RSS
Reggelenként, amikor felkelek, a gépem bekapcsolása után az egyik első dolgom, hogy megnézzem az előző napi blogstatisztikát. Mindig örülök, amikor azt látom, hogy nőtt a "kereső kifejezések" pontnál látható szám, és rögtön meg is szoktam nézni, milyen kifejezésekkel találtak rá szerény kis blogomra. Gyakran rögtön meg is van a reggeli jókedv, amikor irdatlan baromságokat látok itt. Szerintem ezzel sokan így vagyunk. Most, hogy ez a szám majdnem elérte a 200-at, itt az ideje mazsolázni közülük egy kicsit. Hozzá kell tennem, hogy a kifejezések fele olyan, amikről tutifix, hogy ilyen kontextusban sosem írtam, de hát Google bácsi (és barátai) jobb híján mégis engem dobtak ki az információra éhes netezőknek.
A leggyakrabban előforduló kifejezés természetesen a, na mi? Meleg blog? Neeeem. A rádiókabaré. Becsszó, hogy 2-nél többször nincs nálam leírva ez a szó, de ezek szerint az internet világában máshol még kevesebbszer szerepel. A meleg blog csak a második, bár, ha hozzáadom a blog meleg, a meleg srác blog és a melegek blogjai szókapcsolatokat is, akkor persze beelőzi a rádiókabarét még a kabaréval és a Mikroszkóp kabaréval együtt is. Meleg és biszex az persze mindenhogyan előfordul: zuhanyzo meleg, népliget meleg, melegek himnusza és még meleg segg is van. Ez utóbbira remélem, nem átvitt értelemben ajánlott fel engem a progi. Egy csomó érthető és indokolt keresőkifejezés között van egynéhány olyan, amit nem tudok hova tenni. Mire számított az illető, amikor beírta a keresőbe, hogy beképzelt, tűdőégés, fiatalember vagy gyűlölet? Ezek találtainak száma szerintem így tízmilliós nagyságrendű, de ott a másik véglet is, amikor irdatlan hosszú kifejezést pötyögött be a valaki. Pl. olyan homo videok ami rögtön letölthetö ingyen és regisztrácio nélkül, vagy south park magyarul es vegig föl van veve videok, de nekem tetszett még a született feleségek szereplők kis buzi is.
Ha idetalálása után esetleg még a mai napig is olvas, akkor elmesélhetné nekem az illető, mi a franc az a nulla szakadás, a másik pedig, hogy tudtam-e segíteni a skorbió basz témában. Kielégítettem-e vajon annak az emberkének a kíváncsiságát, aki az így szopok kifejezés nyomán keveredett ide? Ha jól emlékszem, erről nem írtam sehogy sem, tehát a lelkes olvasó a mai napig nem tudhatja, hogy nagyon szeretem-e a szexnek ezt a formáját vagy csak kicsit (vagy sehogy sem), hogy ha mégis szeretem, akkor meddig csinálom és hogyan. Persze az is lehet, hogy mégis írtam ilyenről valamikor, csak elterelte a figyelmemet az a tény, hogy éppen tele volt a szám valamivel. Javaslom, hogy keressen tovább, hátha a bloggerinák hasznos tanácsokat tudnak adni.
Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy gratuláljak annak, aki 5000 fő megvendégelése kapcsán járt nálam. Jó kis muri lehetett, meg kell hagyni. Ha lesz időm, majd megpróbálom megtalálni a beszámolót, talán a kurva sok mosogatnivaló célra vezet.
Mekkora az átlag ember karja? Hát ez is biztosan érdekes téma lehet, ennek ellenére még sosem gondolkodtam el rajta, így nem is írtam még róla egy szót sem. Azért nem szeretném, hogy csalódj, ha ismét erre jársz, ezért elárulom, hogy nekem mint átlagos fiatalembernek a vállamtól egészen az ujjam hegyéig ér.
Hogyan állítsam be a hajam? Segítek: középen még egy kis zselét nyomass rá, azt a tincset meg kotorgasd úgy egy kicsit jobbra. Nem, a másik jobbra. Na így már szép vagy.
Vélemények könyvelőkről. Csupa jó fej, jóképű, izmos pasi. Felejtsd el, hogy kopaszodnak meg, hogy könyöklőt viselnek munka közben, ehelyett bronzos bőrrel, egy szál tangában flangálnak az irodákban. Kedvesek, aranyosak és hihetetlenül sokat tudnak. Remélem, hogy most már a te véleményed is jobb rólunk.
Hogyan szakítsunk szerelmünkkel? Ha megtaláltad a választ, akkor egy kommentbe írd már meg légyszi a helyes módot, hátha nekem is szükségem lesz rá. Én mondjuk elé állnék, és azt mondanám, hogy szakítani akarok ezért meg ezért, de lehet, hogy én túlságosan maradi vagyok.
Hogyan bolondítsuk okosan a pasit? Ez meg a másik, már nem is mondok semmit (de ilyet sem írtam eddig).
És akkor jöjjön a főnyeremény: közös maszti apámmal. Hát ez már valami. Mindig tudtam, hogy az én szexuális kultúrám és eddigi élményeim messze nem merítik ki az összes lehetőséget, de merem állítani (ehe-ehe), hogy ez már túl van azon a képzeletbeli határvonalon, ami után a "sosem vetemednék erre" kategória van.
Ha elértem az 500 kereső kifejezést, újra jelentkezem ebben a témában, addig pedig szurkolok a rádiókabarénak, hogy ne veszítse el aranyérmes pozícióját. Micsoda hülyeség ezzel idejönni...
Akkor most némi rápihenés után jöjjön, aminek jönnie kell! Fejtsük meg együtt a nemi indentitásomat, hogy ne csak számomra legyen nyilvánvaló, ami az, hanem minden kedves olvasómnak is.
Mivel mostanában közvélemény-kutatásból úgyis kérdőívet kell szerkesztenem, gondoltam, összekötöm a kellemeset a hasznossal, és ezt az eszközt használom fel a nemes cél elérése érdekében. Szerkesztek egy (rendkívül szakmaiatlan) kérdőívet a témában, majd rögtön meg is válaszolom a kérdéseket (hogy jó példával járjak elöl), a végén pedig meglátjuk, mi sült ki az egészből.
1.Kiket nézel meg inkább az utcán/metrón/házibuliban, a fiúkat vagy a lányokat? (fiú:+1, lány: -1)
Fiúkat. (+1)
2.Ha egy szép, meztelen lány bepucsítana előtted, éreznél-e késztetést, hogy magadévá tedd? (Igen:-2, nem: +1)
Igen. (-2)
3.Ha egy helyes fiú tenné ugyanezt? (Igen: +2, nem: -1)
Igen. (+2)
4.Vannak-e nőies(nek tartott) megmozdulásaid? (Vannak:+1, nincsenek:-1)
Nincsenek. (-1)
5.Szeretnél-e hagyományos értelemben vett családot, avagy el tudod-e képzelni magad apaszerepben? (Igen: -2, nem: +1)
Igen. (-2)
6.Úgy öltözködsz mint egy hetero- vagy mint egy meleg? (Hetero:-1, meleg:+1)
Inkább mint egy meleg. (+1)
7.Melyik nemet vizslatod meg egy (hetero-) pornófilmben? (Férfi:+2, nő:-2,mindkettő:+1)
Férfiakat, de nem kizárólag. (+1)
8.Képes lennél-e tartós párkapcsolatra azonos neművel? (Igen:+2, nem:0)
Igen. (+2)
9.Ellenkező neművel? (igen:-1, nem:+2)
Igen. (-1)
10.Ha nem lenne (vagy ha jelenleg nincs) párkapcsolatod, milyen neműt választanál inkább társnak (/szexpartnernek)?(azonos neműt:+2, ellenkező neműt:-2)
Azonos neműt. (+2)
Kiértékelés:
(-13) — (-11) pont: teljesen hetero vagy, maximum a melegeket követed a divatban. Ne aggódj magad miatt.
(-10) —(+12) pont: többé-kevésbé meleg vagy, úgy is mondhatnánk, biszexuális. Két végén égeted a gyertyát, vagy csak azzal vert meg a sors, hogy fűbe-fába szerelmes leszel. Szar lehet, amiért a heteroknak buzi vagy, a melegeknek meg megbízhatatlan. Így jártál...
(+13)—(+15) pont: sajnos el kell keserítsünk, te bizony meleg vagy (a -11 — -10 kategóriásoknak: buzi), még akkor is, ha apai ösztöneid azért még munkálkodnak. Melegfelvonulás éjszakáján ne kóricálj a belvárosban...
(Természetesen további releváns kérdések is feltehetőek, mint például "szedeted-e a szemöldöködet?", "gyantáztatod-e a mellkasodat?", "aloe verás törlőkendőt használsz-e masztihoz avagy sima papírzsebkendőt (esetleg újságpapírt)?", stb. de a fenti 10 kérdés is tökéletesen alkalmas bizonyos egyének biszexualitásának igazolására/cáfolására, a túl hosszú kérdőív pedig elveszi a válaszoló kedvét a közreműködéstől).
Hát bizony, nekem 3 pont jött ki, ami a 28 pontos felosztásnál a biszexuálistól kicsit melegebbre van. Jé, ez telitalálat! Nem is értem, hogy a saját magam által szerkesztett, önkényes pontozású, minden szakmai szempontot zárójelbe tevő kérdőívemnél hogyan jöhetett ki ez az eredmény... :)
De a komolyságot továbbra is félretéve jöjjön egy újabb szociológiai ihletésű kategorizálás, avagy a 979-féle nemi identitás skála, amin tényleg mindenki bejelölheti magát (fenti kérdőív ugyanis nem igazán alkalmas a létező beállítódások teljes spektrumának hiteles meghatározására):
(Csak pöccsel rendelkezők számára!)
1. prűd heteroszexuális: legjellemzőbb mondatod, hogy "minden buzit ki kéne irtani!", és ezt így is gondolod. Elképzelhetetlennek tartod, hogy kézfogáson (és gól miatti örömködésen) felül bármilyen módon hozzáérj egy másik férfihez, és egy másik férfi vékony hangja vagy úgy felejtett kisujja miatt rögtön vaskos tréfákat eresztesz meg.
2. heteroszexuális: tisztában vagy a melegek létezésével, viccelődsz is rajtuk eleget, de jobb szeretnéd, ha a közeledben egy sem lenne. Szex csak nővel, minden más undorító számodra (na jó, egy-két segédeszköz még belefér).
3. toleráns heteroszexuális: elfogadod a melegek létezését, számodra ők olyanok, mint bárki más. Sőt, még van is ismerősöd, és nagyon jófej illetőnek gondolod. Azért le nem feküdnél más férfivel, de tőled ezt nyugodtan megteheti bárki más (azért anno a közös maszti nem volt ellenedre).
4. kíváncsi hetero: alapvetően a nőkhöz vonzódsz, de izgatónak tartod a gondolatot, hogy kipróbálj valamit egy másik férfivel. Kivernéd neki, vagy hagynád, hogy ezt ő tegye meg veled, talán tovább is mennél (már majdnem ötös kategória, de még ide tartozik, ha passzív szerepre is hajlandó lennél). Azért neked még ugyanolyan rendezett családi életed lesz, mint másnak.
5. hedonista biszex: sokak szerint te vagy a legocsmányabb fajta, aki csak létezik. A szex a hajtóerőd (mint sok mindenki másnak), azonban neked mindegy kivel, csak lyuk legyen. Amerre jársz összetört szívek és megalázott emberek maradnak utánad. Pfuj!
6. valódi biszex: a klasszikus biszexuális, aki nemcsak szexelni képes mindkét nemmel, hanem érzelmi kötődés is kialakulhat benne. Egy ideig élsz is a lehetőséggel, de végül a társadalmi megvetéstől való félelem a hagyományos párkapcsolat felé hajt (és ha elég szerencsétlen vagy, egész életedben szenvedni fogsz a ki nem élt ösztöneid miatt).
7. átbillent biszex: sokkal közelebb vagy a meleg mivolthoz, mint a heterosághoz, azonban ez ellen foggal-körömmel tiltakozol, mint ahogy az ellen is, hogy a biszexeket nem önálló nemi identitásúak csoportjaként, hanem önnön melegségük ellen tiltakozó egyedeknek tekintsék. Még arra is képes vagy, hogy hülye, áltudományos kérdőíveket szerkessz vagy, hogy mindenféle skálák megerőszakolt (és csak a decimális beosztás kedvéért kitalált) kategóriájába sorold be magad, csak hogy igazold magad, holott ha a jelenlegi azonos nemű pároddal szakítanál, utána is fiút keresnél magadnak. Valld be! (Nem! Nem!! NEM!!! Na jó, de...)
8. heteros meleg: te bizony már csakis a fiúkra hajtasz, azonban a külvilág felé igyekszel ezt a legmesszemenőbbekig titkolni. Igényes vagy, és követed a divatot (vagy nem), valamint a helyes srácokat az utcán. Nők? Ugyan! Minek, amikor a múltkor is az a helyes pincér srác...
9. meleges meleg: kézkrém, szoli, festett haj (vagy a legújabb divat szerinti (vagy a legújabb divat szerint festett)), szedett szemöldök, csupasz test, ajakír, ezüstgyűrűk, Eastpak övtáska, szőrmegalléros kapucnis kabát, leplezni kívánt vagy leplezetlen nőies mozdulatok, más buzik folyamatos fikázása, hátuk mögött áskálódás-szarkavarás. Magadra ismersz? Akkor ne keresd tovább, hogy melyik kategóriába tartozol (még akkor se, ha nem mindent érzel jogosnak az iménti felsorolásból).
10. férfi testbe zárt nő: na, neked a legszarabb a Földön. Konkrétan nőnek kellett volna születned, mert mindenkitől csak a legdurvább megvetést kapod. De hát a neccharisnya, a smink, a boa, a paróka, meg a tűsarkú cipő még a legtöbb melegből is leginkább csak egy mosolyt vált ki (viszont az első kategóriásoknál meglepően gyakran jössz be, de csak szigorúan titokban).
Mindezek után van még kérdés? Hogy mi? Ja, hogy biszex vagyok-e vagy meleg... Hát erre majd egy következő alkalommal válaszolnék.
Nos, drága egynehány olvasóm, akik lelkesen faljátok soraimat, némelyiktek naponta többször is, némelyiktek Romániából, és te (ti) is onnan a messzi USA-ból, mire reggel felkeltek, én már nem leszek itthon. Na persze ez máskor is előfordult már, de akkor dolgozni mentem, most viszont életemben először végre átlépem a történelmi Magyarország határát, és világot látok. Szlovákiába úgy megy az ember fia, mintha csak hazajárna, na de a lengyel-magyar barátságot nem minden nap van alkalma erősíteni, ezért minden hasonló lehetőséget ki kell használni. Ezt fogom tenni.
De hogy ne unatkozzatok nélkülem, két játékra is invitállak benneteket. Ezekkel ellehettek, amíg én nem vagyok itthon, és amikor 5 nap múlva hazajövök (ha élve hazajutok), magam is nyilván jót szórakozom majd rajta(tok). Nem kell izgulni, nem lesz nehéz.
Tehát az első játék: találjátok ki, mit felejtek itthon! Szándékosan persze semmit, de mindjárt megjön Rolcsi azzal a táskával, amibe pakoltatni szeretne engem (hű, micsoda szószerkezet!), és akkor jó nagy kavar lesz, és számtalan ellenőrzés, leltározás és figyelemfelkeltés után is tutira kimarad majd valami, ami (remélhetőleg nem) létfontosságú. Közjegyzőre semmi szükség, mert még én sem tudom, mi lesz a megfejtés, de aki beletrafál, azt becsszó megajándékozom egy csokisbigyóval, vagy bonbonizével, esetleg egy banános nyaflattyal.
Ez eddig könnyű, de jöjjön a második játék: ez már kicsit nehezebb és komolyabb is (láthatóan per pillanat marha komoly vagyok), de még mindig eszeveszetten könnyű. Kíváncsi vagyok, mit gondoltok, mik az alábbi szubkultúrák legjellemzőbb öltözködési kellékei: rockerek, rapperek, deszkások, technosok, barbie-lányok, melegek, raszták, emosok, skinheadek, punkok + ha nektek eszetekbe jut olyan jellemző szubkultúra, ami innen kimaradt, akkor azt se hagyjátok ki. Tessék, lehet nyílt vitát folytatni. Milyen ruhadarabokat hordanak, mik a jelvényeik, milyen kiegészítőket aggatnak magukra, milyen hajviseletük van (és egyéb jellemzőik)? Nyugodtan tessék sztereotípnek lenni, pont az a lényeg. Természetesen én tudom a választ, nem azért kérdezem, de arra is kíváncsi vagyok, mit gondolnak az átlagos blogolvasók (mind a kb. 10, aki rám néz néha...) ezekről a csoportokról. Másokat is bevonhattok, megkérdezhettek. Szedjük össze e népek legjellemzőbb külsőségeit. Érthető vagyok? Na ugye!
Akkor én most mindjárt le leszek feküdve, aztán meg el leszek menve, és csak vasárnap leszek visszajőve (a Zsoltinak meg szólva lesz). Addig is: jó játékot mindenkinek! Nekem meg jó utat!
Jaj, köszi, aranyosak vagytok.
Mivel ma odabent péntekesítettük a csütörtököt, és ezért már fél háromkor leléptünk, volt időm elszaladni a Tescoba, és vacsorára valót vásálni meg a már hetek óta felírt elnefelejtsekvenni dolgok közül is kipipálhattam egy keveset. Mivel a hétvégén Rolcsika nem lesz, meg én is leutazom anyámékhoz, a ma este az utolsó találkozásunk vasárnap (hétfő?) előtt. Gondoltam, összedobok valamit mire jön, és nagy lelkesedéssel csaptam a lovak közé. Főzni ugyan alig tudok (nemigen szorulok rá), de a mindenféle hideg készítmények terén egyre zseniálisabbakat alkotok. Mindkét étel gyorsan összedobható, tapasztalataim szerint a hűtőben való tárolásuk csak javít rajtuk (összeérnek bennük az ízek ), úgyhogy nem baj, ha 2-3 napig nincs alkalmunk elfogyasztani őket. Ráadásul nagy előnyük, hogy egy csomó félig megevett hűtőtartalmat felhasználhatunk hozzájuk, ami így elutazás előtt külön jó, mert csökkenti a majdani kidobott étel mennyiségét (és egyúttal az efölött érzett lelkiismeret-fulladás mértékét is). Notehát:
Gyümölcssatála 979-módra (őszi verzió)
Mivel a párom imádja az ÉN gyümölcssalátámat, lehetetlenség, hogy egy Tesco-látogatás után ne kerüljön sor egy ilyen összedobására. Első lépésben vegyük elő a délután kizárólag e célra vásárolt viszonylag nagy űrtérfogatú műanyag Curver edényünket, majd alaposan tisztítsuk meg, mert az áruházban egy csomó ember összefogdosta a szaros-fikás-mosatlan kezeivel, hogy megnézegesse, és aztán mégse vegye meg. Miután ezzel megvagyunk, bontsunk fel egy doboz konzerv-epret és egy doboz darabolt (nem szeletelt!) konzerv-ananászt, majd borítsuk az edény aljára, levestül! Persze a friss gyümölcs jobb volna, de akkor nincs mellé lé, márpedig az kell az összeéréshez. Fogjunk 3 közepesen hosszú (étkezési) banánt, de a nem túl érett fajtából, ezeket vágjuk karikára, majd egyenletesen elosztva dobjuk be az edénybe őket. Egy szem nagy kopaszbarack elég bele, főleg, ha az a manapság kapható ölésre alkalmas fajta van csak a hűtőnkben. Ezt is felkockázzuk, azt' bele. Sajnos az utolsó két komponens a Földön csak nekem áll rendelkezésemre, ezért ha bárki megpróbálja utánam csinálni a fentieket, maximum csak gyenge epigon lehet, de ha egyszer alkalmam lesz bármelyik olvasómat is megvendégelni, képet kaphat majd arról, hogy milyennek is kellett volna lennie gyenge kis próbálkozásának. Tehát az egészre jön még fél üveg anyukám-féle almabefőtt levestül (pont az a fél üveg, ami már két hónapja a hűtőben árválkodik, és elfogyasztásra vár), valamint fél üveg anyukám-féle cseresznyebefőtt magostul-levestül (a lé is csak fél). Végül az egészet óvatosan forgassuk egybe, passzintsuk rá a fedőt, majd be a hűtőbe. A dunsztosüvegeket mosogassuk el, és a következő adandó alkalommal vigyük vissza édesanyámnak, vagy pedig viseljük az ellenkező esetben kilátásba helyezett lebaszást (a fedél nem kell, mert a nyitáskori feszegetéssel elbasztuk, és nem zár többé rendesen).
Majonézes mindensaláta 979-módra
A másik nagy kedvencet pirított vagy friss kenyérrel ehetjük (előbbit azért, hogy megszáradás helyett elfogyjon), vagy sültek mellé köretképp, esetleg savanyúság helyett is fogyaszthatjuk. Egy mély, öblös tál aljára kotorjunk ki egy doboz tejfölt (nem Danone-t, mert az szar és különben is bojkottáljuk, főleg, mert a Győri kekszet Szlovákiában csináltatja), aztán nyomjunk rá majonézt ízlés szerint. Egy doboz konzervkukorica a következő komponens, amit lé nélkül kotorjunk a tejfölös masszába, majd jöhet minden egyéb, ami a hűtőnkben van. Egy 8 centis (étkezési) kígyóuborka felkockázva, egy szem paradicsom (csak a színe kedvéért) és egy fél fej vöröshagyma (vágjuk úgy, hogy szálakra szét lehessen szedni). Előbbiek a mennyiséget növelik, utóbbi a leheletünket teszi egy fokkal elviselhetetlenebbé (de kell, és baromi egészséges). Most jön az extra: 8-10 szem négybe vágott ecetes gyöngyhagyma, két kisebb felkarikázott csemegeuborka (az a 6-9 centis fajta) és két, szintén felkarikázott füstölt virsli. A kupac tetejére jöhet újabb doboz tejföl, majd újabb adag majonéz. A hűtő mellől való felállás után szidjuk le az Istent az égből, amiért nem csuktuk be a szekrényajtót. Miután lelohadt a púp a fejünkről, intenzíven keverjük össze eddigi munkánk eredményét, majd kóstoljuk meg. Na, akkor most tegyünk bele még egy kis majonézt, mert kevés lett, majd egy egészen kis mustárral bolondítsuk meg a trutymónkat. Tegyük ezt is a hűtőbe, mosogassunk el, majd amint meghallottuk mobiltelefonunk csörgését, szaladjunk be a szobába, és vegyük fel azt. Ha a párunk közli, hogy akkor ő mégsem jönne át, akkor keseredjünk el, gondolatban basszuk ki az imént elkészített rengeteg szarságot a kukába (ínyencek a WC-be), majd vesszünk vele össze. Higgadjunk le, folytassunk a mosogatást, majd újabb telefoncsörgés és újabb rohanás után nyugtázzuk párunk sértődött "Jól van, akkor megyek" kijelentését, és örüljünk, hogy az egész intermezzo nem a készítési folyamat előtt/alatt esett meg, mert így még bele tudtuk adni szívünk-lelkünk melegét is, amitől az egész igazán finom lesz (és amit az utólagos összeveszés már nem tud visszaszedni az ételből).
Jó étvágyat!