meleg bejegyzései

Az általam rendszeresen olvasott blogok legtöbbje már foglalkozott az idei melegfelvonulás kérdésével, kevésbé pro- mint inkább kontra. Szívem szerint én kihagytam volna a téma taglalását, de a Bible-n olvasott bejegyzés elindította a gondolataimat, amik ezennel blogbejegyzésbe formálódnak. A cím elég nyilvánvalóan sugallja a véleményemet, de ennél azért összetettebbnek látom a képet. Viszont ne szaladjunk ennyire előre!

Felmerülhet a kérdés, van-e egyáltalán jogom a kérdésben véleményt nyilvánítani. Természetesen mindenkinek van joga, de nem mindenki feltétlenül kompetens benne. Én is elmondhatnám a véleményemet a relativitás-elméletről, csak éppen fogalmam sem volna, miről beszélek. Mivel LMBT-fesztiválról van szó — és bár nem vagyok sem L, sem M, sem T, viszont B annál inkább (anál inkább) — úgy érzem, érintettségem okán megalapozottan szólhatok hozzá. Pláne, hogy elvileg a szervezők mindent értem tesznek, és nem ellenem.

Én viszont köszönöm szépen, nem kérnék belőle. Csak az a baj, hogy nem én döntöm el, mi történjen, és mi nem. Mert lehet, hogy a világ ellenségesen viselkedik a melegekkel szemben, gúnyolódnak, kiközösítenek, diszkriminálnak és gyakran még tettlegességre is vetemednek, lehet, hogy emiatt a melegek egy része bezárkózik, hazudozik, színészkedik, pszichológiai problémákkal küzd, de egy ilyen felvonulás ezen mit sem változtat, sőt.

Mindenki tudja, a történelem során hogyan álltak hozzá a homoszexualitáshoz, de azt is észre kell venni, hogy a soha vissza nem térő ókori állapotok után a sötét középkor kegyetlen 'elutasítása' is a múlté már. Kezd felnőni a világ, és bármennyire is el vagyunk maradva a nyugati hozzáállástól, szépen apránként felzárkózunk hozzá. A tévében aki nem buzi, az kurva (vagy mindkettő), és a celebekről sorra derül ki másságuk. Az emberek pedig egyre jobban elfogadják ezt. Talán mosolyognak rajtuk, talán összesúgnak még a hátuk mögött, de már sokkal kevesebb az olyan alak, aki fröcsögve gyűlölködik miattuk. Van még belőlük bőven, és lesz is mindig, amíg világ a világ. Ha valaki azt gondolja, hogy egyszer majd mindenki jópofát fog vágni a melegekhez, az kicsit a szektások gondolkodásmódjához közelít. De már sokkal jobb a melegek helyzete, mint 10 évvel ezelőtt (és vélhetőleg sokkal rosszabb, mint amilyen 10 év múlva lesz). Egy homoszexuális fiatalembernek már nem csak más melegek a barátai, mert egyre több hetero barátra tehet szert, olyanokra, akik nem foglalkoznak a nemi életével, maximum kíváncsiságból kérdezősködnek, és talán még büszkélkednek is azzal, hogy nekik meleg barátjuk van. Az idősebbeknek nyilván nem ilyen könnyű a helyzetük, de a fiatalok nyíltsága az idősebb generációk makacs elutasítását is kikezdi (hiába no, anno nem volt téma az ilyesmi, viszont erősebb volt az egyház hatása). Amíg régebben mindenki csak egyetlen kis világító pont volt a többségi társadalom sötét tömegében, addig mára a sötét tömeg java része kiszürkült, és kis pontok világító foltocskákká nőttek benne. A szürke tömegben persze maradtak még sötét foltocskák is (nem is kevés), így a szituáció lassan a szokásos törzsi háborúkhoz fog hasonlítani. Bal-jobb, konzervatív-liberális, Újpest-Ferencváros, néger-fehér, buzigyűlölő-buzigyűlölőgyűlölő, stb. Ilyen szembenállás mindig volt, és amíg két ember él a Földön, mindig lesz is.

Szóval ahogy telik az idő, szépen lassan olvad a jég. Az emberek apránként rájönnek, hogy a ruhaboltban a buzi eladó sokkal jobban ért a munkájához, mint más, és a buzi fodrászhoz is szívesebben járnak majd, mert 'az aztán már csak tudja, milyen frizura áll jól'. Satöbbi. Ez a folyamat szinte magától működik (persze vannak kiváltó okai), siettetni pedig nem lehet, mert hiába javul a helyzet, minél jobban erőltetünk valamit, annál hevesebb lesz az ellenreakció. Ezért is nem értem, miért csodálkoznak némelyek a melegfelvonulás tojásdobálós, éjszakai megverős részén. És miért csodálkoznak rajta maguk a szervezők? Nem vették még észre, hogy minél provokatívabbak, annál nagyobb a botrány? Ha szépen mindenki maradna a seggén, és hasonló alkalmakkor pusztán filmvetítések, beszélgetések zajlanának, zárt helyen, kisebb publicitással, vagy a tévében társadalmi célú hirdetések mennének (mondjuk híres történelmi személyiségek, művészek melegségének ismertetésével) a rózsaszín Biblia, az apácának öltözés, meg a gyerekekkel való reklámozás helyett, talán az ellenszél is kisebb lenne.

MINDENKI tudja, hogy létezik homoszexualitás és MINDENKI tudja, hogy léteznek homoszexuálisok. Erre kell felhívni a figyelmet a kamionok tetején történő erotikus vonaglással? Nem! El akarjuk érni, hogy házasodhassunk, örökbe fogadhassunk, nem? És akkor ezen kérés megalapozottságára így célszerű bizonyítékot szolgáltatni? Nem, de javaslom, hogy valaki az idén műbrokikból összedrótozott keresztet szopogasson apácának öltözve, egy másikat meg a lába között himbáljon, és akkor tutira közelebb visz ehhez a célhoz. Vagy csak a buli a lényeg? Bulizni hétfőtől vasárnapig lehet menni egy csomó helyre, nem is csak csupa buzi közé (és a hetero helyeken is szól zene), tehát emiatt sem kell ekkora felhajtás. Akkor meg minek a felvonulás? Főleg úgy, hogy nyilvánvalóan kárt okoznak vele.

Én nem tudom, a Szivárvány Misszió Egyesület milyen érdemi munkát végez a melegeknek — szerintem — kifejezetten ártó éves megmozdulás szervezésén túl, de ha mást nem, akkor ezt meg hagyja abba, mert sem azoknak nem tesz jót vele, akiket megdobálnak, sem azoknak, akiket megvernek, sem azoknak, akik szeretnének végre hivatalosan is egybekelni a párjukkal (ennek megalapozottságát most nem firtatom), sem azoknak, akik örökbe szeretnének fogadni egy gyereket. Emellett elősegítik a sztereotípiák tovább élését, felerősítését, rossz képet festenek rólunk (még ha néha nem is kell festeni, elég fényképezni), és lerombolják a normális életvitelt folytató melegek eddig elért eredményeinek egy részét is. Miért kell ezt csinálni egy olyan szervezetnek, ami céljai alapján éppen az ellenkező hatásokat szeretné elérni? Kikből áll ez a szervezet? Nincs közöttük pszichológus, szociológus, marketinges vagy bárki, aki előre meg tudná mondani, hogy amit tesznek, az kontraproduktív (ehhez egy józanul gondolkodó ember is elég volna). Kiket szolgálnak ezek? Mert a melegeket nem, az biztos.

A politikát annál inkább. A rendezvény várhatóan botrányos körülményei megint nagyon jól fognak jönni az 1-2%-on vergődő SZDSZ-nek, aki majd megint elküldi a megnyitóra valamelyik tagját, így próbálva némi plusz szavazatra szert tenni, a kormánynak, aminek per pillanat elemi érdeke, hogy mindenről beszéljenek az emberek, csak az ország állapotáról ne, a kormányfőnek, akinek szintén érdeke, hogy ne az ő ügyeiről (vagy most éppen a fiáéról) beszéljenek, az állandó fasisztázóknak, akik most megint bizonyítva láthatják, hogy az éppen a hozzájuk hasonlóak miatt létrejövő szélsőjobb már megint mit művel, meg az egyházelleneseknek, akik majd egy újabbat rúghatnak a vélhetőleg elítélően nyilatkozó papi méltóságokba, meg a KDNP-be. Ne legyenek illúzióink, a világon minden a szexről, a pénzről és a politikáról szól. Ez is. Majd figyeljétek csak meg a felvonulás 'utórengéseit'.

Ha valaki igazán jót akar tenni a melegeknek, akkor felvilágosító kampányt folytat, mentálhigiénés problémákat kezel, pszichológiai problémákat kezel, közösségi intézményeket hoz létre, a témába vágó könyveket fordít és ad ki, és megpróbálja megérteni a másként gondolkodók érveit, hogy kezelni tudja azokat. Mert mi, akik életmódunk, szexuális orientációnk miatt különcnek számítunk, elvárjuk, hogy efölött mindenki hunyjon szemet, és úgy kezeljen minket, mint bárki mást. Közben pedig a máshogy gondolkodókat mindennek elhordjuk, lehülyézzük, címkézzük. Olyanoktól várjuk el, hogy megértsenek minket, akiket nekünk eszünk ágában sincs megérteni (tisztelet a kivételnek). Nem kell elfogadni az érveiket, de meg kellene érteni, miért gondolkodnak úgy, ahogy, mert annak is van oka. Ha egy megvert, megalázott, éheztetett idegen kutyához kiabálva, csapkodva közelítesz, először hátrálni kezd, majd megtámad, és megharap. De ha nyugodt hangon, lassan lépkedve mész oda hozzá, és az orra elé tartod a kezed, még meg is nyalogatja azt. Valahol az emberek is ilyenek. Ezt kellene inkább az önjelölt jótevőknek erőltetni, nem a provokálást.

Tudom, tudom, 'ezekkel nem lehet értelmesen beszélni' — ez a legfőbb érv. Egy: ezt általában olyanok szokták mondani, akik magukat kurva okosnak hiszik, de aztán a kamionon vonaglanak (meg akik úgy gondolják, hogy mindenki hülye, mindenki lop, mindenki gazember, de ők majd most jól megmondják a tutit). Kettő: de lehet! Mindenkivel lehet, csak meg kell találni a hangot. Ezt 29 évnyi (sikeres) konformizmusom, és az állandó vitatkozásból eredő tapasztalat mondatja velem. Három: előbb talán meg kellene próbálni, és csak utána lemondóan legyinteni.

E temérdek zagyvaság és összefüggéstelen érvelés után már csak egy dolog van hátra: azt kérem mindenkitől, hogy akármilyen célból is vesz részt a felvonuláson, vagy az azt követő rendezvényeken, bulikon, ne provokáljon és nagyon vigyázzon magára. Kár lenne értünk. És üzenem nekik, hogy:

Szombaton megint születésnappal egybekötött névnap ünneplésére voltam hivatalos a hetero baráti köröm egy részének társaságában. Szokásos 'banda', szokásos hely (szokásos végeredmény...de ne szaladjunk előre).

Miután egész nap döglöttem, majd megküzdöttem a vihar rám eső részével (és a kis híján rám eső virágaimmal), összekészültem, aztán útnak indultam. Rolcsikám szintén bulizni ment, ő viszont a legjobb barátnőjével, és egy nem annyira hetero helyre. Megint elsőként érkeztem (10 perc késéssel), de mire kikértem magamnak egy alkoholmentes koktélt, a többiek már nyitották is az ajtót, és alig pislogtam kettőt, az asztal körül már egyetlen üres hely nem maradt. Hamarosan az asztalon sem, mivel a kettőt fizet, hármat kap koktélakció keretében irdatlan mennyiségben sorakoztak előttünk a durva és kevésbé durva színes-szagos italok. Ezt általában úgy szoktuk csinálni, hogy összeállunk hárman, kikérünk két ilyen akciós triót, így mindhármunknak 2-2 pohárral jut, ami már mennyiség, de még nem túl ártalmas. Most viszont az egyik egy napja nem aludt, a másik a héten már 3x lealjasult, és a szeszre gondolni sem tudott, a harmadiknak pénze nem volt, így hát magamra maradtam, kénytelen voltam egyedül legyűrni a három zombit. Ez sikerült is, de mivel ők is tudták, hogy két sajtburger után semmi esélyük sincs ellenem, segítségül hívtak egy feles szilvapálinkát, meg egy feles Jagermeistert, akikkel együtt már majdnem térdre kényszerítettek. (Az ellentmondást feloldandó árulom el, hogy a sok-sok koktélt a kevésbé ismert illetők rendelték maguknak.)

Közben előkerültek a filmes témák, a régi C-64-es játékokon való nosztalgiázás, egy kis történelem, a Dragonlance-sorozat tartalmának kitárgyalása, és még a statisztikáról is esett némi szó. Legalábbis a köreimben. Amikor éreztem, hogy az irdatlan füsttől alig kapok levegőt, a látásom kissé leredukálódott az elfogyasztott szesztől, ráadásul elálmosodtam, akkor elnézést kértem mindenkitől, és elindultam hazafelé. Persze csak hivatalosan, mert valójában Rolandom tartózkodási helye volt az úticélom. Felhívtam, hogy hol tartózkodik, és hogy az hol van. Mondta, hogy Alterego (asszem hosszú ó-val írják, de nekem így jobban fekszik) meg, hogy itt meg itt. 'Ó, dejszen az pár sarokra van innen' — kiáltottam fel magamban, és már nyomultam is. Út közben azért megfordult a fejemben, hogy talán inkább haza kellene mennem, mert a friss levegő hiába szellőztette ki a fejem, azért mégiscsak be voltam rúgva.

Alteregohoz érve a párom már a bejáratnál várt. Belépőjegyre kifizettem 1500 Ft-ot, ruhatárra további 200-at, és még nem csináltam semmit (a ruhatárost mellesleg ismertem valahonnan). A lépcsőn lesétálva (?) azonban mindenért kárpótolt a látvány. Szerintem ilyen lehet a buzi-mennyország. Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy itt korábban még nem jártam, és a meleg szórakozóhelyekről a képet az Alibi, a Capella és a volt Angyal alapján alakítottam ki magamban. Persze azoknak is meg vannak az  előnyeik, de ennyire igényes helyet én kicsiny hazánkban még nem láttam. Nemcsak a berendezést és az alkalmazottak megjelenését értem itt, hanem (és főleg) a szórakozni vágyókat. Csupa jó képű, jó alakú, jól öltözött, fiatal srác. Szinte egytől-egyig 8-10 pontosak. Ilyen nincs, és mégis van! Az este folyamán nem jöttek nekem minduntalan az agresszív leszbik (mert alig voltak), és nem kellett elviselnem az általam ocsmánynak tartott travik látványát sem (mert alig voltak). Persze nekem van párom, de attól még nem vakultam meg, és az esztétikai kielégülés vágya sem csökkent, szóval ezerrel bámultam...

...volna, ha láttam volna valamit. Tekintve, hogy eleve egy kisebb italmérés teljes árukészletét hordtam magamban, amire érkezésem után kénytelen voltam még rálocsolni némi energiaitalos pezsgőt, meg valami vodkás-pezsgős löttyöt (mert az ismerőseim a kezembe nyomták és rám parancsoltak, hogy igyak belőle). Így aztán a látással igencsak meggyűlt a bajom, később a mozgással is (persze nem tróger szinten), végül az ébren maradás is nehezemre esett. Eleget ittam ahhoz, hogy kivegyem a részem a táncnak nevezett rángatózásból, de a véralkohol-szintem növekedésével fordított arányban változott az erre való hajlandóságom (és képességem is), míg végül csak ácsorogni mertem, mert ha leültem volna, tutira elalszom (az meg milyen csöves már). Amíg a falat támasztottam, megpillantottam a televíziós szerepléseim során megismert szerkesztőt (akiről tudtam, hogy meleg, mert egyszer már az Alibiben is láttam), meg egy másik műsor vezetőjét, akin viszont meglepődtem. Szerintem ők is rajtam... Végül a táncoló tömegben a páromat kerestem (akit ilyenkor felhúznak (naa! nem úgy), és hajnalig ropja), mire egy fehér felsős fiatalember jobbról becserkészve engem, nekem szegezte a kérdést: "Nincs kedved táncolni?". Na, erre Rolcsikámnak sem kellett több, átdúlta magát a táncoló tömegen, és 2 másodperc alatt ott termett mellettem. Látványosan lesmárolt, és gyilkos tekintettel vonta kérdőre a semmiből előkerült lovagomat, majd miután az megalázva ismételte meg, amit az imént mondott, gyorsan megkapta, hogy ezzel a kérdéssel másfél évet késett.

Fogalmam sincs, ki volt az illető, mivel már nem láttam, ráadásul ezek az események nekem már túl gyorsan történtek. Ha itt állna előttem a pali, simán elmennék mellette, mert a fehér felsőjén kívül semmit nem fogott fel az agyam belőle. Na, de ekkor a pánikba esett párom arra hivatkozva, hogy nagyon rosszul nézek ki, gyorsan a ruhatár felé tessékelt, és útnak indított hazafelé (ő még maradt a többiekkel). Gyorsan levágta, hogy a szerelme itt komoly veszélynek van kitéve, és rögtön akcióba lendült az eltávolításom érdekében. Hehe.

Szerencsémre a 950-es éppen akkor gördült be a megállóba, amikor odaértem, hamar haza is vitt. Otthon lehajigáltam magamról mindent, aztán bedőltem az ágyba.

Tegnap meg böjtöltem. Ittam az előző éjjel levét: 6-os erősségű másnaposság, bujkáló fejfájással, étvágytalansággal, fényérzékenységgel. Azért egészen jól átvészeltem, de igazából egész nap nem csináltam semmit. Roli főzött nekünk, de azt is csak háromszorra bírtam megenni, ahhoz pedig semmi kedvem nem volt, hogy az ilyenkor romba döntött konyhát rekonstruáljam utána.

Ez mára maradt, mert olyan zsúfolt hetem lesz, hogy ha ma meg nem csinálom, akkor nem tudom, mikor.

A minap egy nagyon megtisztelő felkérést kaptam Gustól. Néhány meleg (és kevésbé meleg) bloggerrel együtt már egy ideje dédelgették egy olyan szolgáltató blog ötletét, ami kimondottan a magunkfajtákat (nem Morvai Krisztina értelmezésében) célozná meg. Van/lesz itt minden, ami csak egy meleget érdekelhet, képekkel, zenékkel, frissen, üdén, fiatalosan. Szerintem tök jó ötlet, és nagyon megörültem a felkérésnek, már csak azért is, mert általa valószínűleg sok új dolgot tanulhatok akár a blogolásról (technikai és tartalmi szinten is), akár a melegekről úgy általában, és mivel a rám eső részt a társadalomtudományok irányából szeretném megközelíteni, a tanulmányaimban is segíthet majd a kényszerű utánaolvasás.

Egy írást már most is olvashattok tőlem, és persze a továbbiakban is aktívan szeretnék közreműködni, csak éppen attól tartok, hogy a sok érdekes hír között az én kis írásocskáim nem ütik meg majd azt a szintet, hogy érdemes legyen egyáltalán végigolvasni őket. Azért igyekszem majd az ismeretterjesztést élvezhető formába önteni, és akkor nem leszek kipenderítve.

Talán ez az információ Neked már nem új, de ha mégis, szeretettel várunk a közös blogon (is).

Adós vagyok még a szombati buli beszámolójával, de mivel nem ígértem, inkább csak magamnak tartozom vele. Eltökéltem, hogy megírom, ami már meg is történt volna, ha közben nem betegszem megint le, de ami késik, nem múlik:

Miután szombat délelőtt megírtam a Wikonak szánt hosszú 'kommentet', nekiláttam takarítani. Ez a buli jó ürügy volt arra, hogy egy kicsit alaposabban kiganézzam a lakás eddig elhanyagolt pontjait is, elvégre nem fogadhattam úgy vendégeket, hogy kivetni valót találhassanak szerény kis hajlékomban. Ennyi idő alatt persze nem tudtam a lakást újjá építeni, de azért saját megelégedésemre is sikerült a legkényesebb pontokat tisztába tenni. Munka végeztével a párom is megérkezett, aki nyomban nekilátott a vendégváró falatkák és némi franciasaláta elkészítésének, a kajával tehát nem volt gondom.

Mikor mindketten elkészültünk a magunk dolgával, elszaladtunk fürdeni, de szerencsére ő már azelőtt végzett, hogy az első ismerős megnyomta volna a kaputelefonon a csengőt. Én még a kádban ültem, amikor az illető feljött, ezért be kellett kérnem a viselni kívánt ruhadarabok lényeget leginkább takaró részét, a többit meg félmeztelen rohangálás közepette aggattam magamra. Meg is kaptam, milyen jól nézek ki (nem is). Alig fejeztem be a borotválkozást, és máris jöttek a többiek, kisebb turnusokban. Este 8-ra már teljes volt a létszám, voltunk vagy 12-en (abból úgy 10 buzi). Nekiláttunk pálinkázni, konyakozni, vodkázni, meg elfogyasztani, amit csak bekészítettünk a bulira, majd este 11 körül nekivágtunk az éjszakának. A metrón már igen emelkedett hangulatban voltunk, de szolid duhajkodásunk szemmel láthatóan nem sok utastársat zavart, mivel a szerelvény csupa diszkóba induló fiatallal volt tele. Két kiscsaj mondjuk beszorult közénk, és néhány meggondolatlan mozdulatra kissé szerencsétlenül kezdték találgatni egymás közt, hogy akkor mi most vajon a barikád melyik oldalán harcolunk (pedig 3 lány is volt köztünk). Mi ezt meghallottuk, aztán felvilágosítottuk őket. Szerintem még csak a tévében láttak ennyi meleget egy rakáson.

A Capellában a hosszú ruhatári sorállás után felderítettük a helyet (én még sosem voltam), rendeltünk magunknak inni, aztán nekiláttunk táncikálni, beszélgetni, egyszer kiszaladtam cigiért egy közeli éjjel-nappaliba, aztán megint beálltam rángani. Az Alibit már jól ismerem, de oda most közkívánatra nem akartunk menni. A Capella szerintem elég lepusztult, kevesebben is vannak (bár ez nem feltétlenül baj), viszont sokkal jobb a zene. Mármint számomra. Nem véletlen, hogy az Antitáncista klub elnökeként nemigen szoktam a seggem az asztal mellől elemelni, de amikor meghallok egy régi Madonna vagy ABBA számot, én sem bírok magammal, és rögvest rohanok nyomulni. A társaság java része egyébként elég sok kívánnivalót hagyott maga után (mindössze két-három srác ütötte meg nálam a 7-es szintet), viszont nem volt annyi tank módjára közlekedő leszbi. Meglepetésemre összeakadtam egy régi ismerőssel, akire a Rolcsi olyannyira féltékeny volt mindig is. Ezúttal megnyugodhatott, mivel a srác most hölgy volt, ezzel nullázva le magát a szememben (annak viszont egész jó, leszámítva, hogy a kis tűsarkú cipellő miatt a 2 méteres magasságot közelítette). A fent felsorolt hátrányok ellenére könnyen lehet, hogy máskor is itt fogunk kikötni, pedig még a drágasága is ellene szól. Talán a legfőbb érv mellette, hogy nagyon jól éreztük itt magukat.

Szinte be sem rúgtam, pedig ittam rendesen — gondoltam én, — utóbb viszont kiderült, hogy azért egy rövid filmszakadásom tutira volt, mivel olyan információkat hallottam vissza, amikre nem emlékeztem (mindössze néhány beszédtéma, de azok lényegesek voltak).  Hajnalban elindultunk haza, ki erre, ki arra, hozzám viszont két vendégünk (barátunk) is hivatalos volt még, mivel ők vidékre nemigen tudtak volna ilyenkor hazamenni. A metróban volt még némi intermezzo, de ezeket most nem mesélem el.

Másnap pillanatok alatt összekaptuk a lakást, aztán pihengettünk, kávézgattunk, rántottázgattunk, megnéztünk egy filmet, végül elengedtük a barátainkat, de előtte még letárgyaltunk egy tavaszi gyalogtúrát, amit máris nagyon várok.

Egyszóval jó kis murit csaptunk.

Akkor most némi rápihenés után jöjjön, aminek jönnie kell! Fejtsük meg együtt a nemi indentitásomat, hogy ne csak számomra legyen nyilvánvaló, ami az, hanem minden kedves olvasómnak is.

Mivel mostanában közvélemény-kutatásból úgyis kérdőívet kell szerkesztenem, gondoltam, összekötöm a kellemeset a hasznossal, és ezt az eszközt használom fel a nemes cél elérése érdekében. Szerkesztek egy (rendkívül szakmaiatlan) kérdőívet a témában, majd rögtön meg is válaszolom a kérdéseket (hogy jó példával járjak elöl), a végén pedig meglátjuk, mi sült ki az egészből.

1.Kiket nézel meg inkább az utcán/metrón/házibuliban, a fiúkat vagy a lányokat? (fiú:+1, lány: -1)

Fiúkat. (+1)

2.Ha egy szép, meztelen lány bepucsítana előtted, éreznél-e késztetést, hogy magadévá tedd? (Igen:-2, nem: +1)

Igen. (-2)

3.Ha egy helyes fiú tenné ugyanezt? (Igen: +2, nem: -1)

Igen. (+2)

4.Vannak-e nőies(nek tartott) megmozdulásaid? (Vannak:+1, nincsenek:-1)

Nincsenek. (-1) 

5.Szeretnél-e hagyományos értelemben vett családot, avagy el tudod-e képzelni magad apaszerepben? (Igen: -2, nem: +1)

Igen. (-2)

6.Úgy öltözködsz mint egy hetero- vagy mint egy meleg? (Hetero:-1, meleg:+1)

Inkább mint egy meleg. (+1)

7.Melyik nemet vizslatod meg egy (hetero-) pornófilmben? (Férfi:+2, nő:-2,mindkettő:+1)

Férfiakat, de nem kizárólag. (+1)

8.Képes lennél-e tartós párkapcsolatra azonos neművel? (Igen:+2, nem:0)

Igen. (+2)

9.Ellenkező neművel? (igen:-1, nem:+2)

Igen. (-1)

10.Ha nem lenne (vagy ha jelenleg nincs) párkapcsolatod, milyen neműt választanál inkább társnak (/szexpartnernek)?(azonos neműt:+2, ellenkező neműt:-2)

Azonos neműt. (+2)

Kiértékelés:

(-13) — (-11) pont: teljesen hetero vagy, maximum a melegeket követed a divatban. Ne aggódj magad miatt.

(-10) —(+12) pont: többé-kevésbé meleg vagy, úgy is mondhatnánk, biszexuális. Két végén égeted a gyertyát, vagy csak azzal vert meg a sors, hogy fűbe-fába szerelmes leszel. Szar lehet, amiért a heteroknak buzi vagy, a melegeknek meg megbízhatatlan. Így jártál...

(+13)—(+15) pont: sajnos el kell keserítsünk, te bizony meleg vagy (a -11 — -10 kategóriásoknak: buzi), még akkor is, ha apai ösztöneid azért még munkálkodnak. Melegfelvonulás éjszakáján ne kóricálj a belvárosban...

(Természetesen további releváns kérdések is feltehetőek, mint például "szedeted-e a szemöldöködet?", "gyantáztatod-e a mellkasodat?", "aloe verás törlőkendőt használsz-e masztihoz avagy sima papírzsebkendőt (esetleg újságpapírt)?", stb. de a fenti 10 kérdés is tökéletesen alkalmas bizonyos egyének biszexualitásának igazolására/cáfolására, a túl hosszú kérdőív pedig elveszi a válaszoló kedvét a közreműködéstől).

Hát bizony, nekem 3 pont jött ki, ami a 28 pontos felosztásnál a biszexuálistól kicsit melegebbre van. Jé, ez telitalálat! Nem is értem, hogy a saját magam által szerkesztett, önkényes pontozású, minden szakmai szempontot zárójelbe tevő kérdőívemnél hogyan jöhetett ki ez az eredmény... :)

De a komolyságot továbbra is félretéve jöjjön egy újabb szociológiai ihletésű kategorizálás, avagy a 979-féle nemi identitás skála, amin tényleg mindenki bejelölheti magát (fenti kérdőív ugyanis nem igazán alkalmas a létező beállítódások teljes spektrumának hiteles meghatározására):

(Csak pöccsel rendelkezők számára!) 

1. prűd heteroszexuális: legjellemzőbb mondatod, hogy "minden buzit ki kéne irtani!", és ezt így is gondolod. Elképzelhetetlennek tartod, hogy kézfogáson (és gól miatti örömködésen) felül bármilyen módon hozzáérj egy másik férfihez, és egy másik férfi vékony hangja vagy úgy felejtett kisujja miatt rögtön vaskos tréfákat eresztesz meg.

2. heteroszexuális: tisztában vagy a melegek létezésével, viccelődsz is rajtuk eleget, de jobb szeretnéd, ha a közeledben egy sem lenne. Szex csak nővel, minden más undorító számodra (na jó, egy-két segédeszköz még belefér).

3. toleráns heteroszexuális: elfogadod a melegek létezését, számodra ők olyanok, mint bárki más. Sőt, még van is ismerősöd, és nagyon jófej illetőnek gondolod. Azért le nem feküdnél más férfivel, de tőled ezt nyugodtan megteheti bárki más (azért anno a közös maszti nem volt ellenedre).

4. kíváncsi hetero: alapvetően a nőkhöz vonzódsz, de izgatónak tartod a gondolatot, hogy kipróbálj valamit egy másik férfivel. Kivernéd neki, vagy hagynád, hogy ezt ő tegye meg veled, talán tovább is mennél (már majdnem ötös kategória, de még ide tartozik, ha passzív szerepre is hajlandó lennél). Azért neked még ugyanolyan rendezett családi életed lesz, mint másnak.

5. hedonista biszex: sokak szerint te vagy a legocsmányabb fajta, aki csak létezik. A szex a hajtóerőd (mint sok mindenki másnak), azonban neked mindegy kivel, csak lyuk legyen. Amerre jársz összetört szívek és megalázott emberek maradnak utánad. Pfuj!

6. valódi biszex: a klasszikus biszexuális, aki nemcsak szexelni képes mindkét nemmel, hanem érzelmi kötődés is kialakulhat benne. Egy ideig élsz is a lehetőséggel, de végül a társadalmi megvetéstől való félelem a hagyományos párkapcsolat felé hajt (és ha elég szerencsétlen vagy, egész életedben szenvedni fogsz a ki nem élt ösztöneid miatt).

7. átbillent biszex: sokkal közelebb vagy a meleg mivolthoz, mint a heterosághoz, azonban ez ellen foggal-körömmel tiltakozol, mint ahogy az ellen is, hogy a biszexeket nem önálló nemi identitásúak csoportjaként, hanem önnön melegségük ellen tiltakozó egyedeknek tekintsék. Még arra is képes vagy, hogy hülye, áltudományos kérdőíveket szerkessz vagy, hogy mindenféle skálák megerőszakolt (és csak a decimális beosztás kedvéért kitalált) kategóriájába sorold be magad, csak hogy igazold magad, holott ha a jelenlegi azonos nemű pároddal szakítanál, utána is fiút keresnél magadnak. Valld be! (Nem! Nem!! NEM!!! Na jó, de...)

8. heteros meleg: te bizony már csakis a fiúkra hajtasz, azonban a külvilág felé igyekszel ezt a legmesszemenőbbekig titkolni. Igényes vagy, és követed a divatot (vagy nem), valamint a helyes srácokat az utcán. Nők? Ugyan! Minek, amikor a múltkor is az a helyes pincér srác...

9. meleges meleg: kézkrém, szoli, festett haj (vagy a legújabb divat szerinti (vagy a legújabb divat szerint festett)), szedett szemöldök, csupasz test, ajakír, ezüstgyűrűk, Eastpak övtáska, szőrmegalléros kapucnis kabát, leplezni kívánt vagy leplezetlen nőies mozdulatok, más buzik folyamatos fikázása, hátuk mögött áskálódás-szarkavarás. Magadra ismersz? Akkor ne keresd tovább, hogy melyik kategóriába tartozol (még akkor se, ha nem mindent érzel jogosnak az iménti felsorolásból).

10. férfi testbe zárt nő: na, neked a legszarabb a Földön. Konkrétan nőnek kellett volna születned, mert mindenkitől csak a legdurvább megvetést kapod. De hát a neccharisnya, a smink, a boa, a paróka, meg a tűsarkú cipő még a legtöbb melegből is leginkább csak egy mosolyt vált ki (viszont az első kategóriásoknál meglepően gyakran jössz be, de csak szigorúan titokban).

Mindezek után van még kérdés? Hogy mi? Ja, hogy biszex vagyok-e vagy meleg... Hát erre majd egy következő alkalommal válaszolnék.

A múltkor megígértem, hogy elmesélem első meleg kapcsolatom történetét, és mivel unalmas kis életemben mostanában semmi említésre méltó nem történt, itt az idő betartani az ígéretet.

Ehhez vissza kell menni egészen a 18. életévemig, amikor még ezen a téren mindenképpen szűz voltam. El sem tudnám képzelni magam olyannak, mint a mostani nyunyókák, akik 16-17 évesen már kb. ugyanennyi emberrel henteregtek az ágyban. Én éppen az ellenkezője voltam, és olyan kis félénk, hogy minden szexszel kapcsolatos dolgoktól a hasmenésig izgultam magam már előre. A vérem azonban hajtott, és mivel anno hallottam, hogy a Népliget egyfajta találkahely, egy szabad (és felügyelet nélküli) estémen kimentem, de nem akartam senkitől semmit, csak akklimatizálódni, meg meggyőződni arról, igazak-e a híresztelések. Igazak voltak, és bár én nem akartam semmit, tőlem nagyon is akartak, konkrétabban egyetlen srác. Beszélgettünk egy pár órácskát a városban sétálva, de végül mégis nála kötöttünk ki, és többé nem voltam szűz (ezen a téren). Az élmény egyáltalán nem volt pozitív (szerencsére a srác sem), talán azért mert túlságosan izgultam, vagy mert azokkal a méretekkel nemigen lehetett semmit kezdeni vagy mittomén. Néhányszor még felhívott, talán egy újabb aktus reményében, de szerencsére sosem láttam többet (és nem is szeretném).

Az élmény vagy a lehetőségek hiánya/gyávaság következtében három évre letettem arról, hogy a saját nemem iránt újabb lépéseket tegyek. Aztán behívtak katonának (ami egy külön sztori), de az első 3 hónap után Budapestre kerültem, így majdnem minden másnap hazamehettem, azonban keletkezett egy idősáv a mindennapjaimban, amivel nem kellett elszámolnom otthon. Ettől persze megint elkezdtem érezni, hogy melegvérű vagyok, és többszöri nekifutásra sikerült lejutnom az általam akkor ismert egyetlen meleg szórakozóhelyre, az Angyalba. Becsszóra senkitől nem akartam semmit, csak a közeget szokni, meg sasolni, de mégis megismerkedtem ezzel az ominózus sráccal. Hamarosan elhagytuk a szórakozóhelyet, és az éjszakában sétálva beszélgettünk, ami nagyon jó volt. Én persze nagyon kis tapasztalatlan buta voltam, és még a fogalmakkal sem igen voltam tisztában, de a melegvilágon kívül bármilyen témában képes voltam megszólalni, és nála ez nem volt hátrány.

Aztán többször is találkoztunk, az Angyalban is voltunk még párszor, de egymáshoz sem értünk. Én nem mertem, ő meg szerintem nem akart megijeszteni, hiszen nyilvánvalóvá tettem, hogy bátortalan és tudatlan vagyok. Aztán már szinte minden nap találkoztunk (amennyire a szolgálat engedte), dumáltunk és dumáltunk, egyszerre szerettük meg a KFT zenéjét, ő pedig nyilvánvalóan belémszeretett. Sajnos elég sok embernek törtem már össze a szívét, de hogy mi olyan marha szerethető rajtam, azt nem tudom. Hülye voltam, talán éretlen is, de legfőképpen érzéketlen. Nem voltam képes szeretni, csak kedvelni, meg nemtudomitakarokni, amit ő (okkal) csak egy ideig viselt el, aztán tutira nagy lelki fájdalmak közepette kénytelen volt lekoptatni. Talán kicsit örültem is, hogy így alakult, mert így lekerült a vállamról a döntés és önmagam elismerésének, felvállalásának a súlya. Vettem egy mély lélegzetet a meleg témával kapcsolatban...

... ami öt évig tartott. Közben egy lány megtanított szeretni, bár a szeretetemet továbbra is képtelen vagyok kimutatni (aki ismer, az viszont felismeri a jeleket), bölcsebb lettem és már túl vagyok önmagam elfogadásán is. Talán a sors úgy gondolta, hogy az érzéketlenségemért nem bűnhődtem eleget, és újra utamba sodorta az Ominózust, hogy az emlékek felszínre törésével együtt olyan lelki sebeket szerezzek, amilyeneket anno én magam okoztam neki. Megérdemlem. Pedig csak részben én vagyok a hibás, mert oka volt annak, hogy 25 éves koromig képtelen voltam szeretni. Sajnos annyi tisztesség még nincs bennem, hogy egy bocsánatkérő levélben helyrehozzam a dolgokat. Talán majd egyszer.

Addig pedig lesem majd Őt, és ha legközelebb látom valahol, akkor már nem kell azt találgatnom, hogy vajon Ő-e az, hiszen már tudom, hogyan néz ki (ha nem derült volna ki, teljesen megváltozott a külseje, azért nem ismertem fel), és megpróbálok egy pár szót váltani vele. Talán nem hagy faképnél.

Szóval ott tartottam, hogy hazamentem a suliból. Erre az estére melegbárban való szórakozás volt eltervezve, mivel már jó ideje nem voltam sehol. Rolcsinak szóltam, hogy csődítse össze a népeket hozzám, de amíg haza nem érek, lehetőleg úgy viselkedjenek a lakásomban, mintha otthon lennék. Mikor hazaértem, még csak egy ismerős érkezett meg, de hamarosan jött a további három ráérő is, akik közül kettőt még nem ismertem. Ők — állítólag — egy hetero párt alkotnak, de a srác teli van ezüsttel, állítása szerint az Alibiben dolgozott évekig, a csaj meg minimum biszex, de inkább leszbikus. Szóval érdekes a helyzet. Kicsit italozgattunk, és előkerült a Békésszentandráson kapott maradék pálinka is, amiből ketten bevállaltunk egy-egy felest, ennek következtében a következő három órában azon elmélkedtem, hogy vajon hányjak-e vagy inkább mégsem. Ilyen kibaszott rossz ízű pálinkát én józanul még nem ittam, részegen viszont mint az üdítőt, így néhány hónap távolságból megértettem, miért voltam én anno olyan szarul (még harmadnap is).

No, irány az Alibi, merthogy Rolival is ott ismerkedtünk meg, meg miért is ne oda. Odalent viszont valami történhetett, mert olyan mennyiségű válogatott nyomorék tűnt fel, hogy az csak na. Ilyen koncentrációban sosem láttam igénytelen embert egy szórakozóhelyen, ráadásul (nem tudom, máshol ez hogy van, de) ez a hely lassan kezd leszbibárrá átlényegülni. Meg is állapítottuk, hogy legközelebb máshova megyünk.

Ahogy ott elvagyunk, kavargunk, iszogatunk, láttam egy srácot, akit tudtam, hogy sokszor láttam már a 'civil' életben is, de hogy hol, azt nem tudtam megmondani. Azóta sem tudom. Meg láttam egy másikat, aki viszont nagyon emlékeztetett arra a srácra, akivel először csókolóztam (6 éve), mielőtt zárójelbe tettem volna az életemben (egy időre) ezt a biszex/meleg dolgot. Később kiderült, hogy tényleg ő volt, és bár én is rengeteget változtam, megismert, de már csak akkor köszönt oda és mutatkozott be, amikor éppen menni akart. Nagyon olyan érzésem volt, mintha direkt belém akart volna rúgni a múltbéli sérelmekért (ezt majd külön megírom). Kicsit el is szaródott a hangulatom, de eleve álmos voltam már, és a párom éppen nagyon jól érezte magát egy másik srác társaságában, akit én is ismerek (meg a melegek közül nagyon sokan, mivel kiszolgáló egy ismert helyen). Ennek ellenére rám tört a féltékenység, főleg, amikor elmondtam Rolcsinak a srácot a múltból, és megjegyzést tett rá. Ezen kicsit felbasztam az agyam, úgyhogy hazáig veszekedtünk, amit még az ágyban is folytattuk elalvásig.

Mondjuk én csak megemlítettem, hogy ha én csinálnám ugyanazt, amit ő csinált (gyakorlatilag semmit), akkor ő már szakítani akarna. Innen indult az egész, és mivel képtelen arra, hogy amit mondok, azt úgy értse, ahogy mondom, általában hamar veszekedés lesz a vége. Mindegy, végül is nem volt komoly a dolog, mert aludtunk rá egyet, aztán elfelejtettük az egészet.

Ma meg megyünk Kaptár 3-at nézni premier előtt, mert nyertem rá két jegyet.

Nem biztos, hogy normál körülmények között a blogomban ezzel a témával foglalkoznék, de Kyan blogjának legutóbbi bejegyzése elindított egy véleménydömpinget, és mivel nem akarok oldalas kommentet írni, inkább itt fejteném ki a nézőpontomat.

Természetesen nem állítom, hogy elfogulatlan lennék, hiszen nagyon is elfogult vagyok, és sértve érzem magam, amikor valaki olyan kijelentést tesz, hogy a biszexek gerinctelenek. Ez túláltalánosítás, és eleve alig bírom elhinni, hogy egy meleg, aki jó eséllyel az egész életét titokban, hazugságban, rosszabb (jobb?) esetben nyíltan ugyan, de megvetésben éli, és éppen ezért elvárja a többségi társadalomtól az ő elfogadását, maga is megvet másokat. Én tudom, hogy akiket folyamatosan kinevetnek, lenéznek vagy gúnyolódnak rajtuk, azoknak szükségük van olyan emberekre, akikhez képest magukat többnek érzik. A melegek esetében lehetnek azok a transzvesztiták, a nagyon nőiesen viselkedő srácok, különböző fétisek hívei — vagy éppen a biszexuálisok. Mert ugye én, aki meleg vagyok, tudom ám, hogy ő is meleg, csak a kis buta még nem tud róla, és mivel én előrébb járok, ezért okosabb is vagyok nála, akkor meg már, szebb, jobb és erkölcsösebb is. Tisztára mint az új világ meghódítóinak az őslakosokkal szemben érzett felsőbbrendűsége.

A biszexualitás megítélése eleve kettős (pont mint ők maguk). A  heteroknak buzik, és nincs olyan fokozat, hogy ők csak 'kicsit melegek, de egyébként olyanok mint mi', a buziknak meg megbízhatatlanok. Két pad között a földre... Márpedig ezt sem lehet feketében, meg fehérben látni. Miért kell elvitatni egy társadalmi csoport létét? Magamat nem akarom példának felhozni, mert az egy vitában nem érv. De én is ismerek olyan embert, aki egyszerűen képes férfibe és nőbe is szerelmes lenni. Olyan elképzelhetetlen ez? Nekem volt egy hosszabb kapcsolatom (tartósnak mondható) egy lánnyal, akit NAGYON szerettem, de elhagyott egy másik fiú kedvéért. Hétköznapi dolog. Aztán találkoztam egy olyan fiúval, akiben meg tudott fogni valami, és most ő a párom. És legközelebb (ha lesz legközelebb) könnyen lehet, hogy megint egy lányt sodor az utamba a sors, és beleszeretek. Nemi vágyat is érzek mindkét nem iránt. Nem vagyok sem meleg, sem hetero. Biszexuális vagyok. Persze erre bárki mondhatja, hogy várjam csak ki a végét, és majd akkor legyek okos.

Egy viszont biztos: sem a barátnőmet, sem a barátomat nem csaltam és nem csalom meg, mert van becsületem, és ez független a nemi beállítódásomtól. Kétségtelen, hogy egy biszex illetőnek kétszer annyi lehetősége van a félrelépésre, de a lehetőség még nem minden. Jellemtelenség is kell hozzá.

És kibaszottul elegem van abból, hogy sehova sem tartozom. Mert a heteroknak — mint mondtam — csak egy buzi vagyok, és volt rá példa, hogy egy leendő barátom amikor megtudta, hogy nem meleg, 'csak' biszex vagyok, rögtön lelépett. Miért vagyok én mindkét oldalon lenézett és megvetett? Az, hogy a heterok megvetnek, oké, ebben semmi meglepő nincs. De olyan emberek milyen alapon szólnak meg, akik maguk is az elfogadásukért küzdenek, és milyen alapon feltételezik rólam látatlanban is, ismeretlenül is, hogy gerinctelen gazember vagyok?

Aki meleg, az tökéletesen tisztában van azzal, milyen felfedezni magában a másságot, milyen elfogadni, és milyen elfogadtatni. Bátorságtól függően vannak, akik mindhárom fázison keresztülmennek. Akkor ezek most gondoljanak bele abba, hogy léteznek a földön olyan emberek, akik hiába mennének végig mindhárom szakaszon, mert az egyik oldalon semmiképpen sem fogják elfogadni őket, és majdnem ugyanolyan meggondolatlan butaságok (esetleg sztereotípiák) miatt, mint a másik oldalon. Sosem érhetsz így révbe.

Persze nem írtam le mindent, amit akartam, és vitatni is lehet az állításaimat, de a célom csak annyi volt mindezzel, hogy bárkit rávegyek arra, hogy gondolkodjon kicsit, mielőtt általánosít.

Igen gyanús a TV-m. Talán megsértődött, mert túl keveset nézem, vagy amikor nézem, akkor is állandóan csak a hírműsorokat, meg a tudományos adókat. DVD az persze megy rajta (imádom a horrorfilmeket), de például a sorozatokat nagy ívben kerülöm. A párom állandóan csak az ökörségekre kapcsol, amikor itt van nálam, de a TV-m önérzete szempontjából úgy tűnik, az mellékes. Szerintem féltékeny, mert a párommal többet foglalkozom, mint vele. Volt egy Stephen King könyv (meg film is belőle, nagyon jó zenékkel), a Christine, amikor is egy (feltételezhetően) nőnemű autó szerelmes lett a gazdájába, és jó sok mindenkit kinyírt a srác körül. Remélem a TV-m nem tervez ilyesmit, bár egy kissé nehezen is tudná kivitelezni, lévén helyváltoztatásra nemigen képes (egyszer majdnem lehelyváltoztattam az állványról a padlóra, ami kissé molett alkatát tekintve végzetes következménnyel járhatott volna rá nézve, de becsszó nem direkt volt). És hogy miért is írom ezt a temérdek baromságot?

Tegnap délután pihenésképp bekapcsoltam, és miután délután még a szokásosnál is nézhetetlenebb műsorokkal töltik ki az időt, elkezdtem nyomogatni. A Zone Club adásán (amin rendszerint röhögve szoktam továbbnyomni, annyira szar), valami olyan műsor volt, hogy sok fiúnak meg kell szerezni egy adott fiú kegyeit (vagy mi), vagy legalábbis le kellett nyűgöznie őt valamivel, és annyi dollárt kapott az adott próbálkozó, amennyi ideig sikerült lekötni annak érdeklődését. Hát persze lehet, hogy nem erről szólt, de nekem ez jött le. Mondjuk a próbálkozók teljesen átlagos srácok voltak (5-ből talán kettőn látszott az identitása), na de az alany, az egy akkora metroszexuális nagyasszony volt (párom erőszeretettel használja ezt a kifejezést), hogy csak na. Hajtűdobálás³ és affektálás³. Reklám után meg ugyenez, csak leszbikus csajokkal. Nofene — mondom.

Aztán éjjel kettőkor, amikor elalvás előtt ismét bekapcsolom a nyilvánvalóan hímnemű TV-met (Thomson), a Reality TV-n adott nekem olyan műsort, ahol valami magánnyomozó banda a gyanakvó férj/pár kérésére a másik után nyomul, hogy kiderítse, az valóban megcsalja-e a gyanakvó áldozatot. Na persze még jó, hogy mindig megcsalja, különben baromi unalmas volna a műsor. És akkor aztán végigbőghetjük az illető összeomlását, aztán meg szurkolhatunk valamelyik félnek, amikor a szembesítéskor jön a bunyó/hajtépés. Igazi amerikai háziasszonyoknak való produkció (Cheaters a címe). Na, de tegnap mi volt? Egy srácnak mutogatták éppen a nyomozás során készült felvételeket, és mivel autóból, meg távoli helyekről készülnek, nem feltétlenül lehet elsőre kivenni, ki kivel van. Hát ahogy a tanulástól/blogolvasástól kikészült szemeimet meresztgetem, látom ám, hogy a csúnya megcsalók mindketten fiúk. Meg a gyanakvó is. Mondjuk a megcsalt sráchoz képest a párja két fejjel magasabb volt, ami viccesen nézett ki, azt meg nem tudtam eldönteni, hogy most ki kivel van (mármint olyankor). A 3. srác ugyan egyértelműen a nagyasszony-kategóriába tartozott, de a magas megcsalón meg olyan ruha volt, hogy a travik különbet vesznek föl. Végül s mindegy. Szóval

Nofene kettő — mondom.

A fullbuzi TV-m így akar a kedvemben járni, az biztos. Pedig semmi esélye, ezt igazán tudhatná. Max a kábeleket dugdosom bele, amikor csinálja a hisztit, és nem hajlandó normálisan kommunikálni a DVD-lejátszómmal (aki szintén Thomson), vagy a méltatlanul elhanyagolt videómmal (aki ezzel szemben szintén Thomson).

Na itt az ideje tanulni.