állampolgárság bejegyzései

Ezt a bejegyzést szombat este szerettem volna megírni — amikor még igazán aktuális lett volna — de aznap estére borzasztóan kimerült lettem, másnap pedig bekómáltam, és megfájdult a fejem. Nem szeretném azonban, ha tovább évülne, már csak azért sem, mert a témája — természetesen — az újkori magyar történelem egyik legszégyenteljesebb eseménye, a 2004. december 5-i, kettős állampolgárságról szóló népszavazás, aminek most volt az 5. évfordulója.

Már a felütés is provokatív, elismerem, ezért aztán aki attól fél, hogy felidegesíti magát a várhatóan következő szókimondó tartalmon, az akár ne is olvasson tovább. Saját érdeke. Én ugyanis nem tudok erről az eseményről úgy beszélni, mint valami hétköznapi témáról, mintha csak azt mesélném el, hogyan sikerült a tegnapi vacsora (egyébként jól). A népszavazás megmutatta, mennyire beteg ez a társadalom, mennyire aljas politikusaink vannak, és hol, ki és mi melett áll a magyarországi média. Lesújtó a kép, már csak az a kérdés, azóta milyen irányban mozdultunk el.

Mert például már ennek az egész témának a felvetése beteg. Azt még megértem, hogy a II. Világháború utáni szovjet megszállás, és ez ezzel együtt járó erőltetett internacionalizmus kizárta mind Trianon, mind más egyéb, a 'nemzet' fogalomkörébe tartozó dolog felemlegetését. Azt is megértem, hogy miután a környező országok ugyanahhoz a (szovjet) blokkhoz tartoztak, ezért a gazdi egyik ujját sem akarta megharapni, igaz a népszavazás sem arról szolt, hogy revideálni kellene a trianoni határokat, pusztán csak egy gesztusról, ami mellesleg a világ más tájain teljesen evidens. Én azt nem értem, hogyan telhetett el úgy 14 év az állítólagos rendszerváltozás után, hogy erről még mindig népszavazást kellett kezdeményezni, azt is egy civil szervezetnek. Nem az lett volna normális, hogy 1989.10.23-án nemcsak a köztársaságot kiáltják ki, hanem a minden magyarnak automatikusan járó magyar állampolgárságot is? Jó, ne legyünk túlzóak, 1991. júniusáig itt állomásozott a Vörös Hadsereg méretes része, ennyi haladékot én is megengedek, na de ha már Antall József azt mondta, hogy lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke akar lenni, miért nem lépte meg ezt a lépést? Hogy a pufajkás kormánya miért nem tette, azt tudjuk, de aztán az Orbán-kormánynál ismét felmerül ez a kérdés. Igaz, a magyarigazolvány bevezetése már egy minden korábbinál nagyobb lépés volt, de az állampolgárságtól ez még mindig nagyon messze állt.

Romániában (ahol a legtöbb magyar él határontúliként) — ha jól tudom — bárki kérheti és megkaphatja az állampolgárságot, ha bizonyítani tudja, hogy legalább egy nagyszülője román állampolgár (volt). Izraelbe lépve — állítólag — minden zsidó ember automatikusan izraeli állampolgár lesz, csak látogasson el oda. Ez mondjuk kicsit necces nekem, de el tudom képzelni, hogy valami hasonló működik arrafelé. Nálunk meg még most sem lehet a magyar hivatalosan is magyar, csak ha évekig itt él, és levizsgázik magyarságból. Szégyen.

Szégyen az is — és tőlünk nyugatabbra bármely politikus karrierjét egy életre megsemmisítené, — ha a miniszterelnök a nyilvánosség elé állva arra ösztökéli az általa vezetett népet, hogy szavazzon a saját nemzettestvérei ellen. Emlékszünk még? Ez volt Gyurcsány Ferenc miniszterelnökségének egyik első jelentős és nyíltan vállalt megmozdulása. Kétségtelen, hogy a D-209-esnek is voltak dolgai (például Erdély elcsatolásának napján Adrian Nastase román kormányfővel bulizgatni a Kempinskyben), és mint utóbb kiderült, Fletónak köszönhetjük a 23 millió románozást és a Kövér-féle köteles beszéd eltúlzását is — de még a miniszterelnöksége előttről. Szégyen, hogy aztán nem hogy hazaárulás címén életfogytiglant kapott volna, de még 5 évvel később is miniszterelnök lehetett. December 5. előtt pedig még alkotmányt sérteni sem átallott(ak), csak hogy megakadályozzák a magyar állampolgárság kiterjesztését. Hogy ezt politikus, politikai formáció büntetlenül megtehette, az jól jellemzi a magyar néplélek totális szétzüllését.

Magunktól lettünk ilyenek vagy ilyenné tettek bennünket valakik? Már akit... Hogy lehet, hogy nem volt annyi ember, akit érdekelt volna a téma, és el sem ment szavazni? Hogy lehet, hogy aki elment, azok közül is csak 51-49% arányban győztek az igenek? Hogy volt képes a szavazáson megjelentek 49%-a felkerekedni, elmenni a szavazókörbe, és azt választani, hogy "NEM". Ne kapjanak állampolgárságot azok, akik ugyanahhoz a néphez tartoznak, mint ők, csak a történelem jobban megszopatta azokat, mint a többi magyart. Elvégre ők annak idején sem mentek sehova, csak a határ ment odébb felettük. Az állampolgárságot sem megkapniuk, hanem visszakapniuk kellett volna, nemcsak azért, mert azt elvették tőlük, hanem hálából, amiért megtartották magyarságukat, falurombolás, lakosságcsere, bányászlázadás és mészárlások után is. Hogy volt képes a magyar a magyarnak azt mondani: bozgor?

Ennyire eluralkodott az irigység? Ennyire elárasztotta a nép fejét az individualizmus, a betartás demokráciája, az egzisztencializmus, és ennyire kipusztult onnan a szolidaritás, a kollektív tudat, a nemzeti összetartozás érzése? Ennyire. Tragédia ez, és egyben olyan béklyó, ami még hosszú évekre veti vissza Magyarországot eztán is. Ha nem tudjuk magunkat "köz"-ként meghatározni, ha nem vesszük észre, hogy a másik társ, és nem ellenség, továbbra sem jutunk egyről a kettőre.

Hogy 2004-ben a kormány és a kormánypártok, a hozzájuk hű értelmiségiek és médiumok mit műveltek, az gyalázatos, szinte szavakkal leírhatatlan. De ők ilyenek. Mindig is ilyenek voltak, mégis hogy megsértődtek Orbán Viktor azon kijelentésén, hogy amikor a baloldal csak tehette, mindig rárontott a saját nemzetére. Azért fájt nekik annyira, mert találva érezték magukat. Azt hazudták, majd mindenki jól átköltözik Magyarországra, és elveszik előlünk a munkát, a nyugdíjat, meg a TB-kassza tartalmát, mert a sok 'román' majd mind itt műtteti magát. Pedig a népszavazás kérdése nem szólt az állampolgárság mibenlétéről, és bár azt hallhattuk, hogy csak egyféle állampolgárság létezik, a józan ész közbeszólhatott volna, hogy sepercig tart úgy módosítani a törvényeket, hogy bármiféle juttatást csak az kapjon, aki saját jogon jogosult is arra. Nyugdíjat csak az kap, aki itt fizetett TB-t, akinek itt van állandó lakhelye. Szavazni is csak az szavazhat, és a többi. Ez egyrészt természetes, másrészt ha meglett volna a szándék simán kivitelezhették volna a szükséges törvénymódosításokat. Szándék volt is, csak éppen nem ez, hanem a magyart a magyar ellen hangolni, a legaljasabb tulajdonságokra apellálva.

Hogy mi lett a vége? Szégyen és düh. Rajtunk röhögött az egész világ. A diplomáciai kapcsolatok leépülése, Dunaszerdahely, Malina Hedvig, nyelvtörvény, Setét család, a Bolyai egyetem oktatóinak megbüntetése, emlékművek megrongálása, stb. Ha a magyar kormány világgá kürtöli, hogy leszarja azt az 5 millió embert, aki a határokon túl rekedt, akkor a környező kormányok miért babusgatnák őket a saját népükkel szembe menetelve?

Remélem, hogy eljön még az idő, amikor ez a nép magába néz, meghasonlik, mélyen elszégyelli magát, és megpróbálja jóvá tenni, amit tett. Nemcsak állampolgárság kérdésében, hanem más egyebek terén is (adózási morál, bűnözők felelősségre vonása, stb.)