mindennapok bejegyzései

Mint korábban azt már említettem, idén januártól ismét vezetem az összes (vagy legalábbis minél több) pénzmozgásomat, akárcsak két évvel ezelőtt. Ha valahol valamit veszek, azt vagy megjegyzem, vagy optimális esetben elteszem a blokkot, és a nap végén egy szép kis táblázatba felvezetem a megfelelő rubrikába. Hó végén összesítem, tudomásul veszem, aztán megosztom veletek.

Most viszont nem lesz grafikon, meg mélyreható elemzés, csak egy arányszám, és néhány kiemelt tétel. Mindezt persze forint összegek nélkül. Ami különbség még, az az, hogy a kategóriák nem minden esetben megfeleltethetőek a két évvel korábbiaknak, például nincs külön lottó sor, van ugyanakkor egy "szerzemény" nevezetű (plusz külön egy "ruha") kategória, amibe az olyan dolgok kerülnek, amiket hosszú távra vettem, nem használódnak el, és ideig-óráig örömet okoz a birtoklásuk. Na, akkor lássuk:

Kaja (20,5%): na, erre nem sokat lehet írni, max. annyit, hogy az összes kiadásom ötöde megy el a kajára. Ennek fele kb. az én nap közbeni fogyasztásom, másik fele pedig a kettőnk vacsorája, plusz a hétvégi kajálásunk. Drágaság van kérem, meg aztán idén még nem kaptam kajajegyet (amit ingyennek veszek a táblázatban).

Macska (6,9%): szerencsére pár hónapja nyílt egy kutya-macska eledeles üzlet a közelben, aminek a vonzereje az olcsóság. Whiskas és Royal Canin tápokat is 60%-on lehet ott venni, így pl. egy 4-es alutasakos macskakaja 375 Ft, míg mindössze 30 méterre onnan, a Matchban ugyanaz 525. Nem mindegy. Így aztán a minőségi cicaeledeleket is viszonylag olcsón tudom megvenni, ergo nem sajnálom őket a Desitől.

Rezsi (24,1%): ez a második legnagyobb tétel az év első hónapjában, pedig még mindig csak az előző havi számlákat fizetem (azaz még mindig nem jutottam odáig, hogy az előző és az aktuális havi számlákat IS egyszerre kifizessem). UPC, fűtés, villany, víz, bankköltség, bérlet, kb. ezek szerepelnek a listán. A bérletet idén elvileg téríti a cég, de tavalyról nálam maradt egy 10-es, így én most azt nem adtam vissza a bérletért cserébe.

Szórakozás (12,6%): ez az egyik, amiért érdemes dolgozni és élni. Januárban volt 3 mozizás, minimum két házibuli, blogtalálkozó, és még előre ki is fizettem egy szállásdíj előleget meg két színházjegyet. Holnapután 'váltom be' ezek közül az egyiket, a L'art pour l'art Társulat jubileumi előadására. A bulik költsége egyrészt a fogyasztás, másrészt a taxizás. Fene a kényelmes valagam...

Szerzemény (2,8%): itt most a szokásos Magyar Nemzet Képeslapokon túl 4 könyv szerepel, amiből kettőt (utalványok beváltásával) gyakorlatilag ingyen vettem, a másik kettő meg jó drága volt. A Dragonlance-sorozat egy újabb trilógiájának 2 kötetéről van szó, amit a közeljövőben egy újabb trilógia fog követni (a tervek szerint).

Test (28%): fodrász, néhány kozmetikum, meg a bazi drága fogam.

Háztartás (0,9%): ez anno is elég soványka volt, és az oszlop ezúttal is csak egy új fogkefét, papírzsepit meg némi vécépapírt tartalmaz.

Ruha (0%): erre most nem futotta...

Egyéb (0,7%): csak egy bélyegzőgumi, amit azért kellett csináltatnom, mert idén kiléptem az EVÁ-ból, így változott az adószámom.

Ennyit a januárról...

UPDATE: aha, a cigi meg kimaradt. Ez 6,9% volt ebben a hónapban, ami sajna arányában is és abszolút értékben is sok. Pedig nap közben nem is dohányzom, csak este meg reggel (leszámítva persze a hétvégéket).

1. Hú. Az utóbbi egy hét úgy elröpült, hogy szinte észre sem vettem. Ez abból a szempontból jó, hogy már megint hétvége van, másrészt viszont így hamar eltelik az életem, megöregszem és kimúlok. Blogot olvasni egyáltalán nem volt időm, és sajnos írni még annyi sem. Most pótolom.

2. Odabent megint baromira felszaporodott a munka, ami jó, mert unalmas lenne, ha csak ülnénk és várnánk, hogy betoppanjon végre egy ügyfél, de most már nemcsak érzem, hanem hangot is adtam neki, hogy ezen a szinten már kezdem nem bírni. Komolyan. Megint négy új ügyfelünk van, meg egy alkalmi, de elég munkás megbízásunk, plusz indul a bérszámfejtés (az új törvényekkel), az éves ÁFA, a szakképzési hozzájárulás bevallása, az egyéni vállalkozók SZJA-bevallása, és egyéb dolgokat is intézni kellene. Hol enerváltan, hol aktívan küzdök, hogy naprakészek legyünk, de már mindent az eddig megszokottnál csak kb. 2 nappal később tudok megcsinálni (persze még mindig határidőn belül), és egyre kevésbé tudom garantálni azt a minőséget, amit eddig megszoktak tőlünk. Minden kész és hibátlan, de a gondos odafigyelésre nem marad idő.

3. Így ha még 4-5 valamire való ügyfelet sikerül begyűjteni (mondjuk őszintén szólva annyi új ügyfelünk van, hogy már lassan azt sem tudom, ki kivel van), felveszünk egy új alkalmazottat, de egyelőre csak 4 órában. Az anyagi helyzetünk most stabilnak mondható, és ha az év végéig nem történik valami nagy gebasz, akkor nyugodtak is lehetünk, ez a stabil helyzet azonban ingatag, mivel fluktuáció most is van, és amíg csak kis ügyfelek jönnek (havonta pár számlácska valami kis melóról) nem merünk nagyon virgonckodni. Ezért nem veszünk fel már most valakit, mert ha kiesik egy nagy vagy több kis ügyfelünk, kénytelenek leszünk elküldeni őt, az meg mindenkinek kellemetlen. De hamarosan!

4. A céges anyagiak stabilizálódásával és a hó elejével az én helyzetem is nagyban javulni látszik. Remélhetőleg most egy jó időre (nem merem azt álmodni, hogy örökre) elfelejthetem a számolgatást meg a kuporgatást. Csak bírjam megállni, hogy hirtelen bevásároljak minden "szükséges" dolgot.

5. Megint voltam fogorvosnál. Ezúttal a jobb alsó 7-est tömte be, meg a 6-ost furkálta ki, mert abba is inlay jön majd. Kicsit csúszott az előző pácienssel, ezért nem gondoltam, hogy végül mindkét fognak nekilát, de mégis bevállalta. Ennek nagy előnye, hogy a hosszadalmas fúrás után vettem csak észre, hogy egy nekifutásra rögtön mindkét szenvedést letudtam, és abba lehet hagyni a fájdalomtól való rettegést, mert most nincs több belőle. A tömés viszont most magas lett, és már kezd is tőle fájni a fogsorom, de sajna még másfél hetet várnom kell a korrekcióig.

6. Kaptam egy bírósági idézést, így április végén azt is megtapasztalhatom, milyen adócsalás ügyében tanúnak lenni. Mondjuk kihagytam volna... Egy réges-régi ügyfelünk keveredett (megalapozott?) gyanúba, de jóval azután, hogy elment tőlünk, azaz elküldtük, mert nem fizetett. Valami tőzsdei kavar volt, részvények, ki tudja, mi még, aztán elkapták. Én úgy jövök a képbe, hogy anno én könyveltem (mint csicska kis alkalmazott a cégnél), és a nevem szerepelt a beküldött bevallásokon. Vélhetőleg nem fognak ott fogni.

7. Péntek délután/este senki ne menjen a Tescoba, ha jót akar magának. Én újra és újra elkövetem ezt a hibát, és mindig meg is bánom, de hát mit csináljak, ha megint csak akkor volt erre időm? Nem tudom, hogy tényleg mindenki ennyire hülye és figyelmetlen, vagy csak a Tescoba járó emberek, de tényleg kurva bosszantó, hogy a sok suttyó miatt ha nem közlekedsz agresszívan, nettó fél órád megy el azzal, hogy mindenkit magad elé engedsz, és/vagy arra vársz, hogy húzzák már végre odébb azt a kurvakibaszott kosarat.

8. A sok üléstől vagy tudomisén, mitől, de múlt hét végén elég csúnyán bedurrant a derekam. Nem emlékszem, hogy nehezet emeltem volna, és topokat sem hordok a mínusz 10-ben, ezért tippeltem az állandó ülés+rossz tartás kombóra. Két napig kicsit előre dőlve közlekedtem, és egyes mozdulatoknál elég nagyokat ugrottam (a fájdalomtól), és bevallom, meg is ijedtem kicsit, de végül szerencsére elmúlt. Mozogni is kéne már, úgyhogy mindjárt indulok squasholni.

9. Nem is tudtam, hogy egyes esetekben a macskák is használhatók időjárás-előrejelzésre, de a sajátom most rádöbbentett erre. Egész ősszel és decemberben is hiányoltam, hogy nem zabál két pofára, merthogy a macsekok télre általában felhizlalják magukat. Gondoltam, biztosan csak nekem nem tűnik fel, vagy a mindig megrakott tálkái biztonságában elszunnyadt az ösztöne (ha van ilyen), de aztán csak kiderült, hogy nem érezte a zabálás alapos okát...egészen a múlt hétig. Akkor aztán napokig mindenből duplán kért, és lőn, meg is jöttek a kemény fagyok. Ilyenek ez a cicák, már csak az a kérdés, hogy honnan a szarból tudják, mikor lesz kemény a tél?

10. Hétfőn és kedden nem indult túl jól a napom, mivel az egyik reggel a metró döglött meg, a másik reggel meg az 1-es villamos. Jól fel is kúrtam az agyam ezen, és ez jól megalapozta mindkét napomat. Aztán már előre rettegtem, hogy a hidegek miatt ez egy darabig sztenderd állapot lesz (hol ez robban le, hol az nem indul), de nekem legalábbis nem volt ilyennel több gondom a héten. Maradjon is így a jövőre nézvést is! (Nem fog...)

1. Végre kész az új fogam. Jobb, mint újkorában, ami azt jelenti, hogy ránézésre senki nem mondaná meg, hogy valaha is kezelték, még a tömés színe is stimmel, a maradék foganyaghoz és a szomszédos fogakhoz viszonyítva. Egy kicsit ugyan még magas, de azon lehet javítani, és végre úgy ehetek a bal oldalon, mint régen. Vigyáznom sem kell, mert az 55 ezer forintos kezelés után nem kell tartani töréstől vagy egyéb rongálódástól. Még jó...

2. Mostanában egyébként nemcsak nekem van problémám a fogakkal, hanem a titkárnőnknek is, ami egyrészt azt jelentette, hogy ma ugyanabban az időben, a város két különböző pontján tátottunk, másrészt meg azt, hogy az utolsó egy órában csak egyetlen kolléga tartotta a frontot az irodában (a társam egész napos továbbképzésen ült).

3. És még fog, akkor is, ha már unalmas. Jövő héten ugyanis újabb forduló, ezúttal magasabb sebességen: a JA6 és JA7 egyszerre lesz szétfurkálva. Egyikben töméscsere, a másik pedig a mostani sorsára jut majd. Remélhetőleg, mert a gyökérkezelés is képben van...

4. Ismét 300 Ft alatt van az euró. Egyrészt most nem hallom a károgókat (ilyenkor biztosan bosszúsan lapítanak), másrészt azon gondolkodtam, hogy ha lenne pár — mondjuk 6 — millió szabadon felhasználható pénzem, vennék belőle 10-20 ezer EUR-t, aztán kb. két hét múlva eladnám mindet az akkori árfolyamon, és ezzel keresnék is pár százezer forintot, munka nélkül. Így megy ez manapság a megfelelő körökben...

5. Viszont sajnos nemhogy pár millióm, de pár tízezrem sincs, mivel — valljuk be — ebben a hónapban túlköltekeztem. A januári fizetésem több volt ugyan, mint az utóbbi két évben bármelyik hónapban, de egyrészt kifizettem egy csomó rezsit, másrészt a fogam (már megint...) kezelésének költsége sem volt elhanyagolható. Plusz blogtali, mozizások, szállás-foglaló áprilisra, színházjegy februárra és márciusra...szóval elment. Most meg jöhet az egy hetes számolgatás, mint a — nem is olyan — régi szép időkben. Pedig úgy elszoknék már ettől...

6. De legalább a céges pénzügyek a legnagyobb rendben vannak, hiszen minden kifizetve, és még várunk pár tartozó ügyfelet. Ha ezek közül 2-3 még ebben a hónapban betoppan, a 2012-es kinnlevőségeink a nulla felé fognak konvergálni. A megelőző két évben felhalmozottak persze attól még ott vannak...

7. A kilátások sem rosszak, mivel az elmúlt 1 hónapban (úgy december közepétől) kb. 22-25 ügyfél jelentkezett könyvelésre vagy kért árajánlatot, és ezek egy töredéke — úgy néz ki — nálunk is köt majd ki. Sajnos csak töredéke, és ha kicsit tapasztaltabb lennék, vagy marketing irányba képezném magam, talán azt is meg tudnám mondani, a többi miért nem, vagy mi kellene ahhoz, hogy mégis de...

8. Ja, azt nem is említettem (ugrálok kicsit), hogy a hónap elejétől ismét számolom a kiadásaimat, kategóriákra bontva, mint tavalyelőtt. Kíváncsi vagyok, az idén mire megy el a pénzem...

9. Hétfőn megnéztük a Martha Marcy May Marlene című filmet, ami megint csak nem tetszett. Egy lányról szól, aki bekerül egy amolyan szekta-kommuna társaságba, majd két év múlva megszökik onnan. A kommunától pár órányira lakó nővérénél és annak férjénél köt ki, akik megpróbálnak valami kis életet verni belé, ez azonban kevésbé sikerül nekik. A lány nem tudja, mit akar, furcsán viselkedik, és folyamatosan retteg, hogy rátalálnak a volt társai. Kb. erről is szól az egész. Nekem megint kevés volt az info: miért kötött ki ott, miért jött el, hogyan éltek azok, hogyan él a testvére (a férjével), miért nem szedi össze magát a csaj? Azzal nincs bajom, ha egy történetből hiányoznak egyes infók, azzal viszont igen, ha szinte semmilyen infót nem kap a néző, hogy legalább valami minimális alapja legyen a látottak értelmezéséhez. Azért meg lehetett nézni...

10. Most meg Columbo megy az AXN Crime-on, ami az egyik kedvenc krimi-sorozatom, és már évek óta nem láttam egy részt sem belőle. Most (blogírás közben) pótolom.

1. Az utóbbi 3 hétben annyit dolgoztam, mint szerintem még soha, de legalábbis annál régebben, amennyire vissza tudok emlékezni. Heti 50 óra körül toltam a szekeret, és ez a szellemi és idegi állapotomon meg is látszik. Itt az ideje pihenni egy kicsit.

2. Ezt el is kezdtem, mivel ma 14:30-kor úgy felálltam a helyemről és hazajöttem, hogy csak na. Ilyen is jó régen volt.

3. Szerdán lement a BA7 kezelésének újabb fordulója. Dokibácsi már kicsit fáradt és nyűgös lehetett, mert az érzéstelenítés előtt nem gondoskodott (másik) érzéstelenítésről, de felnőtt férfi vagyok, kibírtam egy (helyett két) apró tűszúrást. Volt megint fúrás, az inlay üregének kialakítása címén, aztán az alsó és felső fogsoromról lenyomatot vett, hogy jövő héten beragaszthassa a pótlást. Király lesz!

4. Egy kis adalék az ország (egyesek szerint a miniszterelnök) ekézésével kapcsolatban. Mit is tudnak rólunk azok, akik súlyos állításaikkal feketítenek bennünket a világ különböző országaiban? Kormányelleneseknek, és értékrend nélküli minden-elleneseknek nem ajánlott!

5. A köztársasági elnök úrnak eközben le kellene mondania. Megengedő módon még mindig megadom a lehetőséget a minden kétséget kizáró bizonyításnak, erre viszont kevés esélyt látok. Bárki másról lenne szó, nem lennék olyan szigorú (hiszen jó pár hasonló ügyet találnánk), de az ország első emberéről van szó, és ő nem engedhet meg magának ilyen botrányt. Viszont a lemondással várjon 2-3 hónapot, mert az ország renoméjának ez most nem tenne túl jót (többet ártana mint máskor), akkor majd jöhetnek a családi okok...

6. Ugyanakkor ha én lennék az NBH, a HVG újságíróitól megkérdezném, hogy vajon milyen okok vezettek ahhoz, hogy ezt az ügyet most érezték szükségesnek a nyilvánosság elé tárni, amikor így is nyakig vagyunk a szarban? Nem ért volna rá 2 hónapot? Semmi probléma vele, sőt, helyeselhető is, főleg, hogy egy magát gazdasági lapnak tartó újság kollégái töltötték vele az idejüket, de hát az időzítéssel kapcsolatban vannak fenntartásaim. Mellesleg gratulálok nekik, mert sokat tanultak a magyar jobboldal újságíróitól. Ez oknyomozás a javából! (És most ismét parazsat gyűjtöttem a fejemre).

7. A sütőben éppen az egyszerű és gyors kedvenc sül. Tepsibe minimális olaj (kenésnek) + krumpli + fűszerkeverék + lila hagyma + fűszeres sertéskaraj + feta + paradicsom, ezek szeletelve egymásra rétegezve, egy kis tejföllel kevert reszelt sajttal megborítva. Ízorgia.

8. A (rettegő) hajléktalanok a Róna utcai szelektív hulladék szigetnél újabb eljárást fejlesztettek ki az alumínium dobozok megszerzésére. Eddig felborították a tárolókat és az aljukon keresztül szedték ki a pénzzé tehető dolgokat, az FKF viszont körbekerítette azokat egy vas korláttal, hogy csak az emelőeszközzel lehessen kiemelni őket. De sebaj, elég egy hosszú rúd, amivel az alumíniumost kicsit meg lehet dönteni, egy adag karton, amire az esőben is rá lehet térdelni, és egy bot, amivel a résen ki lehet piszkálni a dobozokat. A híres magyar lelemény...

9. Az utóbbi hetek fáradalmai mellett nem nagyon volt időm vasalni, így most a vasalandós fotel támlájának tetejéig áll a póló-ing halom. Mivel ez nem mehet így tovább, a hétvége fő programja lesz a kupac eltüntetése, a 2 hete a szobában álló vasalódeszka elpakolásával együtt.

10. Holnap ugyan egyéb programom van, de erősen gondolkodom rajta, hogy kiszaladok a Kossuth térre, hogy egy mécsest én is elhelyezzek majd a többi között. Aztán megyek is tovább. De lehet, hogy nem fog beleférni.

...és már nem sikerült a minél gyakrabban (azaz max. 2-naponta) elkövetett blogírás tervét tartanom, két hét után máris 4 nap kimaradt. De van mentségem, mert annyi programom volt a hétvégén, hogy ki se láttam belőle. Pihenés persze semmi nem volt, alkoholfogyasztás viszont annál több, szóval máris nagyon várom a következő pénteket...

Az újabb heti hajtást (tudom, elcséplem ezt a szót, de használatkor még mindig szem előtt tartom az erejét) pénteken 4,5 óra túlórával koronáztam meg, majd ismét átlényegültem Lostékhoz, akik akkor az egyik utolsó estéjüket töltötték a munkahelyemtől két sarokra levő albérletükben, és ennek tiszteletére egy kis esti összejövetelt szerveztek. Mivel másnap a blogtali volt a program, nem is akartam (nagyon) alkoholt fogyasztani, hogy vasárnap még mindig legyen némi esélyem talpra állni, ezért csak egy üveg bort vettem, és azt vittem magammal. A terv nem jött be, mivel vendéglátóim is készültek, és a többi vendég sem jött üres kézzel. Ettől függetlenül többé-kevésbé sikerült mértéket tartanom, így csak egy kicsit becsíptem, és mire a taxival hazaértem, már ki is tisztult a fejem. Éjjel egy elmúlt, mire ágyba kerültem.

Szombaton kivakartam magam az ágyból, térültem-fordultam, és már indulnom is kellett a Puskin Moziba, ahol a Ricsivel — akinek péntek este külön programja volt — Az élet fáját néztük meg. A filmre most nem térek ki, mert majd egy külön bejegyzésben vesztegetek rá pár szót, elég legyen annyi, hogy a hossza miatt a végére igencsak éhesek lettünk. Beültünk az Astoriánál levő Burger Kingbe, és egy-egy menü mellett kényelmesen megtárgyaltuk a még friss filmélményt. Gondoltunk rá, hogy Tamást vagy SPF-et megkérdezzük, nem akarnak-e kicsit korábban a CD Fű-be érkezni, de aztán olyan jól eltraccsoltuk az időt, hogy csak kicsivel 7 előtt érkeztünk meg a helyszínre.

Mi voltunk az elsők, de hamarosan megérkezett Treen és IO is, majd némi beszélgetés-kezdeményt követően azt vettük észre, hogy egyre többen ülnek körülöttünk. Nem sorolok fel mindenkit, aki eljött, mert elég sokan voltunk, és végül tutira kifelejtenék valakit, de az biztos, hogy a melegbloggerek számának és aktivitásának ellenére is szép számban gyűltünk össze. Külön szerencse, hogy manapság a hírek gyorsan és akadálymentesen terjednek, így olyanok is feltűntek, akik már nem blogolnak, de akik ettől ugyanúgy a blogger-közösséghez tartoznak (legalábbis az én szememben). Nem tudtam mindenkivel beszélgetni, de a korábbi találkozók alkalmával már rájöttem, hogy nem is érdemes ezzel próbálkoznom, mert végül csak szétapróznám az estét, és egy következő alkalommal úgyis lehetőségem lesz törleszteni az elmaradásból. Furcsa volt, hogy az előző napi alkoholfogyasztás után most még többet ittam, de meg sem éreztem. 2x2 deci forralt bor és vagy 4 deci tömény elfogyasztása után is úgy éreztem magam, mint aki semmit nem ivott, de ez nem is baj, elvégre kinőttem már a középiskolás szintből, amikor még a berúgás maga volt az esti buli célja (mondjuk nekem már akkor sem). A lényeg, hogy a tiltás ellenére lehetett odalent (külön helyiségben) dohányozni, ami +1 pont, voltak jó beszélgetések, vicces momentumok, meg az üvegezés helyi verziója, a vasalózás. Szerencsére a javából kimaradtam, de a végén — újabb vegyülési kísérletem következményeként — még én is kaptam egy-két kényes kérdést, ezek őszinte megválaszolásához azonban már elegendő volt bennem az alkoholmennyiség. A hangulatot jól példázza, hogy a hely elvileg éjfélkor bezár, minket mégis úgy kellett kidobni, két órával később. Ennyi legyen is elég.

Miután mindenkitől elköszöntünk, hívtunk egy taxit, és hazajöttünk vele. Kivételesen egy női sofőrt kaptunk egy terepjáróval, ami külön-külön is ritkaság, nemhogy így együtt, ráadásul a nő nagyon beszédes, nagyon vagány és nagyon világi volt. Állítása szerint nyolc nyelven beszél...folytassam?

Fél 4-kor feküdtünk le aludni, és 10-kor már fent voltam, ami nem nagy kunszt, maximum, ha hozzá veszem a hét köznapi részét is. Ennek megfelelően a Redblekhez való átutazgatás, majd a Xanax következő műsoraihoz való szövegmondás alat végig tiszta kóma voltam. Alkalmanként majd' elaludtam, de azért hősiesen segítettem a skacoknak, és a jelenlétemmel igyekeztem emelni a délután fényét. Alkoholról már szó sem lehetett volna, de szerencsére nem is volt. Hazafelé aztán vásárlás, utána krumpli hámozás, és -sütés, vacsora, fürdés, filmezés, végül ájulás...és már itt is volt a hétfő.

Újra munka, újra fél 7-ig, aztán megint mozi (Barney és a nők), éjfél után lefekvés, korán kelés...

...és így tovább, szóval nem csoda, ha az utóbbi pár napban max. a kommentelésre volt némi energiám. Az aktuálisokra is csak holnap válaszolok majd, mert most teregetek, fürdök, rövid alvás, és már megint munka, megint fogorvos, megint...

Meg kell hagyni, eléggé robbanásszerűen indult az év. A decemberben — főleg az év végi szabadság okán — el nem végzett munkák majdnem mind ott vártak rám, ahol tavaly hagytam őket (leszámítva azt, amit a két 'szabadság ellenére dolgozom' napomon kicsináltam), plusz ezekhez jött még a januári adag, ami nem volt kicsi. Így már hét közepén láttam, hogy a napi 1-2 óra túlmunka ellenére is be kell majd mennem szombaton, és így is lett.

Pénteken este 7-ig bent ültem, majd átmentem Losthoz és párjához, ahol éjjelig traccsoltunk meg iszogattunk, majd onnan (csak Ricsi meg én) eltaxiztunk Ricsihez. Mivel megittunk egy üveg Hubit, kicsit becsíptem, így az éjszakám sem volt valami pihentető, amihez hozzájött még a korán kelés. Ricsi szülei bármelyik percben várhatók voltak, ezért gyorsan leléptem. Gyönyörű tavaszi jellegű reggelen, a meglepően kihalt városban, baromi álmosan és enyhén másnaposan mentem be dolgozni, ahol messze nem voltam olyan hatékony, mint szerettem volna. Nem is maradtam sokáig, csak kb. du. 1-ig, majd gondosan bezártam mindent, és elindultam hazafelé.

Közben kitaláltam, hogy ez a legjobb alkalom egy kis bevásárláshoz, így beugrottam a Duna Plázába, ahol előbb becsápoltam egy méregdrága szendvicset a KFC-ben (ahol minden méregdrága), majd felsétáltam a dm-be, hogy vegyek pár szükséges és pár kevésbé szükséges, de hasznos dolgot. Beváltottam két kupont, hogy olcsón tegyek szert két flakon tusfürdőre (én azt használok), de vettem fogkrémet, hajbalzsamot (hogy a maradékot a fejemen elkényeztethessem), bőrradírt arcra (hogy a sok stressztől ragyás és zsíros bőrömet megszépíthessem), borotvapengét (mert a régiek már olyanok voltak, mint a bot), meg ropit a cicámnak, mert azt nagyon imádja. Otthagytam vagy 5000 forintot. Aztán visszaszálltam a metróra, és beugrottam a végállomásnál levő hobbiállat boltba, ami a legolcsóbb macskakaja-lelőhely közel, s távol. Itt is elköltöttem egy kisebb (na jó, nagyobb) összeget, de legalább betáraztam majdnem egy hónapra. Itthon aztán próbáltam pihenni (nem annyira sikerült), blogolni meg tevékenykedni, aztán Ricsi is megjött. Kajáltunk, tévéztünk, én pedig korán lefeküdtem, mert nagyon álmos voltam.

Vasárnap se sok mindent csináltam, viszont sütöttem sajtos tortillát (életemben először), amiből a szükség okán kihagytam pár dolgot, más összetevőket meg kicseréltem benne, de így is olyan lett, amilyennek vélhetőleg lennie kellett. A receptet az új krumplis-kajás könyvből vettem, amiből még máskor is fogok főzni (elvégre azért szereztem). Gyártottam magamnak némi szex-izomlázat, vasaltam, és felvittem a moly.hu-ra egy nagy polcnyi könyvet. Már 400-nál tartok (1-nek számítva minden olyan könyvet, ami többkötetes), és még két polcnyi hátra van. Ma meg már ma van...

Hát ez volt.

És most valami teljesen más. Úgyis igényli az olvasók egy része a politikát, hát most ide idézek egy szkeccset, ami szegről-végről politika, és amit a vasárnapi vacsora közben láthattunk volna a Ricsivel, ha történetesen ezt az epizódot néztük volna. Csak az abszurdra fogékonyaknak!

Na, tegnap máris bekövetkezett, hogy a fáradtságtól nem tudtam írni, bármennyire is szerettem volna, és bármennyire is szerettem volna tartani a napi egy bejegyzés ütemet. Gyorsan ment...

A fáradtság oka pedig főleg az volt, hogy még kevesebbet aludtam, mint a héten bármikor (és az sem volt sok), utána meg továbbképzésre mentem. Utálom, mert egy egész nap kiesik a munkából, végül pedig borzalmasan leszív agyilag, így semmire nem marad energiám. Ez egy ötalkalmas előadássorozat, és felváltva járunk rá a társammal, mert okosodni, vagy legalább szinten tartani a tudásunkat mindenképpen elengedhetetlen. Nagyon hasznos dolgok hangzanak el, és nagyon jó az előadó (csak a hangja borzalmas), ráadásul az ára is megfelelő, ezért sosem hagyjuk ki. Idén ez volt az első ilyen előadás, az SZJA témakörében: 5 órányi jövedelemadó(-változás), és további 2,5 óra egyéb téma (kérdések alapján), mindössze egyetlen ebédszünettel, szóval mondanom sem kell, mennyire izgalmas...majdnem elaludtam egy párszor.

Minden viszontagság ellenére azért szeretem ezeket a továbbképzéseket, mert ilyenkor mindig megállapítom, hogy van jövőm a szakmában. Az átlagéletkor ugyanis minimum 40, de az is lehet, hogy 45, ergo évről-évre kihullik a konkurencia jó pár tagja, persze nem (feltétlenül) elhalálozás, hanem inkább nyugdíjazás okán. A mostani fiatalokról meg elég rossz véleménnyel vagyok, és bizony nem feltételezem, hogy sokan tudnák közülük megállni a helyüket egy olyan szakmában, ahol folyamatosan tanulni kell, és ahol az elvégzett munkáért ezen a szinten kell felelősséget vállalni, szóval szerintem egyik irányból sem kell féltenem a céget. Nem akarom persze felmagasztalni a kollégákat, mivel — legnagyobb döbbenetemre — itt is akadt viselkedni képtelen egyed, egyértelműen mind az én közelemben. Az egyik rágógumit fújkál felnőtt fejjel, a másik 20 percig zörget egy extra-zörgős szatyrot, mert a szendvicsét keresi benne, a harmadik meg végigpofázza az előadást, és ha megkéred, hogy hagyja abba, fel van háborodva, és pofákat vág. A vége felé emiatt már eléggé baszott az ideg, és csak az derített fel, amikor a hazafelé szállingózó varjak elhaladtak mellettem. Volt olyan, hogy egyszerre 3-4 kolléga indult el, és ezek egymás mögött vonagolva (koruk és egészségi állapotuk okán) úgy néztek ki, mint a vándorló pingvinek. Gonosz vagyok, ehe-ehe.

Én fél ötkor szabadultam, de mielőtt elindultam volna haza (a Lurdy-házból) még beszaladtam az Alexandra könyvesboltba, ahol vettem 4 könyvet. Kettő a kedvelt fantasy-sorozatomból van (egy trilógia második és harmadik része), kettő pedig ilyen kis tematikus szakácskönyv, szép, színes képekkel, kemény borítóval és jó sok recepttel. Az egyik a burgonyaételekről szól (abba még nem néztem bele, de biztosan jó), a másikban meg vagy száz partiétel található. Kurva jó kis falatkák, szendvicsecskék, sütemény-gombócocskák, csupa olyan kaja, amit egy falással el lehet tüntetni, más kérdés, hogy az elkészítésükhöz jellemzően olyan dolgok kellenek, amik egy átlag magyar háztartásban nem találhatók meg. De tutira kipróbálok majd párat közülük, és amelyik jól sikerül, abból vinni fogok majd a társas összejövetelekre is, persze csak a nem-nyilvános helyeken megrendezettekre. Hülyén nézne ki, ha beállítanék a Café&-be vagy az Alterba egy tálcányi húsgolyóval. Karácsonyra a vezető könyvelőnk könyvutalványt kapott a cégtől, ehhez adtak 4 db 500 Ft-os kupont, amiket csak ebben a hónapban lehet levásárolni, csak könyvekre, és könyvenként csak egyet. Mivel a két kis szakácskönyv darabja 1000 Ft, a másik kettőt meg egyébként is megvettem volna magamnak, direkt úgy kombináltam össze őket, hogy a szakácskönyvek végül ingyen jussanak a birtokomba. Ügyes vagyok?

Otthon még mosni is akartam, de elháríthatatlan külső okok miatt erre záros határidőn belül nem került sor, később meg már túl fáradt voltam, hogy nekilássak, így végül nem csináltam semmi mást sem. Csak vacsora meg fürdés, aztán alvás (11-kor).

Ma meg olyan álmosan keltem, hogy igazából azóta sem ébredtem fel rendesen. De nemcsak én, a kollégák is panaszkodtak, hogy mennyire nyomottak és álmosak. Meg is állapodtunk benne, hogy az időjárás tréfálhat meg bennünket, merthogy az mostanában nem igazán normális. Ment a munka és még pár blogbejegyzést is elolvastam (de tényleg csak párat), és úgy terveztem 7-ig bennmaradok. Most 18:05 van, de már látom, hogy ezen bejegyzés megírása után mégis indulok inkább haza, pedig még mindig sehol sem tartok.

A cég anyagi helyzete egyébként máris sokkal stabilabb, mint az utóbbi két évben, ami még ezen az álmatag állapotomon is átragyogja a fényét. Minden alkalmazottunk máris megkapta minden pénzét, megvan a keret a havi adók jelentős részére és az egyéb havi kiadásaink egy részét is kifizettük már (aminek a hó elején van a fizetési határideje). Nem akarom elkiabálni, de ha ez így menne egész évben, nagyon felszabadult lehetnék.

Már én is meg a társam is ki tudtunk venni egy, a tavalyiakhoz képest jelentős összeget (ami nem sok, de azokhoz képest...), amiből elkezdhetjük tömködni a magánéleti lyukakat. Én például máris felhívtam a fogorvost, hogy időpontot kérjek tőle a leggyalázatosabb állapotú fogam helyzetének javítására, azaz legalább egy lyuk betömésére. Ha nem inlay kell bele, hanem csak tömés, akkor még egy másikat is beiktatok ebben a hónapban. Szerdán megyek hozzá...

...most meg haza, mert vár a szennyes.

Tegnap el is felejtettem megemlíteni, hogy munka után és vasalás előtt még itthon a céges honlapunkat is szerkesztgettem, de ezt csak azért közlöm, hogy sajnáltassam magam. Na jó nem, csak a teljesség kedvéért.

Vasalás közben viszont a Ricsivel megnéztünk egy közelmúltbeli művészfilmet, az Éhség (Hunger) címűt, ami 1981. Észak-Írországában játszódik, és lényegében Bobby Sands életének egy epizódjáról szól. A miniszterelnök Margaret Thatcher, az írek lázadnak és gyilkolgatnak, őket meg az angol rendőrség gyilkolgatja, de legalábbis szépen összeszedegeti őket. A börtönben aztán minden eszközzel megpróbálják őket megtörni , kevés sikerrel, sőt, az írek végül (kvázi) győzelmet is aratnak. Ehhez elsősorban Sands (és társai) önfeláldozó éhségsztrájkja kellett, ami — lévén még véletlenül és vitathatatlanul sem falatoztak közben sonkás szendvicset — többük halálához vezetett. A film sokszor nagyon lassú, máskor túlságosan is gyors, és a brutális és naturalisztikus jelenetek miatt gyengébb idegzetűeknek nem is ajánlott. Ami kimondottan megragadott benne, az egy 22 perces, vágatlan jelenet, merthogy az ilyeneket én mindig észreveszem és értékelem. Itt az előzetes:

A filmnézés miatt persze megint jóval éjfél után sikerült elaludnom, így még nehezebben keltem fel, mint tegnap. A hajtás sem volt kevesebb: reggel a másik cégnél dolgozás (érdekes, meg sem kaptam a várt lebaszást, pedig a cégvezető az a fajta, aki egy ilyen lehetőséget nem szokott kihagyni), kettőkor át hozzánk, aztán még számlázás, még e-mailek, még kétségbe esett problémamegoldás, vég nélkül. Este 7-ig dolgoztam, utána vásárlás (út közben adótörvények olvasása), vacsora fabrikálás, most meg blogolás. Ja, és átültettem a két virágom egyikét, amelyik már haldokolt, és a 6 leveléből 4 elszáradt. Már hetek óta halogatom (akkor még 3 élő levele volt), így már nem is nagyon reménykedem benne, hogy magához tér és végül életben marad.

Este meg jót mosolyogtam azon, ahogy szépszavú Szanyi Tibor kiosztja a HírTV riporterét, merthogy ők, ellentétben a többi adóval mindig mindenhol ott vannak, ahol a szélsőjobb feltűnik, ergo tutira összejátszanak egymással. Ebben a kijelentésben annyi szépség van, hogy csak na, de külön jó, hogy ezt az a Szanyi mondja, aki egymaga többet ül a HírTV stúdiójában, mint a párttársai együttvéve (beleértve az ex-párttársait is). Mellesleg ezúttal valahogy ő is éppen ott volt, ahogy a HírTV stábján kívül még sok másik is, leszámítva persze az MTV stábját...

Ha már éhség, csak 2-kor ettem ma először, mégpedig disznópörköltet rizzsel (és még pénzt is adtam érte — ez sem mindennapi nálam), este meg mandarint, narancsot és 'Tigris' kenyérből, konzerv sertésmájkrémből és trappista sajtból készült tutifinom melegszendvicset.

Holnap meg koránkeléssel egybekötött továbbképzés, 300 varjú között.

...olyan volt, mint 2011. utolsó 2-3 munkanapja együttvéve. A titkárnő durcás és savanyú pofát vág, a könyvelő kipihente magát, és most megállás nélkül (hülyeségeket) beszél, a vezető könyvelő úgy van ott, hogy nincs is ott, a társam szabadságon van, így minden rám marad, én meg kialvatlanul próbálom csökkenteni a máris hegynyi tennivalót.

A menetrend szerinti újévi másnaposság után a késő esti szex felpezsdített, így éjjel elég rosszul aludtam (felborult a pihenőidők rendje), következésképp az első munkanapon máris álmatag és nyűgös voltam. Aztán bementem, hogy nekilátok a hó eleji számlázásnak, de a program rögtön összeomlott, újraindítás után ki kellett töltenem ezer olyan kérdést, amit már tavaly is el kellett végezni, majd a logónk számlákra applikálásával tököltem. 8 órán keresztül nyomtatgattam és küldözgettem a bizonylatokat, közben pedig újabb és újabb telefonokra válaszoltam, a kollégák kéréseit teljesítettem, regisztráltam az elkészült dolgokat és előzetesen felsoroltam, mi mindent kellene mielőbb elvégezni. Ahogy pedig múlt az idő, egyre inkább láttam és beláttam, hogy minden messze nem fog beleférni, ezért elkezdtem képzeletbeli prioritási listát készíteni, és maradék időben aszerint haladni. Végül rájöttem, hogy mivel rosszul paramétereztem be a számlázást, 53 számlát is kézzel kell majd lekönyvelnem (holnap), holott a szoftver lehetőséget ad az automatikus rögzítésre is, így 18 óra után 10 perccel feladtam és hazajöttem.

A probléma, hogy holnap nem bent dolgozom, hanem a másik helyen, szerdán meg továbbképzésre megyek (egész napos), így csak túlórával tudom megoldani a legfontosabb teendők ellátását. Kedden tehát 7 vagy 8 óráig leszek kénytelen dolgozni. Be szépen indul az év...

Viszont elhatároztam (nem fogadtam meg!), hogy idén ismét megpróbálok minél többet blogolni, lehetőleg naponta, így olvastam is egy kicsit, meg most ugye írok is. Jó, nem olyan izgalmas, de azért bejegyzés.

Most pedig (21:28) ideje nekilátni vasalni, mert hegyekben áll a mosott ruha...

Én is azok közé az emberek közé tartozom, akik nem szeretik a karácsonyt, de ezt addig nem akartam (újra) megosztani veletek, amíg le nem megy az idei forduló, mivel az én ellenérzéseimnek nem kell elrontania mások örömét.

Egyrészt ráhangolódni se nagyon tudok, mivel a munkámból kifolyólag éppen a karácsony előtti napok a leghajtósabbak (decemberben), utána meg már nem is dolgozunk. Idén ráadásul az államvizsga, egy időközi mérleg, rohangálás a két munkahely között és a benti dolgok tömkelege miatt sajnos elkövettem egy hibát, mivel elfelejtettem beküldeni egy bevallást, ami csak három nappal a határidő után derült ki, ráadásul éppen a cégvezető telefonált rám. Következménye nincsen (esetlegesen max. 20-50 ezer forint bírság, amit megtérítünk), de erkölcsileg ez egy nagyon komoly fiaskó volt. Ha japán lennék, már harakirit követtem volna el, annyira ég a pofám, de így, hogy nem vagyok az, csak az utóbbi egy hetem ment miatta(m) tropára. Ez sem segített ünnepi hangulatba kerülni.

Aztán ott van a kereskedelem erőszakos nyomulása. Már november közepén jönnek a reklámok, csilingel az a kurva karácsonyi csengő, és nyomják, tukmálják neked a sok árucikket. Vegyél, vigyél, mindenkinek, mindent, akciósan, hitelre, most! Elbújni sem lehet előle, mert ha kinézel az ablakon, legalább egy óriásplakátról hohózik a vörös ruhás dagadék, ha bekapcsolod a tévét, negyedóránként jön a tukmálás, ha meg rádiót hallgatnál, más se szól, csak a Last Christmas meg az All I want for Christmas... Én meg olyan vagyok, hogy minél jobban erőltetnek rám valamit, annál jobban tiltakozom, ezért is vagyok olyan keserű. Azt meg már hozzá sem teszem, hogy az egyre erősödő mizantrópiámnak egyáltalán nem tesz jót a vásárolni induló embertömeg...

Kifejlesztettem viszont egy technikát, amivel megúszom a legnagyobb őrületet: egy (max. kettő) nekifutásra megveszek mindenkinek mindent. Ez egyrészt azért van, mert korábban nem nagyon van időm ilyesmire, másrészt az utóbbi két évben pénzem sem volt nagyon arra, hogy személyre szabott ajándékokat vegyek. Ez van, majd jövőre. (Megjegyzem, ez mostanában a leggyakoribb kijelentésem, minden majd jövőre.) Így aztán csak egyszer-kétszer baszom fel magam a sok tirpákon, nincs probléma a lefosztott üzletek hiányos árukészletével sem, és azon sem kell nagyon agyalnom, hogy akik látják egymás ajándékait, majd méricskélni kezdik az értékben kifejezett szeretetet.

Ilyen személyből egyébként sincs sok, hiszen a nagyszüleim mind meghaltak már, az unokatestvéreimmel és a távoli rokonsággal nem tartom a kapcsolatot, marad tehát a 4 szülőm és a 4 testvérem. Így két családi összejövetellel letudom a karácsonyozást is: Szenteste anyáméknál, másnap haza, harmadnap apámékhoz egy órácskára. Anyáméknál persze azon izgulok, hogy a nagyszülők (a húgaim nagyszülei) nehogy betoppanjanak, mivel nem bírom őket elviselni, főleg a nagyapjuk borzalmasan visszataszító táplálkozási szokásait, a nagymama tukmálását (aki vendégségben is mindenkit megállás nélkül etetne), a nagynéni hibbant hülyeségeit, meg annak párjának angol nyelven történő kommunikációs próbálkozásait. Így aztán 25-én ahogy csak tudok, menekülök haza, ami idén nem ment olyan könnyen, mivel a Volán.hu-n szereplő buszok közül éppen az nem közlekedett mégsem, amelyikkel én menni akartam, így egy órát fagyoskodtam egy buszmegállóban, majd a következő busz sofőrjétől tudtam csak meg, hogy az a busz karácsonykor nem közlekedik. Akkor miért van fenn a neten, baszdmeg?

Apáméknál meg jöttek a szokásos témák, jaj de nehéz nekik, mi lesz jövőre velük, a gyerekek hogy tanulnak, mi van a munkámmal, mikor alapítok családot. Utóbbi a kedvencem... Meg az, hogy én mindig viszek mindenkinek ajándékot, de tőlük sosem kapok semmit, a "miért verted magad költségebe?" naiv kérdésen túl. Igaz is, hiszen magam sem tudom. A mostohaanyám mindig gyűlölt (szó szoros értelemben), és csak mostanában jópofiskodik, apám meg mindig leszart, és csak most mondogatja, hogy mehetnék gyakrabban is. Minek?

A Köki Terminált egyébként nagyon faszán megcsinálták, és végre a busz is a régi útvonalon közlekedik, így nem kell a 18. kerületi éjszakában kódorognom, minden alkalommal (évente kétszer), amikor ellátogatok hozzájuk. A metró végre fedett, a buszpályaudvar meg átlátható. Tuti lett!

A karácsony számomra persze nem ér véget 26-án, mivel a Ricsi ilyenkor mindig otthon van, a szüleinél, és most is csak pénteken jön haza. Egymást majd akkor ajándékozzuk meg, igaz, mivel ő már megkapta az idei ajándékok javát, ez csak amolyan felemás ajándékozás lesz.

Remélem viszont, hogy nektek úgy telt ez az időszak, ahogy szerettétek volna.