kondi bejegyzései

1. Úgy döntöttem, blogolok valamit, ha hosszadalmas, kifejtősre nincs is időm/kedvem, legalább pár napi apróságot. Aztán lehet, hogy máskor is lesz ilyen, akkor majd sorozatot indítok belőle.

2. Az utóbbi napokban sikerült visszaolvasnom két blognyi tetemes lemaradást. Ha lesz elég időm, a többiek is sorra kerülnek, aztán talán még a kommentelésig is eljutok.

3. Maholnap államvizsga. Hogy mikor, azt nem tudom, hogy miből, azt igen, hogy mi lesz az a két kérdés, amit a szakdogámmal kapcsolatban még ki kell fejtenem, megint nem tudom. Hogy mikor tudom meg, amit nem tudok, azt szintén nem tudom. Jók a kilátások. Ja, és persze baromira nincs kedvem tanulni. Úgy unom már ezt...

4. Hogy van az, hogy az üzletekben az áruk minősége és ára olyan végletesen alakul? Egyik nap 300-ért kapni egy kosár kőkemény, szájkimarós kivit, másnap 500-ért ugyanazt, egy hét múlva megint 300-ért (persze 299, nehogy má' kerek legyen) puha és érett verzióban ugyanezt a gyümölcsöt. Mindezt ugyanabban a boltban, ugyanazon a polcon. Nem csoda, hogy az öreglányok állandóan végigmasszíroznak minden gyümölcsöt.

5. Fárasztó dolog egyszerre két helyen is dolgozni. Van ugye egy cég, akinél kihelyezett könyvelést folytatok, de ehhez egy héten egyszer kell csak menni, fél napra. Most viszont hó vége van (könyvvitelileg), előzetes mérleg is kell nekik, szóval a mai fél nap után holnap még jön egy teljes nap is. Utálom, hogy ott nincs hatalmam, hogy idegen a közeg, és hogy mindig másra kell várni, hogy haladhassak a munkámmal. Ráadásul mintha állandóan tesztelnének. De kell a pénz, nem lehet válogatni (és ez nem is kevés pénz).

6. Hónapok óta nem voltam edzeni. Hol az anyagi keretei nem voltak meg, hol az időbeli keretek hiányoztak hozzá, és mivel ebben a hónapban egyik tényező sem áll rendelkezésre, úgy döntöttem, itthon is súlyzózok kicsit esténként, annál könnyebb lesz januárban visszarázódni. Ez persze nem az igazi, de a további szottyadást talán egy kicsit lassítja.

7. A Mikulás hozott nekem némi csokit meg szaloncukrot, meg láttam biciklivel elkerekezni a 7-es busz megállója előtt, de egyébként szerencsére elkerült. Élvezem, amikor az ünnepeket figyelmen kívül tudom hagyni, mert egyre inkább utálom mindet.

8. A fürdőkádban mostanában A Védett férfiakat olvasom (majdnem azt írtam, hogy tolom). Érdekes, és van benne sok szociológiai vonulat is, meg persze sci-fi. Kíváncsi vagyok, hogy mi sül ki belőle.

9. Kezd stabilizálódni a cég anyagi helyzete, de nem akarom elkiabálni. Még elég sok minden függ az ügyfelek fizetési moráljától, de egy kevésbé optimális decemberi helyzet is már jelentős előrelépést eredményezhetne. Már csak 26-ot kell aludni...

10. Na jó, kell egy 10. is, mert frusztrál, hogy nem kerek. Mennyi a vége ennek a számításnak: (202000+98000*1,27)*0,16? Aki megmondja, azt felveszem a könyvelőm helyére. Na jó, nem, de azért bosszantó, amikor valaki 40 éves létére nem ismeri a műveleti sorrendet, ráadásul arra hivatkozik, hogy azt régen tanulta. Mellesleg a végösszeg a 300 ezer forintos bruttó fizetés SZJA vonzatával egyenlő (egy kis pluszinfó).

Jöjjön pár rövidebb-hosszabb bejegyzés arról, mi mindent szeretnék kivitelezni 2011-ben, természetesen a lehetőségekhez képest. Blogolni például többet szeretnék, mint amennyit az utóbbi hónapokban sikerült, de hát ember tervez... Bevallom őszintén, folyamatosan alkudozom magammal. Van egy csomó bejegyzés a fejemben, köztük kimondottan tartalmasnak és hosszúnak tervezettek is, amiket minden reggel nagy elhatározással variálok agyban, hogy mire eljön a délután, egy másikra, kisebbre cseréljek, estére valami kis szösszenetre redukáljak, majd végül mégse írjak egy árva betűt sem. Az okokat nem sorolom, megtettem már számtalanszor, és mostanra az ígérgetésről is letettem. Vajon a felnőtté válás része önnön korlátaink felismerése és nem-feszegetése is? Minden bizonnyal. Viszont szurkoljatok nekem, hogy mire ezen túl vagyok, számos olyan bejegyzést írhassak, hogy melyik méregdrága boltban mit vásárolgattam magamnak, hogy ezzel is biztassam a kedves olvasókat, a kitartó munka meghozza gyümölcsét.

De most térjünk rá a fő témára, a kondizásra. Amióta járok, minden év elején eltökélem, hogy idén majd többet megyek, és alaposabb leszek, aztán mindig lesz belőle valami, ami testmozgásnak talán nevezhető, de -építésnek semmiképpen. Év közben pedig aggódva nézem a pocakom méretváltozásait, ami ugyan sosem radikális, de azoknak a kockáknak valahogy még sosem látszottak a kontúrjai sem. Idén ismét itt az elhatározás, én pedig újra nagy lelkesedéssel vágtam bele a konditerem látogatásába. Ezt mi sem jelzi jobban, minthogy a 12-alkalmas helyett 15-alkalmas bérletet vettem. Nem, havit azért még nem, mert a józanságom figyelmeztette az agyam ábrándozásra hajlamos felét, hogy egy hónapban 15 alkalomnál többször úgysem fogok lejutni, akkor meg már legyen felhasználható az a bérlet két hónapig. Nem is beszélve a váratlan fordulatokról, amik mind csodás testem karbantartásának szándéka ellen hatnak. A terv a heti 4 alkalom, plusz egy szombati squash, de 3-nál kevesebb semmiképpen, aztán majd meglátjuk, mi sikerül belőle. A squash például egy jó lehetőség a (drága) kardio-edzésre, csak azt kellene megoldani, hogy ne egy pénteki alkoholgőzös éjszakázás után akarjak ugrabugrálni, hanem kipihenten, fitten-frissen, mert így csak egyhelyben állva igyekszem megpaskolni a labdát, ami vagy sikerül, vagy ha nem, az összes mozgásom kimerül az érte való lehajolásban.

A komoly elhatározáshoz diéta is dukál, hogy az eredmény gyorsabban legyen látványos, és én neki is láttam a szükséges előkészületeknek, azonban első nekifutásra néhány napnál tovább nem jutottam. Csoda, ha ennyi dolgom van? A diéta egyrészt drága, nekem pedig csak februárra állhat be egy stabil 'jó'-ra az anyagi helyzetem, másrészt a hajtás, az idegi kimerültség, majd az ezt tetéző fizikai kimerültség együttesen képtelenné tesz több intézni és végezni való teljesítésére, márpedig a diétás koszt elkészítése és rendszeres időközönként történő elfogyasztása külön napirendi pont (kellene, hogy legyen). Hiába, egyre erősebben érzem, hogy a közös vagyon- és szabadidőközösség nélkül nagyon nehéz az élet. Azért minden kocka csokoládé, minden falat péksütemény és minden kanál édes ragacs elfogyasztásakor szidom magam, és hozzáteszem a figyelmeztetést, hogy "egyébként én diétázom".

30 fölött már egyébként is máshogy működik az ember és szervezete, mint fiatalabb korban, de ez nem jelenti azt, hogy kitartó munkával ne lehetne egy szép férfitestet kreálni és fenntartani sok edzéssel, diétával és táplálékkiegészítőkkel. Ha a horizonton végig ott lebeg a cél, aminek elérését tűzön-vízen keresztül igyekszem kivitelezni, talán lehet esélyem. Könnyebb dolgom volt, amikor még volt edzőm, mert akkor nem volt apelláta, kifizettem, menni kellett. Most eleve ketten járunk, így ha valamelyikünknek dolga akad, máris ugrott mindkettőnk 'gyúrása', pedig nem vagyunk összekötve. Erre még jönnek az invitációk, a pénteki bulik, a mozizások, meg amit még el lehet képzelni, és ezek valahogy nemcsak mindig az edzésre nehezednek, de maguk alá is nyomják azt. Na majd teszünk róla.

Persze a kibaszott sok munka, és a lediplomázási szándék mellett nagyon nehéz lesz ezt kivitelezni, nem is beszélve arról, hogy az utóbbi egy évben a munkaidőm és a szabadidőm elválaszthatatlanul összeforrt. Cserébe viszont idén sokkal jobb paraméterekkel indulok testileg. Az ünnepek körüli kéthetes otthon lézengés alkalmával ugyanis észrevétlenül ledobtam magamról 3 kilót. Ha egyedül vagyok otthon, akkor nemigen eszem, jó ha két étkezést összekotrok valahogy. Felborítom az aktív ciklusomat, szívom a szar cigiket, ami meg elveszi az étvágyamat. Ha nagyon sokáig nem eszem, akkor meg már azért nem vagyok éhes, cserébe viszont megfájdul a fejem, ami további étvágytalansággal jár. Ez volt most is, aminek a végén azt tapasztaltam, hogy az eddig magamra rimánkodott izomrostok egy része elszivárgott az éterbe, viszont az oly sokat szidott bébihájam egy része is a múlté lett. Előbbi a most elhatározott kondizásokkal és rendes evéssel pótolható, utóbbi visszajövetele pedig odafigyeléssel, és az elhatározás követésével megakadályozható. És akkor csak reménykedem, hogy a fogyásom ennek tudható be, és nem valami kezdődő rákféleségnek...

Na, szóval lesz itt szépség meg izmosság, és ha tényleg lesz, talán még néhány félmeztelenes nyári fotót is berakok magamról, kizárólag mások ösztönzésének céljából. Ha pedig nem sikerül kiviteleznem a heti 3-4 edzést, az 1-2-3 is elegendő lesz a "mens sana in corpore sano" antik bölcsesség igazságtartalmának bizonyításához. Márpedig egy a lényeg: csak egészség legyen (meg térerő...)

Egy kissé be vagyok havazva, mivel a munkahelyemen a hajtás megy, munka után pedig a hamarosan beadandó házidolgozatok előkészítésének folyamata, ezért sem nagyon van mostanában bejegyzés. Ötletem, tervem bőven van, csak éppen időm nincs. Ezért most úgy döntöttem, hogy a blogszünetet megszakítandó, röviden mesélek egy kicsit az edzőtermi élményeimről. Redblek mai posztja úgyis eszembe juttatta, milyen régen elemeztem a témát.

A nyáron ugye kénytelen voltam — az edzőmmel együtt — elhagyni az akkori fitness-termet, mivel egyik napról a másikra bezárt. Mire sikerült rátalálni a mostani teremre (ami sajnos sokkal messzebb van az eddigieknél), legalább 3 hét eltelt, amíg persze edzeni sem tudtam. Az első pár alkalommal ez meg is látszott a teljesítményemen. Hihetetlen, hogy ilyen rövid idő milyen visszaesést tud okozni. A terem egyébként nagyobb is mint az előző, és jóval többen is járnak ide. Ez utóbbi néha kisebb fennakadásokat okoz, mivel előfordul, hogy  ugyanarra az egy gépre többen is ugyanabban az időben pályáznak. A leleményesebbek ugyan könnyedén áthidalják a problémát, és más módszert keresnek az adott izomcsoport megdolgozására, de akinek fix edzésterve van, az kénytelen kivárni a sorát (ami nem olyan jó, hiszen a pihenőidők mértéke sem mindegy), vagy felcserélni a gyakorlatok sorrendjét (ami szintén nem az igazi, mivel ezen esetben meg hamarabb elfáradnak, mint szoktak). Az itteni gépek az edzőm szerint a lehető legjobbak, mivel többségük külön terheli a megfelelő végtagokat, és általában nem engednek "csalni", azaz annyira fixálják a testhelyzetet, hogy ezáltal a gyakorlatok kimondottan csak a megdolgozni kívánt izmot fejlesztik. Ezt érezni is szoktam másnap vagy harmadnap. Egyedül az öltözővel nem vagyok kibékülve, mivel a szekrények hiába működnek termálfürdőkben megszokott órás rendszerrel, ha a cucc meg alig fér beléjük, a zuhanyzó pedig kimondottan unszimpatikus. Hiába, semmi sem lehet tökéletes.

Az első edzésekkor tehát vissza kellett szoktatni a testem a nehéz fizikai teljesítményhez, de ez az időszak arra is jó volt, hogy kitapasztaljuk a gépek nyújtotta lehetőségeket és a megváltozott terhelést. Más mechanika ugyebár eltérő terhelést is jelent, akárcsak az, hogy amit eddig két karnak (lábnak) együtt kellett megmozgatnia, azt most külön-külön kell. Ez az időszak kb. egy hónapig tartott, aztán visszatértünk a vetkőzős edzéshez. Erről egyszer már írtam, de nyilván senki nem tart ilyesmit a fejében. Szóval arról van szó, hogy egy-egy gyakorlatot csak egyszer végzek el, azt azonban három lépcsőben. Először jön a legnehezebb szakasz annyi ismétléssel, amennyit csak bírok, aztán a második szakasz valamivel kevesebb súllyal (ismét bukásig), majd a harmadik, még kevesebbel. Mivel az első szakaszban eléggé lefárad az ember, a további szakaszok kisebb súlyai semmivel sem tűnnek könnyebbnek, mint az első szakaszban levők, holott önmagukban nem lenne nehéz őket megmozdítani. De hát éppen ez a lényeg. A pihenőidő 3 perc, ami alatt felüléseket kell csinálnom, hogy a hasizmom is épüljön-szépüljön. Pihenés után jöhet a kövekező gyakorlat, láb-mell-hát-tricepsz-bicepsz-váll sorrendben. A variáció mindössze annyi, hogy a heti három edzés során sosem ugyanazokat a gyakorlatokat csinálom, azaz A, B és C napok vannak. Egy-egy gyakorlat cseréjére csak úgy 2 havonta kerül sor.

Na, ez volt eddig, kb. 3 hete ugyanis az edzőm bejelentette, hogy a következő héttől "merényletet tervez ellenem", vagyis onnantól kezdve megduplázzuk a sorozatot. Mivel egy fél órás edzés (korábban kb. addig tartott) is rendkívül kifárasztott, nehezen tudtam elképzelni, hogy képes lehetek végigcsinálni közel a dupláját. Képes vagyok, bár meg kell hagyni, hogy eleinte nagyon kivoltam. A másnapokról nem is beszélve, mivel újra megtapasztaltam, milyen is az a rettenetes izomláz. A helyzet annyit változott, hogy nem 1-2-3-stb. hanem 1-1-2-2-3-3-stb. sorrendben jönnek a gyakorlatok. Két azonos között 2 percet pihenhetek, két különböző között pedig 3-at, már amennyire a szintén egyre növekvő számú felülés pihenésnek minősül.

Itt tartok tehát mostanság. Ahogy azt Redbleknél is megfogalmaztam a kommentemben, most már nehezen tudnám elképzelni a mindennapjaimat edzés nélkül. Hazafelé persze mindig egy kicsit elegem van belőle, mivel olyankor egyrészt nagyon fáradt vagyok, másrészt utálom az átszállással egybekötött metrózást, de egyébként eszembe sem jutna kihagyni akár egyet is. Sőt, ha az edzőm nem ér rá, egyedül is teljesítem a tervet, bár ez ilyenkor egy kicsit körülményesebb. Már előre tartok a karácsonyi időszaktól, amikor el leszek vágva kedvenc (és egyben egyetlen) edzőtermemtől, megint visszaesek és megint lesz mit ledolgoznom magamról. A hasam formásodása úgyis megállt, egyéb részeim viszont látványosan nőnek. Kezdek egyre elégedettebb lenni magammal, főleg, mivel sosem gondoltam volna, hogy az izomrostok tekeredését egyszer a saját bőröm alól látom átsejleni.

Fantasztikus érzés, ami nem mellesleg kellőképpen motivál a folytatáshoz.

Mint tudjuk, "az evolúció az a folyamat, melynek során az anyag inkoherens, strukturálatlan homogenitásból koherens, strukturált heterogenitásba megy át". Ennek a kérdésnek a vitatását nyomban meg is hagynám Lamarcknak, Darwinnak, meg Herbert Spencernek, így azt sem kell firtatnom, vajon megfelel-e ezen bejegyzés címe a majdan elkészülő tartalomnak. Merthogy ezúttal életem jelentős edzőtermi állomáspontjairól szeretnék írni. Unalmas már, mi? Gondoltam...ezért is iktattam közbe néhány egyéb tartalmú bejegyzést, hogy ne mindig ugyanazon a két dolgon témázgassak (edzés, macska).

Level 1.

Nem is olyan régen, de azért már majdnem régen egyáltalán nem foglalkoztam a bodybuilding (sem semmilyen sport vagy testmozgás) gondolatával, így eszem ágában sem lett volna betenni a lábam egy ilyetén intézménybe. Néhány akkori barátom viszont már járogatott, és engem is kapacitáltak, hogy menjek le velük, mert jó lesz, meg nem nevet majd ki senki, meg közben dumálunk, és nem is drága. Ráálltam. A terem az Alibihoz közel, egy kis utcácskában lapult egy pince mélyén. A padlószőnyeg szakadozott volt, több helyen felkunkorodott, műanyag lambéria borította a falat, a nagy tükör itt-ott meg volt pattanva, a gépek műbőr borítása gyakran szakadt volt, a csigás gépek kötélzete pedig többször elpattant, átmenetileg használhatatlanná téve a berendezést. Az öltözőben a szekrények közül többnek is lejárt az ajtaja, vagy beszakadt, zuhanyzási lehetőség egyszerre egy fő számára volt megoldott egy rozsdás, penészes zuhanyzóban. Bár több féle táplálékkiegészítőt és edzőcuccot is lehetett kapni, a teremben sosem volt egyetlen hivatásos edző vagy orvosi képesítéssel rendelkező szakember sem, így csoda, hogy senkinek nem esett komoly baja. A gépek állománya egyébként hagyott maga után némi kívánnivalót, a kézi súlyzókat is úgy kellett elhalászni egymás orra elől, és megfelelő eszközök híján több gyakorlat elvégzésére semmi esély sem volt. Ebbe a terembe leginkább a hozzám hasonló girhes csicskák jártak, bár volt egy-két jó alakú srác is, akiket valószínűleg az olcsóság vonzott.

Ezen a szinten még mindenféle tudás nélkül emelgettem a súlyokat, pusztán az engem invitáló, később azonban apránként elmaradozó barátaim útmutatásai alapján. Valószínűleg nem sok híja volt, hogy súlyos sérülést szerezzek, de végül megúsztam. Elvileg ugyanúgy heti három alkalommal jártam, mint most, de ha nem volt kedvem, egyszerűen nem mentem le, esetleg lementem, de aztán a barátaimmal összetalálkozva kollektívan a kocsmázás mellett döntöttünk. Aztán volt, hogy hetek, hónapok is kimaradtak, mire újra a terembe tévedtem, míg végül teljesen leálltam az egésszel. Sem a táplálkozásomra, sem a rendszerességre nem figyeltem, nem volt edzéstervem, és még táplálékkiegészítőket sem szedtem. Viszont havi 3400-3600 Ft-ból megúsztam az egészet, és csak annyi időt vett el az életemből, amennyit szántam rá.

Level 2.

A második szint tavaly szeptemberben kezdődött, talán 10-én. Erről már rendszeresen olvashattatok a blogban. Az előző teremhez képest itt már külön férfi és női részleg is volt. Hivatásos bodybuilder- és fittness-edzők segítségét lehetett kérni (sőt, ha valami szarul csináltál, maguktól segítettek), és a felszereltség is sokkal komolyabb volt. A lányok ugribugrijához mindenkinek jutott kötél, fittball, súlyzó(cska), gumilófasz, stb. és a fiúknak is kevesebb logisztikai képességre volt szüksége ahhoz, hogy megtalálják a számításukat, és ne kelljen feleslegesen ácsorogniuk. Persze ilyen minden teremben előfordul, de az előzőhöz képest itt már sokkal kevesebbszer tapasztaltam hasonlót. Ha a felszereltséget pénzben akarnám kifejezni, akkor a level 1. 3-5 milliós összértékű cuccaival szemben itt olyan 15-18 millás beruházásról lehet szó. Külön női és férfi öltöző, szauna, infraszauna, szoligép is volt, és a két nemre összesen 3 zuhanyzófülke (ami 1,5x-ese az előző helyének). Sosem volt semmi tönkre vágva, de azért látszott a holmikon, hogy sokan használták őket. A társaság már sokkal igényesebb srácokból (és lányokból) állt, de azért még itt is az átlagos megjelenés dominált, és a semmilyen irányban sem kiemelkedő vagyoni helyzet. Ja, és senki nem edzett edzésterv nélkül.

Ide saját elhatározásból kezdtem járni, mert a munkából hazafelé útba esett, meg mert már korán reggel fájt a hátam és belet eresztettem. Első pillanattól kezdve személyi edzővel dolgoztam, és egyszer még egy doboz Creabose nevezetű porba is beruháztam, amit a napi három helyett csak eléggé ötletszerűen szedtem. Edzéstervem volt, amit tartottunk is szépen, és megtanultam a helyén kezelni a heti 3 edzést. Bármilyen más halasztható dologra csak a fennmaradó szabadidőmben kerülhetett sor, mert a hétfő-szerda-péntek kb. 18:00-19:30 már foglalt volt. 

Havi 3400-3600 Ft helyett csupán a 12 alkalmas bérlet 6000 Ft-ba került, amihez hozzá jött még az edző pénze is, plusz egy rendes gyúrókesztyű, néhány joghurt-szerű fehérje- és vitaminmix, szóval a havi költség úgy 25000 Ft-ra jött ki. Az időtényező havi 18 órára nőtt, és ettől csak extrém esetben tértem el.

Level 3.

Erről még nem számoltam be, de edzőtermi evolúcióm ebbe a fázisba ért. Amikor a legutóbbi bérletem lejárt, az edzőm félrehívott és megkérdezte, nincs-e kedvem egy picit drágább, de sokkal jobban felszerelt terembe járni, ahol ugyanúgy ő lenne az edzőm. Rábólintottam, és múlt hét pénteken már ott is edzettem. Ez a terem még közelebb is van a munkahelyemhez, de ugyanúgy útba esik hazafelé. A felszereltsége csúcsszuper. 4 futópad is van (darabja 3,5 millió forint), a súlyzók sokkal nagyobb intervallumot fognak át, és az intervallumon belül is több az osztás (korábban 2,5 kg-onként nőttek, itt 2 kg-onként), és mindegyikből legalább 2 pár van. Legalább 30 csigás, statikus és egyéb elven működő mechanikus gép van, összességében legalább 40 millió forint értékben. Külön terem van a bokszolóknak, külön a csajoknak, a férfi öltözőben tökéletesen záródnak a szekrények, a (férfi) zuhanyzóban pedig egyszerre akár 6-an is tisztálkodhatnak. A közönség viszont egyértelműen a felső középosztályból és az elitből kerül ki. Hihetetlen arányos vagy éppen izommal borított testek, lapos hasak, tetovált válak és vastag aranyláncok dominálnak, persze akad egy-két kakukktojás is, mint például én. Minden harmadik emberre jut egy edző (bár ez engem nem érdekel), de közben folyamatosan vannak a pultban is, senkinek nem kell tehát a pult és a terem között rohangálnia (mint a level 2-nél).

A harmadik fázisban ugyebár már én is (még) komolyabban veszem ezt a testépítés dolgot. Most már valahol a sport-szint közelében vagyok, de még mindig inkább az amatőrök között. A(z edző utasítására nem túl szigorúan tartott) diéta mellett több féle táplálékkiegészítőt szedek. Tejsavófehérjéből és maltodextrinből kutyult shake-et, energizáló céllal Tyrosine-t, zsírégetésre Alpha-burn-t, és az egészet egy kis kreatinnal bolondítom meg. A még nálam is laikusabbak számára ijesztően hangozhatnak ezek a szavak, de mindenkit megnyugtatok, ezek mind élelmiszernek minősülnek, és maximum a tyrosine-től lehet bajom, ha túl sokat szedek be belőle. Mondjuk agyvérzést kaphatok, de ez nem fog előfordulni, mivel eszem ágában sincs egyszerre egynél többet bekapni belőle (és még a kettő-három sem árthatna). Ha ezeket huzamosabb ideig szedem, az maximum a pénztárcámat terheli meg jelentősen, mivel másfél hónapra az egész szett 30000 Ft-ba fáj, ami az edző pénzével, meg a konditermi bérlettel együtt havi 50000 Ft-ra jön ki. Huhh! Ez jó sok. Nem is fogom sokáig igénybe venni ezeket a plusz segítségeket. A költségekkel párhuzamosan az időtényező is megugrott, hiszen most már nemcsak az edzésre kell időt fordítanom, hanem a saját magamra való főzésre, az ezzel együtt járó bevásárlásokra, de a sok kis előkészület (shake-ek keverése, porok kiméregetése, ebéd összekészítése, stb.) is hamar kiad akár egész napokat is. De hát valamit valamiért. Ha a végén valami igazán látványos dolog sül ki az egészből, ígérem, hogy felteszek magamról egy képet a blogba is.

Már csak egy kérdés marad: lesz-e vajon level 4. is, vagy megállok a józan ész szintjén? Remélem, utóbbi, de ha mégsem, üssetek le valami nehéz tárggyal, mielőtt teljesen meghülyülök.

A napokban eszembe idéződött az a mondat, amit az edzőm úgy 9 hónapja mondott egy kérdésemre válaszolva. Eredetileg azt kérdeztem tőle, hogy vannak-e tervei velem kapcsolatban, vagy minden edzést ad hoc módon épít fel. "Persze, hogy vannak" — mondta ő — "és nem is rövid, hanem hosszú távúak". Erre kérdeztem rá, amikor kijelentette, "Egy év múlva 30 kilóval fogsz egykezes fekvenyomást csinálni". Azt hiszem, ez volt az első eset, amikor konkrétan úgy gondoltam, hogy kettőnk közül valaki nagyon elveszítette a realitásérzékét (volt még egy pár később is, ezeket a kondi című bejegyzésekben olvashatja, aki akarja). Az eltelt 9 hónapban bebizonyosodott, hogy ez biza én voltam.

Igaz, 30 kg-mal még nem dolgozom, de már 25-nél tartok, és az egy évből 3 hónap még hátra van. Más kérdés, hogy természetesen nem a fekvenyomó rúddal végzek egykezes gyakorlatokat (mint ahogy azt anno laikusként elképzeltem), hanem 2 db kézi súlyzóval, de ez a lényegen nem változtat. És ha már ennyire előrehaladott állapotban vagyok, arra gondoltam, nem kéne megállni, hanem egy kicsit még komolyabban kellene vennem ezt az egész testépítés dolgot. A bodybuilding ugyebár nem sport, hanem életforma, és ez az én életvitelemen is meglátszódik, mivel a heti három edzés vastagon és kitörölhetetlenül van belevésve a naptáramba. Minden egyéb csak a többi napokon jöhet szóba, kivéve a húgom holnapi ballagását, mert ugyebár azt mégsem pakolhattam odébb. Megvan az az alap, amire már viszonylag könnyű lehet építeni, mind testileg, mind a hozzáállás terén.

Azokat a célokat, amiket még az elején tűztem ki a magam számára már régen elértem (hátfájás, lábfájás megszüntetése, pocak ledolgozása), és azóta csak úgy lejárogatok, pusztán a megszokás miatt. Itt az ideje tehát, hogy valami új céllal adjak értelmet ezen időtöltésemnek. A cél kijelölésének pedig az edzőnek a bejegyzés elején idézett mondata és egy fénykép együttesen adott alapot. Az éppen nálam tartózkodó barátaim egyike a baráti kör honlapon mutatott egy srácot, aki elképesztően jól nézett ki. Ennek a testnek a látványa fészkelte be magát a gondolataimba, főleg azért, mert nem egy ismeretlen, külföldi modellről volt szó, hanem egy hús-vér, hétköznapi magyar srácról. Természetesen nekem sosem lesz olyan alakom, talán már egy kicsit idős is vagyok hozzá, de ha ezt meg sem próbálom elérni, akkor meg is érdemlem. Nem nagydarab szeretnék lenni, hanem ilyen arányos, és látványosan jó alakú. Aztán maximum nem leszek az. Na bumm, eddig sem voltam az, ezután sem lesz nehéz elviselni. Hozzá kell még tennem, hogy a két fenti tényezőn túl még az alsógatyás kutakodásaim közben a különféle online áruházak honlapjain talált képek is inspiráltak, mert azokat nyilván jó alakú modellekre aggatták rá.

Az újabb cél tehát megvan: az összes maradék zsírt eltüntetni a derekamról, hogy legalább egy kicsit látszódjanak a kockáim. Kellőképpen nehéz feladat, de korántsem lehetetlen elérni. Ha ez sikerül, akkor az jelentősen meg fogja dobni az önbecsülésemet, ami az elmúlt 28 évemre visszatekintve rám is férne. Nem is beszélve arról, hogy a 28 évnyi laissez faire életmód után saját magamnak is bebizonyíthatom, mennyivel hasznosabb tervezni, és a tervet aprólékosan követni. Szóval jóval többről van itt szó, mint puszta testedzésről.

Egy kicsit már kutakodtam is a diéta témakörében, és egy csomó hasznos infót találtam. Abban mindenképpen megerősödtem, hogy helyi zsírégetés nem létezik, tehát jól gondoltam, hogy diétára lesz szükség. Komoly kihívás, amit csak eltökélten lehet kivitelezni, de azt hiszem, mára ez megvan. A szerda esti kondinál már a gyakorlatok végzése közben az a bizonyos fénykép lebegett a szemem előtt. Fáradtságot nem érzetem, csak az edző "elég" megszólalásai állítottak meg munka közben. Észre sem vettem, de 30-40 %-kal jobban teljesítettem minden gyakorlatnál. Elképesztő! Nyilván az előző edzés óta eltelt két napban nem ugrott fel rám annyi izom, ami ezt lehetővé tette volna, ergo pusztán a pszichés változás hatásáról lehetett szó. Hiába, ennyit számít az eltökéltség.

Szóval hétfőtől diéta. Igyekszem még annyi mindent elolvasni a témáról, amennyit csak lehet, bár elképzelhető, hogy hasznosabb volna inkább egy hasonló időszakon átesett ember tapasztalatait kikérni (lehet, hogy majd kifaggatom Redbleket). Hétfőn este aztán az edzőmet is kérdőre vonom, hogy mit javasol számomra.

Remélem elég lesz a kitartásom mindehhez.

(Lassan új kategóriát kéne nyitnom kondi címmel...)

Jövő héten lesz 7 hónapja, hogy testépítő terembe járok kb. heti 3 alkalommal. Azért kábé, mert előfordult, hogy kimaradt egy-egy napi, karácsonykor és betegség esetén pedig egy-egy heti, edzésem. Abba bele sem merek gondolni, hogy mennyi pénzt hagytam már ott bérletre, személyi edzőre, kesztyűre és kreatinra, de nem is ez a lényeg...

...hanem az, hogy ezek szerint közel 7 hónapja vagyok permanensen izomlázas. Már észre sem veszem, csak amikor tényleg nagyon durva a helyzet, mint például most.

Amikor először mentem 'gyúrni', természetesen közel egy hétig fájt minden mozdulatom. Másnap mozgássérültként próbáltam valahogy megborotválkozni, evéskor nem a kanalat emeltem a számhoz, hanem a fejemet a tányérhoz, és eleve úgy ébredtem, mint akit jó alaposan végigvertek egy husánggal. A szervezetem a későbbiekben alkalmazkodott az igénybevételhez, de mivel mindig addig kell erőlködni, amíg már láthatóan alig megy a gyakorlat, sosem szokhat hozzá igazán. Szegény izomrostjaim egy kicsit mindig kikészülnek, de ha ez a szaporodásuk feltétele, akkor végül is teljesítem a (sokadlagos) célom. Az edzés utáni reggelen még nem kimondottan fáj az érintett testtájam, hanem ég. Persze ez elviselhető, és mostanság már észre sem veszem. Hanem amikor ez átmegy abba a fájós izomlázba, azt már észreveszem, főleg, amikor az égős érzés már teljesen elmúlik, és csak a fájás marad. Ahogy múlik az idő, mindez egyre kisebb területen érződik, azonban annál kellemetlenebb is, míg végül csak a következő edzés első 10 percében múlik el végleg — hogy aztán másnap elölről kezdődjön, máshol.

Most egy kicsit még érzem a hétfői gyakorlatok utóhatását is, plusz a tegnapi mozdulatsorok után jelentkező izomlázat, ez utóbbit viszont nagyon. Főleg, mivel tegnap a 6 gyakorlatból 3 új volt számomra, ezért nem feltétlenül sikerült úgy végeznem őket, hogy csak a megcélzott izmaimat erősítsem általuk. Így a hétfőn megfingatott részeim sem tudtak rendesen regenerálódni. A leltár emiatt így alakult: a fekvenyomás és a tárogatás miatt a mellizmom, a pull-over miatt a bordaközi izmaim, az egyenesrudas és egykezes bicepszezés, valamint az egykezes kalapács miatt a bicepszeim, a húzódzkodás, az ülve evezés és a szűk húzódzkodás miatt a komplett hátam (nyaktól derékig), a hypernyújtó-pad miatt a combom és a fenekem, a tolódzkodás és a köteles lehúzás miatt pedig a tricepszeim sajognak. Pedig nyújtok ám rendesen, ha nem tenném, az edzőm az orromra koppintana.

Descartes után szabadon: izomlázam van, tehát vagyok (nagyon szabadon: musclito algo sum) 

Ha valamire büszke vagyok magammal kapcsolatban, az a becsületem. Úgy érzem, hogy ezt még nem játszottam el, sőt, a környezetem ezt a jellemzőmet emlegeti leggyakrabban. Ha valakinek megfogadok valamit, azt mindig be is tartom, kivéve, ha az a valaki én magam vagyok.

Mindezt azért írtam le, mert megfogadtam magamnak, hogy az olvasóimnak nyilván már rendkívül unalmas kondizós témáról nem írok többet, de mivel a magamnak tett fogadalmakat alig tartom be, kénytelenek lesztek egy újabb testépítős érdekességet végigszenvedni. Meg aztán minek is kell ilyen hülye fogadalmakat tenni...

Tegnap ismét csak azért nem írtam, mert fizikailag képtelen voltam rá, megismerkedtem ugyanis a 'vetkőzős edzéssel'. Ez hivatalosan intenzív edzést jelent, azaz rövid idő alatt jelentős terhelést, szerintem meg fél órán belüli többszörös meghalást. Az biztos, hogy ha választani lehetne, milyen halálnemet szeretnék, az semmiképpen nem a végkimerülés lenne. Az edzés úgy történik, hogy az önkínzó delikvensnek egy-egy gyakorlatnál először olyan súlyokkal kell dolgoznia, amik nehezebbek a megszokottnál. Ezekkel annyi ismétlést végez, amennyit bír, majd ha kimerült, nem teszi vissza a súlyt, hanem miután a segítője lekapkodott néhány tárcsát, folytatja a gyakorlatot. Megint annyi ismétlést végez, amennyit még (sérülés nélkül) bír, aztán jöhet a harmadik fázis még kevesebb súllyal. Garantált kifingás, de utána nagyon jó érezni magadat. Közben mondjuk nem akkora az élvezet: kiszáradás, látási zavarok, hányinger, izomégés, stb. Persze ez utóbbiak nyilván csak a hozzám hasonló csenevész népeknél fordulnak elő.

Sikerült közben égnem is egyet, mivel elfelejtettem rövidnadrágot vinni, így elvileg farmerban tudtam volna csak edzeni. Szerencsére az edzőm rendelkezésemre tudta bocsátani a saját pizsamaszerű nadrágját, ami 1. baromi hülyén állt rajtam, 2. baromira égtem benne, de legalább nem maradt ki edzés ilyen bagatell dolog miatt.

Mindenesetre akármilyen kimerítő egy ilyen este, megéri. Azon felül, hogy csökkent a derekam kiterjedése, javult a testtartásom, nem recseg/fáj a lábam, amikor a busz után futok, még látszik is rajtam a változás. Anyám például rögtön megjegyezte, hogy mennyivel jobban nézek ki, és a férje is elismerőleg szólt rólam. Pedig még csak 3 hónapja járok.

Ahogy egy matektanárom mondta csillogó szemmel, amikor megkaptuk egy példa végeredményét: örülünk! Én is ezt mondom.

Normál körülmények között nem untatnék senkit a konditermi kalandjaimmal, de ma olyan élményem volt, amit el kell mesélnem.

De ha már úgyis belevágtam, egy rövid helyzetjelentést is megejtenék. Szeptember 10-e óta járok, azaz kicsit több, mint két hónapja. Én érzem, látom magamon a változást, de anyámon kívül más nem valószínű, hogy miután egy pillantást vet rám, azt mondaná, hogy "Jé, te gyúrni jársz!". Olyan látványos eredményeket azért még nem értem el. A szokásos 8-10 hét alapozó edzés helyett nekem elég volt 5 hét is, azon kívül gyakorlatonként 180-220%-ot fejlődtem az első alkalomhoz képest. Ez csuda jó.

E hét szerdán ráadásul baromi büszke voltam magamra. Most már izomcsoportonként megy az edzés, erre a napra például a hát-tricepsz kombó jutott. A szokásos tricepsz gyakorlatok közé azonban az edzőm beiktatott egy tolódzkodást is. Amikor ezt közölte velem, Mona Lisát megszégyenítő mosollyal nyugtáztam, hogy tuti viccel. "Én tolódzkodni? Hehe, persze." De megint komolyan gondolta. Miután elmagyarázta, hogyan kell csinálni, nekikészültem, de előtte még lelkileg felkészültem a többiek várható harsány nevetésére, amikor is majd az első bátortalan mozdulatra összerogyok. Ehelyett egész jól ment, sőt! Három sorozatból 20 gyakorlatot is megcsináltam, amitől én voltam a legjobban elképedve. "Én tolódzkodni? Királyság!"

Na, de ma jött a láb-váll nap, abból is az első. Nem izgultam túlságosan, mivel a lábam mindig is erős volt (a lépcsőházi évek + a túrázások...), meg aztán nem számítottam új gyakorlatra, az eddigiek meg jól mentek mindig is. Ehelyett jött a kitörés nevezetű szépség. Nem írom le, mi a dolog kivitelezésének módja. Aki jár edzeni, az úgyis tudja, aki meg nem, annak beszúrok ide egy képet, ami alapján legalábbis sejtése lehet. Az edzőm már az elején bejelentette, hogy "ezúttal ér hányni", de ezzel olyan gyakran viccelődik, hogy elengedtem a fülem mellett.

Az első sorozat végén lángoló fájdalmat éreztem a combomban, a szívem pedig igen hevesen kalimpált. Két perc pihenőt kaptam, majd jött a második sorozat, aminek már rögtön az elején a gyengeségtől remegni kezdett a lábam. Nem is sikerült mindkettővel egyenlő számú ismétlést csinálni. Ezután már igen nehezen tápászkodtam föl a padlóról, majd rettegve lestem az órát, hogy mennyi van még a pihenőidőből. A harmadik sorozatnál az egész testemet elfogta a remegés, beleértve az arcomat is, és valóban hányingerem támadt. Pont olyan érzés volt, mint amikor leesik a vércukrom. Egy szaros gyakorlattól! Az edző még megkísérelt rávenni a vádlizásra, de mivel egyetlenegyszer sem sikerült megemelnem a máskor szokásos 160 kilót, inkább leültetett. Nem is volt utána több gyakorlat, de nem is tudtam volna semmit sem csinálni, mivel még a saját 70 kilóm vonszolása is komoly erőfeszítést igényelt a részemről. Mindenesetre megnyugtattak, hogy ez teljesen természetes, továbbá számítsak arra, hogy három napig nehezen fogok járni, aztán további 4-5 nap, amíg fájni fog.

Az öltözőig faltól-falig közlekedtem, minden biztonságot nyújtó kiszögellést megragadva, és az átöltözés is bohózatba illett. Hazafelé pedig marha jól szórakoztam azon, hogy csak merev térddel tudtam járni, mert amint behajlítottam egy kicsit is, azon nyomban az összerogyás irányába lódultam egy cseppet. Szóval burleszkszerűen trappoltam hazáig, 0,1 km/h sebességgel.

Remélem a blogtalira már regenerálódom annyira, hogy a társaságot nem ezzel, hanem csillogó elmémmel szórakoztatom majd.

Egészségemre!

Ma már nyolcadszor voltam kondizni, ami tizenegyedszer lett volna, ha nem betegszem le. Ezt persze nem fogom a végtelenségig számolni (nem is fogok addig járni), de most még nem esik nehezemre. Nem úgy, mint a súlyok emelgetése...

A teremben szerintem legalább ezren voltak, de ha annyian nem is, az öltözőben folyamatosan helyezkedni kellett, hogy mindenki elférjen, aztán magában a teremben is folyamatosan kérdezgetni kellett a népeket, hogy használják-e még az adott eszközt. Mondjuk mivel az edzőm a terem tulajdonosa, ahova menni kell, ott mindig felszabadul a hely. Pedig ő mindig mosolyog, és még sosem hallottam, hogy felemelte volna a hangját, de ha valakit megkér, hogy menjen máshova, az úgy kotródik onnan, mintha már legalább egyszer kapott volna egy kiadós verést.

A gyakorlatok megtanulásának most már vége, és a teherbírásom puhatolásának is, kapom a súlyokat rendesen. Rögtön az elején vádligép 90 kg-mal, ami után olyan légiesen könnyűnek éreztem magam, hogy csak úgy szaladgáltam a teremben (pedig becsszó nem akartam), aztán viszont fokozatosan lehervadt a mosoly az ajkamról. Egy csöndesebb pillanatban rákérdeztem, hogy az edzőnek van-e valami hosszú távú terve velem kapcsolatban, vagy mindig az aktuális szinthez képest találja ki a teendőket. Erre azt mondta, hogy főképp hosszú távú terve van, mégpedig, hogy 2 év múlva egy kézzel fogom fekve kinyomni a 30 kg-ot. Azt hittem viccel, de komolyan gondolta. Hááát, ő tudja, de szerintem rossz már a szeme, és nem látja, hogy nézek én most ki. Pálcikaember egy jóllakottabb pillanatában. A végére kezdtem eléggé kilenni, de szerencsére egyszer csak véget ért a tortúra.

A zuhanyzóban nem volt melegvíz, pedig vagy öt percig folyattam, mivel állítólag lassan ér oda . Aztán föladtam, de innen már nem volt visszaút. Naná, hogy gyakori káromkodásaim közepette rögtön eszembe jutottak honvédségi élményeim, amikben meghatározó szerepe volt a hidegvízben való zuhanyzásnak. Ezt meg is osztottam egy jelen lévő kollégával, aki szörnyülködés helyett vágyakozva mondta, hogy bárcsak ő is lehetett volna még katona. Egy hidegvíz-fan, ahogy megállapítottam.

Tegnap este elég szarul voltam, azt meg kell hagyni. 37,8-ra ment fel a lázam, az életerőm meg nullára, úgyhogy Rolcsika hiába jött maximális életkedvvel, és évforduló-ünneplési tervekkel, semmihez nem volt erőm. Megnéztük A Halál 1000 arca DVD-t (ami '80-ban tuti nagyon durva volt, de a neten én már annyi borzalmat láttam, hogy nemigen tudott meghatni), aztán aludtunk. Reggelre viszont jól kiment belőlem a betegség java, úgyhogy mindketten fülig érő vigyorral mentünk az utunkra, amit nálam még tetézett is egy emberke látványa, aki mezítlábra vett föl makkoscipőt. Rosszabb, mint a zokni+szandál kombináció.

A munkahelyemen megint baromi tevékeny voltam (nem csináltam egész nap semmit, csak gus blogját olvastam). Ezt hivatalosan is szentesítjük a hét hátralevő részére, mivel holnap csak délelőtt leszünk, utána kiírjuk, hogy "betegség miatt zárva" (mivel mindenki dögrováson van), és csak hétfőtől vesszük fel újra a munkát. Nekem végül is csak annyi bajom volt, hogy elkezdett folyni az orrom (az már jó jel, csak utálom fújkálni), amikor meg tüsszentettem, olyan érzésem volt, mintha mellkason rúgtak volna, csak éppen belülről.

Este elmentem kondizni, de az edző felháborodva kérdezte, hogy csak nem gondolom, hogy enged edzeni, és inkább húzzak az infraszaunába, aztán meg haza. A villamosra meg felszállt egy cigány társaság egy szakajtónyi gyerekkel, de már közben hangosan megjegyezték, hogy 'azért szállok ide, mert itt kevés a magyar', aztán meg megjegyzést tettek egy idősebb nőre, aki a négyes ülésről állt fel, és emiatt a cigány nőnek fel kellett állnia, hogy az kiférjen. Rögtön 'paraszt' lett emiatt. Na ezt nagyon nem szeretem. Még a kisebbség van felháborodva, hogy a többség is létezik (itt az első megszólalásra gondolok). És ez vonatkozik azokra a melegekre is, akik gúnyosan ejtik ki azt a szót, hogy 'hetero', mintha az olyan elítélendő lenne. Ismerek nem egy ilyet.