RSS
Olyan hangulatban vagyok, hogy most mindenáron adni szeretnék valamit az olvasóimnak, de mivel ilyen távol vagyunk egymástól, ezt csak a blogon keresztül tehetem meg.
Másrészt elegem van már az állandó bujdosásból, úgyhogy a 'elolvasom' után egy igen intim képet láthattok rólam.
Az alábbi közleményt olvasták be nemrég a Sláger Rádió műsorában:
"Szomorú nap ez az országnak, a Sláger Rádió hallgatóinak és dolgozóinak!
Ma döntött az ORTT! November 18-ától a határozat szerint másik rádió működik majd a Sláger Rádió helyén. A hírek szerint az eddig megszokott zenei műsor helyett Önök a továbbiakban egy politikai beszélgetős műsort hallgatnak majd!
A híresztelésekkel ellentétben a legnagyobb összegű díj ajánlatot a Sláger Rádió tette. Egy most induló, politikai irányultságú beszélgetős rádió ennek töredékét sem képes kitermelni és befizetni. Az ORTT döntése következtében ezért évi 670.000.000 forinttól esik el a költségvetés.
Mivel politikai döntés született, súlyos kárt szenvedett a demokrácia és sajtószabadság. A döntés súlyosan árt az ország nemzetközi megítélésének, egy olyan helyzetben, amikor Magyarországnak a rendszerváltás óta a legnagyobb szüksége lenne a külvilág rokonszenvére, a politikai befolyástól és a korrupciótól mentes befektetői környezetre.
A hallgatók és Magyarország érdekében minden törvényes eszközt igénybe veszünk, hogy Önökkel maradhassunk.
Köszönjük, hogy eddig is és most is bennünket hallgatnak!
Heal Edina, Sláger Rádió vezérigazgató"
Rögtön az elején két dolgot leszögeznék:
1. valahol bánom, hogy így alakult a dolog, mert zeneileg ez volt az egyetlen rádió, amit huzamosabb ideig képes vagyok/voltam hallgatni,
2. ennél ótvarabb, a kommunista időket idéző trágya szöveget régen hallottam, és most is felkavarta a gyomromat, nem kicsit.
Mivel hót ideg vagyok tőle, egyrészt elvetettem az eredetileg mára tervezett bejegyzést, és ezt írom meg helyette, másrészt zsigerből fogom írni, ergo fel lehet készülni a szókimondó, gyomorból írt megfogalmazásra. Szóval vegyük csak kissé sorra a dolgokat.
Először is szögezzük le azt is, hogy a Sláger Rádió — bár zeneileg olyan, amilyen — politikailag nagyon messze áll az elfogulatlan és objektív tájékoztatástól. Konkrétan a jelenlegi kormánypárt(oka)t szolgálja nagyon rég óta, és nagyon hatékonyan. Ha esetleg valakinek ezzel vitatkozni támadna kedve, akkor közlöm, hogy a 2004-es EP-választáson György Gábor, a rádió akkori vezérigazgatója az MSZP listájának 13. helyén szerepelt (és ha jól emlékszem, éppen nem jutott be). Ugye senki nem gondolja, hogy ennek sem előzménye, sem következménye nem volt, és párt vezetői csak úgy kinéztek egy nevet a telefonkönyvből? Így aztán nem volt meglepő, miért állandóan csak a "szélsőséges", "neonáci", "antiszemita", "radikális" és hasonló szavak szűrődtek át a szomszéd szobából, amikor a híreket mondták be. Talán azért, mert a SR hírszerkesztői olyanok, mint valami SZDSZ-MSZP-esszencia, mindig mindenben csak ez számít nekik. A Boros-Bochkor párosról meg éppen nemrég írtam. Folytatólagos normasértés, ízléstelenkedés, megalázás és ingerküszöb-tologatás volt az ő műsoruk lényege, na meg persze a liberális irányba való befolyásolás. Őket persze nem kell félteni, majd mennek máshova.
Ilyen körülmények között egyáltalán nem meglepő ez a moslék közlemény, hiszen amikor a ballib oldal valahol ütközetet veszít, rögtön a demokrácia halálát vizionálja, esetünkben pedig még a sajtószabadság végét is. A Népszabadság újságírójának megverése is a sajtószabadság vége volt, a Magyar Nemzeté meg a "minek ment oda?" kategória, ezt ismerjük. Amikor meg az őszödi beszéd kiderült, és ezen felháborodott a nép még — el nem slágerrádiósított, — jóérzésű része, majd védekezni mert a rendőrök ellen, akkor meg persze rögtön a külföldi befektetőket kezdték el félteni, plusz az ország jó hírét. Érted, nem attól menekültek a befektetők, hogy kiderült, a miniszterelnök éveken keresztül átbaszta őket, és nem ugyanez sértette az ország jó hírnevét, hanem az a 200 ember, akik sátrat vertek a Parlament előtt.
Értem én, hogy szomorú nap ez a Sláger hallgatóinak, és főleg a dolgozóinak, de azért az országot hagyjuk már ki belőle. Jó hogy nem egész Európa gyászba borul, amiért nem sikerült haveri alapon meghosszabbítani még pár évvel a frekvencia-engedélyt, és nem sikerül majd zavartalanul és megállás nélkül szapulni Orbán Viktort meg az ellenzéket. Persze kereskedelmi rádió, teheti. Csakhogy a törvény rájuk is vonatkozik, és miután Sólyom László felvetésére az Alkotmánybíróság is úgy döntött, sérti a versenyt az ilyesfajta szoci-módi eljárás, újra meg kellett pályázniuk a frekvenciákat. Az új pályázatot viszont nem ők nyerték, méghozzá egyhangú döntés alapján. Az ORTT, mint tudjuk, politikai szereplőkből áll, ilyen értelemben a Parlamenti erőviszonyokhoz igazodik. A SR dolgozóinak viszont az az igazi arculcsapás, hogy a bizottság egyhangúlag döntött. Bizony, még a szocik is így szavaztak, amit viszont nem értek. Tényleg nem értem, mi volt a mozgatórugó, hacsak ez az egész nem valami nagyobb játszma részét képezi. Eldobni az adu-ászt?
A másik arculcsapás, hogy a helyére valószínűleg a Lánchíd Rádió fog költözni (ezért utaltak politikai beszélgetős műsorokra), hiszen a nyertes cég egyharmad tulajdona a Lánchíd Rádiót is üzemeltető cég tulajdonában van, azaz a Magyar Nemzet - HírTV-Heti Válasz vonulatba tartozik. Nem az a bajuk, hogy az ő csodás adójuk helyett egy vacak politikai műsorokkal teli gagyiság szól majd, hanem, hogy megint csatát vesztett az oldaluk. Éppen most vizsgázom majd médiaszociológiából, és egy előadáson azt mondta a tanár, hogy a rendszerváltás utáni médiaháború már lezárult, és sajnos nem volt lehetőségem vitába szállni vele (majd a vizsgán), hiszen aki nem vak, maga is láthatja, micsoda ütközetek zajlanak még most is (lásd Magyar Hírlap esete Szombathy Pállal és Széles Gáborral, Napkelte esete, stb.). Csak éppen az egyensúly irányába dőlnek el a csaták, és nem a még nyomasztóbb túlsúly felé.
A pökhendi, 'magas ló'-hangvételű közlemény újabb ocsmány momentuma az az utalás, hogy most a költségvetés is mennyi pénztől elesik (ami persze egyben az ORTT bizottságát is hozzá nem értőnek, dilettánsnak tünteti fel). A Sláger nem azért termelt annyit a költségvetésnek, mert olyan fasza volt, hanem mert kiemelt frekvencián sugározták, azaz a cégek hirdetései nagyon sok emberhez eljuthattak. Nyilván a műsorkészítőknek és a zenei választéknak is volt ehhez köze, de erőlködhettek volna valami gagyi rádió színvonalán, ha nincs ilyen kedvező fekvésük. Ráadásul — hozzátenném, — hogy míg az indulásukkor még a bevételük 56 %-át fizették be az államkasszába, addigra mostanra csak az 5%-át. Hogy jönnek ahhoz, hogy azt állítsák, csak ők képesek ennyi pénzt termelni? Nem gondolják, hogy egy abszolúte jobbra tolódott politikai hangulatú országban egy jobbos rádiónak szintén rengeteg hallgatója és szintén rengeteg reklámbevétele lenne? Hogy merik már előre megmondani — bármilyen rádióról, — hogy az nem tudja végigcsinálni azt, amire ők (iszonyú nagy politikai hátszéllel) képesek voltak? Megmondom: a tipikus ballib világnézet nyilvánul meg itt is: mindenki hülye, csak mi tudjuk a tutit, ÉS nincs alternatívánk. De van, meglátjátok.
Súlyos csatát vesztettetek, gyerekek. Ennek a dolognak sokkal nagyobb a hordereje, mint azt sokan gondolnák, és ez akkor csapás a (magyar) baloldalnak, hogy azt talán még ők sem fogják fel elsőre (ezért is nem értem, hogy szavazhatták meg a szoci delegáltak). Hiába az aláírás gyűjtés, hiába a nyakló nélküli reklámhadjárat, a gyomorforgató hallgatói vallomások a rádióban ('az esküvőnkön is a Sláger szólt' és hasonlók). Vesztettetek...
...egyelőre. Mert persze — ahogy az egyik hozzáértő is mondta — a botrány csak most kezdődik. Nem matt a helyzet, csak sakk. Most jön a fellebbezés, a bírósági fordulók, a sok nyilatkozat, a médiahadjárat és össztűz a jobboldalra, a gáttalan diktatúrázás és Orbánozás (mert persze ennek a hátterében is ő áll, személyesen), meg a nemzetközhöz való rohangálás. Ha a Quo Vadist valamiért érdemes elolvasni, akkor a augustianusok közti hatalmi helyezkedés miatt mindenképpen. Mivel még ma is úgy áll a világ e tekintetben, mint akkoriban, talán az elkövetkező napok során mi is megfigyelhetjük, miként fordulnak el a kegyvesztettektől az igazán befolyásos szereplők. A süllyedő hajón mindenki magát menti. Márpedig a hajó nagggyon süllyed, lehet készíteni az útleveleket.
Ezt az eredményt mellesleg éppen a napokban tartottam kívánatosnak, és lám. Kívánjak még ilyeneket?
Kis extra olvasnivaló:Szalai Annamária, az ORTT tagja párhuzamos indoklása
Kis extra olvasnivaló 2.: cikk az Indexről
UPDATE: 2009. október 28-án, szerdán est 6 után Orosz József Bochkor Gáborral, a Bumeráng műsorvezetőjével beszélget a Klub Rádión. Helyben vagyunk...
...anyáméktól. Mindig. Ha egy évben tizenkétszer látnak, akkor annyiszor, ha csak tízszer, akkor annyiszor. Sokáig nem tudtam, mi az oka, és nem is hittem, hogy egy bizonyos oka van, hiszen mindig valami más miatt éreztem ezt a lelki nyomást.
Egy időben például azért, mert olyan sokáig nem mentem hozzájuk látogatóba. Most is csak augusztusban láttak legutóbb, de ez már megszokott. 30 éves vagyok, basszus, nem járhatok hetente a szüleimhez! Kinek van erre ideje? Volt olyan, hogy túl sokat ültem a számítógép előtt, vagy túl sokat játszottam a húgaimmal, ahelyett, hogy anyámmal beszélgettem volna, és ez biztosan fájt neki (főleg az előbbi). Egy darabig mindig ő finanszírozta az utazásaimat, amit gyerek fejjel szívesen vettem, aztán egyre terhesebb lett számomra, hiszen már jó ideje volt saját keresetem. Olyankor azért furdalt a lelkiismeret, mert megint elfogadtam azt az ezrest, és megint nem voltam képes azt mondani, hogy "többé ne!". Bár kínos és kellemetlen volt a szitu, amikor végre megtettem, végül nagy kő esett le a szívemről. Sebaj, jött az újabb ok, amiért én alig-alig vittem/viszek nekik valamit, ő meg mindig felpakol(t) gyümölccsel, kajával. Pedig nem kéne, mert már nem vagyok gyerek. Semmi nem indokolja, hogy a vasárnapi ebédet megdobja egy extra adaggal, amit aztán bedobozol nekem, hiszen — felnőttként — saját háztartást vezetek, ellátom magam. Amikor a férje egyszer — ebéd közben, a szokásos stílusát hozva — célozgatott erre, egy falat is alig ment le a torkomon, amit meg a robbanás elkerülése érdekében mégis elfogadtam és hazavittem, azt is legszívesebben kidobtam volna a kukába. De éppen ezért nem dobtam. Nyilván édesanyámnak rendszeresen kell ilyesmit hallgatnia, és ennek ellenére is adja, nem tehetem meg vele, hogy a 'küzdelme' eredményét csak úgy eldobom. Előfordul persze, hogy mire megenném azt a tepsinyi krémes sütit, megpenészedik, és ki kell dobnom. Ilyenkor valami fojtogató gombóc keletkezik a torkomban, olyan amilyet a macim kutyám általi elpusztításakor is éreztem. Majdnem olyan, mint a sírhatnék, de mégsem az, hanem inkább olyan, mint amit a tulajdonom, vagy valami szeretett dolog elvesztésekor érzek. Nevetséges! Mintha meg akarnám siratni a rántotthúst...
Szóval mindig ott az a furdalás, ha van oka, ha nincs, én pedig mindig értetlenül tárom szét a kezem. Miért? Miért érzem ezt az érzést ezzel az egy emberrel szemben, amikor a Föld többi embere kapcsán csak alig érzek hasonlót, azt is csak akkor, ha alapos oka van? 11 éves voltam, amikor a szüleim elváltak, azóta csak átlag 1,5 havonta látom anyámékat. Nem nevelt serdülőként, kamaszként, nem alakulhatott ki rendes anya-fiú viszony köztünk, és ha egy kicsit komolyabb, személyesebb témákra evezünk, esetlen verbális botladozás lesz belőle, mindkettőnk részéről. Nem tudjuk kezelni azt a helyzetet, ami a többség számára rutin. Sosem tudtunk egymás irányába őszinte érzelmeket nyilvánítani sem, maximum lopva, véletlenül, szándékunk ellenére. Ezek a 'balesetek' persze sokat jelentenek, mindennél többet, holott nem is ismerjük egymást igazán.
És azt hiszem, valahol itt van a kutya elásva. Tudat alatt nyilván fontos számomra az anyám, és szeretném, ha szeretne, de tudom, hogy akit most szeret, az nem én vagyok. Az ő elképzelése szerint én egy munkától és sulitól túlterhelt, örökké loholó és mindig fáradt, számtalan csapást túlélt agglegény vagyok, akinek nincs ideje ismerkedni. Ezért csak arra vár, hogy elvégezzem az egyetemet (ami a családalapítás elméleti akadálya), hogy aztán becsajozzak, és unokákat csináljak neki. De ez nem én vagyok, azt hiszem, ezt ti is tökéletesen tudjátok. Egy párszor már összecsaptuk a témát, és az utolsó előtti alkalommal hangot is adtam annak a vágyamnak, hogy fejezzük be ezt az örök "mi van a lányokkal" párbeszédet. Nem tudom azt hazudni, hogy minden héten megb*szok egy vadidegen csajt, akit valami mulatóhelyen szedek össze, mert tudja, hogy nem vagyok olyan, holott megtehetném (mint ahogy megtehetném srácokkal is, ha 'olyan' lennék, és nem volna párom). Inkább hallgatunk.
Anyám nem hülye nő, sőt, nagyon is okos, de hisz nekem, én pedig hazudok. Hazudok, pedig ennél jobban kevés dologt gyűlölök a világon, és magammal szemben is csak annyi engedményt teszek, hogy ebben a bizonyos témában linkelhetek, hiszen az életem összeomlását nem kockáztathatom. De közeleg az idő, amikor kicsúszik a kezemből az irányítás, és kiderül a dolog. Talán még rosszabb lesz, mintha most mondanám el, magamtól. Anyám okos, talán sejt is dolgokat, de konzervatív, és előzetes puhatolózásom nyomán kiderítettem, hogy ha megtudná rólam az igazat, nagyon kiborulna. A további reakcióit azonban nem sejthetem. Persze most mindenki azt mondaná, hogy "ha igazán szeret, elfogadja" (és hasonló közhelyek), de nem várhatom el, hogy a saját életem könnyítése érdekében az anyám életét tegyem tönkre. Ő konzervatív, a férje ultrakonzervatív, annak szülei bigott keresztények, a húgaim pedig (saját jogon) radikális jobbos gondolkodásúak. Ha a család egy test, akkor anyám a feje. De hiába megértő a fej, ha a karok önkéntelenül ellöknek maguktól, ha a lábak undorodva rúgnak beléd. Ezért nem leszek képes — talán — soha eléjük állni, és elmondani, mi van. Nemcsak magamért, azért is, hogy anyámnak ne kelljen a férjétől és annak szüleitől a megalázó, undorkodó megjegyzéseket helyettem elviselnie.
Inkább hazudok, bujkálok és menekülök, aztán meg furdal a lelkiismeret. Most például azért nem voltam náluk olyan sokáig (augusztus óta), mert sok volt a munkám. Ha sokszor ismételgetem, talán magam is elhiszem, ráadásul igaz is. Belül azért tudom, hogy nagyon is örültem annak, hogy be kellett mennem dolgozni azon a szombaton, amikor eredetileg menni terveztem hozzájuk, nagyon is kapóra jött ez a szar kifogás. És most, hogy náluk voltam, alig vártam, hogy eljöhessek, hogy lefussam a kötelező köröket, aztán a veszélyes környékről visszamenekülhessek a saját kis buzi világomba, ahonnan már kiirtottam minden hetero dolgot, elfelejtkeztem a barátaimról, bezárkóztam a kollégáim előtt(és most talán a családi kapcsolatok végleges leépítése jön). Kimondottan szidtam a sorsot, amiért pont most kellett órát állítani, ráadásul pont a 'rossz' irányba. Alig vártam, hogy végre felállhassak, és hazahúzhassak, és amikor megnéztem a neten, nem változott-e a menetrend, egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttem, az egy órával korábbi busszal jövök haza. Láttam anyám arcán átsuhanni a keserűséget, halottam a hangjában az a lemondó megrendültséget, pedig csak egyetlen óráról volt szó, és az is csak most, kivételesen. Ezekről a rejtett, de nagyon fontos jelekről beszéltem egy kicsit feljebb. A húgomat szintén megbánthattam, hiszen épphogy csak bemutatkoztam a pasijának, és már indultam is, ráadásul nem igazán tudtam elfogadhatóan megindokolni, hogy miért. "Még főznöm kell", "aggódom a macskámért", "még sok dolgom van". Tökre úgy jött ki a dolog, minta menekülnék...
...és — valljuk be — menekültem is. Azt hiszem, ezúttal alapos okom van a lelkifurdalásra: szar alak vagyok. Gyáva féreg, aki a magabiztosságát rögtön levetkőzi, amint a veszélyes vizekre evez. Gyáva vagyok meglépni azt a lépést, ami után — lesz, ami lesz — őszintén élhetném az életem, és gyávaságomat azzal a szar szöveggel leplezem, hogy csak anyám lelkét óvom ezzel. Még én sem hiszem el, bár igaz. Nem akarok ártani, és gyávaságom következtében így is ártok, csak máshogy: a nagy keserűség elkerülése érdekében sok kis keserűséget okozok anyámnak, a testvéreimnek, és jellemtelen alakként mutatkozom be a család új tagjának is. Gratulálok, 979!
Persze tisztában vagyok azzal, hogy a legtöbbet magamnak ártok ezzel, hiszen így tönkre teszem a mindennapjaimat, és elvágom magam a felhőtlen lét lehetőségétől. Mielőtt mennék, halogatom az utazást, és mindenféle kifogásokat találok, amikor eljövök, furdal a lelkiismeret, amikor ott vagyok, akkor meg hajtom az időt, és azért imádkozom, hogy ne most jöjjön át az anyós vagy valami ismerős/rokon, és ne kelljen pirulva-hebegve hazudoznom, hogy miért nem nősülök már meg, van-e már barátnőm.
Szar ez így, de nem tudok mit tenni.
Mostanság valami egészen érdekes stádiumba került Magyarország, ami egyfajta furcsa kettősséget jelent.
Nagyban már nem is Abszurdisztán felé haladunk, hanem abban vagyunk, azaz nap mint nap olyan brutális híreket hallunk, amikre már nem a levegőt kapkodjuk döbbenetünkben, hanem megvonjuk a vállunkat, azt' kész. Már nem fél évente van egy korrupciós/sikkasztási ügy, és nem is havonta, hanem naponta több, ezek közül is csak a legnagyobb összegek és a legpofátlanabb metódusok érik el az ingerküszöbünket. Ezeken az ellenzéki sajtó napokig pörög, és újabb információkat kutat ki (ami egyébként a sajtó dolga), a kormánypárti médiumok meg diszkréten hallgatnak, és ehelyett azt keresik, ki és hol tett/mondott valamit, ami a rasszizmus vagy a szélsőjobboldaliság témakörébe tartozik. Mondtam már, de megismétlem: gyerekek, észre kellene venni, hogy egy ideje ez már kontraproduktív, magatok ellen beszéltek.
Ezrével sztrájkolnak a tűzoltók, a polgármesterek, éhségsztrájkot kezdenének az orvosok, százával kerülnek az utcára a családok, ezer kilométer vasútvonalat szüntetnének meg olyan településeken is, ahova már busz sem megy egy ideje, és nem sorolom, mert mindenki tudja, mi folyik az országban. Tényleg olyan szinten elképesztő, hogy még a nagyon találó Abszurdisztán is egy enyhe kifejezés az országra.
Az említett kettősség másik oldala viszont valami alulról jövő normalitás, ami egyre-másra megmutatja az arcát, ezzel szolgáltatva reményt az átlagpolgárnak.
Ilyen például a Budapest TV megszüntetése. Kis eredmény, de az a kulturális környezetszennyezés, a gagyi ilyen szintű intézményesítése, amit ez a televízió folytatólagosan művelt, már tényleg égbekiáltó volt. Igaz, csak Anettka Rezsőjének halála, és az ebből következő likviditási gondok érték el ezt a sikert, de mindegy, hogy gyilkosságért vagy adócsalásért ítélik el Al Caponét, ha végül oda kerül, ahova való. Kár, hogy a nímandok és gusztustalan alakok a többi médiafelületen láthatók viszont, de talán egyszer azokra is sor kerül.
Ha már itt tartunk, kimondottan tetszett, hogy az RTL és a TV2 is kapott egy-egy jó kis 12 órás műsorbeszüntetést, kár, hogy az ORTT ítélete még nem jogerős. Ideje már megállítani azt a tendenciát, hogy egy-egy külföldi tulajdonban levő kanális kizárólag pénzügyi szempontokat szem előtt tartva minden határt átlépve rombolja az ország — erre fogékony — polgárainak szellemi-erkölcsi állapotát, az évtizedekig nyúló károkat viszont már nem hajlandó orvosolni. Nem hinném, hogy érdemes kifejtenem, mire gondolok, mert nyilván mindenki tudja.
A legnagyobb médiadiadal a Pártkelte Napkelte megszüntetése. Ez aztán minden határon túlment, minden nap. Ahogy Fábry fogalmazott egyszer vendégként, ami ott folyt, az a közszolgálatiság lábbal tiprása (vagy valami hasonló). Már az objektivitás látszatára sem adtak, és többszörösen sértették meg a televíziózásról szóló törvényt, például a — nem is annyira burkolt, interjúnak álcázott — reklámokkal. A szellemiség ugyan még a Klubrádión és az ATV-n is tovább él, de azok nem közszolgűlati adók, tehetik.
Úgy tűnik, a Sláger Rádió és a Danubius is pengeélen táncol, egészen más okok miatt. Idebent mi is a Slágert hallgatjuk, mert számunkra ez szolgáltatja a legelviselhetőbb zenét, így viszont mindig halljuk azt a mérhetetlenül ocsmány módon szerkesztett és előadott hírösszeállítást, amit óránként a 'képünkbe tolnak'. Fel is húzom magam rajta rendszeresen, részben a tartalma miatt, részben meg azért, mert nem tudnak fogalmazni (náci a neo-náci helyett, stb.). Zeneileg gyászolnám, de mivel a kormánypárti összefonódás nyilvánvaló (a rádió elnöke az MSZP európa-parlamenti listájának viszonylag előkelő helyén), egyébként nem sok könnyet hullajtanék érte. A szintén erkölcsromboló és relativizáló Boros-Bochkor páros úgyis találna magának másik helyet, mert két kézzel kapnának értük a többi rádió vezetői.
Itt van aztán az a számtalan botrányos közpénzügyi eset, ami lassan a csapból is folyik. Ezek ugyan nem normálisak, viszont az igen, hogy kiderülnek. Méghozzá azért derülnek ki, mert az elvtársak érzik a vesztüket, közben meg helyezkednek, ezért vagy maguk mentése érdekében, részben egymásnak az útból való eltakarítása érdekében borogatják a bilit. Nagyon jó, legalább kevesebb dolga lesz az új kormánynak, még ha az ügyészségnek meg a rendőrségnek egy kicsit több is. Hulljon a férgese! Én szívesen veszek téglajegyet, ha börtönépítésről van szó.Fővárosu koalíció felbomlott? Szuper! Kolompár Orbán mögül már a többi cigány vezető is menekül? Gratulálok, de miért csak most?
Micsoda gyönyörűség volt számomra amikor a közelmúlt egyik cigánytámadása kapcsán kimondta végre a rendőrség, hogy rasszista bűncselekmény történt, és eszerint folytatják a nyomozást! 20 év után végre kiderült, hogy a cigányok is lehetnek rasszisták, és nem csak a többségi társadalom. Mi ez, ha nem a 'normális' irányába tett újabb lépés? Kár, hogy ettől még bizonyos helyeken ugyanúgy életveszélyben vagyunk, de legalább egy apró repedés keletkezett a jégen.
És amiért ebbe az egészbe belefogtam (cím- és tartalommódosulások után), az a szociális kártya bevezetése. Bírom, ahogy a mindenféle jogvédők, a balliberális sajtó és a magukat progresszív értelmiséginek nevező, az emberi és polgári szabadságjogokat hajdan még lábbal tipró kommunisták most kórusban támadják ezt az intézkedést, és mindenkit, aki egyetért vele. Az sem baj, hogy közben a józan ésszel és a többségi akarattal is szembe menetelnek, ők ezt már megszokták. Gyerekek, ezek a segélyezett emberek az adófizetők pénzét arra kapják, hogy amíg ki nem keverednek a szarból, ne dögöljenek éhen. Nem cigire, nem piára, nem játékgépre. Ki az, akinek van bőr a képén, hogy az önrendelkezés jogára hivatkozva elvitassa a társadalmi jogos elvárását a befizetett adók ésszerű felhasználására vonatkozóan? Mindenki önrendelkezhet minden olyan jövedelemről, amit saját jogán szerzett, de nem arról, amit tőlem kapott azért, hogy ne kelljen többet kapnia tőlem. Azt behajigálhatja az önkormányzat melletti kocsma játékgépébe, hogy aztán már a pénz felvételének napján egy fillér nélkül találjon haza, seggrészegen, de mást nem. Senki nem mondja meg azt sem, hogy mire költhetik ezt az összeget, csak azt, hogy mire nem. Vagy talán van valakinek jobb ötlete arra vonatkozóan, miként lehetne (nem még több pénz elfolyatásával) végre elkezdeni az áldatlan állapotok felgöngyölését? Ez és a segélyt közmunkáért program szerintem egy jó lépés ebben az irányban, csak sikerüljön megvédeni a torpedóktól.
Végül még egy dolog, a pécsi vízmű ügye. Ugyanaz a röhej, mint a többinél. A hajdan még az államosítás pártján álló, majd a privatizáció mindenekfelettiségét hirdető elvtársak nem győznek sikoltozni, hogy micsoda károkat okoz az országnak az új pécsi önkormányzat azon intézkedése, hogy a monopolhelyzetben levő, közszolgálati feladatot ellátó, de a külföldieknek kijátszott vízcéget visszavették, akárhogyan is. A részleteket nem tudom (és most nem nézek utána), de nem is érdekelnek. Közfeladatot ellátó cég (víz, gáz, áram, vasút, kórház, stb.), a föld és a föld méhének kincsei (víz, földgáz, stb.) külföldinek nem eladók, magyarnak is csak ha muszáj. Az állam nem azért rossz tulajdonos, mert ab ovo az, hanem mert a vezető posztokra ültetett haverkák rosszul gazdálkodnak a rájuk bízott vagyonnal, ez tehát nem elfogadható indok a privatizációra. Ráadásul ha a francia résztulajdonos nem tette volna a pécsi ivóvizet az ország harmadik legdrágább vizévé, még most is maga szedhetné a hasznot, de ezúttal úgy látszik volt határa a pofátlanságnak.
Én már csak azt várom, mikor húzgáljuk meg mindenhol máshol is azt a határt, és mikor tesszük végre helyre azokat, akik ezeket a határokat átlépték/átlépik. Amíg ez nem történik meg, addig úgysem jutunk egyről a kettőre, ez meggyőződésem.
Most ugyan nincs jubileum, viszont egyrészt ígértem még hasonlót, másrészt szerény szabad- és szabad munkaidőmből még nem telik olyan bejegyzésre, amire én a "normális" jelzőt tudnám aggatni, szóval most ismét merítek egy kicsit ebből a kincsesbányából
Bár mostanság annyira fáradt vagyok reggelente, hogy néha még az előző napi statisztikát sem jut eszembe megnézni, azért ha mégis megteszem, minden alkalommal döbbenve tapasztalom, mennyire sokan találnak a blogomra a 'skinhead' kifejezéssel. Mint látható, még mindig kommentelnek a "Skinhead tipolgóia" című, részben gúnyos, részben leíró jellegű bejegyzésemhez, de mivel azok a kommentek általában jól jellemzik az írójuk szellemi szintjét, és arról tanúskodnak, hogy az illetők nem is fogják fel a bejegyzés tartalmát, már nem veszem a fáradságot, hogy válaszoljak rájuk. De a lényeg, hogy az éves összesített kifejezéslistának magasan a topjában szerepel ez a kifejezés, azaz 2196 találattal az első. A következő a 'kutya' (687 találat), holott kutyákról csak vajmi keveset írtam, a harmadik pedig a 'cigány' (462 találat), akikről viszont jóval többet.
De — mint tudjuk — az igazi kincsek az 1-2 találatos kifejezések közül kerülnek ki, úgyhogy most átugrok a statisztika 224. oldalára (azaz a végére), és onnan kezdek bányászni. Rögtön az első (utolsó) egy érdekesség.
sérült arcú kalóznő film: szar lehet, amikor az ember csak ennyire emlékszik valamiből, és úgy próbál rákeresni. Én például tegnapelőtt azt a színészt próbáltam lenyomozni, aki — szerintem — nemcsak a Horrorra akadva filmben játszott, hanem egy melegpornóban is, de nem jártam sikerrel. Vagy nem is játszott melegpornóban (amit én ugye eleve nem is nézek, mert az erkölcstelen dolog...).
cigány paprika árus: "százé' az édes, az erős, a paradicsom!" Mi lehetett a motiváció?
misehallgatás mp3: és még azt mondják, hogy az egyház le van maradva egy évszázaddal...
magyar meleg néger msn címek: na az itt nincs...meg magyar néger se nagyon.
fiatal srácok nagy farokkal: ó, milyen kedves a google-től, hogy engem dobott ki. Kár, hogy se-se.
szex partnert keresek baszni: szókimondó, szögezzük le.
meleg vagyok nincsenek barátaim: a halmozottan hátrányos...
agy faszban: a genetika ezen csodájáról sem írtam még, de kíváncsi vagyok a jelenségre. Gondolom, erre mondják, hogy a nadrágjában hordja az eszét.
hálózsák alá polifon: ötletes találmány lehet a hálózsákot többszólamú csengőhanggal kombinálni, mert így beépített ébresztő van benne. Vagy az illető a polifoamra gondolt? ("Hálózsák fölé neoprém" még nem volt)
fordított tanga: sziámi ikreknek? Két lyuk felül, egy meg a közös lábnak?
hülye ronda geci: no comment.
erotika és szex fasz meg picsa: szintén
ember szeretkezése állatokkal: ez bezzeg 'szeretkezni' akar.
Bolgár György meleg?: nem, az az Orosz Józsi. A Bolgár úr az 'drága'.
az útobbi egy évben elhanyagoltam a fogaimat: meg a helyesírásod is.
psichésen labilisban kompenzált: hát ha erre talált valami értelmeset...
boxerwes apsik: kilógó szervű pasit ide, de gyorsan!
szívdobogás érzés éjjel oka: az, hogy még élsz.
mi van a boxerben?: erre komolyan a Netről kell megtudni a választ?
így találtak a blogomra: az enyémre meg így...
emo vagyok nem tagadom: szar lehet.
milyen a felnyírt frizura: felnyírt.
Végül:
milyen sorrendben jó vetkőztetni szeretkezés: nyilván kitéped a bunda alól az alsógatyeszt, aztán jöhet a többi.
Szívesen írnék másról is, mint a munkahelyi problémákról, de új fordulat van a dologban, és ez nyilván elszívja az ihletet, mivel kellőképpen foglalkoztatja az agyamat. Aki esetleg nem tudná, miről van szó, görgessen vissza egy kicsit, mert mostanában többször is írtam a témáról (ezért is a cím). Még csak be sem linkelgetem a témába vágó írásokat, annyira frissek.
Néhány napja, talán egy hete, az irodavezető (akit I-nek szoktam nevezni, bár inkább a keresztneve, mint a beosztása miatt) elejtette, hogy a főnöknek van valami megoldási javaslata, de azt még végig kell gondolnia. Ma jött el a pillanat, amikor utóbbi a szobájába hívta az előbbit, és zárt ajtók mögötti megbeszélést kezdett vele. A traccspartinak egy fontos ügyfél telefonhívása miatt félbe kellett szakadnia, ezért I. visszaült a helyére, hogy addig is haladjon a dolgaival. A főnök kisvártatva megjelent köztünk, és I-nek azt mondta, az eddig megbeszéltek nem publikusak, és majd folytatják. Aztán rájött, hogy miért is ne folytathatnák azon nyomban, úgyhogy újra elvonultak. Bár az elhangzottak ugye nem ránk tartoznak, a munkaidő után I. azért elmondta nekünk, miről folyt a szó odabent.
Meglepő módon pontosan valami olyasmiről, amit én magam is javasoltam anno (persze csak egymás közt). A főnök úgy döntött, a herékkel egybehalmozott cégből kiszedné a könyvelési üzletágat, és arra létrehozna egy új KFT-t. Az ügyvezető, és a majdnem fele arányú tulajdonos I. lenne, a főnök csak valamekkora havi apanázst kérne az egészből. A régi tartozások maradnának a régi cégben, azokat az év eleji évzárási díjakból tudnák le, az ügyfeleket és minket, alkalmazottakat pedig átvenne az új cég. Jól hangzik, nem igaz? Nem, méghozzá azért nem, mert így összeomlik minden tervem, sőt, annál sokkal rosszabb dolgok történhetnek. Mindjárt sorra veszem őket. Az biztos, hogy egészen más emberként jöttem el ma bentről, mint ahogy dolgozni mentem.
1. Milyen dolog már az, hogy a főnök előttünk mondja a másiknak, hogy "ez nem publikus"? Ez ízléstelen, mondhatni aljas dolog. Nyilván tudja, hogy van annyi eszünk, amivel magunk is rájöhetünk, hogy ha valami semleges dologról lenne szó, akkor nyugodtan beszélhetne előttünk is, ha meg minket érint a dolog, akkor tudatlanságunkban nekilátunk majd stresszelni. És hagyja. Nem hülye nő (hiszen akkor nem működne majdnem 20 éve a cége), így marad az emberség-deficit, aminek az utóbbi időben több tünetét is tapasztaltam rajta.
2. Mivel a főnök I-nek azt mondta, hogy ha nem vállalja az új pozíciót, meg ezt az egészet, akkor vagy eladja egy idegennek a céget ("és azt nyilván nem szeretnénk"), vagy úgy, ahogy van, felszámol mindent, mi meg mehetünk, amerre látunk. Ez megint egy mocsok dolog, engem pedig mélységesen megsértett. Ennyire rosszul még nem esett semmi ennél a cégnél, ráadásul pont a legnormálisabbnak tartott embertől áramlott felém ez a hozzáállás. Merthogy ez azt jelenti, hogy I. vagy vállalja a felelősséget, a pénze kockáztatását, vagy nem, és akkor minden oda, DE fel sem merült, hogy esetleg én (vagy más) is megkapja ugyanezt az ajánlatot. Ha valaki elbaszott valamit, mindig azt kaptuk, hogy mi munkatársak vagyunk, ezért úgy is kéne viselkednünk (alkalmazottak helyett), sőt, már arról is volt szó, hogy mivel a mi érdekünk is, hogy az ügyfelek fizetnek, ezért mi is presszionáljuk őket külön, hogy törlesszék az adósságaikat. Egy kis csapat, szinte család vagyunk. Ez munkatársi státusz? Hogy a fejünk fölött, a tudtunk nélkül döntenek rólunk ilyen horderejű ügyben? Ezért keresem neki a pénzt 8,5 éve, egyre többet dolgozva? Ezt érdemlem? Azt hittem, a főnököm bízik a képességeimben, erre kiderül, hogy adatrögzítésen és bevalláskészítésen kívül másra nem is tart alkalmasnak, érdemesnek.
3. Úgy látszik a főnököm nem vette eddig észre (a nyalástól nyilván elvakult), de I. teljesen alkalmatlan erre a pozícióra. Nem azért, mert nem tudja beosztani a pénzt, hanem mert szakmailag is csak látszólag felkészült, és mert az ügyfelek eddig is panaszkodtak a stílusára. Úgy beszél velük, mint egy anyuka a rossz gyerekével, ez pedig sokaknak bántja a szemét, nekem is. Én szégyellem magam, amikor hallom.
4. A legrosszabb, hogy ezek után I. lenne a főnököm, amit nem biztos, hogy el tudnék viselni. Anno még én tanítottam a könyvelésre, de ehhez a céghez már úgy jöttünk át, hogy ő vezető könyvelői pozícióba, én pedig könyvelőnek, ergo ő lett a szakmai főnököm. Egy alkalommal rám nyitott a dohányzóban, és minősíthetetlenül fröcsögve mondta, hogy "azt hiszem, 10 perc cigarettaszünet elég". Ekkor emberileg meghalt a szememben, de különösebb következménye (még) nem volt a dolognak, mivel kicsivel később elment szülni. Amikor letelt a 3 év, a főnököm nem hosszabbította meg a munkaviszonyát, viszont kb. két éve őt vette vissza a saját helyettesének. Ekkor egy kicsit aggódtam, hogy alá-fölérendeltségi viszonyba kerülünk majd egymással, de mindenki megnyugtatott, hogy ő csak a főnököm egyes feladatait veszi majd át, utasítási jogköre nem lesz. Ez egészen eddig így is volt, de úgy néz ki, ezután máshogy lesz. Mivel egyébként hangulatember, és ha baja van, nem nézi, mekkora károkat okoz, és mivel én nem tűröm a hasonló hangnemet, innentől kezdve időzített bombán fogunk ücsörögni, de csakis én veszthetek majd.
Nem tudom, mi legyen, bár konkrétumokat még nem-hivatalosan sem tudok. Sőt, az is lehet, hogy a főnököm a jövő heti szabija alatt végiggondolja, majd elveti az egészet, merthogy én például nem látom, miért érné meg neki ez a változtatás. Amit megtartana, abból egy ember nem él meg, nemhogy az egész pereputty.
A téma persze ennél sokkal összetettebb, de kár lenne még mélyebben boncolni. A lényeg, hogy most — ha tőlem függ a sorsom — be kell szállnom a ringbe, mert sok esélyes a játszma. Kijöhetek ebből nagyon rosszul, jól vagy akár nagyon jól is, csak ügyesnek kell lennem a szavak használatában és az emberi kapcsolataim alakításában. Ez nem nyalást jelent, és nem is taposást, mert ezekre nem is lennék képes, és egy kis pénz vagy pozíció kedvéért nem fogom feláldozni a tisztességemet. Jelen pillanatban akit eddig rendesnek és — legalább irányomban — tisztességesnek tartottam, az rettenetesen leírta magát a szememben, én pedig nem akarok vele egy síkba kerülni.
A kesztyűt felvettem, maximum ha rajtavesztek, megyek árufeltöltőnek a Tesco-ba.
Kedves Olvasó!
Levelemet a festői Zuglóból írom, ahol éppen kellemes, tavaszias idő van. A tegnapi, verőfényes napsütés ugyan már a múlté, mert mára hűvös szellő kezdett fújdogálni, de még mindig kirándulóidőnek nevezhető hőmérséklet uralkodik. Az emberek ilyenkor — talán az évben utoljára — kimennek a szabadba, piknikeznek, grilleznek, nagyokat sétálnak a családdal, vagy éppen otthon hevernek a nyitott erkélyajtó mellett, és nézik a kereskedelmi csatornák fantasztikus műsorkínálatát, miközben a holnapi rántott húshoz való disznó a hűtőben fagyoskodik.
Én egyiket sem teszem, inkább egy irodában ülök, papírhalmokkal mellettem és mögöttem, és levélírással pocsékolom a túlóraidőmet. Persze Neked írni sosem időpocsékolás, maximum az erőforrásaim célszerűtlen felhasználása. Ha otthon lennék a kies Újpesten, talán máshogy is kommunikálhatnánk, de jelen körülmények között meg kell elégednünk az érintkezés ezen formájával.
Ha azt kérdezed, eszem-e eleget, és pihenek-e a ráérő időmben, el kell, hogy keserítselek, de azért nem olyan vészes a helyzet. Bár semmi sem zárja ki, hogy megfelelő táplálékhoz jussak, valahogy jól lakom a munkával és a cigarettákkal, amiket elszívok. Kell is az, ilyen nehéz időkben. Pihenni viszont nemigen tudok, hiszen a munka mennyisége, és a stressz a szabad perceimre is negatív hatást gyakorol, nem is beszélve az egyéb teendőkről.
Idebent igen sok a dolgom, nem véletlenül ülök most is a helyemen. Épp csak annyi időre szakítom meg a munkámat, amíg ezt a levelet megírom neked. Tudod, negyedéves időszak van, és ilyenkor nagyon megszaporodnak a teendők. Ebben a hónapban a megszokotthoz képest más terhek is hárultak rám, hiszen például befutott egy egyéni vállalkozó, akinek sürgősen meg kell csinálni egy tavalyi bevallást, amihez viszont hiányoztak adatok. Ezeket csak mostanra sikerült megkapni, azonban az egyéb dolgaim mellett nehéz beiktatni egy ilyen extra munkát. Egy másik alak hasonló cipőben jár, neki azonban sok bevallást kell megcsinálni, cserébe jobban is fizet. A közös bennük, hogy egyik munka sem — feltétlenül csak — rajtam múlik, viszont sok időmet veszi el. Ha utóbbival végezni tudnék, az illető talán fizetne annyit, hogy elfogadható szinten csökkenjen a főnököm 219800 Ft-os tartozása irányomban. Csak jönne már, hogy végezni tudjak, mert a napokban igen sokat kellett agyalnom a kiadásaim ügyes tologatásával, és ez idegileg is leterhel.
Képzeld, edzésre is alig tudok eljárni, így már szinte harangozik a felkarom az izompólóban, ami hát elég égő. Egy rég nem látott ismerős tegnap meg is jegyezte, hogy sokat fogytam, pedig a súlyom ugyanannyi, mint eddig, de az arányok nyilván eltolódtak rajtam. Miközben az izomzatom fogyásnak indult, a pocakom mintha nőtt volna, ami nem is lep meg különösebben, hiszen nincs időm az edzéssel egybekötött diétás táplálkozásra. Hogy mivel töltöm a munkaidőn kívüli perceimet? Ne is kérdezd! A tervekhez képest állandóan át kell szerveznem a napomat, így minden csak csúszik. Eredetileg most is anyámékhoz szerettem volna menni, de luxus lenne ennyi időt semmittevéssel tölteni.
Van otthon néhány egyéni vállalkozóm, akiknek könyvelek. Nekik is ilyenkor kell bérszámfejteni, ami nem nagy kunszt, egyiküknél viszont kiderült, hogy év közben mégis csak be kellett volna adnom azokat a nullás bevallásokat. Igaz, hogy dolgozik, és a vállalkozásában nincs keresete, de attól még nem mentesül az értelmetlen teendők alól. Attól, hogy papír helyett elektronikusan kell teljesíteni a bevallási kötelezettségeit, a bürokráci még megmarad. Egy ismerősöm meg mostanában vált egyéni vállalkozóvá, csak éppen elfelejtette teljesíteni a teendőit, mire az APEH megfenyegette, hogy meg fogja őt büntetni. Gyorsan felszaladt hozzám, hogy meghatalmazzon az ügyeiben való eljárásra, de mire a gépezet feldolgozta a kérelmet, már meg is érkezett egy 100000 forintos büntetés. Szegény most azt sem tudja, hova kapjon, úgyhogy holnap rá is kell majd szánnom némi időt. Kérelmezünk, kilincselünk, miközben a vállalkozását már meg is szüntette. Életképtelen volt, hiába mondtam meg előre. Két ügyfelem elvileg tegnap adta volna oda az anyagot. Már előre tudtam, hogy edzés ebből megint nem lesz, de legalább egy füst alatt elintézhettem volna őket. Az egyik bejelentkezett fél háromra, ide, a másik fél ötre a csodás Határ úthoz, és meg is állapodtam mindkettőjükkel, de aztán egy sürgősebb ügy miatt mindkettőt el kellett halasztanom. Egyikük ma szaladt el ide, az irodához, másikuk még talonban van, de remélem, még a jövő hét elején összejön a találkozó, különben kapkodhatok, hogy kész legyek a könyvelésével.
A múlt héten említettem, hogy egy jó kis lehetőség van kilátásban, amire gyorsan le is csaptam. Tudod, az az internetes játékos, pályázatos téma. Erre szerdán dobtam össze a 'nevezést', amit el is fogadtak, viszont el kellett szaladnom a világ végire, hogy beavassanak a részletekbe. Egy rég óta fejlesztett, ki-tudja-mikor induló fantasy internetes játékról van szó, aminek a világát tartalommal kell megtölteni. Tárgyakat,ellenfeleket, de főleg kalandokat kell gyártani, szóval most aztán igazán kamatoztathatom a témába vágó ismereteimet, és alaposan megdolgoztathatom a fantáziámat. Végre valami nagyobbat alkothatok, mint néhány vers vagy egy blog. Teljhatalmam ugyan nem lesz, hiszen igazodnom kell a lehetőségekhez és a fejlesztők elvárásaihoz, ráadásul rajtam kívül még két másik illető is bekerült a csapatba, de idővel simán bebizonyítom, hogy ez együttműködés mellett a fejlesztéssel és az ötletekkel is élen tudok járni. 15 éve próbálkozom, hogy kapun belülre kerüljek, és most, amikor ott vagyok, igyekszem is bent maradni, ami persze nem lesz könnyű. Bár úgy hangzik, mintha ez szórakozás lenne, valójában nagyon is komoly melóról van szó, amit azért nem kell olyan komolyan venni, de az imidzsem nem szeretném henyeséggel lerombolni. Tudod, milyen jól esett, amikor azt hallottam a főmuftitól, hogy én azon kevesek egyike vagyok, akikben feltétlenül megbízik? Mindig mondom, hogy az őszinteség, a becsület és a tisztesség sokszor többet hoz a konyhára, mint a galád cselekedetek. Esetünkben— teljesítménytől függően — havi 50-60 ezer forintot, ami jól jön a meg nem kapott fizetésem pótlására, aztán pedig a jövedelmem kiegészítésére.
Addig azonban ki kell tanulnom egy bonyolult admin-felület kezelését, el kell olvasnom egy jó nagy adag dokumentációt, és tesztelnem kell a már meglevő játékelemeket, hogy igazán hasznos tevékenységet végezhessek. Aztán jöhet az érdemi munkával egybekötött hatalom-megszilárdítás, a megbízhatóságomba vetett hit bizonyítása és megerősítése, majd a kocka fordítgatása. Szóval van teendőm bőven, úgyhogy el is köszönök, folytatom a munkát.
Remélem, nálatok minden rendben. Majd írj!
Csók mindenkinek (főleg Mancikának meg a Pityunak)!
979
Miközben azt sem tudom, hova kapjak, nem szeretném a blogot sem elhanyagolni, ezért amíg Ricsi otthon van a családjánál, kihasználom a szabad perceimet, hogy törlesszek egy kicsit az elmaradásaimból.Nem lesz túl izgalmas, de hát ehhez nem kell sok agy.
Szóval július, azaz a nyár közepe. Ez a hónap számomra nem a pihenést jelenti, hanem az extra mennyiségű munkát, és az extra mennyiségű adófizetést. Mivel júniusban még a vizsgaidőszak köt le (többé már nem — ugyebár), júliusban pedig egészen 20-áig nincs egy szabad percem, a rekreációra másfél hónapom marad mindössze, bár ha jobban belegondolok, maximum kétszer tíz nap. Ez a számokon is meglátszik.
Kaja: kicsit meglepődtem, amikor — hónapok távlatából — megpillantottam az itt szereplő számot, hiszen az csak a háromnegyede az átlagnak. Talán nem volt itthon a Ricsi, aki kiehetne a vagyonomból? Nem, pusztán arról volt szó, hogy a hó végi, balatoni nyaralásom kiadásait (valamilyen érthetetlen okból kifolyólag) a szórakozáshoz biggyesztettem be. Talán mert nem bírtam belőle kiválogatni a piát... Kajára júliusban minden kiadásom 10%-át fordítottam.
Macska (3%): bár 3% nem tűnik soknak, mégis arról van szó, hogy az egy szem macskám annyit zabált ebben a hónapban, mint Ricsi és én együttvéve. Na jó, egy nagy zsák alom is volt ebben, de nyilván Desiré itt már elkezdett átállni a kizárólagos Whiskas-fogyasztásra. Más már azóta sem (nagyon) kell neki.
Cigaretta (4,5%): oké, tudom.
Háztartás: egy nagy halom toalettpapír meg egy csomag szemeteszsák (kimutathatatlan arányú), ezt költöttem a lakásra.
Rezsi (12%): a szokásos mértékű összegeket fordítottam rezsire, leszámítva talán azt a kis változást, hogy a Főtáv tekintetében ebben a hónapban már nem a fűtési szezon terheit nyögtem, hanem 'csak' az alapdíjat.
Vállalkozás: na az a nagy oszlop ott középen a fizetésem adóterheit jelenti. Szép, ugye? Ha az ott nem akkora, ez a grafikon teljesen máshogy nézne ki, így viszont hasonlatos egy kinyújtott középső ujjra. 'A k*rva anyátokat, azt!'— kábé ezt jelképezi. A teljes havi fizetésem fele (51%) arra ment el, hogy a fizetésem adózottá váljon. Egyébként ez most azért ennyire nagy, mert tavasszal — az évzárási teendők miatt — tripla könyvelési díjat kérünk az ügyfelektől, ennek terheit viszont 07. hóban kell megfizetni. Mondhatni, hogy mit sírok, amikor ez számomra is tripla fizetést jelent, de én inkább visszautalnék az idei, pénzzel kapcsolatos bejegyzéseimre, és a tényre, hogy ennek az összegnek egy jelentős részét a mai napig nem kaptam meg...
Szórakozás (13%): nos, vettem magamnak egy Madonna-jegyet, voltam moziban egyszer-kétszer, éjszakai fürdőztem Redblekékkel, koktéloztam valahol, leutaztam a Balcsira, meg vissza, és ennek a pár napnak egyéb költségei is voltak. Mérhetetlen dőzsölés (a többi hónaphoz képest).
Test (1% se): mivel előző hónapban akciós kondibérletet vettem (amit aztán ki sem használtam), ebben a hónapban csak néhány piperecikk szerepel a listán.
Egyetem: csak egy ajánlott levél költsége, azaz 440 Ft.
Egyéb (5%): ugyebár itt szoktak szerepelni az ajándéknak titulált ételek, például az a másik Madonna-jegy, amit a Ricsi szülinapjára szántam. Kár, hogy olyan tré lett a dolog a végén.
Lottó:mivel ez egy pozitív szám, ez azt jelenti, hogy nem nyertem...
Ruha: na, ez könnyű, nem vettem magamnak még egy cipőfűzőt sem.
Feladat letudva, legközelebb beszámolok a pályázat eredményéről és körülményeiről.
Annak ellenére, hogy a hétvégémet megnyújtottam plusz egy nappal, és hétfőre szabadnapot vettem ki, ismét nyomasztó súllyal nehezednek rám a terhek, ami miatt ismét kezdem magam elveszve is érezni. Még az elején tartok, és még mosolyogva veszem az egészet, de a szemem körül már vastagodnak a táskák.
Eszembe jutott viszont, hogy az egész élet — legalábbis az enyém mostani szakasza — olyan mint egy menedzser-játék. Ilyenekből van egy rahedli, és egy darabig élvezni is szoktam őket. Sim City, Sims, a különféle Tycoon-ok (Railroad-, Theme Park-, stb.), vagy amit mostanában nyüstölök, a Ceasar IV, csak általában az a bajom velük, hogy mivel nincsen végük, nincs egy cél, amit el lehetne érni bennük, kifullad a lelkesedésem, és sokáig feléjük sem nézek. Az életemben ehhez képest éppen azt szeretem, hogy (egyelőre) nincsen vége, de a többi szinte azonos, például az is, hogy sosem klappolhat minden. Én nem vagyok nagy igényű a boldogság tekintetében, de tényleg csak nagyon rövid időre vagyok képes azt érezni, hogy most minden oké, és jó élni.
Ha az életem egy ilyen menedzser-játéknak tekintem, három erőforrást különíthetek el benne, az időt, a pénzt és az energiát. Ezek egymáshoz képest úgy viselkednek, mint a klasszikus közgazdaságtan bűvös háromszöge, aminek a három csúcsa az inflációt, a munkanélküliséget és a GDP-t jelentik, ideális állapotban egyenlő oldalú lenne, ez azonban mégsem teljesülhet soha, mert ha valamelyik terület javul, a másik kettő romlik. Az általam elgondolt élet-háromszög is ilyen.
Van egy csomó dolgom, amire rendelkezésre áll valamennyi idő, és valamennyi energia (tettre készség), ezen kívül pedig van egy csomó kiadásom, amikre viszont nem elég a pénzem. Hiába van a dolgaim elvégzésére időm, ha közben kifáradok, és nem tudom magam rávenni, hogy elvégezzem a maradékot, és hiába volna kedvem és energiám hozzájuk, ha viszont nincs időm. Ha több pénzt akarok, hogy a kötelező költéseimből többet tudjak mielőbb teljesíteni, és emiatt többet dolgozom, akkor viszont az időm és az energiám csökken, ezzel vonva el minden mástól ezeket az erőforrásokat. Az benne a játék, hogy a szűkös erőforrásokat optimálisan kell felhasználni, és ha ehhez hozzávesszük, hogy még élni is kéne, akkor beszélhetünk igazi menedzseri feladatról. Menedzselni kell az életemet. Besorolni a kiadásokat, törleszteni a teendőkkel kapcsolatos elmaradásokat, de úgy, hogy minél több férjen bele. Nem tudom, mennyire vagyok zagyva, de éppen nagyon fáradtnak érzem magam, és nehezemre esik kifejezni a gondolataimat. Inkább átmegyek konkrétba:
A következő teendőim vannak: a munkahelyemen negyedéves zárás, bérszámfejtés, plusz az extrák. Otthon a szokásos takarítás, életvitelszerűen ismétlődő feladatok (pl. vásárlás, edzés), otthoni munkák (3x, +2x, +1x negyedéves könyvelés egyéni vállalkozóknak), blogolás, és most lecsaptam egy adódó lehetőségre, ami otthoni teendőt jelentene, ráadásul végre olyan dolgot, amit nagyon szeretnék csinálni (majd később visszatérek erre). A következő kiadásaim vannak: fogorvosi pénzek, szemüveg és kapcsolódó dolgok, vízóra csere, tandíj fele, negyedéves EVA fizetési kötelezettség, életvitelszerű kiadások, plusz év végéig még egyebek. Ezeket kell úgy összekombinálni, hogy valamit mindig sikerüljön közülük törleszteni.
A rendelkezésre álló időt kétfelé tudom bontani, otthoni és munkahelyi időre. A blogolást és pár extra dolgot (amit gép előtt kell csinálni) sokszor el tudom intézni a munkahelyemen, ez viszont most ki van lőve, hiszen odabent ebben a hónapban egyébként is temérdek a teendő, és egyre több. Egyre több, mert például (most is) blogírással pocsékolom az időt, a tennivalók meg halmozódnak, torlódnak, és egyre több, mert a cég tragikus állapota miatt újabb és újabb munkákat vállalunk, ergo nekem is egyre több a könyvelendő ügyfelem. Odabent szintén menedzselni kell a feladatokat, hogy azért mindig minden készen legyen, de mégse váljék túlságosan monotonná, és mindig érezzem, hogy haladtam valamivel, mert különben kétszer annyira fárasztónak érzem a bentlétet, és akkor az ajtón kilépve is csak csökkent erőforrásokkal tudom a napomat folytatni. Otthon — ha a fiziológiás szükségletek kielégítését levonom — esténként kb. két órám van szellemi és fizikai tevékenységet folytatni, amibe a párommal és a macskámmal való foglalkozás, főzés, takarítás, iskolai feladatok és minden egyéb beletartozik. Nem csoda, ha nemcsak, hogy az extrákkal nem haladok, de még az alapvető tennivalók is egyre halmozódnak.
Most pedig itt van egy lehetőség, hogy játéktervező legyek, másodállásban, otthon. Egy hamarosan induló internetes fantasy játékhoz kell kalandokat tervezni, tesztelni és a játékba betenni. Pályázni kell a feladatra, a pályázatban pedig 3 mintakalandon kívül (amikkel bizonyíthatom az ötletességem és a feladatértésem) reklámoznom is kellene magam. Bizonygatni, hogy a ki tudja, hány jelentkező közül én vagyok a legalkalmasabb erre a posztra. Szeretném ezt a feladatot, hiszen végre kereshetnék is egy olyan dologgal, ami a hobbim, és amit szeretek csinálni. 15 éves álmom válna valóra, ha végre ennek a már sokat segített csapatnak lehetnék a külsős tagja, ÉS ezrek szórakozhatnának egy olyan játékkal, aminek én vagyok az egyik főmuftija. Valahol a blog is ilyen, de azért mégis más. Ez nem koncepciózus, és egészen más lelki igényemet elégíti ki. Csak attól félek, hogy minden más feladatom ellátása közben annyira elfáradok, hogy a prezentációm vagy nem készül el időben vagy gyengére sikeredik, és emiatt bukok egy ilyen lehetőséget. Ezért írok most blogot, a munkaidőm rovására, hogy otthon majd csak azzal a másikkal törődhessek.
A pénz? Azt meg hagyjuk. Több lenne, mint máskor, de nem kapom meg, sőt, már előre közölték, hogy "nem tudom, hogy fizetjük ki". Így aztán igazi menedzsernek kell lenni ahhoz, hogy minden stimmeljen, és zökkenőmentesen megoldódjon. Csak ne hagyjam el magam.
Ezt a bejegyzést pedig legszívesebben kitörölném, és újra megírnám úgy, ahogy eredetileg szerettem volna, de ilyen kevés idő mellett ez luxus lenne, tehát így marad. Cserébe gondoljátok tovább magatoktól a bűvös háromszög idő-pénz-energia összefüggéseit.
A különféle testi szükségletek kielégítése örömet okoz, még ha azok többsége nem is akkorát, mint az orgazmus. Ha éhesek vagyunk, baromi jó enni, szomjasan sokszor azt mondjuk, hogy "képes lennék még a Dunát is kiinni", és milyen jól esik, ha ezt néhány deci erejéig meg is próbáljuk. Nem csoda hát, ha ezeket az örömforrásokat sokan kombinálni próbálják. Most nem a pisi- és/vagy kakiszexre gondolok (bár némelyeknek az is ide tartozik), de az evést és a szexet egyáltalán nem aberrált dolog összevonni valamilyen szinten.
Már az ókori rómaiakról is lejegyezték, hogy a hatalmas orgiáikon a szőlőzgetés és a borozás mellett jól megfértek más gyönyörök is, igaz, ennek (is) szépen véget vetett a kereszténység terjedése, mivel annak tanai a földi élvezetek megtagadását hirdették. Hogy a későbbi korokban mennyire fért meg egymás mellett a szex és a kukoricakása, azt nem tudom, de hogy napjainkban semmi nem tiltja a kettőt együtt, az biztos. Közismert kép, amikor meztelen nők testéről esznek a menők, én pedig már vagy 20 évvel ezelőtt láttam olyan hetero pornófilmet, amiben az asztal körül falatozó (bajszos, szőrös, göndör hajú) fiatalokat egy pucér néni kényeztette szájon által, egy fél szinttel lejjebb (az asztal alatt). Mi ebben a rossz (hacsak nem az, hogy a körömpörkölt — vagy mi — szaftja a szőke hajába ragadt)?
Hogyan lehet, hogyan érdemes, hogyan célszerű az ételt-italt bevinni a hálószobába? Mikre figyeljünk és milyen lehetőségeink vannak? Ezekre a kérdésekre keresi a választ ez a bejegyzés, amit egyben ötletbörzének is szánok.
Nagyon fontos először is a helyszín. Nyilván a McDonald's-ban nem áll neki az ember sültkrumplikat dugdosni a partnere valagába, ahogy egy előkelő étteremben sem célszerű a citromos mártást lenyalogatni a másik mellbimbójáról, de említhetném a különféle arab, török vagy perzsa éttermeket, ahol viszont eleve nem célszerű homoerotikus tevékenységet folytatni, mert esetleg le találunk fejeződni. Marad a négy fal közti intim nokedliben dagonyázás. Otthon viszont nyilván igyekszünk vigyázni az enteriőrre, ezért ha ilyesfajta huncutkodásba kezdünk, célszerű előtte biztonsági óvintézkedéseket tenni. Hogy a különféle szószok és szaftok ne kenjék össze az ágyneműt, szőnyeget, bútorokat, takarjuk le a helyszínt valamilyen koszolható anyaggal. Ez lehet egy pótlepedő, festők által használatos takarófólia, vékony pénztárcájúaknak szétszaggatott reklámszatyrok garmadája vagy — stílusosan — piros kockás abrosz, tulipán mintával szegélyezve. Figyeljünk oda arra, hogy a takarásra használt anyag ne legyen értékesebb, mint a védeni kívánt felület, kár lenne ugyanis azért az eredeti perzsaszőnyegért vagy az ükmamától örökölt kéziszőttesért. Könnyen áthidalható a probléma, ha eleve a fürdőszobában, esetleg a kádban locsoljuk kedvesünk testére a direkt erre a célra készített lebbencslevest, bár vitathatatlan, hogy kellemetlenséget okozhat, egy hátunkba nyomódó zuhanyrózsa, esetleg ha utóbb értékes perceket kell tölteni azzal, hogy megtaláljuk valakiben a hentergés közepette nyomtalanul eltűnt káddugót. A takarófóliára visszatérve: ha ezt használjuk, már előre gondolhatunk a maradékok hasznosítására, hiszen a nejlont könnyedén összehajthatjuk, és kis árkot képezve önthetjük belőle a szánkba a fel nem használt főzelék- és/vagy levesfolyamokat. Kár lenne azokért a finom falatokért. (Előtte azért gondosan pöcköljük ki belőle a sokak számára nem kívánatos ejakulátum-csimbókokat.)
A ruházat nem kevésbé védendő, ha az értékes vagy pótolhatatlan. Oké, hogy anyu úgyis Persillel mos, na de az a pörköltszaftot mégsem biztos, hogy kiveszi a drága pólónkból. Ezért aztán vagy eleve meztelenül lássunk neki a szodómiának vagy használjunk szexi (már akinek) latex cuccokat, mivel azokat könnyű tisztítani. Ezzel ugyan van annyi kis probléma, hogy ha a hagymás rostélyos leve beszorul a bőr és a feszes anyag közé, az egyeseket irritálhat, ezért vagy pótoljuk a latexet szexi, Tesco-s szatyorból varrt öltözettel, vagy mégis inkább maradjunk a meztelenségnél.
A teljesen spontán egymásba gabalyodásnál maximum akkor kerülhet sor gasztronómiai élvezetek kombinálására, ha a frissen elfogyasztott vacsora edényzetébe beleküzdjük magunkat, hiszen megszakadna a gyönyörök hajszolása, ha egy hirtelen ötlettől vezérelve kiszaladnák a konyhába egy vekni kenyérért vagy egy oldal szalonnáért. Ezért ilyen esetben célszerű már előre odakészíteni a felhasználni kívánt étel- és italféleségeket, hogy ne okozzunk törést az együttlétben. Vigyázzunk a veszélyes eszközökre, hiszen baromi kellemetlen lehet, ha véletlenül belefekszünk egy késbe, húsollóba, dugóhúzóba vagy konzervnyitóba. Viszont külön virtuális élvezetet okozhat számunkra egy ízlésesen összeállított gyümölcstál vagy egy petrezselyemmel díszített fatányéros.
Bár a testszőrzet ízlés kérdése, nem árt, ha ilyenkor egy kicsit kevesebb van rajtunk belőle, hiszen az együttlét után kellemetlen eltávolítani a sűrű mellkasszőrzetbe nyomódott bolognait vagy a fanszőrzet közé vegyült borsófőzeléket. Másrészt már szex közben is megszakadhat a koncentrációnk, ha kedvesünk testének rágott étellel való végignyalását állandóan meg kell szakítanunk azon profán okból, hogy egy marék hónaljszőrt válogassunk ki a fogaink közül.
Még egy fontos dolog: ha a fajtalankodás közepette a különféle testnyílásokat is szeretnénk alkalmazni, célszerű azokat a lehető legtisztább állapotba hozni (egyébként is), hiszen — hacsak nem vagyunk a kakiszex hívei, — nyilván nem szeretnénk a műpéniszként felhasználandó vaníliás piskótarudat csokis verzióban viszontlátni.
Milyen ételeket érdemes használni? Nos, mindenki tudja, mennyi szexológus ajánlja a hagyományos pároknak a pezsgőt, hiszen ha azt a férfi a szájába veszi, és úgy ingerli kedvese csiklóját, extra gyönyöröket okozhat annak. Ez nyilván nálunk is működik orális szex közben. Ha nincs otthon pezsgő, jó lesz bármilyen szénsavas üdítő (Coca-Cola, Lift, Trombi Dumbi), szörpike szódával vagy ásványvíz is (utóbbiból persze csakis a bubis). Az alkohol jobb, mert az a fejünkbe szállva még fűtheti is a vágyunkat.
Ha már pezsgő, eszünkbe juthat az eper, amit a magukat arisztokratának képzelő suttyó sznobok együtt fogyasztanak, annak ellenére, hogy a kettő együtt geci szar nem is mindenkinek ízlik. Az eper szexi dolog, lehet például a két végéről kezdve enni, hogy a végén a partnerünk szájához érve csókban forrjunk össze vele. Ki lehet enni aztán a másik köldökéből is, amit sajnos nem mindenki szeret. Ugyanerre a célra megteszi a szőlő vagy a ribizli is, bár miközben előbbi fürtről való fogyasztása egyfajta perverz érzést is garantálhat, utóbbit nem árt előtte gondosan lecsipegetni a szárról, mert amúgy nem jó. Kis probléma lehet az ilyesmivel, hogy a szemek szétgurulnak, aztán meg csak akkor vesszük észre, hova lettek, amikor gyanútlanul beléjük fekszünk.
Az eperről rögtön asszociálhatunk a tejszínhabra, ami valóban izgató felhasználási lehetőségekkel bír. Lehet nyomni például a legintimebb testtájékokra, majd lenyalogatni azokról. Mmmmm... Ötletesebbek egyéb helyekre is pakolhatják ezen tej-masszát, például megtehetik azt, hogy belenyomják a partnerük szájába, majd vákuumos hatással kiszívják annak orrán keresztül (minden egyébbel együtt). Fülbe is lapátolható, csak aztán az otológián győzzük megmagyarázni a szakorvosnak, mit keres fél deci tejszínhab a hallójáratainkban. Javaslat: "elestem a szülinapi tortával a kezemben", "politikus vagyok, és arcon dobtak". Tejszínhabból van a szifonos meg a nyomós. Az előbbi tartósabb habot készít, de kell hozzá patron, utóbbi viszont instant, csak hamar összeesik, úgyhogy sietni kell a felhörpölésével.
Ott van aztán a csokoládé, ami közismerten szexi dolog. Használjuk nyugodtan, korlátlanul. Laár András Csoki-nász az avaron című versétől ihletetten megtehetjük, hogy egy (vagy több) tábla csokoládét a partner testére helyezünk, majd ráfeküdve addig csókolózunk, amíg az édesipar ezen gyönyörűsége el nem olvad közöttünk. Akkor aztán mehet a menet! Csak arra figyeljünk, hogy 1. az anális interakciók esetén elaltathatja az éberségünket, és esetleg olyan dolog juthat a szánkba álcázottan, amit egyébként nem szerettünk volna, 2. az egész mogyorós, mogyoródarabos (stb.) cuccok a felolvadás után karcolhatnak, külsérelmi nyomokat okozhatnak, a robbanós cukros megoldással kapcsolatban viszont lásd a pezsgős bekezdést.
A szaftok, folyadékok alkalmasak arra, hogy azokkal feltöltsünk mindenféle mélyedéseket, például a köldök környékét. Használjunk nyugodtan olvadt fagylaltot, csokoládét, pudingot, tejet, süteménykrémet, esetleg szűrt zöldborsó levest. Kellő védelem híján azonban ezek fokozott veszélyt jelentenek a bútorzatra, ezt végig tartsuk szem előtt.
Hideg-meleg. Ki ne próbálta volna már milyen az, amikor egy darab jégkockát csiszatol párja erotikától felhevült testén, és közben azt figyeli, ahogy az olvadék-patakok szétfolynak annak tájékain? Vagy amikor egy másik jégkockával (az előző elolvadt), illeti sikongató párja hímtagját, majd a libabőrös testrészt forró ajkai közé szorítva okoz annak földöntúli boldogságot? Jégkrémevéstől lehűlt nyelvünkkel hasonló örömökben részesíthetjük a másikat, csak éppen vica-versa. Jó dolog a hideg-meleg huncutkodás, de azért itt is érdemes észnél lenni, hiszen azt sem kívánhatjuk, hogy egy pár perces aktus kedvéért felfázzunk vagy veseelégtelenséget kapjunk, és azt sem, hogy a baleseti sebészeten kössünk ki, a sütőből frissen kikapott hurka miatt.
Nos, a lehetőségek tárháza végtelen, és még arra is lehetőségünk van, hogy az ételekkel segédeszközöket helyettesítsünk. Egy kis fantáziával a hűtő vagy a spájz elé állva számtalan trükkös megoldást alkalmazhatunk az egyébként a szexshopokban is csak feszengve-égve vásárolható alkalmatosságok kiváltására. Csak néhány példa:
— ajzószernek közismerten alkalmas a zeller, és ha nem akarunk nagyon direktek lenni, kifejezhetjük partnerünk iránti vágyunkat egy marék dughagyma meglengetésével.
— ha elfogyott a gumióvszer, használjunk helyette káposztalevelet vagy hurkabőrt, bár kétségtelen, hogy ezek alkalmazása némi óvatosságot igényel, mert könnyen átszakadnak. Ha minden kötél szakad, az óvatosan lefejtett hagymaburok is beválhat.
— síkosítónak, masszázsolajnak ott az étolaj, a margarin vagy a disznózsír (körömpörkölt szaftja, stb.). Rafináltabbak megtehetik, hogy a közeli piacon vásárolt tehéntejet beöntésként alkalmazva vajat köpülnek a párjuk segítségével.
— a műpéniszt számtalan eszközzel válthatjuk ki. A klasszikus répa-banán-uborka triumvirátus hatalmát a különféle kolbászok és szalámik segítségével dönthetjük meg, utóbbiak használatához ráadásul még síkosító sem kell, hiszen a 36,5 fokos test hatására kioldódó narancssárga zsírlé kiváltja azt. A cserkészkolbász és a virsli az ujjazást váltja ki, a többi pedig a különféle igényeknek megfelelő méretben kapható: a kolbász a szűkre szabottaknak, a fasza szafaládé vagy a téliszalámi pedig a használtabbaknak. Akinek még a legvastagabb szalámi sem elég, az se essen kétségbe, ha van a spájzban az a nem-kerek fajta sütőtök.
— a gésagolyók kínos vásárlását is megúszhatjuk egy kis kézügyességgel, ha egy tű és némi cérna segítségével összefűzünk egy pár közel azonos méretű retket vagy apró hagymát.
— végül — de nem utolsó sorban — a sütőipari termékek között az aktívabbak is találhatnak maguknak tömni valót. Ott van például a nyers tészta, croissant, egy vekni kenyér, vagy ahogy I. Edward angol király mondhatta volna, "akinek nincs kenyere, vegyen kalácsot". Az Amerikai pite című film megtekintése szintén megihlethet bennünket, ha a saját kútfő kevésnek bizonyul.
Nos, rövid kis ötlet-orgiánk végére értünk, nem is maradt más hátra, minthogy elsüssük az ősi bölcsességet: "A férfi szívéhez a gyomrán át vezet az út".
Jó étvágyat!