macska bejegyzései

 

A lakásban nem körülnézni...elég nagy a kupi.

A tegnapi fürdés szemmel láthatóan nem hozott átütő eredményt, mivel Desiré kurkászása során megint találtam bolhát. Persze nem is gondoltam, hogy egy fürdetés majd parazitátlanítja.

Ma tehát jött a második felvonás, a bolhanyakörv. Ezt még tegnap vettem a samponnal együtt, de a boltos javaslatára csak ma tettem a macsek nyakába. Teljesen nyugodtan tűrte, és az átható citromillat sem zavarta láthatóan. Kicsit rugdalta a nyakát, de egyébként szemmel láthatóan nem zavarta. A kilógó csonkot rövidre vágtam, a hurkot pedig úgy húztam meg, hogy még véletlenül se szorítsa a nyakát, de azért ne jöjjön le könnyen, ha mégis nekilátna letúrni. Szépen megvacsoráztunk, aztán elmentem fürödni, a macsekot pedig engedtem a kád szélén szambázni, hadd szokja a víz közelségét. Azért már tudta, miről van szó, és egy pillanatig azt is hihette, hogy újabb fürdőzés következik, mivel a kád széle felé emelve egy hangos nyávogást eresztett meg. Azért a kíváncsisága erősebbnek bizonyult a félelménél.

Fürdés után folytattam a házidogám pötyögését, amikor is iszonyú nyávogásra lettem figyelmes. Az addig békésen flangáló Desiré hirtelen megőrült, és mint akit nyúznak, vagy mint akit megmérgeztek, úgy dobálta magát. Nyávogott, vernyogott, karmolta a világot, és testi épségével nem törődve dobálta magát neki mindennek. Rettentően ijesztő volt. Hirtelen azt sem tudtam, mit csináljak, a macska pedig közben egy pillanatra sem hagyta abba a vonaglást. Én ilyet még nem tapasztaltam. Odamentem hozzá, hogy leszedjem a nyakából a bolhanyakörvet, mert biztos voltam benne, hogy azzal van valami. Amikor megfogtam, szanaszét karmolt, de hiszen magára sem vigyázott, rám miért lett volna tekintettel? Néhány nyugtató szó lecsitította egy pár pillanatra, én meg addig igyekeztem kioldani azt a szart, de mivel sokáig tököltem, a macska újabb vonaglásba és nyivákolásba kezdett. Egy szökellés során hangos koppanással fejelt neki az asztal aljának, meg minden másnak is. Azt hittem, menten kiszenved, és közben az ijedtségtől a sírás kerülgetett. Szólongattam, mire egy kicsit megint lenyugodott, így pusztán erővel sikerült letépnem a nyakörvét.

Rögtön semmi baj nem volt. Mintha egy perccel korábban még nem akart volna ott helyben kimúlni. Nyilván valahogy megnyalta, beleharapott, vagy a csonk megszúrta a szemét, és csípni kezdte azt. Nem hinném, hogy pusztán az idegen tárgy váltott ki belőle ilyen eszelős reakciót. Bár gyanús, hogy aztán hamar lenyugodott.

Én viszont most úgy reszketek, mint tegnap ő, és kezdek kétségbe esni. Mi a szart csináljak? Holnap elmegyek a munkahelyem melletti állatorvoshoz, mert bár Redblek javasolt egy szert, hozzátette azt is, hogy anno majdnem kinyírták vele a macsekot, és azt hiszem, tegnap a pet shopos is erre figyelmeztetett engem. Újabb fürdés-traumának sem tenném ki ilyen rövid időn belül, de az a tudat is nyugtalanít, hogy azok a kis férgek folyamatosan a vérét szívják.

Ha létezik ICP (Nemzetközi Macska Rendőrség), akkor minden bizonnyal most felvettek a különösen veszélyes macskaellenes terroristák listájára. Mentségemre váljék, hogy mindent Desiré testi épségének és általános közérzetének javítása érdekében tettem. Bolhás ugyanis a kis nyavalyás.

 

Kicsivel a megérkezése után, máris feltűnt, hogy gyakran rugdossa a nyakát. Rolcsi feltette a költői kérdést, hogy vajon nem bolhás-e a macsek, de én csitítottam, hogy 'Á, csak vakaródzik'. A következő fázis egy-egy furcsa, sötét dolog megpillantása volt a fehér szőrzetben, de még ezt is elütöttük azzal, hogy biztosan csak valami kosz. Különben sem bámulhattuk sokáig, mivel egy energiával teli macskáról van szó. A harmadik fázisban szinte biztosak voltunk abban, hogy alkalmanként bolhát láttunk, mire elkezdtük túrni a szőrét — ameddig engedte. Ma pedig felhívott a Roland, hogy vegyek valami irtószert, mert reggel egyértelműen látta a kis élősködőket. Na bumm. Még ez is.

 

Ebédidőben kiszaladtam a sarki állateledel boltba, ahol a sor végigállása után bolhairtót kértem. A boltos elsőre egy jó drága, ámde hatékony szert ajánlott, ami garantáltan és gyorsan végzi a dolgát, azonban némi beszélgetést követően kiderült, hogy 1 kg alatti macseknál nem szabad használni. Maradt a sampon és a nyakörv, lehetőleg egyszerre a kettő.

Mivel biztos voltam benne, hogy egyedül esélytelen leszek a fürdetést kivitelezni, gondoltam, megvárom a holnapot, amikor majd Roland is segíteni tud. Viszont némi szőrtúrás után én is felfedeztem több ocsmány kis férget, ami miatt addig nyugtalanított a dolog, hogy végül átöltöztem vizezhető ruhába, lecsatoltam az órámat, majd langyos vizet engedtem a kádba. Megmarkoltam a macsekot, majd elindultam a fürdőszoba felé.

Amikor a vízbe tettem, semmi reakció nem volt, talán azért, mert eddig már kétszer is sikeresen belezuhant egy kádnyi vízbe (másodszorra ráadásul visszaeső tendenciát is mutatott). Első alkalommal keserves nyávogás volt a reakció, de másodszorra már csak rezignáltan vette tudomásul, hogy a következő fél órát nyalogatással kell majd töltenie. Jól indultunk tehát. Bevizeztem nyakig, majd jöhetett a sampon. Továbbra is csak megszeppenve bámult, én pedig minden ilyen ajándék másodpercet testének dörzsölésével töltöttem ki. Amikor a sampon leöblítése következett, már beindult az egyszemélyes nyávogó kórus, amit lágy hangú nyugtatással igyekeztem tompítani. A sampon használati utasítása szerint ügyelni kell, hogy a cucc ne menjen a macska szájába vagy szemébe, ezért egyrészt a fejét érintetlenül hagytam, másrészt igyekeztem minél alaposabban leöblíteni. Mikor kiemeltem, csak akkor jött rá a menekülési vágy. Megpróbáltam egy törölközőbe csavarni, de nem engedte, viszont mindenáron le akart ugrani, amit heves küzdelem árán sem tudtam megakadályozni. Macskám hangos toccsanással landolt a padlón, majd a szobába menekült. Közben beverte a fejét a mosógép felhajtott ajtajába (bár lehet, hogy nem), én pedig egy mélyenszántó karmolással lettem gazdagabb.

A szobában jött a törölgetési fázis, amit viszont már sokkal kisebb hatékonysággal tudtam kivitelezni, mivel Desiré nem nagyon engedte. Közben annyira meg volt szeppenve, és annyira reszketett, hogy majdnem elsírtam magam a látványtól. Újra és újra rávetettem magam egy törölközővel, így lassanként azért sikerült viszonylag szárazra törölnöm. Reszkető macskám a szoba különböző pontjain állt neki önnön teste nyalogatásának, míg végül az ölemben kötött ki. Kicsit féltem, hogy most egy életre elástam magam a szemében, de hosszas traumatikus didergés után végül elaludt az ölemben.

Most pedig úgy szaladgál, mintha mi sem történt volna, szóval remélhetőleg szent a béke. A bolhák meg — remélem — megdöglenek.

Ez a cica két nap alatt annyi boldogságot okozott, amit eddig még nem sok létező mondhatott el magáról (még ha ez némelyeket esetleg sérthet is). Annyira kajla, annyira aranyos, hogy az én állatkedvelő lelkecském most a mennyekben jár.

Bármit is csinál, egyszerűen nem tudok rá haragudni. Most éppen a számítógépasztalomon kavirnyázik, és vagy az ananász növény levelét pofozza, vagy támadásra készül a gépelő ujjaim ellen. Az előbb végigdzsalt a klaviatúrán, és lenyomta a CAPS LOCK-ot, meg egy-két billentyűt, aztán megnézte a monitorom mögötti terepet. Közben hol a 100-as pézsét löki le, hol a mobilomat pofozza arrébb, mert alapvetően még kis béna. Persze szeretnék én ilyen szerencsétlen lenni4eryxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx*, na meg a fizika terén is szívesen mutatnék fel hasonló felkészültséget.

Amitől az elején a legjobban tartottam, arra nem került sor. Desiré ugyanis az első kakitól/pisitől kezdve az alomba végzi a dolgát. Nagyon kis ügyes. Az előre elhatározott szabályokat is nyomban elfelejtettem, tehát (sajnos) bejöhet az ágyunkba, felugorhat a szekrényre, és a többi. Egyszerűen annyira oda vagyok érte, hogy nem tudok neki (szinte) semmit megtiltani. Azért evés közben a tálca tabu, de úgy látom, piszok gyorsan tanul, szóval ezzel nem lesz gond.

 

Tegnap munka, majd edzés után hazatérve kicsit aggódtam, hogy mi fogad majd. Szerencsére se kaki, se semmi nem volt, és nyávogás sem fogadott. Utóbbi viszont ma már volt, és már az ajtóban a szívem szakadt meg amiatt, hogy vajon mi lehet az oka a keserves hangoknak. Valószínűleg persze csak hallotta, hogy jövök, és ezért zendített rá (legalábbis remélem), meg talán éhes volt, mivel a tálja üresen fogadott. Miután evett, nyomban őrjöngeni kezdett amolyan kismacska módra, és hálaképp kaptam egy hangos dorombolást is (ez a második volt, amióta ismerem).

 

Rolandomat viszont — asszem — jobban kedveli, mint engem. Ha éjszaka felugrik hozzánk, inkább rajta mászkál, és hozzá bújik, viszont neki tekintélye sincs akkora, mint nekem, mivel őt szépen össze is karmolgatja játék közben, míg velem azért vigyáz. Igaz, tőlem mintha egy kicsit tartana is, de ez csak a hirtelen mozdulataimnál tűnik ki. Muszáj mindig körülöttünk lennie, ezért hű kutyaként követ minket az összes helyiségbe. Mindent talán még nem fedezett fel, de apránként, koncentrikus körökben tágítja a birodalma határait. Közben letámad minden fényes és imbolygó dolgot, az árnyékokat, a kilógó cérnákat, felmászik az ágytakarón, felugrik az asztalomra, a saját farkát kergeti, kőszáli kecskeként ül ki minden kiszögellésre, rátámad a lábamra, majd ha mindebben kimerült, akkor akár ülve is elalszik. Lecsukódik a szeme, lekókad a feje, aztán már fújtat is.

Igazából a legjobbkor jött, éppen akkor, amikor depressziós kezdtem volna lenni a több irányból rám nehezedő nyomás miatt. Ez most talán egy pár nappal eltolódik.

* ezt itt ő írta (többek között, de a többit kitöröltem). Simán ír egyébként nagybetűsen is, és ha nem állítom le, még a fájlkezelésbe is belevág az ALT lenyomása után...

Ezennel macskatulajdonos lettem.

Valószínűleg még nem tudom, mibe vágtam a fejszém, és az is lehet, hogy néhány nap múlva elátkozom azt a percet, amikor beadtam a derekam, és elhatároztam, hogy kérek egy macsekot anyáméktól. Egyelőre mindenesetre semmi probléma. Desiré még olyan friss, hogy odacsinálni sem volt ideje sehova, vagy az aktus csak az én figyelmemet kerülte el, és közben valahol már van is egy meglepetés csomag...

...mondjuk a konyhában a sütő mellett/mögött, ami Desiré első búvóhelyévé vált. Jó, megértem én, hogy fél az új helyen, meg még engem sem ismer igazán, de máris nem örülök neki, hogy talált magának egy zugot, ahol nem érem el, és ahonnan maximum szép szóval csalogathatom ki. Ha kijön egyáltalán. Elsőre kijött, másodszorra pedig nem tudott visszabújni, mert egy használaton kívüli sütőlappal máris elbarikádoztam az útját. Kellett neki közben mással foglalkozni...

A következő búvóhely az ágyam alatti terület, amit viszont nem tudok körberakni. Felőlem bemászhat amikor csak akar, csak ne csináljon oda, mert nincs kedvem minden alkalommal átrendezni a lakást, hogy feltöröljem vagy felszedjem a cuccot. 

Ettől függetlenül egy cukorfalat, és biztosan imádni fogom. Már most elolvadok tőle, főleg, amikor alszik. Olyan aranyos, ahogy a lábaiba temeti az arcát, meg ahogy lekókad a feje a fáradtságtól.

Szegény nagyanyám biztosan kiborulna, hogy egy állat van a lakásban, amit ő 30 évig félve tartott karban. Ha nem halt volna meg két évvel ezelőtt, most biztosan elvinné a szíve a cica látványától. Főleg, hogy az ő volt szobájában kapott helyet az új jövevény fekvőhelye (aztán lehet, hogy nem is akar majd abban aludni).

Rolandomat meg majd rá kell szoktatni, hogy egyrészt hagyjon nyitva minden ajtót, hogy a macsek ki tudjon menni, ha esetleg az alomba tervezné a dolgát végezni, másrészt pedig, hogy egy kicsit kisebb vehemenciával közlekedjen a helyiségek között, nehogy valamelyik ajtó szokásos kibaszásával a falra kenje az általa olyannyira áhított macskát.

Mindkettőnknek komoly változásokhoz kell majd hozzászokni, ami magamat ismerve biztosan nem lesz egy könnyű dolog. Már előre érzem, hogy esténként tiszta ideg leszek, amikor hazajövök, hogy vajon majd mit találok összetörve, felborítva, szétkenve. De nem károgok előre, mert idő kérdése, és minden okés lesz.

 

Persze, már jó régen. Mostanra kellőképpen el is terebélyesedett, azonban most nem a Club Bohemian Alibi tulajdonosáról beszélek. Akkor viszont kiről?

Még tavaly került szóba, hogy mi lenne, ha a Rolcsival közösen beszereznénk valami állatkát, ami — a párom szerint — olyan lenne, mintha a gyerekünk volna. Ez persze így nem igaz, ráadásul úgy hangzik, mint amikor Hajnalka kolléganőm megszólalt, hogy "Miért, mi olyan nagy dolog a gyereknevelésben? A gyerek az olyan, mint egy kutya, nekem meg már volt kutyám". Ezen kicsit megdöbbentünk, aztán felvilágosítottuk, hogy ez talán fordítva van. Na, de amikor Rolcsi ezt felvetette, rögtön lenyomtam, hogy itt nem lesz semmilyen állat (rajtam kívül), mert örülök, hogy végre felszabadultam a szülői-nagyszülői függés alól, és nem fogom megint rabigába hajtani magam (még önként sem). Hiszen akkor hogyan megy az ember nyaralni? Hogy utazok el akár egy hétvégére is? Nincs senki, akit a távollétem idejére megbízhatnék az állat gondozásával, kulcsot osztogatni pedig végképp nem fogok.

Nagyon szeretem az állatokat (ami nálam az emlősöknél kezdődik), de amíg kertes házba nem költözöm, addig nem lesz és punktum. Bár a téma többször előjött, én mindig határozottan elutasítottam, de azért a párom mégis a fülembe tette a bogarat. Ha lenne, milyen lehetne?  Pók, kígyó, gyík szóba sem jöhet. Ocsmány férgek. A vízi lények unalmasak, nem lehet velük kommunikálni sem, ennyi erővel valami szobanövényt is vehetnék. A madarak zajosak, és csak kicsit intelligensebbek. Igaz, utóbbiakat magukra lehet hagyni hosszabb időre is, de mi értelme van olyan állatnak, amit csak nézni lehet. Az egér, mókus, patkány, csincsilla, tengerimalac vonulat már jó lenne, de azokat is csak simogatni lehet, számomra nem számítanak igazi társnak. Igaz, a vadászgörénynek már jelleme is van, de az meg büdös (de igen, az!). A kutya aranyos, intelligens, igazán és őszintén szereti az embert, de nagyon sok gondoskodást igényel. Egy kutya láttán nyomban elolvadok, és tényleg imádom őket, de mivel nálam egy eb a középtermetűnél kezdődik (csivava-patkányok, ocsmány pofájú mopszok, palotapincsik taszítanak), annak ez a kis lakás úgyis csak szenvedés lenne. Marad a macska.

A macska arisztokratikus, dacos, önálló akarata van, számító, önző és lop. Szóval jó fej. Ráadásul mivel nem zabál be nyomban minden ehetőt (mint a kutyák), hanem csak annyit eszik, amennyi jól esik neki, simán magára lehet hagyni 1-2 napra. Sétáltatni sem kell, mert magától jár a wc-re. Ideális választás.

Meglepetést akartam vele szerezni a Rolimnak, de rájöttem, hogy azért ez nem olyan 'hamm, cipó, bekaplak' ügy, ráadásul a szilveszterkor illuminált állapotomban el is kotyogtam neki, előre hozva az örömöt. Persze egy kiscicával beállítani jobb lett volna, de így is örült nagyon. Közben szóltam anyáméknak, hogy szerezzenek nekem egy kiscicát (egy újszülöttet), mivel tudom, hogy a szomszédságban ipari méretű macskaszaporodás zajlik, tekintve, hogy némelyik nyanya minden almot megtart, így egyiknek-másiknak már 30 macskája is van. Ezek száma exponenciálisan növekszik, pedig a kandúrok és az autósok is szorgalmasan fogyasztják őket. Mivel kikötöttem, hogy csakis újszülött lehet, kénytelen voltunk eddig várni vele (én pedig közben kénytelen voltam a párom állandó kíváncsiskodását mindig elütni valamivel).

 

 

Most vasárnap a kiscica világra jött, és csakis nekem köszönhető, hogy még mindig él. Anyu ugyanis nem a nyanyák valamelyikének szólt, hanem a sokkal fiatalabb szomszédasszonyának, aki viszont a felesleges kiscicákat rendszeresen kiirtja, ahogy az enyém testvéreivel ezt már meg is tette. Így aztán már látatlanban lelki kapocs van köztünk: megmentettem az életét, és innentől kezdve nekem kell értelemmel megtölteni ezt a tettet.

Bár ténylegesen (még) nem láttam, tudom, hogy cirmos, van egy fehér folt a hátán és kerek pofájú. A nemét még nem tudom, de az mindegy is, ezért határoztuk el Rolcsival, hogy Desiré lesz a neve. Az — a névrokonságból visszafejtve — mindkét nemnek adható, ráadásul zizegős, tehát egy macseknak kimondottan megfelelő (persze sziszegő vagy ciccegő név még ideálisabb volna, de a célnak ez is megteszi). Mivel anyu egy kisállat kereskedésben dolgozik, nagyker áron tud szerezni mindenféle holmikat. Ezt már meg is tette, úgyhogy a talán még nem is látó kis majomnak még elképzelése sincs arról, milyen jó dolga lesz nálam. Már most van rendes fekvőhelye, saját wc-je, szállítókosara, osztott tálkája, és a hétvégén fabrikálunk majd neki egy rendes kaparófát igazi fatörzsből. Az kéne még csak, hogy a vadonás újjá varázsolt bútoraimon élesítse a körmét!

Persze így is lesz miért lepofozni, legalábbis ha meglátom mondjuk a monitorom tetején egyensúlyozni, a mikrohullámú sütőben kavirnyázni vagy a tévém tetején szambázni, akkor tuti röpül egyet.

Sajna még egy hónap, mire el lehet választani az anyjától. Hogy fogom ezt kibírni?