blog bejegyzései

Az év utolsó napján illene valami visszatekintést rittyentenem ide, de ha nem is illem kérdése, mindenképpen praktikus, ráadásul mielőtt átinnám magam 2012-be, legalább kényszerítem magam, hogy egy kicsit az óévre koncentrálva összeszedjem magamban, mi mindent hagyok a hátam mögött.

JANUÁR
Az új év úgy indult, ahogy az eddigi jó pár, másnapossággal. Ha meg nem is fogadtam, hogy nem iszom többé, azért akkor elég erőteljesen megviselt a tisztulási folyamat, így kilátásba helyeztem, hogy át kellene állnom a könnyebb alkoholféleségekre. Jelentem, nem sikerült, mivel idén többször is voltak olyan durva másnapjaim, amik külön-külön kis fogadalmakat vontak maguk után, és ezek egyikét sem a borocska meg a pezsgőcske idézte elő. Jelentem, azokat sem tartottam be... Aztán odabent fogadott a hír, hogy a vezető könyvelőnk lábát szegte Szilveszter előtt, így a munkáját 3 hónapon keresztül nélkülöznünk (és pótolnunk) kellett. Azért egész jól megoldottuk, sőt ezek után még azon is elgondolkodtunk, hogy szükségünk van-e egyáltalán rá, de végül nem küldtük el. Újult erővel kezdtünk edzeni is, amit egészen szeptemberig eltökélten folytattunk, akkor azonban a sulis dolgaim miatt teljesen leálltunk, és azóta sem voltunk többször. Na majd most. Végül volt itt a blogon egy jó kis politikai adok-kapok, akkor ugyanis még volt lelkierőm a széllel szemben pisáláshoz, meg elértem a 600 bejegyzéshez. Mellesleg megemlítem, hogy ez éppen a 666., ami lehetett volna egy horror különkiadás, de ez (is) elmaradt.

FEBRUÁR
A hónap elején nyomtam egy live bloggingot, majd újabb politizálás jött arról, hogy hová is lettek a jobbos bloggerek. Abban a bejegyzésben fogalmaztam meg azt is, hogy mostanában miért nem politizálok, bár a fő ok elsősorban azért az időhiány (a meg nem írt bejegyzések száma meghaladja a megírtakét...). Volt aztán egy fergeteges farsangi buli, ahol Kétarcnak öltöztem, Ricsi meg Jokernek, de nemcsak a beöltözés, hanem a készülődés is izgalmasnak számított. És persze az sem elhanyagolható esemény, hogy az előző, passzív egyetemi félévem után ismét nekifogtam a tanulásnak, hogy majd akkor én leállamvizsgázok. Mint tudjuk, ez akkor mégsem sikerült.

MÁRCIUS
A Nőnap kapcsán sikerült egy félresikerült bejegyzést alkotnom, ahol jól meg is kaptam a magamét (nőgyűlölő, hímsoviniszta, stb.), aztán meg a vezető könyvelőnk hiányát ebben a hónapban éreztem meg a legjobban. Kurva fáradt voltam (bár én mindig annak érzem magam). Fogorvost is kellett váltanom, és az első kezelések is megvoltak: állapotfelmérés, fogkőleszedés, tömések, de persze messze nem jutottunk a végére. Miután később már pénzem sem volt, mostanra nagyon sürgős beavatkozások kellenének itt-ott, ami szintén a jövő év programja (Istenem, de sokba kerül majd ez...). Többször lebetegedtem, és a végzést is ekkor halasztottam az őszi félévre. Közben a véletlen folytán együttműködési szerződést kötöttünk egy ügyvédnővel, aki azóta átirányított hozzánk pár ügyfelet (akit senki nem vállalt...), tehát beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Most éppen egy egyszeri, de komoly és zsíros üzlet van kilátásban, ami idén is jól fog jönni.

ÁPRILIS
A hónap elején volt 10 éve, hogy ugyanazon a munkahelyen dolgoztam (és remélhetőleg még 30-35 évig meg sem állok). Sok más izgalomra nem emlékszem. Fogorvos, munka, még munka, ebből állt a hónap.

MÁJUS
Májusban egy zseniális hétvégét töltöttünk Ómassán (Lillafüreden), amit az év során még két másik követett Nagyvisnyón. Kellenek is az ilyenek, mert a ráncaimnak nagyon jót tesznek. Írtam aztán egy bejegyzést az adó 1%-ával kapcsolatban, valamint elkezdtem egy (ismét) soha nem folytatott sorozatot arról, miként gyalázkodnak továbbra is azok, akiknek ez az életük, a szakmájuk.

JÚNIUS
A nyár elején megint írtam egy sorozatindítónak szánt bejegyzést, ezúttal Trianonnal kapcsolatban, majd 5 év után újra betettem a lában egy piacra, és nyomban áradozni is kezdtem róla. Azóta voltam még párszor, de persze nem lett a heti programom része. Aztán megvolt minden idők leghosszabb blogtalija, Defalla szervezésében, ami egészen új keretek közé helyezte ezt a műfajt.

JÚLIUS
A július hónap a blog tekintetében nem volt túl izgalmas. Főleg a napi munkamenettel foglalkoztam, még rendes címeket sem adtam a bejegyzéseknek. Azért persze egyébként ez a hónap sem volt unalmas, például elkezdtem adótartozásokat felhalmozni, és megbarátkoztam a semmire sincs pénzem állandó érzésével.

AUGUSZTUS
Folytatódott a nyaralás, strandolás, hőségben dolgozás (már amikor az volt, mert idén azért elég szar nyarunk volt), a családtagjaim elkezdtek ismerősnek jelölgetni a Facebookon, ami egy kis riadalmat okozott nálam, és a blogom betöltötte a 4. születésnapját.

SZEPTEMBER
A hónap elején aztán én töltöttem be a 32-t, és meghalt az utolsó nagyszülőm, anyám anyja, mely esemény következtében — másfél évtized után — ismét találkoztam a régen látott rokonokkal. Sikerült végre lezárni a verses találgatósdi játékot (a győztesek nyereménye még készül, de hamarosan), bár a győztesek nevét még vissza kell valahogy nyomoznom, tekintve, hogy ezen időszak kommentjei a Freeblog 'jóvoltából' elvesztek. Újraindult a suli is, és ekkor már tényleg eltökéltem, hogy ebben a félévben be fogom fejezni.

OKTÓBER
Októberben a volt főnököm bepróbálkozott a köztünk levő elszámolással kapcsolatban, ami miatt jó pár álmatlan éjszakám volt, és a fogyásom üteme is felgyorsult. Ezt csak a Melegházi vacsoracsata 3. évada keretében tudtam fékezni, amikor is nagyon finom és kiadós vacsorákban vehettem részt. Ez is nagyon jó volt, kár, hogy csak a 3. lettem (bár utolsónak kellett volna, amilyen lelkesen főztem...).

NOVEMBER
A hónapot a szakdolgozat egyre pánikjellegűbb megírása töltötte ki, meg persze a munka, amit kénytelen voltam így is hanyagolni. Az éves szabadságom egy nem jelentéktelen hányadát fordítottam arra, hogy a dolgozatomra rápihenjek, esetenként talán még haladjak is vele, ez az idő azonban rendkívüli módon hiányzott a céges dolgaimból. Még most is a lemaradást törlesztem. Végül persze készen lettem, és kis pihenés után (meg egy gyorsan felfalt könyv után) már jöhetett is az államvizsga miatti izgulás.

DECEMBER
Az év utolsó hónapja nemcsak az év, de a cég esetében 2 évnyi, a suli esetében 6,5 évnyi időszak méltó lezárása volt. Elsején végre minden tekintetben és visszacsinálhatatlanul a tulajdonunkba került az iroda, megnyitva annak lehetőségét, hogy végre méltó módon éljek és ne csak tengődjek a fizetésemből, és a nagyon is sikeres államvizsga után végre felsőfokú végzettséggel rendelkezem én is (a családban egyedüliként).

Röviden összefoglalva ezek voltak 2011. jelentősebb momentumai. Fogadalmakra, tervekre és hasonlókra most nem térek ki, és mivel idény (nyilván) többet már nem írok, ezúton kívánok minden kedves olvasómnak boldog és sikeres 2012-t!

Nem mintha mostanában gyakran járnék a blogom felé, de amikor tegnap megláttam, hogy az augusztus végét követő bejegyzéseim az enyészeté lettek, egy kicsit azért felment bennem a pumpa. Bevallom, az első gondolatom az volt, hogy akkor itt a vége, nem folytatom tovább, de ezt nem azért tettem volna, mert nincs kedvem blogolni, hanem azért, mert ez olyan, mintha valami külső tényező belerondítana a művedbe, ami így már nem 'olyan'. A rész nélkül oda az egész.

Aztán gyorsan utánaolvastam, és megláttam, hogy a Google segítségével legalább a bejegyzések visszaszerezhetők. A kommentek így is elvesznek, de legalább az alkotás megmarad. Éjjel tehát éltem még a kínálkozó alkalommal, és visszaállítottam mindent, amit tudtam. Végül egy, maximum két (minden bizonnyal unalmas) írásom lett csak oda, na meg legalább 93 értékes komment. Milyen jó, hogy az utóbbi időben csak olyan ritkán írok, nem igaz? Ha augusztus vége óta több bejegyzést kreáltam volna, több is veszett volna oda.

Na, de a lényeg, hogy minden megy tovább a régiben, és mihelyst lesz rá időm (jövő hét közepe talán), lesz rendes írásom is.

UPDATE: a maradék két bejegyzést is sikerült előkaparni, de a kommenteket sajnos nem. Méghozzá azért nem, mert túl hamar állítottam vissza mindent, így felülírtam a régi, kommentelt bejegyzéseket. De legalább a bejegyzések maradéktalanul visszajöttek.

Legutóbb azt írtam, hogy augusztus 25-én tölti be a blogom a 4. születésnapját, de aztán megnéztem, és azt láttam, hogy ehelyett 28-án. Tévedtem. Vasárnap tehát elméleti születésnapot élhettem meg magamban, arra azonban már nem volt energiám, hogy egy karakterömlennyel tisztelegjek e nemes évforduló előtt.

Az előző négy születésnapon mindenféle okosságokat írtam, büszkélkedtem, elmélkedtem, egyre kevésbé finoman emlegettem veterán mivoltomat (ami mostanra már álszerénység nélkül kijelenthető), dagonyáztam a keresőkifejezésekben, leírtam, mennyi barátot szereztem ezen idő alatt (gyakorlatilag szinte minden barátnak nevezhető barátomat a bloggerkedésem során ismertem meg), gyászoltam a kollégák elmaradását meg a 'temető' felszaporodását, és visszatekintgettem. Ezek nagy részét most mellőzöm, ehelyett inkább csak filozofálgatok.

Az általam olvasott blogok és a 4 évnyi tapasztalat alapján megállapítom például, hogy a blogoknak, a blogírásnak van egy szinte minden esetben létező íve. A dolog rendszerint azzal kezdődik, hogy valaki — különféle motivációktól vezérelve — elkezdi valaki, majd több valaki blogját olvasgatni. Egyik linkfalról vándorol a másikra, és miután egyre több ilyen internetes naplót követ nyomon, egyszer csak megérik benne az elhatározás egy saját nyilvános napló vezetésére. Belevág, lelkes, leír minden kis csipcsup dolgot magáról, címkézik, kategorizál, akinek az igényszintje megköveteli, az dekorálgat, sablont hegeszt. Induláskor gyakran két bejegyzés is esik egy napra, de legalább naponta frissül a blog. Az újonc ilyenkor még lelkesen vizslatja a statisztikákat, megdobban a szíve az első kommentnél, és boldogsággal tölti el az első olvasói levél is. Szépen egyre rutinosabbá válik a bejegyzések kreálásában, válaszolgat a kommentekre, kiismeri íróikat, gyűjti az olvasókat, ha távol lesz a nettől, időzített bejegyzéseket fabrikál, előre. Aztán — bátorságtól függően — eljön az első blogtalálkozó ideje, az msn-re felvett társakkal való beszélgetés, a személyes találkozók, barátságok, udvarlási kísérletek időszaka.

Bloggerünk már rutinos, tapasztalt, sorozatokat indít, nyugodtan utalgat vissza, hivatkozgat, hiszen az olvasói már tudják, kiről-miről van szó, és eddigre a lehetőségek szinte mindegyikét megélte, amit egy blog nyújthat. Idővel egyre fogynak a témák, egyre inkább képbe kerül az olvasók vélt vagy valós igényeinek való megfelelés szándéka, és egyre elhatalmasodik az öncenzúra. Már nem lehet mindent/bármit leírni, mert egyre több olvasót ismer személyesen, egyre többen tudják, ki ő és egyre több olvasójával él meg közös élményeket. Mindezzel párhuzamosan ritkulnak a bejegyzések. Először kétnaponta, aztán 3-4 naponta ír újat, majd még ritkábban. Felemlegeti, milyen sok mindenről nem számolt be az utóbbi időben, szabadkozik, ígérget, frusztrálni kezdi, hogy írni kell vagy, hogy milyen régen írt, és már kéne. A rendes bejegyzéseket esetleg mondatocskákkal, zenei videókkal pótolja. Előfordulhat, hogy megoldódik az a probléma, ami a blogírás igényét támasztotta benne (tudatosan vagy tudat alatt): elfogadja önnön melegségét, előbújik végre a szüleinek, barátokat szerez vagy párkapcsolata lesz. Amikor ezeket megéli, még lelkesen számol be róluk, aztán a 3-4 nap egy hétre nő, vagy még annál is többre. Bloggerünk kezdi belátni, hogy szép az élet a blog nélkül is, és már nem lesi a statisztikát, nem röhög az idióta keresőkifejezéseken, nem várja a kommenteket, azokra lassan válaszol, sőt, néha azon kapja magát, hogy napok óta be sem lépett a profiljába. Az olvasók elmaradoznak, ő is egyre kevesebbet olvas (ha olvas még egyáltalán), ez tovább csökkenti a lelkesedését. Egy utolsó fellángolás még elhiteti vele, hogy minden a régi, sablont cserél, előre megír egy fél tucat bejegyzést, de ez csak egy hétig tart, aztán jön a végső megoldás. Vérmérséklettől függően blogszünetet rendel el, de már sosem tér vissza (maximum egyszer, egy kis időre, de miután azt látja, hogy már mindenki rég elfeledte őt, gyorsan feladja), twitterezni, tumblerezni kezd, ami már messze van a hajdani bejegyzésektől, törli az egész eddigi munkáját vagy egyszerűen csak parlagon hagy mindent. Előtte talán még elbúcsúzik az olvasóitól, megköszöni nekik a kitartásukat, aztán már csak ritkán néz vissza (ha még teheti), mert kíváncsi, volt-e rá még igény, hiányzott-e valakinek az eltelt időben. Blogjának linkje más linkfalakról is elpárolog, az őt túlélő társak már egyre kevesebbet emlegetik, míg végül szinte nyom nélkül kiveszik az internetről. Vége.

Ez a történet természetesen nem feltétlenül érvényes így, ebben a formában mindenkire, talán még rám sem. Alapvetően persze magamból kiindulva foglaltam össze, de — mint az elején írtam — a jó pár volt kolléga nyomon követése során szerzett tapasztalatok is ugyanezt mondatják velem. Lehetne cifrázni, minden gondolatnál külön kifejteni az alternatív lehetőségeket, de ez nem szándékom, az alapvető ív (mondhatni keret) enélkül is érvényes a többségre. Nézzetek csak körül a többi blogban! A linkfalamat néhány perc alatt végigkattintgathatom, és mára még az eddig legkitartóbbnak bizonyult napi szerző (Rion) is növelni kezdte a frissülési idejét 2-3 napra. Indulnak persze új melegblogok, de nagyon úgy néz ki, hogy a Facebook, a Tumblr meg a Twitter a maga kényelmességében megadja a kegyelemdöfést a műfajnak. Eljárt felettünk az idő?

Mint írtam, a fenti történet alapvetően rólam szól, de csak kb. a közepéig. Lelkes már én sem vagyok, nem nézem a statisztikát, már képekkel sem dekorálok, két bejegyzés között egyre gyakrabban telik el akár 2 hét is (és fel sem tűnik), lassan válaszolok a kommentekre, még lassabban az olvasói levelekre (amiknek még mindig örülök), már nem számít, hogy szerintem mit olvasnának tőlem az életemet nyomon követni szándékozók, hogyan reagálnak ugyanők a gondolataimra vagy a válaszul adott kommentjeimre, és még a születésnapi bejegyzésre is napokat kell várni. De azért még írok, mert az én bloggerségem mögött több motiváló ok is van, nem csak egy-kettő. Az eltelt időben egy csomó dolgot megéltem, amiktől korábban tartottam (vagy éppen vártam őket), van tartós párkapcsolatom, a barátaim körében  kisztorizhatom magam, elmesélhetem nekik életem aktuális eseményeit, az alkotási vágyam (ami a legfőbb motivációm) kiélhetem a cégemben, stb. stb., mégis, még él bennem az igény, hogy ide is firkantsak egy 'pár' sort, mert a 4 év kötelez, mesélni még szintén szeretek, és még mindig szívesen oktatgatok, vitázgatok.

Egyszer nyilván én is abba fogom hagyni, és akkor majd biztosan nagyon fogok belül tiltakozni, de ez még nem most lesz, nem kell ettől megijedni. Ez lehetne a zárszó és a konklúzió is, de még egy dolog:

Amikor nemrég ez az egyenjogúságos nyilatkozatos időszak volt, Captain gyakran emlegette a 'melegbloggerek közösségét', ami hajdan biztosan volt, mára azonban ebben a klasszikus formában nem létezik. Sőt, már akkor nem létezett, amikor ő hivatkozott rá. A fenti sztoriban érintőlegesen foglalkoztam ugyan a személyes ismeretségek kialakulásával, de nem tértem ki a következményeire. Nos, ahogy az idő telik — közösségi szinten — emiatt egyre több szférában és egyre több ember között alakulnak ki a szimpátia és az antipátia 'tünetei'. A szerelmi kapcsolatok kialakulása/megszakadása, a bloggerek ágyának esetleges végiglátogatása, a kommentviták, a személyes sértődések, a kudarcba fulladt próbálkozások eredője óhatatlanul az, hogy egyesek kikerülnek ebből a közösségből, mások úgy maradnak benne, hogy már nem bloggerek, mindemellett pedig elindul a klikkesedés. Már most is tökéletesen lerajzolható az a kapcsolati háló, ami fennáll közöttünk, és ha tényleg lerajzolnánk, úgy nézne ki, mint két gesztenyesüni egy pár gyufaszállal összetoldva. Mindezzel persze semmi probléma (még akkor sem, ha a klasszikus dinamikából következően hamarosan jön az ellenségeskedés időszaka), hiszen minden csoportban léteznek ezek a folyamatok, és ez mit sem bizonyít jobban, minthogy mi sem vagyunk mások, mint az összes többi ember.

És ebben az a jó, hogy éppen ez a blogom ars poeticája...
(és marad is még —remélhetőleg — jó ideig).

22:23 van, és fél órája értem csak haza.

Reggel alig bírtam felkelni, délelőtt nyűgös voltam, délutánig lapátoltam a melót. 4 órakor elindultam fogorvoshoz, fél 7-kor edzeni mentem, aztán bevásárolni, majd vacsoráztunk, és most itt ülök, hogy "bejegyzést kellene írni". Fáradt vagyok és nyűgös, és még fürödnöm is kell. Most ez a mai bejegyzés, pedig a városon átkelve és a mindennapokat megélve csupa-csupa témavázlat jut eszembe, amiket szívesen meg is írnék rendesen. Ott a tegnapi konferencia, ott a helyes fogdoki meg a kőleszedés, ott vannak az izgalmas 'zs' betűs szavak vagy az 1% SZJA.

Meg is fogom őket írni, csak nem ma.

De most komolyan. Azt találtam ki, hogy az évi átlag bejegyzésszámot visszatornászandó, az olvasóimat pedig visszacsábítandó, ebben a hónapban (a hátra levő részében) minden nap írok bejegyzést. Legjobbkor persze, a diplomázás előtt, de ez már tünet nálam. Bármi jobb, csak azt ne kelljen, ami muszáj.

Ettől függetlenül tényleg szeretnék minden napra írni valamit, legyen az bármily rövid vagy bagatell, egy videó kommentárral, egy napi hír vagy bármi, ami eszembe jut. Elvégre sehol sincs előírva, hogy egy bejegyzés 10000 karakternél kezdődik, meg aztán amióta ilyen ritkán blogolok, a feszültség is nagyobb bennem. Nem tudom kiadni magamból a panaszt. Kell ez nekem.

Felhívom a figyelmet (főleg a magamét), hogy ez nem ígéret, csak amolyan szándéknyilatkozat, és hogy ez nem zárja ki hosszabb témák boncolgatását sem, de ha azokra nem lesz időm, akkor nem azt mondom, hogy "majd holnap", hanem azt mondom, hogy "majd holnap, ma meg írok mást".

De ha már nyilatkozat, ezúttal szeretnék segítséget nyújtani Captainnek a "Nyilatkozat az egyenjogúságról" című szerzemény minél többekhez való eljuttatásához. Rajtam ne múljon a sikere. (Részletek az ő blogján olvashatók)

Most pedig irány a postára, hogy átvegyem azt a tértivevényes levelet, amit a (postával) szemközti polgármesteri hivatalban adtak fel, és ami valószínűleg azért járta meg a budaörsi elosztót, hogy aztán a feladási helyétől 50 méterrel odébb landoljon egy hivatalban. Értelmetlen...

Holnap találkozunk.

Ez a kérdés hangzik el itt is, ott is, én pedig — megszólítottként — hajlok a válaszadásra, persze nem minden jobbos blogger, hanem csak a magam nevében. Bontsuk rögtön két részre a kérdést, egy praktikusra és egy elméletire.

Praktikusan minden rendszeres olvasóm tudja, hogy hova lettem. Dolgozom. Sokat, más helyett is, néha munkaidő után is. Aztán edzésre járok, hogy formálódjak, és a magam módján mozogjak. Aztán próbálok pihenni, szórakozni, háztartást vezetek, vásárolok, stb. stb., és ez mind-mind kifáraszt testileg, lelkileg, elviszi az időmet, és arra már nem marad energiám, hogy rendszeresen vezessem a blogot is. Ez nyilván látható. Egyre ritkábban írok, már illusztrációk sem nagyon vannak, soká válaszolok a kommentekre, soká kommentelek az általam olvasott blogokban, és a többieket is egyre ritkábban olvasom. Nem fér bele. Az eddigiekhez képest annyi a változás, hogy a munkaidőm blogolásra fordítható része csökkent (mondhatni megszűnt), mert a többi az ugye eddig is volt, aztán mégis futotta bejegyzésre. A maradék kis időben pedig inkább olvasgatni próbálok, vagy ha mégis írok, akkor sem szeretnék újra meg újra politikával foglalkozni, mert az olvasók egy része nem kíváncsi mindig csak erre. De ha mégis politika, akkor pedig engedtessék meg nekem, hogy ne fordítsak hátat a világnézetemnek, csak azért, mert most ellenzékinek lenni a trendi, és hogy továbbra is megválogassam a témáimat.

És itt jön képbe az elméleti vonulat, ugyanis a "Hová lettek a jobbos blogerrek?" kérdés már önmagában prekoncepciózus, mivel kiérezhető belőle egy bővítettebb verzió: "Hová lettek a jobbos bloggerek most, amikor a Viktátor felszámolja a demokráciát, amikor államosítják a vállalatokat, amikor einstandolják a megtakarításainkat, amikor veszélyben vannak az emberi jogok és a szólásszabadság, amikor...?". De ez mind nem így van, hiába a hiszti. Ahogy írtam, a kormányváltás óta valami elemi erejű a gúnyáradat, a fikázás, a (mű)rettegés és a többi, de kérdem én, hol voltak ezek a kétségbeesett hangok, amikor az államadósság ennyire a plafonra ugrott, amikor kilendültek az árfolyamok, amikor a kormányfő szénné égetett bennünket külföldön, amikor tömegesen utaltak előzetes letartóztatásba az utcán találomra összefogdosott embereket, amikor az ellenzéki lapokat megpróbáltak ellehetetleníteni, vezetőiket koncepciós eljárásokkal börtönbe csukatni (mielőtt jönne a kérdés: Liszkay Gábor fegyvertartási ügye, Torkos Matild vs. Wekler Ferenc, Bencsik András vs. Mécs Imre), amikor a demokratikus választás pofájába röhögtek az ötéves adócsökkentési programmal, a trükkök százaival, a hazudtunk reggel, éjjel meg estével? Gréczi Zsoltra gondolok meg drága Bolgár úrra, meg az értelmiség balos oldalára, meg a bloggerekre és újságírókra. Oké, ők oda, mi ide. De ha nekik az szép világ volt, akkor nekünk ne kelljen már hirtelen beállni a sorba és versenytszidni a kormányt velük karöltve, most, hogy ők elvesztették a hatalmat. Nagyon elvesztették, és nem is tűnik úgy, hogy hamarosan visszavehetnék (szerencsére, mondom én), nyilván emiatt is ez a vehemencia.

Most az a módi, hogy mint szorgos méhecskék virágról virágra szállva, úgy kell témáról témára haladni, és minden állomásnál eltemetni az országot vagy annak egy részét, közjogilag, berendezkedésileg, gazdaságilag. Ha a médiatörvény kifulladt, jöhet az alkotmányozás. Ha az is kifulladt, jöhet megint valami más. És hát hol vannak ilyenkor a jobbos bloggerek, akiknek mélyen egyet kellene mindezzel érteni? "Eltűntek, ergo nagyon jól tudják, hogy nekünk van igazunk, de lapítanak, mert nem tudnak mit mondani." Nem kérem, nincs igazuk a sikoltozóknak, éppen ezért nincs is miről vitatkozni. Ha valaki százszor belesikítja az éterbe, hogy itt kérem megszűnik a demokrácia, akkor a jobbos bloggerek mondják azt, hogy "de nem szűnik meg", és a felek álljanak le vitatkozni egymással olyan dologban, aminek eleve semmi alapja? Az eddigi intézkedések alapján lesz legközelebb parlamenti választás? Lesz. Akkor van demokrácia. A jelenlegi kormányt szabad választáson választotta meg az ország szavazásra jogosult polgárainak elegendő mennyisége, csalás nélkül? Igen. Akkor miről beszélünk?

Az országhatárok továbbra is átjárhatóak, el lehet költözni, ide lehet települni, a tisztességgel megkeresett vagyon továbbra is halmozható, befektethető vagy elkölthető, lehet tiltakozni, lehet mindennek elhordani a kormányfőt, szabadon lehet véleményt alkotni, attól, hogy a legutóbb felderített gazemberséget történetesen zsidó származású emberek követték el, még nincs antiszemitizmus, amiért eljárás indul ellenük, lehet buzibárba járni és férfiaknak utcán csókolózni, és sorolhatnám. Attól, hogy valaki úgy érzi, hogy itt a világvége, és itt minden egy csapásra szar lett, még nincs (feltétlenül) igaza, és sem emiatt, sem más miatt nem kötelező a jobbos gondolkodású embereknek egy követ fújni velük. Nekem sem.

A vitának persze helye van, van is vita mindenféle fronton. Még a kormányban is, meg a prominens kormánypárti politikusok között is. Amikor ez kiszivárog, akkor persze nem az van, hogy "nofene!", hanem az, hogy "háhá, nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal...", megint a gúnyolódás. A gazdasági hírekből is csak a szar az érdekes, sosem a jó, pedig abból is van bőven. Én azt IS meglátom, és ha már meglátom, az csökkenti a rossz érzést bennem, amit ráadásul részben ez az elsöprő erejű károgás okoz.

Én itt vagyok, amennyire időm engedi. Nem bujkálok, nem lapítok, hajlandó vagyok vitázni, ha van miről (mindig van persze), de csak azért nem fogok állandóan és magamtól kormányt szapulni, hogy a sikoltozók megerősödjenek igazukban, és elmondhassák, hogy "na tessék, már a jobbosok is". Szeretném élvezni a rám nézve kedvező döntések hatásait, szeretnék örülni, ha az igazságérzetemnek tetsző dolog történik, szeretem látni, ha a kormány kiáll értünk, a mi érdekeinket nézi, és nem fekszik le (egyből) a különféle hatalmaknak a mi kárunkra. Ezt hadd engedjem meg magamnak. A kritikát meghagyom másoknak, arra úgyis van most önként jelentkező bőven.

Ha pedig valami olyat írok, úgyis vita indul itt nálam is, sőt, sokszor olyan is, ami nem volt témája az adott bejegyzésnek, és akkor majd mindenki láthatja, hogy én nem tűntem sehova. Csak éppen elfoglalt vagyok, és szelektálok a témák közül.

Ez a — szándékoltnál kevésbé összeszedettre sikeredett (de péntek délutánra való tekintettel nézzétek el ezt nekem) — válaszom a kérdésre.

Jaj, hát sutyiban elértem a 600. bejegyzést is, pedig szinte észre sem vettem. Most jöhetne a szokásos visszatekintés, a jövő elemzése, dagonyázás a keresőkifejezésekben, vagy a sajnálkozás azon, hogy az utóbbi időben olyan keveset írok, és olyan sokára válaszolok a kommentekre is (bár most igyekeztem helytállni), de ezt inkább csak tényként rögzítem, és elmesélem, mi volt ma.

Ülök odabe' az asztalomnál, mikor odajön a titkárnőnk. Aszondja, "979, kérdezhetek valamit?". Persze nem azt mondta, hogy 979, hanem a keresztnevemet, csak mivel talán akad még olyan, aki nem ismer személyesen, azt továbbra sem írnám le. "Te nem írsz véletlenül blogot?" — folytatta, én pedig rögtön reszketni kezdtem, elpirultam, és remegő hangon naivan visszakérdeztem, hogy "milyen blogot?". Erre elmondta, hogy talált egy bizonyos néven írt fantasy szöveget, és hogy az abban foglaltak mennyire emlékeztetnek az irodánkban zajló közelmúltbeli eseményekre. Itt kicsit megnyugodtam, mivel leesett, hogy ő a hajdani novellasorozatom internetre felkerült első 6 epizódját találta meg, a szerzőként feltüntetett név és az egyik e-mail címem egyezőségéből pedig rájött, hogy azt én írtam. A valósággal való hasonlóság  a véletlen műve, már csak azért is, mert azóta eltelt vagy 5-6 év, de ezt nem tudhatta.

Csakhogy a probléma még mindig létezik, hiszen az elpirulásomból és a nyilván szemmel látható idegességemből könnyen kitalálható, hogy tényleg írok blogot. Szóval:

Kedves titkárnőnk!
Ha ezt most olvasod, kérlek ne fogd vissza magad, és közöld velem, de ha kérhetem, diszkrét módon. Bár a terveim között szerepel, hogy még idén elmondom odabent, amit el kell, ezt szeretném akkor és úgy megtenni, amikor és ahogy nekem kézenfekvő. Tudod, az ilyesmi nem könnyű dolog, de nem is a buzi téma miatt, hanem mert a korábbi bejegyzéseim között szerepel pár, ami a tartalmát tekintve nem éppen hízelgő egyes kollégáinkra nézve. Nem kéne nekik is tudomást szerezni erről. Emészd meg a tudást, és ha kérdésed van, tedd fel nyugodtan, négyszemközt. Köszönöm! (Ui.: az állásod igazán nem kell féltened emiatt...)

Most pedig nyugtázom, hogy maholnap elérjük a 4000. kommentet, és közlöm, hogy arra nem fogok külön bejegyzést írni, inkább csak örülök neki.

Tegnap múlt egy hónapja, hogy a harmadik blogszületésnapomat ünnepeltem, így egy hónap volt arra is, hogy az akkor kiírt mini közvélemény-kutatásban részt vehessen mindenki, aki kapható az ilyesmire. Akkor azt ígértem, hogy a szavazás lezárása után kiértékelem az eredményeket, ez következik most.

Anno azt tanultam az egyetemen, hogy nem jó hosszú kérdőíveket csinálni, mert a kérdések számának növekedésével egyre csökken a kitöltési hajlandóság. Ott ugyan több oldalas kérdőívekről volt szó, és nem 5 darab egyszerű kérdésről, de a válaszok egyre csökkenő számából arra engedek következtetni, hogy ez a tendencia még ilyenkor is érvényes. Magyarázat lehet persze az is, hogy a kb. 90 válaszadó egy jelentős része csak úgy erre járt, nem állandó olvasóm, és az életkorra meg a nemi identitásra vonatkozó kérdések beikszelése még vonzónak tűnt, de mivel nem tervezett újra visszatérni, az igényekre vonatkozó kérdésekre már nem válaszolt. Tehette, mivel a papír alapú kérdőívekkel ellentétben, itt nem ég senki pofája, ha egy félig kitöltött ívet ad vissza a biztosnak, de én sem neheztelek emiatt (csak a szépérzékemet sérti). A mai napon 93 a legtöbb válasz, ami egy kérdésre érkezett, de ebből kettő én vagyok. Muszáj volt otthon és a munkahelyemen is válaszolgatni, különben nem láttam volna (kényelmesen) az állást. Ha ezeket kiszűrjük az eredményekből, semmivel sem kapunk más sorrendet/arányt, úgyhogy az adattisztítással nem bíbelődnék. Jöjjenek inkább a kérdések:

Hány éves vagy?

Ezt kábé előre meg tudtam volna tippelni. A legtöbben a 20-30 között korosztályból kerülnek ki, majd a 15-20 évesek és a 30-50 közöttiek következnek. 15 alatt és 50 felett kb. 2-2 válaszadó lehetett, amire én azt mondanám, hogy ez magából a korból következik. 15 alatt még nem blogokat olvasnak az emberek, 50 felett meg már nem nagyon konyítanak az internethez, de ha mégis, akkor is inkább a fontos dolgokra korlátozódik a nethasználatuk. Vádolható vagyok azzal, hogy nem egyforma méretű kategóriákat adtam meg, de erre nem is volt szükség, mivel a megadott kategóriák sokkal inkább az én korosztályom meleg életkor-kategóriáit fedik le, mintsem egyenlő eloszlást kívánnának a kérdőívbe erőltetni. (Gyerek-nyunyó-velem egykorú férfi - idősebb korosztály (a 30 ugye komoly vízválasztó)). Megállapítanám, hogy

- ezek szerint nyugodtan írhatok 18-as dolgokat is, és nem kell wok-kal, WTF-fel és hasonló tini trágyaságokkal telepakolnom a blogom, hogy megértsétek a mondandómat.
- kb. a velem egykorú, azonos korszakban, bár nyilván eltérő körülmények között nevelkedő olvasókból van a legtöbb, ami külön jó, mert akkor nem kell sokat magyaráznom, ha történelmi vagy politikai utalásokat teszek, esetleg megemlítem Jason Donovan vagy Don Johnson nevét. Na most ez vagy azért van így, mert ezek az olvasók kimondottan azért járnak ide, mert egy velük egy korú blogját olvashatják, vagy azért van belőlük a legtöbb, mert ők kimondottan egy blogolvasó korosztály. Ezt most nem fogom megfejteni.
- ugyanakkor nyugodtan használhatok olyan kifejezéseket, amik már inkább szólnak az utánam jövő generációknak, de még én is értem, miről van szó (pl. MP3-lejátszó, ilyesmi)

Nemed+identitásod?

Ennél a kérdésnél ért egy olyan vád-kezdemény, hogy a válaszlehetőségek nem fedik le a teljes nemi identitás spektrumot, de én ezt elütöttem azzal, hogy kár szétaprózni a lehetőségeket, hiszen úgysem lesz annyi válaszadó, hogy mindenhova jusson %-ban kifejezhető mennyiségű válasz. Igazam is lett, hiszen például leszbikus nő egyetlen sincs (lehet, hogy kellett volna leszbikus férfi kategória is?), de akkor Assam hova szavazott? Vagy nem is szavazott? Esetleg velem egy kategóriába, a biszexuálisba nyomta a szavazatát? Mivel az én mindkét válaszom ebben a rubrikában landolt, mondhatjuk, hogy az olvasóim 10%-a biszexuális, további 72 %-a meleg (férfi), és csak a fennmaradó 18% számít 'normálisnak'. Ez egyébként meglep, főleg a 12% női olvasó. Következtetés:
- ha merev farkakról írok szemléletesen, akkor csak 4%-nyi olvasó fog fintorogni, a többinek vagy merevedése lesz vagy — jó esetben — benedvesedik (elnézést az ízléstelenségért...)
- nyugodtan irkálhatok buzis dolgokról

Mennyire tetszik a blogom?

1% azt mondta, hogy nagyon szar. Mentségek:
- az 1% a hibahatáron belül van, szóval vehetjük úgy is, hogy nem létezik ilyen vélemény.
- azon 4 hetero férfi egyike szavazta, aki tévedésből erre járt, de akkor meg le van szarva
- olyan választotta ezt, aki nem is olvassa a blogom, de kéjjel tölti el a lehúzási lehetőség. Ő is le van szarva.
További 3% szerint elég ergya. Mentség: ők a másik 3 heteró férfi...
23% közepesre értékelte, és ezt már elfogadhatónak tartom. Nemcsak azért, mert pusztán a válaszadók negyede gondolja középszerűnek a blogom, hanem mert ezeket a válaszokat már relevánsnak és őszintének tartom. Jobb lenne, ha kevesebb lenne, de szerintem ők az a tömeg, akiknek ha nem túl kevés valami, akkor valami más túl kevés, esetleg ami az egyiknek kevés/unalmas, ugyanaz a másiknak meg sok, szóval akiknek így együtt úgysem lehet megfelelni.
53% van a pozitív tartományban, és ez már örömteli. Ez szintén borítékolható volt egyébként, mivel a többség eleve úgy van vele, hogy bár szereti a blogomat, nem tetszik neki mindig minden, márpedig ez egy teljesen hétköznapi, emberi hozzáállás. Mások nyilván azért szavaztak 4-essel, mert szeretik ugyan a blogomat, de nehogy elbízzam má' magam, azt' elkezdjek itt arcozni. Ilyennel egyébként nyilván olyanok szavaznak, akik tudják is, hogy miről szavaznak, azaz valódi olvasóim (kb.50 ember).
Végül a maradék 20% áll a 979-fanokból és belőlem (nyilván arra szavaztam, hogy ezzel kelek, ezzel fekszem). További egy-két szavazatot levonok gúnyra, és még 1-2-t az 1-essel egyenértékű, "nem olvasom csak nyomok ide valamit" szavazatra, a fennmaradóknak pedig köszönöm szépen ezt az igazán megtisztelő véleményt. Igyekszem majd ezután is úgy blogolni, hogy továbbra is kiérdemelhessem ezt a minősítést.

Milyen témájú bejegyzésekből legyen több ezentúl?

Na, ez nekem tök izgalmas kérdés. 3% ugye ezt mondta, hogy kommentben kifejti, de nem tette (szerintem), szóval ők a hetero pasik, mivel ez így azt jelenti, hogy "semmilyenből" Kiszűrjük. A játék kategória marha népszerű, mert senki sem javasolta, hogy eztán több legyen belőle. Hogy ez most azt jelenti, elég amennyi most van, vagy azt, hogy egyáltalán ne legyen, azt majd kitalálom, de a verses játék hátra levő fordulói még tuti lemennek.
A filmekről/játékokról/könyvekről alkotott vélemények arányának kívánói 3%-ot tesznek ki, szóval azt hiszem, amennyi most van ezekből, az bőven elég is.
Több politika/gazdaság/társadalom témájú bejegyzést 6% szeretne, ami szintén elég kevés, de azért álljunk meg itt egy szóra. Kezdettől fogva hangsúlyozom, hogy lassan végző szociológus hallgatóként, és a társadalmi, közéleti dolgok iránt 15 éve érdeklődő emberként sokszor elemzem magamban az országot, a világot, és ezek a témák az átlagnál jobban érdekelnek. Érthető tehát, ha a blogomban is meg kívánok osztani ilyen gondolatmeneteket, véleményeket, tehát a hasonló témájú bejegyzésekből kevesebb eztán sem lesz. Hogy több lesz-e, és kedvezek-e annak a 6%-nak, még elválik. Másrészt ha jól emlékszem, a szavazás indulásakor ez a kategória vetekedett a meleg témájú bejegyzésekkel, márpedig az elsőként szavazók azok lehettek, akik rendszeresen látogatnak a blogomra, következésképp nagyobb súlyuk van az elvárásoknak való megfelelésem terén.
Az élmények/gyerekkor a következő a sorban. Kicsit több, mint 10% olvasna ilyenből többet. Gondolok majd rájuk, és kicsit több régi emléket, és aktuális élményt zsúfolok majd ide.
A mindennapok leírása most sem elhanyagolható mértékű, de igyekszem majd ebből is többet posztolni, a meleg témájú bejegyzésekre adott számok viszont elsöprő mértékű lappangó igényt takarhatnak. Sőt, ha képzeletben kiszűröm ebből a tömegből azokat a — vélhetőleg valami homoszexualitással kapcsolatos keresőkifejezés nyomán — csak úgy erre járó embereket, akiknek a szavazata feltételezhetően ide esett, az arány még akkor is magas marad. Így aztán most nem leszek túl népszerű, de előzetesen is ki kell magamat menteni. A korábbi bejegyzéseim során többször emlegettem, hogy a magam részéről nem vagyok híve azoknak a blogoknak, amiknek az alfája és ómegája az író meleg mivolta. Ezeket is olvasom persze, de mivel az én ars poeticám az, hogy megmutassam, a meleg ember is ugyanolyan ember, mint bárki más, ha most elkezdek szivárványszín szemüvegen keresztül nézni mindent, a blogom elveszti ezen jellegét. Anno kikötöttem, hogy a pornográf tartalomtól, a nem létező egy éjszakás kalandjaim ecsetelésétől, a félmeztelen pasis képektől, a meleg hírek tálalásától, a "pénteken megyünk Alterba" tartalmú posztoktól a továbbiakban is tartózkodnék. Nem mintha ezekkel baj lenne, de annyi más meleg blogger van, aki ezeket helyettem is mind megírja. Meghagyom nekik ezeket a témákat, és a linkfalamon keresztül egyben ajánlom is őket, de a későbbiekben — legalábbis nagy tömegben — biztosan nem fogok ilyeneket taglalni. De hogy az igényeket ne söpörjem le egy mozdulattal, megoldom majd a dolgot azzal, hogy rendszeresen szedek elő alsónadrágos és farmeros ecsetelni valókat — ha már ezek a fétiseim.

Miről írjak legközelebb?

Talán a szavazáskor is említettem, hogy a kérdés nem a soron következő bejegyzésemre vonatkozik, hanem a hamarosan bevezetendő, közkívánatra bejegyzéssorozatra. Ezek szerint a — már legalább 1 éve tervezett — "melegek és skinheadek" téma a legkívánatosabb, aztán valami alsónadrágos dolog jön, ezeket pedig egy átlagos napom rutinjának leírásának igénye követi. A következő 2-3 hétben az első kettőt biztosan megírom (talán a harmadikat is), majd újabb témákat vetek fel a közkívánatra sorozat leendő tartalmát szondázandó. Megjegyzem, hogy eleinte a Defalla-paródia is az élen volt (sőt, egy ideig még első is), szóval biztosan sorra kerül még az is.

Végül mindenkinek nagyon köszönöm, aki részt vett a voksolásban. Máskor is fogok csinálni ilyet.

A blog történetében még sosem volt olyan hosszú szünet, mint most, főleg nem olyan, amit nem terveztem előre. Most így alakult. Talán a húgom érkezése, a munkahelyi stressz, vagy a zsúfolt program miatt nem volt kedvem írni, talán az volt a baj, hogy lebetegedtem, és a puszta lét is nehezemre esett, de az is lehet, hogy túlságosan kötelezővé vált ez a blogolás, és emiatt makacsoltam meg magam kissé.

Mert beköltözött ugye a húgom, sőt, már egy hete együtt lakunk. Sok vizet nem zavar, bár az utóbbi két alkalommal már az én szobámban evett, hogy velem legyen közben. Ez zavar kissé, hiszen így nem tudok sem blogolni, sem blogokat olvasni, sem a Facebookon lógni, mert nem akarom, hogy rákérdezzen, mit olvasok. De hogy küldjem át a saját szobájába? Elég szívtelen dolog lenne, de most őszintén, nem olyan ez, mint amikor a munkahelyeden vagy hót feszült, nehogy valakinek szemet szúrjon a saját blogodra adott kommentek olvasgatása? Nem azért, mert nem dolgozol, hanem azért, hogy ne kérdezzék meg, mit olvasol. A komfortérzetemet ez nagy mértékben rontja, és így a saját lakásom pár hét múlva egyértelműen megint nem lesz számomra otthon. Az előbújás ezen mit sem változtat, mert ha fürödni akarok, attól még ugyanúgy csuknom kell az ajtót, hogy csak egy dolgot említsek a sok közül. Viszont nagyon az elején vagyunk még ahhoz, hogy ezt érdemes lenne tovább ragoznom.

A munkahelyi stressz nem volt sokkal nagyobb, mint máskor, viszont a honlaptervezésbe való belevágás azért eléggé lekötötte a gondolataimat. Mondhatni szerencsére, mivel az ötletelés során már előzetesen rájöttem pár megoldásra, amivel köbgyök alá tehettem a készítés várható munkaidejét, csak engednem kellett kicsit önnön elvárásaimból. Úgy döntöttem, nem nulláról kezdem, hanem egy ingyenesen letölthető sablont kezdtem el alakítgatni, és meg kell hagyni, így is sok időmbe telt az alapok elkészítése. Pedig a fejléckép+menü kombináció esetén is lemondtam az eredeti ötletemről, és más megoldásokat is zárójelbe tettem inkább, ami miatt a régi honlapunkhoz képest kicsit talán egyszerűbb lesz az új. Cserébe viszont sokkal átláthatóbb, és jobban felépített lesz, a design meg a most el nem készülő funkciók pedig kevésbé fontosak, mint az, hogy működjön és legyen. A szépítés és funkcióbővítés ráér majd később, ez különben is az én gyermekem lesz, amit majd úgyis szívesebben nevelgetek, tanítgatok, mint más gyerekét. Ez is a blogolás ellen szólt tehát, a szellemi energiáimat ugyanis lekötöttem a felépítésen és megjelenésen való elmélkedéssel, és persze a tervezett tartalmat is eleget ízlelgettem az agyamban. Csoda, ha később már semmi kedvem nem volt valami teljesen más témán agyalni, és még meg is írni azt a blogba?

A zsúfolt program szintén örömteli dolog, mert a zömét a barátaimmal folytatom. A legutóbbi bejegyzésem utáni szombaton leutaztam anyámékhoz, ahol felkészültünk a húgom költözésére meg költöztünk, most pénteken és szombaton viszont mindkétszer éjszakáztam, és ezeket az órákat a blogolásom óta megismert barátaimmal nevetgéltük-beszélgettük végig. Utánuk viszont időbe telt hazakavirnyázni is, meg kipihenni sem igen sikerült magam. Heti háromszor edzés (elméletileg), és mostanában squasholni is eljárok, ami közel is van, és viszonylag gyorsan le is tudom, de azért mégis időt vesz el, például a blogolástól. Viszont tök jó dolog, és megismerteti velem az izomzatom eddig ismeretlen részeit is, csak kicsit drága. Főleg, hogy gyakorlatilag a második mozdulatommal eltökítettem egy labdát, majd aznap (az első alkalommal) még egy másikat is, és azóta összesen vagy 6-ot (igaz, nem mind az én érdemem). Hozzátenném, hogy a legolcsóbb labda-trió 2000 Ft, de ennél drágábbak is léteznek. Igazából nem mi vagyunk a bénák, hanem a pálya olyan, hogy a plafonzata tele van a falak mögé futó csövekkel meg üregekkel, szóval nem lehet eléggé vigyázni, mert a legextrémebb módokon képesek elnyelődni a lasztik. A lényeg, hogy nem unatkozom.

A betegség szóra sem érdemes. Vélhetőleg a húgomtól kaptam el, viszont jobban elhatalmasodott rajtam, mint rajta. Radikális orrfolyás, torokfájás, kis láz, rendkívül rossz közérzet, éjszakai fuldoklás, mostanra pedig felszakadós köhögés, ami már nem visel meg, csak jó csúnyán hangzik. A betegségérzetem is megszűnt.

A különleges ebben a kb. 10 napos kihagyásban inkább az, hogy se szó, se beszéd módon tettem, és hogy egyáltalán nem hiányzott. Sajnálom, hogy ezt kell írjam, de így van. Talán az lehetett a baj, hogy elkezdtem kötelességként tekinteni rá, betáblázni a teendőket, határidőket kitűzni magam elé (lásd verses játék), ez elkezdett egyre jobban frusztrálni, nyomasztani, és egyre inkább rám jött a makacs ellenkezés, a juszt se. Mondogattam ugyan, hogy "majd holnap", de amikor másnap sem írtam bejegyzést, egyáltalán nem furdalt miatta a lelkiismeret.

A blogszületésnap alkalmából teljesen felpörgettem magam, aztán rám zuhant a fent taglalt temérdek dolog. Ehhez jött a muszáj-érzet, a teljesítménykényszer, amitől programhibák keletkeztek, majd összeomlott az egész rendszer. Kénytelen voltam kicsit kikapcsolni magam, hogy hűljön a proci, pihenjen kicsit a ventilátor, meg a többi alkatrész. Most jöhet a reboot, a rendszer újbóli felépítése, a kommentekre válaszolás, az illusztrációk keresése a csak-szöveg bejegyzésekhez, a kérdőív kiértékelése, az ígéretek betartása, KKP, IMF, verses játék meg a többi.

Ma van pontosan 3 éve annak, hogy megírtam az első bejegyzésem. Olyan lett, amilyen, de akkor még nemigen terveztem, hogy 3 év múlva is szennyezem majd a webet. Szennyezem mégis.

Visszatekinthetnék, és az alkalomra való tekintettel kiválogathatnám a kedvenc X bejegyzésem, de nem teszem. Előszedhetném a legjobb keresőkifejezéseket, de arra rendszeresítettem egy sorozatot, most nem dagonyázom bennük sem. Leírhatnám, mi mindent adott nekem ez a blog eddig, de azt rendszeresen felemlegetem. Minek írnám le megint? Vagy akár elmerülhetnék a statisztikákban is, de az meg unalmas, különben is tudjuk, hogy minden paraméter egyre nagyobb, hiszen ez a kommentek számából látszik.

Sokkal inkább előre tekintek, és ezúttal azt találtam ki, hogy tartok egy közvélemény-kutatást. Mondjátok meg ti, milyen a blogom, és merre menjen tovább! Ha nem is mindig az lesz a jövő zenéje, amit ti szeretnétek, azért hajlandó vagyok figyelembe venni az igényeket, és kedvezni néha. Természetesen egyébként minden megy tovább a régiben, hol sűrűbben, hol ritkábban írva a bejegyzéseket, variálva a témaköröket, stb. stb... de a rizsa helyett jöjjenek inkább a kérdések.

Először is kíváncsi vagyok az olvasók összetételére, és ez a két kérdés számomra mélyebb összefüggéseket is megvilágíthat.

Aztán arra is kíváncsi vagyok, nemi identitás tekintetében hogy állok az olvasóimmal:

Lássuk, aki erre jár, mennyire elégedett azzal, amit nálam talál (1-5-ig lehet szavazni, 1-es a legrosszabb). Természetesen a skála egyénileg is értelmezhető:

Jöjjön a kívánságok általános felmérése. Milyen témákat szeretnétek gyakrabban olvasni nálam? Felsoroltam néhányat, de kommentben természetesen plusz is megadható (bár így elvész az anonimitás). Nyilván ha valamiből több lesz, minden másból kevesebb, de ez nem jelenti azt, hogy ezentúl ne mindig arról írnék, amiről éppen kedvem van. Ennek a kérdésnek a végeredménye csak egy picit eltolja az arányokat, semmi mást nem jelent.

Végül (hogy ne vegyem nagyon igénybe a segítőkészségeteket) egy utolsó kérdés, amihez egy kis adalék: szándékaim szerint egy kicsit interaktívvá tenném a blogot, aminek az egyik lépcsője az lesz, hogy rendszeres időközönként egy hasonló kis szavazást csinálok. Mindig megadok majd néhány témát, és ezek közül, amelyik a legtöbb szavazatot kapja, azt megírom mondjuk 2 héten belül. Amint megírtam, ismét kiírok egy szavazást, és így tovább. Jöjjön most az első ilyen:

Köszönöm mindenkinek, aki segít, és köszönöm mindenkinek, aki olvas, kommentel, ide látogat.