öregedés bejegyzései

Öregedés a Balaton mellett

2009. aug. 2.2009. aug. 2. 19:46 - írta: 979
Kategóriák: memories
Címkék: Balaton, fiatalok, gyerekek, nyaralás, öregedés, utazás

A 30. születésnapom közeledtével — érthető okokból — egyre többet foglalkozom az öregedés gondolatával, az öregséggel magával, és önkéntelenül is olyan gondolatok jutnak eszembe, amik eddig elkerülték a pici kis buksimat. Mondhatni mindenről ez jut eszembe. Ez persze viccesen hangozhat, hiszen 30 évesen még mindenki fiatalnak számít, na de vegyük hozzá, hogy egy 30 éves meleg férfi egy legalább 40 éves heteroval egyenértékű a saját köreiben. Ez pedig nyugtalanságra ad okot.

Megfigyeltem például, hogy amikor a Balaton felé tartottam a vonaton (aztán meg vissza), milyen könnyedén vettem az irdatlan hosszú utat. Régebben alig bírtam kezdeni magammal valamit, most meg szépen elolvasgattam, elsudokuztam több mint 3,5 órát, és maximum a gyerekek visongatása idegesített némileg. Tény, hogy egyre nehezebben viselem a kicsiket, pedig egyébként szeretem őket, meg ők is engem. Nyilván a kreativitásom és a spontán játékötletek tömkelege kedveltet meg velük, pedig ha tudnák, hogy ha nem mások gyerekei volnának, mekkora sallerokat kenegetnék le nekik legszívesebben, amikor nem tudnak viselkedni (merthogy általában nem tudnak, ugyebár)... Szóval ledöcögtem, öregesen, nyugodtan. Persze az is lehet, hogy azért vettem olyan könnyedén ezt a hosszú utat, mert nem siettem sehova, és utána sem volt semmi dolgom, maximum a valagam áztatása az iszapos tófenéken. Ha így van, számomra is van még remény.

 

 

Megfigyeltem aztán, mennyire vonzza a tekintetemet az a számtalan szép fiútest, amik a strandon kerültek a látóterembe. Lapos has, széles váll, bazi jó frizurák és bronzos, szőrtelen bőr. Aztán amikor lepillantottam saját anyagi börtönömre, a kontraszt mélyen elkeserített, mivel a fürdőnadrágom felett egy maréknyi lógó hájat láttam, a legutóbbi szőrtelenítés óta kisarjadt borostával tarkítva. Ebből két dolog következett számomra: 1. nekem már késő kinézni valahogy, mert úgysem fog sikerülni, 2. ha 10 évvel fiatalabb lennék...

Amikor azonban közelebb értek hozzám azok a szoborszerű alakok, meg kellett állapítanom, hogy nem is annyira izmosak, és bár kockás a hasuk, az inkább a soványságtól van, mintsem a kidolgozottságtól. Ez persze az én kinézetemen semmit nem javít, cserébe viszont egyértelmű jele annak, hogy már a szemem sem a régi (például a fogaim után, amik ugyan már nem a régiek, viszont még nem is újak).

Az iszaphajigálásokkal terhes fürdőzések után zuhanyozni mentem a szállásunkon, és ilyenkor egy tükör elé kerülve megpillanthattam, miként őszül a halántékom. Avagy nem is őszül, csak kiszívta a nap? A rossz szemeimmel ezt alig bírtam eldönteni, de aztán a 'kiszívta' verziónál maradtam, mivel a halántékomtól kicsit távolabb növő, egyértelműen ősz szálak segítségével különbséget tudtam tenni a szőke és a szürke között. Ez marha megnyugtató volt... Egyre csökkennek az esélyeim a világ fiatalságánál, bár ebben az esetben a hajfesték még csodákra lehet képes (csak éppen egyre kevesebb felület van az alkalmazásához). 

Azon is elcsodálkoztam, milyen sztoikus nyugalommal tűröm a távol lévők és harmadik személyek fikázását, hátuk mögötti kitárgyalását. Régebben erős késztetést éreztem az éppen támadott illető megvédésére, de mostanra már csak hümmögök. Belefáradtam az állandó mérlegbillentgetésbe.  Hárman voltunk ugyebár felnőttek, plusz 3 kamasz meg két kisebb forma kölyök. Utóbbiak rendetlenek voltak, ez alap. A három nagy viszont szerelmi háromszöget képezett, ráadásul egyikük egy idegen család sarja volt, ami nem is volna probléma, hogy ha például a szülei némi pénzmagot is mellékeltek volna a gyerek nyaralásához. Ez elmaradt, viszont a kiscsaj folyamatos nyávogása, suttyó viselkedése nem. Ott volt aztán a másik kamasz anyja, aki folyamatosan ezt a kiscsajt osztotta a háta mögött (mit mondott, mit csinált, hogy nézett...), meg a barátom, akinek meg is jegyeztem, hogy az utóbbi időben olyan, mint a ház előtt a kispadon pletykáló öregasszonyok, folyamatosan másokkal van elfoglalva.

Abból is éreztem az öregedést, hogy egyre tágabb szemekkel vettem tudomásul, amikor a mostani fiatalság szexuális életével kapcsolatos információk jutottak el az elmémbe. Tudniillik, hogy van nekik olyan egyáltalán. Ott volt ugye a párocska, akik még 16 évesek sincsenek, de már rendszeres nemi életet élnek. Jó, ne legyünk prűdek. De amikor jóformán mindenki előtt teszik ezt, arra azért már húzom a számat. Egyrészt nem kéne non-stop egymás szájában lefetyelni, mert két ember nem attól szereti igazán egymást, ha a lehető legtöbb nyálat öklendezi át egymás szervezetébe. Másrészt nem kellene (például) az ebédlőasztalnál olyan megjegyzéseket tenni, amiktől a sokat látott felnőttek is elpirulnak. Pontosabban csak azok, mert a kamaszjaink szemérme máris a múlté, ahogy a szüzességük is. Harmadrészt a parton való hentergés közben a kezembe került a 100xSzép című ifjúsági magazin egy példánya, ami ugyebár szexrovatot is tartalmaz. Ugyan nem Veress Pali bácsi nyomja a sódert (meg a kérdésekre a választ), de a rovat alapjában ugyanaz, mint a hajdani IM megfelelő rovata. Döbbenet, hogy milyen fiatalok milyen hülye kérdésekkel jönnek, ami egyúttal azt is tökéletesen példázza, ezeknek a 14 éves gyerekeknek mennyire nem kéne még a szexen gondolkodniuk. Nem attól válik éretté valaki, hogy meg tud markolni egy faszt, vagy tudja, melyik lyukba (majd egyszer) való a (most még csak pelyhedző) lomposa.Utóbbira jó példa volt az is, amikor a kamasz trió harmadik tagjától megtudtuk, hogy bizony az első két tag nem védekezik. A barátom persze rögtön leizzadt, hiszen számtalanszor elmondta a kölkének, hogy használjon óvszert, sőt,vett is, adott is neki eleget, erre a felelőtlen HGY nem csupaszon kufircol?), ráadásul én is közöltem vele, hogy örüljön, mert hamarosan újra anyuka lehet. Még ideje sem volt megdöbbenni, mire máris visszakérdezett, hogy "talán inkább nagymama, nem?". Mondom nem, ha a 16 éves gyerekének gyereke születik, akkor ő anyuka lesz, nem nagymama. És hogy hogy jön ide az én korom? Hát úgy, hogy ez is csak arra emlékeztetett, amikor én ilyen korú voltam, mennyire messze voltunk még bármiféle nem aktustól. Sok idő eltelt azóta...

Végül — hogy valami pozitív is legyen — szembesültem saját lexikális tudásom kiterjedt méreteivel. Lehet, hogy hamarosan egy fogatlan, elhájasodott, kopasz öregember leszek, de legalább ott a tudat, hogy az eltelt idő alatt valami kis tudást is magamra szedtem. Nincs is erre jobb bizonyíték, mint a csendes éjszakákon magunk elé ragadott laptop, és rajta a Honfoglaló-elérési lehetőség, ugyanis minden játékot megnyertünk, amiben én is részt vettem. Sőt, olyan is volt, hogy a nyaralókolléga baromi vesztése állt, de amikor felébredtem (merthogy ez reggel volt), és pislákolni tudott a tudatom, máris győzelembe fordítottam a játszmát.

Kell is ez a kis ego, hogy ne járjak úgy, mint Brian Kinney a QaF megfelelő epizódjában, amikor is felkötni tervezte magát a 30. születésnapja alkalmából