meleg bejegyzései

Fiatalabb koromban — mondjuk úgy a kamasztól huszonig — gyakran ábrándoztam arról, milyen lenne egy olyan szuperképesség, amivel ránézésre megmondhatnám bárkiről, hogy meleg-e vagy sem. Mondjuk ülnék a villamoson vagy sétálnék az utcán, és minden érintettnek — aki velem szemben jönne vagy mellettem állna — zöld aurája lenne, amit csak én látnék (hogy miért pont zöld, azt nem tudom), vagy enyhébb esetben egyszerűen csak tudnám róla és kész. Aztán ezt variáltam is, hogy mondjuk szuperképesség helyett ha három kívánságom lenne (részletkérdés), vagy nem csak azt tudnám, ki buzi, ki nem, hanem azt is, kinek jönnék be én, bár ez utóbbi szerintem már két kívánsággal is felér.

Időközben ezt feltalálták, így már nem kell ábrándozni. Úgy hívják, hogy Grindr, és máris az új mobilom egyik első alkalmazása lett, hiszen ezzel részben teljesült egy régi vágyam. Nem akarok úgy tenni, mintha feltaláltam volna a spanyolviaszt, mivel tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy rajtam kívül kb. már mindenki aprólékosan ismeri és rutinosan használja, de azért hadd csodálkozzak rá a világra egy újszülött szemével. Onnan is tudom például, hogy milyen sokan használják, hogy az ismerőseim (köztük a bloggertársak egy része) is a regisztráltak között van, néha fel is bukkannak az X mérföldes körzetemben. Ők valószínűleg jobban meglepődnek rajtam, mivel egymást tutira megstírölték már.

Egy Facebook-üzenetet is kaptam már, hogy mit keresek én ott. Kicsit ez is ihlette ezt a bejegyzést, meg a helyzet 'tisztázása', mielőtt még elterjed a suttogó propaganda, hogy a 979 csalja a Ricsit. Nem, nem csalja, mert — hasonlóan sokan másokhoz — én sem a húspiacra kívántam regisztráltatni magam, így például a profilomban ki sem töltöttem a 'kit keresel?' rovatot, ugyanakkor ha csalni akarnám, bármikor máskor is megtehetném.

De akkor minek? Egyrészt a bevezetőben írt vágyam teljesítése céljából, másrészt kíváncsiságból, harmadrészt azért, hogy megtudjam, egyetlen fotó alapján tetszenék-e még bárkinek (utalva a koromra), negyedrészt a Gayromeoval való összehasonlítás céljából (és egyéb szociológiai alapvetésű infók gyűjtésére), ötödrészt pedig azértmertcsak, mert megtehetem, mert felnőtt ember vagyok, aki azt tesz, amit akar. (Erős késztetést érzek, hogy szmájlikat pakoljak egyes mondataim után, de juszt sem fogom összeszennyezni velük a blogom (pedig ide is akartam volna egyet)).

Azt hiszem, Ricsi és köztem megvan a bizalom, hiszen azt is tudjuk, ki kivel mit csinálna szívesen, meg még azt is, ki mindenki csinálna velünk ezt-azt, ha lenne mersze bepróbálkozni, így talán az sem meglepő, hogy a frissen beszerzett mobilomra maga a Ricsi telepítette ezt az alkalmazást, majd együtt néztük végig, az ki mindenkit dobott ki első nekifutásra. Eddig sem játszottuk el a süket, vak és vágyak nélküli szerelmes párt (mégis lassan 3 éve leszünk együtt), ezek után sincs erre szükség. Más kérdés, hogy mindennek ellenére ő vajon meddig tolerálja nekem, ha alkalmanként felszökkenek a Grindr-re, és végigsimogatom a félmeztelen testeket és arcos profilokat, közben rácsodálkozva, hogy hús-vér emberek hogy nézhetnek ki olyan jól, vagy hogy valaki milyen nagyon közel tartózkodik hozzánk.

Na, de az eddigi tapasztalatok. Először is a Romeohoz annyiban biztosan hasonlít, hogy ha nincs képed, rád se bagóznak, még azok sem, akik saját bevallásuk szerint csak csetelni regisztrálták magukat. Ennyit az őszinteségről...avagy ezek azok, akik a "csetelésnek álcázott közeledéssel próbálok összehozni magamnak egy kiadós baszást" taktikát alkalmazzák. Aztán vannak, akik a testükkel igyekeznek megnyerni a 'barátkozni' (érted...) vágyó társaikat, mások inkább az arcukat adják, pont mint a társkeresőkön. Megjegyzem, egyáltalán nem gondolom azt, hogy bárminek másként kellene működnie, mint azokon. Na, vasárnaptól (vagy már szombattól?) csak úgy, sötéten tartózkodtam fenn, de úgy nem volt túl nagy élmény a Grindr használata, ráadásul az extra (vagy plusz, vagy micsoda) tagság is csak 7 napig tart. Szóval tegnap este feltöltöttem egy képet magamról (azt, ami a Facebookon is a profilképem szokott lenni,) meg kitöltöttem pár olyan adatot, hogy súly, magasság, etnikum, de kihagyva a 'kit keresek?' és a rövid leírás magamról rovatokat. A kép nem túl előnyös (és ez szándékos is volt), mert másnaposság állapotában ábrázol, a szilvásváradi erdőségben, kócos, belövetlen hajjal, magamra aggatott ruhával, de láss csodát, amint az üzemeltetők élesbe engedték a képet, máris jött egy üzenet, szinte a szomszédból. Ő is ezt állapította meg, én viszont kicsit megszeppentem, meg aztán az illető közeledése — a képe alapján — még akkor sem lett volna kívánatos számomra, ha éppen egyedülálló lennék. Nem szép dolog, de nem reagáltam semmit, inkább lefeküdtem aludni.

Reggel újra beléptem, és már jött is két üzi, két különböző (újpesti) emberkétől. Az egyiknek szintén párja van, a másik meg jóval fiatalabb nálam, és nagyságrendekkel jobban néz ki, mint én (meg is lepődtem azon, hogy írt), de persze mindkettő csak amolyan csacska kis közeledést eresztett meg. Nekik hasonló szintűeket válaszoltam (ne bunkózzak már annyira, hogy neki se), azóta nem is írtak, írt viszont egy negyedik srác, aki szintén jól néz ki. Bár ő csak chatelni akar (azt írja a profilja), egyes kérdései mögött egyéb szándékot is érzékelek. Eddig jutottam, de biztosan lesz még pár érdekes tapasztalatom.

Ahogy meg ismerem magam, kb. pár nap, és úgyis levágom a telefonról, mert megunom az addigra nyilván sokadik tolakodó figurát (tudom, le lehet tiltani őket, ugyanakkor megjegyezném, hogy nem attól tolakodó valaki, ha rám ír), bár tutira nem bírom majd megállni, hogy megnézzem, pölö anyámék falujában ki a bumbi. Hát majd meglátjuk. Biztosan jó móka lesz egy ideig.

Ez a fiatalember azt állítja, hogy az első előbújása úgy esett, hogy a testvére a Twitter-fiókjába belesett, de szerintem a családja minimum süket-néma és vak is. Mintha kissé ordítana róla, hogy melyik csapatban játszik...

Első látásra cuki, én pedig csak irigykedem, mert hogy lehet valakinek ilyen sima bőre és ilyen szép, fehér fogai (meg tökéletes frizurája és stílusos szemüvege)?

Második (harmadik és sokadik, mivel egy rakat videója van) látásra viszont meg kellett állapítanom, hogy már rövid távon is kurva nehezen tudnám elviselni a társaságát. Nem elég, hogy amerikai módon affektál és nyújtja a szavakat, de még a hajtűdobálós stílusa is rátesz erre egy lapáttal. Öe.

Az viszont már a videó megtekintése közben eszembe jutott, hogy én is könnyen hasonló sorsra juthatok, csak nem Twitterrel, hanem a bloggal.

Captain blogján kialakult egy komoly vita a melegekkel kapcsolatos politikusi kiszólásokkal, a társadalom (in)toleranciájával, a melegszervezetek tevékenységével, örökbefogadással, házassággal kapcsolatban, amit linkeltem már az előző bejegyzésemben is. Ha esetleg akadna valaki, aki az ő blogját nem olvassa, de az enyémet igen, akkor most sugallnám, hogy az látogasson át oda, addig is álljon itt kedvcsinálónak a felütés utáni első kommentem, ami igencsak terjedelmes, és mivel — szinte — önálló bejegyzésnek is elmegy, úgy gondoltam, hogy ez lesz a mostani bejegyzésem. Néhány megjegyzést tennék, kiegészítésül:

1. Nem az acélom, hogy a Captainhez érkező kommenteket magamhoz szipkázzam (aki hozzá akar szólni, nyugodtan tegye meg ott), viszont a saját blogomon ilyen összefoglalóan még sosem jelent meg a téma, ez pedig egy jó alkalom pótolni a mulasztást.
2. Ez egy komment, aminek van pár előzménye (a bejegyzés, a korábbi kommentem és az arra érkezett reakciók), tehát nem olyan koherens, mintha bejegyzés lenne. Ezt tessék észben tartani!
3. Éppen ezért a véleményezéshez érdemes minden előzményt és a folyományokat is elolvasni, mert azokban számos pluszinformáció van, ami segíti a megértést. Mindenesetre ember legyen a talpán, aki ezt megteszi...

"Elnézést, hogy eltűntem, miközben a kommentek inkább szólnak az én kommentem véleményezéséről, és az én lényem vagy személyiségem címkézéséről, mint az eredeti bejegyzésről magáról. Szerettem volna időben reagálni, de a heti szellemi és testi energiáimat elszipkázta az élet többi területén megkövetelt helytállás. Sajnos pusztán az, hogy meleg vagyok nem jár fizetéssel és jóllakással… De most itt vagyok, és megpróbálok reagálni arra, amire érdemesnek tartok. Nem fogok külön-külön mindenkinek válaszolni, hanem nekifutok másodszor, aztán ezt-azt még hozzátoldok, személyre szólóan.

Szóval én alapvetően abból indulok ki (és ez alapján szemlélem a melegfelvonulást és a melegszervezetek ténykedését is), hogy a melegeknek Magyarországon (!) semmivel sincs kevesebb joga, mint másoknak. Ugyanúgy megillet minket a szabad helyváltoztatás, a szólás, a gyülekezés szabadsága, továbbá minden más emberi és állampolgári jog, mint bármely más magyar állampolgárt. Tudom, ez szarul hangzik, és a szélsőjobbnak/homofóboknak tulajdonított retorika (és fel vagyok készülve arra, hogy a skizofrén címke máris öngyűlölő buzira módosul), de jogfilozófiailag házasodni és örökbe fogadni is pontosan ugyanannyi jogunk van, mint másoknak, csak éppen mi nem úgy akarjuk azt, ahogy azt a törvények lehetővé teszik. Mi azt akarjuk, hogy “lehessen nekünk ezt is”, tehát valójában többletjogokat akarunk. Nem vitatom a mögöttes szándékot (hiszen valahol én is érintett vagyok), és természetesen egyetértek vele, hogy a melegek is összeköthessék az életüket, és ha úgy alakul, akkor a társuk örökölhesse a közös vagyon rá jutó részét, ne prédálják azt szét a rokonok, pusztán jogi hivatkozással, de ez többletjog. Ugyanakkor én éppen azt tartom skizofrénnek, aki egyszerre akar melegházasságot és egyenlő jogokat, meg az állítólagos másodrendűség felszámolását. Kérem, akkor azt akarjuk, hogy töröljék el a regisztrált élettársi kapcsolat lehetőségét (ami kizárólag egynemű párokra vonatkozik, és számos törvénybe (pl. SZJA tv., illeték tv.) beépült, töröljük el, hogy az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordulhassunk, töröljük el a rendezett munkaügyi kapcsolatokról szóló törvényből azt, hogy a szexuális orientáció miatt nem bocsátható el munkavállaló, ahogy az álláshirdetés elnyerésekor sem lehet ugyanez kizáró tényező, és a Btk-ból (/egyéb helyekről) is vegyünk ki minden olyan kitételt, ami a kisebbségek ellen irányuló erőszakos cselekmények vagy felbujtás/uszítás magasabb büntetési tételét szabályozza. Én nem hiszem, hogy bárki valóban ezt akarná.
Hálátlannak tartom azt a magatartást is, hogy a regisztrált élettársi kapcsolat törvénybe iktatása után röviddel máris a fanyalgás kezdődött meg, és az újabb lépés követelése, természetesen erőszakosan, politikai hangulatkeltéssel egybekötött módon (ne felejtsük el, hogy a melegszervezetek nyilvánvalóan továbbra is ezer szállal kötődnek a különféle politikai ideológiákhoz, szervezetekhez és személyekhez). Semmi hála vagy egy kis türelmi idő a következő lépés előtt (amihez természetesen még a nemzetközi porondon is csak alig-alig érkezett el az idő), hanem máris az offenzíva. Ez ugyan külön téma, de én más blogokon (és a sajátomon is – természetesen) is azt hirdetem, hogy a fontolva haladás sokkal előbbre juttat, mint a nyomulás, hiszen én minél jobban akarok valamit a másiktól, amit ő nem akar, vagy nem érdekli, ő annál jobban fog ellenkezni. Képzeljük csak el azt a szituációt, amikor valaki be akar szervezni bennünket egy MLM-rendszerbe, vagy meg akar téríteni bennünket az újdonsült vallására. Nem vagy kitérünk előle vagy (ha kevésbé vagyunk konformisták) nem egyre cinikusabban és durvábban próbáljuk lebeszélni a szándékáról? Ugyanígy működnek a politikusok és a társadalom is, és a szavazóbázisnak szóló mondatok mellett ugyanez motiválhat egyes politikusi kiszólásokat is, amiket nem kellene rögtön koncentrációs táborokra meg jogfosztottságra fordítani. Az előbb említettem a hálátlanságot, ezért még zárójelben megjegyezném, hogy az utóbbi évekhez képest kimondottan profin biztosított melegfelvonulással kapcsolatban is csak azt hallani, hogy mi volt benne mégis egy kicsit béna vagy visszás, és nem azt, hogy mennyivel másabb volt, mint az ezt megelőző néhány. Úgy akar egy társadalmi réteg újabb és újabb kéréseket megfogalmazni a hatalom felé, hogy amit kap, azért sosem mond egy jó szót sem? Ez aztán igazán felnőtt viselkedés, és igazán ügyes érdekérvényesítő képesség…
Én rendszerint kárhoztatni szoktam a melegszervezetek erőszakosságát, most is ezt teszem, de azért teszem, mert bár vitatkozhatunk arról, hogy az erőszakosság az előremutatóbb vagy a világon tapasztalható tendenciákkal való sodródás és a fontolva haladás, a vita mindaddig öncélú marad, amíg csak az előbbire van példa. Meg lehetne próbálni esetleg valami olyasmit, ami J.F.Kennedy híres mondásának teljesítése lehetne (ti. “Ne azt kérdezd, mit tehet érted a haza, hanem azt, hogy te mit tehetsz a hazáért.”), azaz kompromisszumra törekedni a pártokkal, és feltenni nekik a kérdést, hogy itt vagyunk mi, sokan, szavazópolgárok, dolgozó, adózó emberek, miben segíthetünk? Ez így persze romantikusan hangzik, de aki érteni akarja, az megérti, mire gondolok e sarkos megfogalmazással. Ha korábban már volt erre példa, és a válasz(ok) esetleg elutasító(ak) volt(ak), akkor is eltelt azóta X év, újra meg lehet próbálni. Ha már mindenáron erőszakosnak kell lenni (mert esetleg tényleg az a célravezetőbb), akkor is lehetne pozitív céllal tenni ezt és nem negatív céllal.
Mert ha azt mondjuk, hogy mi különbek vagyunk melegségünk okán, és erre való felhatalmazással akarunk többletjogokat (vagy a többségi szemszögből nézve: egyenlőséget), akkor meg kellene mutatni, hogy valóban különbek vagyunk. Sajnos azonban sokan úgy tekintenek a melegségükre, mintha az valami kiváltság lenne, amiről ráadásul fűt-fát tájékoztatni kellene, provokatív vagy kihívó céllal. Direkt úgy viselkednek, hogy ez nyilvánvaló legyen róluk, állandóan a szexről beszélnek, célozgatnak, utalgatnak, a pasikat úgy megszólják az utcán, mint az általuk mélyen elítélt heterók a nőket, mindent (fél)meztelen pasikkal plakátolnak ki, és MINDENT önnön melegségük szűrőjén keresztül szemlélnek (erre szoktam írni, hogy szivárványszín szemüvegen keresztül), amit a semleges szemlélők ugyanúgy rossz szemmel néznek, mintha egy nem meleg csinálna hasonlókat. Egy pár éve filozofálgattam arról egy közös melegblogon, hogy a coming out valahol egy önző dolog, hiszen azért tesszük, hogy nekünk könnyebb legyen az élet, de közben a minket sújtó terhet (vagy annak egy részét) áttesszük azokra, akiknek előbújunk, ezt is hozzácsaphatjuk az imént leírtakhoz. Az embereknek megvan a maguk baja, és nem kíváncsiak a mi melegségünkre, valójában a többséget kurvára nem érdekli, hogy ki buzi és ki nem, és pont az lenne számunkra az üdvös, ha ez így is maradna, akkor tudnánk ugyanis nyugodtan és normálisan élni az életünket. Ilyenkor persze vissza lehet vágni, hogy de a kutatások szerint a társadalomban milyen magas a homofóbia mértéke, de én erre meg azt mondom, hogy ez a pirézek esete pepitában. Azt sem tudjuk, hogy kik azok, de (éppen) azért ne költözzenek a szomszédba, vagyis egyébként egy szélsőséges réteget leszámítva (akinek a homofóbia és az ellenségkép-képzés éppen úgy az önmeghatározásukhoz szükséges, mint a szélsőséges melegeknek önnön melegségük), senkit nem érdekelne, ki meleg, ki nem, de ha már így megkérdezik őket, akkor inkább elutasítóak.
Ha nem sértett kisgyerekként vagy sarokba szorított patkányként viselkednénk, észre vehetnénk, hogy a társadalom vélt vagy valós homofóbiája koránt sem olyan magas, mint azt gondoljuk. Olyan ez, mint amikor alapvetően cigányellenes valaki (félelem okán), és amikor találkozik egy olyan cigánnyal, aki kimondottan rendes vele, akkor azt mondja, hogy “ez nem olyan, mint a többi, de a többi azért olyan”. Magyarországon korántsem olyan rossz a helyzet, mint azt egyesek pont emiatt a nézőpont miatt vélelmezik (és a (sorssal szembeni) hálátlanság egy újabb szintje, nem észre venni, nem tudomásul venni, hogy az országok és államok többségében sokkal rosszabb körülmények vannak, mint nálunk), ezért mindig a világra csodálkozó kisgyerek módjára mesélik, hogy láttak egy kézen fogva sétáló vagy éppen csókolózó férfipárt az utcán, akiknek (képzeljétek!) semmi baja nem esett. Ha viszont esett, akkor igazolva látják az elméletüket. Természetesen nem állítom, hogy Magyarországon melegkánaán van, mert ez nem igaz, és igenis számos homofób megnyilatkozás és bántalmazás történik, amiket a megfelelő törvényi erővel kezelni is kell (a törvényeink kezelik is, a törvények betartatása pedig nem csak ezen a területen hagy maga után kívánnivalót (ami nem a törvényt minősíti, hanem a végrehajtóit)). Aki ilyen, magát a melegség okán a többség fölé helyező módon szemléli a világot, és a meg nem értett zseni sértettségével véleményez minden politikusi megszólalást és társadalmi visszajelzést, az ne csodálkozzon, ha gyomorfekéllyel fektetik a szivárványszín koporsójába. Aki így látja a világot, az pont azt a hibát követi el, amivel az összes többi embert vádolja: nem fogadja el önmagát (őt). Én is megkaptam már, hogy azért nem bújok elő a családomnak, a heteró barátaimnak és a szüleimnek, mert még nem fogadtam el önmagam (ami talán igaz is lehet, de én utilitarista és nem az elfogadással kapcsolatos pszichés okokat vélek inkább felfedezni benne). Szerintem az (ön)elfogadás lényege pont az lenne, hogy a melegség ne legyen az összes többi tulajdonság felett álló attribútum, se kifelé, se befelé. Mert ha az, akkor befelé agressziót és oktalan sértődést produkál, kifelé pedig ugyanúgy haszontalan, mert nem az alapján fogják az illetőt megítélni, hogy milyen kolléga, beszélgetőpartner, lakótárs vagy mennyire segítőkész, empatikus tájékozott és intelligens, hanem hogy egy fartúró köcsög. Ha mindig a melegséget toljuk az arcukba, ne várjuk el, hogy ezt figyelmen kívül hagyva vélekedjenek rólunk, hiszen ezt írjuk neonfényű reklámtáblára. És ez nemcsak egyénileg működik így, hanem közösségi szinten is, (lásd a fenti okfejtésemet/véleményemet a melegszervezetekről és a melegekről általában), mert az ‘engem mindenki utál’-t könnyen fel tudja váltani a ‘minket mindenki utál, ezért mi meg őket utáljuk’ állapot is.
Az eredeti kommentem is arról szól, hogy a melegségnek nem kellene minden más tulajdonságunk felet állónak lennie, és akkor rájöhetnénk, hogy nem is olyan nehéz az élet, és nem is utálnak minket olyan sokan. Az én önelfogadásommal kapcsolatban is hozzátenném még, hogy bár eleinte rettegtem attól, hogy a házban lakók megtudják vagy kitalálják, hogy az a srác, akivel reggel együtt megyünk el otthonról, és akivel este együtt érkezünk, az nem unokatestvér és nem albérlőtárs (főleg, hogy a sajátom a lakás), de mostanra rájöttem, hogy nincs mitől félnem. A dolog magától is kiderült (a hülyének nézés szintén agressziót szül!), azaz nyilván a lakók többsége tökéletesen tisztában van vele, de mégsem hozza szóba, nem offenzív, és ha abban a liftben kinyögött heti három mondatban nem lehet megkerülni a téma súrolását, akkor is nagyon diszkrétek. Sőt, van olyan pár ismerősöm (azaz nagyon jó barátaim), akik az albérletükbe költözésükkor jó szomszédok módjára végiglátogatták a lakókat, bemutatkoztak, és természetesen azt is közölték, hogy ők egy pár. És semmi bajuk nem esett azóta sem, ráadásul egyes esetekben egyes lakók velük példálóznak.

De ezt mind hagyjuk figyelmen kívül, tudjuk be a fent említett nézőpontnak (azaz nekik szerencséjük volt, de azért attól még a magyar társadalom egy homofób szar), és induljunk ki abból, hogy tényleg borzalmas állapotok uralkodnak, és mindenki ellenünk van. Ez esetben vajon érdemes a jéghegyet öngyújtóval olvasztgatni, vagy hagyatkozzunk inkább a globális felmelegedés segítségére? (Csak hogy konkrét példával éljek, Lady Gaga (akit mindeközben hallgatok) egymaga többet tett értünk világviszonylatban, mint bármely melegszervezet vagy azok összessége ugyanezen idő alatt, és nem (feltétlenül) a többség pocskondiázásával, hanem az önmagunk elfogadására és a világ leszarására való buzdítással.) Ha a melegségem okán többnek tartom magam, olyannak, akivel kivételezni kell, akkor érdemes mindenkinek nekimenni, aki nekem nem tetsző dolgot mond? Ezzel fogom elérni a célom, hogy elfogadjanak és kedvezzenek nekem? Én nem hiszem, ahogy azt sem, hogy a tolakodás és az oroszlán bajszának húzogatása célravezető lenne. Orbán Viktor megszólalása az én elképzelésem szerint a fent már ecsetelt tendenciába illik: kurvára súlyos problémákat kell megoldaniuk iszonyú ellenszélben, és mindeközben kurvára nem érdekli most őket a meleg téma, amikor pedig mégis ezzel basztatják, akkor kifakad, a fen idézett módon. Hogy ez helyes, helytelen, jogos, jogtalan, illő vagy illetlen, az más lapra tartozik, a lényeg csak a pirézes hasonlat.

Na, most jó sok mindent összehordtam, de a kezdeti, zömök kommentem mögött búvó világnézetet próbáltam megvilágítani a magam módján. Teljességében ezt úgysem lennék képes, ahhoz élőszó kellene, és még csak nem is tértem ki arra, hogy a melegség miért csak egy tényező a sok közül, és ennélfogva miért motiválhat sokkal több minden egy párt támogatásakor valakit, mint azt a szivárványos szemüvegesek gondolhatnák.
Végül pedig: sem skizofrén nem vagyok, sem öngyűlölő buzi(bár utóbbit MÉG nem kaptam meg). Nagyon is jól érzem magam a bőrömben.

A külön válaszokat pedig ahogy megígértem, teljesítem is, de most dolgom van. Ha hazaértem bepótolom, és elnézést mindenkitől, akinek ilyen illetlen terjedelmű kommenttel raboltam az idejét (asszem, ezt beteszem magamhoz bejegyzésként, ha valaki nem akarná Captain blogját nem rendeltetésszerűen használni, de azt is majd csak később)."

SPF-nél a múltkor felmerült, hogy Thomas Mann valóban homoszexuális volt-e vagy mi. Akkor azt írtam (közelmúltbeli olvasmányélményeimet felidézve), hogy az egyik kisregény-gyűjteményének első két története alapján én az "igen"-re szavazok, mivel a Tonio Kröger elején egy kisfiúnak az átlagosnál jobban szimpatikus egy másik kisfiú, a Halál Velencében pedig konkrétan egy pedofil szerelemről szól. Első esetben még a saját szivárványszín szemüvegemre gyanakodtam, a második viszont már túlzottan nyilvánvaló volt ahhoz, hogy ne vegyem észre. Azóta olvastam még egy történetet, ami semleges, majd következett a Mario és a varázsló, amiből meg hadd idézzek egy rövidet:

"- Nos hát, kedves Mario - folytatta -, nagyon szép, hogy eljöttél ma este, és hozzá milyen csinos sált csavartál a nyakad köré, remekül áll az arcodhoz, és bizonnyal sikered lesz vele a lányoknál, a szép Torre di Venere-i lányoknál...
Az állóhelyről, arról a tájról, ahol Mario is állott, kacagás hallatszott - a harcias üstökű giovanotto volt, akiből a kacagás kitört, s aki vállra vetett kabátjában meglehetősen durván és gúnyosan hahotázott.
Marionak megrándult, úgy hiszem, a válla. Mindenesetre megrándult. Talán rándulása önkéntelen volt, s a vállmozdulattal csak utólagosan leplezte azt, egyben jelezve, hogy a sál, akárcsak a torrei gyengébb nem, közömbös előtte."

Nálam 3/1 az arány a melegség javára, de nemcsak ezért, hanem mert a későbbiekben a varázsló a hipnotikus képességével ráveszi szerencsétlen Mariot, hogy a (később nőként emlegetett) szerelmének lássa őt, és megcsókolja a publikum színe előtt, tehát homo-erotikus mozzanat is tetézi mindezt. A megalázás következménye mellesleg tragédia, de nem spoilerezünk...

***

Egy másik idézet, ezúttal a szerdai Metropolból:

" Meglepetés
Magyarország a felzárkózó piacok "meglepetéssztárja" az idén, olyan erősödések élvonalában halad a térség valuta-, részvény- és kötvénypiacain, amilyeneket kevés megfigyelő jósolt- áll a Financial Times elemzésében. Mindez a lap szerint nem jelenti azt, hogy Budapest már kint lenne a vízből"

Kis, apró hír, egy kis ficakban, de nekem már megint eszembe jut, hogy a szocialista kormányok idején valahogy következetesen az ellenkező irányban lepődtek meg, külföldön is, belföldön is. Náluk mindig a negatív irányba kellett módosítani az inflációs-, GDP- és egyéb rátákat, így felmerül bennem a kérdés, hogy vajon ebben megint politikai alapon működnek a dolgok (a nemzetközi tőke nem szereti a nemzeti kormányokat, mert azok általában nem herdálják szét az országot), vagy egyszerűen csak alkalmatlanok a szakmájukra? A másik, hogy bár a hír abszolút pozitív, a végén - annak viszonylagos gazdasági jelentéktelensége ellenére is - ott a kötelező leszólás is, nehogy má' örülni lehessen bárminek.

***

Végül magánélet: a hét az év legdurvább hete, ha a szakmámról van szó. Ilyenkor van a zárás, annak is a legvége, és bár a cégek 90%-t elintéztük, a maradék tíz százalék csupa renitens, trehány vállalkozó, akinek csak azért nem tudjuk lezárni az évét, mert hiányzik valami (jellemzően az ő közreműködésük). Nem mi tehetünk tehát a késlekedésről, hanem ők, de mégis minket frusztrál az elintézetlenség. A legrenitensebb tartozó legnagyobb cége ráadásul könyvvizsgálatra kötelezett, viszont nemcsak minket, de a könyvvizsgálót sem fizette ki, és nemcsak az idénre, hanem még tavalyra sem. Az meg erre - érthető okokból - a kisujját sem mozdította egész évben. Az egyik engem hívott segítségül a tartozása behajtása érdekében, a másik meg szintén engem kért meg, hogy járjak ki egy kis haladékot még neki. Megtettem, amit tudtam (jó kisdobos könyvelő ott segít, ahol tud), de az álláspontok csak nem akartak közeledni, bár én megjósoltam, hogy az utolsó pillanatban úgyis megegyeznek, azaz a könyvvizsgáló a végén fog kekeckedni, turkálni és újracsináltatni mindazt, amivel már (jobb híján könyvvizsgálat nélkül) elkészültem. És lőn: tegnap megegyeztek, ma pedig jön a nő, miközben hétfőn itt a határidő. Lottózni azért még nem fogok, mert minden kurvakibaszott évben valami ilyesmi történik, és végül mindig az utolsó előtti pillanatban lesz kész minden, nekem pedig az idegsejtjeim éves pusztulásának 90%-a erre az egy-két napra esik, szóval nem volt olyan nehéz megjósolni. De azért jó lenne már egyszer, ha minden gördülékenyen menne, és nem mindig én állnék a szopólánc végén.

A férfi fehérneműk világában való kalandozásunk második állomása a boxer kategória, ami valahol analóg életem eddigi 30 évének fehérneműk terén történő fejlődésével is. Mert míg eleinte hagyományos alsókat preferáltam kellett viselnem, addig az első magam által választott és beszerzett alsónadrág egy hagyományos boxeralsó volt. Mert más volt, mint amit addig hordtam, és mert szexinek, izgatónak találtam. Sőt, a fétisem bimbódzása is erre az időre tehető, mivel az első boxerem felpróbálása és hordása önmagában szexuális izgalmat váltott ki belőlem...de azt hiszem, ez a too much information kategóriába tartozik. Maradjunk magánál a ruhadarabnál.

A boxeralsó neve nem véletlenül utal a közismert sport-ruhadarabra: onnan származik a stílusa, formája. Hétköznapi viseletté, divattá csak a '30-as évek végén vált, viszont ahhoz képest elég jól tartja magát. Gondoljunk csak bele, hányan hordanak manapság ballonkabátot, kalapot, nadrágtartót vagy jégeralsót. Azok mind kihaltak, viszont a boxer még mindig fénykorát éli. Az okosok azt mondják, hogy a viselése sokkal egészségesebb, mint a hagyományos alsóé, mivel lógni engedi, aminek lógnia kell, nem szorítja a cuccost a hasfalhoz, ergo nem pusztulnak benne halomra a szegény kis spermiumok. Hátránya viszont, hogy nem lehet minden alá felvenni, mivel egy shortban esetleg kilóg a szára, egy szűk farmerban pedig felcsúszik a nap közbeni állandó ficánkolástól. Nekem például eleinte állandóan a valagamban kötött ki a két szára közti rész, a későbbiekben meg csak azért nem, mert leszoktam a hordásáról. Azoknak praktikus a viselete, akik nem szűk vagy kimondottan bő nadrág alá veszik fel. A deszkásoknál és a rappereknél kimondottan szubkulturális tényező a viselése, ezeknél általában szándékosan és jól láthatóan ki is lóg a nadrágból, csak éppen nem a szára, hanem a pántja.

A hagyományos boxer szerintem egyébként kimondottan nem szexi, kivéve, ha a szára maximum combközépig ér, és nem az a bőbuggyos fajta. Állítom, hogy a térdig érő verzió senkinek nem áll jól, a vékony lábú embereket pedig egyenesen röhejessé teszi. Az anyaga jellemzően pamut vagy vászon, de természetesen létezik selyemből, meg olyan anyagból is, ami a sportviselettel azonos. Ez utóbbi véleményem szerint nem alsóneműnek való, de mások nyilván mást gondolnak, különben nem vennék meg. Mintázata gyakran egyszínű, de még gyakrabban kockás/csíkos, esetleg figurázott (például helytelenkedő ördögök). A boxer jellemzően sliccelt. A slicc lehet egy egyszerű kivágás vagy gombolt, de láttam már olyat, hogy egy mérőszalag darabot varrtak rá (ha valaki esetleg nem lenne tisztában az adottságaival), és van zippzáros is, ami meg egy hülyeség. A fentieket összefoglalva: a hagyományos boxer nálam (már rég) nem menő. Igaz, még rendelkezem 2-3 darabbal, de azokat maximum akkor hordom, ha minden más a mosásban van, és ha nincs a közeljövőben szexuális típusú jelenésem.

Sokkal inkább bejövős a másik nagy boxer fajta, aminek az angol neve: boxer brief. Ennek szintén hosszú a szára, viszont feszülős. Általában én is ilyet hordok. Az anyaga főként pamut (mert az elég rugalmas a feszüléshez), esetleg selyem, de az csak a menőknek megfizethető. Ebből is létezik sliccelt (leginkább gombos), és elmondhatjuk, hogy összességében egyáltalán nem hasonlít a boxerre, pusztán a szára hossza miatt maradt rajta ez a név. A hagyományos boxer előnyös tulajdonságát a viszonylagos feszesség miatt némileg elveszti, viszont a hátrányait szintén nem kell elszenvednünk viselés közben. Szerintem kimondottan szexi, és amíg a hagyományos verzió egy szép combú ember adottságait is mellékessé teszi, addig a boxer brief egy izmos combot csak még látványosabbá varázsol, és a fenék formáját is kiemeli. Ebből is vannak hosszú szárúak (mondjuk combközépig érők), amik szerintem nem mutatnak túl jól, de nevetségessé sem teszik a viselőjüket. Vannak aztán olyanok, amiknek némileg rövidebb a száruk, és olyanok is (a nevük: trunk), amik csak alig hosszabbak, mint a combtő. Előbbiek egy fokkal, utóbbiak kimondottan szexibbek, mint a többi alsónemű. Aztán a variációk: létezik olyan, aminek tasak/csőr van az elején. Röhejes, felejtős. Van olyan, ami kötős, van olyan, ami áttetsző anyagú és ebből is létezik olyan, aminek vastag, eltérő színű varrás adja meg a kontúrját. Ez a legtutibb, főleg trunk formátumban.

Van még egy jelentős eltérés a két fő típus között: míg a boxer brief a hagyományos alsóhoz hasonlóan megmutatja az intim testrészek kontúrját, addig a hagyományos boxer még csak nem is sejteti a tartalmát. Tudjuk, hogy lóg alatta valami, de hogy mi, az teljesen zsákbamacska, és csak akkor derül ki, amikor az alsó lekerül a viselőjéről. Ilyenkor az is benne van a pakliban, hogy megereszkedik a tekintetünk, meg az is, hogy kitágul a szemünk (aztán a szánk), de előzetes információ nélkül nem tehetünk óvintézkedéseket (igaz, amikor a másikon már csak alsónadrág van, egyébként sem nagyon van égésmentes visszaút...).

Végül jöjjön ismét pár példa a bejövős és a nem bejövős darabokról.

Nem bejövős:

Bejövős:

Volt nemrég egy olyan ígéretem, hogy a közakarat előtt meghajolva növelem egy kicsit a 'meleg' kategóriájú bejegyzések számát, ugyanakkor azt is ígértem, hogy ez nem a legutóbbi buzibulis élményeim leírását fogja jelenteni. Mivel a blogírás kezdete óta rájöttem, hogy engem igencsak vonzanak az alsónadrágok, mind magamon, mind máson (egyfajta fétis ez nálam), úgy döntöttem, a témát ebbe az irányba viszem el. Teszem ezt már csak azért is, mert a meleg olvasóimon túl a heteroszexuális férfi, és heteroszexuális női olvasóim is találhatnak az ilyen írásokban számukra kedves dolgokat. Egyszer írtam már egy hosszú, inkább felületes, mint alapos bejegyzést, és volta azóta pár kisebb írásom is, de mostantól igyekszem több részben, visszatérő témaként elővenni az alsónadrágokat. Ez lesz az első rész...

...melynek témája a hagyományos alsónadrág és annak társai. Merthogy a hagyományos alsónadrágról mindenkinek vannak elképzelései, de ha alaposabban utánanézünk a témának, rájöhetünk, hogy ez az elnevezés sokkal változatosabb ruhadarabokat takar, mint pusztán az a megereszkedett, rojtos, kifingott, vonalkódos izé, amit sokan hordanak. Vitakérdés lehet, hogy a hagyományos alsó elnevezés valóban egy csoportot jelent-e, vagy egy bizonyos típust, és a slip, brief és hipster nevekkel illetett példányok valójában külön típusok, de én most a hasonlatosságra való tekintettel egy kalap alá veszem őket.

Itt látható kérem egy ún. tradicionális hagyományos alsónadrág. Kiábrándító. Ha eltekintünk attól, hogy a képen látható figurának gyakorlatilag nincsen pénisze (amiről nem a gatya tehet), akkor is ott a tény, hogy milyen szabás má' ez? Meg milyen szín? Hol van az előírva, hogy egy hagyományos férfi alsónak vagy szürkének kell lennie (esetleg enyhén váltakozó, amolyan koszos szürkének), vagy fehérnek, esetleg fehér alapon borzalmas-csíkos-kockásnak? Márpedig ezek a színek és minták eléggé elterjedtek. Apám például világéletében ilyeneket hordott, amit egy már viszonylag fiatalon kialakított, megereszkedett belezettel tett igazán proletár-tipikussá. Sőt, az első saját beszerzésű alsónadrágjaimat megelőzően (úgy 19 éves koromig) én is állandóan ilyet viseltem, mert
1. nemigen volt kapható másféle
2. ez olcsó volt (5 darabos, fehértől feketéig sötétedő garnitúra a kínainál mondjuk csak öccába került), ezért a szüleim mindig ilyeneket vettek
3. ha nagyanyám valamely jeles alkalomra nem a szekrényből frissen kiemelt törölközővel vagy ágyneművel lepett meg, akkor ő is ezt vett.
Nem csoda, ha elég erőteljes ellenérzés alakult ki bennem ezzel a típussal szemben. De a személyes traumákat nem számítva is unszimpatikus, mert egyszerű, tucatjellegű és szerintem nem szép. A konditeremben például van egy srác, akinek baromi szép, szőrtelen, arányosan kidolgozott teste van. A tekintetem gyakran állapodik meg a súlyok emelgetése közben feszülő-dagadó izmain, ezért örültem, amikor egyszer pont utána érkeztünk az öltözőbe. Levette a pólóját (mmm...), a zokniját (hmmm...), majd a rövidnadrágját, és...áááááá... Hagyományos alsó! De amolyan "hajdan fehér, de azóta cigifüstben ázott"-színű, hártyavékony (közelről talán még foscsíkos is) darab, amitől egy csapásra omlott össze bennem minden illúzió. Hogy lehet kérem ilyet felvenni?

De egy kissé elkalandoztam. A hagyományos alsó előnye például, hogy...izé...mondjuk kényelmes. Ha volna még ilyen, osszátok meg velem. Ellene szóló érv, hogy a vékony anyagú nadrágon átlátszik a varrása/pereme, hogy minden alakból egyen-semmilyent kreál, hogy a világos színű típusok esetén a nyári melegben megizzadt test kimoshatatlan foltot hagy a tövénél, és ami a legfőbb, nem tesz jót a spermiumoknak, mivel a testhez szorítja a heréket (is), azoknak pedig az átlagos testhőmérsékletnél egy kicsit hűvösebb kell. Egyesek szerint szép formába önti a tartalmát, szerintem viszont minden formájú és méretű farokból egy egyszerű halmot csinál, kivéve ha nagyon szűk, mert akkor azért látszik benne egy sejtelmes kígyó-alak. Állítólag a sportoláshoz is ideális, mert fixen tartja a csomagot, de én ezt sem ismerem el, mert az izzadás ugye színelváltozást okoz, a magasabb hőmérséklet biológiailag hátrányos, és a szorosság kiváltható más szabású gatyeszokkal is.

De hogy szegény hagyományos alsót ne döngöljem annyira a sárba, jelzem, hogy a nem pamut anyagból készültek (hanem például olyan recések, mint az atléták) és a nem teljesen tradicionális verziók sokkal enyhébb megítélés alá esnek a szememben. Sőt, némelyiket kimondottan szexinek tartom (már amennyiben a viselője egyébként megmozgat bennem valamit (lelkileg-érzelmileg). Mivel a magyar nyelvben nehéz különbséget tenni a szabások között, a továbbiakban az angol nyelvterület kifejezéseit használom — remélhetőleg helyesen. Az eddig taglalt forma a (traditional) brief. Ennek a briteknél slip a neve (ami egyébként alapvetően egy női ruhadarabra használnak), vagy Y-fronts, ami a hagyományos alsónadrág Y-alakú formájára utal. Vannak olyanok, amiknek egy kicsit lejjebb végződik a pántja, ezért egy szép hasból többet enged látni az éhes szemeknek (low-rise brief), ami nálam már a szexi kategóriába tartozik. Ha a nadrág varrásai, slicc-pereme és kontúrja vastag és az alapszíntől eltérő színű, az megint csak sokkal szexibb, mint a számomra kimondottan visszataszító, feljebb taglalt alaptípus. Ha ez ráadásul egy low-rise brief is, akkor az meg már a "kell" halmazban találja magát nálam.

Van aztán olyan, hogy double-back brief, ami szerintem úgy néz ki, mint egy pelenka, de tényleg. Majdnem a köldöknél kezdődik, ergo a két oldala is nagyon széles. Az elején sliccelés van, ami így egy nagy hasadéknak tűnik. Brrr... És hogy ne legyen végtelen a bejegyzés, még a poch brief-ekre térnék ki (am: erszénygatyó), amik inkább szánalmasan nevetségesek, mint szexik. Ezeknek olyan a szabása, hogy miközben viszonylag szűkek, a faroknak kialakított rés egyfajta tasakot (vagy erszényt formál), így meghagyja a test(rész) eredeti formáját. Ha nagyon viccesek akarunk lenni, vagy nagyon szánalmasak, akkor vehetünk magunknak ilyet például elefántfej vagy locsolóslag formában is, ha pedig még egy csavart is akarunk, akkor ugyanilyet tanga verzióban.

Szabás, méret, szín, anyag és mindenhez külön név annyi van, mint égen a csillag, ezért nem is vállalkozhatom arra, hogy mindet felsoroljam (kimaradt például az elején megemlített hipster, ami egyébként inkább a hosszabb szárú, feszülős típus neve, de hagyományos szabásban is létezik), azért inkább beteszek ide kétszer négy fotót azokról a típusokról, ami oké, és azokról, ami nem.

Oké:

Nem oké:

Eszembe jutott, hogy nekem van egy olyan nagy bánatom, hogy a "meleg" kategóriában alig van bejegyzés, holott ez mégiscsak egy melegblog vagy mifene. Az a két pasi odafent — aki egyrészt egy, másrészt sajnos nem én vagyok— meg önmagában még nem elég melegkedni. Persze más kategóriák is ritkásak (pl. kondi meg macska), de azok eleve nem olyanok, hogy újra meg újra érdemes volna irkálni bennük, nem úgy, mint a buziskodásban.

Szóval buziskodjunk!

A múlt héten hallottam a konditeremben téblábolva, hogy a Twilight-saga sztárja, ez a Pattinson gyerek a nevét adta egy alsónadrág-kollekcióhoz, és akkor most örülünk. Én meg ugye alsógatya-fan vagyok, így rögtön adódott az alkalom, hogy rákeressek erre a témára, és ebből jött az ötlet is, hogy a későbbiekben rendszeresen jelentkezzek fehérneműs témákkal. De most maradjunk ennél, és menjünk csak szépen, sorban.

A Marks & Spencer volt az a szerencsés, aki az új kollekciója számára megnyerte ezt a kölköt, merthogy a srác állítólag olyan egyedi módon hordja az alsónadrágjait, hogy az már követendő és elnevezendő példa.  Valahogy a csípőjén, persze a megfelelő szabású nadrág mellett. Oké, lelkük rajta, végtére is egy ilyen mesterségesen bugyinedvesítőnek kikiáltott, tinimilliók által istenített nyomit gazdaságos dolog behúzni a márkánkba, és külön terméket szentelni neki. Meg aztán ha már a megfelelő üzleti körök Stephanie Meyer sorozatát nevezték ki az aktuális fejőstehénnek, miért ne lehetne az ilyen Pattinsonokat is fejni, és divatot tulajdonítani neki, hogy még több pénzt lehessen kiszedni a szerencsétlenből? Szerintem úgy néz ki ez a srác, mintha az anyja még terhesen, gumikalapáccsal verte volna a hasát — á la Molnár Oszkár, — mert hót torz a feje, és egyébként vámpírrá sminkelni sem lehetett nagy munka. Szóval kellőképpen nyomi, és számomra semmi vonzó sincsen benne, de hát én én vagyok, a tinimilliók meg tinimilliók. A teste ráadásul végképp nem olyan, amit mutogatni kéne, és ugyan a Ricsimé is hasonló, de ő nem dollármilliomos, akinek más dolga sincs, minthogy karban tartsa a kinézetét (és ennek ellenére mégis igyekszik), de azért na. Van itten egy kép róla, amin éppen alsónadrágban 'pózol', amennyiben egyáltalán valóban ő szerepel a fotón...

Nos, a mongolidiótákra hajazó arckifejezésű fiatalember alsóneműje hmm...hmmm... hát piros. Egyebet nem tudok róla mondani, én semmi extrát nem látok benne. Persze ez még nem AZ az alsónadrág, amit a Marx meg az Engels forgalmazni fog, és még csak nem is egyértelműen boxerbrief (az a tapadós boxerszerűség, amit én is hordok), merthogy a mi Bobunk állítólag olyat hord. Ez az információ eddig ugyan rejtve maradt a világ fontos dolgokért aggódó fele előtt, de még februárban lekapták őt, ahogy egy Tom Sturridge nevű másik fiatalemberrel együtt vásárolgatni indult, és olyanokat vett a bótban. Utóbbi legényről gyakorlatilag semmit nem tudok, ezért csak rosszmájúan feltételezem, hogy unalmas perceikben egymást kúrogatják, amikor meg már unják, akkor bótba járnak (mellesleg fél évvel korábban szintén együtt flangáltak, de nyilván jó barátok, azért szokás ez náluk). Szegény, szegény tinilányok...

De térjünk vissza az alsókhoz, amiknek nagyon frappánsan R-Pants lett a neve, merthogy kiejtése szerint azonos Pattinson becenevével (R-Patz), és biztosan szaré'-hugyé' fogják a vevők után hajigálni (az M&S pont arról híres). Ezek a vevők ráadásul azért is érdekesek, mert hát Rob-ért a csajok rajonganak, de ők meg viszonylag kis arányban hordanak férfi alsókat...de sebaj! A probléma áthidalva, mert a forgalmazók remélik, hogy a sikongató lányok majd nem maguknak, hanem a párjuknak vesznek ilyet, ajándékba. Zseniális! Én is kérek.

Egyébként az ilyen csípő-alsók (low-rise pants, saját fordításban) egészen jól néznek ki, de ezekhez aztán végképp kell a belevaló, esetünkben egy szép férfi csípő és has. Balatonon terpeszkedő, sörhasú NDK-s turistáknak nem való, ők ne is próbálkozzanak vele, viszont a karcsú legényeken kimondottan jól áll, amennyiben nincs 5 centis szőr a hasukon (merthogy akkor megint csak viccesen hathat). Viszont a jobb oldali képen levő felső gatyeszba nem tudom, mekkora bré fér bele, ugyanis eleve nem sok anyagot használtak fel a készítéséhez (gondolom, részben azért is lesz rohadt drága, mint a női bugyik esetében).

Végül ami kimondottan vicces lehet, az a következő fürdőruha. Hogy létezik-e ilyen, vagy csak egy jópofa tréfa, azt nem tudom, de vicces belegondolni, ahogy valaki álló f*sszal pózol benne, Pattinsonnak meg úgy nő tőle az orra, mint Pinocchiónak a mesében. Vagy ha nem pont merőleges a szög, úgy is nézhet ki, mint Quasimodo, esetleg mint saját maga, egy kicsivel több gumikalapács alkalmazása után. Az meg végképp vicces helyzet lehet, amikor valaki egy szexi sráccal végre vízszintbe kerül, és a kicsomagolás közben egyszer csak a nyomigyerek pofája kacsint vissza ágyéktájról. Én megijednék, az biztos, aztán meg halálra röhögném magam.

Ja, és még annyit, hogy a névválasztás szerintem nem a legszerencsésebb. R-pants, ez olyan snassz. Miért nem inkább Pantieson (kb.: bugyifiú)?

Megannyi túlóra után, de a hétvégi családi születésnapozás, társasjátékozás, takarítás, vendégvárás és pünkösdi munka előtt szenteljünk egy rövid bejegyzést a zenének. Csak hogy legyen bejegyzés, ne maradjunk 979-telenül.

Amikor még egy helyes kis srác voltam (hol van az már...), hétfőnként nem volt adás a magyar tévékben. A lakótelep tízemeleteseinek lakói azonban összedobtak egy parabola-antennára, amit felnyomattak az egyik épület tetejére, a jelet meg háromfelé osztották, és máris kinyílt a világra a nem támogatott, de már nem is tiltott módon felszerelt ablakunk. Azt hiszem, ebben az időszakban tanultam a legtöbbet idegen nyelvül, mivel a rajzfilmeket németül néztem, a zenei adókat meg angolul. Ilyen zenei adó volt például a kábé ekkoriban indult Music Television, meg az akkor még klipeket nyomató Super Channel (ami manapság NBC néven fut, és a hírek jönnek belőle). Ültem a nagyszobában, rakosgattam a 100x is kirakott Európa térképe nevű puzzle-met vagy társasjátékot szerkesztettem magamnak kartonból (lévén egy Gazdálkodj okosan!-t leszámítva nemigen volt gyári társasom), és hallgattam a zenéket. Amiket abban az időben megkedveltem, megszerettem, azokat a mai napig szívesen hallgatom, igazából megunni sem tudom őket, de valahol ez mindenkivel így van. Nagyanyám halálig a lánykorában keletkezett dalokért rajongott, azokért, amikre még lány korában táncolt a hajdani udvarlóival, és az újdonságok iránt csak kevésbé maradt nyitott.

Jöjjön most három olyan dal, amit szerintem mindenki ismer, viszont mai napig nagyon tutik (szerintem), és tetszetős klipjük is van. Nem véletlen, hogy ezt a hármat választottam, de mindjárt elmondom, melyiket miért.

Az Eurythmics mindig is nagy kedvencem volt, és nem csak ez a szám. Igazából vagy két tucat dalukat imádom, kivéve talán a Sweet Dreams-t, mert azt unalomig játszották már a rádiók. Amikor kicsi voltam, nekem nagyon bejött ez a kicsit szürreális, középkori feeling, tapadtam a képernyőre, akárcsak Peter Gabriel Sledgehammer-énél vagy Michael Jackson Leave me alone-jánál. Utóbbit még lerajzolni is megpróbáltam, már amennyire egy videoklipet le lehet rajzolni... Mellesleg Annie Lennoxról sokáig az járta, hogy leszbikus, hiszen a rendkívül rövid haj és a férfi ruhákban való fellépés a védjegye volt, ebből pedig más nem is következhet. A hangja számomra gyönyörű, bár lehet, hogy nem is ezért szeret(t)em, hanem mert már akkor is bennem bujkált valahol a meleg kisördög, és emiatt tudatalatti vonzást éreztem a cross-dressing iránt. Gyorsan leszögezném, hogy egyébként eszem ágában sincs női ruhát magamra venni, kivéve, ha poénról van szó. Ez inkább taszít, mint vonz.

A következő darabunk konkrétan buzizene. Nem azért, mert Jimmy Sommerville úgy nyávog, mintha a pöcsén tipornának, hanem mert ő maga is az, a dalszöveg is erre utal, és a klipben is van erre utalás. Vajon ki találja meg a klipben azt a jelenetet, amikor az uszodában a vízből kimászó fiatalembert főhősünk jó alaposan megstíröli? Pedig Isten bizony 8-10 évesen még eszem ágában sem volt emiatt szeretni egy dalt, de hát valahogy ez is nagyon bejövős volt. Kimondottan ajánlom azoknak, akik már nagyon vágynak a hatalmas, izgalmas, forgalmas és buzikkal teli fővárosba.

A harmadik pedig egy igazi őskedvenc, egy igazi melegdal (bár annak csak hosszított változatát találtam meg beilleszthetőként). Először is a Pet Shop Boys tagjairól jól tudjuk, hogy a fiúkat szeretik, másrészt aki már járt meleg szórakozóhelyen, annak nyilvánvaló, hogy a "Domino Dancing" mennyire az ilyen helyek velejárója. Erről külön tanulmányt lehetne írni, belefoglalva azt is, hogy nem különben a hetero-helyeké, de előbbiekre mégis egy kicsit talán jobban jellemző. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy ennek a mondatnak van így értelme, de most így marad. És van egy harmadik ok is, mégpedig az, hogy a klipben szereplő két srác baromi helyes, és nagyon jó alakjuk is van, ami óhatatlanul vonzza az ember szemét, nem beszélve arról, hogy a végén — lányok ide vagy oda — azért csak egymással birkóznak a tenger habjai közt... Hogy a zene önmagában is megtetszett volna anno, vagy tényleg bujkált már bennem a meleg én, azt nem tudhatom...

...de azt feltétlenül, hogy több klipet nem citálok ide, mert nem akarok visszaélni senki türelmével.

Ricsi meg én pénteken összejöttünk kicsit Lost-tal meg az ő Földijével, hogy könnyed traccsolásba fojtsuk az estét. Ilyenkor ez első kérdés mindig az, hova menjünk, mit csináljunk, aztán némi hezitálás után csak kikötünk valahol. Ez a valahol immár harmadszor is a Ferenciek teréhez közel eső Habroló kávézó volt.

Az első két esetben még egészen meg voltam elégedve mindennel, most azonban mind a négyen találtunk valami kifogásolni valót. Először is, miután beléptünk az ajtón, a pincér rögtön megkérdezte, mit kérünk. Se az, hogy letegyük a cuccunkat, vagy keressünk egy helyet, hanem mint valami restiben. Mondtuk, hogy kérnénk egy itallapot, amit nagy pofavágások után meg is kaptunk, és szépen felsétáltunk vele az emeletre. Kiválasztottuk, amit kérünk, aztán amikor a srác odatalált, elsoroltuk neki a kívánságainkat. Ez megint érdekes volt, mert alig-alig tudta csak megjegyezni, pedig 4 ember nem rendel olyan sok mindent egyszerre. A bútorzat egyébként egészen jó lenne — ha nem érezném azt, hogy ezeken a székeken folyt már minden, én meg most beleülök, — mivel van elheverős rész, vigyázzban ülős rész és hátradőlős is. Ja, a világítás nem égett az asztal fölött, azt úgy kellett megszerelni, pár perc múlva aztán mégis megadta magát, és kihunyt, de addigra legalább hozzászokott a szemünk a félhomályhoz. Na, nekilátunk beszélgetni, megjön a rendelésünk, beleiszunk, és mind a négyen elégedetlenkedünk, mert:

- Lost kávéja egy tejszínnel jött kettő helyett, amit erősnek/szarnak talált

- Ricsi bora szar volt

- Földi bora szintén

- én meg rumot kértem, amit whiskey-s pohárban kaptam, és először nem értettem, miért, míg rá nem jöttem, hogy azért, mert nem is rum, hanem whiskey volt (amit utálok).

De a teámmal legalább nem volt gond. Megittunk mindent, és tanakodni kezdtünk, hogy maradjunk-e vagy átmenjünk máshova, és mivel az utóbbi győzött, összeszedtük magunkat, fizettünk, és elindultunk az Alterego Café felé. Én még sosem voltam ott, azt sem tudtam, hol van, de Földi céltudatosan tört a megfelelő irányba.

Átdzsaltunk szépen a Városház utcán, és kikötöttünk a frissen felújított Fő utcán. Gyerekek, nem akarok kampánycsendet sérteni^* (egy bloggal lehet egyáltalán?), de ez gyönyörűen meg lett csinálva. Új utcakő, egységes műtárgyak, modern cuccok, vízspriccelés, bicikliút, eligazító táblák, nagyon tuti. Ahogy Ricsi nagyon frappánsan megfogalmazta, valóban olyan érzés volt ott sétálni, mintha turisták lettünk volna valami idegen helyen...közben meg a régi jó V. kerületben voltunk. Bárcsak az egész ország vagy legalább Budapest ehhez a környékhez kezdene hasonlítani... Kiindulópontnak éppen jó is lenne, csak ehhez kellene mindig újabb utcákat 'hozzátoldani', aztán egyszer csak elérnénk a határt. Meg kéne jó sok udvarias, idegen nyelveken beszélő rendőr, hogy sokáig meg is tudjuk őrizni ezt az utcaképet, és máris áttenném a székhelyem ide (ha nem vettek volna meg már most minden ingatlant a külföldiek).

Na, elértük a kávézót, beléptünk, és máris egy egészen más világ fogadott, mármint egy olyan, ami az utcához tökéletesen passzolt, de a Habrolóval mégis szögesen ellentétes volt. Itt a pincéreken pincér-ruha van, és nem az, amit reggel kikaptak a szekrényükből, asztalt keresnek a vendégnek, megvárják, amíg azok helyet foglalnak, és csak utána kérdeznek rá a rendelésre, eközben mellesleg ajánlanak is, és a nap végi aktuális akciót akár előbbre is hozzák, ha a vendégnek esetleg az akciós cucc lenne a vágya. Tisztaság van, zene szól, szép és igényes a berendezés, lehet enni is (a szomszéd asztalnál egy irdatlan tál ételt hoztak ki), és amikor a toalettet kerestem, az egyik pincér kitárta előttem annak ajtaját, majd egy kecses kézmozdulattal mutatta az utat befelé. Elképesztő! Ja, és semmivel sem drágább, mint a Habroló, ami mellett azért szóljon legalább annyi, hogy az sokkal alkalmasabb egy összebújós randira, mint a nagy és tágas Alterego café.

Az már csak hab a tortán, hogy az Erzsébet tér mögötti parkot az önkormányzat szintén felújíttatta, így a hajléktalanokkal, ledöngölt talajjal, szeméttel és kutyaszar kupacokkal tarkított zöldterület egy igazán kellemes, pázsitos, virágágyásos, fiatalokkal teli közösségi térré varázsolta.

Én sem mindig csak a rosszat látom meg.

*: a bejegyzést eredetileg szombaton akartam megírni

Bár a szakdolgozatomból még egyetlen leütés sincs kész, és interjúból is még csak nyolc van, a megírás szándéka egyre erősebb bennem. Ezt a bejegyzést is az a tény ihlette, hogy a gondolataim egyre nagyobb arányban forognak e komoly feladat körül, egyre többet ízlelgetem a leírandó mondatokat, fejben építgetem a dolgozat struktúráját és témaköreit.

Így jutottam oda, hogy ugyebár nem pusztán a melegek (az LMBT közösség tagjai) költözési szokásait és legfőképp annak motivációit kutatnám, hanem egy nagy témakör keretében röviden felvázolnám a melegvilág infrastruktúráját is, amennyire tőlem telik. Mire a fő témát végigvezetem, már késő nekilátni a kutatómunkának, ezért most kérném a segítségeteket ebben (is).

Azt szeretném tudni, hogy az ország területén hol találhatók meleg szórakozóhelyek, kimondottan melegbarát kávézók, éttermek, ismerkedésre (és alkalmi szexre) használatos parkok, melegek által erőszeretettel látogatott nyilvános vécék, milyen melegeknek szóló kiadványok kaphatók és hasonlók. Nyilván én is tisztában vagyok egy csomóval, de úgy lenne érdekes, ha nem csak az én szavaimmal lennének leírva, hanem csapatmunkában hoznánk össze mindezt. Tudom, a megfelelő netes oldalakon is találok összefoglalót, de az még mindig nem ugyanaz.

Annyi lenne csak a kérésem, hogy akinek van kedve, írjon egyet-egyet a felsoroltak közül, és úgy írjon mellé 2-3 mondatot, mintha egy vadidegennek szeretné röviden ecsetelni az adott dologról alkotott véleményét, ismereteit.

Segítetek?

ui: ja, még két dolog. 1. kommentben gondoltam, nem e-mailben, 2. nem az érdekel, hogy ki hol volt (főleg nem a nyilvános vécés részre...), hanem, hogy miről tud.