vélemény bejegyzései

Ígértem, hogy a múltkori mozifilmekkel kapcsolatban írok némi véleményt, úgyhogy következzen most ez.

Az élet fája (The Tree of Life)

A Ricsi már előzetesen felkészített rá, hogy ez kb. a Melankólia pepitában, de mivel annyira meg szerette volna nézni, annak ellenére mentem el vele, hogy magamtól sosem ültem volna be rá. Pedig akkor még nem is tudtam, hogy milyen. Megnéztük, és még aznap megkérdezték páran, hogy milyen is volt, de sem a Ricsi, sem én nem tudtunk rá választ adni. Ha pontozni kellene egy 10-es skálán, fogalmam se lenne, hova soroljam,, hány pontot adjak rá . Rossznak semmiképpen sem mondható, hiszen rengeteg jó gondolat van benne, meg gyönyörű jelenet, jó színészi játék, elgondolkodtató momentum, de kijössz róla, és nem tudod, mit lehetne mindezzel kezdeni. Plusz rohadt hosszú, közben viszont nagyon kevés párbeszéd van benne. Mint a Honfoglalásban, aminek jellegzetes momentuma, hogy Franco Nero 5 percig bámul a világba. A nézés persze nem baj, én is megállapítottam már pár filmnél, hogy a leghatásosabb, legkurvakibaszottjóbb jeleneteket csak elrontotta volna a beszéd, de ami kevés, az kevés.

Egyébként megállapítottam közben, hogy ez egy KDNP-s oktatófilm is lehetne a családról, mivel egyes jelenetek közben még nekem is kedvem támadt egy-két gyereket gyártani, és apukának lenni, ebből a szempontból tehát mindenképpen hatásos volt. Ugyanakkor azt is megállapítottam, hogy a filmet újra meg kellene nézni, de ezúttal 3-5 perces blokkokra darabolva, és minden blokk után el kellene a látottakon elmélkedni, mert lenne min, és így annyira tömény sem lenne az egész. Születés, halál, Isten, teremtés, szeretet, család, felnövés, bűn. Aki fogékony a művészfilmekre, a szépségre, a mély gondolatokra, az arcokkal, gesztusokkal, látvánnyal kifejezett érzelmekre, annak mindenképpen ajánlom, de aki csak Brad Pitt miatt nézné meg, az nagy ívben kerülje, mert nagyon csalódni fog.

Barney és a nők (Barney's Version)

Ez a film viszont már eldönthetően nem jó. Alapvetően komédia, de annak nem annyira erős, a végé felé a drámába fordulás meg inkább csak hatásvadász, mintsem mély. A főszereplő életstílusa és megmozdulásai inkább taszítóak (sőt), amire még jól rá is játszanak a készítők, azaz még ki is hangsúlyozzák lépten-nyomon. A cél nyilván az, hogy magunk is egy kicsit megundorodjunk, mert aztán majd milyen jó lesz megélni a látottak miatti sajnálatot avagy szánalmat. A színészek egyébként jónak mondhatók, de se a sztori, se a beleszuszakolt minimális kis csavar nem javítja tovább az összképet.

Egyébként lehet, hogy ha a körülmények nem olyanok, amilyenek voltak, jobban élveztem volna. Történt ugyanis, hogy az előttünk levő sorban egy rakat vénember és vénasszony ült, akik legalább annyira nem tudtak viselkedni, mint amennyire a Westend mozijában az akciófilmekre beülő cigánygyerekek, és ez nemcsak megdöbbentett, de sokkal inkább zavart. Röfögtek, hangoskodtak, akkor nevettek, amikor nem is volt min, és folyamatosan kommentálták a jeleneteket. Marha idegesítő volt. Amikor aztán az egyik tatának megszólalt a mobiltelefonja (pedig külön elhangzott, hogy mindenki halkítsa le), és ő azt percekig kereste a kabátja zsebében, úgy éreztem magam, mint egy Monty Python szkeccs szereplője. Már csak röhögni tudtam és a fejemet fogni. Nem is értem, mi ez a sok nyugdíjas mostanában a mozikban. Az élet fája előtti filmről is tömegesen jöttek ki, azon is sokan ültek közülük, meg erre a filmre is egy csomóan ültek be (miközben az egész teremben egyébként alig egy maroknyian voltunk). Nem baj persze, csak feltűnt.

Összességében tehát nem volt valami felejthetetlen filmélmény. 4/10

A Nagy Szovjet Szocialista Gazdasági Világválság egy ideje minden hírműsor velejét adja. Ezzel fekszünk, ezzel kelünk, és közben olyan kifejezéseket tanulunk, mint korábban még soha. Ezeket hozzá is csaphatjuk az olyanokhoz, hogy anthrax, aflatoxin, guargumi és társaik, de most nem ez az érdekes. Nyilatkoznak a kormánytagok, mindenféle közgazdászok, elemzők, brókerek, okos emberek, és ugyanazt a dolgot százféle megközelítésből is előadják, sokszor egymásnak ellentmondásos okokat és következményeket vázolva. Lassan olyan lesz ez a téma, mint a foci, tudniillik, hogy mindenki ért hozzá, és ennek megfelelően mindenki hülyeségeket is beszél.

Én nem is vállalkozom arra, hogy beleártsam magam a makrogazdasági dolgokba, és egy nagy összefoglalót írjak az egészről, esetleg véleményezzem a dolgokat, hiszen míg mikroökonómiát már háromszor is tanultam életemben (és napi szinten alkalmazom), a makroökonómia nekem már túl magas. Azaz biztosan megérteném, ha dolgom is lenne vele. Éppen ezért inkább csak egy műsorrészletet ajánlok, méghozzá az alábbi műsor első 5 percét. Nagyon tanulságos.

Itten van.

Azt hiszem, az illető megfogta ennek az egésznek a velejét. Pár ember — semmit és senkit nem kímélve — nagyot szeretne kaszálni, miközben mások ezt már most is naponta megteszik. Egész országokat képesek tönkretenni, és még csak le sem szarják, mi lesz az állampolgárokkal, mert őket csak a pénz érdekli. A magam részéről biztos vagyok benne, hogy Magyarország csak a következő préda. A vezetői meggondolatlan lépéseket tettek, magukra haragították a nagyhatalmak képviselőit, így brókeréknek nem kell attól tartaniuk, hogy fejjel rohannak a falnak. Lehet dagonyázni a főleg általuk generált szarban. Naponta elhangzik, hogy a forint-euró árfolyamot kívülről, szándékosan azért növelik minél magasabbra, hogy a kormányt az IMF-fel való megállapodásra kényszerítsék, annak pedig tudjuk, mi lesz a következménye. Akkor nem a 2% ÁFA miatt fogunk rinyálni, hanem olyan brutál dolgok miatt, amiket most még csak a jól értesültek tudnak elképzelni. Most azért szar Orbán, mert kicsináltat minket a nagytőkével, akkor azért lesz szar, mert abban állapodott meg, amiben meg kellett neki. Most monnyon le, mert tönkre tette az országot, akkor azért átkozzák majd, mert — Görögországhoz és Olaszországhoz hasonlóan — a Goldman Sach senki által meg nem választott helytartójának adja át a kormányrudat, szakértői kormányzás címén. És akik ma naponta verik magukat a földhöz, mert szerintük itt nincs demokrácia, azokat a legkevésbé sem fogja zavarni egy választások nélkül hatalomra kerülő, idegen hatalmat kiszolgáló ember uralma. Csak remélni tudom, hogy minderre nem fog nálunk is sor kerülni.

De máris elkalandoztam (és a kifejtés nélküli ide-oda belekapásnak mindig sok dühödt komment lesz a vége), pedig csak a videót akartam felkonferálni. Szóval a műsor további részét nem muszáj megnézni, meghallgatni, mert az már sok mindenről szól, és sokszor kissé patetikus, vagy éppen gyermeteg, de ez az első 5 perc mindenkinek ajánlott. Jó szórakozást hozzá!

Még az államvizsga környékén olvastam ezt a könyvet, és már akkor írni akartam róla, de ez azóta sem sikerült, úgyhogy csak most pótolom be. Ez amolyan fürdőkádas könyv volt, viszont a vizsgát követő viszontagságok miatt a második felét egyhuzamban olvastam el, gyakorlatilag néhány óra alatt.

Akkor azért is volt olyan jó ilyesmit olvasni, mert eleve a szociológia töltötte ki minden szabad percemet (na jó, ez azért túlzás), így nem okozott nagy törést az egyik pillanatban szukcesszióról és filtrációról tanulni, a másikban meg valami tök másra koncentrálni. A sztori ugyanis arról szól, hogy a világban elterjed egy halálos betegség (encephalitis-16), ami csak a férfiakat támadja meg, azok közül is csak azokat, akik még és már ivarérettek (azaz működik náluk a spermatogenezis). Néhány hónap alatt sikerül is a Föld férfilakosságának átlényegülni a másvilágra, így viszont egyéb súlyos problémák is elterjednek, például gazdasági összeomlás, munkaerőhiány, politikushiány és a többi. Néhány fontos személyt sikerül azonban megmenteni és ún. PZ-kbe (protected zone) menekíteni, hogy fontos tudományos kutatásokat végezzenek, főleg az újdonsült betegséggel kapcsolatban. Ezek közé tartozik a könyv főhőse is, aki egyébként már előre figyelmeztette a vezető politikusokat, hogy mi fog történni, de persze azok szartak a fejére. Hogy a védett zónában levő tengődés valóban kimenekítés-e vagy sokkal inkább amolyan koncentrációs táborba zárás, az már más kérdés, főhősünk (és társai) legalábbis sokkal inkább éli azt meg az utóbbiként. Már csak azért is, mert az USA elnöke a sajnálatos események következtében egy férfigyűlölő leszbikus lesz, aki nem is annyira akarja, hogy felfedezzék a vírus ellenszerét. Na vajon miért nem? Azt viszont jobban szeretné, ha sikerülne egyrészt a klónozás technikáját másrészt a férfi meddőséget okozó szer suttyomban történő elterjesztését feltalálni.

A férfiak ugyanis nem pusztulnak ki egytől-egyig. Egy részük ugye PM, azaz védett férfi lesz, más részük önként kasztráltatja magát, hogy életben maradjon, vagy sebészeti úton vagy egy növénykivonattal, és persze ott vannak még az öregek meg a gyerekek, akik valamilyen módon mind az elnök asszony riválisává válhatnak. Ezt pedig ő nem annyira szeretné. A sztorinak nem is annyira az összeesküvéses politikai szála az érdekes, sokkal inkább az elképzelt új világ folyamatainak leírása, ezt utaltam az előbb a szociológia témakörébe. Milyen az, amikor az évezredeken keresztül elnyomott női nem egyszer csak kiszabadul a rabigából, hogy a férfiak fejére nőjön? Milyenek a női katonák? Hogyan reagálnak a vallások? Milyen az új hierarchia? Az elnöknő hatalmának megdöntése és a vírus ellenszerének felfedezése után milyenné válik az új világrend? (Utóbbira egy egyszavas tipp valakitől? Két helyes választ is elfogadok.) Merle ezeket mind zseniálisan vezeti le.

Szóval aki szereti az ilyesmit, annak a Védett férfiak kimondottan ajánlott.

Tegnap el is felejtettem megemlíteni, hogy munka után és vasalás előtt még itthon a céges honlapunkat is szerkesztgettem, de ezt csak azért közlöm, hogy sajnáltassam magam. Na jó nem, csak a teljesség kedvéért.

Vasalás közben viszont a Ricsivel megnéztünk egy közelmúltbeli művészfilmet, az Éhség (Hunger) címűt, ami 1981. Észak-Írországában játszódik, és lényegében Bobby Sands életének egy epizódjáról szól. A miniszterelnök Margaret Thatcher, az írek lázadnak és gyilkolgatnak, őket meg az angol rendőrség gyilkolgatja, de legalábbis szépen összeszedegeti őket. A börtönben aztán minden eszközzel megpróbálják őket megtörni , kevés sikerrel, sőt, az írek végül (kvázi) győzelmet is aratnak. Ehhez elsősorban Sands (és társai) önfeláldozó éhségsztrájkja kellett, ami — lévén még véletlenül és vitathatatlanul sem falatoztak közben sonkás szendvicset — többük halálához vezetett. A film sokszor nagyon lassú, máskor túlságosan is gyors, és a brutális és naturalisztikus jelenetek miatt gyengébb idegzetűeknek nem is ajánlott. Ami kimondottan megragadott benne, az egy 22 perces, vágatlan jelenet, merthogy az ilyeneket én mindig észreveszem és értékelem. Itt az előzetes:

A filmnézés miatt persze megint jóval éjfél után sikerült elaludnom, így még nehezebben keltem fel, mint tegnap. A hajtás sem volt kevesebb: reggel a másik cégnél dolgozás (érdekes, meg sem kaptam a várt lebaszást, pedig a cégvezető az a fajta, aki egy ilyen lehetőséget nem szokott kihagyni), kettőkor át hozzánk, aztán még számlázás, még e-mailek, még kétségbe esett problémamegoldás, vég nélkül. Este 7-ig dolgoztam, utána vásárlás (út közben adótörvények olvasása), vacsora fabrikálás, most meg blogolás. Ja, és átültettem a két virágom egyikét, amelyik már haldokolt, és a 6 leveléből 4 elszáradt. Már hetek óta halogatom (akkor még 3 élő levele volt), így már nem is nagyon reménykedem benne, hogy magához tér és végül életben marad.

Este meg jót mosolyogtam azon, ahogy szépszavú Szanyi Tibor kiosztja a HírTV riporterét, merthogy ők, ellentétben a többi adóval mindig mindenhol ott vannak, ahol a szélsőjobb feltűnik, ergo tutira összejátszanak egymással. Ebben a kijelentésben annyi szépség van, hogy csak na, de külön jó, hogy ezt az a Szanyi mondja, aki egymaga többet ül a HírTV stúdiójában, mint a párttársai együttvéve (beleértve az ex-párttársait is). Mellesleg ezúttal valahogy ő is éppen ott volt, ahogy a HírTV stábján kívül még sok másik is, leszámítva persze az MTV stábját...

Ha már éhség, csak 2-kor ettem ma először, mégpedig disznópörköltet rizzsel (és még pénzt is adtam érte — ez sem mindennapi nálam), este meg mandarint, narancsot és 'Tigris' kenyérből, konzerv sertésmájkrémből és trappista sajtból készült tutifinom melegszendvicset.

Holnap meg koránkeléssel egybekötött továbbképzés, 300 varjú között.

Egy szakdolgozat és egy államvizsga között sikerült elolvasnom egy egész komplett könyvet, bár meg kell hagyni, nem volt olyan élmény, mint amilyenre számítottam.

Zola Tisztes úriházánk főszereplője Octave, egy vidékről Párizsba felköltözött fiatalember, aki a fővárosba érkezését követően szobát vesz ki egy középosztálybeli házaspárnál. A házaspár egy nagy, többemeletes házban él, ahol sok más lakó is 'tengeti' életét. Octave kezdetben el van bűvölve a ház lakóitól, hiszen ott mindenki tisztességes és tiszta, úri és illedelmes, mindenki egytől-egyig büszke a becsületére. Aztán ahogy estélyekre látogat, majd a férjük távollétében az időt múlató asszonyokhoz, egyre inkább rájön, hogy a kifelé mutatott erkölcsösség mögött a legtisztességtelenebb magatartás bújik meg, szinte minden esetben. Mindenki mindenkivel lefekszik, a házas felek harmadik személyekkel, az urak a cselédekkel, ha éppen a szeretőjük nem ér rá, és minden a pénz körül forog. Mennyi az éves bevétel, mennyi a hozomány, mire mennyit költenek, mennyi a fizetés, és így tovább. Egymást állandóan megszólják, miközben a saját házuk táján is lenne mit rendbe tenni. Van itt leszbikus kapcsolat, teherbe ejtett, a sötét és hideg szobában titokban megszülő cselédlány, örökség feletti marakodás, tisztességtelen házassági ajánlat, örömlányok, koszos alsóneműk, hitét vesztő pap, in flagranti tettenérés, meg amit csak el lehet képzelni.

Egy bajom volt igazán a könyvvel, méghozzá, hogy Zola a mindent átszövő tisztességtelenséget elemi erővel akarta ábrázolni, azonban nekem valahogy ez mégsem 'jött át'. Talán túl tömény lett, és emiatt nem sikerült igazán katartikus magasságokba emelkedni. Ami azonban kimondottan tetszett, az a cselédek kontrasztja az uraságokkal. Míg utóbbiak úgy tesznek, mintha, és még szavakban is inkább körülírják a dolgokat, addig a cselédek kendőzetlenül beszélik ki munkáltatóikat, mindenre kiterjedő részletességgel, és a legkisebb finomkodás nélkül.

Rossz semmiképpen sem volt (még ajánlom is), de azért több is lehetett volna benne. Vagy talán csak a hasonló alapvetésű filmek után nem ütött akkorát?

Captain blogján kialakult egy komoly vita a melegekkel kapcsolatos politikusi kiszólásokkal, a társadalom (in)toleranciájával, a melegszervezetek tevékenységével, örökbefogadással, házassággal kapcsolatban, amit linkeltem már az előző bejegyzésemben is. Ha esetleg akadna valaki, aki az ő blogját nem olvassa, de az enyémet igen, akkor most sugallnám, hogy az látogasson át oda, addig is álljon itt kedvcsinálónak a felütés utáni első kommentem, ami igencsak terjedelmes, és mivel — szinte — önálló bejegyzésnek is elmegy, úgy gondoltam, hogy ez lesz a mostani bejegyzésem. Néhány megjegyzést tennék, kiegészítésül:

1. Nem az acélom, hogy a Captainhez érkező kommenteket magamhoz szipkázzam (aki hozzá akar szólni, nyugodtan tegye meg ott), viszont a saját blogomon ilyen összefoglalóan még sosem jelent meg a téma, ez pedig egy jó alkalom pótolni a mulasztást.
2. Ez egy komment, aminek van pár előzménye (a bejegyzés, a korábbi kommentem és az arra érkezett reakciók), tehát nem olyan koherens, mintha bejegyzés lenne. Ezt tessék észben tartani!
3. Éppen ezért a véleményezéshez érdemes minden előzményt és a folyományokat is elolvasni, mert azokban számos pluszinformáció van, ami segíti a megértést. Mindenesetre ember legyen a talpán, aki ezt megteszi...

"Elnézést, hogy eltűntem, miközben a kommentek inkább szólnak az én kommentem véleményezéséről, és az én lényem vagy személyiségem címkézéséről, mint az eredeti bejegyzésről magáról. Szerettem volna időben reagálni, de a heti szellemi és testi energiáimat elszipkázta az élet többi területén megkövetelt helytállás. Sajnos pusztán az, hogy meleg vagyok nem jár fizetéssel és jóllakással… De most itt vagyok, és megpróbálok reagálni arra, amire érdemesnek tartok. Nem fogok külön-külön mindenkinek válaszolni, hanem nekifutok másodszor, aztán ezt-azt még hozzátoldok, személyre szólóan.

Szóval én alapvetően abból indulok ki (és ez alapján szemlélem a melegfelvonulást és a melegszervezetek ténykedését is), hogy a melegeknek Magyarországon (!) semmivel sincs kevesebb joga, mint másoknak. Ugyanúgy megillet minket a szabad helyváltoztatás, a szólás, a gyülekezés szabadsága, továbbá minden más emberi és állampolgári jog, mint bármely más magyar állampolgárt. Tudom, ez szarul hangzik, és a szélsőjobbnak/homofóboknak tulajdonított retorika (és fel vagyok készülve arra, hogy a skizofrén címke máris öngyűlölő buzira módosul), de jogfilozófiailag házasodni és örökbe fogadni is pontosan ugyanannyi jogunk van, mint másoknak, csak éppen mi nem úgy akarjuk azt, ahogy azt a törvények lehetővé teszik. Mi azt akarjuk, hogy “lehessen nekünk ezt is”, tehát valójában többletjogokat akarunk. Nem vitatom a mögöttes szándékot (hiszen valahol én is érintett vagyok), és természetesen egyetértek vele, hogy a melegek is összeköthessék az életüket, és ha úgy alakul, akkor a társuk örökölhesse a közös vagyon rá jutó részét, ne prédálják azt szét a rokonok, pusztán jogi hivatkozással, de ez többletjog. Ugyanakkor én éppen azt tartom skizofrénnek, aki egyszerre akar melegházasságot és egyenlő jogokat, meg az állítólagos másodrendűség felszámolását. Kérem, akkor azt akarjuk, hogy töröljék el a regisztrált élettársi kapcsolat lehetőségét (ami kizárólag egynemű párokra vonatkozik, és számos törvénybe (pl. SZJA tv., illeték tv.) beépült, töröljük el, hogy az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordulhassunk, töröljük el a rendezett munkaügyi kapcsolatokról szóló törvényből azt, hogy a szexuális orientáció miatt nem bocsátható el munkavállaló, ahogy az álláshirdetés elnyerésekor sem lehet ugyanez kizáró tényező, és a Btk-ból (/egyéb helyekről) is vegyünk ki minden olyan kitételt, ami a kisebbségek ellen irányuló erőszakos cselekmények vagy felbujtás/uszítás magasabb büntetési tételét szabályozza. Én nem hiszem, hogy bárki valóban ezt akarná.
Hálátlannak tartom azt a magatartást is, hogy a regisztrált élettársi kapcsolat törvénybe iktatása után röviddel máris a fanyalgás kezdődött meg, és az újabb lépés követelése, természetesen erőszakosan, politikai hangulatkeltéssel egybekötött módon (ne felejtsük el, hogy a melegszervezetek nyilvánvalóan továbbra is ezer szállal kötődnek a különféle politikai ideológiákhoz, szervezetekhez és személyekhez). Semmi hála vagy egy kis türelmi idő a következő lépés előtt (amihez természetesen még a nemzetközi porondon is csak alig-alig érkezett el az idő), hanem máris az offenzíva. Ez ugyan külön téma, de én más blogokon (és a sajátomon is – természetesen) is azt hirdetem, hogy a fontolva haladás sokkal előbbre juttat, mint a nyomulás, hiszen én minél jobban akarok valamit a másiktól, amit ő nem akar, vagy nem érdekli, ő annál jobban fog ellenkezni. Képzeljük csak el azt a szituációt, amikor valaki be akar szervezni bennünket egy MLM-rendszerbe, vagy meg akar téríteni bennünket az újdonsült vallására. Nem vagy kitérünk előle vagy (ha kevésbé vagyunk konformisták) nem egyre cinikusabban és durvábban próbáljuk lebeszélni a szándékáról? Ugyanígy működnek a politikusok és a társadalom is, és a szavazóbázisnak szóló mondatok mellett ugyanez motiválhat egyes politikusi kiszólásokat is, amiket nem kellene rögtön koncentrációs táborokra meg jogfosztottságra fordítani. Az előbb említettem a hálátlanságot, ezért még zárójelben megjegyezném, hogy az utóbbi évekhez képest kimondottan profin biztosított melegfelvonulással kapcsolatban is csak azt hallani, hogy mi volt benne mégis egy kicsit béna vagy visszás, és nem azt, hogy mennyivel másabb volt, mint az ezt megelőző néhány. Úgy akar egy társadalmi réteg újabb és újabb kéréseket megfogalmazni a hatalom felé, hogy amit kap, azért sosem mond egy jó szót sem? Ez aztán igazán felnőtt viselkedés, és igazán ügyes érdekérvényesítő képesség…
Én rendszerint kárhoztatni szoktam a melegszervezetek erőszakosságát, most is ezt teszem, de azért teszem, mert bár vitatkozhatunk arról, hogy az erőszakosság az előremutatóbb vagy a világon tapasztalható tendenciákkal való sodródás és a fontolva haladás, a vita mindaddig öncélú marad, amíg csak az előbbire van példa. Meg lehetne próbálni esetleg valami olyasmit, ami J.F.Kennedy híres mondásának teljesítése lehetne (ti. “Ne azt kérdezd, mit tehet érted a haza, hanem azt, hogy te mit tehetsz a hazáért.”), azaz kompromisszumra törekedni a pártokkal, és feltenni nekik a kérdést, hogy itt vagyunk mi, sokan, szavazópolgárok, dolgozó, adózó emberek, miben segíthetünk? Ez így persze romantikusan hangzik, de aki érteni akarja, az megérti, mire gondolok e sarkos megfogalmazással. Ha korábban már volt erre példa, és a válasz(ok) esetleg elutasító(ak) volt(ak), akkor is eltelt azóta X év, újra meg lehet próbálni. Ha már mindenáron erőszakosnak kell lenni (mert esetleg tényleg az a célravezetőbb), akkor is lehetne pozitív céllal tenni ezt és nem negatív céllal.
Mert ha azt mondjuk, hogy mi különbek vagyunk melegségünk okán, és erre való felhatalmazással akarunk többletjogokat (vagy a többségi szemszögből nézve: egyenlőséget), akkor meg kellene mutatni, hogy valóban különbek vagyunk. Sajnos azonban sokan úgy tekintenek a melegségükre, mintha az valami kiváltság lenne, amiről ráadásul fűt-fát tájékoztatni kellene, provokatív vagy kihívó céllal. Direkt úgy viselkednek, hogy ez nyilvánvaló legyen róluk, állandóan a szexről beszélnek, célozgatnak, utalgatnak, a pasikat úgy megszólják az utcán, mint az általuk mélyen elítélt heterók a nőket, mindent (fél)meztelen pasikkal plakátolnak ki, és MINDENT önnön melegségük szűrőjén keresztül szemlélnek (erre szoktam írni, hogy szivárványszín szemüvegen keresztül), amit a semleges szemlélők ugyanúgy rossz szemmel néznek, mintha egy nem meleg csinálna hasonlókat. Egy pár éve filozofálgattam arról egy közös melegblogon, hogy a coming out valahol egy önző dolog, hiszen azért tesszük, hogy nekünk könnyebb legyen az élet, de közben a minket sújtó terhet (vagy annak egy részét) áttesszük azokra, akiknek előbújunk, ezt is hozzácsaphatjuk az imént leírtakhoz. Az embereknek megvan a maguk baja, és nem kíváncsiak a mi melegségünkre, valójában a többséget kurvára nem érdekli, hogy ki buzi és ki nem, és pont az lenne számunkra az üdvös, ha ez így is maradna, akkor tudnánk ugyanis nyugodtan és normálisan élni az életünket. Ilyenkor persze vissza lehet vágni, hogy de a kutatások szerint a társadalomban milyen magas a homofóbia mértéke, de én erre meg azt mondom, hogy ez a pirézek esete pepitában. Azt sem tudjuk, hogy kik azok, de (éppen) azért ne költözzenek a szomszédba, vagyis egyébként egy szélsőséges réteget leszámítva (akinek a homofóbia és az ellenségkép-képzés éppen úgy az önmeghatározásukhoz szükséges, mint a szélsőséges melegeknek önnön melegségük), senkit nem érdekelne, ki meleg, ki nem, de ha már így megkérdezik őket, akkor inkább elutasítóak.
Ha nem sértett kisgyerekként vagy sarokba szorított patkányként viselkednénk, észre vehetnénk, hogy a társadalom vélt vagy valós homofóbiája koránt sem olyan magas, mint azt gondoljuk. Olyan ez, mint amikor alapvetően cigányellenes valaki (félelem okán), és amikor találkozik egy olyan cigánnyal, aki kimondottan rendes vele, akkor azt mondja, hogy “ez nem olyan, mint a többi, de a többi azért olyan”. Magyarországon korántsem olyan rossz a helyzet, mint azt egyesek pont emiatt a nézőpont miatt vélelmezik (és a (sorssal szembeni) hálátlanság egy újabb szintje, nem észre venni, nem tudomásul venni, hogy az országok és államok többségében sokkal rosszabb körülmények vannak, mint nálunk), ezért mindig a világra csodálkozó kisgyerek módjára mesélik, hogy láttak egy kézen fogva sétáló vagy éppen csókolózó férfipárt az utcán, akiknek (képzeljétek!) semmi baja nem esett. Ha viszont esett, akkor igazolva látják az elméletüket. Természetesen nem állítom, hogy Magyarországon melegkánaán van, mert ez nem igaz, és igenis számos homofób megnyilatkozás és bántalmazás történik, amiket a megfelelő törvényi erővel kezelni is kell (a törvényeink kezelik is, a törvények betartatása pedig nem csak ezen a területen hagy maga után kívánnivalót (ami nem a törvényt minősíti, hanem a végrehajtóit)). Aki ilyen, magát a melegség okán a többség fölé helyező módon szemléli a világot, és a meg nem értett zseni sértettségével véleményez minden politikusi megszólalást és társadalmi visszajelzést, az ne csodálkozzon, ha gyomorfekéllyel fektetik a szivárványszín koporsójába. Aki így látja a világot, az pont azt a hibát követi el, amivel az összes többi embert vádolja: nem fogadja el önmagát (őt). Én is megkaptam már, hogy azért nem bújok elő a családomnak, a heteró barátaimnak és a szüleimnek, mert még nem fogadtam el önmagam (ami talán igaz is lehet, de én utilitarista és nem az elfogadással kapcsolatos pszichés okokat vélek inkább felfedezni benne). Szerintem az (ön)elfogadás lényege pont az lenne, hogy a melegség ne legyen az összes többi tulajdonság felett álló attribútum, se kifelé, se befelé. Mert ha az, akkor befelé agressziót és oktalan sértődést produkál, kifelé pedig ugyanúgy haszontalan, mert nem az alapján fogják az illetőt megítélni, hogy milyen kolléga, beszélgetőpartner, lakótárs vagy mennyire segítőkész, empatikus tájékozott és intelligens, hanem hogy egy fartúró köcsög. Ha mindig a melegséget toljuk az arcukba, ne várjuk el, hogy ezt figyelmen kívül hagyva vélekedjenek rólunk, hiszen ezt írjuk neonfényű reklámtáblára. És ez nemcsak egyénileg működik így, hanem közösségi szinten is, (lásd a fenti okfejtésemet/véleményemet a melegszervezetekről és a melegekről általában), mert az ‘engem mindenki utál’-t könnyen fel tudja váltani a ‘minket mindenki utál, ezért mi meg őket utáljuk’ állapot is.
Az eredeti kommentem is arról szól, hogy a melegségnek nem kellene minden más tulajdonságunk felet állónak lennie, és akkor rájöhetnénk, hogy nem is olyan nehéz az élet, és nem is utálnak minket olyan sokan. Az én önelfogadásommal kapcsolatban is hozzátenném még, hogy bár eleinte rettegtem attól, hogy a házban lakók megtudják vagy kitalálják, hogy az a srác, akivel reggel együtt megyünk el otthonról, és akivel este együtt érkezünk, az nem unokatestvér és nem albérlőtárs (főleg, hogy a sajátom a lakás), de mostanra rájöttem, hogy nincs mitől félnem. A dolog magától is kiderült (a hülyének nézés szintén agressziót szül!), azaz nyilván a lakók többsége tökéletesen tisztában van vele, de mégsem hozza szóba, nem offenzív, és ha abban a liftben kinyögött heti három mondatban nem lehet megkerülni a téma súrolását, akkor is nagyon diszkrétek. Sőt, van olyan pár ismerősöm (azaz nagyon jó barátaim), akik az albérletükbe költözésükkor jó szomszédok módjára végiglátogatták a lakókat, bemutatkoztak, és természetesen azt is közölték, hogy ők egy pár. És semmi bajuk nem esett azóta sem, ráadásul egyes esetekben egyes lakók velük példálóznak.

De ezt mind hagyjuk figyelmen kívül, tudjuk be a fent említett nézőpontnak (azaz nekik szerencséjük volt, de azért attól még a magyar társadalom egy homofób szar), és induljunk ki abból, hogy tényleg borzalmas állapotok uralkodnak, és mindenki ellenünk van. Ez esetben vajon érdemes a jéghegyet öngyújtóval olvasztgatni, vagy hagyatkozzunk inkább a globális felmelegedés segítségére? (Csak hogy konkrét példával éljek, Lady Gaga (akit mindeközben hallgatok) egymaga többet tett értünk világviszonylatban, mint bármely melegszervezet vagy azok összessége ugyanezen idő alatt, és nem (feltétlenül) a többség pocskondiázásával, hanem az önmagunk elfogadására és a világ leszarására való buzdítással.) Ha a melegségem okán többnek tartom magam, olyannak, akivel kivételezni kell, akkor érdemes mindenkinek nekimenni, aki nekem nem tetsző dolgot mond? Ezzel fogom elérni a célom, hogy elfogadjanak és kedvezzenek nekem? Én nem hiszem, ahogy azt sem, hogy a tolakodás és az oroszlán bajszának húzogatása célravezető lenne. Orbán Viktor megszólalása az én elképzelésem szerint a fent már ecsetelt tendenciába illik: kurvára súlyos problémákat kell megoldaniuk iszonyú ellenszélben, és mindeközben kurvára nem érdekli most őket a meleg téma, amikor pedig mégis ezzel basztatják, akkor kifakad, a fen idézett módon. Hogy ez helyes, helytelen, jogos, jogtalan, illő vagy illetlen, az más lapra tartozik, a lényeg csak a pirézes hasonlat.

Na, most jó sok mindent összehordtam, de a kezdeti, zömök kommentem mögött búvó világnézetet próbáltam megvilágítani a magam módján. Teljességében ezt úgysem lennék képes, ahhoz élőszó kellene, és még csak nem is tértem ki arra, hogy a melegség miért csak egy tényező a sok közül, és ennélfogva miért motiválhat sokkal több minden egy párt támogatásakor valakit, mint azt a szivárványos szemüvegesek gondolhatnák.
Végül pedig: sem skizofrén nem vagyok, sem öngyűlölő buzi(bár utóbbit MÉG nem kaptam meg). Nagyon is jól érzem magam a bőrömben.

A külön válaszokat pedig ahogy megígértem, teljesítem is, de most dolgom van. Ha hazaértem bepótolom, és elnézést mindenkitől, akinek ilyen illetlen terjedelmű kommenttel raboltam az idejét (asszem, ezt beteszem magamhoz bejegyzésként, ha valaki nem akarná Captain blogját nem rendeltetésszerűen használni, de azt is majd csak később)."

Tavaly már írtam egy bejegyzést a Trianon-emléknappal kapcsolatban, ezért idén nem kezdem el megint ugyanazokat a gondolati paneleket sorolni. Attól, hogy többször írom le ugyanazt, még nem lesz nyomatékosabb, helyénvalóbb, alapvetőbb, ahogy egy vitában sem az számít hányan értenek egyet ugyanazzal a gondolattal, és hányan az ellenkezőjével. Talán annyit tennék hozzá, hogy az idei sláger a "megérdemeltük" és a "rosszabb is lehetett volna". Ahelyett, hogy elkezdjem firtatni, miféle magyar emberek írnak le ilyen megállapításokat, csak felteszek két kérdést:
- vajon ezek az érvek például a Holocausttal kapcsolatban is megállják a helyüket?
- hány olyan országot lehet még felsorolni, akik a kisebbségekkel szemben tanúsított magatartásuk miatt ilyen súnyos következményekkel szembesültek (azaz megérdemelték)? Amerika a négerek miatt? A gyarmatosító országok a gyarmataikon élőkkel kapcsolatban? A szerbek a bácskai népirtás miatt? Csak a választ megkönnyítendő...

Na, de ahelyett, hogy elkezdenék itt keseregni és vagdalkozni, előveszem az Osiris kiadó Nemzet és emlékezet sorozatának Trianon című kötetét (ami kb. 5 kg, és pontosan 931 oldal), és idézek belőle pár dolgot. Ehhez tudni kell, hogy ez a sorozat alapvetően nem egyes történészek véleményének felsorakoztatásáról szól, hanem korabeli dokumentumok kommentár nélküli közléséről. Régóta tervezem, hogy apránként sorra veszem ezeket az írásokat (és a kiadvánnyal ellentétben) hozzáfűzöm a véleményemet is), mert nagyon sok érdekes és tanulságos dolog tudható meg belőlük. Jöjjön az első pár írás (természetesen csak idézgetek majd, nem gépelem be a komplet szövegeket):

"3. cikkely: Franciaország, Nagy-Britannia, Olaszország és Oroszország elismeri Románia jogát a 4. cikkelyben meghatározott, az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó területek bekebelezésére.

4. cikkely. Az előző cikkelyben említett területek határai a következők szerint határoztatnak meg:

Ez a határvonal kezdődik a Prutnál levő jelenlegi határ ama pontjánál, amelyik Románia és Oroszország határát jelenti Novoszelica mellett, majd követi a Prut folyását Galícia határáig, addig, ahol a Prut és a Cseremosz folyó összeömlik. Innentől kezdve a vonal követi előbb Galícia és Bukovina, majd Galícia és Magyarország határát Sztohiig, az 1655-ös magaslatig. E magaslati ponttól a Tisza a Visó vízválasztóján vonul és Trebusa községnél eléri a Tiszát, ahonnan a folyó jobb partján megy tovább addig a pontig, ahol a Visó a Tiszába ömlik. Ettől a ponttól kezdve mindenütt a Tisza folyását követi, egészen a Szamos beömlése után négy kilométerre lévő pontig, majd - Vásárosnaményt Romániának hagyva - dél-délnyugat felé fordul és egy Debrecentől hat kilométerre, keletre levő pontig húzódik. Irányát hozzávetőleg megtartva, folytatódik a határvonal a Kőrösnek a Fehér- és Sebes-Kőrös beömlése után három kilométerre lévő pontjáig, majd három kilométerrel nyugatabbra, Orosháza és Békéssámson községektől megy tovább, hogy egy kisebb ívet írva le, Algyő magasságában érje el a Tiszát. Ettől kezdve mindenütt a Tisza folyása mentén halad a vonal egészen a Dunába való ömléséig, s végül a Duna mentét követi Románia jelenlegi határáig.
Románia kötelezi magát, hogy Belgráddal szemben, egy később meghatározandó területen nem létesít erődítéseket, és ebben a zónában csupán rendőri szolgálatot ellátó erőket tart." - Az antanthatalmak és Románia együttműködési szerződése Románia hadba lépésről (Bukarest, 1916. augusztus 17.)

Az egyik megjegyzésem, hogy amikor ezt először olvastam, teljesen el voltam képedve, merthogy ez ilyen részletességgel és ilyen korán el lett határozva. Ugye feltűnt, hogy a keltezési dátum és a háború befejezése között mekkora az időkülönbség? Lehet itt jönni nemzetiségekkel meg akármivel, ez előre el lett döntve, és csak potyára jött, hogy Magyarország történetesen elvesztette a háborút. A másik megjegyzés, hogy az etnikai arányok mentén töténő darabolás is itt cáfolódik meg, hiszen az említett vonal mögött jócskán volt szímagyar terület (ahogy a később elcsatolt területeken is). A harmadik megjegyzésem pedig az utolsó mondatra vonatkozik: mint tudjuk, ez messze nem így történt, a Románok mégsem ütötték meg a bokájukat miatta.

A demagóg politikusellenesség és a magyar parlamenttel kapcsolatos tudatlanság egyik fokmérője szokott lenni, amikor némelyek azon hőbörögnek, hogy mennyire kevés képviselő ül bent és végez munkát, csak mert egyes közvetítéseken azt látják, hogy az üres széksorokat alig-alig pettyezi egy-egy képviselő. Mások valamiféle romantikus múltba révedés okán szeretik azt is kijelenteni, hogy bezzeg annak idején nem így meg úgy viselkedtek a politikusok, pedig de. gróf Tisza István beszédének jegyzőkönyvéből egyértelműen kiderül, hogy 93 évvel ezelőtt sem nagyon disztingváltak a képviselő urak, ha arról volt szó. Pedig ebben az időben még közelebb voltunk a honorácior pártokhoz, ami azért mégis csak valamiféle minőséget kellett, hogy jelentsen korunk Szanyijaihoz és Novák Elődjeihez képest. Csak pár momentum:

"Gr Tisza István: T. Ház! Én nem akarok semmiféle szemfényvesztő játékot űzni a szavakkal. Én elismerem azt, amit gróf Károlyi Mihály t. képviselő úr tegnap mondott, hogy ezt a háborút elvesztettük. (Zaj a szélsőbaloldalon. Halljuk! Halljuk! jobbfelől. Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Hol van a végleges győzelem?)
Fényes László: az Igazmondó nem ezt mondta! (Zaj a szélsőbaloldalon.)
Elnök (csenget): Valóban nem méltó egy komoly tárgyaláshoz, hogy folyton ilyen közbeszólásokkal zavarják. (Helyeslés jobbfelől. Zaj a szélsőbaloldalon.) Csendet kérek!"

Ez rögtön a beszéd elején volt, de a szónok továbbiakban sem tudott egyetlen épkézláb mondatot elmondani anélkül, hogy közbe ne kiáltoztak volna. Amikor nagyon tarthatatlan volt a helyzet, az elnök újra és újra közbeavatkozott.

"Gr. Tisza István: Hosszú időn át voltam az ugrai kerület képviselője, (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Erőszakkal!) melynek választói körülbelül egyharmad részben románok. Biztosíthatom róla a képviselő urakat, hogyha ott együtt megjelenünk, akkor az ottani Románság 99 századrésze az én szavamra fog hallgatni és nem az önökére. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Tiszta választásnál?)
Fényes László: Ez az önbizalom!
Gr. Tisza István: A t. képviselő uraknak sokkal jobb volna alaposabban megismerkedniök a helyzettel, mielőtt ilyen kérdésben olyan kijelentéseket tesznek, melyekkel akaratuk ellenére ellenségeink malmára hajtják a vizet. (Helyeslés jobbfelől.)
Pop Cs. István: Ezt már hallottuk! Nem hiszi senki! (Zaj és közbeszólások a jobboldalon)
Elnök(csenget): Kérem a képviselő urakat, szíveskedjenek a közbeszólásoktól kölcsönösen tartózkodni és megőrizni a ház nyugalmát."

Vicces egyébként, amikor a szélsőbalról az erőszakkal és a nem tiszta választással vádaskodnak. Igaz, akkor még nem tudhatták, hogy az utódaik majd mi mindent fognak művelni (Károlyi is miután visszajött, még a sajátjai elől is inkább meglépett). Avagy - ha jobban belegondolok - Tisza Istvánt 14 nappal később meggyilkolták, mondhatni az őszirózsás forradalom 'keretében' (teszem hozzá: ezen beszéde előtti napon is le akarták lőni), és hát nehéz nem összefüggést találni az események és azok irányítói között.

"Bródy Ernő (közbeszól).
Elnök: Kérem Bródy képviselő urat, szíveskedjék csendben maradni (Zaj.) Csendet kérek, képviselő urak!
Fernbach Károly: Csak erőszaknak lehet engedni! (Zaj.)
Elnök: Csendet kérek!
Gr. Tisza István: Romboljunk le a magyar nemzet állami épületéből annyit, amennyire elkerülhetetlenül szükséges, de ne segítsünk mi ellenségeinknek abban, hogy magunk romboljunk le azt, amit esetleg ők egyáltalán nem is érintenek. (Úgy van! a jobboldalon. Zaj a bal- és szélsőbaloldalon).
Bródy Ernő: Rombolás?!
Elnök: Méltóztassék a szónokot nyugodtan meghallgatni. Kérem Bródy Ernő képviselő urat, szíveskedjék csendben maradni." - Tisza István gróf beszéde a Képviselőházban a háború elvesztéséről - Részlet (Budapest, 1918. október 17.)

Talán ennyi is elég a szemléltetéshez. gróf Tisza István beszédének lényege egyébként annyi volt, hogy ha már elvesztettük a háborút, bár megtehetnénk, ne öldököljünk tovább, maradjunk jóban Németországgal és Ausztriával is, de közben igyekezzünk bebizonyítani, hogy a wilsoni 14 pontnak már amúgy is megfelelünk, győzzük meg a kisebbségeket az elszakadási törekvéseik helytelenségéről és lehetőleg ne dobjunk oda semmit önként. Ma ezért minek neveznék?

Végül még egy dokumentum (fele) jöjjön, mert hosszú lesz (bár tudom, hogy az ilyesmire fogékony olvasóim ezt egyáltalán nem bánják):

A Szlovák Nemzeti Tanács nyilatkozata a cseh-szlovák nemzet egységéről és függetlenséghez való jogáról (Turócszentmárton, 1918. október 30.)

"(...) A Nemzeti Tanács kijelenti, hogy a történelmi Magyarország határain belül élő cseh-szlovák nemzet nevében egyedül jogosult szólni és cselekedni. Nem jogosult erre a magyar kormány, amely hosszú évtizedek alatt nem látott fontosabb feladatot, minthogy elnyomjon mindent, ami szlovák, nem épített és nem engedélyezett nemzetünknek egyetlen iskolát sem, nem engedte, hogy szlovák emberek bejussanak a közhivatalokba és a közigazgatásba, népünket anyagilag tönkretette, középkori feudális rendszerével és politikájával kizsákmányolta.
Nem jogosultak arra, hogy a szlovák nép nevében szóljanak azok az úgynevezett képviselő-testületek sem, amelyek a nemzet akaratának érvényesülését megakadályozó szűkre szabott választójog alapján jöttek létre, és olyan személyekből állnak, akik a törvény rendelkezése ellenére sem engedték a bizottságokban egyetlen szlovák szó elhangzását a tiszta szlovák vármegyékben sem. (...)"

Hosszan lehetne ezt elemezni, vagy akár röviden is össze lehetne foglalni (anyátok picsája!), de maradjunk inkább a kettő között. 2003-ban, amikor a Nemzeti Múzeumban a Rákóczi-féle szabadságharc 300. évfordulója alkalmával rendezett kiállításon jártam, egy félre eső kis teremben leültem az érintőképernyős tudástár elé, és nyomkodni kezdtem. És jé, mit adott ki? Páldául azt, hogy a szlovák nemzet mint olyan egyszercsak úgy lett, avagy fogta magát, és elkezdte magát úgy meghatározni, hogy ők onnantól kezdve szlovákok (mert korábban csak amolyan megfoghatatlan szláv népcsoport voltak). Ez Trianon előtt nem is olyan sokkal történt (és persze nem így volt leírva). Ehhez képest kell olvasni a fenti idézetet (és az elejéből csak anyit hagytam le, hogy egyesek kijelentik magukról: akkor innentől kezdve ők azok, akik megmondják a tutit). A többi a hivatkozott bejegyzésem földi létezéssel kapcsolatos elmélekdésében megtalálható.

Ha lesz kedvem és időm, a későbbiekben bitosan folytatni fogom (mert csak elkezdeni volt nehéz), de mostanra elégedjünk meg ennyivel.

SPF-nél a múltkor felmerült, hogy Thomas Mann valóban homoszexuális volt-e vagy mi. Akkor azt írtam (közelmúltbeli olvasmányélményeimet felidézve), hogy az egyik kisregény-gyűjteményének első két története alapján én az "igen"-re szavazok, mivel a Tonio Kröger elején egy kisfiúnak az átlagosnál jobban szimpatikus egy másik kisfiú, a Halál Velencében pedig konkrétan egy pedofil szerelemről szól. Első esetben még a saját szivárványszín szemüvegemre gyanakodtam, a második viszont már túlzottan nyilvánvaló volt ahhoz, hogy ne vegyem észre. Azóta olvastam még egy történetet, ami semleges, majd következett a Mario és a varázsló, amiből meg hadd idézzek egy rövidet:

"- Nos hát, kedves Mario - folytatta -, nagyon szép, hogy eljöttél ma este, és hozzá milyen csinos sált csavartál a nyakad köré, remekül áll az arcodhoz, és bizonnyal sikered lesz vele a lányoknál, a szép Torre di Venere-i lányoknál...
Az állóhelyről, arról a tájról, ahol Mario is állott, kacagás hallatszott - a harcias üstökű giovanotto volt, akiből a kacagás kitört, s aki vállra vetett kabátjában meglehetősen durván és gúnyosan hahotázott.
Marionak megrándult, úgy hiszem, a válla. Mindenesetre megrándult. Talán rándulása önkéntelen volt, s a vállmozdulattal csak utólagosan leplezte azt, egyben jelezve, hogy a sál, akárcsak a torrei gyengébb nem, közömbös előtte."

Nálam 3/1 az arány a melegség javára, de nemcsak ezért, hanem mert a későbbiekben a varázsló a hipnotikus képességével ráveszi szerencsétlen Mariot, hogy a (később nőként emlegetett) szerelmének lássa őt, és megcsókolja a publikum színe előtt, tehát homo-erotikus mozzanat is tetézi mindezt. A megalázás következménye mellesleg tragédia, de nem spoilerezünk...

***

Egy másik idézet, ezúttal a szerdai Metropolból:

" Meglepetés
Magyarország a felzárkózó piacok "meglepetéssztárja" az idén, olyan erősödések élvonalában halad a térség valuta-, részvény- és kötvénypiacain, amilyeneket kevés megfigyelő jósolt- áll a Financial Times elemzésében. Mindez a lap szerint nem jelenti azt, hogy Budapest már kint lenne a vízből"

Kis, apró hír, egy kis ficakban, de nekem már megint eszembe jut, hogy a szocialista kormányok idején valahogy következetesen az ellenkező irányban lepődtek meg, külföldön is, belföldön is. Náluk mindig a negatív irányba kellett módosítani az inflációs-, GDP- és egyéb rátákat, így felmerül bennem a kérdés, hogy vajon ebben megint politikai alapon működnek a dolgok (a nemzetközi tőke nem szereti a nemzeti kormányokat, mert azok általában nem herdálják szét az országot), vagy egyszerűen csak alkalmatlanok a szakmájukra? A másik, hogy bár a hír abszolút pozitív, a végén - annak viszonylagos gazdasági jelentéktelensége ellenére is - ott a kötelező leszólás is, nehogy má' örülni lehessen bárminek.

***

Végül magánélet: a hét az év legdurvább hete, ha a szakmámról van szó. Ilyenkor van a zárás, annak is a legvége, és bár a cégek 90%-t elintéztük, a maradék tíz százalék csupa renitens, trehány vállalkozó, akinek csak azért nem tudjuk lezárni az évét, mert hiányzik valami (jellemzően az ő közreműködésük). Nem mi tehetünk tehát a késlekedésről, hanem ők, de mégis minket frusztrál az elintézetlenség. A legrenitensebb tartozó legnagyobb cége ráadásul könyvvizsgálatra kötelezett, viszont nemcsak minket, de a könyvvizsgálót sem fizette ki, és nemcsak az idénre, hanem még tavalyra sem. Az meg erre - érthető okokból - a kisujját sem mozdította egész évben. Az egyik engem hívott segítségül a tartozása behajtása érdekében, a másik meg szintén engem kért meg, hogy járjak ki egy kis haladékot még neki. Megtettem, amit tudtam (jó kisdobos könyvelő ott segít, ahol tud), de az álláspontok csak nem akartak közeledni, bár én megjósoltam, hogy az utolsó pillanatban úgyis megegyeznek, azaz a könyvvizsgáló a végén fog kekeckedni, turkálni és újracsináltatni mindazt, amivel már (jobb híján könyvvizsgálat nélkül) elkészültem. És lőn: tegnap megegyeztek, ma pedig jön a nő, miközben hétfőn itt a határidő. Lottózni azért még nem fogok, mert minden kurvakibaszott évben valami ilyesmi történik, és végül mindig az utolsó előtti pillanatban lesz kész minden, nekem pedig az idegsejtjeim éves pusztulásának 90%-a erre az egy-két napra esik, szóval nem volt olyan nehéz megjósolni. De azért jó lenne már egyszer, ha minden gördülékenyen menne, és nem mindig én állnék a szopólánc végén.