blog bejegyzései

...ot írni? Mint azt az első bejegyzésben már említettem, nekem közlési kényszerem van. Akik egy asztalnál ültek velem a mostani blogtalálkozón, azok tapasztalhatták, hogy ha beszélni kell, nincs félnivalóm (leszámítva a szóbeli vizsgákat). Nyomom csak nyomom, bármilyen témában, maximum hülyeségeket mondok. Minden téma érdekel, és mindent tudni akarok. Ráadásul van bennem némi pedagógiai késztetés is: állandóan mindenkit tanítani akarok. Oké, ez nem annyira jó tulajdonság, cserébe viszont rendkívül idegesítő tud lenni. Majdnem annyira mint, hogy imádok magamról beszélni: ÉN mit olvastam, ÉN mit hallottam, VELEM hogy történt, stb. Ez sem túl jó tulajdonság.

Itt viszont senki nem szól közbe, meg vissza sem, nyugodtan kiélhetem magam mindhárom aspektusból. Ha meg valakinek nem tetszik, van egy kis X a jobb felső sarokban, az megoldja a dolgot (vagy kommentben megvitatjuk). A legutóbbi történések tükrében jegyzem még meg, hogy  ez külön egy jó lehetőség elmesélni valaki-bárki-akárki számára az engem foglalkoztató, velem történő dolgokat, tehát még hasznos pszichológiai mellékhatása is van.

...ot olvasni? Amint az előbb is írtam, mindent tudni akarok. Sajnos olyan dolgokat is, amikre semmi esélyem, mint például, hogy a buszon velem szemben ülő valaki-bárki-akárki fejében éppen mi jár. Van-e férje/felesége, vagy esetleg inkább a saját neméhez vonzódik? Mit evett tegnap, és miért éppen azt, milyen alsógatyát hord, milyen filmeket szeret? Nem sorolom. A vadidegenek ott vannak előttem hús-vér valójukban, de ezekre a kérdésekre tőlük nemigen kaphatnék választ. Itt egy csomó ember mindennapjairól, érzéseiről olvashatok, és még a fenti kérdésekre is megkaphatom a feleletet, viszont (legalábbis alapból) nem tudom archoz kötni az olvasottakat.

...találkozón részt venni? Na pont ezért. Itt össze tudom kötni az olvasottakat meg az embert magát. (Úgyhogy szégyellhetitek is magatokat, hogy ilyeneket irkáltok!). Ráadásul átlag feletti szellemi szintű emberekkel tölthetek órákat, meghallgathatom eleddig napvilágot nem látott gondolataikat, beszélhetek nekik arról, amiről a legjobban szeretek (magamról), megehetem a süteményeiket, lerészegedhetek a társaságukban, és a tapasztalatokból kiindulva partnerközvetítés gyanánt is meglehetősen jól funkcionálna az esemény (ha nem volna párom már így is).

Na ezért.

Egyszer már megírtam ezt a bejegyzést, de karbantartás miatt elszállt, úgyhogy most jó pár órányi rápihenéssel nekiveselkedek még egyszer. Én lehettem volna az első, erre utolsó leszek. Na mindegy.

Szóval itthon összekészültem szépen, és mivel az este egy szülinapi bulira is hivatalos voltam, magamhoz vettem az ünnepelt ajándékát is. A sarkon még beharaptam némi hamburgert, hogy az esetleges alkoholfogyasztás ne csapkodjon meg nagyon (így is félő volt, hogy hülyét csinálok magamból). Mivel a Kálvin tér egy ideje fel van robbantva, fél Budapestet meg kellett kerülnöm, hogy odataláljak a Tandembe. Bent egy kissé meglepődtem, amikor egy csomó öltönyös fiatalemberbe botlottam, de a pultos sráctól megtudtam, hogy ez nem az a társaság (egyúttal meg is nyugodtam, hogy mégsem vagyok alulöltözve).

Amikor odaértem, még csak 6-7 emberke ült bent, köztük Wiko, aki el akarta velem hitetni, hogy nem jön, aztán meg mégis de. Viszont ezt megsejtettem, úgyhogy nem is lepődtem meg. Hamarosan jöttek a többiek is, míg végül már nem is volt elég a hely (amit folyamatos tereprendezéssel igyekeztünk tágítani). Rögtön az elején legurítottam egy ágáncshos kólát (Hubertus), csak az oldódás kedvéért, amit hamarosan követett egy újabb is. Ahhoz képest, hogy az elején milyen megilletődött volt a hangulat, a társaság felszaporodásával, és Gusék megérkezésével nagyon beindult mind a beszélgetés, mind az ismerkedés. A mi asztalunknál is élénk traccsparti folyt Wikoval, Virággal, meg YShouldIBaSaint-tel, de ott ült a közelben Littleearthquakes is. Zömében az asztrológia volt a téma, de azért kilengtünk erre is, arra is. Meglepő volt, hogy Virág milyen nyíltan beszél a legkényesebb témákról is, ami aztán némileg rám is átragadt, és a nagy felszabadultságban sikerült is Wikot megbántanom. Hiába, egy otromba alak vagyok. Kaptunk közben mindenféle finomságokat, és még a százfelé szakadni kívánó Gus is odaült közénk egy rövid időre.

Sajnos iszonyú gyorsan elrepült az idő, nekem pedig folyamatosan időbeli engedményeket kellett tennem magamnak az indulás tekintetében. Végül egy újabb Hubertus elfogyasztása után kénytelen-kelletlen távoznom kellett. Kyan nézett is cefetül, én meg azt néztem, hogy vajon miért néz olyan csúnyán rám. Pedig nagyon szerettem volna vele beszélgetni, már csak azért is, mert az ő blogjának (éjszakába nyúló) elolvasása után láttam neki magam is blogot írni. Különben is példakép.

A szülinapi buli már közel nem volt ilyen izgalmas, és messze nem éreztem magam olyan jól, mint a bloggerekkel (és bloggerinákkal). Eleve mindenki be volt már baszva mire odaértem, ráadásul kialakult asztaltársaságokban beszélgettek a számomra legunalmasabb témákról. Vagy éppen pókereztek, csocsóztak vagy szimplán csak azon vetélkedtek, ki ivott többet, vagy hogy ki van jobban bebaszva. Az éjszaka folyamán igyekeztem elfogadható beszélgetőpartnert találni, és közben végig azon tűnődtem, mennyivel jobb lenne, ha nem kellett volna eljönnöm. Megittam még két Zombit, majd egy negyedik Hubertust, és végül egy érdekes politikai témájú beszélgetést követően elindultam haza.

Hajnal háromkor értem haza, és fél tizenegyig aludtam. Bár nem éreztem magam berúgva, mégis olyan alkoholgőz volt a szobámban, hogy alig bírtam kiűzni (közben lefagyasztottam a hátam), és most is kissé másnaposnak érzem magam.

Legközelebb remélem nem kell engedményeket tennem, és végig maradni tudok (és minél több embert megismerhetek). Ráadásul a bloggerek nyilvánvalóan átlagon fölüli szellemi tőkével és/vagy érzelmi töltéssel rendelkeznek, ami nálam eleve biztosíték arra, hogy jól érezzem magam a társaságukban.

A fenti cím nem az ismert márka akar lenni, hanem egy igen durva káromkodás rövidítése, ami az imént csúszott ki a számom, amikor az elég hosszúra sikeredett beszámolóm második része karbantartás miatt elszállt. Mivel még egyszer nem vagyok hajlandó bepötyögni, ezért csak holnap olvashatjátok a társaságról szóló részt. Addig is belinkelek egy újabb Peter Gabriel számot, ami az egyik kedvencem, és amivel most az igen elbaszott kedvemet javítgatni igyekszem.