Azt hiszem, életem legjobban sikerült jelmezében parádéztam a múlt szombaton, kár, hogy az egyre nyomasztóbb fáradtság és a pia hatásának alkalomról alkalomra egyre gyorsabban elhatalmasodó hatása miatt mindezt nem tehettem olyan felhőtlenül, mint régebben. Van ilyen. De hogyan is lett 979-ből egy estére Kétarc?

Amikor már nem valaminek öltöztettek, mondjuk az ovis farsangra, hanem én döntöttem a beöltözésről is és a 'minek'-ről is, igyekeztem minél olcsóbban kivitelezni a jelmezt. Még középiskolában egyszer Tompikának maszkíroztam magam (L'art por l'art-rajongók előnyben), amihez mindössze egy úszósapka, egy leragasztott szemüveg, egy nadrágtartó és egy rövidgatya kellett. A siker nem maradt el, mivel a tanároktól kezdve mindenki hülyére röhögte magát (már aki felismert), én pedig életemben először szembesültem önnön exhibicionizmusommal, ugyanis már a tizenix kilométerre levő suliba is így buszoztam el. Élveztem. Egy nagy kihagyás következett, aztán jött a tavalyi jelmezes házibuli, amire — költséghatékonyan — hajléktalannak öltöztem. Remélem, ezzel nem hívtam ki magam ellen a sorsot... Egy kinyúlt sapka, egy örökölt, öreges hosszú kabát, egy szakadt farmer, a Tompikaként már debütált, ezúttal kitört lencséjű szemüveg és egy macska által szaggatott pulóver kellett csak hozzá, meg némi kihagyás a hajmosás és a borotválkozás terén. Autentikus lett, azt hiszem, ráadásul ismét végigkorzóztam így a városon (metrón, 4-6-oson...), szóval megint csak kiélhettem a magamutogatás és a megbotránkoztatás vágyát. Na de idén, valami különös okból kifolyólag már első pillanattól kezdve komolyan vettem a beöltözést. Úgy éreztem, kell valami ütős jelmez, ami nem a "jó az úgy" kategória, hanem tényleg fasza és igényes. Az első lépés ilyenkor mindig az, hogy eldöntsem, mi legyek egyáltalán, mert minden mást csak utána lehet. Nem gondolkodtam sokat rajta, mert hamar beugrott: Kétarc leszek (Ricsit pedig meggyőztem, mennyire fasza lesz Jokerként — és tényleg az lett).

Na jó, de tegyünk még egy lépést a kályha felé: ki a franc az a Kétarc? Nos, a Batman történetekben/filmekben járatosak ismerhetik már őt, ugyanis hősünk egyik rendszeresen visszatérő ellenfeléről van szó. A régebbi kiadású filmben Tommy Lee Jones, az újabban Aaron Eckhart alakította, eltérő színvonalon. Kétarc — eredeti nevén Harvey Dent - Gotham City kerületi ügyésze (főügyésze?) volt, és kérlelhetetlenül küzdött a maffiózók és egyéb gazemberek ellen, míg egy alkalommal az egyik vád alatt álló maffiavezér savval nem borította le az arcát. Mivel Harvey reflexből maga elé kapott valami keze ügyébe akadó dolgot, a sav arcának csak a bal oldalát érte, míg annak másik fele sértetlen maradt. Az eset következtében azonban az ügyész tudata is meghasadt (eredetileg valami gyerekkori szexuális zaklatás is lappangott a háttérben), így abszolút bipolárissá vált a viselkedése. Azóta egyszerre képviseli a jót és a gonoszt, viszont döntésképtelensége miatt minden lényeges szituációban kedvenc érméjének feldobásával dönt a hogyan továbbról. Arca csúfságát nemhogy elrejtené, de még hivalkodik is vele, sőt, öltözködését is ahhoz igazítja: olyan ruhadarabokat visel, amik két, eltérő színű anyagból lettek összevarrva, így lelke kettősségét gyakorlatilag az egész testére kivetíti. (Megjegyzem, hogy a Sötét Lovagban Kétarc a Joker kreálmánya, és arcát nem sav éri, hanem lángoló olaj égeti el, de ezt a különbséget a film 10/10-es mivolta miatt megbocsátom. Sőt, még így is kimondottan zseniális a kivitelezés.)

Meg kellett oldani tehát
- a frizurát
- az arcot
- a ruházatot

A frizurával semmi probléma nem volt, max annyi, hogy ha éppen rossz időben mentem volna fodrászhoz, akkor nem lett volna mit fazonírozgatni. Majdnem így is lett, de muszáj volt 1,5 héttel korábban tiszteletemet tenni a szalonban, mert egyébként nagyon elvadult lett volna a hajam a hétköznapokra. Na, de végül nem volt probléma: az egyik oldalon felzseléztem tüsire, a másikon lenyaltam, szépen fésültre (amíg még van mit kotrogatni). Ehhez egyébként Ricsi is kellett, mert nemcsak elöl, hanem hátul is el kellett felezgetni, a másik segítségem pedig a TAFT Power Gel Extreme nevű terméke volt, amit egyébként is használni szoktam. Fekete dobozban van (kapni tubusban is, de azt nem szeretem), és a legerősebb zselé, amit valaha találtam. A haj csontkeménnyé merevedik tőle, és ha esetleg máshol éjszakázol, egy kis vizes átsimítás, és mintha csak most zselézted volna.

A ruházaton már agyalni kellett kissé, elvégre nem kapni minden sarkon elfelezett öltönyöket és nadrágokat. Itt az elsődleges szempont a költséghatékonyság volt, mivel csak azért nem akartam ezrekért ruhákat venni, hogy aztán szétnyirbáljam őket, ugyanakkor a saját ruhatáram értékes darabjait sem akartam feláldozni. Amikor kitaláltam, hogy Kétarc leszek, marhára fellelkesültem, és csak agyaltam meg variáltam. Az arc kérdésének főbb elemeit is ekkor találtam ki, de közben azért nyakig a szekrényeimben voltam, és válogattam a cuccokat. Közben persze Ricsi Jokersége is elintézésre várt, így néhány órával később már tudtuk, mink van, és mit kell beszerezni. Imádkoztam, hogy meglegyen még az az apámtól örökölt zakó, amit egyébként már föl nem vennék, sőt, anno is csak végszükség esetén kaptam magamra, mivel csillogós szálakkal készült, így egy kissé olyan poéngyáros komikus hatást kelt benne az ember. De félbe vágni tökéletesen megfelelt. Ehhez hozzá kellett varrni egy régi, fehér, megsárgult gombos inget, és már el is készült a leghangsúlyosabb jelmezdarab, igaz, ez jó pár órámba beletelt. Az öltöny alá is ki kellett találni valamit. Kézenfekvő volt egy másik ing, viszont a külső alá póló kellett, ezért fogtam egy amúgy is kicsivé zsugorodott fehér pólót, és arra varrtam rá egy sötét színű ing felét. Ez kicsit béna lett, de nem filmhez kellett öltözni... Aztán kerestem két farmert, mindkettőt félbe vágtam, és a két felet összevarrtam. Nem volt egyszerű, mivel az anyag is kemény, meg a méretek sem voltak teljesen egyformák. Amikor szinte már körbeértem, akkor ocsúdtam, hogy az eltérések miatt egy 'csőr' keletkezett, amit valahogy el kellett tüntetnem, mivel nagyon hülyén nézett ki. Levágtam hát, és úgy varrtam tovább, és reméltem, hogy az anyag fekete mivolta miatt nem fog látszani. A farmereim száma így kettővel csökkent (maradt vagy 13-14, amiből 9-10-et egyáltalán nem is hordok). A zoknikra is ügyeltem, de ott nem kellett barbárkodni, ahogy a cipőknél sem. Mindkettőből felvettem egy ilyet meg egy olyat, és voilá! Végül az öv következett. Van egy olyan rocker-övem, vagy mifene, amiben apró kis piramisocskák sorakoznak végig. Mivel ez az öv már eléggé el lett nyűve, nem volt nagy veszteség kikapkodni a fém izék felét, ezzel téve fel az i-re a pontot.

És hát az arc, ami az egész jelmez legfontosabb eleme...Ettől féltem a legjobban, mégis ez sikerült a legtutibbra. Anno véletlenül láttam pár Youtube-videót, amin lelkes amatőrök magyarázták, hogyan tudod kisminkelni magad zombivá, terminátorrá és egyéb csúfságokká. Ezeket ugyan most nem találtam meg (nem is kerestem), de arra jó volt, hogy megtudjam, kereskedelmi forgalomban is kapni olyan anyagokat, amiket a bőrre lehet ragasztani, arra pedig sminket felvíve elég pofás kis kinézetet lehet kreálni. A neten megpróbáltam rákeresni ezekre a cuccokra, és pillanatokon belül találtam is egy üzletet az Ó utcában, ahol ilyesmit árulnak, ráadásul mivel webshop is volt a honlapjukon, az árakkal is rögtön tisztába jöhettem. Egy szerdai napon elsétáltunk az üzletbe, ahol nagyon szívélyesen segítettek. Elmondtam, hogy farsangi bulira készülünk, és ez és ez szeretnénk lenni, és nagy vonalakban erre meg erre gondoltunk. Nem akartak átverni a legdrágább cuccokkal (elég nagy ám a szórás), hanem készségesen kiszolgáltak, ötleteket adtak és pár szóban elmondták, mit hogyan kell alkalmazni. 6050 Ft-ért vettünk egy flakon zöld hajlakkot és fehér bőrfestéket a Ricsinek, nekem pedig egy tégely hőre lágyuló műsebet, lila és barna bőrfestéket, sminklemosót és bőrragasztót (amivel a cuccot fel lehet vinni). Még szükség volt pár ecsetre és pamacsra, fekete szemhéjfestékre, púderre és egy rúzsra, de ezeket Ricsi beszerezte.

Nos, végül már csak össze kellett állítani az egészet, de ügyelve a megfelelő sorrendre, beleértve ebbe a Ricsi jelmezének összeállítását is. Összepakoltunk szépen mindent egy sporttáskába, átmentünk hozzá (mivel a buli csak két sarokra volt onnan), és az addigra kitalált szigorú rendben láttunk neki a munkának. Először az ő haját kellett zöldre lakkozni, ami kb. 5 perc volt, és semmi nem lett tőle 'olyan'. Aztán nekem kellett magamra venni a ruhákat, hogy megcsinálhassam a hajam (fordítva összecsesztem volna az egészet), amire sort is kerítettünk gyorsan. Amikor ez megvolt, jöhetett a legizgalmasabb rész, a műseb felvitele. Bár a tégelyben kimondottan keménynek hatott, egy kisebb adag kikanyarítása után pillanatokon belül nyúlóssá olvadt, de olyannyira, hogy a kezemről is alig bírtam leszedni. Ez így egy kicsit komplikáltabbnak tűnt, mint azt terveztem, és Ricsi nélkül nem is sikerült volna megcsinálni. A ragasztó mintha nem is kellett volna, de azért kentünk alá, majd 6-7 nagyobb lepényt vittünk fel az arcom bal felére: az orromra, a homlokomra, a halántékomra, az orrom alá, az államra és az állkapcsomra. Ami az ujjamra ragadt, azt fecnikben a többi helyre ragasztgattam, teljesen véletlenszerűen. Nem volt könnyű meló, de végül egész pofás lett. Ezután két külön tükör előtt mindketten nekiláttunk a bőrfesték felvitelének. Ricsi a fehéret, én a barnát és a lilát kezdtem egy sminkpamacskával elosztani az arcomon. Először egységesen próbáltam a barnát elkenni, de rájöttem, hogy a műsebeken ezzel gondjaim lesznek. Gyorsan kipróbáltam rajtuk, amolyan pötyögtető módszerrel, és máris rájöttem, hogy így lesz csak az igaz. Szóval végigpettyegtettem az arcom barnával, aztán a szabad helyeken lilával, és az sem volt baj, ha valahol kilátszott a bőröm, mert így lett csak az igazi. Hát meg kell mondjam, kurva jó lett, és még úgy sem volt gáz, hogy a nyakamon ugye nem voltak műsebek, mert ezzel a módszerrel az sem volt végül feltűnő. Végül jöhetett a szemhéjfesték, és egy kis kiigazítás itt-ott, majd Ricsi maszkjához a rúzs, és szinte már indulhattunk is a buliba.

Egy probléma volt csak, amit már előre sejtettem is: a lágy részekre ragasztgatott műsebek alatt megizzadtam, így azok elkezdtek leválni. Egy ideig sikerült őket visszaigazgatni, de a buli első fél órájában az orrom alattit kénytelen voltam nélkülözni. De sebaj, mert vittem magammal festéket, így a helyét gyorsan kipótoltam egy kis barnával.

Hogy mindezt hogyan sikerült részegen leszedni magamról, az már egy másik történet, ahogy az is, milyen érzés volt így végigsétálni az utcán. Képet továbbra sem teszek be magamról, de aki a Facebookon ismerősnek jelölt, az már láthatta, mennyire zseniális Kétarc lett 979-ből egy estére.

...és lehetőleg Angliába. Egyebet nem kívánok, maximum annyit, hogy rögtön olyan családba, ami inasokat és komornyikokat szolgáltat a patinás nemesi családok számára. A gondolat onnan jött, hogy azon a hétvégén, amikor anyámékhoz mentem (ezt a bejegyzést is azóta akarom megírni) két olyan filmet is láttam, ami a '30-as évek Angliájában játszódik. Az egyiket pénteken, a másikat vasárnap.

Az előbbi a mozikban éppen most menő A király beszéde, ami ugyan nem inasokról szól, de van benne nemesség, tekintély (és annak hiánya), viselkedni tudás, úriemberség, stb. stb. Tényleg jó film, és ha valaki csak azért nem szeret moziba járni, mert a viselkedésléptelen suttyó hordák mindig tönkreteszik a szórakozását, akkor ebben az esetben ettől nem kell félnie, nyugodtan beülhet a filmre. Egyébként otthon nézős film kategória. De nem is ezen van a hangsúly, hanem a másikon, a Napok romjain, amit első alkalommal egy szociológia előadáson kellett megnéznem a csoporttársaimmal egyetemben. Már akkor nagyon tetszett, és Ricsinek köszönhetően nemrég sikerült megszerezni is (gyakorlatilag azóta 'kerestem', hogy először láttam).

A Napok romjai szintén Angliában játszódik, szintén a II. Világháború előtt. A fő helyszín egy angol lord kastélya, ahol Európa legnagyobb hatalmú emberei (és/vagy azok küldöttei) találkoznak időről-időre, hogy megszabják, megbeszéljék a világ hogyan-továbbját. A főszereplő, az Anthony Hopkins által alakított főkomornyik, aki csak a munkájának él, és mellesleg képtelen az érzelmei kimutatására. Azon kívül, hogy az erre fogékony nézőknek rengeteg metaforikus jelenet, elgondolkodtató momentum, és érdekes összefüggés mutatja meg magát (ami miatt tényleg érdemes megnézni), bennem megint előhozta a bejegyzés címében megfogalmazott érzést.

Amennyire ismerem magam, nekem tényleg szolgálni kellene, méghozzá egy olyan korban, amikor még volt rend. A főkomornyik pozíciója pont megfelelő lenne, mivel a szolgálat mellett irányíthat is. A személyzet többi tagja számára egyrészt ő a követendő példa, másrészt ő adja az utasításokat is, amiket feltétel nélkül és megkérdőjelezhetetlenül végre kell hajtani. Ez menne nekem is, mert szeretek irányítani és a középpontban lenni. A kritizálásra hajlamos jellememhez szintén menne a maximális precizitás megkövetelése, a rend és az időpontok szigorú betartatása. Ezt természetesen első sorban saját magammal szemben kellene elvárnom, ami a jelenlegi énemnek tuti nem menne. Mostanság egyre inkább a "jó az úgy" hozzáállás hatalmasodik el rajtam, ez azonban a túl sok dolgot kell megcsinálnom túl kevés idő alatt állapot miatt van. Fiatalabb koromban nagyon is maximalista és precizitásra törekvő voltam, csak ez időközben lekopott rólam. Már nem bírtam. Azonban ha a megfelelő korban a megfelelő helyre születtem volna, egyrészt ebbe születek bele, másrészt ha a körülmények úgy kívánják, 'genetikailag' semmi akadálya nálam a katonás stílusnak.

Aztán a beosztottak feletti uralmon túl a szolgálat is menne, ha a szolgálandó érdemes lenne arra, hogy megkérdőjelezhetetlen tekintélyként nézzek fel rá. Például ha egy angol lord lenne, plusz annak családja, baráti köre, a vele egy rangban állók sokasága. Én nagyon szívesen élnék olyan közegben, ahol egyértelmű hierarchia van,  és mindenki tudja is a helyét, ahol mindennek megvan a maga rendje, ahol a becsületszó, az adott szó készpénznek vehető, ahol az értelmiség nem félművelt, trágár suttyókból és bolti tolvajokból áll, hanem valóban művelt, élő és holt nyelveket beszélő/tudó úriemberekből, ahol az elit valóban elit, ahol az illem és a diplomatikus hangnem az érzelmek felett áll, és sorolhatnám. Ábrándosan vonz egy olyan hely és idő, ahol és amikor már parlamentarizmus van, de még nincs tömegdemokrácia, és ez a kettősség egyfajta meritokratikus berendezkedést eredményez... de ez természetesen csak egy olyan ábránd marad, mint a kislányok álmodozása arról, hogy bárcsak egyszer királykisasszonyok lehetnének.

Tudom, hogy ez csak az idealizált felszín, és a mélyben, a színfalak mögött anno is súlyos problémák húzódtak. Az 'elit', a felső osztály tagjai sokszor barbár asszonyverők, alkoholisták vagy szerencsejáték-függők voltak, sok esetben az egész életük léhasággal telt el, kizsákmányolták a tömeget, és a proletárok zsírján híztak, számtalanszor vétettek Isten ellen, és úgy eleve ők sem voltak jobbak a Deákné vásznánál. Ráadásul a gyarmatokon barbár módon bántak a leigázottakkal (bár talán még az angolok voltak a legtisztességesebbek), lepaktáltak a tömeggyilkos Sztálinnal vagy éppen feldaraboltattak egy országot, és azt szétosztották annak szomszédai között (többek között). Ezt mind tudom, de ha főkomornyik lennék, a tudásom eltörpülne a kiválasztottak tudásához képest, és az általam irányított kastély mindennapos dolgain túl ezzel a sok világi izével nem is kellene törődnöm. Az én életvilágom csak a falakig terjedne, és elégedett lennék ezzel is.

Aztán amikor az ilyen ábrándozások elmúlnak, akkor persze az is eszembe jut, hogy ez a kor visszavonhatatlanul elmúlt. Többé nem ismétlődhet meg, erényeit és hátrányait mindörökre felszámolta a felvilágosodás, a kommunisták, feministák, anarchisták, emberjogi aktivisták, humanisták, meg mindenisták, akik arra tették fel az életüket, hogy a tradíciókat és a rendet felszámolják.

Sikerült nekik, de azért én még igyekszem a maradékban turkálni.

... a házukban, így én is kénytelen voltam legutóbb egy fél szombatot és egy fél vasárnapot eltölteni ezen a hőmérsékleten. Zseniális volt. A húgaim kabátban tanultak és kabátban ebédeltek, anyám két mackót húzott magára, én pedig megállás nélkül ittam a teákat. Főz-melegít-főz-melegít, ez volt a fő vonulat.

Az egésznek az az oka, hogy anyám férje állandóan a családi csődtől retteg. Nem pusztán óvatosságról van szó, hanem egy lassan már pszichés zavarnak tűnő attitűdről,  amit valószínűleg az apjával egy fedél alatt felnőve szívott magába. Az az egész életét szarrágással élte le (és ezt rákényszerítette a feleségére és a gyerekeire is), igaz, állítólag a bőre alatt is pénz van. De mit ér a spórolás meg a pénz, ha egy egész élet telik el úgy, hogy közben mindent megvonunk magunktól, ráadásul minek spórolni, ha aztán egy-egy meggondolatlan lépéssel százezreket dobunk a kukába (mint ő)? Volt tehát honnan 'örökölni' ezt az életszemléletet, és mivel két gyerek taníttatásáról is gondoskodni kell, valahol még érthető is, na de 15 fok? Az már egészségi szempontból is káros lehet, és eleve beteges dolog. Egész évben a számlákat lesi, és ha valami egy kicsit nagyobb összegű, mint legutóbb, végletesen kezd el gondolkodni, és idegileg összeomlik. Ezért aztán állandóan kapcsolgatja a villanyokat, a bojlert csak késő délután kapcsolja be (minek menjen egész nap?), minden vásárolandó dologra rámondja, hogy "minek az?", a fűtést pedig apránként egyre lejjebb veszi. Két-három éve a fűtési szezonban még 20-21 fok volt a házban, aztán ez lecsökkent 18-19-re, most pedig még annál is alacsonyabb. Lassan már látszik a leheletünk, hacsak nem jön gyorsan a tavasz. Az egészben ráadásul az a legidegesítőbb, hogy ő tüntetőleg pólóban mászkál, és alkalmanként megkérdezi tőlünk, hogy nincs-e melegünk, mert róla "szakad a víz". Mit idegesítő? Úúúúú...pedig én jámbor ember vagyok.

Volt már egyébként szeméttel fűtés, kerti hulladék eltüzelése, használt bútorok aprítása, gáz+szén kombó, majd jött a lassú hőfok-lecsavargatás, miután a fő megélhetési forrás, a díszhaltenyésztés megszűnt. Kénytelenek voltak felszámolni, mivel a "nem lesz gázáremelés" kormánya egyre csak emelte gáz árát, eközben viszont a díszhalak felvásárlási ára egy fillérrel sem nőtt. A nagykeresek inkább hozatnak árut Kambodzsából meg Vietnámból, vállalva az elképesztően magas elhullási arányt is, minthogy a magyar tenyésztőknek egy forinttal is többet fizessenek. Aztán ez a kettős hatás azt eredményezte, hogy egy pont után jövedelmezőbb volt semmit sem csinálni, a felszabaduló munkaidőt pedig egyéb jövedelemtermelő erőfeszítésekre fordítani.

De vissza a 15 fokra, amit úgy sikerült elérni, hogy a húgom első féléves eredményeinek tükrében ismét rövidre lett fogva a póráz, és most otthonról jár egyetemre. Korán kelés, buszozás, aztán este vissza. Cserébe viszont a 20 éve lezárt emeleten elkezdték a külön szoba kialakítását, hogy az érettségi előtt álló kisebbik is nyugodtan tudjon tanulni, meg az egyetemista nagyobbik is. Merthogy mindkettő fennhangon mondja fel a tudnivalókat, és egyazon légtérben rendsuerint zavarják egymást. Az emeleti szobák kialakítása pedig pénznyelő, még akkor is, ha a húgom igencsak sokat finanszíroz a költségekből (szociális ösztöndíj rulez...), innen tehát a rettegés. Amikor szombaton betoppantam, csak a kisebbik testvérem volt otthon, mert a család többi tagja a Bauhausban volt vásárolni, őt meg ott hagyták hírmondónak. Mikor megjöttek, szinte őrjöngtek a haragtól. Anyám férje azon dühöngött, hogy mennyi pénzt 'elpocsékoltak', anyám azt szajkózta, hogy kétszer is elkövette a férjhez menés hibáját, a húgom meg bőgött, hogy még a saját pénzét sem költheti arra, amire akarja, és miért kell mindig mindenből a legolcsóbb szart megvenni? Nem is beszélve arról, hogy az apja látványosan szabotálta az egész vásárlási témát, ami miatt egy külön adagot bőgött szegény. Jó volt tehát a hangulat. Mindkettő kerülgette egymást, meg rajtam keresztül üzent a másiknak.

Én meg csak hallgattam, kortyolgattam a teámat az utcai hőmérsékletben, és azon gondolkodtam, mennyire nem aktuális már megint a pillanat egy coming outra.

Ez a kérdés hangzik el itt is, ott is, én pedig — megszólítottként — hajlok a válaszadásra, persze nem minden jobbos blogger, hanem csak a magam nevében. Bontsuk rögtön két részre a kérdést, egy praktikusra és egy elméletire.

Praktikusan minden rendszeres olvasóm tudja, hogy hova lettem. Dolgozom. Sokat, más helyett is, néha munkaidő után is. Aztán edzésre járok, hogy formálódjak, és a magam módján mozogjak. Aztán próbálok pihenni, szórakozni, háztartást vezetek, vásárolok, stb. stb., és ez mind-mind kifáraszt testileg, lelkileg, elviszi az időmet, és arra már nem marad energiám, hogy rendszeresen vezessem a blogot is. Ez nyilván látható. Egyre ritkábban írok, már illusztrációk sem nagyon vannak, soká válaszolok a kommentekre, soká kommentelek az általam olvasott blogokban, és a többieket is egyre ritkábban olvasom. Nem fér bele. Az eddigiekhez képest annyi a változás, hogy a munkaidőm blogolásra fordítható része csökkent (mondhatni megszűnt), mert a többi az ugye eddig is volt, aztán mégis futotta bejegyzésre. A maradék kis időben pedig inkább olvasgatni próbálok, vagy ha mégis írok, akkor sem szeretnék újra meg újra politikával foglalkozni, mert az olvasók egy része nem kíváncsi mindig csak erre. De ha mégis politika, akkor pedig engedtessék meg nekem, hogy ne fordítsak hátat a világnézetemnek, csak azért, mert most ellenzékinek lenni a trendi, és hogy továbbra is megválogassam a témáimat.

És itt jön képbe az elméleti vonulat, ugyanis a "Hová lettek a jobbos blogerrek?" kérdés már önmagában prekoncepciózus, mivel kiérezhető belőle egy bővítettebb verzió: "Hová lettek a jobbos bloggerek most, amikor a Viktátor felszámolja a demokráciát, amikor államosítják a vállalatokat, amikor einstandolják a megtakarításainkat, amikor veszélyben vannak az emberi jogok és a szólásszabadság, amikor...?". De ez mind nem így van, hiába a hiszti. Ahogy írtam, a kormányváltás óta valami elemi erejű a gúnyáradat, a fikázás, a (mű)rettegés és a többi, de kérdem én, hol voltak ezek a kétségbeesett hangok, amikor az államadósság ennyire a plafonra ugrott, amikor kilendültek az árfolyamok, amikor a kormányfő szénné égetett bennünket külföldön, amikor tömegesen utaltak előzetes letartóztatásba az utcán találomra összefogdosott embereket, amikor az ellenzéki lapokat megpróbáltak ellehetetleníteni, vezetőiket koncepciós eljárásokkal börtönbe csukatni (mielőtt jönne a kérdés: Liszkay Gábor fegyvertartási ügye, Torkos Matild vs. Wekler Ferenc, Bencsik András vs. Mécs Imre), amikor a demokratikus választás pofájába röhögtek az ötéves adócsökkentési programmal, a trükkök százaival, a hazudtunk reggel, éjjel meg estével? Gréczi Zsoltra gondolok meg drága Bolgár úrra, meg az értelmiség balos oldalára, meg a bloggerekre és újságírókra. Oké, ők oda, mi ide. De ha nekik az szép világ volt, akkor nekünk ne kelljen már hirtelen beállni a sorba és versenytszidni a kormányt velük karöltve, most, hogy ők elvesztették a hatalmat. Nagyon elvesztették, és nem is tűnik úgy, hogy hamarosan visszavehetnék (szerencsére, mondom én), nyilván emiatt is ez a vehemencia.

Most az a módi, hogy mint szorgos méhecskék virágról virágra szállva, úgy kell témáról témára haladni, és minden állomásnál eltemetni az országot vagy annak egy részét, közjogilag, berendezkedésileg, gazdaságilag. Ha a médiatörvény kifulladt, jöhet az alkotmányozás. Ha az is kifulladt, jöhet megint valami más. És hát hol vannak ilyenkor a jobbos bloggerek, akiknek mélyen egyet kellene mindezzel érteni? "Eltűntek, ergo nagyon jól tudják, hogy nekünk van igazunk, de lapítanak, mert nem tudnak mit mondani." Nem kérem, nincs igazuk a sikoltozóknak, éppen ezért nincs is miről vitatkozni. Ha valaki százszor belesikítja az éterbe, hogy itt kérem megszűnik a demokrácia, akkor a jobbos bloggerek mondják azt, hogy "de nem szűnik meg", és a felek álljanak le vitatkozni egymással olyan dologban, aminek eleve semmi alapja? Az eddigi intézkedések alapján lesz legközelebb parlamenti választás? Lesz. Akkor van demokrácia. A jelenlegi kormányt szabad választáson választotta meg az ország szavazásra jogosult polgárainak elegendő mennyisége, csalás nélkül? Igen. Akkor miről beszélünk?

Az országhatárok továbbra is átjárhatóak, el lehet költözni, ide lehet települni, a tisztességgel megkeresett vagyon továbbra is halmozható, befektethető vagy elkölthető, lehet tiltakozni, lehet mindennek elhordani a kormányfőt, szabadon lehet véleményt alkotni, attól, hogy a legutóbb felderített gazemberséget történetesen zsidó származású emberek követték el, még nincs antiszemitizmus, amiért eljárás indul ellenük, lehet buzibárba járni és férfiaknak utcán csókolózni, és sorolhatnám. Attól, hogy valaki úgy érzi, hogy itt a világvége, és itt minden egy csapásra szar lett, még nincs (feltétlenül) igaza, és sem emiatt, sem más miatt nem kötelező a jobbos gondolkodású embereknek egy követ fújni velük. Nekem sem.

A vitának persze helye van, van is vita mindenféle fronton. Még a kormányban is, meg a prominens kormánypárti politikusok között is. Amikor ez kiszivárog, akkor persze nem az van, hogy "nofene!", hanem az, hogy "háhá, nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal...", megint a gúnyolódás. A gazdasági hírekből is csak a szar az érdekes, sosem a jó, pedig abból is van bőven. Én azt IS meglátom, és ha már meglátom, az csökkenti a rossz érzést bennem, amit ráadásul részben ez az elsöprő erejű károgás okoz.

Én itt vagyok, amennyire időm engedi. Nem bujkálok, nem lapítok, hajlandó vagyok vitázni, ha van miről (mindig van persze), de csak azért nem fogok állandóan és magamtól kormányt szapulni, hogy a sikoltozók megerősödjenek igazukban, és elmondhassák, hogy "na tessék, már a jobbosok is". Szeretném élvezni a rám nézve kedvező döntések hatásait, szeretnék örülni, ha az igazságérzetemnek tetsző dolog történik, szeretem látni, ha a kormány kiáll értünk, a mi érdekeinket nézi, és nem fekszik le (egyből) a különféle hatalmaknak a mi kárunkra. Ezt hadd engedjem meg magamnak. A kritikát meghagyom másoknak, arra úgyis van most önként jelentkező bőven.

Ha pedig valami olyat írok, úgyis vita indul itt nálam is, sőt, sokszor olyan is, ami nem volt témája az adott bejegyzésnek, és akkor majd mindenki láthatja, hogy én nem tűntem sehova. Csak éppen elfoglalt vagyok, és szelektálok a témák közül.

Ez a — szándékoltnál kevésbé összeszedettre sikeredett (de péntek délutánra való tekintettel nézzétek el ezt nekem) — válaszom a kérdésre.

Mivel nincs időm arra, hogy leüljek, és nekilássak egy összeszedett, végiggondolt bejegyzés megírásának, egy olyan bejegyzést pötyögök ide, amire egyszer már volt példa, és úgy emlékszem, volt némi sikere is. Az ígért bejegyzést kénytelen vagyok ismét tolni egy kicsit, de csak így tudom megoldani, hogy blog is legyen meg élet is. Ilyen sok kihagyás után már kényszert érzek az írásra. Ma 27 teendőt írtam fel egy listára, hosszabbakat és rövidebbeket is. Mivel Ricsi most nincs, nyugodtan zajonghatok és alkothatok kedvemre, ezért is halmoztam fel ennyi mindent egy napra. Hogy mikor hogyan állok velük, azt folyamatosan frissíteni fogom, egész nap, mindig kiegészítve valami kis extra infoval, hogy ne csak száraz programpontok sorakozzanak egymás után. Hamarosan kezdek.

SZOMBAT

7:45 Ekkor ébredtem, és kicsivel utána fel is keltem. Hiába maradtam fel sokáig, már lefekvéskor tudtam, hogy a hétvége ellenére sem fogok tudni tovább aludni, mint rendesen. Pedig mostanában az a taktikám, hogy szombat-vasárnapra sem kapcsolom ki az ébresztőt, mivel megfigyeltem, hogy a legkellemesebb alvási időszakom az elalvási időszak, azaz amikor lenyomom a telefonomat és visszaalszom. Olyankor úgy tudnék még szunyálni...De most ez sem jött be. Nincs mese, fel kell kelni.

8:00: az első cigi után bekapcsoltam a gépet (mint rendesen), és a következő egy órát semmittevéssel töltöttem el. Van egy netes játék, amire mostanában nagyon rákaptam. Nemrég indult, és máris beszippantott. Szerencsére olyan sok időt nem vesz el, főleg az első időszak után, viszont a struktúrájából adódóan a maihoz hasonló napok aktivitása mellé kimondottan jó szamárvezetőnek. Ha valaki ismeri esetleg a Traviant, akkor annak mondom, hogy ez olyan, mint az, csak sokkal összetettebb, igényesebb, bonyolultabb, azaz pont nekem való. A II. VH alatt játszódik, és egy parancsnokot kell 'vezetni'. Városépítés, fejlesztés, egységek gyártása, foglalás, más játékosok városainak inzultálása, szövetség, küldetések, háborúzás, tisztek toborzása, felszerelése és szintet léptetése, stb. Mivel minden tevékenység időbe telik (azaz X perc Y másodperc múlva történik meg, és aztán lehet mást csinálni), tök jól betervezhető, hogy "akkor most van 20 percem felmosni", és akkor felmosok szépen, mert minek is ülnék a gép előtt? Itt a linkje, ha valakit érdekel. Na, de ezt csak azért írtam le, mert mostanában ez okoz nekem szórakozás alapú rövid kis örömöt, és ma is ezzel nyitottam a napot. Ezzel együtt a hasonló, de kevésbé összetett Kingdoms of Camelot törlődött is, már csak azért is, mert nemigen foglalkoztam vele, erre tegnap lehenteltek és elkezdtek farnolni... Közben összeírtam az ominózus 27 tennivalót (ami nevezhető mondjuk nulladiknak), felöltöztem, fogat mostam, pisi-kaki, stb.

8:45 Két dolgot rögtön összekombináltam: szemét levitele és vásárlás. Tegnap, edzés után három batyuval botorkáltam haza. Egy sporttáska az oldalamon, amiben az edzőcuccomat hordom, és amibe a vásárlás után pakoltam néhány nem-kenődő dolgot, az aktatáskám és egy másik szatyor, amibe szintén bolti holmit tömtem. Alig bírtam hazavánszorogni velük (plusz egy cigi a szabad kézben, hogy végképp ne tudjak haladni), de bevállaltam, mert az volt a terv, hogy akkor most két napig ki sem mozdulok a lakásból (ha már a ma délelőtti squash az én hibámból elmaradt). Nem jött be, mert teát végül elfelejtettem venni, márpedig tea nélkül üres az életem. Szóval le kellett szaladnom mégis, és ha már boltban voltam, vettem két csomag papírzsepit is, mert az nálam gyorsan fogy. Meg ha már úgyis le kellett mennem, összeszedtem pár szemétféleséget, amit nem ildomos a szemétledobó útján a földszintre juttatni: egy pizzás doboz még múlt hétről, egy hungarocell tálca, amiben hús volt, szintén múlt hétről, egy kartondoboz, amiben 9+3 csomag alutasakos macskakaja leledzett, de már csak egy maradt benne, amit meg kivettem, egy popcornos doboz (3 csomag, otthon készíthető popcorn van benne), végül egy maradék cipős doboz, amit a Desi már nem használ, ezért csak útban van, és egyáltalán nem esztétikus. Ja, és azért maradék, mert amikor még használta, mindig beleült, és módszeresen szétharapdálta az egészet, a darabokat meg szétköpködte a lakásban. Hót cakkos volt már a széle, és a bivaly testétől szét is lapultak az oldalai. Mennie kellett. (2/27)

9:20 Elkezdtem megírni a jelen bejegyzést, közben pedig odatettem a teát főni. Lipton Yellow Label persze nem volt, csak olyan piramisos faszság, feketében, szóval maradt a Sirmorton Ceylon, ami viszont szar, és gyenge. Ez van. (3/27)

10:10 Elindítottam egy adag mosást. A héten már mostam tarkát, de olyan sok jött össze, hogy nem fért bele minden a mosógépbe. Most beletömködtem a maradékot, plusz hozzácsaptam egy ágytakarót is, hogy ne legyen üresjárat. Ha pedig már pancsolás, a kézzel mosós Aussiebum alsóimat is beáztattam egy kis mosószeres vízbe. Ja, és most vettem észre, hogy öblítőt sem vettem (de most még elég volt), viszont - bár nagyanyám lassan öt éve halt meg - Calgont még mindig nem is kell.

10:20 Leszedtem a legutóbbi mosás maradékát a szárítóról, ami zömében zoknikból állt. Amikor sokáig nem mosok, majd utána mégis, akkor vagy 20 pár fekete zokni halmozódik fel, amiket utálok leszedni. Mind fekete, de a beszerzési idejük és a mosottsági fokuk eltérései okán különféle árnyalatúak, így párosítgatni kell őket, amit nem szeretek. De most már nem halogathattam tovább. (4/27)

10:30 Múlt héten ad-hoc módon kitaláltam, hogy padlizsánkrémet kellene csinálni, és meg is vettem hozzá a padlizsánt, végül azonban neki sem láttam a dolognak. Az alapanyag azóta is ott rohadt a hűtőben (amit most vettem csak észre, hogy elővettem), így nem lehet tovább halogatni a dolgot. Ricsi szerette volna, ha együtt csináljuk, de miután a két nagy padlizsán végei tényleg rohadásnak indultak, majd egy következő alkalommal lehet kuktáskodni. Na, de a lényeg, hogy megfaragtam a cuccost, megszurkáltam őket, kis olajat öntöttem rájuk (ami a szivacsos állag miatt el is tűnt nyomban), aztán behajítottam őket a sütőbe. Így most egyszerre megy a mosás, készül a krém, és emellett még egy harmadik dologra is van lehetőségem. Logisztika, kérem, logisztika!

11:30 Válaszoltam pár levélre, amikre már illendő volt. (5/27)

12:00 Három tojásból és két virsliből összerittyentettem gyorsan egy rántottát, ami a kenyér szeletelése miatt majdnem tükörtojás-jellegűvé vált, de még időben visszarántottásítottam. Pár szelet kenyér kíséretében, a HírTV déli híradójának megtekintése közepette el is fogyasztottam (kicsit egyébként sok is volt).

12:45 Elmosogattam. Ez egy olyan utálatos dolog, ezért mindig nehezen veszem csak rá magam. Akkor viszont alig pár perc. Most is ott a tegnapi vacsora edényzete, a mostani ebédé, meg a padlizsános téma első eresztése. Persze lesz még ma mit elmosni, de mivel este nem akarok majd mosatlant látni (ergo mindent elmosok), teljesítettnek veszem ezt is. (6/27)

13:05 Amióta Facebook-oldala van a cégünknek, igyekszem minden nap frissíteni az oldalt egy aktuális gazdasági hír linkelésével. Néha persze kimarad, vagy mert aznap nem volt semmi érdekes, csak árfolyamok, részvények, meg más országok hírei, vagy azért, mert a fáradtságtól nem jut eszembe. A hétvége sem szent, ezért ma is túrtam egy hírt, és ki is raktam, ha olvassa bárki is, ha nem. (7/27)

13:20 Kiteregettem, és bár egy alsót még most áztattam be (a másik kettő helyében), ezt a napirendi pontot is elintézettnek veszem. (8/27)

14:05 Mivel nemrég megérkezett a tavaly meghalt nagybácsimtól nem örökölt ingatlan után az államnak hitelbe adott pénzem, egy kicsit jobb az anyagi helyzetem. Ilyenkor hajlamos vagyok 'dőzsölni', és megvenni például egy olyan 2000 Ft értékű Gamestar csomagot, aminek darabja kerülne ennyibe, ha az éppen aktuális hónapokban szerezném be őket. Utólag viszont fele az ára, azaz a két lapszám, melléklettel együtt óccsóbó' kijön. Ezeket a fürdőkádban ázva szoktam olvasgatni (tekintve, hogy 24 éve a számítógépes játékok szerelmese vagyok), de igazából nem az elavult hírek az érdekesek benne, hanem a játékmellékletek. Ezeket papírtokban mellékelik a magazinhoz, de az utolsó előtti oldal DVD-tokként funkcionál, ha kivágjuk őket. Na, most ezt megtettem, hogy a két új szerzeményt méltó módon iktathassam a többi közé. (9/27)

14:20 Átutaltam a számlákat a netes lehetőségemmel. Fogy a pénz... (10/27)

15:25 Elkészültem azzal a selejttel, ami padlizsánkrémnek indult, de végül egy ronda, fokhagymaszagú, barna massza lett, ami ugyan padlizsánból van, de semmiképpen sem krém. Közben összeszennyeztem jó pár edényt, és bebüdösítettem a lakást, úgyhogy kár volt az egészért. Mindegy, azért megeszem, mert én ma már nem állok neki főzni. Még szerencse, hogy a vacsoracsatára anno nem így sikerült, mert akkor gondban lettem volna. (11/27)

Mellesleg megfájdult a hasam is, ami jócskán visszavetette az aktivitásomat. Konkrétan csak feküdni bírtam, amíg elő nem vettem a jól bevált, 979-féle hasfájás elleni módszert, azaz bele nem feküdtem egy kádnyi forróvízbe. El ugyan nem múlt, viszont sokkal jobban lettem tőle.

16:50 Miután kifeküdtem a hasfájást, és túlestem az előrehozott fürdésen, nekiláttam a kisszobában elpakolni a szem előtt levő, felesleges dolgokat. Tegnap hívott édesanyám, hogy a húgom ebben a félévben megpróbálkozik a bejárásos iskolalátogatással, így nem jön lakni hozzám. Örültem, nem kicsit. Így kár, hogy elöl legyen egy garnitúra ágynemű, hát eltettem, aztán egy kézi, elektromos kavaró eszközt is elpakoltam, meg a régi vasalómat, plusz az új dobozát. (12/27)

17:30 Kicseréltem a macska almát, mert már melléjárt nagydolgozni. Mindig csalóka, hogy a tetején még szép, egész kristályok vannak, miközben alul már csak a szétporlott kristályok hugyos homokja lapul. Pffú, de büdös. Aztán ha már ezt kivittem, összeszedtem a lakás összes kukájának szemetét, egybe öntöttem őket, és azokat is kihordtam a ledobóba. (14/27)

19:00 Megvacsoráztam, szintén híradó nézése közben. Pirítós, plusz a nap közben készített kotyvalék. Ízre nem volt rossz, de a színe és az állaga nagyon ijesztő. Mindegy, majdnem mind elfogyott.

21:00 Már csak saccolom az időt. Fáradok. Nekiláttam kitörölgetni 60-80 facebookos 'ismerőst', azaz olyan külföldi népeket a világ minden tájáról, akiket különféle játékok kedvéért jelöltem be (vagy ők engem). Először jött a Mafia Wars, aztán a Treasure Isle, majd egyebek, amikkel már nem nyomultam annyira lelkesen. Kivéve talán a Warstormot, amit mostanában kezdek megunni. Ezekhez a játékokhoz hasznos felvenni mindenkit, aki szintén játszik, mivel segíteni lehet egymásnak, mostanra viszont a sok ismerős telecseszi a falamat mindenféle linkekkel meg alkalmazások posztjaival, így nem ártott kiirtani párat. Majd máskor folytatom. (15/27)

22:22 Azt hiszem, ma már maximum csak vasalok, egy film megnézése közben. Holnap innen folytatom, hozzácsapva a maradékhoz még pár, holnapra tervezett dolgot. Nem voltam túl hatékony.

VASÁRNAP

Reggel 7-kor ismét keltett a telefonom, a már ismertetett módszer okán. Fel is ébredtem, de miután futottam egy kört a lakásban, visszafeküdtem aludni. Úgy éreztem, mintha végig fent lennék, forgolódtam, félálomszerű dolgokat éltem meg, aztán negyed óra múlva mégis felkeltem...helyett 9 óra után. Azóta csak lézengek, nézek ki a fejemből, és próbálom megfejteni, miért olyan a gyomrom, mintha egy krátert ütöttek volna bele, miért érzem magam másnaposnak, amikor nem is ittam semmit és miért vagyok kába. Egy-két dolgot már intéztem, de csak tedd ide, tedd oda dolgokat. A tegnapi 27 pont mellé odabiggyesztettem még 4-et, amiket mindenképpen szeretnék megcsinálni. Ha több mindenre jut időm, akkor azokat is kivitelezem, de lehet, hogy inkább a szórakozás valamely formáját választom. Még azt sem tudom, hol vagyok, pedig már 10:28 van. Ideje elkezdeni a napot.

11:00 Megreggeliztem, vagy ez már egy korai ebéd volt? Étvágyam nincs, csak éhségérzetem, most meg már ugye az sem. Két kis szelet(ke) kenyér basszus, én meg hármat pirítottam meg. Mi van velem, hogy ennyire nem megy le a kaja?

----------------------------------------------------

Nos, nem szép tőlem, de úgy itt hagytam ezt a bejegyzést, mint eb a szarát. Elnézést érte. Egyszerűen már ettől is elment a kedvem. Ezt is kötelességnek vettem, egy pontnak a sok közül, és ez annál jobban visszavetette a lelkesedésem (ami nem is nagyon volt). Mivel továbbra is álmos, nyűgös, fáradt, hasfájós, majd fejfájós is voltam, nem is nagyon teljesítettem semmit az összeírt teendők közül. De azért teljesen hatékonytalan sem voltam. Kipróbáltam például az új vasalómat, ami gőzölős funkcióval is bír. Tudom, ez nem egy új találmány, és az előző (még öröklött) vasalóm is tudott ilyet elvileg, de az olyan ramaty állapotban volt, hogy nem mertem már vizet locsolni bele. Még a végén agyonvágott volna. De most már megtapasztalhattam, milyen gőzölve, sokkal gyorsabban és szebben vasalni. Gyakorolhattam is, szombat éjfélig, majd vasárnap délután. Közben megnéztem egy filmet, amit szarnak jósoltam, de aztán annyira nem is volt szar. Aztán port is töröltem, ami egy szélmalomharc, a macskaszőr feltakarításával együtt, meg megvarrtam a paplanomat, amiben több helyen elengedett a varrás, ezért a vatelin elkezdett a huzatba szivárogni. Szóval teljesen haszontalan nem voltam.

Este 11 után még nekiláttam főzni, megvacsoráztunk az idő közben megérkező Ricsivel, majd éjjel egykor aludtam el. Ismét fitten-frissen indult az új hét...