Redbleknek ígértem egy fotósorozatot a cicámról, de mivel nincs kedvem egy csomó képet átméretezgetni, meg feltöltögetni, úgy döntöttem, hogy inkább egy videót szúrok be ide. Mondjuk ezen legalább annyira jól látszik, hogy nem túl ügyesen kezelem a gépet, mintha képeket csináltam volna, de a lényeg talán ezen is látszik: Desiré testileg felnőtt, de lelkileg még mindig kiscica. (Kéretik a lakásban (ismét) nem szétnézni, mivel az ötlet megint az irdatlan kupleráj állapotában jött).

A fikuszomat egyébként azóta el kellett menekíteni az üvegasztalról, mert a drágaságom az istennek nem volt hajlandó megférni tőle. Az egy dolog, hogy újabb bazi nagy ágát törte le, de állandóan megrácstálta a leveleit is, márpedig az fullasztó hatással van a kóstolgatóra. A kis hülye nem jött rá, hogy mi van, én viszont — látva, hogy állandóan nyaldokol — inkább a békés megoldás mellett döntöttem.

A macsekom persze nem adta föl, és továbbra is öngyilkos akart lenni, bár most már a növény általi halál helyett más módszert választott. Az egyik nap felugrott a szekrény legmagasabb polcára, de mivel a sok könyv miatt nem tudott ott megkapaszkodni, úgy ugrott le, hogy közben lefejelte a kaparófája csúcsát. Rögtön tudtam, hogy megütötte magát, mert rázta a fejét, és a szája feletti területet nyalogatta. Nem csoda, hiszen vérzett is neki. Szerencsére nem esett komoly baja, a foga sem tört ki, úgyhogy csak egy kis bibi emlékeztet a meggondolatlanságra (amíg el nem múlik)