néhány fok mínusz vagy egy-egy ellopott kábel miatt megbénul a vasúti közlekedés, a mentőhelikoptereket fűtetlen garázsban tárolják, és az alkalmazottaknak kell hősugárzókkal körberakni azokat, hogy ne menjenek bennük tönkre az eszközök. Alig épül valami, és ami épül, az is beszakad, beomlik, leomlik, eltűnik. A kórházakat, iskolákat, óvodákat bezárják, a vasúti vonalakat felszámolják, a buszjáratokat ritkítják. A mentősnek a saját motorján kell életet menteni menni, a világhírű szívsebészt kirúgják állásából, gyógyszerek és vécépapír helyett széfeket vesznek a kórházakba, a műtéteket elhalasztják, a mozgássérülteknek hónapokat kell várniuk egy-egy műtétre, a pszichopatákat meg szélnek eresztik. A bányászat már rég megszűnt, a nehézipar rögtön ezután összeomlott, a könnyűipar haldoklik, a mezőgazdaság pedig a sír szélén áll, annak ellenére, hogy Magyarország földjei rendkívül alkalmasak a művelésre. Az államadósság egyre nő, az állami vagyon ezzel párhuzamosan egyre csökken, az infláció folyamatosan magas, a gazdasági növekedés pedig alacsony. Az emberek abban bíznak, hogy valamikor csak jobb lesz, ehelyett mindig csak rosszabb.

Vagy nézzük a médiát és az értelmiséget. Utóbbiaknak az volna a feladata, hogy megértesse az emberekkel a világ dolgait, elmagyarázza nekik, mi miért van, jósoljon és finoman terelgesse az állampolgárokat a helyes döntések felé. A média feladata pedig az lenne, hogy a hatalma növelése és megtartása érdekében túlkapásokra hajlamos államtól megvédje az állampolgárokat. Tájékoztatnia kellene, a visszás dolgokat felderíteni, és kérdéseket szegezni a politikusoknak, gazdasági szereplőknek. Ehelyett a túlnyomó többsége elhallgatja a releváns dolgokat, az elkövetett bűnöket kicsinyíti, más apróságokat felnagyít, lényegtelen dolgokkal foglalkozik a lényegesek helyett, tehetségtelen senkiháziakból hatalmas sztárokat, megmondóembereket farag, és még az amúgy is primitív tömegkultúrát is a gagyi szintjére silányítja. Az értelmiség pedig? Ugyanezt teszi, plusz közreműködik a szavak jelentésének eltorzításában, az idegent szépnek titulálja, a szart meg fantasztikus eredménynek, a nemzet maradék büszkeségét tovább erodálja, a racionálist irracionálisnak nevezi, és folyamtosan cimkéz. Aki ki meri mondani a nyilvánvalót, az szélsőséges, nacionalista (még ennek a jelentését is elcseszték), rasszista, a demokrácia ellensége vagy akár még terrorista is. Csendőrgyilkos gazembereknek avatnak táblát, a történelemből csak a rosszat idézik, a legnagyobb királyainkat gyűlöltnek titulálják, az árulókat pedig megfontolt államférfiaknak, akik az adott helyzetben nem tehettek mást.

Azt hiszem, ezekből a példákból jól látható, mi az anómikus állapot. Egy ilyen országban egy intelligens ember fejében zsonganak a kérdések. Miért mondják, hogy X mértékű gazdasági növekedés tök jó, ha az összes környező országban nagyobb? Miért baj, ha a nemezetem jelképeit viselem a ruházatomon, és miért nem, ha CCCP-s pólót, amerikai zászlót, jamaikai karvédőt vagy vörös csillagos pólót? Miért mondják, hogy a sok fürdő felesleges, veszteséges és nem kellett volna megépíteni őket, amikor ezek egy csomó járulékos haszonnal is járnak? Ha azzal nyugtatnak, hogy örüljünk, mert nálunk még olcsóbb az áram, mint Nyugat-Európában, miért nem teszik hozzá, hogy ott persze a fizetések is a többszörösei az ittenieknek? Miért fekete a fehér, miért jó a rossz? A sok miérttől zúg a feje az embereknek, de ha ilyenek nem is foglalkoztatják őket, akkor is azzal szembesülnek, hogy minden lerohad, megszűnik, életüket egyre több fal határolja körül, és egyre több helyzetben nem tudják mi a teendő, ha nem az, aminek lennie kéne.

Mit lehet ilyenkor tenni? Mertontól részben függetlenül (most nem olvastam újra el a levezetését) én három lehetőséget látok az anómikus állapotban való létezésre:

Az alkalmazkodás az egyik lehetőség. Tudomásul veszem, hogy ez van, ilyen körülmények között kell érvényesülnöm. Akkor én is lopok, csalok, hazudok, nyalok, adóelkerülök, lefizetek, jogtalanul igénylek, meg amit még csak lehet. Pont, mint a 'nagyok'. És ha így jól megszedtem magam, akkor jó nagy falat húzok a házam köré, meg biztonsági őrt fogadok, aki majd megvéd a nyomorgók hadától.

A menekülés a másik. Ha tehetem, elmegyek ebből az országból, hátrahagyva a házamat, a hazámat, a rokonaimat, a barátaimat, mindent, és megpróbálok külföldön érvényesülni. Vagy nem foglalkozom többé a közösséggel, a társadalommal, a politikával, csak megnézem az esti gagyit, elolvasom, mi történt Győzikével, Mónikával, Dundikával, Prüntyikével, Csucsukával, zabálok, sörözök, meg vásárolok, amíg van miből. Egy negyedik megoldás is lehetne, de ide sorolom, hogy a legvégső esetben öngyilkos is lehetek (ez a durkheimi anómiás öngyilkosság).

A harmadik pedig, hogy a kezembe veszem a dolgokat. A szavaknak újra értelmet adok, az igazat igaznak nevezem, a hazugságot pedig hamisnak, képzem magam, alternatív forrásokból tájékozódom, vagy beállok polgárőrnek. Ha emiatt lenáciznak, lefasisztáznak (nem sorolom), akkor sem érdekel, hiszen már nincs hova hátrálni. Ha lecsuknak emiatt, akkor is visszaütök, áramot vezetek a kerítésembe, és ha ez sem elég, előbb-utóbb tojást fogok hajigálni, aztán meg molotov-koktélt. Egyesületet alapítok, alapítványt teszek vagy beállok valamelyik már létezőbe.

És máris itt vagyunk a Magyar Gárdánál. Ezt a szervezetet ez hozta létre, a kiáltás, hogy "ELÉG VOLT!". Családapákról és -anyákról van szó, egyszerű emberekről, meg néhány tettrekész fiatalemberről.  Nem neonácikról, bűnözőkről, meg szélsőséges nacionalistákról. Talán az idő majd igazolja ezt az állításomat.



  • 1.  captain29 2008. 08. 15. 21:22

    Gratulálok ehhez az írásodhoz (is)! Bár én ezt nem veszem kommentnek mert annak határait enyhén szólva elhagyta :) Persze ez nem baj.
    Az idő pedig majd igazolja ezeket az állításainkat(is). Mint ahogy Nagy Imrét is igazolta a történelem.



  • 2.  eirik 2008. 08. 15. 21:45

    Huhh háromszor olvastam el ezt az írást, és mostanra nyugtáztam mindazt, hogy:

    1. totál így gondolom a helyzetet
    2. épp ez efféle gondolatmeneteim kifejtésénél lepődnek meg heteró barátaim /idevéve a Magyar Gárdáról vallott véleményemet is/, hogy én et most így hogyan, elvégre buzi vagyok...
    3. valóban nagyon sz@rban vagyunk
    4. hogy az ilyen írásokért érdemes blogokat olvasni :)



  • 3.  eirik 2008. 08. 15. 21:48

    Tehát et=ezt + a 3.ik pontnál: ...nagyon nagy sz@rban...

    Sorry egy kicsit későn van :)



  • 4.  AvPlaten 2008. 08. 16. 9:26

    Abban egyetértek, hogy siralmasak a közállapotok, sok embernek betelt a pohár és tenni akarnak valamit. Nem mindegy azonban, hogyan akarjuk orvosolni a bajokat. A Magyar Gárda erre azonban nem alkalmas, inkább tetézi a bajokat. Magyarországon az egyenruhás szervezetektől sokan viszolyognak, én is (nekem nem csak Szálasiék jutnak eszembe, hanem a munkásőrök is). Nincsen "nemzeti minimum", tehát nem létezik a legkisebb közös nevező, amiben politikai és egyéb hovatartozástól függetlenül egyet tudnánk érteni (ennek a nevezőnek a szétforgácsolásában mindegyik politikai aktívan részt vett). Ha tenni akarunk valamit, akkor civil alapon kell szerveződnünk, nem politikai alapon. Vissza kell térni a res publicához, a "közös dolgokhoz", de ez csak akkor lehetséges, ha a többség azonosulni tud a mozgalommal. A magyar gárda azonban olyan ideológiák és jelképek mentén szerveződik, amivel sokunk nem tud azonosulni. Tálcán kínálják kritikusaiknak azokat a jelezőket, amiket aztán rájuk aggatnak.
    A cél pedig nem szentesíti az eszközt: nem lehet molotov koktélokkal és kerítésébe vezetett árammal kikényszeríteni a változást. Az csak arra jó, hogy az erkölcsi lesüllyedés után teljes barbarizmusba forduljon át az ország.



  • 5.  979 2008. 08. 16. 9:56

    Köszönöm a pozitív kritikákat. Platen, veled meg teljesen egyetértek. Direkt nem is elemeztem tovább a Gárda kérdését, mert már így is nagyon sokat írtam. Valóban elcseszték ezzel a bakancsos-egyenruhás-árpádsávos megjelenéssel, meg a gárda névvel. De itt nem is ez volt a lényeg, hanem a kialakulása oka.



  • 6.  rás 2008. 08. 16. 13:44

    "Egy ilyen országban egy intelligens ember fejében zsonganak a kérdések." Nagy rokonszenvvel és kétségbeesetten olvastam nagyszerű bejegyzésedet, amelynek számos részletével (persze) nem értek egyet. Ez az ország és ez az állam valóban szétesett. Az ebből következő alternatívák nagyjából azok, amiket felvázoltál; bár a harmadiknál szerintem összemosol össze nem tartozó dolgokat: az, hogy nem fogadod el az uralkodó normanélküliséget, hanem kialakítod a saját életedet, világlátásodat megszabó erkölcsi szabályrendszert, a dolgok összefüggését megvilágító racionalitást, ez nem azonos az erőszakkal. Az más kérdés, hogy az előző egyéni megoldás, a menekülés egy fajtája, a második pedig bizonyos történelmi helyzetekben a változásnak - vagy a változás kikényszerítésének - feltétele.
    Még egy dolog: a logikád elkerülhetetlenül a diktatúra - mint a jelen anómiás állapot leküzdésének eszköze - szükségességéhez vezet. Amiben szerintem egyébként igazad van. Csak azt nem tudjuk, hogy milyen lesz ez a diktatúra (van sejtésem), s hogy mi lesz az eredménye (van félelmem, van szkeptikus reményem is).
    A lényeg: fontos dolgokról írsz/gondolkodsz - felelősen (még ha sok dologban nem is értek egyet veled).



  • 7.  tamás 2008. 08. 16. 16:14

    "Talán az idő majd igazolja ezt az állításomat."
    Vagy nem.



  • 8.  979 2008. 08. 17. 9:17

    Rás: bevallom őszintén, egy kicsit tartottam a várható reakciódtól, de kellemesen meglepődtem.
    A harmadik lehetőséget igazából nem úgy értettem, hogy az anómikus állapotban alakítom ki a saját normarendszeremet, hanem, hogy megpróbálok visszatérni az anómia előtti állapothoz. Ennek nem része az erőszak, ezt valóban nem különítettem el egyértelműen. Az erőszakkal nem is értek egyet, azonban mint látható, ezt nem mindenki gondolja így.
    Hogy szükség van-e diktatúrára, az vitatható. Mivel szinte minden intézmény és alrendszer rosszul vagy nem működik, és ezek helyreállítását csak egyszerre érdemes megtenni, valószínűleg sajnos igen. Azonban az korántsem biztos, hogy megtörténik (még mindig van hova zülleni). Figyeljük az olaszországi eseményeket, ott ugyanis most valami hasonló kezdődött el.

    Tamás: a talán szó éppen ezt jelenti. Azért remélem, találtál az írásomban olyat, amire helyeslően bólogattál.



  • 9.  rás 2008. 08. 17. 10:09

    979: A kérdés nem az, hogy szükség van-e diktatúrára, hanem, hogy elkerülhető-e. E pillanatban úgy látom, hogy éppen az általad - jelenségszinten - felvázolt (és szerintem, sajnos, igaz) anómia miatt: elkerülhetetlenül sodródunk afelé. Ami persze nem azt jelenti, hogy én kívánom, jónak tartom a diktatúrát. Azt igen, hogy ami a rendszerváltás után mára kialakult, azt rossznak, károsnak, és a diktatúrán - na jó, legyünk megengedőek: egy szigorú, az állam funkcióit, működését, ha kell, erővel helyreállító, autokratikus rendszeren - kívül más reális alternatívát nem látok. De persze nem mindegy, hogy "az én barátaim" vagy "az én ellenfeleim/ellenségeim" gyakorolják majd ezt a diktatúrát.



  • 10.  Svityó 2008. 08. 23. 15:00

    ezt a tévészékházas dolgot lassan jegelni kéne már... az írásodra meg annyit még, hogy gimiben az osztályfőnököm leszólta azokat, akik csak fikáztak, de nem volt építő jellegű ötletük...



  • 11.  Svityó 2008. 08. 23. 15:01

    hopp: még annyi, hogy már én is szeretném, hogy legyen kormányváltás. De [csak] azért, mert itt baj van, hanem mert kíváncsi leszek, hogy akkor kit fogsz fikázni.



  • 12.  979 2008. 08. 23. 20:36

    Wiko, ezek szerint te úgy gondolod, hogy a fenti problémák nem léteznek, vagy csak az állítások helyett az azokat megfogalmazót támadod?



  • 13.  Svityó 2008. 08. 24. 1:10

    nem:D úgy gondolom, hogy [bevallom férfiasan, nem bírtam végigolvasni] olyan problémákat feszegetsz... jó, hogy nem hozod fel a ferencz jóska elleni merényletet...



  • 14.  979 2008. 08. 25. 21:33

    Wiko, 3 dolog:
    - ha olyan bejegyzést kommentelsz, amit el sem olvastál, az feltételezi, hogy bármilyen más témában is megalapozatlan a véleményed
    - a bejegyzésben felsorolt dolgok és események mind a jelenlegi (azaz a II. Gyurcsány-) kormány ideje alatt történtek, nem 100 évvel ezelőtt
    - a világ dolgait érdemesebb együtt vagy egymás okaiként, okozataiként vizsgálni, mert csak így lehetséges mintázatokat felfedezni bennük, azaz tovább látni az orrunknál. Én igyekszem ezt tenni.


A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.