A szörnyen unalmas magánéleti bejegyzéssor után nem arról írok, amiről szívem szerint írnék, mert a napokban rosszul vagyok a politikától, és nem célom egy újabb vita kirobbantása. Amikor a diktatórikus hatalom anyagi és politikai örököseit rendszeresen védő hivatásos bőröndcsomagolók a demokráciát féltve állnak neki sikongatni, meg világvégét vizionálni, nehezen tudok érzelemmentesen kommunikálni a témában, és ilyenkor más blogokon és/vagy az olvasóim fejében könnyen a persona non grata titulust vívom ki a magam számára.

Máskor is elő szokott fordulni, hogy senki és semmi komoly nem érdekel, sőt néha még menekülni is szoktam a politikai-társadalmi témák elől, főleg a vizsgaidőszakok után. Otthon ilyenkor játszani szoktam, de a tömegközlekedési járműveken erre nincs lehetőségem, ezeken marad tehát néhány egyéb elfoglaltság. Rejtvényt fejteni csak ülve lehet, és manapság már nem is nagyon kihívás egyik sem, a fejemből kifelé bámulás nem perspektíva, a legyártása pillanatában hulladékká váló gagyilap, a Metropol a rejtvényeivel csak 2x5+1 percre tud lekötni, olvasni viszont sok félét lehet. Mivel menekülök, az emberi tragédiákat boncolgató világirodalmi remekek vagy magyar klasszikusok alul maradnak a gondolkodásra nem feltétlenül serkentő fantasy-irodalommal szemben. Persze csak átmenetileg, de ilyenkor olyan jó elmerülni egy képzelt világ képzelt hőseinek képzelt kalandjaiban. Kikapcsolhatom végre a politikai korrektséget, vagy azt, hogy vigyáznom kelljen a szavakkal, mert olvasás közben olyan világokba csöppenek, ahol a gonosz kompromisszumok nélkül gonosz, a jó pedig megkérdőjelezhetetlenül jó, és nem kell azzal szembesülnöm, hogy némelyek a szemétséget magasztalják, az érdemeset pedig a sárba rántják. Itt az erényes elnyeri méltó jutalmát, a bűnös pedig megbűnhődik — még ha átmenetileg felül is kerekedik, olvasás közben pedig nemcsak a problémák elől bujdosom, hanem még szórakozom is. Talán elég, ha Michael Ende A végtelen történetére utalok. Aki olvasta, esetleg filmben látta, tudja miről beszélek.

Fantasy témájú könyvből azonban ezernyi van, és ezek egy része bizony egy rakás szar. Unalmas koppintások vagy egyszerűen csak röhejes a témájuk vagy a szereplőgárdájuk. Ilyenekhez is volt szerencsém bőven, ezért ajánlanék egy (?) olyat, ami az én rendkívül kritikus szűrőmön nagyon is könnyen átcsúszott. Ez a Sárkánydárda (Dragonlance)-sorozat alap trilógiája.

Krynn világa sokban hasonlít az ókori görögök által elképzelt Földhöz, ahol számtalan isten és egyéb halhatatlan lény befolyása alakította a halandók életét, léteztek mágikus procedúrák, hatalmas harcosok, legendás olimpikonok és hasonlók. Az emberek és a többi — zömében Tolkien ihlette — faj többé-kevésbé békésen éli életét, a munkáját végzi, mulatságokra jár, tanít vagy a földet túrja. A kényes egyensúlyra a három főisten, Paladine a jóság/rend, Takhisis, a Sötét Úrnő és Gilean az egyensúly semleges ura együttesen ügyel. Takhisis persze újra meg újra kizárólagos uralomra törekszik, Paladine pedig rendszeresen megakadályozza ebben. Olyan ez, mint egy sakkjátszma, ahol rendszerint a sötét kezd, és mindig döntetlen a vége.

Az úrnő ezúttal sem nyugszik, felébreszti az előző háború után évszázados álomra kényszerített gonosz sárkányokat, a legelhivatottabb követőit pedig seregek toborzására biztatja, és a kezükbe ad néhány dolgot, amivel azok a győzelmüket könnyebben kivívhatják. Krynn földjét kisvártatva újra vér borítja, falvak semmisülnek meg és felborul minden, amiben valaha hinni lehetett. A Királynő seregei a legyőzhetetlen erejű sárkányokkal és a szinte a semmiből előbukkant sárkányfattyakkal sorra aratják a győzelmeket, és úgy tűnik, semmi és senki nem képes nekik ellenállni. Az országok behódolnak vagy végük van, Solamnia lovagjai kevesen vannak, hogy szembeszálljanak ekkora túlerővel szemben, a törpék visszahúzódnak föld alatti országukba, Thorbardinba, és magukra zárják a kapukat, az elfek pedig továbbra is egymással hadakoznak. A fajok közötti általános bizalmatlanság meggátol mindenféle összefogást, és ezzel a Sötét Úrnő seregeinek megállítását is kizárja. Úgy tűnik, minden elveszett.

Ilyen körülmények közepette találkozik a sötét seregek által megszállt Vigaszban egy kis társaság: néhány régi barát és egy pár idegen. A megszállókkal történő összezördülést követően menekülniük kell, és mire kettőt pislantanak, máris belesodródtak Krynn történelmébe. Eleinte szinte minden csak történik velük, később egyre inkább maguk alakítják a sorsukat, míg végül az egész világ szeme csak rajtuk áll. Közben számtalan csatát megvívnak, megdöbbentő felfedezéseket tesznek, bejárnak föld alá süllyedt és összeomlott vagy víz alá került városokat, istenekkel társalognak, többször fogságba esnek, hadseregeket vezetnek, ősi relikviákat kutatnak föl, szerelembe esnek egymással, ármány és összeesküvések áldozataivá válnak, és még ki tudja, mi minden történik velük, míg végül hősökké válnak.

Bár Margaret Weis és Tracy Hickman közös regényfolyama nagyban merít a fantasy nagy öregjétől, Tolkientől, mégis könnyedén túlszárnyalják őt. A gyűrűk ura vontatott, helyenként kimondottan unalmas, és a végére még a legelhivatottabb olvasó is bosszankodik, amiért Frodó önmarcangolása egyre csak fokozódik, ahelyett, hogy csökkenne. Ráadásul Tolkien műve ideológiáktól és metaforáktól terhes, ezért a világ problémái elől elmenekülni kívánó olvasó csalódhat, amiért nem azt kapja, amire vágyik. A Sárkánydárda-trilógia azonban végig pörgős, szinte letehetetlen olvasmány, ami sokadik olvasásra is maradandó élményt nyújt, miközben nehezen található benne hasonlóság a cselekménye és a háttere, valamint a való világ között. A karakterek kontúrja határozott, de ennek ellenére nem túl kiszámíthatóak, és míg az olvasó a történet végére ér számtalan meglepetést okoznak neki. A gonoszak őszintén gyűlölhetők, a főszereplők igazán szerethetők, és bevallom őszintén, némelyikük halálakor még sokadik olvasásra, felnőtt fejjel is elfátyolosodik a tekintetem, és gombóc keletkezik a torkomban. A mellékszereplők szintén nem unalmasak, igazi, kidolgozott jellem mindegyik, és ami számomra a legfontosabb, Krynn sárkányai nem olyan lehentelni való hústömegek, mint más történetekben, hanem saját érdekekkel és akarattal rendelkező, önnön hatalmukkal tisztában levő, gondolkodó lények.

Az őszi alkony sárkányait, A téli éj sárkányait és A tavaszi hajnal sárkányait minden korosztálynak és mindenkinek ajánlom. Aki még csak ismerkedne a fantasy irodalommal, annak (természetesen A gyűrűk ura mellett) kötelező darab — bár félő, hogy rögtön túl magasra kerül így a mérce —, aki már megismerkedett vele, de csalódott benne, annak itt a lehetőség új esélyt adni a műfaj számára, de aki csak szórakozna egy kicsit, vagy aki hozzám hasonlóan a valóság elöl menekülne néhány órára, annak is melegen ajánlom.

És ha valaki végigolvasta mindhárom kötetet, és nem tudott betelni a csakis saját hatalmát növelni kívánó Raistlin Majere, a szerelmei között vívódó félelf, Tanis Tanthalas, az örökké zsörtölődő Tűzkovács Kova, az ikertestvérét fenntartások nélkül kiszolgáló, kissé együgyi Caramon Majere, a lovagi erkölcsök szerint élő Sturm, a félelmet nem ismerő, mindenre kíváncsi surranó, Tasslehoff Fúróláb és a többiek kalandjaival, annak nem kell aggódnia, ugyanis a regényfolyam több, mint 200 (!) kötetet számlál. Mellékszálak, előzmények, következmények, a szereplők különálló kalandjai vagy teljesen máshol, máskor játszódó történetek ezek, amik közül 42 jelent meg eddig magyarul. Külön nem térnék ki rájuk, talán majd másik postokban, közös jellemzőjük azonban, hogy amelyikben nem közreműködött a szerzőpáros, az általában nem olyan jó (vagy kifejezetten gyenge), amelyikben viszont szerepel a nevük, az hozza az alapsztori szintjét.

Elnézést mindenkitől, amiért előzetes bejelentés nélkül napokig nem jelentkeztem, de még ha időm lett is volna blogolni, kedvem semmiképpen sem volt hozzá. Inkább gletteltem életem aktuális repedéseit — bár ha őszinte vagyok magamhoz, igazából nem is csináltam semmit.

Első és legfontosabb, hogy a betegség nem hatalmasodott el rajtam, de még nem is vagyok teljesen túl rajta. A torkom már nem fáj, az orrom sem folyik (eddig sem folyt), és még nem is köhögök. Szóval nem tudom, mi van. Létezik olyan betegség, ami 2-3 napig torokkaparást okoz, és se előtte, se utána semmi mást nem? Pedig szombat reggel már eléggé kivoltam, mert akkor ért a fájás a tetőfokára, és akkor voltam a leggyengébb is. Aztán nekiláttam tenni-venni a lakásban, majd a Rolcsi is befutott. Onnantól kezdve csak feküdtünk együtt az ágyon, megnéztünk két filmet, aztán a második vége után el is szundítottunk egymás karjai közt, és mikor felébredtünk, huss, mintha sosem lett volna semmi bajom. A szerelem gyógyító ereje, vagy nemtommi. Lehet, hogy csak annyi kellett, hogy végre képes legyek egy kicsit a seggemen maradni és pihenni. Azért még nem bízom el magam, mert lehet, hogy ez csak a vírusaim nagy visszatérésének előszobája, és még csak most jön a java. A legszörnyűbb az egészben a kedvtelenség volt. Még egy szaros filmet sem tudtam volna rendesen végignézni, ha nincs a Rolcsi. Blog? Nincs kedvem. Valami játék? Nincs kedvem, és a gép is szar. Enni? Nincs kedvem. Valami ilyesmi volt a hangulatom, ami mára ugyan jelentősen regenerálódott, de ebéd utára bujkáló fejfájás kíséretében visszatért.

Hogy a munkahelyemmel mi lesz, azt még nem tudni, mert bár az Alitalia miatt érintett cégek ügyvezetője a múlt hét péntekre tárgyalási céllal BEjelentkezett hozzánk, végül mégsem jött. SPF viszont kommentben biztatott, hogy mintha rendeződni látszana a helyzet, szóval bizakodom. Azóta a főnököm sem volt bent, pontosabban ő szombaton jött be, akkor, amikor senki más nem volt. Hozott nekem egy másik monitort, aminek nagyobb a képernyője, mint az előzőnek, viszont a felbontása nem nagyobb, tehát most minden jó nagy lóbaszó rajta. Vajh megalapozott-e összefüggést keresni a bujkáló fejfájás, és az agyamat a szememen keresztül kisütni készülő, az asztalomon kéretlenül felbukkanó új monitor között? Egy biztos: ma egész nap szinte semmit nem csináltam. Ehhez sem volt kedvem, meg aztán ha egy kicsit intenzívebben tevékenykedek (a semminél többet tenni nem lett volna nehéz), holnapra már végképp nem marad semmi dolog, előre dolgozni meg nem érdemes, mert annak mindig szopás a vége (persze csak átvitt értelemben). 

A számítógépem kérdése viszont megoldódott. Tigri volt olyan kedves, eljött, és megberhelte. Azt hittem, 1-2 óra lesz az egész, de jó sokáig eltartott. Szegény már — szerintem — nem látott az éhségtől, én meg csak innivalóval készültem, meg 1-2 bekapni valóval, amitől akkor sem lakott volna jól, ha történetesen elfogadja. Utána egész este olyan lalkifurdalásom volt, hogy ihaj. De még meghálálom a dolgot. 

Nem elég, hogy szarakodik a gépem (most is kilépett), ami földhöz vághat anyagilag...

Nem elég, hogy jobb esetben 80 ezer forinttal rövidülhet meg a havi fizetésem...

Nem elég, hogy rosszabb esetben viszont a munkahelyem is megszűnik...

...de úgy tűnik, hogy beteg is leszek, mert már 3. napja sajognak az ízületeim, és már a torkom is kapar...

...és ha ez megint mandulagyulladás, akkor kórház lesz a vége (a dokinéni kerekperec megmondta, hogy kiveteti, ha az idén harmadszor is ez lesz a bajom).

...ráadásul ma a konditeremben közölték, hogy este 10 órakor úgy bezárnak, hogy sosetöbbet nem nyitnak ki. Hétfőn még előjele sem volt, sőt, mint közölték, még ma délelőtt sem. Az ország egyik leggazdagabb embere újabb két televíziót vásárolt, és szüksége van a helyiségekre, ennyi. Se felmondási idő, se semmi. A bérlet fel nem használt részét visszafizetik, ha kérem, aztán au dieu! Mindenki kivolt.

Én is kivagyok.

- ma újabb fogamat sikerült megmenteni az enyészettől. A múlt hét keddi kezeléssel együtt ez már 11500 Ft-omba került, a két hét múlva szerdán esedékes újabb két tömésre pedig ismét legalább ennyit fogok kiadni. Én is elmondhatom tehát, hogy "szaporodik fogamban az idegen anyag", bár jobban tükrözné a valóságot az az állítás, hogy "fogy a fog az idegen anyagomból" tekintve, hogy már régen több a tömött fogam, mint az egészséges.

- tegnap már említettem, hogy az otthoni gépem éppen meghalni készül, és hogy nincs pénzem újat venni. Ha ténylegesen tönkre menne, csak idebent tudnék blogot írni is, ma viszont feltelepítettek hozzánk egy programot, amivel a főnök fia kedve szerint jelentkezhet be a gépünkre 'karbantartás' céljából. Igaz, a boltja kb. 250 méterre van innen, de szegénykémnek így nem kell évente cca. 3 alkalommal átgyalogolni hozzánk, ha valami szoftverhiba fordulna elő. Lófaszt! Csak nem fogja itt nézegetni, hogy mit csinálok! Így sem blogolni nem tudnék, sem blogokat olvasni, de még egy netes átutalást sem mernék megejteni, különben is, személyiségi jogot sértene, ha a beleegyezésem nélkül szerezne rólam információkat, például, hogy buzi vagyok. Szóval mostantól minden reggel bekapcsolás után az ominózus programból szépen kilépek, meggátolva ezzel a távoli kapcsolatot, aztán pampogjanak, ha akarnak.

- fenti dolog persze semmiség ahhoz képest, hogy most úgy tűnik, élesben tapasztaljuk meg a világgazdaság pókháló-jellegét. Ha az Alitalia tényleg csődbe megy, akkor magával ránt két olyan magyar céget is, akiknek pont én könyvelek. Ez a cégünknek havi 400e Ft, nekem havi 50e Ft kiesést jelentene, ami rettenetesen visszavetne anyagi téren, nem is beszélve arról, hogy mostanában egy másik nagy cégem is tönkre ment, két újabb pedig eltávozott egy másik irodába. Ha ez így megy tovább, majd én fizetek a főnöknek, hogy itt dolgozhatok. Szerencsére persze egyáltalán nincsen válság, ezt csak a FIDESZ hazudja, elvégre az utóbbi két évben nem ment tönkre az általam ismert cégek 20%-a és nem fizetésképtelen további 25-30%-uk... Minden okunk megvan tehát az optimizmusra.

- ilyen jó kilátásokkal vágok neki a karácsonyt megelőző időszaknak. Egyre csökkenő fizetés, növekvő kintlevőségek (295e Ft), egyre növekvő árak, tönkre menő számítógép, min. 200e Ft adófizetési kötelezettség, ködbe vesző jövő. Gratulálok!

- cserébe most csak kicsit van ünnepi hangulatom, pedig valamikor ma éjjel lesz két éve, hogy összejöttünk a Rolcsival. Igazán romantikus volt: 5 perc után tánc, 10 perc után csók, reggel szex, és azóta is együtt vagyunk.

A végére két apróság. 

- ilyen mennyiségű bejegyzés és komment mellett valószínűleg egyre csökken azok száma, akik belevágnának a komplett blogom elolvasásába, ezért aztán a kitartó, rendszeres olvasóim új bejegyzésekkel való ellátása mellett az új, lelkes olvasókra is gondolok. Ezért ha nem is írok mindig új posztot, a régebbiekhez akkor is keresek új illusztrációkat, hogy ezzel is egy kicsit igényesebbé tegyem őket. Ezen felül elkezdtem a cimkék használatát, amit apránként, egészen a legelső irományomig visszamenőleg elkészítek majd,főleg azért, hogy a keresőkifejezésekkel idekallódó alakok dolgát is megkönnyítsem egy kicsit.

- miközben az itteni bejegyzéseket nem tervezem ritkítani, a The bible blogra is szeretnék rendszeresen írni, és egy új blog indítását is tervezem. Ez utóbbi egy novellasorozatot takarna, ami egy poszt-apokaliptikus világban játszódna, de csak alkalmanként frissülne, amikor kedvem volna folytatgatni. Az első bejegyzés a napokban kerül fel.

Lehet, hogy kicsit túlvállalom magam, de ha a munkám megszűnik, lesz időm mindenre...

A mai bejegyzés nem marad el, mert ez az, de legalábbis másik írására kényszerültem, mert vis maior jött közbe: haldoklik az itthoni gépem.

Tavasszal egyszer már videókártya-cserére kényszerültem, de nem gondoltam, hogy ilyen hamar kell megint kihívnom a szerelőt (új gép vásárlására sajnos nincs anyagi lehetőségem). Most éppen az a program, hogy alkalmanként magától kikapcsol. Ezt kb. 3 napja csinálja, de eddig csak a Tomb Raider: Anniversary közben követte el. Az is eléggé idegesítő volt, amikor Lara Crofttal éppen valamilyen kiszögellésen ugráltam, és két sikongatás közben újraindult a gané, de ma már netezés közben is ilyet tett. És hogy tetézze a bajt, utána újra sem indult, mert azt mondta, hogy BIOS RAM CHEKSUM ERROR, meg nem találta az A meghajtót, és ezt olyan tragédiának értékelte, hogy innentől semmit nem volt hajlandó csinálni. 

A mindenre jó reset után, újra ezt tette, utána meg már a monitoron sem jelent meg semmi, cserébe viszont Desit a konyháig kergető hanghatást hallatott. Néhány értelmetlennek tűnő újabb resetelés hatására megtudtam, hogy CPU MALFUNCTION, viszont bejött a BIOS. Itt változtatgattam ezt-azt, majd inkább defaultra nyomtam, és azóta műkszik a tragacs, de nem tudom, meddig. Mivel a ma indult Végzetúrba itthon nem tudtam belépni, letöltöttem a Firefoxot, amivel már sikert értem el, de nekem ez a böngésző olyan idegen...

Ha belegondolok, hogy néhány napja bekapcsoláskor milyen kávédaráló-hangot hallhattunk, valamint, hogy a default beállítások közt a 75%-os hűtőventilátor működés szerepel (az eddigi 50% helyett), és azóta nem indult újra a gép, akkor arra a következtetésre jutok, hogy a hűtéssel lehet a probléma. Viszont én nem értek ehhez, tehát még kicserélni sem tudom egyénileg, mert azt sem tudom, mi kompatibilis, mit és honnan kell kihúzni, meg ilyesmi.

Most, hogy a következő fizetésem jelentős részét EVA-befizetésre kell fordítanom, nem tartom valószínűnek, hogy új gépet vegyek az idén. Pff. Hát ez így érdekes lesz...

Valószínűleg most megint belecsapok a lecsóba, de egyrészt a várható hétvégi eseményekhez hasonlatos melegfelvonulás előtt is megszólaltam, másrészt már eddig is emlegettem, hogy a cigányokkal kapcsolatban is tervezek egy bejegyzést.

Rögtön az elején szeretném leszögezni, hogy a manapság oly közkeletű 'roma' kifejezés helyett én továbbra is a cigány megnevezést fogom alkalmazni, mivel egyáltalán nem kívánok besorolni az általam idiótának tekintett PC (political correctness) alá. Ez olyan, mint egy erényöv, egy önkéntes szájzár, ami csak meggátol abban, hogy értelmes vitát lehessen folytatni a fontos dolgokról, és egyben béklyó is, ami mindenkit meggátol a problémát megoldani képes, határozott cselekedetek megtételében. Aki a politikai korrektség íratlan szabályait követi, eleve elvágja magát a normális vita lehetőségétől, bár aki viszont nem, az meg a PC-t követők előtt teszi magát képtelenné a diskurzusra. Én ennek ellenére maradnék a hagyományos, 'nevezzük nevén a dolgokat' metódusnál.

Másodsorban előre közölném, hogy a cigányokkal kapcsolatban azért merek egy kicsit merészebben fogalmazni, mert én is éltem köztük. Apám harmadik felesége (a mostohaanyám) cigány, ahogy két féltestvérem is. A mostohaanyámat nem ezért utáltam, hanem a jelleme miatt, és ha a környezetemben olyan dehonesztáló kifejezésekkel illettem, amik az etnikai hovatartozására (is) utaltak, azt nem rasszista indítékkal tettem, hanem a keserűség okán. A családomnak ezen része egyébként mindig is 'normális', polgárinak mondható életet élt (manapság inkább a lumpenproletár jelzővel illetném), sosem volt 'problémája' a higiéniával, ahogy a munkával sem, vagy — utóbbi esetében — ha volt is, az nem belülről fakadt, hanem a többségi társadalom előítéletei miatt. Viszont a közvetlen családom cigány tagjain keresztül nem egy esetben csöppentem bele az ő rokonságuk társaságába, és ezekben a szituációkban lehetőségem volt megtapasztalni a cigányság többi, tényleges jellemzőit, kezdve a családcentrikusságtól, a sajátságos vallásosságon és a heves mulatozára való hajlamon át a tulajdonnal kapcsolatos viszonylag laza felfogásig.

Harmadsorban szeretném előrebocsátani, hogy az alábbiakban nem fogok a különféle cigány népcsoportokkal (romungró, beás, lovári, oláh, stb.), azok Magyarországra érkezésének időszakaival és egyéb antropológiai jellemzőkkel foglalkozni, mert ez nem feltétlenül tartozik a témához, és sem kedvem nincs hozzá, sem időm nincs rá. Sokkal érdekesebbek az egyéb társadalmi jellemzőik, mint pl. a társadalmi rétegekben elfoglalt helyük, a mobilitásuk vagy a szociális helyzetük. Mindez talán jelen bejegyzés tartalmának kárára válik, de talán nem lesz szükség ilyen mélységig belemenni a témába.

Hiszen már az is problémás, hogy egyáltalán megfogalmazzuk, ki a cigány. A vonatkozó szociológiai kutatások a konceptualizáláskor (a használt fogalmak konkretizálásakor) jellemzően három metódus közül alkalmazzák valamelyiket. Eszerint az a cigány, akinek az apja és anyja cigány, vagy az a cigány, aki annak tartja magát, vagy az a cigány, akit a környezete annak tart. Mindhárom módszer hagyhat kívánnivalókat maga után, de tekintve, hogy sok esetben a genetikailag (jujjuj!) cigánynak nem mondható emberek között is van több, úgymond cigány viselkedésű ember (lásd pl. a Keleti Pályaudvar környékén a paprika-paradicsom-csokoládé árusok egy részét), ezért én a harmadik meghatározást tartom a leginkább elfogadhatónak. Persze ez sem az igazi, hiszen például a fent már említett családtagjaim egyáltalán nem cigány viselkedésűek, genetikailag viszont összetéveszthetetlenül azok, és nyilván számos hasonló helyzetű ember él még az országban. Maradjunk annyiban, hogy az a cigány, aki 1. külső jegyei alapján cigánynak tekinthető, 2. kulturális és viselkedésbeli jegyei, valamint az általa követett normák tekintetében a cigányság körébe sorolható.

Milyen az a cigány viselkedés? Mik a cigányság normái? Ezek emlegetésével kellemetlen helyzetbe hoztam magam, de mivel minden leírt mondattal közelebb jutunk a cigányokról alkotott véleményem megismeréséhez, és mivel éppen ez a cél, nem bánom. Persze amiatt is nehéz helyzetben vagyok, mert meg kell találnom az arany középutat (vagy egyszerűen csak az elfogadható utat) a szélsőséges előítéletesség és még a nemzetkarakterológia létjogosultságát is megkérdőjelező ultraliberális felfogás között. Álljunk is meg egy pillanatra az előítéletesség kérdéskörénél. Talán nem a leghivatalosabb, de az én szóhasználatomban az előítélet kifejezés azt jelenti, hogy valaki úgy alkot másokról (jellemzően) negatív véleményt, hogy azt nem a saját tapasztalatai alapján, hanem pusztán a vele egy identitásbeli, kulturális, társadalmi (stb.) csoportba tartozó más emberek véleménye alapján alakítja ki. Ezt nevezhetjük tudatlanságnak, de Edmund Burke nyomán egyfajta önvédelmi mechanizmusnak is tekinthetjük. Mindenki döntse el maga, mit gondol róla. Bár részemről megengedem, hogy a cigánysággal szemben nagyfokú a többségi társadalom előítéletessége, ennek jelentős részét én inkább az egyéni életút során szerzett negatív tapasztalatnak tekintem, és nem előítéletnek (avagy jóindulattal a szerzett negatív tapasztalatra épített előítélet-halmaznak). A szélsőségesen előítéletes felfogás szerint a cigányok koszosak, büdösek, tanulatlanok, lopnak, gyilkolnak, duhajkodnak, harsányak, segélyekből élnek, kerülik a munkát és mindenkit átvernek, ezét kerülendők és kirekesztendők. Bár alkalmanként én is élek hasonló leegyszerűsítésekkel, természetesen tisztában vagyok vele, hogy ez így, ebben a formában nem igaz. Mindenki tudja, hogy a nem-cigány emberek között is akad számos olyan, akire mindez jobban vonatkozna, és a cigányok között is van sok, akire a fentiek egyáltalán nem jellemzőek. A saját tapasztalatom alapján a cigányok jelentős része valóban hadilábon áll a higiéniával (legyen az személyi- vagy környezeti), vallásos, azonban sokkal nagyobb hangsúlyt helyez Isten megbocsátó mivoltára, mint mások, ezzel együtt viszont babonás is, ezért fogalmaztam úgy, hogy 'sajátságos' az istenhitük. Egymás megvendégelése nagyon fontos szerepet kap náluk, rettentő energiával tudnak mulatni, bosszúállók, és nagyon fontos náluk a család. A gyerekekkel szemben szélsőségesen megengedőek, ami valószínűleg rengeteg probléma gyökere (de erről később), cifrán tudnak átkozódni és káromkodni. Nagyon fontos náluk a megjelenés, ami a kivagyiság fokmérője. Az ékszereket, drága holmikat egységesen szeretik, ezeket sokszor az ízléstelenségig halmozzák magukon (legyen az drága, márkás divatáru, aranyékszer vagy virágos szoknya). Biológiailag a nyilvánvaló testi jegyeiken kívül a kaukázusi típusú emberekhez képest sokkal korábbra tehető a nemi érésük (a pszichológiai tényezőket is ide értve). Ez csak néhány, a jellemzőik közül. Mindezek persze eltérő mértékben vonatkoznak a zenész foglalkozású cigányokra, az árusokra, kézművesekre (hajdani teknővájó, bádogos, drótos, vályogvető, stb.) vagy a legalsóbb társadalmi rétegbe tartozó putris cigányokra (szakszóval romatelepen élők, vagy még pontosabban 'települési szintű szegregációban élők'), akiket egyébként a 'tiszta cigányok' egymás közt is 'koszos cigányoknak' neveznek (ezek általuk használt kifejezések). De a jellemzők felsorolását megszakítva (már csak azért is mert az nagyon sokrétű) visszatérve: az ultraliberális felfogás szerint a felsoroltak egyáltalán nem igazak, és ezeket csak az előítéletes emberek terjesztik. Mindenféle magyarázatokat keresnek, hogy ezek a szerintük egyértelműen valótlan állítások mi alapján terjednek el vagy tartják magukat a köztudatban, és amennyiben ezeket nem tudják eléggé alátámasztani, arra keresnek magyarázatot, hogy a cigányok miért kényszerülnek mégis egy-egy bűncselekmény elkövetésére (lásd a Kuncze Gábor belügyminisztersége idején bevezetett 'megélhetési bűnözés' fogalmát). Utóbbiak a legfogékonyabbak a politikai korrektségre is, de mint azt már korábban kifejtettem, ez a gondolkodásmód éppúgy alkalmatlanná teszi az egyént a probléma józan megvitatására, mint az oktalan előítéletesség.

Pedig probléma van dögivel, ezt mindannyian látjuk, halljuk, tapasztaljuk. Úgy is mondhatnám, hogy Magyarország a cigányság tekintetében puskaporos hordón ül, és a kanóc már jóval a felén túl ég. Hogy mennyivel túl, az holnap kiderül, de az biztos, hogy nagyon közel vagyunk egy etnikai alapú polgárháborús helyzethez. Kapcsoljuk csak be valamelyik televíziót, olvassunk el egy napi- vagy hetilapot, menjünk fel egy online hírportálra, és nem is kell alaposan odafigyelnünk, hiszen szinte a szemünk elé ugrik legalább egy olyan hír, ami a cigányokat érinti. És ezek a hírek sajnos sosem pozitívak, hanem mindig valamilyen bűnténnyel kapcsolatosak, legyen az cigányok által vagy cigányok ellen elkövetett. Csak a példa kedvéért említeném meg a strasbourgi cigányok ügyét (ide értve a távozásuk tényleges okát, és az odakint elkövetett ügyeket is), patai Józsika és G. Mortimer kardozását, az olaszlikai vagy most a mezőfalvai lincselést, a paradicsomkaróba áramot vezető ember esetét, a gyöngyösi kórházban történt 'beteglátogatást', a galgagyörki menekülést, a szavazatvásárlási ügyeket, Mauglit, az iskola előtt agyonütött fiatalember esetét, az iskolai randalírozásokat, a tanárveréseket, cigány családok utcai egymásnak esését, és sorolhatnám napestig. Ezek csak azok az ügyek, amik nagyobb publicitást kaptak, de valószínűleg hatványozottan sok hasonló eset történik, amikkel számosságuk okán sem foglalkozik a média. Nyilvánvalóan mindenki tud említeni a saját életéből vagy a közvetlen baráti környezetéből is néhány kellemetlen momentumot, ahol a sértettek nem a cigányok voltak. De ne legyünk igazságtalanok, hiszen újabban a cigányok sérelmére is követnek el molotov-koktélos támadásokat, és már rálövetés is előfordult. Ezek mennyisége azonban (szerencsére) MÉG elenyésző, és valószínűleg ténylegesen semmivel sem több, mint amennyi a híradásokban is említésre kerül, tekintve, hogy a média az ilyen esetekre rendkívül érzékeny. Sőt, olyannyira, hogy amikor a cigányok követnek el valamit, még akkor is őket védik. Olyan ez, mint az Európában az utóbbi időben elharapózó úgynevezett etnomazochizmus, azaz az a jelenség, amikor a (jelenleg még) többségi fehér társadalom sokszor a saját kárára is ítél a bevándorlókkal szemben, szintén a politikai korrektség jegyében. Elvégre ha Párizsban vagy Brüsszelben egy néger fiatalokból álló csoport megerőszakol egy fehér nőt, az csak szimpla bűncselekmény, de ha ugyanezt fehérek teszik egy színesbőrűvel, a bíróság ott rögtön rasszista indítékot feltételez, és ennélfogva súlyosabb büntetést is szab ki.

Magyarországon is egyre erősebb ez a tendencia. A cigányokra senki nem mer rosszat mondani, és nem mer közbelépni. A konkrét környezetemben is tudok olyan esetről, amikor a rendőrök határozottan kijelentették, hogy nem hajlandóak intézkedni, mert féltik az állásukat (de lásd például a gyöngyösi esetet is). Mindenki tudja (vagy úgy gondolja, hogy tudja), milyenek a cigányok, de hivatalosan mindenki a szirupos hülyeséget hadarja, mert ha nem így tenne, hamar a pályán kívül találná magát, mivel a többi szirupos hülyeséget ismételgető a saját pozíciója féltése okán kiközösítené őt. És közben a vagyon és élet elleni bűncselekmények csak egyre szaporodnak, és most már a cigányság ellen is. Ezért is haladunk polgárháborús állapotok felé.

Hivatalosan senki nem tudja, mennyi a cigányság jelenlegi létszáma, de a becslések alapján minimum 600e fő, és egyre nő. Amikor a népesség éves fogyását halljuk, sosem tudjuk meg, ebből mennyi a cigány és a nem cigány változás aránya. Nem kell hozzá nagy tudás, hogy megállapítsuk, ha ezt a számot árnyaljuk, az jön ki, hogy míg a cigány népesség létszáma szinte hatványozottan NŐ, addig a nem-cigányok fogyása elképesztő méreteket ölt (és ennek eredője az évi 30-50 ezres fogyás). Az iskolákban a 10 év alatti gyerekek közel 52 %-a cigány, amivel semmi probléma nem volna, ha ezek a gyerekek nem a halmozottan hátrányos helyzetű családokból kerülnének ki. Demográfiai alaptény, hogy világszerte a legalacsonyabb vagyoni és szociális helyzetű rétegek szaporodása a legnagyobb, míg az adók legnagyobb hányadát fizető középosztályé az egyik legkisebb. És ha már a számoknál tartunk, tudni kell, hogy a statisztikák szerint a magyarországi börtönökben a cigányság sokszorosan nagyobb arányban képviselteti magát, mint más etnikai csoportok tagjai, az pedig kriminológiai tény, hogy a cigány bűnelkövetők szinte mindig nagyobb fokú agressziót használnak a bűncslekmények elkövetésekor, mint a nem-cigány bűnelkövetők (így lesz lopásból testi sértés, betöréses rablásból gyilkosság, stb.). És ahogy a cigányság létszáma egyre nő, úgy nő egyenes arányban az elkövetett bűncselekmények száma is. Ezt tudomásul kell venni. Nagyon nagy a baj, és napról napra egyre csak nő.

A probléma pedig közös, és sürgősen meg kell oldani, mert különben az egész ország belerokkan. Nem mentségeket, magyarázatokat kell keresni a helyzetre, nem mindig a bűnözőket kell védeni csak azért, mert cigányok. Nem azt kell hangoztatni, hogy mekkora nyomorban élnek, és nincs más lehetőségük, hogy ők csak visszaütöttek, vagy bánom is én. Megoldást kell találni.

És a megoldás nem merülhet ki pusztán a pénzben. Sokat segítene, de a feszültségeket nemhogy megoldaná, hanem még növelné is. Már csak azért is, mert elég sosem volna, és akkor jönne a jogos felháborodás, hogy "ha ő kap, én miért nem?", vagy "ha én nem vagyok cigány, miért nem kapok?". Pont mint a kölföldi és a magyar tulajdonú vállalkozások támogatásának visszásságai. Persze, hogy felháborodik az ember, ha azt látja, hogy az útfelújítások, meg a (2002-ig mértékegységként használt) lélegeztetőgépek helyett a mihasznának tartott emberekre megy el a pénz. Így is sokan felháborítónak tartják a pozitív diszkrimináció egyre gyakoribb alkalmazását, legyen az a felsőoktatási tanulmányi 'kedvezmény', a cigány vállalkozásoknak nyújtott pénzbeli támogatás, vagy bármi más. Az sem megoldás, ha a többségi társadalmat próbáljuk meg nevelő célzattal a cigányok elfogadására hangolni. Hiába a reklám a metró padlóján, hiába az óriásplakátok, hogy 'cigányok nélkül szürkébb volna a világ', a többség nem tudja elfogadni, hogy a kisebbséghez kelljen alkalmazkodnia. Teljesen jogos az elvárás, hogy a kisebbség integrálódjon a többségbe. Ezt pedig csak a cigányok tudják szorgalmazni. Mint ahogy ha cigányokra terelődik a szó, most is mindig hozzáteszi az ember, hogy de ő ismer olyat, aki nem olyan, ennek az arányát meg kéne növelni. Be kellene bizonyítaniuk, hogy ha szegények is, tisztességesek, és nem lejárt szavatosságú élelmiszereket kellene fillérekért árulniuk, ahogy parfüm helyett nem szappanos vizet, cigaretta helyett meg nem kartonpapírt. Ha valaki elveszít valamit, becsületes megtalálóként nekik kellene az illető után rohanni, hogy visszaadják azt. A szomszédba nem lopni kéne járni, hanem segíteni, az iskolában pedig példás magatartással és tanulmányi eredménnyel kéne bizonyítani. Ha málnaszedés van, ne 70000-ért akarjanak elvállalni két sor bokrot, ha pedig valaki felajánlja, hogy a cseresznyefájáról neki minden 10 kilóból csak egy kell, ne az legyen a válasz, hogy "majd akkor jöjjön, ha dinnyét kell szedni, papa", hanem igenis minden adódó munkalehetőséget ki kellene használniuk, és a munkát kifogástalanul el kellene végezniük. Persze, tartsák meg a kultúrájukat, a zenéjüket, a nyelvüket, a szokásaikat, mulassanak ha esküvő vagy bucsu van (vigyázva, hogy ne fajuljon garázdasággá a dolog), egymás közt használják továbbra is a Romani Krisz törvényeit, de emellett integrálódjanak közénk. Bizonyítsák be, hogy amit róluk gondolnak, az puszta előítélet, és semmi alapja nincsen. Mi ezért nem tehetünk semmit. Nekik kell a 'cigányt' szitokszóból pozitív kicsengésű kifejezéssé tenni.

Ez persze spontán módon nem megy, vezetők kellenek hozzá. Cigány vezetők most is vannak, de java részük már börtönben ül, vagy hamarosan oda kerül, mert folyamatban levő eljárás van ellenük. Nem ilyen vezetőket kellene választaniuk, hanem példás erkölcsűeket, akik nem pedofilok és nem nyilvános műsorban pofozkodnak, nem tüntetnek el 13 meg 33 milliókat, hanem élnek-halnak a cigányok közös ügyéért. Az ország közös ügyéért. Emellett pedig ha már az országban egy népesebb megyényi cigány él, aminek a 20%-a az átlagos feletti vagyoni helyzetben 'tengeti' az életét, akkor — ha meg volna a szándék (mint ahogy nincs) — szinte árnyékállamot is építhetnének, persze csak képletesen. A létszám meg volna hozzá. A cigány vállalkozók cigány alkalmazottakat foglalkoztathatnának, a cigány tanárok különórákat szervezhetnének a lemaradt tanulóknak, hadd ne soroljam.

A politikusaiknak pedig nem volna szabad megengedniük, hogy az történjen, ami holnap történni fog. Mert előre láthatólag megint csúnya vége lesz az egésznek, ami egy nagyot dob majd a puskaporos hordó kanócán. Nem lenne szabad felülni a provokációnak, merthogy ez semmi mást nem szolgál, mint a haldokló kormány érdekeit. Az időpont kiválasztása és az előzmények legalábbis félreérthetetlenül erre utalnak. Megvoltak a fasiszták, megvoltak a melegek, most jönnek a cigányok. Megint skandálás lesz, megint dobálás, megint hetekig ezzel fog foglalkozni a sajtó, csakhogy ezúttal rossz fába vágják a fejszéjüket. A melegekkel szemben sokkal kevesebben éreznek ellenszenvet, mint a cigányokkal szemben, egyszerűen azért mert a melegeket maximum ideológiailag lehet támadni, de a cigányokkal kapcsolatban túl sok a közvetlen negatív tapasztalat. Ennek az lesz a vége, hogy a többség az ellentüntetőkkel fog szimpatizálni, de kötve hinném, hogy ez volna a cél (mármint a figyelemelterelésen kívül).

És mivel ez az írás így is rettentő hosszúra sikeredett, nem ragozom tovább a témát, pedig bőven lenne még mit írni. Inkább csak annyit mondok: a 24. órában vagyunk, és ha nem teszünk valamit, ha valakik nem tesznek valamit, iszonyú nagy lesz a baj, és vér fog folyni.

UPDATE: a végére beillesztenék egy videót, érdemes megnézni.

Hát megint eljött az év legutálatosabb évszaka, az ősz. Nevezhetném a telet is annak, de abban legalább annyi kis örömöm lehet, hogy tudom, ha véget ér, a csodálatos tavasz következik. Az ősz még ennyit sem tud felmutatni, mert ha vége, egy még ocsmányabb időszak követi.

Ilyenkor lehűl a levegő, az ember az ideje jelentős részét öltözködéssel tölti és az orrát fújja. Ilyenkor kiszárad a kezem, jéghideg a lábam, és mire a hideg időszaknak vége, már görcsöl a nyakam, amiért állandóan behúzom, hogy ne érje a hideg és ne essen be a hó vagy az eső. Ilyenkor a fák megkopaszodnak, minden barna, szürke vagy fekete, a lombkoronák már nem takarják az addig jótékonyan elrejtett ocsmányságokat, mint pl. bizonyos épületek állapota, graffitik, stb. Ilyenkor az emberek is komorabbak, a jó testű pasik vastag ruha alá rejtik idomaikat, az élénk színeket a sötétebb árnyalatok váltják föl, és mindenki siet, hogy A és B között minél kevesebb időt kelljen töltenie. Kiürülnek az utcák, elnéptelenednek a parkok, bezárnak a strandok, a hajléktalanok pedig beköltöznek az aluljárókba. Ilyenkor mindig minden vizes, nyálkás, nyirkos, trutymóban ázó avar borítja az aszfaltot, az ereszek meg a fák ágai állandóan a nyakamba csöpögnek, és a hosszú farmert hordók ilyenkor könnyedén megtapasztalhatják a hajszálcsövesség jelenségét. Nem szeretem ezt az időszakot. Aztán ha leesik a hó, megbénul a város is. Egy darabig persze szép, meg az első hó varázsa is hatással lehet az emberre, de a szűzhó hamar megszutykosodik, megsárgul a húgytól és az már csúnya, nem is beszélve arról, hogy amikor elolvad, iszonyú mennyiségű szemetet, ázott kutyaszart és cigarettacsikket hagy maga után. Egy csapásra olyan lesz a város, mint egy mocsaras szeméttelep.

Ilyenkor állandóan be van borulva, korán sötétedik és későn világosodik. Ez reggel az ágyban marasztalna, este pedig azt az érzést hozza rám, hogy már vége is a napnak. De milyen jókat lehetne ilyenkor aludni... Amikor reggel a paplan alól kikászálódok, még nem is igazán érzem, mennyire hideg van a lakásban. Amikor viszont kimegyek a fürdőszobába, és a testem hozzászokik az ottani klímához, majd visszamegyek a szobába, akkor érzem igazán, milyen dermesztő hidegben aludtam addig. Mert hiába tekerem fel a fűtést, sokkal melegebb akkor sem lesz, csak a számlám duplázódik meg. Ezért aztán vége a kádból egy szál pöcsben kiugrálós időszaknak, és jön a minden ruhadarabot előre odakészítős időszak, a tükröt a párától törölgetős időszak, meg az "azért vagy megfázva, mert sosem törölközöl meg rendesen" időszak. A nappali sötétség miatt akkor is a lámpát kell égetni, amikor egyébként nem kéne, és a szellőztetés megoldása is külön logisztikai számításokat igényel. A lelkem is sokkal komorabb. Nem tudok olyan felszabadult lenni, mint nyáron, a vízben lubickolva vagy az erdőben sétálva. A rövid ujjú pólókat már csak pulóver alá vehetem föl, vagy hosszú ujjút kell hordanom. Utóbbiból sokkal kevesebb van, olyan pulóverem pedig, amit szívesen felvennék, szinte egy sincs. Megint lehet vásárolgatni...

De optimistán kell szemlélni, amit csak lehet, ezért az őszben is meg kell próbálni megtalálni a szépet és jót. Hát szépre akadni ugyan nehezemre esik, de a jót talán meglelem. Jó például, amikor a párommal egy takaró alatt alszunk, és érezzük egymás, a kinti hideghez képest forró testét. Ilyenkor még szeretkezni is takaró alatt érdemes, hacsak az ember nem akarja, hogy a másik sikoltozva zavarja meg az együttlétet, mert egy béka-segge hőmérsékletű kéz vagy láb valahol hozzáért. Persze a szabad levegőn való szeretkezés is jó lehet, ha belegondolok, a lehűlt testnek, a didergő bőrnek milyen jó érzés egy forró száj, milyen egy hidegtől (is) megkeményedett mellbimbó vagy milyen jó érzés végigsimítani egy libabőrös testen.

Jó aztán egy hosszú, kimerítő nap után átfagyott testtel hazaérni, és egy forró, habfürdős vízzel teli kádban elmerülni. Jó a sütőtől felfűtött konyhában gesztenyét vagy sütőtököt majszolni (én tegnap már csináltam), jó a kinti hózáportól egy ablaknyi távolságra gyertyafénynél vacsorázni, vagy jó egy pokróc alatt összebújva, forró teát kortyolgatva DVD-zni. Aztán persze biztosan vannak más jó dolgok is, de azokat majd mindet a maga idején tapasztalom meg...ha megtapasztalom.

Régebben baromi bizalmatlan voltam mindenféle olyan dologgal szemben, amiben egyszerre szerepelt az internet és a pénz. Nem csoda, hiszen a médiumok rendszeresen visszatérő témája, hogy miként próbálnak meg lehúzni bennünket a mindenféle népek, és hát Magyarországon a kapitalizmusnak is egy sajátságos fajtája, a 'rablógazdaság' terjedt el leginkább, ezért hát teljesen megalapozottnak tűnt a távolságtartás. Néha még a megadott bankkártya adatok utáni zsetonleszívódás, vagy a posta által eltüntetett/zsebrevágott csomagok esete is eszembe jutott, és ilyenkor aztán végképp letettem a webáruházak látogatásának még a gondolatáról is. Elvégre minek is kéne webáruházban vásárolni, amikor kitartó kereséssel bármit megkapni a valódi boltokban is, nem igaz?

Hát nem, ugyebár éppen a közelmúltban panaszkodtam ezzel kapcsolatban. A táska kérdése könnyedén megoldódott a hagyományos módon, normális alsónadrágot azonban azóta sem találtam. Viszont mind a múltkori alsógatyás bejegyzésem, mind a mostani utánaolvasás során találtam egy két online fehérnemű-áruházat, és végső elkeseredésemben most rájuk fanyalodtam. A legtöbben továbbra sem akadt fark kedvemre való, azonban a Calvin Klein online shopjában felfigyeltem néhány csinos darabra. Vettem egy mély levegőt, és mielőtt visszavonhattam volna, gyorsan megrendeltem 1 gatyeszt meg egy alvóspólót. A bankkártyás dolog azért nem zavart, mert utánvétes fizetést választottam (avagy csak az volt, már nem emlékszem). Mondom, ha bukom a pénzt, akkor sosetöbbet, egyébként meg begyűjtök némi pozitív tapasztalatot, ami a későbbiekben még jól jöhet.

A honlapon 3-4 napot írtak a szállításra, ehelyett viszont már másnap este egy e-mail fogadott a postafiókomban, amiben jelezték, hogy rossz telefonszámot adtam meg, mert megpróbáltak elérni, de nem tudtak, ezért adnám már meg a jó számot. Volt már vagy este 10, de visszaírtam, hogy a szám ponthogy tökéletes, és azért odabiggyesztettem a munkahelyit is, hátha a készülékemmel van valami baj. Amikor elalvás előtt még egyszer beléptem a levelezőprogimba, meglepetten láttam, hogy a késői óra ellenére visszaírtak. Ez azt jelentette számomra, hogy szó sincs valami komoly, nagy cégről, CK viszonteladóról, ez inkább csak egy egyéni vállalkozás lehet, ergo ha kapok is valamit, az tutira egy nyúlós kínai 'Kelvin Clein' felíratú alsógatyesz lesz, aztán mehetek panasszal a a fogyasztóvédelemhez, ahol meg majd jól elutasítanak, hogy "...mert nem győződött meg...", és egyebek.

Másnap délelőtt tényleg csörgött is a telefonom. A vonal másik végén egy érdekes hangú fiatalember (valszeg sorstárs) érdeklődött, hogy akkor tényleg-e, és valóban postán-e avagy kiküldjék inkább motoros futárral. Mondtam, hogy jó a posta, ő meg erre megnyugtatott, hogy másnapra így is megkapom, és köszönik a vásárlást. A bizalmam ettől megnőtt egy cseppet, de addig nem nyugodhattam meg teljesen, amíg nem láttam, hogy ténylegesen mit küldtek.

Péntek este aztán a kondiból hazaérve már a ládámban figyelt az ajánlott küldeményről szóló értesítő. Izgatottan rohantam a postára, mivel a feladó nevénél is valami érdekes nevű cég szerepelt, amiben sem C, sem K nem szerepelt. Gondoltam, most nem szívatom meg magam, és egyből a csomagos részre megyek (merthogy az egy másik bejárat), de ezúttal pont ez volt a szívás, mivel onnan meg az ajánlottas-utalványos részlegre vezényeltek. Annyi előny volt az egészben, hogy a csomagosnál senki nem volt, míg fordított esetben végig kellett volna várnom az egész sort, mire közlik, hogy eleve rossz helyre mentem. A sorban előttem a hajdani, szabadszállási szobaparancsnokom ácsorgott (akiről nem is tudtam, hogy újpesti), de inkább nem ismertem föl, egyrészt mert a családjával volt ott, másrészt mert nem volt kedvem leállni vele beszélgetni. Ő is nagyon nézegetett, de szerintem inkább csak unalmában, mintsem azért, mert megismert volna. Kifizettem a csomagot (benne közel egy ezres postaköltséget), aztán hazaszáguldottam.

Ahhoz képest, hogy mennyire izgatott voltam addig, hazaérkezésem után már szinte nem is érdekelt a csomag. Csak félrelöktem az ágyamra, aztán szépen enni adtam a macseknak, én is komótosan megvacsoráztam, meg is fürödtem, majd csak mindezek után bontottam ki a vastag, puffos borítékot. Nagyon igényes, nyilvánvalóan eredeti csomagolásban kaptam meg mindent, sőt, a rendelt póló helyett rögtön kettő is jött (amit ugyan sejtettem, de a honlap alapján ez nem volt egyértelmű). Már csak azt kellett tisztáznom magammal, hogy vajon a méreteket jól tippeltem-e meg. Ezt egy nagyon egyszerű, felpróbálásos módszerrel teszteltem, és megnyugodhattam, hogy a CK és az én 'M'-ről alkotott fogalmaim azonosak. Szóval boldog tulajdonos lettem.

Így aztán szerencsésen zárult az akció, és nektek is nyugodt szívvel ajánlhatom a CK Online Webáruházat.

...már nincsnek meg. Természetesen ezúttal sem a meleg körökben közismert 'művészlény'-ről van szó, hanem a macskámról, aki megérett az igazi nagy macskává válásra.

Péntek este szegényke még semmit sem sejthetett. Igaz, hogy addig már számtalanszor közöltem vele, mi vár rá, de nyilván nem értette, maximum a fejét forgatta a hírek hallatán. Az utolsó munkanapom után viszont elmentem az állatorvoshoz, és megkérdeztem, mikor vihetnénk a macsekot. Megállapodtunk, hogy szombaton fél 11-re várnak minket. Az orvos azt is a lelkemre kötötte, hogy este 10 után már sem ennie, sem innia nem szabad. A kondi után hazatérve jól belakattam a cicát, aztán 10 után egy kicsivel eldugtam előle a tányérjait, és a csapokat is jól elzártam, hogy inni se tudjon. Már előre sajnáltam, mert tudtam, hogy éjjelente többször is kijár egy kis tápot rágcsálni, és elképzeltem, hogy a reggel felé közeledve egyre kétségbeesettebben keresi majd a kaját, nem értve, mi van. Ezt sajnos már elalvás előtt megtapasztaltam, mivel már akkor keresni kezdte a tápot.

Bosszúból aztán éjjel 1-ig nem is hagyott alaludni, hajnal 5-kor pedig már ébresztett. Az együttérzésem akkor egy kicsit alábbhagyott, kócos fejjel és tébolyodott elmétől hajtottan kapartam ki az ágyam alól, és zártam ki az előszobába. Amikor ténylegesen felkeltem, szegény minden mozdulatomra a konyhába nyargalt, majd nyávogva követelte rajtam a kajáját. Sejtetem, hogy aznap még a szívem megszakad miatta, mivel tudtam, hogy a beavatkozás után még újabb fél napig nem ehet. Amikor látta, hogy a nyávogás nem jön be, módszert változtatott, és ezúttal a dorombolós-hízelgős stílust vette elő. Ez sem működött, cserébe viszont felkaptam, összehajtogattam, és begyömöszöltem a szállítódobozába.

Az út első felét nagyon jól viselte, elvégre amikor az ajtót kinyitom, ő az első, aki kirohan rajta. Úgyis mindig világot akar látni, hát most megkapta. Az utcán szokás szerint a figyelem középpontjába kerültünk (nem adoniszi szépségem miatt), egy anyuka meg is válaszolta kisfia kérdését, és megállapította, hogy nyilván kozmetikushoz viszem a cicát. De megválaszoltam volna neki, de inkább csak szó nélkül megelőztem őket. A mascka idegei a Hungária körút-Thököly út sarkán mondták fel a szolgálatot, amikor valamilyen hetes buszra vártunk. Olyan, ami nekünk is jó lett volna csak vagy negyed óra múltán jött, addig viszont irdatlan csörömpöléssel ment el egy tucat platós teherautó, hangos ajtósziszegéssel néhány nemhetes busz, meg motorosok és egyebek. Cicám ekkor már kétségbeesetten bűjt a törölközője alá, nyávogott és remegett, mint a kocsonya. Utána következtek az én idegeim, mivel bár pontosan a megbeszélt időben érkeztünk a helyszínre, a párom 10 percet késett, a telefont meg nem vette föl. Szóval veszekedve gyalogoltunk el az állatorvosig, amit csak az ajtón belépve hagytuk abba. Ekkor leadtuk a cicát, beírták a számítógépbe még néhány adatát, aláírtam egy papírt, hogy tudomásul vettem a kockázatokat, aztán kaptunk 20 percnyi kimenőt. Addig felszaladtunk az irodába beszélgetni egy kicsit.

20 perc után visszamentünk a cicáért, aki akkor már édesen durmolt, herétlenül. Előre szóltak, hogy a szemei nyitva lesznek, ezért ettől nem ijedtünk meg, de azért hevesen lestük, lélegzik-e. Viszonylag gyorsan hazaértünk, de aztán el kellett szaladnunk vásárolni. Szerettem volna felvenni az ébredés utáni első perceit, de erről lemaradtunk, mert mire hazaértünk, már ébren volt. Komikusan szédelgett, és a pofáján jól látszott, milyen hihetetlenül álmos. Valószínűleg csak annyit érzékelt, hogy valami nincs rendben, de egyébként szinte semmit nem csinált. Ha éppen nem aludt, a heréi helyét nyalogatta, aztán már durmolt is tovább. Vérzett is szegénynek, de nem volt vészes a sebe. Mielőtt a blogtalira elindultam volna, már inni is kapott, de ennie csak fél 10 után volt szabad, ezért úgy döntöttem, hogy majd csak akkor kap kaját, ha hazajöttem. Eredetileg ezt korábbra terveztem, mint amikorra sikerült, de így sem történt semmi, mert Desiré 24 órányi koplalás után is csak szagolgatta a kajáját. Nyugodtan feküdtem hát le (és az elfogyasztott bormennyiségtől egy kissé becsípve is). Éjjel többször ébredtem föl arra, hogy valahol rajtam alszik. Ezt nagyon szeretem.

Reggel aztán jól megpakoltam a tálkáját, cicám pedig éhes tigrisként vette rá magát a kajára. Szerintem nem is rágott, hanem csak nyelt, és miután az ünnepi Darlingból belakott, még egy kis száraztápot is elrágcsált. A műtétje mintha meg sem történt volna, maximum egy kicsit többet nyalogatja magát odale'. Neki ehhez nincs szüksége partnerre. Viszont ha azt gondoltam volna, hogy egy darabig nyugton lesz, akkor nagyot tévedtem. Ez a macsek még mindig ugyanolyan rossz, mint az ördög, látnátok csak, hogy néz ki a kézfejem. Egy merő karmolás.

Szóval a spriccelgetésektől meg az utódoktól már nem kell tartani (utóbbitól egyébként sem kellett), és talán az ajtó előtt ülve nyávogás mértéke is csökken egy kicsit. Desiré igazi felnőtt lett.

Én is megkaptam a lasztit, teljesítem is a feladatot (a passzolóknak köszi).

Alap 

Étel: konkrétan nincsen, de a valamivel töltött rántott mellek általában bejönnek.
Ital: tea.
Alkohol(os ital): Bor (száraz vörös vagy édes fehér), pálinka.
Szín: kék, fehér, fekete, szürke.
Együttes: Depeche Mode, KFT, Phil Collins, Peter Gabriel.
Színész: Jack Nicholson, Anthony Hopkins.
Színésznő: Sigourney Weaver
Flm: Forrest Gump, SAW
Szám: ilyenem nincs.

Hiszel-e...?

Horoszkópban: Részben, hiszen a hold is hatással van a földi életre, miért ne lehetne a többi bolygó is. Kicsit szar, hogy miután elolvasok egy profi elemzést magamról, rámtör az az érzés, hogy nem én élem a saját életem. 
Istenben: hiszek valamiben, ami létre tudott hozni ilyen aprólékos és tökéletes dolgot, mint a földi élet, mert ez magától nem jöhetett létre (bár ez messzire vezet).
Túlvilágban: max. a reinkarnációban, de valszeg ez a túlzott mértékű gyerekkori számítógépezés következménye..
Földönkívüliekben: igen, egy ekkora világegyetemben tutira van máshol is élet.
Magadban: alapvetően nem, néha, pár percre igen.

Mit gondolsz róla?

Álmok: ha nem rémálom, általában szórakoztatónak tartom őket. Azt meg nem várom meg, hogy erotikus álmaim legyenek (khm).
Szerelem: ez egy nagy találmány, de egy nagyon nehéz és bonyolult dolog.
Élet: jó dolog a létezés, csak túl sok benne a kötelező elem, ami nem engedi az embert kibontakozni.
Halál: szeretném kipróbálni több fajtáját is. 
Dohányzás: ebben nagy múltam van, és alkalmanként mostanában is rágyújtok. Egy dohányosnak ez olyan, mintha éhesen jól belakna.
Káromkodás: hát sajnos egyre gyakrabban hagyják el a számat a lófaszok és társai. Csökken a toleranciaszintem.

Egyik-másik

Vanília-csoki: csoki? Pfúj. Inkább vanília.
Sör-bor: bor.
Szárazföld-tenger: kizárólag szárazföld.
Fekete-fehér: fekete.
Hideg-meleg: meleg.
Nap-Hold: nap.
Állat-ember: állat.
Rend-rendetlenség: rend, a sajátom.

Közösség 

Szeretsz vásárolni? Ha idegnyugtató céllal teszem, igen, egyébként a halálom.
Szeretsz emberekkel találkozni? Igen, kivéve ha valamiért felnézek rájuk. Olyankor kisegérke gyanánt reszketek a jelenlétükben. Azt nem szeretem.
Szeretsz otthon lenni? Mostanában igen. Régebben csak enni meg aludni jártam haza.
Hogy jössz ki a környezeteddel? Mindenkivel igyekszem jóban lenni, és ez rendszerint sikerül is. Általában kedvelnek.
Mikor ismerted meg a mostani legjobb barátodat? 6 éve, a másikat meg 14 éve.
Szeretsz középpontban lenni?Hajjaj!
Szereted, hogy ha boldog emberek vesznek körül? Igen.
És ha szomorúak? Olyankor feszengek, de megpróbálom felvidítani őket.
Milyennek tartanak a többiek? Humoros, intelligens, művelt embernek.


Előfordult már, hogy...? 

Ültél már repülőn? Sosem.
Voltál külföldön? Igen, Ausztria, Szlovákia, Románia (Erdély), Lengyelország.
Sírtál mások előtt? Igen, utána szégyellni is szoktam magamat.
Másztál fára? Előfordult, egyszer le is tört velem egy nagy ág, és jól seggre ültem.
Találkoztál már híres emberrel? Elég sokkal.
Eltört egy csontod? Igen, a bal csuklóm.
Be kellett feküdnöd kórházba? Nem.
Telefonbetyárkodtál? Igen.
Lógtál az iskolából? Általánosban nem, középiskolában vagy egy tucatszor mentem kocsázni óra helyett.
Úsztál tengerben? Nem.
Voltál templomban? Igen.
Fent maradtál egész éjszaka? Igen.
Táborban voltál? Igen.
Gondolatban megöltél valakit? Már egy kisebb város lakosságát legyilkoltam gondolatban. Mostohaanyámat többször is kivégeztem.
Volt autóbaleseted? 979 autóba lesett már, de karambol résztvevője még nem volt.

Egyéb 

Jobb- vagy balkezes vagy? Jobb (rejtett bal-).
Mi van az egérpadodon? Nagy-Magyarország.
Mi van az ágyad alatt? Porcicák, meg egy hús-vér.
Mitől félsz a legjobban? Hogy kihullanak a fogaim.
Mi jár most a fejedben? Hogy ennek a kérdésnek semmi értelme.
Vannak háziállataid? Maga az ördög, egy macska formájában.

Múlt

Akit a legjobban hiányolsz: nagymamám húgát, aki tisztességes embert nevelt belőlem.
Amit a legjobban hiányolsz: fiatalabb korom elveszett, kihasználatlan éveit.
Életed legszebb időszaka: középiskolás évek, amikor nem voltam otthon.
Életed legrosszabb időszaka: 9 év a mostohaanyámmal (amikor nem voltam suliban)
Ha visszamehetnél az időben, hova mennél? A két világháború közti időszakba, amikor volt még erkölcs, tisztelet és emberi tartás.
Egy dolog, amit megbántál: egy két apróbb dolog, aminek emlékezetes égés lett a vége. Na meg hogy amikor a szüleim elváltak, és anyám elment, azt közömbösen vettem tudomásul, de amikor a kutyámat is elvitte, azt megsirattam.
Egy dolog, amit elfelejtenél: azt a bizonyos 9 évet (pontosabban csak bizonyos részeit).
Mi akartál lenni, ha nagy leszel? Játékszoftver-fejlesztő, tanár.

Jövő 

Állás: maradok könyvelő, de ha úgy adódik, hogy szociológiai vizekre evezhetek, talán élni fogok a lehetőséggel.
Házasság: biszexuálisként bármi előfordulhat. Mondom BÁRMI.
Gyerekek: nagyon szeretnek a gyerekek, és tudok is velük bánni, de egyre kevésbé hiszem, hogy unokákat szeretnék gyártani a szüleimnek.
Fiad neve: ha lenne, az én javaslatom az Attila lenne vagy a Krisztián.
Lányod neve: ezen nem gondolkodtam. Rábíznám a dolgot az anyjára, és csak akkor tiltakoznék, ha valami faszsággal állna elő (Dzsenifer, Mercédesz, ilyesmi).
Hol fogsz lakni? Ha minden jól megy, családi házban, Budapesthez közel, mégis nyugodt környéken.
Mit fogsz csinálni 20 év múlva? Gyászolom az eltelt 30 évet.