Beszarás, hogy máris augusztus van, holott én még fel sem fogtam igazán, hogy itt a nyár. Mire kezdeném beleélni magam, már jön is az ősz, az eső, a hideg, meg Desi nyávogása, hogy nyissam ki neki az ablakot (amit nem fogok megtenni). A május a zárással ment el, a június a vizsgákkal, a július pedig megint csak a munkával, így eddig összesen 5 napot nyaraltam...

...amiből két napot élveztem igazán, a túránkat. Ez a balatoni három nap nem az én vágyam volt, csak a barátom annyira ellentmondást nem tűrően parancsolt rám, hogy menjek, hogy végül is rábólintottam. Elvégre egy kis punnyadás mindig jól jön, csak ne kellett volna olyan messzire utaznom miatta. Viszont a nyaralást nem ennyire öregesen képzelem el, hanem egy kissé aktívabban. Jó, jó, pihenni kell, na de úgy érzem, nekem inkább a szellemi felfrissülés hiányzik, hiszen a testem fitt és friss (volt, mielőtt még így megöregedtem volna). Ez a három nap tehát nem is igazi nyaralás volt, hanem csak mások elvárásának teljesítése. Így nem is az igazi.

Ahogy a holnap kezdődő, és — számomra — vasárnapig tartó táborozás sem lesz az, mert azt sem én akartam. Nem magával a sátorban lakással van a probléma, hiszen azt még ilyen öregesen is jól viselem (habár vasárnap reggel tutira nem ezt fogom mondani), de nem is az anyagiakkal, mert egy hét mindössze 14000 HUF. Nem is a meleggel, nem is a szúnyogokkal vagy a közös zuhanyzóval, és még csak nem is azzal a számtalan skinheaddel, aki szintén ott lesz, hanem azzal, hogy már unom az egészet. (A rendezvény nevét direkt nem írom ki, mert még csak most megyek, ráadásul a blogolásba be nem avatott családtagjaim is rátalálhatnak általa erre a szerény kis irományra.)

Igen, tök jó, hogy 100% jobboldali lesz a táborban, jók lesznek a történelmi, politikai és társadalomtudományos előadások, jó lesz a véradás meg a sok-sok koncert is. Tuti. És jó lesz nappal megdögleni a melegtől, éjszaka meg két pulóverben aludni a hálózsákban...de könyörgöm: unom. Unom! Ugyanazok az előadók, ugyanazok a fellépők, és ez nem is volna baj, ha nem ugyanazt mondanák el. Ugyanazok az arcok, ugyanazok a részegek, ugyanazok a hangoskodók. Hat éve járok ide, vagy talán már 7? Mindegy. Némelyik előadást már minimum 4x hallottam, pedig az előadó professzor tudásából nyilván futná másra is, ahogy a többiek is egyre laposabbnak tűnnek. Tutira velem van a baj.

De akkor miért megyek ? — kérdezhetnétek tőlem joggal. 

Nos, becsszó nem akartam. Már tavalyelőtt is mondogattam, hogy már nem érdekel, tavaly pedig határozottan kijelentettem, hogy elég volt. Anyám viszont megérdeklődte, hogy megyek-e, mert ha igen, velem jönne a nagyobbik húgom is. Erre nem mondhattam nemet, főleg azért, mert így végre alkalmam nyílhatott egy kicsit közelebb kerülni a saját (fél)testvéremhez. Másrészt a barátom is kapacitált, merthogy ő ott tud a legjobban pihenni. A gyerekei mennek, amerre látnak (és nem kell őket félteni), ő pedig addig nyugodtan piknikezhet...hát mentem. Viszonylag jó is volt, igaz, jóformán mást sem csináltunk, mint a sátrunk mellett boroztunk meg szotyiztunk egy pokrócon elheverve. Kicsit azt is megtapasztalhattam, milyen az, amikor az addig barátságosnak tekintett közeget — buziként — immár ellenségesnek élem meg...pedig én változtam, nem ők. Na mindegy, ez messzire vezetne. Idén megint határozott voltam, és a sarkamra állva kijelentettem: nem megyek. Erre jött a barátom, hogy "ne csináld már, tavaly is milyen jól elvoltunk", stb. Mire ismét beadtam a derekamat. Anyám is előre mondogatta, hogy az idén mindkét húgom jönne, ha én mennék, hát nem volt mit tenni, az ő kedvükért (is) igent mondtam. Jöjjenek, aztán majd jól elleszünk. 

Na de ez nem olyan egyszerű. Először is el kell paterolnom a macsekot. A Rolandék új albérlete ugyan megfelelő (elvégre ő a cica másik gazdája), csakhogy ott már egy kutya is van. Sebaj, rááldoztam egy fél napot, és elvittem a Desit hozzájuk, letesztelendő, hogy bírják majd egymást ezen az egy héten. Vicces volt, de úgy tűnik, minden rendben lesz. Ma szépen hazanyargalok, kitakarítom az alomtálcát, kirimánkodom a macskát az ágy alól (ahova majd a szállítódoboza megpillantásakor menekül be), átviharzok vele a Roliékhoz, onnan vissza haza, aztán ágyneműt mosok (hadd száradjon, amíg nem vagyok otthon), lefújom a kádat kék festékkel (hadd száradjon, amíg nem vagyok otthon) — persze a megfelelő sorrendben: mosás, fújás, teregetés — és összepakolom a holmimat. Holnap reggel nyargalás anyámékhoz, vidékre. Szolíd ebéd, aztán kocsival a tett színhelyére, ahol jön az újabb kombinálás: én a testvérem sátrába, a barátom meg az enyémbe, mert tavaly tönkrement az övék.

De ez mind csak a technikai része a dolognak, ugyanis ezeknél sokkal nagyobb problémák is akadnak. A nagyobbik húgom bepasizott, és most aztán dúl a love. Olyannyira, hogy a világ megszűnt számára létezni, közte a beígért közös nyaralás is. Ha anyám nem mondta volna, hogy olyan a srác, mint én, csak 24 évesben, akkor el sem tudnám képzelni, mi lehet a finnyás kiscsajszinak (18 éves...) ilyen észveszejtően hanyagolhatatlan (így viszont tökéletesen megértem). Oké, egy kipipálva, viszont a másik húgom még ott van. A pénz kérdése ismét felmerült, ugyanis az előző havi fizetésemből kellett megoldanom a balatoni kiruccanást ÉS ezt a táborozást is (Madonna — reméljük, el nem maradó — koncertjének 2 személyre szóló megfinanszírozásán túl). Ma bejöttem dolgozni, és kp-ban megkaptam a havi pénzem kb. felét. Ez a probléma megoldódott.

Ma dél körül jött a telefon, hogy a barátom valami gikszert idézett elő a bátyjától kölcsönkapott drága autóban, aminek a javítása 130k HUF, ergo nem marad pénze a holnap induló programunkra, magyarul ő akkor így nem jönne. Mit ne mondjak, kiugrott belőlem az önzés: "Micsodaaa? Basszus, a ti kedvetekért álltam rá az egészre! Mi a faszt csináljak ott egy hétig a húgommal?". Kicsit tényleg elkenődtem. Anyámék már nyilván bekészültek, a kis majdnem 16 éves is ezen pörög, nem mondhatom nekik, hogy sztornó. De tényleg: mi a fenét kezdjek a testvéremmel, akinek egyrészt az apja lehetnék, másrészt alig értünk szót egymással? Meg aztán: ezért sakkozzak a pénzemmel, ezért áldozzak majdnem egy hetet olyan dologra, amit nem is én akartam, ezért nélkülözzem a párom társaságát, ezért tegyem ki a cicámat sokkoló helyzeteknek, stb? Szerencsére egy pár órával ezelőtt jött a barátomtól az újabb hívás, hogy talán szerencsésen megoldódik a probléma, max. májkrémet esznek egy hétig. Mondtam, hogy adok kölcsön, de azt visszautasította, így valóban májkrémet kell majd enniük. Mindig van valami.

Na, szóval a lényeg, hogy akkor most én vasárnapig nem leszek, meg lehet, hogy 1-2 napig utána sem (mivel a melóm vélhetőleg igencsak felszaporodik), de addig talán ellesztek valahogy. Egy időzített bejegyzés talán belefér valamikorra, de nem ígérem. Utána viszont jön az élménybeszámoló, plusz néhány kemény téma, ami egyeseknél talán kiveri a biztosítékot, de ettől én még megírom. Ja, és persze indul az új blog is, ha lesz neki egyedi sablonja...de ez már egy másik történet.

Majd jövök.