munka bejegyzései

1. Hú. Az utóbbi egy hét úgy elröpült, hogy szinte észre sem vettem. Ez abból a szempontból jó, hogy már megint hétvége van, másrészt viszont így hamar eltelik az életem, megöregszem és kimúlok. Blogot olvasni egyáltalán nem volt időm, és sajnos írni még annyi sem. Most pótolom.

2. Odabent megint baromira felszaporodott a munka, ami jó, mert unalmas lenne, ha csak ülnénk és várnánk, hogy betoppanjon végre egy ügyfél, de most már nemcsak érzem, hanem hangot is adtam neki, hogy ezen a szinten már kezdem nem bírni. Komolyan. Megint négy új ügyfelünk van, meg egy alkalmi, de elég munkás megbízásunk, plusz indul a bérszámfejtés (az új törvényekkel), az éves ÁFA, a szakképzési hozzájárulás bevallása, az egyéni vállalkozók SZJA-bevallása, és egyéb dolgokat is intézni kellene. Hol enerváltan, hol aktívan küzdök, hogy naprakészek legyünk, de már mindent az eddig megszokottnál csak kb. 2 nappal később tudok megcsinálni (persze még mindig határidőn belül), és egyre kevésbé tudom garantálni azt a minőséget, amit eddig megszoktak tőlünk. Minden kész és hibátlan, de a gondos odafigyelésre nem marad idő.

3. Így ha még 4-5 valamire való ügyfelet sikerül begyűjteni (mondjuk őszintén szólva annyi új ügyfelünk van, hogy már lassan azt sem tudom, ki kivel van), felveszünk egy új alkalmazottat, de egyelőre csak 4 órában. Az anyagi helyzetünk most stabilnak mondható, és ha az év végéig nem történik valami nagy gebasz, akkor nyugodtak is lehetünk, ez a stabil helyzet azonban ingatag, mivel fluktuáció most is van, és amíg csak kis ügyfelek jönnek (havonta pár számlácska valami kis melóról) nem merünk nagyon virgonckodni. Ezért nem veszünk fel már most valakit, mert ha kiesik egy nagy vagy több kis ügyfelünk, kénytelenek leszünk elküldeni őt, az meg mindenkinek kellemetlen. De hamarosan!

4. A céges anyagiak stabilizálódásával és a hó elejével az én helyzetem is nagyban javulni látszik. Remélhetőleg most egy jó időre (nem merem azt álmodni, hogy örökre) elfelejthetem a számolgatást meg a kuporgatást. Csak bírjam megállni, hogy hirtelen bevásároljak minden "szükséges" dolgot.

5. Megint voltam fogorvosnál. Ezúttal a jobb alsó 7-est tömte be, meg a 6-ost furkálta ki, mert abba is inlay jön majd. Kicsit csúszott az előző pácienssel, ezért nem gondoltam, hogy végül mindkét fognak nekilát, de mégis bevállalta. Ennek nagy előnye, hogy a hosszadalmas fúrás után vettem csak észre, hogy egy nekifutásra rögtön mindkét szenvedést letudtam, és abba lehet hagyni a fájdalomtól való rettegést, mert most nincs több belőle. A tömés viszont most magas lett, és már kezd is tőle fájni a fogsorom, de sajna még másfél hetet várnom kell a korrekcióig.

6. Kaptam egy bírósági idézést, így április végén azt is megtapasztalhatom, milyen adócsalás ügyében tanúnak lenni. Mondjuk kihagytam volna... Egy réges-régi ügyfelünk keveredett (megalapozott?) gyanúba, de jóval azután, hogy elment tőlünk, azaz elküldtük, mert nem fizetett. Valami tőzsdei kavar volt, részvények, ki tudja, mi még, aztán elkapták. Én úgy jövök a képbe, hogy anno én könyveltem (mint csicska kis alkalmazott a cégnél), és a nevem szerepelt a beküldött bevallásokon. Vélhetőleg nem fognak ott fogni.

7. Péntek délután/este senki ne menjen a Tescoba, ha jót akar magának. Én újra és újra elkövetem ezt a hibát, és mindig meg is bánom, de hát mit csináljak, ha megint csak akkor volt erre időm? Nem tudom, hogy tényleg mindenki ennyire hülye és figyelmetlen, vagy csak a Tescoba járó emberek, de tényleg kurva bosszantó, hogy a sok suttyó miatt ha nem közlekedsz agresszívan, nettó fél órád megy el azzal, hogy mindenkit magad elé engedsz, és/vagy arra vársz, hogy húzzák már végre odébb azt a kurvakibaszott kosarat.

8. A sok üléstől vagy tudomisén, mitől, de múlt hét végén elég csúnyán bedurrant a derekam. Nem emlékszem, hogy nehezet emeltem volna, és topokat sem hordok a mínusz 10-ben, ezért tippeltem az állandó ülés+rossz tartás kombóra. Két napig kicsit előre dőlve közlekedtem, és egyes mozdulatoknál elég nagyokat ugrottam (a fájdalomtól), és bevallom, meg is ijedtem kicsit, de végül szerencsére elmúlt. Mozogni is kéne már, úgyhogy mindjárt indulok squasholni.

9. Nem is tudtam, hogy egyes esetekben a macskák is használhatók időjárás-előrejelzésre, de a sajátom most rádöbbentett erre. Egész ősszel és decemberben is hiányoltam, hogy nem zabál két pofára, merthogy a macsekok télre általában felhizlalják magukat. Gondoltam, biztosan csak nekem nem tűnik fel, vagy a mindig megrakott tálkái biztonságában elszunnyadt az ösztöne (ha van ilyen), de aztán csak kiderült, hogy nem érezte a zabálás alapos okát...egészen a múlt hétig. Akkor aztán napokig mindenből duplán kért, és lőn, meg is jöttek a kemény fagyok. Ilyenek ez a cicák, már csak az a kérdés, hogy honnan a szarból tudják, mikor lesz kemény a tél?

10. Hétfőn és kedden nem indult túl jól a napom, mivel az egyik reggel a metró döglött meg, a másik reggel meg az 1-es villamos. Jól fel is kúrtam az agyam ezen, és ez jól megalapozta mindkét napomat. Aztán már előre rettegtem, hogy a hidegek miatt ez egy darabig sztenderd állapot lesz (hol ez robban le, hol az nem indul), de nekem legalábbis nem volt ilyennel több gondom a héten. Maradjon is így a jövőre nézvést is! (Nem fog...)

Na, tegnap máris bekövetkezett, hogy a fáradtságtól nem tudtam írni, bármennyire is szerettem volna, és bármennyire is szerettem volna tartani a napi egy bejegyzés ütemet. Gyorsan ment...

A fáradtság oka pedig főleg az volt, hogy még kevesebbet aludtam, mint a héten bármikor (és az sem volt sok), utána meg továbbképzésre mentem. Utálom, mert egy egész nap kiesik a munkából, végül pedig borzalmasan leszív agyilag, így semmire nem marad energiám. Ez egy ötalkalmas előadássorozat, és felváltva járunk rá a társammal, mert okosodni, vagy legalább szinten tartani a tudásunkat mindenképpen elengedhetetlen. Nagyon hasznos dolgok hangzanak el, és nagyon jó az előadó (csak a hangja borzalmas), ráadásul az ára is megfelelő, ezért sosem hagyjuk ki. Idén ez volt az első ilyen előadás, az SZJA témakörében: 5 órányi jövedelemadó(-változás), és további 2,5 óra egyéb téma (kérdések alapján), mindössze egyetlen ebédszünettel, szóval mondanom sem kell, mennyire izgalmas...majdnem elaludtam egy párszor.

Minden viszontagság ellenére azért szeretem ezeket a továbbképzéseket, mert ilyenkor mindig megállapítom, hogy van jövőm a szakmában. Az átlagéletkor ugyanis minimum 40, de az is lehet, hogy 45, ergo évről-évre kihullik a konkurencia jó pár tagja, persze nem (feltétlenül) elhalálozás, hanem inkább nyugdíjazás okán. A mostani fiatalokról meg elég rossz véleménnyel vagyok, és bizony nem feltételezem, hogy sokan tudnák közülük megállni a helyüket egy olyan szakmában, ahol folyamatosan tanulni kell, és ahol az elvégzett munkáért ezen a szinten kell felelősséget vállalni, szóval szerintem egyik irányból sem kell féltenem a céget. Nem akarom persze felmagasztalni a kollégákat, mivel — legnagyobb döbbenetemre — itt is akadt viselkedni képtelen egyed, egyértelműen mind az én közelemben. Az egyik rágógumit fújkál felnőtt fejjel, a másik 20 percig zörget egy extra-zörgős szatyrot, mert a szendvicsét keresi benne, a harmadik meg végigpofázza az előadást, és ha megkéred, hogy hagyja abba, fel van háborodva, és pofákat vág. A vége felé emiatt már eléggé baszott az ideg, és csak az derített fel, amikor a hazafelé szállingózó varjak elhaladtak mellettem. Volt olyan, hogy egyszerre 3-4 kolléga indult el, és ezek egymás mögött vonagolva (koruk és egészségi állapotuk okán) úgy néztek ki, mint a vándorló pingvinek. Gonosz vagyok, ehe-ehe.

Én fél ötkor szabadultam, de mielőtt elindultam volna haza (a Lurdy-házból) még beszaladtam az Alexandra könyvesboltba, ahol vettem 4 könyvet. Kettő a kedvelt fantasy-sorozatomból van (egy trilógia második és harmadik része), kettő pedig ilyen kis tematikus szakácskönyv, szép, színes képekkel, kemény borítóval és jó sok recepttel. Az egyik a burgonyaételekről szól (abba még nem néztem bele, de biztosan jó), a másikban meg vagy száz partiétel található. Kurva jó kis falatkák, szendvicsecskék, sütemény-gombócocskák, csupa olyan kaja, amit egy falással el lehet tüntetni, más kérdés, hogy az elkészítésükhöz jellemzően olyan dolgok kellenek, amik egy átlag magyar háztartásban nem találhatók meg. De tutira kipróbálok majd párat közülük, és amelyik jól sikerül, abból vinni fogok majd a társas összejövetelekre is, persze csak a nem-nyilvános helyeken megrendezettekre. Hülyén nézne ki, ha beállítanék a Café&-be vagy az Alterba egy tálcányi húsgolyóval. Karácsonyra a vezető könyvelőnk könyvutalványt kapott a cégtől, ehhez adtak 4 db 500 Ft-os kupont, amiket csak ebben a hónapban lehet levásárolni, csak könyvekre, és könyvenként csak egyet. Mivel a két kis szakácskönyv darabja 1000 Ft, a másik kettőt meg egyébként is megvettem volna magamnak, direkt úgy kombináltam össze őket, hogy a szakácskönyvek végül ingyen jussanak a birtokomba. Ügyes vagyok?

Otthon még mosni is akartam, de elháríthatatlan külső okok miatt erre záros határidőn belül nem került sor, később meg már túl fáradt voltam, hogy nekilássak, így végül nem csináltam semmi mást sem. Csak vacsora meg fürdés, aztán alvás (11-kor).

Ma meg olyan álmosan keltem, hogy igazából azóta sem ébredtem fel rendesen. De nemcsak én, a kollégák is panaszkodtak, hogy mennyire nyomottak és álmosak. Meg is állapodtunk benne, hogy az időjárás tréfálhat meg bennünket, merthogy az mostanában nem igazán normális. Ment a munka és még pár blogbejegyzést is elolvastam (de tényleg csak párat), és úgy terveztem 7-ig bennmaradok. Most 18:05 van, de már látom, hogy ezen bejegyzés megírása után mégis indulok inkább haza, pedig még mindig sehol sem tartok.

A cég anyagi helyzete egyébként máris sokkal stabilabb, mint az utóbbi két évben, ami még ezen az álmatag állapotomon is átragyogja a fényét. Minden alkalmazottunk máris megkapta minden pénzét, megvan a keret a havi adók jelentős részére és az egyéb havi kiadásaink egy részét is kifizettük már (aminek a hó elején van a fizetési határideje). Nem akarom elkiabálni, de ha ez így menne egész évben, nagyon felszabadult lehetnék.

Már én is meg a társam is ki tudtunk venni egy, a tavalyiakhoz képest jelentős összeget (ami nem sok, de azokhoz képest...), amiből elkezdhetjük tömködni a magánéleti lyukakat. Én például máris felhívtam a fogorvost, hogy időpontot kérjek tőle a leggyalázatosabb állapotú fogam helyzetének javítására, azaz legalább egy lyuk betömésére. Ha nem inlay kell bele, hanem csak tömés, akkor még egy másikat is beiktatok ebben a hónapban. Szerdán megyek hozzá...

...most meg haza, mert vár a szennyes.

1. Kezdjük megint blogos témával, sőt rögtön kettővel is. Egyrészt régen volt olyan hét, hogy 3 bejegyzést is írtam, másrészt büszkén jelentem, hogy Captain tekintetében is bepótoltam a lemaradást. Olyan vagyok a blog terén, mint aki teljesen összeomlik, és csak hosszú idő alatt, lassú felépüléssel tudja rehabilitálni magát. De azért haladok.

2. A zöm már tudja, de azért itt is rögzítem, hogy a szakdolgozatomra a konzulens is és az opponens is jelest adott. A konzulensem szemmel láthatóan nem olvasta el a végső verziót, és csak emlékezetből dolgozva, pár (szinte olvashatatlan) szóval tudta le az értékelést, az opponensem viszont nyilvánvalóan elolvasta, mert a megfogalmazott kritika abszolút stimmel. Pontosan tudtam, főleg az időhiány miatt hol érheti majd vád a megfogalmazottakat, az opponens pedig meg is találta ezeket a pontokat. A megfogalmazása viszont kifejezetten kedves, amolyan nagypapás hangvételű, ami jó érzéssel ás bizakodással tölt el.

3. A csütörtöki államvizsgával kapcsolatban: beletörődtem, hogy rosszul emlékeztem a kifogásolt vizsgatárgyra, és inkább úgy döntöttem, hogy kész, passz, megtanulom a másik tárgyat. Fogok itt vitatkozni...

4. Tegnap 11 órát dolgoztam, amivel megdöntöttem a korábbi rekordjaimat is. A sztahanovizmusom oka főleg az volt, hogy az esti program fél 9-kor kezdődött, két saroknyira a munkahelyemtől, meg aztán amikor kiürül az iroda, mindig újult erővel vetem bele magam a munkába. Ilyenkor haladok a legjobban, a csendben és nyugalomban. Igaz, 6 után már nemigen láttam a monitort, csak a program ismerete, a rutin és a klaviatúra magabiztos használata vitt előre. Mondhatni vakon könyveltem.

5. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy fél órára azért kiszaladtam, mert idejét láttam már a fodrász meglátogatásának. A frizurám egyszerű, ezért gyorsan megvan, ráadásul most kimondottan jól is sikerült: fiatalos, mégsem extravagáns (az extravagancia és a pozícióm egymást egyre inkább kizárja), ráadásul a kopaszodásom is diszkréten leplezi.

6. Éjjel viszont baromi szarul aludtam. Későn feküdtünk le (hajnali 3 körül), én pedig valami miatt nagyon felületesen aludtam, és közben sokat és hosszan álmodtam. Nem csoda, hogy reggel úgy ébredtem, mint az ázott szar, és a várnyomásom is mintha magas lett volna.

7. Az izgatottságom oka valószínűleg nem az államvizsga (szerintem nincs okom azon izgulni, de csütörtökön biztosan a torkomban dobog majd a szívem), hanem az a 8-céges pali, aki árajánlatot kért. Ha minket választana, az nagyon nagyot dobna a cégen, mert sok gondot megoldana. Januárban felvehetnénk egy új, teljes munkaidős alkalmazottat, akire rápakolhatnánk ezeket a vállalkozásokat, plusz még vagy ugyanennyi vagy kicsit több másikat is, ami engem is, a társamat is jelentősen tehermentesítene, és végre lenne időm menedzserkedni. Továbbá elkezdhetnék végre főnökként viselkedni, átköltözhetnék egy külön szobába, ahol viszonylagos nyugalomban dolgozhatnék, és még a bevételből is maradna fejlesztésre, magáncélra. Mivel viszont ilyen sok múlik a dolgon, tutira nem fog bejönni, ez az életemben eddig mindig így volt.

8. A mai program (a délutáni alvásbepótláson túl) a településszociológia volt. Slum, szuburbia, gettó, alulintegrált zónák, szukcesszió, filtráció, szegregáció, invázió, urbanizáció, relatív dekoncentráció, humánökológia, szektorelmélet, koncentrikus körök elmélete, meg a többi. Ezek baromi szarul hangozhatnak így, de a településszociológia az egyik legkézzelfoghatóbb szakszociológia, szóval nem nehéz, és még érdekes is.

9. Valamiért egész nap fáztam a lakásban, pedig szerintem nincs (nem volt) hidegebb, mint az utóbbi napokban. A tippem az okokra, hogy kimerültem, és megint elhanyagoltam az evést, mint oly sokszor, mert amikor végre betápláltam az arcomba három szelet pizzát, mindjárt elkezdhettem kitakarózni. Ja, a tanulás okán ugye nem akartam nekilátni főzni.

10. Ha már pizza, a kedvencem a 4-sajtos, az is a Speedy-től (Netpincéren rendelve). Olcsó, nagy és baromi finom, bár tőlük még nem rendeltem szar pizzát. Ráadásul mindegyikhez választhatsz négyféle alapból, ami általában a sajtos szokott lenni, viszont ebben az esetben az egy kicsit hülyén venné ki magát, szóval a paradicsomos alapot választottam inkább. A kéksajtos részek a kedvenceim benne, mivel én a penészes sajtokat is szeretem. Nem volt ez mindig így, mivel a márványsajthoz (és társaihoz) bizony fel kell nőni, ez viszont egy pár éve már megtörtént nálam.

1. Régen nem volt, hogy két egymást követő napon bejegyzés lett volna, úgyhogy most megtöröm ezt a csúnya, spontán hagyományt. Vissza kéne rázódni a bloggerkedésbe, ne mindig csak a munka legyen.

2. Amióta bejött ez a téli, sötét időszak, képtelen vagyok reggelente felkelni. A telefonom minden reggel 7:05-kor megszólal, le is nyomom (és napról napra egyre kevésbé fogom ezt fel), majd visszaalszom, mintha semmi dolgom se lenne. Aztán felébredek vagy magamtól, vagy a macskám nyávogására. Ricsire ilyenkor nem számíthatok, mivel ő immúnis a telefonom ébresztőjére. Kelés után meg néha még rosszul is vagyok, annyira megvisel, hogy el kell hagynom az ágyamat. Bezzeg hétvégén...

3. Teljesen természetes, hogy amikor a legfontosabb teendőim lennének a 2. munkahelyemen, az ottani program éppen akkor omlik össze, és még természetesebb, hogy ráadásul abban a századmásodpercben, amikor ez a legnagyobb károkozással jár. Nem is tudtam ma befejezni a (fontos) teendőimet, mert még egy újraindítás sem segített (szokott pedig), az informatikus pedig csak holnap érkezik. Ha időmilliomos lennék, leszarnám, de manapság időnyomorult vagyok.

4. Tegnap még nem tudtam, hogy mit, mikor, mármint ami az államvizsgát érinti, ma viszont megnéztem, és összeomlottam. Egyrészt a vizsga 15-én lesz, du. 1 és 4 között, másrészt nem az a tárgy szerepel a vizsgatárgyaim között, ami eddig volt (és amiből készültem), hanem egy másik, amiből még anyagom sincs a készüléshez. Amint ezt megláttam, pillanatokon belül összeomlottam, elkezdett hevesen verni a szívem, és a koncentrációm, mint olyan megszűnt létezni. Hogy mi lesz ebből, nem tudom...

5. Persze azért gyorsan megeresztettem egy telefont, de azzal csak a kezdő lépésekhez kaptam segítséget, és csak még több kérdés merült fel bennem. Ez mind tovább mélyítette a pánikot, ügyintézni meg nem tudtam tovább, lévén az egyetemen du. 3-ig van csak erre lehetőség. Az egyik kérdés például, hogy ez a helyzet miként fordulhatott elő és miért éppen velem? A szakdolgozatom címe és témája nem változott, tehát akkor miért változott a vizsgatárgy pusztán attól, hogy nem az eredetileg tervezett időszakban államvizsgázom, hanem egy pár félévvel később? Azért igyekszem lenyugodni, égtem én már nagyobbakat annál, ami most rám vár.

6. Jelentkezett ma egy pali, aki 8 céget hozna hozzánk könyvelni, és árajánlatot kér. Küldött egy táblázatot is, amiben a cégek átlagos számlaforgalmát tüntette fel, viszont bérszámfejtésre és az éves árbevételre való hivatkozás egyiknél sem szerepel. Jó lenne megcsípni ő(ke)t, csak a visszakérdezést nehogy szerencsétlenkedésnek fogja fel... Ja, és egy 9., leendő cég leendő tulajdonosa is keresett ma, azt a munkát is jó lenne magunkénak tudni.

7. A sokcéges pasi egyébként ajánlás útján jutott hozzánk. Azt mondták neki, hogy megbízható iroda vagyunk, ami igaz is, lévén éppen most zárult le egy nagyon komoly (sajnos éppen megszűnt) vállalkozás teljes körű ellenőrzése, a kezdetekig visszamenőleg, és semmilyen hibát nem állapítottak meg. Pedig lett volna miben, hiszen a cégnek bazi vaskos anyaga volt. Hasznosak az ilyenek.

8. Azt mondják, reggelizz úgy, mint egy király, ebédelj úgy, mint egy polgár és vacsorázz úgy, mint egy koldus. Hát én ennek éppen az ellenkezőjét művelem, ami nyilván nem egészséges. Mostanában reggelizni semmi időm, ebédre eszem egy fél adag valamit, a vacsorát viszont nem bírom abbahagyni: valami, aztán joghurt, aztán gyümölcs, aztán csoki, megint gyümölcs, és így tovább, amíg bírom. Ma például odáig fajultam, hogy negyed kettőkor ettem csak meg az első falatot.

9. Délután valami nagyon durva álmosság tört rám. Egy percenként ásítottam olyan hatalmasakat, hogy attól féltem, begörcsöl a nyelvem vagy az állkapcsom. Szerencsére megúsztam, de legalább megtapasztaltam, mi a következménye az álmosság+hajtás+idegesség+pánik kombónak.

10. Ma senki se fizetett, csak mi 'szórtuk' a pénzt. Ja...fizetésre, kajajegyre (szintén fizetés), meg bérleti díjra. Mégis elkiabáltam volna tegnap? Na jó, ne halmozzuk a pánikot! Bőven vannak potenciális tartalékaink, csak jó lenne, ha nem a szerencsén, hanem az elhatározáson múlna a felhasználásuk.

1. Úgy döntöttem, blogolok valamit, ha hosszadalmas, kifejtősre nincs is időm/kedvem, legalább pár napi apróságot. Aztán lehet, hogy máskor is lesz ilyen, akkor majd sorozatot indítok belőle.

2. Az utóbbi napokban sikerült visszaolvasnom két blognyi tetemes lemaradást. Ha lesz elég időm, a többiek is sorra kerülnek, aztán talán még a kommentelésig is eljutok.

3. Maholnap államvizsga. Hogy mikor, azt nem tudom, hogy miből, azt igen, hogy mi lesz az a két kérdés, amit a szakdogámmal kapcsolatban még ki kell fejtenem, megint nem tudom. Hogy mikor tudom meg, amit nem tudok, azt szintén nem tudom. Jók a kilátások. Ja, és persze baromira nincs kedvem tanulni. Úgy unom már ezt...

4. Hogy van az, hogy az üzletekben az áruk minősége és ára olyan végletesen alakul? Egyik nap 300-ért kapni egy kosár kőkemény, szájkimarós kivit, másnap 500-ért ugyanazt, egy hét múlva megint 300-ért (persze 299, nehogy má' kerek legyen) puha és érett verzióban ugyanezt a gyümölcsöt. Mindezt ugyanabban a boltban, ugyanazon a polcon. Nem csoda, hogy az öreglányok állandóan végigmasszíroznak minden gyümölcsöt.

5. Fárasztó dolog egyszerre két helyen is dolgozni. Van ugye egy cég, akinél kihelyezett könyvelést folytatok, de ehhez egy héten egyszer kell csak menni, fél napra. Most viszont hó vége van (könyvvitelileg), előzetes mérleg is kell nekik, szóval a mai fél nap után holnap még jön egy teljes nap is. Utálom, hogy ott nincs hatalmam, hogy idegen a közeg, és hogy mindig másra kell várni, hogy haladhassak a munkámmal. Ráadásul mintha állandóan tesztelnének. De kell a pénz, nem lehet válogatni (és ez nem is kevés pénz).

6. Hónapok óta nem voltam edzeni. Hol az anyagi keretei nem voltak meg, hol az időbeli keretek hiányoztak hozzá, és mivel ebben a hónapban egyik tényező sem áll rendelkezésre, úgy döntöttem, itthon is súlyzózok kicsit esténként, annál könnyebb lesz januárban visszarázódni. Ez persze nem az igazi, de a további szottyadást talán egy kicsit lassítja.

7. A Mikulás hozott nekem némi csokit meg szaloncukrot, meg láttam biciklivel elkerekezni a 7-es busz megállója előtt, de egyébként szerencsére elkerült. Élvezem, amikor az ünnepeket figyelmen kívül tudom hagyni, mert egyre inkább utálom mindet.

8. A fürdőkádban mostanában A Védett férfiakat olvasom (majdnem azt írtam, hogy tolom). Érdekes, és van benne sok szociológiai vonulat is, meg persze sci-fi. Kíváncsi vagyok, hogy mi sül ki belőle.

9. Kezd stabilizálódni a cég anyagi helyzete, de nem akarom elkiabálni. Még elég sok minden függ az ügyfelek fizetési moráljától, de egy kevésbé optimális decemberi helyzet is már jelentős előrelépést eredményezhetne. Már csak 26-ot kell aludni...

10. Na jó, kell egy 10. is, mert frusztrál, hogy nem kerek. Mennyi a vége ennek a számításnak: (202000+98000*1,27)*0,16? Aki megmondja, azt felveszem a könyvelőm helyére. Na jó, nem, de azért bosszantó, amikor valaki 40 éves létére nem ismeri a műveleti sorrendet, ráadásul arra hivatkozik, hogy azt régen tanulta. Mellesleg a végösszeg a 300 ezer forintos bruttó fizetés SZJA vonzatával egyenlő (egy kis pluszinfó).

Unalmas, nem unalmas, azért csak rögzíteném életem internetes naplójába, hogy tegnap 16:30 körül végre hivatalosan is az irodánk ügyvezető-tulajdonosa lettem, miután egy üzletrész-átruházási szerződéssel a korábbi 24%-os tulajdoni arányomat 50%-ra növeltem. A társam tulajdona 25%-ról szintén 50%-ra nőtt, így a harmadik tag kikerült a cégből.

Még ki kell fizetnünk az üzletrész árát (decemberben meglesz), és megvárni, amíg minden, a múltra emlékeztető irat és magántulajdon kikerül az irodából, azaz az ex-főnököm elviszi őket. Ez már egyébként folyamatban van. Sorsszerű, hogy a hivatalos bejegyzés véletlenül pontosan 2 évvel az alakulás után történt, továbbá, hogy néhány nap eltéréssel az iroda megalakulása után 20 évvel, amiből 10-et én magam is leszolgáltam.

Megérdemeltük? Majd az idő eldönti. Ha képesek vagyunk tartósan helytállni, és növelni a bevételeinket, ügyfeleink számát és a presztízsünket, akkor talán egyszer még gazdag ember is leszek, addig azonban számomra csak a pszichés haszon érezhető az egészből, és az sem nagyon, mert a sok teendő és gond eltereli a figyelmem más irányokba.

Anyám anno azt mondta, "fiam, ne hajtsd az időt, mert ha majd megöregszel, utólag még bánni fogod az elvesztegetett perceket." Biztosan igaza volt, de azért lehetne már január, hogy az anyagi örömök is érhessenek végre.

A cím persze már most sem aktuális, de megígértem, hogy folytatom... szóval most akkor folytatom.

Még munka: legutóbb még kihagytam, hogy egy lehetetlen végelszámolást is elvállaltunk. A lehetetlen azt jelenti, hogy ebben az esetben az adóhivatal úgy tudja, a cég már 2 éve nem létezik, a cégbíróság meg felszólítgatja, hogy azonnal pótolja az utóbbi két évi, beadni elmulasztott beszámolóját, ami egy rendkívül szokatlan és normál esetben elő sem fordulható helyzet (ilyen szó nincs, de most megalkottam). A lényeg, hogy a végelszámolást intéző ügyvéd hülye, az adóhivatal egyes ügyintézői szintén azok, nekünk meg a paradox helyzet, és a sok okostojás marhaságai ellenére kellene helyre tenni mindent, amivel nincs is semmi baj, mert szakmailag nagyon sokat fejlődhetünk általa, csak hát időigényes a dolog. Aztán van még egy új ügyfelünk, aki két vállalkozását is hozzánk hozta, viszont minden kell neki és minden rögtön. Naponta 3 levelet ír, amelyek megválaszolgatása szintén sokáig tart, ő meg nem jön rá, hogy éppen azzal veszi el a cégei könyvelésétől az időt, hogy a levelezésével és a sürgetésével folyamatosan feltart. Ja, és persze egy pár hónapja ugye hetente egy délelőttöt egy másik munkahelyen töltök, az is csak a céges dolgok intézésétől rabolja az időt. De a munkáról elég legyen ennyi, úgyis megkaptam, hogy unalmas lett miatta a blogom (de ez csak jó, mert legalább van visszajelzés, és van, ami ösztönözzön).

Suli: a két dolog összefügg, mert ugye ebben a félévben eltökéltem, hogy végezni fogok, ez viszont elég sok időt elvett például a munkától, mivel állandóan szabadságot kellett kivennem. Ide is elég sok idő tűnt el. Ha túl leszek végre az államvizsgán, remélhetőleg a régi mederbe folyik vissza minden, és akkor kevesebb nyomás is lesz rajtam, amit igazán üdvözölnék végre. A dolgozatom megírása egyébként elég sokat kivett belőlem. Még az utolsó (10.) félév végén terveztem a végzést, és neki is álltam a dogának, de aztán be kellett látnom, hogy ez nem fog menni, ráadásul egyéb tárgyakkal is el voltam maradva. Részben a saját hibámból, részben elháríthatatlan külső okok miatt, de a végeredmény az volt, hogy bár mennyiségre a 25%-ot is elértem, itt meg kellett állnom. Aztán volt egy félévem, amiben törlesztettem az elmaradásokból, majd kénytelen voltam passzivizálni egy másik félévet, és csak most szedtem össze magam hozzá újra. De mint akit nyúznak, úgy álltam hozzá az egészhez. Olyan vagyok, hogy hatalmas lelkesedéssel és tettvággyal fogok neki mindennek, de ha a lendület nem elég a befejezéshez is, az adott dolog jellemzően örökre elsikkad. Ha később a kezembe kerül valami hajdan félbehagyott dolog, akkor meg már nem tudom felvenni a fonalat, és ez volt most a dolgozatommal is. Csakhogy ez most nem kedvkérdés volt, hanem muszáj kategória, az meg külön frusztrál, mert nem, nem és nem akarom, utálom, hagyjanak békén! Csodával határos módon végül azért megerőltettem magam, és a határidő után néhány nappal leadtam mindent. Természetesen az utolsó pillanatban kellett lebetegednem is (van-e vajon összefüggés?), nehogy má' olyan gördülékenyen menjen minden.

Most még van egy hónapom az államvizsgára felkészülni (persze, 3 hét...), és előre imádkozom, hogy legalább egy kettessel sikerüljön elvégeznem. Akkor jövőre teljesen szabad lehetnék, leszámítva egy alapfokú nyelvvizsga megszerzésének gondjait, de az már csak az afterparty.

Pénz: "Ó, ne is mondd! Az a legkevesebb..." — humorizált vele anno Nagy Bandó, és ez elég gyakran eszembe jut manapság. Ahogy a dolgozatom miatt a programokról, filmnézésekről, rendes vacsorákról és szinte mindenről le kellett mondanom, úgy a megvásárolható dolgokról is le kell, de a pénz miatt. Pedig hány kedvező alkalom lenne jó kis holmikat venni, igaz, azokat is csak akkor engedném meg magamnak, ha minden egyéb kötelezettségemet teljesíteni tudnám. Viszont az egyik oldalon az ügyfeleink fizetési morálja miatt előállt helyzet nyom, a másikról meg a suli, ahonnan most a szokottnál is sokkal hamarabb reklamálták a féléves tandíjat, ami hatalmas krátert ütött a költségvetésemben. Persze már egész jól hozzászoktam ehhez az állandó beosztáshoz, lemondáshoz és aggodalmaskodáshoz, de mivel volt ez máshogy is, azért érzem a kontrasztot a 'hajdan' és a már huzamosabb ideje tartó 'most' között. Ez meg nem olyan jó. Néha pipa vagyok, és szitkozódom miatta, néha meg rezignáltan veszem tudomásul, hogy akkor ebben a hónapban sem tudom megcsináltatni a fogaimat. De még egyet se...

Barátok: mivel a legtöbb program jó előre meg van szervezve, a költségvonzattal járókkal tudok előre tervezni, így ezekkel nincs is nagy gond. Nem tudom már, mit meséltem az utóbbi időben, és mit nem (pedig külön bejegyzéseket is akartam írni a tartalmasabb eseményekről), de a vacsoracsata is jól sikerült, annak ellenére, hogy olyan másnaposan kellett a saját fordulómat teljesíteni, hogy egyes pillanatokban azt hittem, kénytelen vagyok feladni az egészet, másik öt ember szórakozását elrontva ezzel. Végül azért csak sikerült minden, és talán utolsó sem leszek (meg nem tudom, ki győzött). Nagyvisnyón is jártunk ismét, ami legalább olyan jó volt, mint a nyári alkalom. Felnőtt fejjel vaksötétben bújócskázni, órákon át karaokezni, rengeteget játszani és nevetni, közösen főzni...ez megfizethetetlen. Bárcsak több alkalom lenne rá. Az apróságokra nem is térek inkább ki, de szerencsére azok is akadnak.

Csütörtökön kivettem 30000 forintot a cégből (kis fizetésecske), majd megvettem belőle a bérletet, anyám születésnapjára egy kis apróságot, pénteken leutaztam Miskolcra, leadtam a dolgozatomat, hazajöttem, blogoltam, másnap leutaztam anyámékhoz, vasárnap hazajöttem tőlük, így el is ment az összes pénz meg az összes idő is, amiben pihenhettem volna. De legalább végigolvastam Zola Tisztes úriházát (amiről szeretnék is majd röviden írni)...ha más nem, ez is pihenésnek nevezhető. Pedig nem volt az. Tegnap Tamással vacsoráltunk egyet, későig (egy tök jót) beszélgetve, így nem csoda, hogy ha már most kifolyik a szemem a helyéről, pedig még csak kedd van. De fel a fejjel, már csak 3 nap ebből a hétből, és a hétvégén talán végre tényleg pihenhetek egy kicsit.

És akkor már csak egy hónap Újévig, ami minden tekintetben új perspektívákat nyit meg előttem, de addig még sok minden történhet, és sok mindenről szeretnék blogolni is. Remélem, lesz rá időm (és nemcsak az unalmas bejegyzésekre...).

...mert bőven van mit kiheverni. Az utóbbi hetek rohanása olyan elképesztő súllyal nehezedett rám, és most olyan fáradtnak érzem magam, hogy muszáj vagyok az adódó lehetőséggel élni, és pihenni egy kicsit. Megálljt kell parancsolnom, különben bajom esik. Semmi extra, csak a szokásos: munka, még munka, suli, macska, pénztelenség, baráti kapcsolatok ápolgatása, amilyen szinten csak lehet, meg minden, ami közbejön. Kiszámolt idő, tornyosuló teendők, mindig több, mint ami beleférne, kiszámolt pénz, mindig kevesebb, mint amennyi kéne. Mindig sokkal kevesebb. De menjünk csak szépen sorjában:

Munka. Most érzem igazán, hogy nagyon nehéz ügyvezetőnek és könyvelőnek is egyszerre lenni. Ilyet már korábban is írtam, de mindig kiderül, hogy van hova fokozni. Amikor átvettük a céget, minden korábban ingyenesen könyvelt partnerrel közöltük, hogy ingyen nem megy tovább. Ezek egy része maradt, díjfizetés mellett, más része távozott (más balekokhoz). Ekkor felszabadult némi munkaidőnk, ezért egy belső átrendezéssel az alkalmazottak fizetését is korrigálni tudtuk, és én is megszabadultam némi tehertől. Azóta viszont jött pár ügyfél, akiket valakinek vinnie kell, és mivel nálam keletkezett egy kis szabad kapacitás, hát én vállaltam be őket. A könyvelés azonban nem minden, nekem már csak kulimunka (igaz, ha szellemileg nagyon fáradt vagyok, kimondottan jó csinálni), és sokkal fontosabb dolgok elől veszi el az időt. Amíg azonban nincs még több partnerünk, és nincs meg az az anyagi biztonság, ami mellett 5 millió kintlevőség felett is szemet hunyunk, addig nem tudunk új, kezdetben részmunkaidős alkalmazottat felvenni, marad minden pluszmunka a jelenlegi csapatnak. És itt nem arról van szó, hogy nem tudunk igazán egyről a kettőre jutni, mert arra tényleg nincs idő, és maximum csak a zuhanó sültgalamb alá tudunk állni, de a már meglévő ügyfeleinkkel való foglalkozás és igényeik mielőbbi kielégítése is gondot okoz. Ezzel ezen a héten szembesültem leginkább. A határidős dolgok elmennek, elkészülnek időben, de ha bejön valami extra kérdés, kérés, miegyéb, mindig csak napokkal később tudok rá reagálni. Sokszor az alkalmazottak továbbított kérésire is csak legyinteni tudok, hogy "majd", aztán addig megoldják maguk, sajnos nem mindig a legmegfelelőbben. Hogy a blogomban ekkora időbeli kráter tátong két bejegyzés között, az nyilván elég szembeötlő, de hogy az összes, eddig olvasott blogból is eltűntek a kommentjeim, már leginkább csak az íróiknak tűnhet fel. Utóbbi oka egyszerű: nincs időm blogot olvasni, meg semmi másra sem. Csak rohanok, kapkodok, irányítok, szervezek, telefonokat veszek fel, tárgyalok, e-mailekre válaszolok, adótörvényeket bújok, frissítgetem a honlapunkat, a Facebook-oldalunkat, és próbálom úgy intézni, hogy mindig mindenből sikerüljön törleszteni egy kicsit. Egy kicsit mindig sikerül is, de úgy érzem, az el nem végzett teendők halma csak egyre nő.

Még munka. Persze panaszkodhatnék azon is, hogy nincs mit csinálni, nem jönnek a munkák, és azon kell agyalni, hogy kit küldjünk el a cégtől, mert nincs szükség rá. Éppen ellenkezőleg, az utóbbi 2-3 hétben négy új partnerrel kötöttünk szerződést, és további 6-8 jelentkezett, bár ezek nagyja feltűnt, aztán nyomban el is tűnt. Aki még csak árajánlatot kér, azt megértem, mert esetleg talált magának egy kedvezőbb, közelebbi, színesebb, szagosabb ajánlatot, de aki veszi a fáradságot, telefonál, időpontot egyeztet, el is jön tárgyalni, az végül miért tűnik el nyomtalanul? Nem értem. Ha lenne időm, ami ugye nincs, ezeknek mindig utána tudnék nyúlni, nehogy végleg elillanjanak. Mondjuk így is van még a pakliban 2-3 olyan ügyfél, aki vagy tényleg jön, vagy visszajön, nekünk pedig jól is jön minden plusz ügyfél, mert ha a zűrös dolgaink lemennek, és legalábbis a magam részéről sikerül a mához felzárkózni, akkor gond nélkül tudjuk nekik is a megszokott szintű szolgáltatást nyújtani. Említettem egyébként, hogy a múltkor egy adóhatósági revizor az ellenőrzött cég ügyvezetőjének azt mondta rólunk, hogy "igazi profik"? Na, az például nagyon jól esett, erőt is adott a következő napokhoz, annak ellenére, hogy a másik oldalon meg az emberi moslékság újabb megnyilvánulásai miatt erodálódott a lelkem. Megint mocskolt minket az a könyvvizsgáló, akiről már írtam egyszer, és aki meggyőződésem, hogy így szerez magának új ügyfeleket: ha valahol felkérik könyvvizsgálatra, ott mindig talál valami súlyos hibát, majd felajánlja, hogy az ő könyvelőirodája kijavítja a hibát, és egyben szívesen tovább viszi a cég könyvelését, biztos kezekben (a vizsgálat közben természetesen látja a könyvelési díj számlákat, így rögtön azok alá is tud ígérni). Könyvvizsgálói tekintély+korcs lélek, ez az üzletpolitikája két alappillére. Személyemben azonban most kurva rossz fába vágta a fejszéjét, mivel én nem hagyom magunkat, még havi 10 ezer forintért sem. Nem a pénz a lényeg, hanem az elvek és az igazság.

Mivel már látom, hogy a bejegyzés további pontjait külön fogom megírni, inkább mégis belemegyek a részletekbe (eredetileg nem akartam). Szóval van egy alapítvány, ami tavaly jött hozzánk, de már korábban is létezett. A könyvelését viszont házilag csinálták, olyan is volt. Felmerült bennük, hogy ezzel kezdeni kellene valamit, ezért megbízták ezt a vén kurvát, hogy nézze át, mit műveltek eddig. Az persze megállapította, hogy egy rakás szar (ezt mondjuk mindenki megtette volna), mire az alapítvány kuratóriuma amellett döntött, hogy visszamenőlegesen is megcsináltatnak mindent. Legyen rendben, nehogy baj legyen. A versenyben mi is, a könyvvizsgáló irodája is részt vett, és ők győztek, amivel semmi probléma nincs. Ez tök oké. Ez pont egy olyan időszakban történt, amikor be kellett adni egy nyilatkozatot, aminek az adataihoz az előző időszakból és az általunk könyvelt időszakból is kellettek számok. A könyvvizsgáló azonban ennek leadásához haladékot kért az adóhivataltól, amit vagy megkapott vagy nem, mi mindenesetre azt láttuk, hogy közben ő maga leadta azt. Elvégezte a vállalt munkát, mi megkaptuk a záró listákat (amikből megnyitottuk a mi időszakunkat), és minden ment szépen a maga útján. Most azonban a NAV ellenőrzésre jelölte ki az alapítványt, méghozzá éppen azt a bizonyos korábbi időszakot, de már az elején az is kérdés volt, ki fog közreműködni benne egyáltalán. Mi, akik a könyvelést végezzük, vagy azok, akik az érintett időszakot könyvelték, de nem ők a könyvelők? Szerencsére nem ránk esett a választás, ami helyes is, mivel vak vezet világtalant állapot lépett volna föl (végtére is, mi csak a zárásokat kaptuk meg, de hogy miből készültek, azt nekünk is úgy kellett volna megfejteni, mint a revizoroknak). Aztán jött egy levél, hogy szolgáltassunk egy adatot, de a kérés olyan laikus módon volt megfogalmazva, hogy jobb híján elküldtem minden számot és listát, azt' válogassák ki maguknak, ami kell. Erre jött egy újabb levél az alapítványtól, amit a könyvvizsgáló írt eredetileg nekik, de továbbították hozzánk. Ebben már ment a mocskolás, hogy miféle szolgáltatás ez, és miért is nem tudunk mi valamit, amikor a mi dolgunk lenne, blabla, és azonnal kérnek részleteket, meg a pontos listákat. Csak úgy mellesleg szerepelt a levélben, hogy valamit mintha módosítani kéne, de mivel velünk senki nem közölt semmit (nekünk meg volt elég bajunk, hogy még mi kérdezzük), a tőlünk telhető legjobb válaszokat adtuk a kérésekre.

Aztán én a félinfókból megfejtettem, hogy bizony a visszamenőleges időszakra eredetileg beadott hibás nyilatkozat helyett a könyvvizsgáló irodája nem készített javított verziót (magyarul felvette a pénzt egy el nem végzett munkára), ami most derült ki, az ellenőrzéskor, és égni kezdett a ház teteje. Ezt azonban nem vallhatta be, ezért a levelezésben (és nyilván személyesen is) úgy állította be a dolgot, mintha az harmadik fél hibája lenne, ha pedig nem tudják időben kijavítani, az a mi hibánk lesz. Hozzátenném, hogy velünk soha egyetlen szót nem váltott, egyetlen levelet nem címzett nekünk. Mivel szorított az idő, gyorsan a hibás nyilatkozat számaihoz igazítottam egy listát, hogy az ellenőrzésen átmenjen, majd elküldtem az alapítványhoz, mire újabb levelet továbbítottak a könyvvizsgálótól (amit az szintén nekik írt), hogy az Isten áldjon már meg engem, ne a rosszhoz adjam a rosszat, hanem mondjam meg, hogy mennyi a tényadat, és mi az, hogy én azt nem tudom, és akkor milyen lehet a könyvelés... Erre visszaválaszoltam (szintén az alapítványnak), hogy a könyvelés az egy olyan dolog, hogy az egymást követő évek számai egymásra épülnek, és ha nem tudom, mi a megelőző állás, bajosan tudom megmondani az aktuálisat, mire jött egy újabb levél, az éppen benyújtani kívánt bevallások aktuális számaival. Na ezekből végleg összeállt a kép: az az ominózus nyilatkozat nem lett kijavítva, most pedig a rosszat egy másik rosszra módosították (mint hivatalosan jót), az azt követő (ami már minket is érintett) pedig nem is a könyvvizsgáló által lett anno elkészítve, hanem megint csak egy laikus személy által. Hogy az honnan vette bele a számokat, azt nem tudom, de mivel úgy voltam vele, hogy a könyvvizsgáló nyilván tudja, mit csinál, nem is ellenőriztem le (hogy jövök én ahhoz, hogy a szakma csúcsát kezdjem el felülvizsgálgatni?). Csakhogy az újonnan beadni kívánt nyilatkozatba az előző időszakra vonatkozóan beírt adatok és a könyvvizsgáló által eredetileg adott könyvelési záróadatok között (melyeknek meg kellett volna egyezni) 8 millió forint volt az eltérés, melyet a könyvvizsgálónak és az alapítvány elnökének szóló levelemben le is írtam. Én tehát megtettem az első lépést a közvetlen kommunikáció irányában. Na, erre válaszul jött egy utolsó levél, egyszerre az alapítványnak és nekem címezve, ennek ellenére a megszólítás az alapítványi ügyintézőnek szólt, a tartalma pedig rólunk, de harmadik személyként emlegetve. A lényeg, hogy "a 979 Úr végre felfogta, és nem értem, miért nem lehetett ezt elsőre" valamint, hogy azoknak a számoknak nem is kell egyezniük, hülye vagyok én.

Rövid csodálkozás után rájöttem, hogy ez a levél is eredetileg az ügyintézőnek ment volna, de a vén szar rossz helyre kattintott, és a szokás szerint moslék stílusú levelét véletlenül nekem is elküldte. Na, nekem se kellett több, hiszen végre felhatalmazást kaptam a megfelelő hangvételű válasz megfogalmazására. Az eddigi levelek eredetileg ugye nem nekem jöttek, én pedig nem akartam bajba keverni az ügyintézőt, amiért továbbította azokat nekem. A suttyó kommentekre adott visszafogott, de mégis gúnyos válaszkommenteimhez hasonlatos stílusban megfogalmaztam a reakciómat, persze szigorúan az aktuális témánál maradva. Semmi suttyóskodás, semmi indokolatlan támadás, de ismét rákérdeztem, mikor és mivel magyarázza meg azt az ordenáré eltérést (mellékelve az általa adott papírok scannelt és a kritikus helyeken bekarikázott oldalait), valamint megfenyegettem, hogy ha nem fejezi be a rágalmazó és a becsületsértő megfogalmazásait, bírósághoz fordulunk.

Ilyet még sosem csináltam, de most kurvára indokolt volt. Bassza meg, hát ha egy adóhatósági ellenőr nyilatkozza rólunk a hátunk mögött, hogy igazi  profik vagyunk, és ha mellesleg a jó hírünk szépen terjed, hatványozottan növekvő megkeresést eredményezve, akkor egy ilyen hozzá nem értő vén szar ne rombolja már az imidzsünket kivédhetetlenül. Ez olyan aljas, olyan kicsinyes és olyan igazságtalan, hogy nem tudok rá csak legyinteni, és ha bíróságra kell majd járni miatta, akkor sem hagyom annyiban. Lesz még ennek folytatása, mert a VK tuti, hogy nem hátrál meg (már nem teheti)...

Na kérem, ez az eset például lelkileg is eléggé megviselt az utóbbi napokban, és időben is nagyon sokat elvett. Itt folytatom legközelebb.