Nyílt levél a Meleg Méltóság Menete okán
2009. szept. 3.2009. szept. 3. 15:56 - írta: 979Kategóriák: meleg, vélemény
Címkék: baloldal, felvonulás, jobboldal, meleg, pártok, politika, Pride, szélsőjobb
Én, 979 blogger (és a mögötte álló természetes személy, adófizető magyar állampolgár) a magam nevében, de mindnyájunk érdekében megkérem, felkérem, felszólítom
— a szeptember 5-i Meleg Méltóság Menetét (is) rendező Szivárvány Misszió Egyesület tagjait, vezetőségét, hogy az ominózus rendezvény levezénylése után a továbbiakban igyekezzenek olyan tevékenységet kifejteni, amely során figyelembe veszik a többségi társadalomnak az LMBT témákkal kapcsolatos mindenkori hozzáállását, és tartózkodjanak mindennemű, provokációra lehetőséget adó helyzet megteremtésétől. Ezzel is bizonyíthatják, hogy az LMBT közösség érdekében felelősen, felnőtt emberhez méltó és hozzáértő módon cselekszenek, és semmiféle politikai nyomás hatására nem hajlandóak olyat tenni, ami az általuk védeni szándékozott közösség kárára válna, közvetve vagy közvetlenül. Ugyanígy megkérem őket, hogy a rendőrség és az ellentüntetők lététől vagy nem-lététől függetlenül is igyekezzenek biztosítani a menet méltóságát, mindennemű közerkölcsöt sértő vagy törvénybe ütköző cselekedetet akadályozzanak meg.
— a Meleg Méltóság Menetének biztosítására kivezényelt rendőröket, hogy a személyes meggyőződésüktől függetlenül biztosítsák a rendet, a felvonulók és minden megjelent testi épségét, és ügyeljenek a törvények betartására, betartatására. A rendőrségnek nem dolga ízlésbeli ítéletet hozni, ezért sem a felvonulók, sem a (törvényesen) demonstrálók oldalára nem állhat, ennek figyelembe vételét szintén elvárom. Ugyanígy elvárom, hogy a rendőri vezetők politikamentesen nyilatkozzanak, parancsaikat pedig ugyanilyen szellemben adják ki az alájuk tartozó egységeknek.
— a politikai pártokat, ide értve az MSZP-t, az SZDSZ-t, az MDF-et, minden más parlamentbe kerülni szándékozó pártocskát, és különösen a FIDESZ-KDNP-t, melynek magam is tagja vagyok, hogy ne rajtam keresztül próbáljanak szavazatokat szerezni, és ne rajtam keresztül akarjanak a másikba belerúgni. Ne használjanak rám dehonesztáló kifejezéseket, és ne részesítsenek pozitív diszkriminációban sem, mert én csak ugyanolyan elbírálást szeretnék, mint ami bármely más magyar állampolgárnak jár. Ne a létem minősítsen, hanem a tetteim. A FIDESZ vezetősége inkább maradjon csendben, ha már mellém állni nem képes, és — legfőképpen — vegye tudomásul, hogy a soraiban számtalan meleg, leszbikus és biszexuális ember van, magam is legalább két másikat ismerek. Külön kérem a Jobbikot is minden hozzá kötődő szervezetet, egyént, hogy ha az ország problémáit meg akarják oldani, akkor egyrészt pozitív gondolatok és tettek mellett kötelezzék el magukat, ne mások ellen, másrészt ne uszítsanak, és tegyenek le a felvonulás megzavarásáról. Annyi égető probléma van ebben az országban, amiért tehetnének, miért azok szúrják a szemüket, akik semmilyen módon nem ártanak?
— az általam kedvelt, jobboldali újságírókat, megmondóembereket, ide értve Bayer Zsoltot, Lovas Istvánt, Bencsik Andrást, Csermely Pétert, Rákay Philipet, Tóth Gy. Lászlót, Fricz Tamást, Kondor Katalint, Bogár Lászlót, Pesty Lászlót és mindenki mást, valamint az általam nem kedvelt baloldali újságírókat, 'Drága' Bolgár Györgyöt, Aczél Endrét, Avar Jánost, Mészáros Tamást, Verebes Istvánt, Bacher Ivánt, Dési Jánost, Bakáts Tibort és mindenki mást, hogy az aktuális események megtárgyalása közben ne használjanak rám se olyan kifejezéseket, mint "buzi", "beteg ember", "ízléstelen", "fajtalankodó", "ferde hajlamú" és ezek szinonimái, sem pedig olyanokat mint "fasiszta", "neonáci", "csőcselék", "csürhe", "randalírozó", stb. Mondanivalójuk megfogalmazása közben maradjanak a magyar nyelv többi, nem dehonesztáló kifejezésének használatánál, és egyébként is, kicsinyke kis műsoridejükben (újságterjedelmükben) inkább ne velem foglalkozzanak, hanem az országot sújtó, igazán komoly problémákkal, a szegénységgel, a korrupcióval, a politikai erkölcsök megszűntével, a hatalmi ágak összefonódásával, az alkotmányellenes törvényekkel, a demokrácia intézményeinek megrendülésével, a cigánykérdéssel, vagy bánom is én. Engem hagyjanak nyugton élni, és vegyék észre, hogy miközben a különböző emberek érzékenységét hangoztatják, maguk is sorra sértik meg más emberek érzékenységét.
— az ellentüntetésre, rendbontásra készülő embereket, hogy rombolás, pusztítás és acsarkodás helyett inkább tájékozódjanak és gondolkozzanak, hogy egyáltalán mivel szemben szeretnének fellépni. Ha pedig mindenáron tenni akarnak valamit az általuk elképzelt szebb világért, annyi más lehetőségük van erre. Éljenek azokkal. Ültessenek fát, irtsanak parlagfüvet, építsenek töltést, gyűjtsenek adományokat, tartsanak hagyományőrző összejöveteleket, fessék ki az iskolák osztálytermeit, és rengeteg ötletem van még. Nem mi, melegek hordjuk szét az ország pénzét, nem mi rabolunk, nem mi ölünk, és nem mi vesszük fel az államadósságot sem. A haragjukat fordítsák azok ellen, akik valóban kárt okoznak és akik valóban az ország jövője ellen tesznek (de inkább azok ellen sem, csak ha már mindenképpen muszáj).
— az öngyűlölő, bakancsos, kopasz buzikat, hogy ne a másikat támadják meg, verjék össze, hanem ha már nem képesek egyedül megbirkózniuk a problémájukkal, menjenek el tanácsadásra, pszichológushoz vagy bárhova máshova, ahol segítséget kaphatnak.
— az önmagukból kifordulva ordító szülőket és nagyszülőket, hogy előbb nézzenek körül a saját családjukban, és ha nem akad senki, aki a Kinsey-skálán egy kicsit odébb lenne a teljesen hetero végpontnál, akkor is maximum hímzéssel foglalják le magukat, de ha akad, akkor inkább kérdezzék meg, mit szól az illető az ő hozzáállásukhoz.
— (terjedelmi okokból) végül ezt a nagyon fontos és felelősségteljes eseményt szándékosan provokatív módon viselkedve, játszótérnek tekintve tönkretevő melegeket, hogy ha nem tudnak viselkedni, inkább ők is maradjanak otthon.
És hogy honnan veszem a bátorságot e kéréssor közreadásához? Magyarország 10 millió polgárának egyike vagyok, meleg, aki a blogjának segítségével is azt igyekszik bizonyítani, hogy (egyébként) semmivel sem másabb, mint a többi ember. A társadalom hasznos és gazdaságilag értékes tagja vagyok, hiszen éves szinten annyi adót fizetek be, hogy abból gyerekek tucatjainak iskoláztatását állhatja az állam, egészségbiztosítási járulékot is csak fizetek, de igénybe csak alig-alig veszek belőle, a vásárlásaimmal működtetem a gazdaságot, dolgozom...és sorolhatnám. Minden jogom megvan tehát a megfogalmazni a véleményemet, főleg, ha olyan kérdésről van szó, ahol némelyek rólam formálnak képet, véleményt, és akrva-akaratlanul is ártanak nekem.
Azt mondod, a rendőrség nem hozhat ízlésbeli ítéletet, de te magad hatszor túlteszel az ő "közízlésükön" a te "közerkölcsöddel".
Az erkölcs objektív valami. Erkölcsös az, ami a társadalom hosszú távú, kollektív érdeke. Erkölcs az, hogy mindenkit el kell fogadni, aki nem pusztítja a társadalmat (és itt nem olyasmire gondolok, hogy valaki milyennek született).
Én pl. el fogok menni, és csinálok egy pink-black-blokkot. Erkölcsösen. Remélem, nem gond.:D
És ha már a rendőrség úgy ágál a rózsaszín tangám ellen, istenuccse, jó lesz a vörös csillagom.:D