Ez a bejegyzés már jó ideje talonban volt, de most megint aktuálisnak érzem, mivel a fenti honlap szerkesztői ismét átléptek egy határt, bár már eddig sem volt túl sok, amit még átléphettek volna...

Ha valaki nem tudná, a napiszar.com egy olyan honlap, ahol gusztustalanságokat, pornográf dolgokat, megbotránkoztató képeket mutogatnak, valamint gáz emberek IWIW-re és Facebook-ra feltöltött gáz képeit, jelmondatait. Pontosabban olyanokat, amiket a honlap szerkesztői annak minősítenek. Mivel a Napiszar blog-jelleggel üzemel, az egyes bejegyzések százszámra kapják a hozzászólásokat, amikből egy külön bejegyzést is írhatnék, de ez nem szerepel a terveim között. Maradjunk a szerkesztői oldalnál.

Egy dolog van a sok közül, amivel én is egyet tudok érteni, és valahol hasznosnak érzem: ha valaki nem tud helyesen írni, ha önmagát alázó képet tesz ki közösségi oldalakra, tehát vállalja önnön szánalmasságát és/vagy nincsenek gátlásai, erkölcsei, határai, az megérdemli, hogy szélesebb körben is ismertté váljon a saját maga által közszemlére tett fotója. Úgy kell neki, ha ilyen hülye. Valahol nem árt, ha érzi, hogy ami szerinte vicces, az mások számára inkább röhejes, égő, és egy ilyen esetet követően talán egy kicsit helyre kerülnek benne bizonyos dolgok. Persze van, aki megtalálja magát a Napiszaron, majd egy felháborodott hangvételű levelet küld a szerkesztőségnek, amiben követelőzik, fenyegetőzik, hogy azonnal vegyék le a fotóját, "mert különben...", de ezzel általában csak azt éri el, hogy miután a szerkesztőség változatlan formában közli a jellemzően gyatra helyesírású és stílustalan levelét, tovább süllyeszti saját magát a posványba. Ha hallgatott volna, másnap a kutya nem törődne vele (hiszen vannak újabb szánalmas alakok), de így... Ez eddig úgy-ahogy rendben van, legalábbis ha nem hozakodok elő mindenféle pszichés megfontolásokkal.

Az viszont már nem oké, amikor nem közösségi oldalakra, hanem mondjuk társkereső oldalakra kitett fotókat posztolnak. Olyat is, ami mondjuk egy meleg társkeresőre került fel, arccal, esetleg nemi szervvel. Kevés ennél mocskosabb dolgot tudok elképzelni, és nem csak azért, mert valahol akár én is érintett lehetnék. Amikor egy rövid ideig én is fent voltam a Gayromeon, tettem ki magamról fotót, igaz sosem a farkamról vagy a valagamról (el se tudnám képzelni), de mások máshogy próbálják megtalálni az általuk keresett személyeket. Nem tisztem, hogy eldöntsem, melyik helyes vagy helytelen metódus, de abban biztosan megegyezhetünk, hogy egy társkeresőn a fotó nélküli profil semmit nem ér. És aki felteszi, az (legalábbis egy ilyen  oldalon) bízik abban, hogy nem üti meg a bokáját, hiszen hétköznapi ember nem mászkál egy meleg oldalon, ha pedig egy ismerőse mégis megtalálja, akkor az azt jelenti, hogy maga is érintett a témában. Erre jön egy ilyen Napiszar, és esetenként még névvel is, ország-világ elé tárja, hogy ez meg ez "köcsög", röhögjetek. Minősíthetetlenül aljas és mellesleg kivédhetetlen.

Egy másik problémám az oldallal, hogy rasszista és homofób, továbbá gúnyolja a kövéreket, a csúnyákat, a beszédhibásokat, és bárkit, aki az ő (ismeretlen) értékrendjüknek nem felel meg. Imádnak cigányokról és melegekről vagy melegnek vélt emberekről fotókat közölni, utóbbiak esetében sokszor még csak nem is egyértelmű az illetők melegsége. Elég, ha divatosan öltöznek, sajátos hajviseletük van, esetleg vékonyak is és szoláriumozottak. Kevés kell nekik ahhoz, hogy valakit lebuzizzanak, ami ha igazuk van azért, ha nincs igazuk, akkor meg azért kellemetlen az aktuális célpont számára. Bár a vonatkozó törvények szövegét nem ismerem, gyanítom, hogy az ilyen jellegű tartalom úgy, ahogy van törvénytelen, nem is beszélve a személyiségi jogok vagy a jó hírnévhez való jog rendszeres megsértéséről. Ha pedig törvénytelen, simán be lehetne tiltani az egészet, amire szerintem már történhetett kísérlet, és a napiszar ezért nem .hu, hanem .com. Ezt a rasszista-homofób stb. mentalitást pedig az olvasóik között is terjesztik, növelik (ez a fajta gúnyolódás konkrétan a  rasszizmus egyik szintje), igaz, azoknak sem kell a szomszédba menni hasonlóért, elég csak beleolvasni a hozzászólásaikba. Van ott válogatott mocskolódás dögivel.

Harmadszor a szerkesztőség gátlások nélkül és szemmel láthatóan direkt törekszik arra, hogy emberek életét tönkretegye, ha azok életük egy korábbi szakaszában esetleg 'megbotlottak'. Tanárnők, akik pornográf képekkel regisztráltak társkeresőre, srácok, akik pornóztak korábban, vagy bármi más, a Napiszar szerkesztői névvel, képpel, videóval összeállított bejegyzésben igyekeznek megalázni őket. Az oldal népszerűségét tekintve nem kell sok, hogy az eset eljusson az illetékesekhez, és megtegyék azokat a lépéseket, amelyek az érintettek életét vakvágányra terelik. Oké, hogy pedofil tanár ne oktasson, vagy egy (meleg)pornós rendőr a 'lebukása' után ne legyen rendőr, és az is oké, hogy amikor azt tette, amit tett, vállalta a kockázatot, de mondjuk egy tanárnőnek nincs joga úgy párt/szexpartnert találni magának, ahogy másnak lehet? Egy fiatal srác, ha jó a teste, szép és nagy a szerszáma, és egy halom pénzt ajánlanak neki egy jelenetért, és ő ebbe belemegy, egész életében nem tehet mást, minthogy pornózik? Nem mehet el aztán mentősnek, neadjisten önkormányzati jegyzőnek? Meg aztán ha kiderül, viselje a következményeit, de szándékosan, előre megfontoltan egy ország nyilvánossága elé tárni valamit, ami egyébként csak szűk körben derülhetne ki, na az szerintem büntetőjogi kategória (vagy annak kellene lennie).

És hogy ne végtelenítsem ezt a témát sem, ami legutóbbi ottjárta(i)mkor felbaszott az az, hogy újabban rászoktak állatkínzós videók és képek közlésére. Egy alkalommal egy élő kismacska felgyújtását és elhamvadását nézhette végig, akinek volt hozzá gyomra (nekem nem, és utána két napig zaklatott az első 10 másodperc látványa is), azóta pedig egy olyan képet láttam, amin két cigánygyerek egy fejük mellé emelt,  dróttal felakasztott kiskutya társaságában pózolt. Az olvasók mentségére szóljon, hogy a videó esetében rettentő sokan felháborodtak, amiért a szerkesztők egyáltalán beraknak ilyet, a később közölt kép esetében pedig kimondottan kérték, hogy "ezt azért már ne".

Bár alkalmanként én is felnézek oda, és van, amin röhögök is (bár én például a Népszava Online látogatásával is tágítom a látókörömet...), egyáltalán nem hiányozna. Nyugodtan meg lehet szüntetni, be lehet tiltani, és ha a szerkesztők máshova költöztetik a honlapot, őket meg le lehet tartóztatni, elvégre ha egy viselet miatt megbüntetnek embereket, ezért aztán végképp meg lehetne büntetni őket. Kedves Szalai Annamária, itt a feladat, meg lehet mutatni, hogy ha a szándék megvan, ezt is, meg a Kuruc.infot is el lehet takarítani a picsába. Önöknek — az előző kormányokkal ellentétben — még csak szükségük sincs az utóbbi létezésére.

A bejegyzés illusztrációja pedig az, hogy nincs illusztrációja. Amióta ezt a témát ki akartam fejteni, azóta tároltam a gépemen két fotót, hogy majd megkérdezem a nagyérdeműt, vajon az azokon szereplő (farkát is látni engedő) két helyes és jó testű srác miért lett lebuzizva, de aztán rájöttem, hogy ha beraknám őket, akkor épp az ellen tennék, amiről az eddigiekben ugattam. Legyek attól különb, hogy bár megtehetném, én nem élek ilyen lehetőségekkel.

Bár a játékra az előzetes felmérés alapján nemigen van igény, bízom benne, hogy a bejegyzéseimre viszont igen. Csakhogy ma megint nincs lehetőségem rendesen blogolni, ezért ismét potyázok, és egy korábbi alkalomhoz hasonlóan felteszem a kérdést, hogy "a világegyetem mely szubsztanciája az alábbi összetevők eredője?":

Készült: sárgaborsó, víz, lecsókolbász (gyártási szalonna, víz, sertéshús, marhahús, bőrkepép, GMO-mentes szójafehérje, burgonyakeményítő, só, fűszerpaprika, feketebors, fokhagymapor), vöröshagyma, búzaliszt, sertészsír, só, feketebors, fokhagymapor.

Bőrkepép bazze...

A verses játék aktuális fordulója rendhagyó lesz, két okból is. Egyrészt azért, mert egy ideje már hanyagoltam (behavazódtam...), másrészt azért, mert nem egy tankönyvi költemény következik, hanem egy alkalomhoz illő, de sokak számára ismeretlen vers. Az alkalom a tegnapi ünnepre vonatkozik. Íme:

A  ___s__s  _a____  _e_s_e_,
___a_  _e_e_  a  _a__a_.
— A  ____a___... _e_e_-e  _erse_
_a_a__a_?

_r_____a___  A____  __s_____.
_e___re  ___  _a_a__  s__r___...
_____e_e_,  ___  __r  ___  _a___a_  __
a  __r___.

__s__  s___s  _ra_.  _e_re_
a__a_,  ____  ar___a_  __s_e_,
_sa_  ___  __r_a_  ___  e_: _e___re_
_s  ___e_.

Tehát ki a költő és mi a vers címe? Segítségül az összes 'a' betűt beírtam, de naponta újabb betűket osztok meg, amíg valaki ki nem találja a feladványt. Kommentekben lehet kérni is betűket.

A játékot továbbra is 20 fordulósra tervezem, amiből még 3 van hátra, és az elején ígért nyereményt is el fogom küldeni (bár még továbbra sem tudom, mi lesz az). Az állás jelenleg a következő:

Tormata: 1 pont (I.)
Olajbogyó: 2 pont (II., XVI.)
Andreas: 2 pont (III., XIII.)
Modulka: 7 pont (IV., V., VI., VII., VIII., XI., XV.)
Jasonkeeper: 3 pont (IX., X., XII.)
IO: 1 pont (XIV.)

A dolgok jelenlegi állása szerint úgy néz ki, hogy Modulka már nyert is, bármi is történjék a hátra levő négy fordulóban, de hogy ne legyen értelmetlen a játék, a második helyezettnek is felajánlok valami díjat, így mindenkinek van még esélye.

Szóval lehet találgatni.

-------

A második betű (szinte közkívánatra) az 'r'.

-------

A harmadik betű az 's'.

-------

A negyedik betű az 'e'. Ezzel azt hiszem, sokkal közelebb kerültünk a megfejtéshez...

...ami:

Gérecz Attila: Kenyéren és vízen

A mocskos padlón fekszem,
hátam vetem a falnak.
– A fájdalom... lehet-e versem
hatalmad?

Próbálgatom Anyám mosolyát.
Lelkére még dalaim szórnám...
Könnyeket, mik már nem fagynak át
a formán.

Másom sincs, Uram. Beérem
azzal, hogy arcodat viszem;
csak így bírtam még el: kenyéren
és vizen.

Volt nemrég egy olyan ígéretem, hogy a közakarat előtt meghajolva növelem egy kicsit a 'meleg' kategóriájú bejegyzések számát, ugyanakkor azt is ígértem, hogy ez nem a legutóbbi buzibulis élményeim leírását fogja jelenteni. Mivel a blogírás kezdete óta rájöttem, hogy engem igencsak vonzanak az alsónadrágok, mind magamon, mind máson (egyfajta fétis ez nálam), úgy döntöttem, a témát ebbe az irányba viszem el. Teszem ezt már csak azért is, mert a meleg olvasóimon túl a heteroszexuális férfi, és heteroszexuális női olvasóim is találhatnak az ilyen írásokban számukra kedves dolgokat. Egyszer írtam már egy hosszú, inkább felületes, mint alapos bejegyzést, és volta azóta pár kisebb írásom is, de mostantól igyekszem több részben, visszatérő témaként elővenni az alsónadrágokat. Ez lesz az első rész...

...melynek témája a hagyományos alsónadrág és annak társai. Merthogy a hagyományos alsónadrágról mindenkinek vannak elképzelései, de ha alaposabban utánanézünk a témának, rájöhetünk, hogy ez az elnevezés sokkal változatosabb ruhadarabokat takar, mint pusztán az a megereszkedett, rojtos, kifingott, vonalkódos izé, amit sokan hordanak. Vitakérdés lehet, hogy a hagyományos alsó elnevezés valóban egy csoportot jelent-e, vagy egy bizonyos típust, és a slip, brief és hipster nevekkel illetett példányok valójában külön típusok, de én most a hasonlatosságra való tekintettel egy kalap alá veszem őket.

Itt látható kérem egy ún. tradicionális hagyományos alsónadrág. Kiábrándító. Ha eltekintünk attól, hogy a képen látható figurának gyakorlatilag nincsen pénisze (amiről nem a gatya tehet), akkor is ott a tény, hogy milyen szabás má' ez? Meg milyen szín? Hol van az előírva, hogy egy hagyományos férfi alsónak vagy szürkének kell lennie (esetleg enyhén váltakozó, amolyan koszos szürkének), vagy fehérnek, esetleg fehér alapon borzalmas-csíkos-kockásnak? Márpedig ezek a színek és minták eléggé elterjedtek. Apám például világéletében ilyeneket hordott, amit egy már viszonylag fiatalon kialakított, megereszkedett belezettel tett igazán proletár-tipikussá. Sőt, az első saját beszerzésű alsónadrágjaimat megelőzően (úgy 19 éves koromig) én is állandóan ilyet viseltem, mert
1. nemigen volt kapható másféle
2. ez olcsó volt (5 darabos, fehértől feketéig sötétedő garnitúra a kínainál mondjuk csak öccába került), ezért a szüleim mindig ilyeneket vettek
3. ha nagyanyám valamely jeles alkalomra nem a szekrényből frissen kiemelt törölközővel vagy ágyneművel lepett meg, akkor ő is ezt vett.
Nem csoda, ha elég erőteljes ellenérzés alakult ki bennem ezzel a típussal szemben. De a személyes traumákat nem számítva is unszimpatikus, mert egyszerű, tucatjellegű és szerintem nem szép. A konditeremben például van egy srác, akinek baromi szép, szőrtelen, arányosan kidolgozott teste van. A tekintetem gyakran állapodik meg a súlyok emelgetése közben feszülő-dagadó izmain, ezért örültem, amikor egyszer pont utána érkeztünk az öltözőbe. Levette a pólóját (mmm...), a zokniját (hmmm...), majd a rövidnadrágját, és...áááááá... Hagyományos alsó! De amolyan "hajdan fehér, de azóta cigifüstben ázott"-színű, hártyavékony (közelről talán még foscsíkos is) darab, amitől egy csapásra omlott össze bennem minden illúzió. Hogy lehet kérem ilyet felvenni?

De egy kissé elkalandoztam. A hagyományos alsó előnye például, hogy...izé...mondjuk kényelmes. Ha volna még ilyen, osszátok meg velem. Ellene szóló érv, hogy a vékony anyagú nadrágon átlátszik a varrása/pereme, hogy minden alakból egyen-semmilyent kreál, hogy a világos színű típusok esetén a nyári melegben megizzadt test kimoshatatlan foltot hagy a tövénél, és ami a legfőbb, nem tesz jót a spermiumoknak, mivel a testhez szorítja a heréket (is), azoknak pedig az átlagos testhőmérsékletnél egy kicsit hűvösebb kell. Egyesek szerint szép formába önti a tartalmát, szerintem viszont minden formájú és méretű farokból egy egyszerű halmot csinál, kivéve ha nagyon szűk, mert akkor azért látszik benne egy sejtelmes kígyó-alak. Állítólag a sportoláshoz is ideális, mert fixen tartja a csomagot, de én ezt sem ismerem el, mert az izzadás ugye színelváltozást okoz, a magasabb hőmérséklet biológiailag hátrányos, és a szorosság kiváltható más szabású gatyeszokkal is.

De hogy szegény hagyományos alsót ne döngöljem annyira a sárba, jelzem, hogy a nem pamut anyagból készültek (hanem például olyan recések, mint az atléták) és a nem teljesen tradicionális verziók sokkal enyhébb megítélés alá esnek a szememben. Sőt, némelyiket kimondottan szexinek tartom (már amennyiben a viselője egyébként megmozgat bennem valamit (lelkileg-érzelmileg). Mivel a magyar nyelvben nehéz különbséget tenni a szabások között, a továbbiakban az angol nyelvterület kifejezéseit használom — remélhetőleg helyesen. Az eddig taglalt forma a (traditional) brief. Ennek a briteknél slip a neve (ami egyébként alapvetően egy női ruhadarabra használnak), vagy Y-fronts, ami a hagyományos alsónadrág Y-alakú formájára utal. Vannak olyanok, amiknek egy kicsit lejjebb végződik a pántja, ezért egy szép hasból többet enged látni az éhes szemeknek (low-rise brief), ami nálam már a szexi kategóriába tartozik. Ha a nadrág varrásai, slicc-pereme és kontúrja vastag és az alapszíntől eltérő színű, az megint csak sokkal szexibb, mint a számomra kimondottan visszataszító, feljebb taglalt alaptípus. Ha ez ráadásul egy low-rise brief is, akkor az meg már a "kell" halmazban találja magát nálam.

Van aztán olyan, hogy double-back brief, ami szerintem úgy néz ki, mint egy pelenka, de tényleg. Majdnem a köldöknél kezdődik, ergo a két oldala is nagyon széles. Az elején sliccelés van, ami így egy nagy hasadéknak tűnik. Brrr... És hogy ne legyen végtelen a bejegyzés, még a poch brief-ekre térnék ki (am: erszénygatyó), amik inkább szánalmasan nevetségesek, mint szexik. Ezeknek olyan a szabása, hogy miközben viszonylag szűkek, a faroknak kialakított rés egyfajta tasakot (vagy erszényt formál), így meghagyja a test(rész) eredeti formáját. Ha nagyon viccesek akarunk lenni, vagy nagyon szánalmasak, akkor vehetünk magunknak ilyet például elefántfej vagy locsolóslag formában is, ha pedig még egy csavart is akarunk, akkor ugyanilyet tanga verzióban.

Szabás, méret, szín, anyag és mindenhez külön név annyi van, mint égen a csillag, ezért nem is vállalkozhatom arra, hogy mindet felsoroljam (kimaradt például az elején megemlített hipster, ami egyébként inkább a hosszabb szárú, feszülős típus neve, de hagyományos szabásban is létezik), azért inkább beteszek ide kétszer négy fotót azokról a típusokról, ami oké, és azokról, ami nem.

Oké:

Nem oké:

Vasárnap hajnalban Ricsinél aludtam. Szombat éjjel, társaságból érkeztem hozzá, majd egy hajnalig tartó beszélgetés után feküdtem csak le aludni. Kicsit ittas is voltam (de csak enyhén), viszont a heti fáradtság és a hosszúra nyúlt szombat együttes ereje igencsak igénybe vette a szervezetemet.

Nem csoda, ha úgy aludtam, mint a bunda. Különben is olyan jó matraca van, és olyan jó párnája, hogy ha a sötétítés és az első emeleti, udvarra néző lakása természetes félhomálya nem volna, akkor is elszunyókálnék az ágyában akár délig is. Ha nála vagyok, nincsenek elérhető közelségben a teendőim, nincs ott a számítógépem, a letörölni való felületek vagy a mosni való szennyes. Más esetben ahogy először kinyitom a szemem, a tudatom máris előugrik a korábban még alvástól terhelt agyam rejtekéből, és nyomban sorolni kezdi az érveket, hogy miért kell nekem most azonnal felkelnem. Persze egy darabig még tiltakozom, és megpróbálok visszaaludni, de sosem megy. Fordulok erre, fordulok arra, és ahogy apránként valóban felébredek, csak időpocsékolásnak érzem a hiábavaló hadakozással így eltöltött perceket. Végül fölkelek, anélkül, hogy kialudtam volna magam. De ilyenkor nem, csak fordulok egyet, átkarolom azt a jó kis párnát, és alszom tovább, sajnos akkor is, ha egyébként dolgozni kéne mennem...

Szóval vasárnap reggel ott alszom, és egyszer csak arra riadok fel, hogy a telefonomra SMS érkezik. Félig éber tudattal kotrogatni kezdek az ágy mellett, aztán rájövök, hogy fel sem hoztam magammal a galériára (de hiszen a hang is távolról jött,) így nem tudom megnézni, ki írt, és mit. Tényleg, ki lehet? Meg kéne nézni, de olyan jó itt feküdni. Megpróbálok visszaaludni, és talán félig-meddig sikerül is, de akkor is frusztrál a dolog. Félig még alszom, de az agyam másik fele variálni, kombinálni kezd. Talán a húgom az, hogy nem ma jön vissza Pestre? Vagy már itt is van, és a lakásba belépve szokatlan dolgot tapasztalt? Nem hiszem, elvégre akkor nyilván felhívna, és nem csak üzenetet írna. Vagy rájött, hogy mi a helyzet velem, elmondta anyámnak, az meg így szólít fel, hogy azonnal hívjam vissza, mert beszélni akar velem? Áhh, csak nem. Alszom még inkább, tuti nem fontos.

Átfordulok, a Ricsi irányába. A félhomályban látom, ahogy mélyen alszik. Orra piros a betegségtől, arca kissé sápadt, haja kócos, de egyenletesen szuszog. Én is behunyom a szemem, hátha sikerül még egy kis pihenést lopni az élettől. Lehet, hogy a Roland az? Este már hívott egyszer, hogy megkérdezzen pár dolgot a járulékaival meg az adózásával kapcsolatban. Hazajött egy hétre Írországból, és most megpróbál elintézni ezt-azt. Felőlem is érdeklődött, és kérdezte, megyek-e bulizni. Persze nem mentem, azaz nem oda. Vacsoracsata volt este (3. forduló), nekem a házibulik különben is jobban bejönnek. Ott is hívott egyébként. Hangja alkoholtól fordult rekedtbe, és ezúttal afelől érdeklődött, hogy otthon vagyok-e, mert a közelben jár, és nagyon kell pisilnie. Emlékeztettem, hogy programom van, és hogy Budapesten nem is igen lehetnék messzebb a lakásomtól. Észak-Pesten lakom, de éppen Dél-Budán tartózkodtam. Lehet, hogy a buli után felugrana egy kicsit macskázni? Hát akkor megint csak nem fog otthon találni. Ha fontos, majd megcsörget.

Pisilnem is kellett, meg a gyomrom is morgolódott a tegnapi alkoholtól. Vagy az esti hagymaleves dolgozik ennyire? Le kéne menni vécére, és akkor megnézhetném azt az SMS-t is. Neeem, maaajd, most inkább alszom még. Mindenki hagyjon békén vasárnap reggel! Tényleg, mennyi az idő? Az órámra pillantok, és a szemhéjam keskeny résén keresztül kibogarászom: kilenc óra. Lehet, hogy este ottfelejtettem valamit, és most tájékoztat róla a házigazda? De hisz nincs is meg a számom neki, legalábbis én nem tudok róla...

Még jobban kell pisilni...közben el is aludtam. Hála Istennek, megint loptam egy kis pihenést. Ricsi még mindig az igazak álmát alussza, én meg megint ébren vagyok. Az is lehet, hogy Lost, Andreas vagy valamelyik másik barátunk érdeklődik, hogy nincs-e kedvünk csinálni valamit? Na, az lehet, de akkor meg ráérek válaszolni, hiszen nyilván nem egy órán belülre tervezték azt a valamit. Ez megnyugtat, és ismét elalszom. Aztán felébredek, és megint az SMS jár a fejemben, meg az, hogy mennyire vécére kéne már menni. Kisvártatva elszánom magam, négykézláb-háttal lekecmergek a galériáról, és kiveszem a telefont a levetett farmerom zsebéből. Felnyitom a fedelét, rányomok az új SMS-re, és olvasom:

"Egyenlege felhasználhatósága 275 nap múlva lejár. Egyenlegfeltöltés a feltöltőkártyán jelzett módokon vagy bankautomatáknál."

Felkiáltójel-kérdőjel-bomba-kettős kereszt-halálfej-repülőgép-címoperátor.

Hogy rohadnátok meg...

Annyian és annyi helyen megírták már a fejleményeket, a véleményüket, de úgy érzem, most már én sem maradhatok ki. Olyan lesz nekünk ez a vörös iszap kifejezés, mint az aflatoxin, a 'gyanús fehér por' vagy Mega Trade-botrány szókapcsolat: nem felejtjük el, amíg élünk. Az általam olvasott melegbloggerek közül SPF és m. is publikált egy-egy írást, én viszont — velük ellentétben — megengedem magamnak azt a vagdalkozó hangnemet, amit valahol a sajátoménak mondhatok.

Mert ahogy a híreket figyelem, és igyekszem követni a fejleményeket, hol felháborodok, hol meg repes a szívem. Hideg-meleg. Úgy érzem, hogy valahol az emberek százainak tragédiája felett, két világ összecsapásának is szemtanúi lehetünk ezekben a napokban. Az egyik világ az a szellemi vörös iszap, amit a volt KISZ-funkcionáriusok, privatizátorok, haverkák, milliárdossá vált szarháziak, ezek ügyvédjei és az egész brancs köreihez tartozó újságírók, értelmiségiek masszája jelent. Ez az iszap végre hígulni kezdett, főleg az önkormányzati választás rájuk nézve tragikus eredménye után (aminek még egy egész napot sem örülhettem...), a tiszta víztől ez most kavarog, lefolyik, elfolyik, szétfut, és előbb utóbb szinte semmi nem marad belőle. Ez a világ az "iszap nem mérgező" és a "fizetjük a temetési költségeket" jellegű kijelentések, a rendőrautó biztonságából nyilatkozatot adó vezetők, a gazdagodás mellett senkire tekintettel nem levők, az alkalmazottakat perrel fenyegetők, semmiért felelősséget nem vállalók és a szerecsenmosdatók világa.

A másik oldalon viszont ott az új világ, ami egészen más folyamatokat részesít előnyben. Nem hibátlan persze ez sem, de szerintem nem csak az én szívemhez állnak közelebb ezek a folyamatok és intézkedések, hanem sok másik honfitársaméhoz is. Felelősségre vonás, gyors intézkedések, határozott döntések, cselekvési terv. Nem szoktuk meg az ilyesmit, és állítom, hogy a régi világ azért fogja elveszteni ezt az összecsapást, mert szintén sem szokta meg, ráadásul alkalmazkodni is képtelen. Lásd — a szintén szarért-húgyért timföldgyárossá lett — Gyurcsány  tegnap délelőtti és azzal szöges ellentétben álló délutáni véleményét, ami számomra arra utal, hogy azt sem tudja már, mit nyilatkozzon az intézkedésekről.

Szerintem a letartóztatott cégvezetőnek meg sem fordult a fejében, hogy le fogják tartóztatni. Elképzelhetetlennek tartotta, hiszen ilyesmiért eddig soha senki nem ütötte meg a bokáját, és emiatt az önvédelmi mechanizmusa is kikapcsolhatott, különben már rég lelépett volna. A magam részéről biztos vagyok benne, hogy ezúttal nem egy takarítónéni vagy egy portás (meteorológus) fogja elvinni a balhét, hanem az, aki okozta. És nemcsak dr. Bakonyi, hanem a többiek is, akik tudták, hogy mit csinálnak és mire adnak utasítást, annak ellenére, hogy azt is tudták, mi lehet ennek a következménye. Bízom benne, hogy ahogy a kihallgatások folynak (máris, nem ám fél év múlva...), egyre-másra halljuk majd, hogy szedik össze a bandát. Nincs idő meglépni, nincs idő az asszonyra vagy a kölökre íratni a házat, a gyárat, mert ugrik az is. Milliárdok ide, 100 leggazdagabb magyar közt levés oda, nemcsak a környéken lakók, de az ország jóérzésű része is üdvözölhette ezt a lépést. Én azt tettem, bár bevallom, én magam sem hittem, hogy egy ilyesmi itt és ilyen gyorsan megtörténhet. Vagy csak naiv vagyok? Lehet.

A régi világ azért is veszteni fog, mert a képviselői megrémültek és vagdalkoznak. Most igazán nagy bajt csináltak, és ettől megszeppentek, reszkető térddel, remegő hangon nyilatkoznak, csupa olyasmit, ami a jogos felháborodást csak növeli. Mások pedig véleményeznek, ugyanazon a módon, ahogy azt eddig tették, és közben sok-sok olyan dolgot írnak, ami csak az egyre fogyó társaságuknak imponál, miközben másokban a lincselési kedvet idézi elő. Amikor a belügyminiszter a főgané kijelentésére azzal reagált, hogy ha az iszap valóban olyan ártalmatlan, akkor fürödjön meg benne, akkor nem szerencsés azt taglalni, hogy egy miniszter hogyan mondhat ilyet. Nem szerencsés, mert állítom, hogy az ország java a miniszterrel értett egyet, és nem szerencsés, mert a kedves ál-fanyalgó elvtársat e közül a sok ember közül valaki esetleg pofán találja b*szni, amit — köztünk legyen szólva — egyáltalán nem bánnék. Persze akkor majd lehet szitkozódni, diktatúrázni, fasisztázni, antiszemitázni, stb., az úgyis megy nekik. Megy nekik az is, hogy a cég állami felügyelet alá rendelése diktatórikus, a Rákosi-időket idézi és hasonlók, én viszont azt mondom (és hiszem, hogy sokan vagyunk ezzel így), hogy talán a legjobb döntés volt mind közül. A termelés folyik tovább, az embereknek megmarad a munkahelye, de talán nem kell attól tartani, hogy ez a felelőtlenség megy majd a közeli jövőben is. Én persze szívesen továbbmennék, és államosítanám (kisajátítanám) az egészet úgy, ahogy van, bár ezt talán most csak a felháborodás mondatja velem. Miközben pedig az elvtársak őrjöngenek emiatt, felépült egy 4 méter magas újabb védvonal, mindössze néhány nap alatt. Így kell ezt csinálni.

Harmadrészt pedig a saját népüket és az egyházakat állandóan szapulók is kaptak egy pofont, hiszen a nép megint összefogott. Mégsem mindig húz szét az a bő gatyás-fütyülős barackos suttyó. Rengetegen segítenek munkával, pénzzel, ruhaneművel, használati tárgyakkal, egyes települések átmeneti szállásokat alakítottak ki, ismét van adományvonal, gyűjtés, stb. Mindezt úgy, hogy az árvíz által lerombolt településeken élők, és az egyéb károsultak elvileg már lefölözték az adakozni vágyó és adakozni képes emberek felajánlható javait. Sőt, még Szlovákiából is érkezett segítség, ami külön örömteli.

Ha az új világ így arat diadalt a vörös iszappal (és vörösiszappal) borított, kártékony miazma felett, akkor sokkal szívesebben fogok továbbra is ebben az országban élni. Addig pedig lesem a fejleményeket tovább.

Egy pillanatra azt hittem, hogy nem tudok bejegyzést írni, de aztán kattintottam ide, kattintottam oda, és most mégis tudok. Csak menteni is tudjam... (Tudtam.)

A hivatalos munkaidőm éppen most járt le, ezért a következő egy órát kikanyarítom a létezésre rendelkezésre álló időmből, és írok pár sort arról, mi volt eddig ezen a héten, és mit tervezek a hátra levő napokra. Úgyis igény van a magánéleti bejegyzésekre. Jutok, amíg jutok, aztán indulhat a heti rohanás második felvonása. Tegnapelőtt már akartam blogolni, de végül megúsztátok azt a hihetetlen testi-lelki mélypontról írt bejegyzést, amit akkor produkáltam volna, mert annyira nem volt időm, és addig variáltam a témát a fejemben, hogy végül elsikkadt az egész. Megy a megírni tervezett, de végül nem megírt bejegyzések rohamosan növekvő kupacába.

Persze nem mintha különösebben izgalmas lett volna, mivel a téma ismét a "de sok mindent kell csinálni, mennyire kevés időm van erre, ezért aztán szar az élet" újabb variációját olvashattuk volna. Volt már pár ilyen, és tuti lesz is még, egyrészt azért, mert  a kiblogolása segít túltenni magam az ilyen időszakokon, másrészt azért, mert bár korábban azt gondoltam, hogy nem tudom már hova variálni és fokozni a megfogalmazását, rájöttem, hogy mindig van hova. Az élet segít ihletet meríteni. Tegnap vagy tegnapelőtt, már nem is tudom, mert ez a hét teljesen egybefolyt (komolyan) konkrétan rosszul lettem a kimerültségtől. Asszem mégis inkább tegnap volt. Ebéd előtt és után megfájdult a hasam, és hányingerem is volt egy darabig, de az a fajta, amikor érzed, hogy te most azért akarsz hányni, mert az agyadnak perpillanat nincs kapacitása az emésztésre. A katonaságnál éreztem először ilyet, amikor egy harcászati gyakorlaton huzamosabb ideig kellett gázálarcban rohangálni és laposkúszni, a levegő hiánya pedig azt idézte elő, hogy az agyam a fosás-hányás-ájulás irányába kezdett lépéseket tenni, de végül letéptem a fejemről azt a szart, és mindhárom eshetőséget megúsztam. Ez a tegnapi viszont kicsit megijesztett, mert úgymond nem volt indokolt a megjelenése, hiszen a helyemen ültem, fűtött irodában, számítógép előtt, és semmilyen fizikai terhelés hatása alatt nem álltam.

Tényleg pihennem kéne, úgyhogy most rögzítem is a blogban, hogy igen, tudom, hogy ez egy figyelmeztető jel volt, és azt is, hogy ez csak az első volt a sorban. A probléma ott van, hogy a múlt héten egyetlen napom sem volt pihenni, sőt, az igazi és minden tekintetben pihenésre alkalmas napom még fárasztóbb volt, mint a többi. Így kezdtem a hetet, és bár a törvény előírja, hogy a munkáltatónak kötelező szabadságként kiadni a választás vasárnapja utáni hétfőt, muszáj volt bejönnöm dolgozni. Elindult egy újabb negyedéves időszak (az előző zárásának teendőivel), jöttek is hozzám, és el kellett küldenem egy árajánlatot egy visszamenőleges könyvelésre. Kár volt persze sietni, mert itt vagyunk pénteken, és válasz még sehol. A végigkómázott nap után kondi, de csak lightos, hogy ne essek össze ott helyben. Kedden megint nem sokat aludtam, mert hétfő estére még egy csomó dolog maradt az előző hétről, és a honlappal is haladnom kellett. Éjfél után feküdtem le, így másnap reggel még álmosabban ébredtem. Aznap megint dolgoztam, este pedig otthon folytattam tovább, csak más teendőkkel.

Szerdán munka, majd edzés. Úgy volt, hogy a Ricsinél alszom, de mivel csütörtökre is találkozót beszéltünk meg más miatt, úgy döntöttem, hogy inkább össze kéne vonni a kettőt. Edzés után viszont be kellett mennünk a Westendbe, ahol egy csomó időt eltököltünk, és onnan még összeveszés utáni, konvektor-beüzemelési célú Ricsihez menés is történt. Mivel tőle elég későn indultam tovább, negyed 12 volt, mire hazaértem, és fél egy, mire lefeküdtem. Erre jött a csütörtöki, szerintem teljesen indokolt rosszullét, majd este bevásárlás és főzéssel egybekötött étel teszt, fekvés fél kettőkor. Ma csak nyolckor keltem, mivel a belvárosból hamar beérek dolgozni, de mivel később is feküdtem le, megint nem aludtam többet. Pedig úgy tudtam volna...

Ma lement a munka, nekem pedig negyed órám van, hogy elinduljak a mai edzésre. Du. 4-re megyek, aztán 6-kor találkozunk Lostékkal, akikkel már a múlt héten is össze akartunk futni, de egyszerűen nem fért bele az időbe. Este haza, holnap pedig megint korán kelés, mert squasholni megyek, aztán vásárolni, hogy meglegyen az alapanyag 6 személy vendégül látásához. Aztán főzés, este kosztolás, mosogatás, ájulás.

Vasárnap délelőtt haza a Ricsitől, takarítani kéne meg a céges honlapot befejezni, és akkor a kisebb prioritású dolgok elkészítésén már nem is ábrándozok. Meg azon sem, hogy nem ilyen unalmas tartalmú, konkrétan egy dologról szóló bejegyzést írjak...

Na, de mennem is kell, mert szorít az idő. Igyekszem mielőbb írni.

... mármint ami a szavazatszámláló bizottsági tagságot illeti. Ebből két alkalmat már ecseteltem is a blogon, és ennyit bőven elégnek is tartanék, ha most nem ért volna megint egy olyan élményfröccs, ami miatt kénytelen vagyok megint előszedni a témakört.

Történt ugyanis, hogy a választási törvény módosításával együtt a szavazókörök számozása is megváltozott, és nyilván ezen kívül még pár kisebb dolog is (a demográfiai változások miatt a körzethatárok kialakítása, stb.). Például én is másik szavazókörbe kerültem, mint ahol eddig voltam, ami miatt haragudtam is a pártszervezetemre, mert amikor megkértek, hogy mennék má' most is, azt mondták, nyugi, minden a régi, csak a számozás más. Aztán ahogy az ismerős arcú szavazók egyre-másra jöttek, rájöttem, hogy nem csaptak be, én ugyanis ugyanott voltam, ahol eddig, mindenki más cserélődött ki körülöttem. A régi csapatom is megvolt, két ajtóval odébb, én pedig új társakat kaptam. Ők ihlették ezt a bejegyzést, ami hangsúlyozottan nem politikai, most nem azon van ugyanis a hangsúly, hanem az embereken.

Heten voltunk, amiből egy voltam ugye én, a blogból már jól ismert életű, gondolkodású, 31 éves buzi. Ezt részleteznem nem is kell. Volt rajtam kívül még két párt által delegált férfi, egy a Jobbiktól, egy meg az MSZP-től, három nő, akik az önkormányzat által választott bizottsági tagok voltak (ők nem párt- és/vagy elvhűségből, hanem pénzért vállalják ezt a 15 órányi szopást), meg a jegyzőkönyvvezető, aki konkrétan önkormányzati alkalmazott, és jogilag nem tagja az SZSZB-nak. A három nő közül az egyik amolyan kedves nagymama típus volt, akinek semmilyen említésre méltó tulajdonságát nem fedeztem fel. Állítom, hogy az egész csapat legnormálisabb tagja volt.

A jegyzőkönyvvezető csajt (40 múlt...) már korábban is 'ismertem', mivel a korábbi JKV nőhöz mindig bejárt traccsolni (az előző 6 alkalommal). Technikai értelemben nem volt olyan ügyes, mint az a másik, a hiányosságait viszont pofával kompenzálta. Nem egy elveszett nő, az biztos. A tavaszi első forduló során eléggé összeveszett a konyhás nénikkel, mert közölte velük, hogy az ebédre szánt ellátmány nemcsak szar, de még hideg is, és kérdőre vonta őket, hogy miért nem használhatjuk a mikrót. Ennek három következménye lett. 1. az összes többi, korábban csak lapítva elégedetlenkedő tag a vállát veregette, 2. kaptunk mikrót, 3. a konyhás nénik azóta mindig megkérdezik tőle, hogy elég meleg-e az ebéd. Szóval negyvenes, dohányos, mély hangú, határozott, festett hajú, vagány nő. Könnyen el lehet képzelni, mert ez egy archetípus.

A jobbikos delegált egy rövid szárú és gagyi farmert hordó, általános iskolai ünneplő ruhás, fogatlan, hosszú hajú, rocker postás volt. A lehelete viszonylag büdös, a szellemi szintje viszonylag nem magas. Szemmel láthatóan szegény sorból jött, és a postás fizetésből nyilván nem tellett neki kevésbé jehovás ruhadarabokra. Első alkalommal volt bizottsági tag, ezért sok mindenről fel kellett homályosítani, például arról is, hogy a notebookját még előveheti, de a mobilnet dugaszt nem dughatja be, és persze a mobiltelefont is csak az ajtón kívül kéne nyomkodni. Mondtam neki, hogy engem nem zavar, de bármelyik szavazó kiverheti a patáliát, és akkor jegyzőkönyv, talán rendőrség, eljárás...szóval kell ez a nyavalyának. Végig elég jámbornak tűnt, és még az érvelésemet is érthette (amikor ebéd közben beszélgettünk), ezt a képet azonban egy szempillantás alatt szétzúzta, amikor a számlálás lezárultával majdnem nekiment az elsőként említett, nagymama-szerű nőnek. A dolgomat intéztem, amikor azt hallom, hogy a nő valamire válaszul azt mondta, hogy "de hát akkor a Jobbik rasszista", mire a 'srác' egy hőbörgő kamasz bunyó előtti hangsúlyával kérdezett vissza, hogy "Mit rasszista? Mit rasszISTA?!", majd folytatta, hogy a cigányok a rasszisták, mert...mindegy, a szokásos jobbikos lózungok. Nemcsak ebben az értelemben archetípus ő is, hanem azért is, mert szinte tökéletes mása volt egy régi ismerősömnek. Nemcsak a biológiai felépítése, de még a hangja is ugyanolyan volt.

Az MSZP által delegált vénember normál körülmények között nagyon idegesítő lett volna, de most jobban örültem neki, mint az elődeinek. Buszvezetős nadrág, szandál kék zoknival, kötött pulóver. Ő már nagyon sokadszor van, mindent tud, mindent jobban tud, mindenhol dolgozott, mindenkit ismer, és mindenről eszébe jut valami sztori, amit bárki/akárki/mindenki szavába vágva is elmesél, még akkor is, ha éppen nyolcan állnak sorban, és a bizottság minden tagja elfoglalt. Mivel csak alig több mint négy órát aludtam, és még három kávé is csak alig tudott ébren tartani, nem is volt olyan nagy baj, hogy ennyit sztorizott. Volt, ami elterelte a figyelmemet a kimerültségemről és a hátra levő idő állandó figyelésétől. Remélhetőleg az utolsó alkalom volt, hogy MSZP-s delegált jutott ebbe a szavazókörbe, és legközelebb már erre sem telik majd nekik. Ezt csak mellékesen jegyeztem meg, és nem a bácsinak szólt.

Amikor a másik önkormányzati tagot megláttam, egyszerre állt meg bennem az ütő, és ült ki az arcomra egy szélütésen átesett fogyatékos bárgyú félmosolya. Ott ült, méghozzá teljes életnagyságban az a nő, aki miatt mindig többször elmondtam a pártszervezetnél, hogy "Nem, nem abban a szavazókörben szeretnék lenni, amelyikhez én is tartozom, hanem a másikban"... szóval ott ült Aranka, a közvetlen szomszédom, az utálatos, a mindig minden ellen tiltakozó, a nagyanyámat megríkató, az ajtaját mindig csapkodó, ugyanakkor ha nálam kicsit hangosabban nevető, pár fős társaság van, akkor hajcsavarókkal becsöngető és 20:30-kor rendőr hívásával fenyegetőző nyugdíjazott orosztanár és aktív boszorka. Aranka ilyetén közelségének azért sem örültem, mert a lakótelepi, vékony falakra és a még vékonyabb ajtókra való tekintettel nyilván jó pár alkalommal volt fültanúja a lakásomban felhangzó "Itt harapdálom a mellbimbódat, te meg máshova figyelsz?" jellegű felkiáltásoknak, szóval tuti vágja, hogy mi a helyzet. Szerencsére a magánéleti dolgokra nem nagyon kérdezgetett rá, csak a macsekkal meg a sulival kapcsolatban érdeklődött. Én kerültem is a vele való beszélgetést, de szerencsére megtalálta magának a női szakaszt, így nem zaklatott engem. Megtudtam viszont róla, hogy nagy egészség-fan, de az a beteges szintű. Mindenféle bajból ki volt okosodva, és mindenre egy csomó gyógymódot sorolt, amiket különféle szakkönyvekben és magazinokban olvasott, sőt, fejből is tudta a termékek és metódusok neveit, amiket bőszen ajánlgatott a többi bizottsági tagnak. Ennek ellenére sokkal normálisabb nő, mint amilyennek tartottam, és meglepően türelmes.

Ezt a tulajdonságát a szavazatszámláláskor sikerült megmutatnia, mivel volt még egy SZSZB-tag, akit szándékosan a végére hagytam. Én még ennyire hülye és egyben szerencsétlen embert nem láttam, pedig volt már dolgom pár szellemi antitalentummal. Egy 60 körüli, aránytalan testfelépítésű, szemüveges nőt kell elképzelni, aki úgy ült ott végig, mint valami varjú. A hangja is olyan volt, mint egy varjúnak. Soha semmihez hozzá nem szólt, csak nézett csodálkozó szemekkel, és a történetek végén gyakran megjegyezte, hogy "eérdekess". Ez volt az egyik jellemző mondata, a másik a "jaaa...", egy harmadik pedig a "jó, csak azért szólok, hogy szóljatok". Megfigyeltem egyébként, hogy a szellemi leárnyékoltság egyik tipikus jele az, amikor valaki a mondatai java részét mindig csak elkezdi, és egy tagmondat után a végük el is veszik az éterben. Ez már a sokadik ember volt, aki ezt csinálta, és a sokadik ember, aki segghülye is. Ez az Ica (mert így hívták) mindent, de MINDENT elrontott. Feltételezné-e valaki, hogy 4 db szavazólap lebélyegzése problémát jelenthet bárki számára is? Na ugye, hogy nem. Pedig neki nem ment ez sem zökkenőmentesen, és akkor a számlálásról ne is beszéljünk, azaz de. Megtárgyaltuk, hogy az urnák kiborogatása után először típusonként válogatjuk szét a szavazólapokat, majd az egyes kupacokat külön is szétválogatjuk, a szavazatok szerint. Ez a nő meg nem fogta föl, hogy a két A4-es lap mellett két A5-ös is van, és azok nem ugyanazok. Kérdőre vontuk, hogy akkor most nem a megbeszéltek szerint csinálja, mire bizonygatni kezdte, hogy dehogynem, és bazdmeg nem fogta föl, hogy mi a helyzet. Egész nap azokat a kurva szavazólapokat bélyegezte, és nem esett le neki, hogy nem ugyanabból ad kettőt, hanem négy különféle papírt nyom a szavazók kezébe. Mekkora IQ kellhet ehhez 13 órányi gyakorlat után? Na, de nem is ragozom tovább, mert csak felbaszom magam megint. Ha nem ez a nő van, szerintem fél órával korábban végzünk, ő ugyanis egyszerre érzett késztetést a segítésre és arra, hogy mindent elbasszon, amihez hozzányúl. Ezért kellett bizonyos kupacokat hatszor újraszámolni, ezért ment föl egyre a pumpa mindenkiben, ezért fakadt ki a szoci vénember, és ezért kapott durvább beszólásokat is majdnem, Aranka azonban a védelmére kelt, és mindenkit finoman csitított. Ennek folytán meg is örökölte a nőt, aki mindig igyekezett az ő keze alá dolgozni, ergo triplázni a munkáját, és bár láttam, ahogy az alkalmi mentor arca egyre jobban felhősödik az idegtől, egy rossz szót nem szólt. Le a kalappal.

Mindezek után szerintem nem csoda, ha úgy kimerültem, mint eddig még soha. De vigasztal a tudat, hogy normál körülmények között most 3,5 évig nem kell megint szavazatot számolgatnom.