Jaj, hát sutyiban elértem a 600. bejegyzést is, pedig szinte észre sem vettem. Most jöhetne a szokásos visszatekintés, a jövő elemzése, dagonyázás a keresőkifejezésekben, vagy a sajnálkozás azon, hogy az utóbbi időben olyan keveset írok, és olyan sokára válaszolok a kommentekre is (bár most igyekeztem helytállni), de ezt inkább csak tényként rögzítem, és elmesélem, mi volt ma.
Ülök odabe' az asztalomnál, mikor odajön a titkárnőnk. Aszondja, "979, kérdezhetek valamit?". Persze nem azt mondta, hogy 979, hanem a keresztnevemet, csak mivel talán akad még olyan, aki nem ismer személyesen, azt továbbra sem írnám le. "Te nem írsz véletlenül blogot?" — folytatta, én pedig rögtön reszketni kezdtem, elpirultam, és remegő hangon naivan visszakérdeztem, hogy "milyen blogot?". Erre elmondta, hogy talált egy bizonyos néven írt fantasy szöveget, és hogy az abban foglaltak mennyire emlékeztetnek az irodánkban zajló közelmúltbeli eseményekre. Itt kicsit megnyugodtam, mivel leesett, hogy ő a hajdani novellasorozatom internetre felkerült első 6 epizódját találta meg, a szerzőként feltüntetett név és az egyik e-mail címem egyezőségéből pedig rájött, hogy azt én írtam. A valósággal való hasonlóság a véletlen műve, már csak azért is, mert azóta eltelt vagy 5-6 év, de ezt nem tudhatta.
Csakhogy a probléma még mindig létezik, hiszen az elpirulásomból és a nyilván szemmel látható idegességemből könnyen kitalálható, hogy tényleg írok blogot. Szóval:
Kedves titkárnőnk! Ha ezt most olvasod, kérlek ne fogd vissza magad, és közöld velem, de ha kérhetem, diszkrét módon. Bár a terveim között szerepel, hogy még idén elmondom odabent, amit el kell, ezt szeretném akkor és úgy megtenni, amikor és ahogy nekem kézenfekvő. Tudod, az ilyesmi nem könnyű dolog, de nem is a buzi téma miatt, hanem mert a korábbi bejegyzéseim között szerepel pár, ami a tartalmát tekintve nem éppen hízelgő egyes kollégáinkra nézve. Nem kéne nekik is tudomást szerezni erről. Emészd meg a tudást, és ha kérdésed van, tedd fel nyugodtan, négyszemközt. Köszönöm! (Ui.: az állásod igazán nem kell féltened emiatt...)
Most pedig nyugtázom, hogy maholnap elérjük a 4000. kommentet, és közlöm, hogy arra nem fogok külön bejegyzést írni, inkább csak örülök neki.
Az elmúlt napokban megint kissé behavazódtam, és esélyem sem volt blogot írni, de most egy korty levegő erejéig kidugom a fejem a vízből, és megragadom az alkalmat, hogy a világ eseményeiből egyet kiemelve írjak egy 'gyors' bejegyzést, merthogy a világ nincs tekintettel rám, és zajlik akkor is, amikor én a magam kis bajával vagyok elfoglalva. A West Balkán témát még elemezni szeretném egy kicsit (persze nem magát az esetet, hanem ami körülötte zajlik), most azonban inkább tegnapelőttre ugranék vissza, Orbán Viktor EP-beli szerepléséhez. Ez is egy érdekes dolog.
Ha esetleg valakinek kétségei lennének a politikai és világnézeti beállítódásaimmal kapcsolatban, akkor rögtön az elején leszögezném, hogy én egy kicsit megint büszkének éreztem magam, amiért a hazámnak olyan miniszterelnöke van, amilyen éppen most van. Engedtessék meg nekem ez a szimpátia. Mostanában szar jobbosnak lenni, de nem azért, mert értékválsággal küzdök, mert csalódtam vagy mert elégedetlen lennék, hanem azért, mert az eddig az előző kormány(ok) ténykedéseit kényelmesen hátradőlve szemlélő és támogató emberek tömkelege most aktivizálta magát, és ez azt eredményezi, hogy internethasználó és érdeklődő emberként bárhova megyek, mindenhol a gúnyt, a kritikát és a szart látom. Sőt, mindenki elvárja, hogy én is fújjam ugyanazt a követ, én viszont inkább élvezném a választás általam is kívánt eredményét, ugyanabban a nyugalomban, ami eddig a másik oldalnak adatott meg (legalábbis egy részének). De nem tehetem, mert lépten-nyomon elrontják az örömöm. Erre itt volt ez az EP-s dolog, amire nemcsak a magyarok, de a világ szeme is érdeklődve tekintett, és míg sokan (azok, akikről az imént beszéltem) ebben is csak a szart látták, engem hájjal kenegettek közben. Szerintem egy miniszterelnöknek olyannak kell lennie, amilyen Orbán Viktor volt azon a meghallgatáson (és utána): határozott, 'ő'-zés nélkül kommunikáló, mindenre megválaszoló, de mégsem alpári, stb. stb. Büszke voltam.
Aztán persze elkezdtem a beszámolókat, véleménycikkeket, fórumokat olvasgatni (és itt a -gat valóban csak amolyan felületes végigfutást jelent), és sok érdekes vagy éppen szánalmas állásponttal találkoztam. Ezek között van megfontolandó, teljesen igaz, totál hazug meg mindenféle, és zömüket el is tudom fogadni (még ha esetleg nem is értek velük egyet), de azt nem tudom megérteni, miért lelik kéjes élvezetüket egyesek abban, hogy a saját hazájuk ilyen vagy olyan, szeretett vagy utált miniszterelnöke ellen érveljenek, az idegen (más népek) érdekeit képviselőkkel karöltve. A vitának helye van minden téren, és a belpolitikai játszmákban is sokféle fegyvert használnak fel egymás (és egymás holdudvara) ellen a küzdőfelek, de ez a politika, ez ezzel jár. De nem lehetne, hogy amikor a nagy csihipuhi közben a birkózók átgurulnak az országhatáron, akkor észbe kapjanak, leporolják magukat, és amíg visszahátrálnak a saját területre, addig mosolyogva kommunikálnak a nézőkkel? Mert lehet egymást letartóztatgatni (a hatályos törvények alapján), lehet támogatásokat megvonni, puszipénzeket visszaszedni, törvényeket módosítgatni, mert a politika lényege a hatalom megszerzése/megtartása (mindig és mindenhol), de ha az érdeksérelem olyan nagy és olyan sokakat érint, akkor a rendszer kódjánál fogva a túlkapások okán ezt a hatalmat úgyis elveszi vagy rosszabb esetben visszaveszi az, aki adta (a nép). A hadakozás közben ezért nem lehet elfelejteni az ország, a nemzet érdekeit, mindig és minden körülmények között. Manapság divat azzal kelni és azzal feküdni, hogy itt diktatúra van, sőt, egyesek ezt a szót már szinte SHIFT+INS-tel vetik képernyőre, de attól, hogy nekik ez a fixa ideájuk (vagy a fegyvertáruk része), egészen addig nincs diktatúra, amíg sor kerül demokratikus választásokra. Márpedig jelenleg semmi akadálya ennek, minden más prekoncepciózus, magából kiindulós vagy öncélú találgatás. Magyarországon demokrácia van, médiatörvénnyel, magánnyugdíjpénztáras változással, esetenként visszamenőleges hatályú törvénykezéssel együtt is.
Persze tudom, hogy a FIDESZ is élt olyan módszerekkel, hogy egy nagyobb szervezethez fordulva, annak támogatását kérve próbálta meg a hatalmat megszerezni. Mondjuk úgy, hogy följelentette a kormányt az EU-ban. Erre két válaszom van. 1. Mivel engem általában magasabb rendű eszmék igazgatnak a világban, például abban az esetben, amikor egy kormány a választás előtt azt hazudja, hogy minden szép és jó, meg ötéves adócsökkentés jön, majd a választás után két héttel bevallja, hogy az ellenkezője az igaz (miközben az adócsökkentős törvényeket is egy laza mozdulattal törli), ÉS kicsit később kiderül, hogy mindezt már eleve tudta is, akkor én azt mondom, hogy ha önnön erkölcsei nem kényszerítik ezt a társaságot a távozásra, akkor minden eszköz megengedett ennek kikényszerítésére. Mert ez például kurvára sérti a demokráciát, oly módon, hogy csúfot űz belőle. Ez szerintem megengedhetetlen (lett volna, mégis engedtük...). És akkor az ellenzéki megemlékezés szétverését nem hozom fel másik példaként. 2. Oké, feljelentgetünk, legyen ez is módszer, legyen egyik fél rosszabb, mint a másik, de basszus, éppen most, amikor egész Európa (és a világ egy része is) éppen minket figyel? Legyen a károkozás hatványozottabb, ha nem is kicsinyes, de az ország érdeke mellett eltörpülő hatalmi érdekek okán? Egyesek azt mondják, ez a helyzet megúszható lett volna, ha a FIDESZ a médiatörvénnyel nem most rukkol elő, hanem az elnökség után, de ez egyrészt azért sántít, mert bármilyen is az a törvény, a körülötte generált hiszti hihetetlenül eltúlzott (tehát megint csak belföldről szolgáltatják a fegyvert a külföldieknek), másrészt jó, de ha már így alakult, a médiatörvényt támadók is jegelhették volna a témát júliusig, az már így is, úgyis hatályba lépett. Ráadásul akkor talán már konkrét jogesetek is rendelkezésre állnának az érveléshez.
De nem. A lényeg a gúnyolódás, a "felmosták a padlót Orbán Viktorral" (hehe), a saját érdeküket féltő és védő más nemzetek képviselői érveinek átvétele és sztárolása, a minél rosszabb az országnak, annál jobb nekem érvrendszer (bár ezt így senki nem fogalmazza meg, mert amit az illető tesz, az senkinek nem jó, de mindenkinek (neki is) inkább csak rosszat okoz). Sok ilyen van, amelyek közül jó pár nagyon látványos is, de sokan észre sem veszik, hogy az adott érveléssel van némi probléma.
Itt vannak például a "házhoz ment a pofonokért..." és a "felmosták a padlót..." kezdetű szövegek. Aki ezen heherészik, szelektív az észlelése, mert ha nézte a viszonylag kevéssé szerkesztett közvetítések/tudósítások bármelyikét, maga is láthatta, hogy miközben egyesek nagyon hevesen támadták a miniszterelnököt vagy a magyar kormány intézkedéseit, addig mások kiálltak mellette. Például a lengyelek (közül talán ketten is), akik ezek szerint nem felejtették még el, hogy lengyel-magyar két jó barát. Vagy az Európai Néppárt képviselői, akik több alkalommal (asszem hatszor) tapsviharban törtek ki OV beszéde közben, és akik a végén is hosszan tartó tapssal jutalmazták a miniszterelnök felszólalását. Persze, egy pártszövetség, nyilván összetartanak, de ha a médiatörvény annyira antidemokratikus és demokráciaellenes lenne, vajon érdekükben állna ez a nyílt kiállás? Hosszú távon nem ütne rájuk ez vissza? Vagy visszaütne, de nincsenek tisztában a saját érdekeikkel, és most is a puszta véletlen folytán ők a legnagyobb frakció? (Persze, tudom, Sarkozy és Merkel is "megüzente", hogy...)
A másik, hogy az EU-elnökség nem Magyarország belpolitikájáról szól, amit nem kellene elfelejteni. Hogy ezt egyes EP-képviselők figyelmen kívül hagyták, arra alapos okuk volt, de legalább nekünk nem kellene egy követ fújni velük. Talán összeesküvés-elmélet, talán a világot valójában működtető mögöttes mechanizmusok szem elől nem tévesztése, de a nyugat-európai államok egyike-másika jogosan érzi azt, hogy sérelem érte. Nem, nem a médiatörvény miatt, mert azt ők nagy ívben leszarják, némelyiknek ráadásul durvább van, mint amilyen most nekünk lett. Sokkal inkább a banki különadók és a válságadók miatt megy a balhé, ugyanis hiába beszélünk multinacionális cégekről, olyan cég nincs, ami egyszerre több államban is jelen van, a tulajdonosi köre pedig teljesen egyenlően oszlik el a különböző nemzetiségek között. Valamelyik országhoz akkor is kötődnek, mivel pedig gigacégekről van szó, óhatatlan, hogy a nagyon gazdag és befolyásos tulajdonosoknak politikai kapcsolatai is legyenek. Ráadásul az anyacég országában a magyarországi nyereség megkurtítása miatt kevesebb a befizetés, ami így már szinte közvetlenül is hátrányos nekik. Egy józan országvezetés pedig az ilyesmit nem hagyja annyiban (mint mi tavalyig), hanem visszavág. Ez egy egészséges szemlélet a részükről, a mi részünkről pedig az az egészséges, hogy az utóbbi években tízmilliárd-számra adott állami pénzek után, a gazdasági helyzet megváltozása miatt elkezdjük közösen kihozni az országot a szarból. Tudom, amikor kaptak, azt jó volt zsebre tenni meg kiszivattyúzni az országból, de amikor (vissza)adni kell, hogy ne az így is nyomorgó népet kelljen még nagyobb szegénységbe taszítani, az már nem tetszik. Nekem se tetszene, megmondom őszintén. De kimondani ezt gáz volna, ezért kénytelenek máshol bosszút állni, hogy a későbbiekben ilyesmi ne fordulhasson elő, a médiatörvény pedig kézenfekvő megoldás erre. Az ő szemszögükből ez is normális, elsősorban nem is velük van a bajom, hanem azon magyar honfitársaimmal, akik örülnek ennek a bosszúnak, csak azért, hogy a Viktornak szar legyen.
Rohadt hosszú vagyok már így is, pedig még messze a vége. Kettészedni nem volna célszerű, úgyhogy inkább vegyük úgy, hogy most egyben pótlom be a heti kihagyást. Azért most már rövidre fogom...
A beszéd napján, de főleg másnapján a Facebookot szinte kiplakátolták a népek a Danile Cohn-Bendit Orbán Viktorhoz intézett szavairól szóló videóval, természetesen a viszontválasz nélkül (fordított esetben én sem raktam volna ki, de ha a videó készítője azt is legalább belinkeli, ez nem tartott volna vissza). Oké, de miért pont ennek az alaknak az ajnározásával kell kielégíteni ki az Orbán-unszimpátiát / Orbán-gyűlölelet? Először is Daniel Cohn-Benditről normál körülmények között egyetlen jelzőnek kellene egyből eszünkbe jutnia: pedofil. És akkor ezzel le is lehetne zárni a témát, de most ne zárjuk le. Tekintsünk el attól is, hogy Cohn-Bendit múltja és eszmeisége nem éppen demokráciabarát (Marxista eszmék, amik következménye a történelem által igazolva a diktatúra, a Prágai Tavasz vérbefojtásának eszmei támogatása, stb.), mert megengedő vagyok, és neki is megengedem, hogy élete során egyszer rájöhessen, az eddig gondolt dolgai zsákutcába vezettek. De már a felszólalása elején vagy hazudik vagy nevetségessé teszi magát, mert azt mondja, hogy az első tüntetésen '56 mellett, és a szovjetek ellen állt ki. Az egy dolog, hogy 12 évvel később mégis fordult nála a kocka, de ha '45-ben született, akkor ebben az időben 11 éves volt. Na ne... Ez így kábé le is nullázza a továbbiakat (vagy legalábbis nyugodtan odaképzelhetünk egy piros krumpliorrot), de aztán még az is jó, amikor azt mondja, hogy egyetlen demokrácia sem halt meg a túl nagy szabadság miatt. Tudom, egyeseknek a történelem 1939. szeptember 1-én kezdődött, de pont egy francia születésű mond ilyet? (És akkor most jön a lényeget megkerülő vita, hogy a francia forradalomban a monarchiát rögtön diktatúra váltotta-e föl, vagy a kettő között volt-e némi demokratikusnak nevezhető időszak is...).
Végül már csak egy jelenséget emelnék ki, hogy ne legyek olyan k. hosszú, Bokros Lajost, akire nem tudok mást mondani, minthogy ritka ótvar dolgot csinált. Ő ezt az alkalmat és helyet használta ki arra, hogy a médiatörvény felé eleve elcsúszott vitát megtűzdelje a magán-nyugdíjas és válságadós kritikájával is. Külföldön a magyarok ellen, gratulálok. Ki ez egyáltalán jelenleg? Egy megsemmisült párt zárványa, aki az eltérő választási időszakok okán ott ragadt az EP-ben, még mindig a saját nemzete ellen tevékenykedve. Akik őt odaküldték, már nem tényezők a magyar belpolitikában (hiába nevezték át magukat), a formáció korábbi vezetői pedig már gyűjtik a lelkierőt a börtönévek elviseléséhez, kedvezőbb esetben a pénzt gyűjtik a büntetésre. Érdemes mellé állni, arra a platformra, ahova ő helyezte magát, igazán nagy büszkeség. A kritikáit miért nem mondja el a magyar Parlamentben, ahova ez a vita való? Mert nincs joga. Elvesztette. Ehhez pedig erkölcsileg nem volt joga, és én sokakkal ellentétben nem hajtogatnám, hogy "mennyire igaza van".
Most pedig előre elkönyvelem magamban, hogy ezért megkapom a magamét, meg ezzel együtt sok szép kimondott vagy csak gondolt jelzőt is... Mindegy. Aki érteni akarja, amit írtam, az érteni fogja, és vitatkozik, aki nem, annak marad a címkézés.
Jöjjön pár rövidebb-hosszabb bejegyzés arról, mi mindent szeretnék kivitelezni 2011-ben, természetesen a lehetőségekhez képest. Blogolni például többet szeretnék, mint amennyit az utóbbi hónapokban sikerült, de hát ember tervez... Bevallom őszintén, folyamatosan alkudozom magammal. Van egy csomó bejegyzés a fejemben, köztük kimondottan tartalmasnak és hosszúnak tervezettek is, amiket minden reggel nagy elhatározással variálok agyban, hogy mire eljön a délután, egy másikra, kisebbre cseréljek, estére valami kis szösszenetre redukáljak, majd végül mégse írjak egy árva betűt sem. Az okokat nem sorolom, megtettem már számtalanszor, és mostanra az ígérgetésről is letettem. Vajon a felnőtté válás része önnön korlátaink felismerése és nem-feszegetése is? Minden bizonnyal. Viszont szurkoljatok nekem, hogy mire ezen túl vagyok, számos olyan bejegyzést írhassak, hogy melyik méregdrága boltban mit vásárolgattam magamnak, hogy ezzel is biztassam a kedves olvasókat, a kitartó munka meghozza gyümölcsét.
De most térjünk rá a fő témára, a kondizásra. Amióta járok, minden év elején eltökélem, hogy idén majd többet megyek, és alaposabb leszek, aztán mindig lesz belőle valami, ami testmozgásnak talán nevezhető, de -építésnek semmiképpen. Év közben pedig aggódva nézem a pocakom méretváltozásait, ami ugyan sosem radikális, de azoknak a kockáknak valahogy még sosem látszottak a kontúrjai sem. Idén ismét itt az elhatározás, én pedig újra nagy lelkesedéssel vágtam bele a konditerem látogatásába. Ezt mi sem jelzi jobban, minthogy a 12-alkalmas helyett 15-alkalmas bérletet vettem. Nem, havit azért még nem, mert a józanságom figyelmeztette az agyam ábrándozásra hajlamos felét, hogy egy hónapban 15 alkalomnál többször úgysem fogok lejutni, akkor meg már legyen felhasználható az a bérlet két hónapig. Nem is beszélve a váratlan fordulatokról, amik mind csodás testem karbantartásának szándéka ellen hatnak. A terv a heti 4 alkalom, plusz egy szombati squash, de 3-nál kevesebb semmiképpen, aztán majd meglátjuk, mi sikerül belőle. A squash például egy jó lehetőség a (drága) kardio-edzésre, csak azt kellene megoldani, hogy ne egy pénteki alkoholgőzös éjszakázás után akarjak ugrabugrálni, hanem kipihenten, fitten-frissen, mert így csak egyhelyben állva igyekszem megpaskolni a labdát, ami vagy sikerül, vagy ha nem, az összes mozgásom kimerül az érte való lehajolásban.
A komoly elhatározáshoz diéta is dukál, hogy az eredmény gyorsabban legyen látványos, és én neki is láttam a szükséges előkészületeknek, azonban első nekifutásra néhány napnál tovább nem jutottam. Csoda, ha ennyi dolgom van? A diéta egyrészt drága, nekem pedig csak februárra állhat be egy stabil 'jó'-ra az anyagi helyzetem, másrészt a hajtás, az idegi kimerültség, majd az ezt tetéző fizikai kimerültség együttesen képtelenné tesz több intézni és végezni való teljesítésére, márpedig a diétás koszt elkészítése és rendszeres időközönként történő elfogyasztása külön napirendi pont (kellene, hogy legyen). Hiába, egyre erősebben érzem, hogy a közös vagyon- és szabadidőközösség nélkül nagyon nehéz az élet. Azért minden kocka csokoládé, minden falat péksütemény és minden kanál édes ragacs elfogyasztásakor szidom magam, és hozzáteszem a figyelmeztetést, hogy "egyébként én diétázom".
30 fölött már egyébként is máshogy működik az ember és szervezete, mint fiatalabb korban, de ez nem jelenti azt, hogy kitartó munkával ne lehetne egy szép férfitestet kreálni és fenntartani sok edzéssel, diétával és táplálékkiegészítőkkel. Ha a horizonton végig ott lebeg a cél, aminek elérését tűzön-vízen keresztül igyekszem kivitelezni, talán lehet esélyem. Könnyebb dolgom volt, amikor még volt edzőm, mert akkor nem volt apelláta, kifizettem, menni kellett. Most eleve ketten járunk, így ha valamelyikünknek dolga akad, máris ugrott mindkettőnk 'gyúrása', pedig nem vagyunk összekötve. Erre még jönnek az invitációk, a pénteki bulik, a mozizások, meg amit még el lehet képzelni, és ezek valahogy nemcsak mindig az edzésre nehezednek, de maguk alá is nyomják azt. Na majd teszünk róla.
Persze a kibaszott sok munka, és a lediplomázási szándék mellett nagyon nehéz lesz ezt kivitelezni, nem is beszélve arról, hogy az utóbbi egy évben a munkaidőm és a szabadidőm elválaszthatatlanul összeforrt. Cserébe viszont idén sokkal jobb paraméterekkel indulok testileg. Az ünnepek körüli kéthetes otthon lézengés alkalmával ugyanis észrevétlenül ledobtam magamról 3 kilót. Ha egyedül vagyok otthon, akkor nemigen eszem, jó ha két étkezést összekotrok valahogy. Felborítom az aktív ciklusomat, szívom a szar cigiket, ami meg elveszi az étvágyamat. Ha nagyon sokáig nem eszem, akkor meg már azért nem vagyok éhes, cserébe viszont megfájdul a fejem, ami további étvágytalansággal jár. Ez volt most is, aminek a végén azt tapasztaltam, hogy az eddig magamra rimánkodott izomrostok egy része elszivárgott az éterbe, viszont az oly sokat szidott bébihájam egy része is a múlté lett. Előbbi a most elhatározott kondizásokkal és rendes evéssel pótolható, utóbbi visszajövetele pedig odafigyeléssel, és az elhatározás követésével megakadályozható. És akkor csak reménykedem, hogy a fogyásom ennek tudható be, és nem valami kezdődő rákféleségnek...
Na, szóval lesz itt szépség meg izmosság, és ha tényleg lesz, talán még néhány félmeztelenes nyári fotót is berakok magamról, kizárólag mások ösztönzésének céljából. Ha pedig nem sikerül kiviteleznem a heti 3-4 edzést, az 1-2-3 is elegendő lesz a "mens sana in corpore sano" antik bölcsesség igazságtartalmának bizonyításához. Márpedig egy a lényeg: csak egészség legyen (meg térerő...)
A verses játék utolsó előtti fordulója következik, mely annyiban tér el az eddigiektől, hogy nem egy teljes költemény, hanem annak csak egy rész. Ez azonban nem nehezíti a feladványt. A kérdés tehát továbbra is az: kinek melyik művéről van szó?
Az első betű a 'z', de ha nem megy, naponta egy újabb betű összes előfordulási helyét adom meg. Lehet kérni is, hogy mi legyen a következő.
------------------------
A következő betű a 'j'. Ennyivel is közelebb vagyunk.
------------------------
És a megfejtés:
Kölcsey Ferenc: Hymnus
Bújt az üldözött s felé Kard nyúl barlangjában, Szerte nézett s nem lelé Honját a hazában, Bércre hág és völgybe száll, Bú s kétség mellette, Vérözön lábainál, S lángtenger fölette.
Vár állott, most kőhalom, Kedv s öröm röpkedtek, Halálhörgés, siralom Zajlik már helyettek. S ah, szabadság nem virúl A holtnak véréből, Kínzó rabság könnye hull Árvánk hő szeméből!
Mivel az időm és az energiám továbbra is rendkívül kevés, sőt mi több, elég reménytelennek látom a helyzetemet a következő napokban, most csak egy grafikont tolok ide be, amin a cégünk 2010. évi megszerzett bevételei láthatók, havi bontásban.
Az összegeket természetesen kitöröltem, de nem is az a lényeg, hanem a tendencia, ami jól láthatóan csökkenő, viszont nem annyira radikálisan, mint ahogy azt a mindennapokban érzékelhettük. Ennek az az oka, hogy amennyire erőnkből telt, igyekeztünk újabb és újabb partnereket megnyerni magunknak, aminek a részbeni sikeressége némileg kompenzálta a kiesést, de ez csak amolyan fékezés volt. A legnagyobb cégeink tönkre menésével elég nagy összegek estek ki, amit a kisebb cégek nemigen tudtak kipótolni. Még pár dolog:
- az a kék lapocska a padlón a január hónap, amikor még az előző cég állította ki a számlát a partnerek felé, de már mi végeztük a munkát
- a 4-7-10. hónapokban kicsit a többi oszlop felé magasodó hasábok nem a sikeres marketingtevékenységünk eredményét jelképezik, hanem a negyedéves időszakokat, amikor olyan ügyfelektől is érkezik bevétel, akiktől más hónapokban nem. Ezek ugyanúgy csökkenő tendenciát mutatnak, viszont kizárólag a 'normál' csökkenés miatt. Önmagukban kb. konstans képet mutatnának.
- ha a költségeket is feltüntettem volna minden oszlop mellett, egy-egy piros hasáb érne minden kék 'nyakáig'.
- fenti (nem látható) számok csak a ténylegesen megkapott bevételeket mutatják. A kiszámlázott, de ki nem fizetett könyvelési díjak grafikonja folyamatosan emelkedő tendenciát mutatna, és az őszi hónapokra kb. a 3. sorköz közepéig érne.
Mindez a ránk nézve kettős hatású válság eredménye. Kettős, mert saját jogon is érint minket, de az általunk könyvelt partnercégek sorsa is tükröződik a bevételeinkben. Ez van. Kitartunk, és a még ránk váró 1-2 csapás után is létezni fogunk.
...rám szakadt a cég, meg minden azon kívüli dolog. Gondoltam, hogy intenzív lesz a kezdés, de hogy ennyire azt el sem tudtam képzelni. Azt is gondoltam (de el nem tökéltem), hogy innentől minden nap írni fogok a blogba, legyen az akármilyen rövid is, de hát ezt eddig nem nagyon sikerült kivitelezni. Nem baj, most törlesztek.
Szóval mint tudjuk, a vezető könyvelőnk lábtörést szenvedett, és kiesett a napi munkából. Hiánya ebben a hónapban 100 órányi munkaidőt jelent, amit nekünk, többieknek kell valahogy összehozni. Két napig a titkárnőnk sem volt, ezért a telefonokat kapkodni, az ügyfeleket fogadni és minden egyéb dolgot elintézni is a maradék 3 emberkének kellett. Ez idő alatt a saját munkánkat csak alig-alig tudtuk csinálni, ezért az a többi napokra halmozódott (például mára), és egyre ijesztőbb méretű halmokba tömörült. Ma aztán végképp elszabadult a pokol: extra adag telefon, e-mail, egymásnak kilincset adó ügyfelek, jelentkezők, futár, új cég, posta...vááááá!
Ha nem pihentem volna valamennyit a két ünnep között, és az első munkanap előtt, már most kész lennék, és teljesen elvesztettem volna a fonalat. De még tart a töltés, ezért úgy-ahogy kézben tartom a dolgokat. Az ügyfelek persze szintén töltődtek valamelyest, és most mind nagy lelkesedéssel vágott bele az új évnek, meg persze temérdek kérdéssel. Minden második minket kérdez arról, hogy mit csináljon a magán-nyugdíjpénztárával: kilépjen vagy maradjon? Mindnek elmondani a pro és a kontra érveket marha sok idő, főleg, hogy némelyik meg sem érti az egészet, csak bólogat okosan... Új ügyfeleket vadászni is most érdemes leginkább, ez ennek a szakmának az egyik szezonális velejárója, de hát kinek van erre ideje? Szerencsére van pár önként jelentkező (konkrétan most öt), akiket igyekszem megnyerni magunknak, ez azonban azt jelenti, hogy olyanokra is időt és energiát kell szánnom (az egyre fogyatkozóból), akik nem feltétlenül fogják azt értelemmel megtölteni (nem minket választanak).
Mindez nem panaszkodás csak amolyan sebtibe' összekapott helyzetjelentés, hogy lássátok, élek és, hogy kimentsem magam a soká kommentelés / soká válaszkommentelés miatt. Azért ha sikerül, ha nem, igyekszem majd tényleg minden napra tojni valamit. Most pedig edzés, vásárlás, vacsora, fürdés, ájulás...
...már nagyon jó úton haladtam afelé, hogy picsakész legyek, és éjfél utánra ez be is következett. Nemigen emlékszem mindarra, ami akkor történt, csak egy-egy pillanat és kép ugrik be, meg néhány bizonytalan momentum.
Nem mondom, hogy "az az utolsó feles nem kellett volna", mert valószínűleg az utolsónál jóval kevesebb is sok lett volna, legalábbis a másnapi állapotomból kiindulva ez leszögezhető. Régen voltam ennyire másnapos, sőt, W-alakú másnaposságban lehetett részem (mint a világgazdasági válság esetében), ugyanis a dél környéki kelés, és némi javulás után estére ismét hányingerem támadt, és megfájdult a fejem is. Ez utóbbi fázis mondjuk inkább a nem-evés és az alig-ivás következménye lehetett, de nem kívánom magamnak többé.
Azt sem mondom, hogy többé nem fogok inni, bár tegnap eléggé hajtogattam, de jó lenne, ha át tudnám programozni magam a borok és a kisebb szesztartalmú italokra, a pálinkák és egyéb tömény italok kárára. Sajnos túl sokat ittam már ahhoz, hogy az agyam időben jelezhesse: állj! Mire idáig eljutok, a gyomromban felhalmozott, de még fel nem szívódott alkohol már túl sok ahhoz, hogy itt megállhassak. Amikor már érzem, hogy át kellene állni a vízre és az üdítőre, addigra végem van. Mindez azért is gáz, mert az utóbbi 3 Szilveszter során minden alkalommal ugyanezt játszottam el, így ha a másnapossággal végigszenvedett 1-jékre nem számolok egy egész napot, akkor nekem gyakorlatilag csak 364 napból áll az év...
Egyébként a buli kimondottan jó volt. Bár eleinte csak a különféle ülőalkalmatosságokat igénybe véve figyeltem, ahogy a többiek egyre növekvő lelkesedéssel ropják, egy pont után ezzel felhívtam magamra a figyelmet, és nem menekülhettem. Egy felrángatásnál nagyobb ellenállásba ütköztem, mint amit még illett volna visszautasítani, és kénytelen voltam magam is táncolni. De innentől kezdve nem volt megállás: órákon át roptam én is, ami vagy rontott a leendő állapotomon, vagy enélkül lettem volna még rosszabbul, nem tudom, és akkor ezzel (sajnos) nem is foglalkoztam. Éjfélkor Himnusz, jókívánságok egymásnak, aztán mehetett tovább az őrület. Hogy amit eztán műveltem, az nem tudom, mennyire volt táncnak nevezhető, mindenesetre van egy olyan se-előtte-se-utána-semmi képem, hogy a Flasdance híres jelenetét utánzom. Még most is izomlázas a vádlim.
Na, de a bulinak vége, lassan a két ünnep közti pihenésnek is, jöhet a 2011. Durva lesz, ezt megígérhetem.
