1981.
2010. szept. 7.2010. szept. 7. 15:45 - írta: 979Kategóriák: memories
Címkék: 1981, események, film, születésnap, történelem, zene
Az utóbbi években elkezdtem egy hagyományt itt, a blogban, mégpedig azt, hogy a születésnapom alkalmával visszaidézem pár szóban, mi minden történt egy-egy, a világra jöttemtől fogva eltelt évben. 1979-cel kezdtem, ami — ha esetleg valakinek nem tűnt volna föl — a blogger nevemmel is összefüggésben áll, aztán 1980. következett, tavaly, most pedig a soron következő év, 1981 jön.
1981-ben a kis 979 nagyon is kis 979 volt, azaz valószínűleg még mindig az eszik-alszik-szarik háromszögben tengette mindennapjait, mindezt megfűszerezve némi helyváltoztatási próbálkozásokkal, mint amilyen pölö a megfordulás, a felülés, a kúszás és a járás. Talán már mondott olyat is, hogy 'alya' vagy hogy 'mama', és talán már látszott rajta a bimbódzó zsenialitás is, például a tekintetéből, vagy a gyakran a távolba révedő ábrázatú, filozófusi testtartásáról. A világ ismerete ekkor még kimerült a különféle megfogható dolgok (pl. homok) ízének megtapasztalásában és az érdi családi ház kertjének feltérképezésében. A kis 979 ebben az évben sem sokat örülhetett a szülői ölelésnek, mivel apja és anyja is 3 műszakban dolgozott a fővárosi gyárban, így ő a nagymamára maradt. A nagymama viszont nagyon szerette az unokát felkapni, és agyba-főbe csókolgatni, ami a nagy 979 számára máig ható traumatikus élményt jelent. Erre rakódott később egy másik réteg, amikor is a mostohaanyja csókolgatta agyba-főbe az ő öccsét, már csak azért is, mert tudta, hogy a közepes 979 dührohamot kap ettől, és ez okozta azt a pszichés sérülést, amiért a születésnapos blogger ideges lesz, ha valaki hallótávolságon belül valamit vagy másvalakit csókolgat. Ez mára odáig fajult, hogy már attól is ideges lesz, amikor a tévében lát cuppogva csókolózós jelenetet, de majd egyszer kikezelteti magát, vagy nem, de mindegy is, mert elkanyarodtunk 1981-től. Térjünk inkább vissza.
A filmek közül például rögtön említhetném, az Indiana Jones és a Frigyláda fosztogatóit, ami a legtöbb bevételt termelte, de a top 10-ben a Superman II és az Ágyúgolyó-futam is szerepel. A legjobb film díját a Tűzszekerek kapta, amit az azóta eltelt 29 évben sem néztem meg (és nem is érdekel), a legjobb külföldi film pedig mi lenne más, mint Szabó István Mefisztója (lásd Tűzszekerek). A legjobb férfi és női színész díját Henry Fonda és Katherine Hepburn kapta, ami egy kicsit megdöbbentő, mert eddig azt gondoltam, ők a 60'-as max. a '70-es évek után már nem nagyon működtek. Tévedtem. Filmezzünk még kicsit: ebben az évben jött ki a Halloween szánalmasan szar folytatása, de a Péntek 13. és a Szombat 14. (az előbbi komédiája), az Omen III és a Gonosz halott is erősítette a horror vonalat. Ha már John Carpenter (a Halloween miatt), az egyik kedvenc filmem, a Menekülés New Yorkból is ebben az évben ment a mozikban. Végül a Mad Max 2. és a Das Boot is 1981-es film.
Ugorjunk át a színészekre, azok közül is az ebben az évben születettekre: ekkor látta meg a napvilágot Elijah Wood (Frodó), Michael Pitt (most néztünk meg vele egy filmet), Jessica Alba és Hayden Christensen is. A felsorolás persze nem teljes.
Az ismert zenei előadók közül ekkor született például Britney Spears (ó, yeah), Beyoncé, Kelly Rowland, Justin Timberlake, de sokan mások is (ismert együttesek frontemberei). Ebben az évben jelent meg Phil Collins első szólóalbuma, amiről rögtön toplistás is lett az In the Air Tonight (egyik kedvencem), és John Lennon Womanje is magasra jutott, de érdemes még megemlíteni David Bowie és a Queen közös számát (Under Pressure) vagy a Soft Cell Tainted Love-ját is.
Aztán egyebek is megestek.
Ronald Reagan lett az USA elnöke, ami számunkra azért fontos, mert komoly és elévülhetetlen érdemeket szerzett a hidegháborús helyzet és a Szovjetunió megszűntében.
Megszületett Baumgartner Zsolt meg paris Hilton (aki majdnem akkora sztár, mint az előbbi), Natalie Portman, Kovács Ági, Roger Federer (SPF kedvence, mondja Ricsi kommentként), Serena Williams (ha már tenisz), Geroge W, Bush lánya, és Xabi Alonso focista is.
Kevesebb lett a világ például Bill Haley-vel és Bob Marley-val, az öreg Jock Ewinget játszó Jim Davis és Anwar Sadat egyiptomi elnök.
Ausztrália visszavonta a korábban a Pol Pot rezsimnek adott elismerést. Felmerül a kérdés, mire föl adtak ilyet egy tömegmészárosnak, de hát ők tudják.
A Szovjetunióban ebben az évben vezették be ezt az óraátállításos mizériát, amit mi a mai napig követünk.
Mehmet Ali Agca merényletet követ el II. János Pál pápa ellen, aki ugye ebbe nem hal bele, sőt, később megbocsát a merénylőjének.
Károly herceg feleségül veszi Dianát, majd az esküvőn dianás cukrot szopogatnak. Vagy nem.
A híres francia gyorsvasút, a TGV megkezdi a közlekedést Párizs és Lyon között.
Végül megszületik az első amerikai lombikbébi.
Izgalmas dolgok voltak ezek.
1981-ben ültem másodszor repcsin, (kelet)Berlinbe utaztam. S Ferihegy(egy)en már kiszolgáltak legálisan sörrel (steffl), mer'hogy elmúltam 18 ;)
Tavaly is írtam ilyenkor - akkor '81-ről - , most is fogok. deFalla 1981-es emlékeiről.