Rajtam kívül már talán minden résztvevő blogger megírta, milyen izgalmas dolgok történtek a legutóbbi blogtalálkozón, és azt hiszem, nekem sem kellene kifelejtenem az események rögzítését a bejegyzéseim sorából. Én persze képtelen vagyok az eseményt magát csak úgy végigvezetni, muszáj vagyok egy kicsit régebbről kezdeni.

Nem is volt biztos ugyanis, hogy megyek, mivel a hét elején borultak egy kicsit a dolgok. Eljött ugyanis a kedd, amikor PaPe és Iguazu után Redblekék is beírták a facebookos eseményfalra, hogy nem tudnak jönni. Ricsi és én elvileg velük együtt (kocsival) indultunk volna neki az útnak, de ez így ugrott. Aznap eleve nagyon fáradtnak éreztem magam, az események ilyetén fordulata pedig teljesen levertté tett, és már azon gondolkodtam, hogyan fogalmazzam meg Defallának a bocsánatkérő levelet, amiért nekünk is otthon kell maradnunk. Budapestről Ózdra ugyanis 3,5-4,5 óra az út, a vonatjegy(ek) ára pedig kb. ugyanennyi, ezerben. Ez kettőnknek — még a Ricsi diákjegye mellett is — 10-12 ezer forint lett volna, ami a jelenlegi anyagi helyzetemben eléggé hazavágott volna. De még nem is ez volt a fő probléma, hanem hogy munka után valószínűleg oda sem értünk volna, mert az még oké, hogy Ózdra levonatozunk, de hogy onnan még Sátára is eljussunk, annak már nem sok esélyét láttam. Utolsó esélyként megkértem a Ricsit, hogy hívja fel Tamást, hátha beférünk abba az autóba, amivel ő is megy, és egy napnyi izgalom után kiderült, hogy be. Nem szeretek kérni (sőt, kimondottan utálok), de menni is szerettem volna, a hétvégémet is úgy terveztem, meg Defallával sem szerettem volna kiszúrni. Ez tehát megoldódott.

Eljött aztán a péntek. Munka után egyből rohantam haza, adtam a cicámnak enni (hogy legyen neki még szombatra is), összehajigáltam a holmimat, betettem a cuccok közé egy üveg pálinkát, aztán már nyargaltam is a Nyugati térre, ahová a találkát egyeztettük a Ricsimmel. Közben a Tamás is odajött, TESCO-ztunk egyet, és már indultunk is tovább az Ecseri úti metrómegállóhoz, ahol a bloggerkolléga felvett bennünket. Egész jó időben indultunk, hogy QKevint összeszedjük, viszont a nagy forgalom miatt már eleve a megbeszéltnél később értünk a helyszínre. Visszafelé azonban még rosszabb volt a helyzet, és mire Kevin holmijaival együtt kiértünk Budapestről, már másfél órát vesztettünk is az előzetesen kalkulálthoz képest. A kocsiban volt két olyan megszólalásom is, ami miatt úgy tűnhetett, hogy bárkire is neheztelnék a 'késés' miatt, holott csak a forgalmat kárhoztattam meg a lámpákat, szóval ez elég szerencsétlenül sikeredett. Hogy jönnék már ahhoz, hogy úgymond vendégként bárkinek is beszóljak? Mondjuk talán fel sem tűnt senkinek, vagy talán úgy maradt meg az agyakban, ahogy azt mondani szándékoztam, de azért emésztett egy kicsit a dolog. Utálom, amikor a seggségem miatt félreérthető vagyok, mert utálok magyarázkodni is (aminél jobban csak azt utálom, amikor a funkcionális analfabéták az egyértelmű mondataimat sem fogják fel).

Kevin némi pálinkát is hozott magával, amit az út első felében be is termeltünk. Finom volt mindkét fajta, és mivel legutóbb csak ebédeltem, egy kicsit be is csíptem tőlük, de csak olyan ellazulósan. Egerben még a srácok TESCO-ztak egyet, mi meg addig a Ricsivel elszívtunk pár cigit a parkolóban. A hátralévő út sem telt rossz hangulatban, aztán valamikor este 9 után (talán már 10 is volt) megérkeztünk a célállomáshoz. Rajtunk kívül gyakorlatilag már mindenki ott volt, Defalla, Ricsi és Defalla közös ismerősei, Defalla segítőtársa, Matin, Lonelycloud és egy srác, akiről csak valamikor éjfél után derült ki számomra, hogy bizony ő Monogon. Jó, bemutatkozáskor civil nevek hangzottak el, és ha a magam barátkozási hajlandóságából indulok ki, hülyén is jövök vissza, de Monogon megmentette a helyzetet azzal, hogy beközölte, ki is ő. Kipattantunk az autóból, bemutatkoztunk, felmértük a szállást, kipakoltuk a piákat, és már melegedett is a vacsora, ami olyan mennyiségű volt, hogy én annyit csak kettőre eszek meg. Aztán kiültünk szépen a kiülős helyre, és indult az alkoholizálás, meg a kezdetben — szokás szerint — kissé feszélyezett társalgás, ami az elfogyasztott alkohol mennyiségével arányosan egyre oldottabbá vált. Nekem sajnos nagyon megfájdult a fejem, ezért sem kommunikálni, sem inni nem tudtam annyira, mint szerettem volna, de utóbbit annyira nem is bánom, hiszen a világ végén másnaposnak lenni nem olyan jó buli. Még talán ha a Körúton vagyunk, na de itt... Ennélfogva a piarulettezést is csak elszörnyedve figyeltem, mint a vidámparkban a mindenféle pörgőforgó izéket, és meg sem fordult a fejemben, hogy én is részt vegyek benne. Volt még trombita-tanulás, pohártörés, poénkodás, térerő keresés és sok komoly vagy kevésbé komoly téma, aztán hajnali 4-kor elvonultunk lefeküdni. Nem is tudom, mikor voltam fenn ilyen sokáig...

Másnap reggel, mindenki felmérte, mennyire másnapos, és a lehetőségekhez képest megpróbálta összeszedni magát. Mivel én nem ittam annyit, bajom sem volt. Lezuhanyoztam, ettem, aztán egy csoportkép készítése után elbúcsúztunk az első adag vendégtől. Defalla közben egy üveg whiskey-t szopogatott, és igyekezett minél jobban a nagymamák által kedvelt egyél-egyél-vegyél-szedjél még vonalon mozogni, de hát nem is csodálom, hiszen annyi kaja maradt még. Én elég rossz vendéglátó vagyok, ezért mindig megemelem a kalapom azok előtt, akik képesek ennyire törődni a vendégeik gyomrával. Mielőtt eljöttünk volna, még telepakolta(tta) a táskámat minden földi jóval, hogy ne neki kelljen hazacipelni őket, aztán beszélgettünk tovább. Kettő körül indultunk el végül mi is (előttünk még Monogon távozott), és egy hosszadalmas és eléggé hallgatag út után du. 5 körül érkeztünk meg hozzám. Tamás utolsó busza akkor már ki tudja, hol tartott a menetrendje szerint, ezért felajánlottam, hogy aludjon nálam, így Újpesten ő is kipattant Enkimas autójából (akinek ezúton is ismét köszönöm a fuvart, bár egy kicsit zavar, hogy nem fogadott el egy fillért sem a benzinre). Este még megtárgyaltuk az élményeket, lefürödtünk, vacsoráztunk, aztán szokatlanul korán lefeküdtünk aludni. Reggel Ricsinek rádiópinkes megbeszélésre kellett mennie, így a társalgást csak Tamással ketten folytattuk, majd dél körül ő is távozott.

Jó volt ez a blogtalálkozó, kár, hogy olyan sokan nem jöttek. Pedig hely lett volna mindenkinek, az asztal körül is, meg ágy is jutott volna, és talán a világ végén senki nem érezte volna az utolsó busz elérésnek késztetését vagy, hogy N+1. alkalommal is le kelljen mennie az Alteregóba, otthagyva a társaság többi tagját. Remélem, lesz következő alkalom is.

2006. szeptemberében egy vagy több motoros futár egy politikailag rendkívül izgalmas csomagot hordott szét több televízióadó székházához. A feladó ismeretlen, a futár(ok) neve szintén, ahogy az esetleges futárcég kiléte sem tudható, már amennyiben az egész hivatalos úton zajlott egyáltalán. Az adók természetesen kapva kaptak az alkalmon, és azonnal elkezdték műsorba adni Magyarország akkori miniszterelnökének, Gyurcsány Ferencnek a párttársai körében pár hónappal korábban előadott, zárt körű beszédét, pontosabban annak részleteit. Ha némelyik esetleg hezitált volna, akkor sem volt sok választása, hiszen a címzettek között a HírTV is szerepelt, az pedig tudható volt, hogy ők egy percet sem fognak vesztegetni, és a szokásos műsorrendet felborítva, rendkívüli hírek keretében fogják a citált részeket közre adni.

Az ominózus beszéd ismeretes, a legjellegzetesebb mondatait álmunkból felébredve is idézni tudnánk. Megtudhattuk, hogy a kormány tagjai (a miniszterelnökkel az élen) szándékosan hazudtak, manipulálták a közvéleményt, össze-vissza trükköztek, hogy a szar gazdasági adatokat kozmetikázni tudják, nem csináltak semmit a ciklusukban és az ország mellesleg 'kurva'. Ezen okkal döbbent meg és háborodott fel minden jóérzésű választópolgár, és többen (köztük én is) azonnal a parlament elé sietett tiltakozni és a részleteket megtudni. Mivel a miniszterelnök - bármely nyugati demokráciában bevett szokással ellentétben - egyáltalán nem szándékozott azonnali hatállyal lemondani, a tiltakozók száma a következő napon megsokszorozódott, majd a szélsőjobboldali Toroczkai László közreműködésével sikerült elérni, hogy a spontán tiltakozás rombolásba menjen át. Az ezt követő napokon a szélsőséges elemek és a rendfenntartók napról napra komikusabb, de egyre pusztítóbb harcba bocsátkoztak egymással, 2006. október 23-án pedig a rendőrség az újkori demokrácia legerkölcstelenebb és legvisszataszítóbb módján rontott bele a legnagyobb ellenzéki párt ünnepi megemlékezésébe. Azt hiszem, mindezt a történelemkönyvek is tanítani fogják, hiszen olyan erejű változások indultak el a közvéleményben és az országban, amik még hosszú ideig kihatással lesznek a közéletre. Ebbe most nem megyek bele, hiszen nem ez a lényeg.

Az őszödi beszéd után a miniszterelnök és köre (továbbra sem fontolva meg a távozás kínálkozó lehetőségét) minden erejével azon volt, hogy az elhangzottakat pozitív színben tüntesse fel vagy legalább kisebbítse. Azt mondták, hogy ezek kiragadott részek, és ennek bizonyítására még ki is adták a komplett beszédet, ami a mai napig megvásárolható az MSZP rendezvényein. Azt is mondták, hogy Gyurcsány egy politikai hős, egy igazi államférfi, aki végre szakított az elmúlt 16 év rossz szokásaival, és végre a nagy nyilvánosság előtt vallotta be, hogy hazudott, DE ezzel megteremtette az őszinte politikai jövő alapjait. Mindenki tudja, hogy a politikusok hazudnak, de ő most végre szakít ezzel a hagyománnyal. A másik oldalon például ott van Orbán Viktor, aki a Sváby Andrással készült TV2-s beszélgetésben azt 'hazudta', hogy sosem hazudott (ami kérdésre természetesen nem volt más válasz adható, és ezt ők is tudták). Ezt a fórumozók a mai napig imádják hajtogatni. Gyurcsány persze nem "bevallotta", hanem lebukott, hiszen a felvétel kiszivárgott, nem önként hozták nyilvánosságra, ennek ellenére a párt kijelentette, hogy nem keresik a kiszivárogtatót. Hogy is keresnék, hiszen az nem bűnös, aki ekkora jóságot tett az országgal, különben sem kíváncsiak rá, meg aztán rossz vért is szülne a gyanúsítgatás a párton belül. Ez egy 'igazságbeszéd' volt, és mostantól minden szép és jó lesz, mert új világ van. A másik verzió szerint (merthogy kellett az is) ők egytől egyig összetartó szocialisták, következésképp egyikük sem lehetett a kiszivárogtató, sokkal inkább a FIDESZ áll a háttérben, aki árnyék-titkosszolgálatának segítségével lehallgatta őket. 'Találtak' is egy ilyet, tönkre is tették, Szilvásy, Dávid Ibolya és Herényi pedig most a vádlottak padján ül, nagyon helyesen.

Gondolom, mindezt ők sem hitték el, és az első pillanattól kezdve pontosan tudták, hogy itt nemcsak Gyurcsány, de az egész párt és kormány karrierjének vége, amit egy jól irányzott miniszterelnök-csere sem tudott megmásítani. Szépen is nézne ki az ország, ha mindennek nem lett volna következménye...

És akkor eljutottunk napjainkig. A menetrend szerinti ünnepi gyújtogatások véget értek, a FIDESZ jóval a papírforma felett nyerte a választásokat, a szocialisták támogatottsága pedig egy évnyi fasisztázás és diktatúrázás után sem nőtt egy jottányit sem, elkezdtek tehát pangani. Gyurcsány egy ideig elvonult, hogy erőt gyűjtsön, és most úgy döntött, hogy Orbán Viktort a saját pártjának szétverése után lesz képes csak legyőzni, neki is látott tehát ezen — általam rendkívül nemesnek tekintett — cél megvalósításának. Ez persze az áldozatoknak marhára nem tetszik, így elindult az oda-vissza vádaskodás és mocskolódás, aminek egyik közelmúltbeli mozzanata szépszavú Szanyi Tibor azon kijelentése volt, miszerint az őszödi beszédet maga Gyurcsány szivárogtatta ki, politikai haszonszerzés céljából. A jobboldalon ezt már évekkel korábban is megírták, egyben Gerő Ernőnek a forradalom kirobbanásához vezető beszédjével párhuzamba állítva (és valljuk be, az eseményekben is volt némi hasonlóság), úgyhogy Szanyi most sem találta fel a spanyolviaszt. Fletó erre visszaválaszolt, hogy a "Tibor téved", mert nem ő volt, viszont sejti, hogy melyik három szoci közül lehetett valamelyik, amit meg is írt egy levélben, és azt elküldte a szocialisták jelenlegi elnökének. Mesterházy Attila (ex-Athos) erre kiállt a kamerák elé, és egy röpke, technikai levélbontás után az egészet ledarálta olvasatlanul, majd felszólította a jelenlegi belügyminisztert, hogy az rögvest hozza nyilvánosságra, amit a titkosszolgálat eddig kiderített az ügyről, továbbpasszolva ezzel a labdát a kormányoldalnak. Ott viszont pályán kívülre rúgták a lasztit, és közölték, hogy elmúltak azok az idők, amikor a titkosszolgálatokat belpolitikai célokra használják.

A folytatásból talán megtudhatjuk, hogy:

- ha akkor ez a beszéd oly nemes és előremutató volt, ami csupa jóságot tett az országnak, Gyurcsányt pedig az államférfiak sorába emelte, akkor most miért kell egymásra mutogatni, és úgy tenni, mintha valami bűnöst kéne nyakon csípni?

- ha anno azt mondták, nem érdekli őket a kiszivárogtató léte, akkor most mégis miért kutatnak utána? Kutatnak egyáltalán utána? Vagy csak azért megy ez a passzolgatás, mert pontosan tudják, hogy ki volt (nem Gyurcsány), de nem akarják megmondani?

- ha volt 5 évük a - most már - bűnöst felderíteni, miért nem éltek a lehetőséggel? Miért most kell a titkosszolgálatokat felszólítani a nyomozásra vagy a megszerzett információk közzétételére, amikor nekik aztán igazán nem kellett a szomszédba menni a politikai jellegű megbízások/utasítások tekintetében?

- miért hazudja Szanyi Tibor a HírTV beszélgetős műsorában, hogy a párton belül minden a legnagyobb rendben, csak könnyed vitáik vannak (mert ők az egyetlen párt Magyarországon, ahol vita van egymás közt is, bezzeg a FIDESZ-nél aki ellenkezni mer, az röpül is a pártból)?

- meddig szórakozhatunk jókat ezen a vergődésen, és mikor kisgazdásodnak el teljesen és végleg?

Más kérdések is felmerültek bennem, de most indulnom kell a maratoni blogtalira. Azért továbbra is figyelem a híreket, hiszen egy ilyen izgalmas eseménysor egyetlen epizódjáról sem érdemes lemaradni. Folytatása következik.

Írok már egy pár sort, most, hogy lelkileg egy kicsit összeszedtem magam. Nincs semmi extra, nem történt semmi különös, váratlan vagy lesújtó, egyszerűen csak megint besokalltam kicsit, megint padlón éreztem magam az elmúlt napokban-órákban, de azért szépen megint összekaparom magam...ahogy mindig.

Úgy érzem egyszerűen, hogy nem jó irányba megy az életem, de nem tudom, hol a baj. Hobbijaim már nincsenek (nemrég még volt egy erőtlen próbálkozásom, de csak a pénzköltésig jutottam), a munka-házimunka-edzés-pihenés tengelyen túl alig jutok, és mostanában semmihez nincs kedvem. Nincs kitartásom, állandóan álmos vagyok, vagy fáj a fejem vagy a szemem, esetleg ingerültségi roham van rajtam, minden idegesít, képtelen vagyok nyugton megnézni egy filmet anélkül, hogy ne csinálnék közben valamit, stb. Ugyanakkor bármibe belefogok, képtelen vagyok befejezni. Nagy lendülettel nekivágok, aztán szépen lassan kifulladok, és csak nagy sokára, önmagam noszogatása mellett vagyok képes befejezni, heves belső tiltakozással körítve. Egy héttel ezelőtt nekiláttam a konyhát kiganajozni, és néhány óra alatt a feléig jutottam. Akkor három napot voltam otthon, most pedig Pünkösd miatt volt ismét három napom, hogy folytassam az elkezdett melót, de SEMMIT nem csináltam. A szándék megvolt, de amint belefogtam volna, inkább mentem vissza az ágyamba vagy a gép elé. Nekiláttam üzleti tervet is csinálni, a nagyját meg is írtam, és egy komplett napom lett volna, hogy befejezzem, mégsem sikerült másodszorra nekifutni. Hogy fogok így lediplomázni? Nincs kedvem játszani sem, miközben három könyvbe fogtam bele, és bár mindegyikben csak a felénél járok, már azt nézegetem, mi legyen a következő. Szóval ilyen tüneteim vannak, és bár az okot nem tudom, ez az állapot senkinek sem jó, főleg nekem és a páromnak nem (mivel ezt mind neki kell elviselnie, ingerültségi rohamom esetén pedig össze is veszünk).

A lelki lejtőn való csúszásom közben csak a macskám zökkentett ki egy kissé, csütörtök este ugyanis már a lakásba belépve egyértelmű volt, hogy valami baja esett. Nem jött elénk, és a szokásos nyújtózkodóhelyein sem volt fellelhető. Amíg kerestük, viszont hasmenésre és hányásra utaló jeleket találtunk, majd amikor a macsekra is rábukkantunk, egyértelmű volt, hogy valami súlyos baja lehet: teljesen letargikusan gubbasztott, a szólongatásra nem reagált, ha hozzáértünk, fájdalmasan nyávogott, és csak mélyebbre bújt az aktuális helyén. Aztán amikor előjött, pár mozdulat múlva kétségbeesetten nyávogni kezdett, elrohant az alomba, majd rögtön ezután öklendezni is kezdett, és fehér habot hányt. Amikor rosszul van, magát szokta meghánytatni, de most látszott rajta, hogy ez önkéntelen, és annyira görcsösen rándult össze, hogy minden alkalommal lefejelte a padlót is. A szemfogai csak úgy koccantak a kövön. Azt hiszem, a Ricsi és az én arcom is elég döbbentnek és rémültnek tűnt volna annak, aki látja, meg is voltunk ijedve cefetül. Később újabb hányási rohamok jöttek rá, visszautasította a legfinomabb falatokat is, és ha a hasához értünk, fájdalmasan nyávintott. Aztán néha magától is, amitől annyira megijedtem, hogy majdnem elbőgtem magam. Mit lehet ilyenkor tenni? Késő este az állatorvos nem rendel, klinika csak a XVIII. kerületben van, marad az, hogy aggódva fürkészem a netet (amivel csak tovább rontom a helyzetet), és kivárom a reggelt. Kivártam. Még életben volt (bár amikor 5 órakor felébredtem, nem bírtam addig visszaaludni, amíg fel nem kutattam (és utána sem nagyon)), mintha kicsit jobban is lett volna, de mivel a kedvenc jutalomfalatait továbbra is csak rezignáltan nézte, nem volt többé kérdés, hogy irány az állatorvos. Akármennyire rosszul volt, azért még volt ereje összekarmolni, amikor meglátta a szállító dobozt...de nem részletezem. Gyomorgyulladása lett valamitől, kapott szuri-koktélt, vissza is kellett mennünk, és az egész cécó egy vagyonba került. De legalább jobban lett, vagy mondhatni: meggyógyult.

Ez a kiadás egyébként a legrosszabbkor jött (és valószínűleg ez a fő oka ennek a levertségnek is), ugyanis a cég likviditási helyzete ismét elég siralmas lett. Anno egy egész évre vonatkozó pénzügyi tervet készítettem, amit napi szinten követek nyomon, és a szükséges módosításokat is haladéktalanul felvezetem. Ebből kiindulva 2011-et egy kissé labilis, de mégis inkább stabil pénzügyi helyzetű évnek lehetett saccolni, most mégis beütött a krach, annak ellenére, hogy a közelmúltban semmi váratlan változás nem volt. A fluktuáció normális szintű, a kieső cégek helyére jöttek újak (kb. azonos bevételt jelentve), tehát csak széttárom a kezem, és értetlenül nézek. Na jó, persze annyira nem, hiszen magyarázat van több is, de ezek közül a kinnlevőség további növekedése/minimális csökkenése az, ami perpillanat ide juttatott minket. A gond pusztán annyi, hogy ha mindent kifizetünk, nekünk (nekem és a tulajdonostársamnak) nem marad semmi, márpedig 79 ezer forint nem elég a rezsire, bérletre, macskára, plusz két fő étkezésére. Ez van. Remélhetőleg a Szent Iván napi blogtaliig fordul a kocka, és a pénz nem lesz akadálya az elutazásnak, addig meg vajas zsömle ebédre.

Szombaton történt, hogy kb. 5 és egynegyed év után ismét betettem a lábam az újpesti piacra...és tetszett.

Amíg nagyanyám élt és együtt laktunk, minden második szombaton ez volt a programom, a piacozás. Ő persze nem jött (azzal a tempóval jobb is), mert úgysem tudott volna cipekedni (meg mire felöltözik...), így az egész cécót nekem kellett intéznem. Mindegy, hogy előtte bulizni voltam vagy egyszerűen csak aludni szerettem volna a munka és az egyetem mellett, neeem, kelés, azt' irány a piac, mert később már csak a sok korán kelő vásárló után maradt másodrendű portékából lehetett volna válogatni, az meg már mégiscsak botrány!  A hétvégéimet is úgy kellett szervezni, hogy ha valamelyiken elutaztam valahova, akkor a másikon nem csinálhattam programot, mert piac + takarítás kombó várt rám, és ez bizony igen kellemetlen volt nekem a baráti körömben. Sokszor mindenféle semleges dologgal kellett megmagyaráznom, hogy miért nem érek rá egy-egy közös programra, és csak a legközelebbi barátaim tudták, mi a helyzet. Konformizmus + lelki torzulás egy erős jellem mellett = részben kimaradt fiatalkor. Az egésznek sok előnye volt — például, hogy egész jól megtanultam az ár/minőség összefüggést átlátni és eszerint döntést hozni vásárláskor — meg egy hátránya: nagyanyám halála óta egyszer sem tettem be a lábam a piacra. Eleinte amolyan gyűlölet indukálta dacból, később lustaságból nem mentem, az utóbbi hónapokban viszont egyre többször suhintott meg a gondolat, hogy csak hasznos volna feleleveníteni ezt a szokást, és az egyre erősödő szándék most szombaton végre cselekedetbe torkollt. Nem keltem korábban, mint máskor, de ezúttal kevesebb időt pöcsöltem a gép előtt, felöltöztem, felpakoltam magam szatyrokkal és kiléptem az ajtón.

Látszólag egyébként ez egyáltalán nem nagy dolog, hiszen mi a franc van egy bevásárlásban? Hát persze semmi, annak, aki nem az elpocsékoltság keserű mellékízével gondol vissza azokra az évekre, amelyeknek a legszebbeknek kellett volna lennie, és akinek nem 26 éves korában kellett kiüresedetten feltenni magának a kérdést, hogy ki a fene ő egyáltalán. Ilyen értelemben ez a tett számomra olyan volt, mint a felülemelkedés a múlt kudarcán, a megbékélés önmagammal, amiért anno nem voltam képes úgy alakítani az életem, hogy az nekem tetsző módon történjen, és a béke kedvéért a falig (vagy még azon túl is hátráltam), a saját káromra.

Pusztán kb. 5-6 sarokról van szó, szóval még csak nem is beszélhetünk nagy távolságról. Visszafele egy kicsit ugyan megerőltetőbb a séta (felpakolva), de még úgy is elviselhető, semmi nem indokolja tehát, hogy egy hónapban egyszer ki ne menjek. Merthogy a piacnak — a néhány hátrányán túl — számtalan előnye van.

- az árubőség például. Ha bemegyek a sarki Matchba (ami pont a legmegfelelőbb helyen van hazafelé), és zöldséget, gyümölcsöt vagy húst akarok venni, akkor abból kell gazdálkodni, ami van, és meg kell elégedni a minőséggel is, akármilyen is az. Márpedig sokszor előfordul, hogy fonnyatag uborkák, löttyeteg paradicsomok sorakoznak csak a rekeszekben, vagy éppen folyós eprek, és olyan eset is volt már, hogy a vacsorához vagy a hétvégi főtt kajához szükséges alapanyagok hiánya miatt módosítanom kellett a menüt. Ezzel szemben a piacon olyan elképesztő árubőség van, hogy csak győzzön az ember válogatni. Hegyekben állnak a zöldségek és gyümölcsök (déli- és nem déli), egymás mellet sorakoznak a hentesek (ahol szintén halomban áll a mindenféle testrész) és pékségből is van több. Az újpesti piacon például Lipóti is van, ahol a számos pékáru mellett akkora kenyereket is láttam, mint egy felnőtt férfi törzse karok nélkül. A minőség is eltérő, de éppen az a jó, hogy ehhez képest az árak is változóak, szóval könnyen megtalálni az elvárásokhoz passzoló ár-minőség arányú termékeket.
- ha már az árnál tartunk, szintén a piac javára írható, hogy bár az árak rendkívül változóak, bizton állítható, hogy még a legdrágább termék is olcsóbb, mint bármelyik üzletlánc kínálatában ugyanaz. Most például 120 forintért vettem egy rendkívül érett ananászt, ami akkora volt, mint Dr. Alban feje, de 299-ért vettem egy kiló érett nektarint és 179-ért újkrumplit (míg máshol a régi volt 240). A filézett csirkemell kilója meg 300 Ft-tal olcsóbb, mint a Matchban vagy máshol, ráadásul sokkal frissebb is, hiszen a piacon áruló hentesnek kevésbé kell tartania attól, hogy rajta marad az áru. A helyes módszer mindössze abból áll, hogy az első vásárlás előtt párszor körbe kell futkorászni, memorizálni, hol mi a legolcsóbb/legszebb, aztán módszeresen beszerezni a kiszemelt darabokat, és sorban állás közben lecsapni, a 'nem kell, de ilyen olcsón nehogy má' ne vegyem meg' termékeket.

Ez két pont ki is teszi a piac 'számos' előnyét (mert mindent visz), ugyanis a pár hátrány és kellemetlenség eltörpül mellettük.
- ilyen például, hogy rengetegen vannak. Elképesztő mennyiségű ember, akik egy része ugyan (a taták és nyanyák) a hét bármely napján piacozhatnának, de ők valamiért mégis a szombatot választják. Nyilván kifigyelték, hogy ilyenkor jön új áru, esetleg a Marika is ilyenkor jár, akivel hazafelé olyan jól meg lehet beszélni a világ nagy dolgait, vagy tudomisén. A sok emberből pedig sok bosszúság következik, mert  sok jó ember... ugyebár, de itt sok egymásra nem figyelő ember tolong és szitkozódik. Az itt gyakran feltűnő banyatankokkal szembeni egyéni ellenérzésemen túl zavaró, hogy egyesek erőszeretettel állnak meg gondolkodni vagy bámészkodni a szűk sorok között, és nem lehet tőlük elférni, miközben hátulról persze nyomnak. Aztán vannak, akik direkt úgy közlekednek, hogy ne lehessen mellettük elmenni, avagy felöklelnek, és utána még nekik áll feljebb.
- a nagy tömeg másik hátránya, hogy mindenhol irgalmatlan sorok vannak. Ha nem a megfelelő időben mész, vagy valamelyik kofánál valamiért nagyon érdemes vásárolni, akkor simán előfordul, hogy 20 embert kell végigvárnod, majd a másik és harmadik helyen megint ugyanennyit. Közben lehet stírölni a tömeget és gyűjteni az emberi gyarlósággal kapcsolatos tapasztalatokat.
- vannak például, akik nem akarják kivárni a sorukat annak ellenére, hogy az árusok bazi gyorsan dolgoznak. A több éves/évtizedes rutinjuknak köszönhetően szemre pont annyit pakolnak a nejlonba, amennyit kértél, kurva jól fejszámolnak, és pörgő ujjakkal kezelik a pénzt. Egyesek ennek ellenére nem bírnak a testükkel, és próbálkoznak. Csak most, amíg ott voltam volt egy öregasszony eggyel mögöttem, aki amikor ÉN sorra kerültem, már nyújtotta is az Ő nemtommilyét és kezdte, hogy "Jajh, hát nekem csak ez az egy...", majd amikor csúnyán néztem rá heherészésbe fullajtotta a mondókáját, egy másik meg képzeletben megtükrözte a sort, és neki pisilni kell menni felkiáltással bevágott az ellenkező irányból, amivel jól fel is baszta az árust.
- aztán vannak olyanok, akik a 96 Ft/kiló áron vesztegetett karfiolról ácsorgás közben letördelik a zöld részeket, hogy a végén csak 94-et kelljen fizetni, amiben szerintem nem a tényleges anyagi haszonszerzés a fő motiváció, hanem a svédasztalos proli-mentalitás (ti. mindenből és addig eszik, amíg már rosszul lesz, mer' kvázi-ingyen van). Rosszul vagyok ettől.

Lehetne még sorolni ezt a sok visszataszító és/vagy bosszantó apróságot, de ezeken könnyen felül lehet emelkedni, hiszen ott a haszon, hogy az ember olcsón vásárolt áruval felpakolva bandukolhat haza az utcán. Szerintem máskor is menni fogok, avagy innentől kezdve újra piacra járó ember leszek.

Tavaly már írtam egy bejegyzést a Trianon-emléknappal kapcsolatban, ezért idén nem kezdem el megint ugyanazokat a gondolati paneleket sorolni. Attól, hogy többször írom le ugyanazt, még nem lesz nyomatékosabb, helyénvalóbb, alapvetőbb, ahogy egy vitában sem az számít hányan értenek egyet ugyanazzal a gondolattal, és hányan az ellenkezőjével. Talán annyit tennék hozzá, hogy az idei sláger a "megérdemeltük" és a "rosszabb is lehetett volna". Ahelyett, hogy elkezdjem firtatni, miféle magyar emberek írnak le ilyen megállapításokat, csak felteszek két kérdést:
- vajon ezek az érvek például a Holocausttal kapcsolatban is megállják a helyüket?
- hány olyan országot lehet még felsorolni, akik a kisebbségekkel szemben tanúsított magatartásuk miatt ilyen súnyos következményekkel szembesültek (azaz megérdemelték)? Amerika a négerek miatt? A gyarmatosító országok a gyarmataikon élőkkel kapcsolatban? A szerbek a bácskai népirtás miatt? Csak a választ megkönnyítendő...

Na, de ahelyett, hogy elkezdenék itt keseregni és vagdalkozni, előveszem az Osiris kiadó Nemzet és emlékezet sorozatának Trianon című kötetét (ami kb. 5 kg, és pontosan 931 oldal), és idézek belőle pár dolgot. Ehhez tudni kell, hogy ez a sorozat alapvetően nem egyes történészek véleményének felsorakoztatásáról szól, hanem korabeli dokumentumok kommentár nélküli közléséről. Régóta tervezem, hogy apránként sorra veszem ezeket az írásokat (és a kiadvánnyal ellentétben) hozzáfűzöm a véleményemet is), mert nagyon sok érdekes és tanulságos dolog tudható meg belőlük. Jöjjön az első pár írás (természetesen csak idézgetek majd, nem gépelem be a komplet szövegeket):

"3. cikkely: Franciaország, Nagy-Britannia, Olaszország és Oroszország elismeri Románia jogát a 4. cikkelyben meghatározott, az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó területek bekebelezésére.

4. cikkely. Az előző cikkelyben említett területek határai a következők szerint határoztatnak meg:

Ez a határvonal kezdődik a Prutnál levő jelenlegi határ ama pontjánál, amelyik Románia és Oroszország határát jelenti Novoszelica mellett, majd követi a Prut folyását Galícia határáig, addig, ahol a Prut és a Cseremosz folyó összeömlik. Innentől kezdve a vonal követi előbb Galícia és Bukovina, majd Galícia és Magyarország határát Sztohiig, az 1655-ös magaslatig. E magaslati ponttól a Tisza a Visó vízválasztóján vonul és Trebusa községnél eléri a Tiszát, ahonnan a folyó jobb partján megy tovább addig a pontig, ahol a Visó a Tiszába ömlik. Ettől a ponttól kezdve mindenütt a Tisza folyását követi, egészen a Szamos beömlése után négy kilométerre lévő pontig, majd - Vásárosnaményt Romániának hagyva - dél-délnyugat felé fordul és egy Debrecentől hat kilométerre, keletre levő pontig húzódik. Irányát hozzávetőleg megtartva, folytatódik a határvonal a Kőrösnek a Fehér- és Sebes-Kőrös beömlése után három kilométerre lévő pontjáig, majd három kilométerrel nyugatabbra, Orosháza és Békéssámson községektől megy tovább, hogy egy kisebb ívet írva le, Algyő magasságában érje el a Tiszát. Ettől kezdve mindenütt a Tisza folyása mentén halad a vonal egészen a Dunába való ömléséig, s végül a Duna mentét követi Románia jelenlegi határáig.
Románia kötelezi magát, hogy Belgráddal szemben, egy később meghatározandó területen nem létesít erődítéseket, és ebben a zónában csupán rendőri szolgálatot ellátó erőket tart." - Az antanthatalmak és Románia együttműködési szerződése Románia hadba lépésről (Bukarest, 1916. augusztus 17.)

Az egyik megjegyzésem, hogy amikor ezt először olvastam, teljesen el voltam képedve, merthogy ez ilyen részletességgel és ilyen korán el lett határozva. Ugye feltűnt, hogy a keltezési dátum és a háború befejezése között mekkora az időkülönbség? Lehet itt jönni nemzetiségekkel meg akármivel, ez előre el lett döntve, és csak potyára jött, hogy Magyarország történetesen elvesztette a háborút. A másik megjegyzés, hogy az etnikai arányok mentén töténő darabolás is itt cáfolódik meg, hiszen az említett vonal mögött jócskán volt szímagyar terület (ahogy a később elcsatolt területeken is). A harmadik megjegyzésem pedig az utolsó mondatra vonatkozik: mint tudjuk, ez messze nem így történt, a Románok mégsem ütötték meg a bokájukat miatta.

A demagóg politikusellenesség és a magyar parlamenttel kapcsolatos tudatlanság egyik fokmérője szokott lenni, amikor némelyek azon hőbörögnek, hogy mennyire kevés képviselő ül bent és végez munkát, csak mert egyes közvetítéseken azt látják, hogy az üres széksorokat alig-alig pettyezi egy-egy képviselő. Mások valamiféle romantikus múltba révedés okán szeretik azt is kijelenteni, hogy bezzeg annak idején nem így meg úgy viselkedtek a politikusok, pedig de. gróf Tisza István beszédének jegyzőkönyvéből egyértelműen kiderül, hogy 93 évvel ezelőtt sem nagyon disztingváltak a képviselő urak, ha arról volt szó. Pedig ebben az időben még közelebb voltunk a honorácior pártokhoz, ami azért mégis csak valamiféle minőséget kellett, hogy jelentsen korunk Szanyijaihoz és Novák Elődjeihez képest. Csak pár momentum:

"Gr Tisza István: T. Ház! Én nem akarok semmiféle szemfényvesztő játékot űzni a szavakkal. Én elismerem azt, amit gróf Károlyi Mihály t. képviselő úr tegnap mondott, hogy ezt a háborút elvesztettük. (Zaj a szélsőbaloldalon. Halljuk! Halljuk! jobbfelől. Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Hol van a végleges győzelem?)
Fényes László: az Igazmondó nem ezt mondta! (Zaj a szélsőbaloldalon.)
Elnök (csenget): Valóban nem méltó egy komoly tárgyaláshoz, hogy folyton ilyen közbeszólásokkal zavarják. (Helyeslés jobbfelől. Zaj a szélsőbaloldalon.) Csendet kérek!"

Ez rögtön a beszéd elején volt, de a szónok továbbiakban sem tudott egyetlen épkézláb mondatot elmondani anélkül, hogy közbe ne kiáltoztak volna. Amikor nagyon tarthatatlan volt a helyzet, az elnök újra és újra közbeavatkozott.

"Gr. Tisza István: Hosszú időn át voltam az ugrai kerület képviselője, (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Erőszakkal!) melynek választói körülbelül egyharmad részben románok. Biztosíthatom róla a képviselő urakat, hogyha ott együtt megjelenünk, akkor az ottani Románság 99 századrésze az én szavamra fog hallgatni és nem az önökére. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Tiszta választásnál?)
Fényes László: Ez az önbizalom!
Gr. Tisza István: A t. képviselő uraknak sokkal jobb volna alaposabban megismerkedniök a helyzettel, mielőtt ilyen kérdésben olyan kijelentéseket tesznek, melyekkel akaratuk ellenére ellenségeink malmára hajtják a vizet. (Helyeslés jobbfelől.)
Pop Cs. István: Ezt már hallottuk! Nem hiszi senki! (Zaj és közbeszólások a jobboldalon)
Elnök(csenget): Kérem a képviselő urakat, szíveskedjenek a közbeszólásoktól kölcsönösen tartózkodni és megőrizni a ház nyugalmát."

Vicces egyébként, amikor a szélsőbalról az erőszakkal és a nem tiszta választással vádaskodnak. Igaz, akkor még nem tudhatták, hogy az utódaik majd mi mindent fognak művelni (Károlyi is miután visszajött, még a sajátjai elől is inkább meglépett). Avagy - ha jobban belegondolok - Tisza Istvánt 14 nappal később meggyilkolták, mondhatni az őszirózsás forradalom 'keretében' (teszem hozzá: ezen beszéde előtti napon is le akarták lőni), és hát nehéz nem összefüggést találni az események és azok irányítói között.

"Bródy Ernő (közbeszól).
Elnök: Kérem Bródy képviselő urat, szíveskedjék csendben maradni (Zaj.) Csendet kérek, képviselő urak!
Fernbach Károly: Csak erőszaknak lehet engedni! (Zaj.)
Elnök: Csendet kérek!
Gr. Tisza István: Romboljunk le a magyar nemzet állami épületéből annyit, amennyire elkerülhetetlenül szükséges, de ne segítsünk mi ellenségeinknek abban, hogy magunk romboljunk le azt, amit esetleg ők egyáltalán nem is érintenek. (Úgy van! a jobboldalon. Zaj a bal- és szélsőbaloldalon).
Bródy Ernő: Rombolás?!
Elnök: Méltóztassék a szónokot nyugodtan meghallgatni. Kérem Bródy Ernő képviselő urat, szíveskedjék csendben maradni." - Tisza István gróf beszéde a Képviselőházban a háború elvesztéséről - Részlet (Budapest, 1918. október 17.)

Talán ennyi is elég a szemléltetéshez. gróf Tisza István beszédének lényege egyébként annyi volt, hogy ha már elvesztettük a háborút, bár megtehetnénk, ne öldököljünk tovább, maradjunk jóban Németországgal és Ausztriával is, de közben igyekezzünk bebizonyítani, hogy a wilsoni 14 pontnak már amúgy is megfelelünk, győzzük meg a kisebbségeket az elszakadási törekvéseik helytelenségéről és lehetőleg ne dobjunk oda semmit önként. Ma ezért minek neveznék?

Végül még egy dokumentum (fele) jöjjön, mert hosszú lesz (bár tudom, hogy az ilyesmire fogékony olvasóim ezt egyáltalán nem bánják):

A Szlovák Nemzeti Tanács nyilatkozata a cseh-szlovák nemzet egységéről és függetlenséghez való jogáról (Turócszentmárton, 1918. október 30.)

"(...) A Nemzeti Tanács kijelenti, hogy a történelmi Magyarország határain belül élő cseh-szlovák nemzet nevében egyedül jogosult szólni és cselekedni. Nem jogosult erre a magyar kormány, amely hosszú évtizedek alatt nem látott fontosabb feladatot, minthogy elnyomjon mindent, ami szlovák, nem épített és nem engedélyezett nemzetünknek egyetlen iskolát sem, nem engedte, hogy szlovák emberek bejussanak a közhivatalokba és a közigazgatásba, népünket anyagilag tönkretette, középkori feudális rendszerével és politikájával kizsákmányolta.
Nem jogosultak arra, hogy a szlovák nép nevében szóljanak azok az úgynevezett képviselő-testületek sem, amelyek a nemzet akaratának érvényesülését megakadályozó szűkre szabott választójog alapján jöttek létre, és olyan személyekből állnak, akik a törvény rendelkezése ellenére sem engedték a bizottságokban egyetlen szlovák szó elhangzását a tiszta szlovák vármegyékben sem. (...)"

Hosszan lehetne ezt elemezni, vagy akár röviden is össze lehetne foglalni (anyátok picsája!), de maradjunk inkább a kettő között. 2003-ban, amikor a Nemzeti Múzeumban a Rákóczi-féle szabadságharc 300. évfordulója alkalmával rendezett kiállításon jártam, egy félre eső kis teremben leültem az érintőképernyős tudástár elé, és nyomkodni kezdtem. És jé, mit adott ki? Páldául azt, hogy a szlovák nemzet mint olyan egyszercsak úgy lett, avagy fogta magát, és elkezdte magát úgy meghatározni, hogy ők onnantól kezdve szlovákok (mert korábban csak amolyan megfoghatatlan szláv népcsoport voltak). Ez Trianon előtt nem is olyan sokkal történt (és persze nem így volt leírva). Ehhez képest kell olvasni a fenti idézetet (és az elejéből csak anyit hagytam le, hogy egyesek kijelentik magukról: akkor innentől kezdve ők azok, akik megmondják a tutit). A többi a hivatkozott bejegyzésem földi létezéssel kapcsolatos elmélekdésében megtalálható.

Ha lesz kedvem és időm, a későbbiekben bitosan folytatni fogom (mert csak elkezdeni volt nehéz), de mostanra elégedjünk meg ennyivel.