APEH bejegyzései

Megint eltelt egy hét, és én észre sem vettem, hogy közben nem írtam blogot. Azaz tegnap észrevettem, de hiába szándékoztam gyorsan egy bejegyzést megírni, ha az egészségi állapotom (és nem egészségügyi, mert az az országnak van...), és az elfoglaltságaim nem engedték. Plusz elveszett egy óra, és eleve hajnali 2-kor feküdtünk le aludni, szóval szinte már el is telt a fél nap, mire magamhoz tértem. De a fő ok mégiscsak a betegségem volt.

Hétfőn ugyanis elkezdett elhatalmasodni rajtam valami ocsmány szerkezetű kórság, ami egész héten keserítette az életemet. Kellett nekem mindig azt hangoztatni, milyen jó, hogy körülöttem már mindenki volt beteg a télen, csak én úsztam még meg...eddig. A torkom nem fájt, de olyan érzés volt, mintha fájna, lázam nem volt, de sajogtak az ízületeim, az orrom sem folyt, mégis elég szarul voltam. Reggelente még csak-csak, de ahogy az órák haladtak, egyre gyengébbnek, egyre erőtlenebbnek éreztem magam, így végül az edzések is sorra kimaradtak. Nem bírtam volna őket, úgy meg kár a bérletet pocsékolni. Érdekes módon a torok nem-fájás és az orr nem-folyás után elkezdtem köhögni, és kiderült, hogy a tüdőm sajgása mégsem a sok cigi meg a tüdőrák miatt volt, hanem az már a betegség részét képezte. Mint valami bevezető. Ezt a lappangó valamit kezdtem köhögéssel felszakítani (péntektől), majd csak ezután kezdett folyni az orrom, de a néhány órás törölgetés után már be is sűrűsödött. Szóval tök össze-vissza a lefolyása, de annyira nem bánom, mert ha már betegnek kellett lennem, legalább a legszarabb részek elmaradtak. Ha van értelme állandóan gyümölcsöt zabálni, akkor ez talán annak nevezhető (feltételezve az összefüggést). Szombat este jött a vörös szemes, tüsszögős rész, tegnap az éjszakázás utáni rossz közérzet (orrfolyással), de ma már jól vagyok, edzeni is megyek mindjárt. (A folytatást majd otthonról fogom megírni.)

Szerdán voltam az APEH-ban (azaz újabban: a NAV-ban), egy ellenőrzésen. 10 órára kellett mennem, és 10:21-kor már kint voltam az épületből. Elég komolytalan volt, és persze nem találtak semmit sem. Ennyi idő alatt nehéz is lett volna, meg aztán nem is egy vegetáló céget kellett volna kijelölni. Aztán elmentem a postára, pár csekket feladni. 32-en voltak előttem, amiből 30 hatvan fölötti nyugdíjas volt. De legalább nem mondhattam, hogy abban az időben tobzódnak mindenhol, ahol a dolgozó embernek dolga akad (és ebben semmi nyugdíjas-ellenes nem volt, ne tessék belelátni).

Még a betegségről annyit, hogy az agyam kiürülése, a netem elszállása, és az egészségi megrokkanás egyértelmű jelek voltak számomra arra vonatkozóan, hogy ez a szakdolgozat téma megint reménytelen ebben a félévben. Feladtam. Marad az ősz, de hogy ne legyen teljesen értelmetlen a befizetett pénz és a stressz, megcsinálok minden más elmaradt tárgyat. Ez 5 tárgyat és 3 feladatot jelent. A feladatokból 2 már meg is van, a harmadikat pedig még a héten letudom. Ha az is megvan, szusszanhatok kicsit, aztán komolyan veszem a szakdolgozatomat is. Ez annyit tesz, hogy hetente szeretnék haladni vele valamit. Vagy interjú, vagy olvasmány, vagy szépítgetés, idézgetés, a főszöveg írogatása, vagy valami, csak haladjak. Többször ezt a halogatást már luxus lenne eljátszani. A döntés pedig onnan jött, hogy beszéltem egy ott (az egyetemen) dolgozó csoporttársammal, aki biztosított róla, hogy 2015-ig fenntartások és korlátozások nélkül leállamvizsgázhatok. Ez kellőképpen megnyugtatott.

Szóval fontolva haladunk, aztán egyszer csak meglesz.

Van ez a magánnyugdíjpénztári téma, ami már hetek óta borzolja a kedélyeket, és nem látszik nyugodni. Gumicsont, amin jó sokáig lehet rágódni. Rágódnak is, csak észre kellene már venni, hogy nem sok értelme van, mert úgy tűnik, a régi mechanizmusok már nem egészen úgy működnek, mint ahogy pár hónapja még működtek. A FIDESZ népszerűsége — bár egy rövid időre picit elindult lefelé — újra emelkedik, és például a 98%-os különadót is a nép 91%-a támogatja.

Egyébként is, manapság az a módi, hogy valakik bedobnak valami 'botrányos'-nak kikiáltott dolgot, valamit, amiből ki lehet hozni egy rövid felháborodási hullámot, aztán amint a fórumokon, hírportálokon és háttérbeszélgetéseken elkezdenek témázni rajta, mindjárt kiderül, hogy nagy kamu az egész. Itt van például ez a gyerektelenségi adó. Valaki bedobja, hogy nehogy má' legyen ilyen, amit a gréczizsiltok és drágabolgárurak rögtön úgy írnak meg, hogy "felháborító, hogy ebben a diktatúrában már megint mire készülnek", alakul gyorsan pár cinikus nevű Facebook-csoport, aztán azóta sincs gyerektelenségi adó, meg a jövő évi költségvetésben sincs, van viszont gyerekkedvezmény az új jövedelemadóban (tehát nem büntetés, hanem támogatás van). Bár nincs kizárva, hogy lesz ilyen, egyelőre nem látni, mikor (ha egyáltalán lesz). Muszáj mindig valamit kitalálni, különben még élhetnénk nyugodtan az életünket, a "Kósa-Szijjártó tandem bedöntötte a forintot" duma pedig már nem működik, lévén tegnap megint 200 Ft alatt volt a svájci frank, és 272-n az euro. Sajnos az, hogy valami unalmas, nem játszik szerepet, mert ha uszítani lehet vele, akár évekig is képesek emlegetni. (Mellesleg eddig is az volt a vesszőparipám, hogy az árfolyamokat szándékosan lendítették ki, egyfajta bosszú-nyomásgyakorlásként a banki különadó miatt).

Bár néha én is felhúzom a szemöldökömet, a károgásból alapvetően nem sok dolog tud meghatni, lévén nekem eddig csak hasznom származott a változásból, és a környezetemben sem találni olyat, akit bármi kér ért volna az eddig megszavazott törvények miatt. A magánnyugdíjpénztári  téma hasonló. Leszarom, hogy ki ül a pénzemen, mivel az "Orbán Viktor einstandolta a nyugdíjunkat" téma a fent emlegetett sorba beillő szar szöveg. Az a pénz eddig sem volt a miénk. Ugyanúgy 9,5% nyugdíjjárulékot vonnak most is, csak éppen nem a nyugdíjpénztárak fejeseinek milliós fizetéseire meg a szolgálati laptopokra basszák el, hanem az állam, másra, én pedig abból akkor is csak 30 év múlva látnék egy forintot is, ha az állam ezt most nem tartaná pár hónapig magánál. Járni akkor is jár, ha aztán majd az államtól kapom vissza, és nem egy 'maszek' cégtől. Még két dolog. Én Aegon-tag vagyok, és emlékszem (valahol meg is van a papír), amikor kiküldték, hogy hát igen válság van, és elveszett a pénzem egy része, de milyen jó, hogy náluk vagyok tag, mert így sokkal kevesebbet vesztettem, mintha másnál lettem volna. Ó, de kedves. És miért kötelező nekem mindenáron valamilyen (alacsony-közép-magas) kockázatú befektetést választanom, miért nem választhatom azt, hogy kössék le a befizetésemet egy banknál, aztán 40 évig hozzá se nyúljanak? Ja, hogy a végén akkor fel kéne tudni mutatni a pénzt, és nem lehetne azt mondani, hogy "sajnáljuk, de rosszul választott"? Másrészt ha olyan gazdaságtalan ez a magánnyugdíjpénztári dolog, akkor miért csinálják a bankok/biztosítók már 12 éve? (És itt jegyezném meg, hogy tévednek azok a megmondóemberek és népszerű bloggerek, akik a téma kapcsán Orbán Viktorra mutogatnak vissza, mivel az eredeti törvényt 1997.július 15-én fogadták el, akkor meg hol volt még az első Orbán-kormány...).

Na, szóval a lényeg, hogy LVSZ-kategória (azaz le van szarva kategória) LENNE a dolog, ha — hetero kifejezéssel élve — nem én lennék a fasz másik végén, mint könyvelő. Merthogy a legnagyobb nyugalommal végeztem én (és az egész szakma) a munkámat, hiszen a 14 hónap ugye idén november-december, meg a jövő év (és akkor majd csak december elejétől kell foglalkozni vele), amikor is arra ocsúdok, november 3-án, hogy az APEH közleménye szerint az októberi számfejtésre már alkalmazni kell az új törvényt. Mi a picsa? És olvasom, és újra elolvasom, és hát csak azt írja a beste, hogy október. Felháborodás, szentségelés, pluszmunka felmérése és felnagyítása gondolatban, hápogás és értetlenkedés. Először biztos voltam benne, hogy valami barom elírt a törvényben egy szót, és emiatt állt elő ez a helyzet (például novemberre vonatkozó helyett novemberben esedékes), de másnap a könyvvizsgálónk arra gyanakodott, hogy a költségvetés pénzforgalmi szemléletű mivolta miatt, direkt készült így a törvényszöveg. És igazat is adtam neki, mert valószínűleg így van. Szopinyali.

De akkor is, hogy lehet az, hogy az APEH november harmadikán, csak úgy mellesleg közli, hogy "háhá, mindenki rosszul tudja", és miközben arra kötelez, hogy helyesen alkalmazzam az új törvényt, nem teremti meg hozzá a feltételeket? Merthogy a nyomtatványkitöltő program megfelelő bevallásait nem frissítette, és azok még ekkor is a régi, időközben helytelenné vált adatokat fogadták el helyesnek. Mellesleg az adózóna.hu internetes szakmai portál már 2-án közölte a változást (amit mis is csak 3-án kutattunk fel), de az APEH-nak még egy napig ráért.Nem tudom, pontosan mikor fogadta el az Országgyűlés a törvényt, de a 45 nap így se, úgy se lett volna meg (ami ebben az esetben nem is érdekes, mivel ha a jogszabály személyi hatálya alá tartozó alanyokat nem érinti hátrányosan a változtatás, akkor visszamenőlegesen is meghozható), na de amikor megvolt a törvényszöveg, akkor nem lehetett volna előre szólni, hogy esetleg legyen idő felkészülni, és mondjuk kevesebb hibás adatszolgáltatás legyen?

Állítom, hogy kitört a pánikhangulat, hiszen valószínűleg az ország egyetlen bérszámfejtő programja sem működött jól, és a felháborodás is tutira futótűzként terjedt végig a szakmán. Én például azonnal hívtam a szintén könyvelő barátomat, és ő is megdöbbent. Csak egy példa: aki 2010. október hónapban hagyta ott a munkahelyét (vagy elküldték), és magánnyugdíjpénztár tag, annak mindnek rosszul készült el a bérszámfejtése, és a kilépéskor kapott papírok java is rossz. Ez nem feltételezés, ez tuti. Na most akkor ezt mind vissza kell szerezni, újat csinálni helyettük, a bérszámfejtést módosítani, stb. stb. Marha jó. Nálunk speciel az októberi rendes számfejtések is rosszak lettek, hiszen még a módosítás kihirdetése előtt csináltuk meg őket (én mondjuk csak egyet, mert mindig számítok hasonlókra), ezeket mind módosítani kell, azaz gyakorlatilag most kétszer dolgozunk.

Másnap reggelre frissült a nyomtatvány-kitöltő program (az APEH programozói sem aludhattak sokat...), de ráadásul olyan balfasz módon, hogy ihaj. Még akinek a bevallása eddig jó volt, most az is rossznak számít, mert a főlapra kikerült egy rubrika, hogy az adott emberke tag-e vagy sem. Könyörgöm, minek, amikor eddig is szerepelt a bevallásokban a magánnyugdíjpénztári tagság kódja? Állítom, hogy valami más törvény miatt van ez (mondjuk az adózás rendjéről szóló miatt), és ilyenkor mindig felerősödik bennem az érzet, hogy ezt az egészet le kéne söpörni a francba, és nulláról, normálisan újraírni mindent. Például az idei egészségügyi hozzájárulás változást a Bajnaiék a vagyonadóról szóló salátatörvénybe zsúfolták bele (tökre nem oda, ahova kellett volna), így ha az AB az egész vagyonadót alkotmányellenesnek nyilvánította volna (és nem csak az ingatlanokra vonatkozó részét), akkor az EHO mégis úgy működött volna, mint tavaly, és akkor nekünk is hónapokra visszamenőleg kellett volna visszacsinálni mindent. Na ezzel kéne már kezdeni valamit, hogy a jogszabályok erdejében ne tévedjen el előbb-utóbb mindenki, aki belép oda. Nonszensz...

Na, kiméltatlankodtam magam, jöhet a hétvége és a Lédig Gaga konzerv. Ráér a szopást a jövő héten folytatni.

Régebben a vállalkozások olyan számlatömböt használtak a bevételeik kiszámlázására, amilyet csak akartak. Ez persze így (nagyon) erős túlzás, de ilyen téren tényleg sokkal nagyobb volt a mozgásterük. Kis alakú vagy A/4-es, 2-3-5 példányos, készpénzfizetési, egyszerűsített, külföldi nyelvű, stb., volt egy csomó variáció. Bizonyos alaki kellékeknek persze akkor is meg kellett felelni — ez nem változott — de sok egyébbel együtt nem volt olyan erősen szabályozva a számlatömbök sorszámozása. Ez azért lehetett probléma, mert előfordulhatott, hogy teljesen véletlenül két azonos sorszámozású tömböt is legyártottak, ami bereccsenthette az APEH gépezetét. Ha egy APEH-os meglátta volna, hogy több ellenőrzött cégben is ugyanolyan számú számla van, tutira leblokkol, mer' ugye "há' ez meg hogy lehet?".

Egyszerűen! Több nyomda is foglalkozik nyomtatványok előállításával, így mondjuk az Állami Nyomda is ontja a számlatömböket meg a Pátria Nyomda is. Mindegyik saját hatáskörben döntötte el, milyen sorszámmal és betűkóddal áll neki tömböket gyártani, amit nyilván nem egyeztettek egymással. Egyszerű a képlet. Aztán miután a legnagyobb, állami tulajdonú nyomdákat sikerült (áron alul) elpasszolni az elvtársaknak, még az is előfordulhatott, hogy — nem is annyira véletlenül — két vagy több azonos sorszámozású tömb is világra jött, amit aztán sikerrel használhattak fel űzelmeikhez az ilyen Zuschlag meg Weiszenberger félék. Nincs ebben semmi összeesküvés, ráadásul számtalan ügyes húzást láttunk már, amikhez képest ez pitiánerségnek számít.

2008. január elsejétől azonban a korábbi tömbök nem használhatók, csakis az új, APEH által meghatározott sorszámozásúak. A nyomdák most már megkapják, melyikük milyen sorszámmal készíthet tömböket, így csökkent a játéktér, kicsit nehézkesebb lett a fiktív számlázás kivitelezése. A régi tömböket a gazdáik 2007. végéig használhatták, a meg nem írt számlákat érvényteleníteni kellett, és újat kezdeni helyettük. Egy kis államilag garantált extra profit a haverkáknak...

A cégnél mi még a jogszabály módosulása előtti hónapokban szóltunk az ügyfeleinknek, hogy mire számíthatnak. Kaptak körüzenetet, és amikor eljöttek, akkor szóban is a lelkükre kötöttük, hogy mit kell tenniük, és hogy ha az ő partnereik ilyen régi számlát állítanának ki nekik, azt nem fogadhatják el. Január-február hónapban még lelkesen figyeltük is, hogy betartják-e az új rendelkezést, de aztán apránként visszatértünk a régi rutinhoz. Mostanában már eszünkbe se jut, hogy ezt figyeljük, mivel nem feltételezzük, hogy hasonló eset egy évvel a törvény módosulása után is előfordulhat. Pedig de.

Tegnap jött a vezető könyvelő, hogy az egyik cégem ellenőrzése közben egy régi típusú számlát talált, amit nem számolhattam volna el. Én nyomban felhívtam az érintett cég titkárnőjét, és finoman elmondtam neki, hogy mi a helyzet, és hogy a partner cégüket kérjék meg az összes számla sztornózására, valamint új számlák kiállítására. Fél órán belül az otthon ülő főnököm felhívta az irodavezetőt, hogy a partnerünk ügyvezetője lebaszta őt telefonon amiért csak most vettük észre a hibát. Végül is a főnököm lebaszta az irodavezetőt (kisfőnök), az meg engem. Valahol igazuk van, hiszen valóban átment a kezünkön nem is egy ilyen számla, de persze nem csak az enyémen. Nézőpont kérdése.

Én inkább úgy nézem, hogy:

- a partnerünk partnerének könyvelője nem tájékoztatta a partnerünk partnerét a változásról

- a partnerünk partnere maga sem tájékozódott, holott abban az időben a csapból is ez folyt

- a partnerünk szart a dologra, és elfogadta a rossz számlát

- a partnerünk partnerének összes többi partnere is elfogadta a rossz számlákat (és senki nem szólt neki)

- a partnerünk ügyvezetője maga sem vette észre a rossz számlát, és aláírta azt, mint kifizethető tételt

- az irodánk titkárnője sem vette észre a hibát

- én sem vettem észre a hibát

- első körben a vezető könyvelő sem vette észre a hibát

- a könyvvizsgáló sem vette észre a hibát

Aztán második körben a vezető könyvelő észrevette, ezért kaptuk a lebaszást. Pedig úgy is lehet nézni, hogy az iroda volt az egyetlen, akinél megállt a láncolat, és nem az utolsó láncszemnél, azaz az APEH-nál bukott ki. Akkor ugyanis már a büntetés jött volna.

Azért elismerem, én is hibás vagyok. Én érdemlem a legnagyobb lecseszést, mint az a fentiekből nyilvánvaló is lehet...

Most, hogy a vizsgaidőszaknak vége, és egy fantasy regényt is elolvastam, adótörvényekkel szórakoztatom magam utazás közben. A megfelelő szaklapok cikkeit akkor is elolvasom, ha azokban olyan dolog található, ami konkrétan nem érint, sem személyesen, sem a munkám kapcsán. Így sikerült egy írást végigrágnom a vagyonosodási vizsgálatokkal kapcsolatban, és ebben egy megdöbbentő bekezdésre bukkantam.

Ezekről a vizsgálatokról manapság igen sokat hallani. A hírekben néha elhangzik, milyen visszásságokat tártak fel a revizorok, mennyi pénzt szedtek be, vagy éppen mennyi vizsgálatot végeznek/fognak elvégezni. Érdekességképpen, az elmúlt két évben 17000 vizsgálatot végeztek, és 40 milliárd forint adóhiányt tártak föl. A veszprémi gyilkosság kapcsán a napokban azt is hallhattuk, hogy a Balaton környéki éjszakai életet uralni szándékozó Sztojka családra is hasonló sors vár. Kérdem én, miért kellett a gyilkosságig várni ezzel?

Vagyonosodási vizsgálatot jellemzően az APEH kezdeményez, hogy megállapítsa, az ellenőrzött illető bevallott jövedelme fedezi-e annak életszínvonalát. A kiválasztás történhet random módon, azaz a rendszer egyszerűen kidobja az 'áldozat' nevét, valamilyen egyéb ellenőrzésből adódóan (például ha egy hót veszteséges KFT-nek nyújtott tagi kölcsön létezését firtatják), vagy akár állampolgári bejelentésre is. Ez utóbbi dolog a legótvarabb, bár néha csak így lehet helyre tenni egy-egy kopasz, bicikliláncos, agyonszoláriumozott, kigyúrt faszkalapot. Elvégre Al Capone is adócsaláson csúszott el.

A vizsgálat során az ellenőrök számára szinte minden megengedett. Kikérhetik a bankok nyilvántartásait az alany pénzmozgásairól, vagy kimehetnek 'terepszemlére', amelynek során akár még a hűtőgépbe is benézhetnek. Minimálbérből nehéz kaviárt meg homárt összevásárolni, meg persze az úszómedence állandó melegen tartása is nehézkes volna a kétszintes vityilló alagsorában... Szóval bármit megtehetnek, amivel bizonyítani tudják, hogy a vizsgált személy életszínvonala és bevallott jövedelme között rések/szakadékok tátonganak. A bizonyítás őket terheli, de amint ez sikerül nekik (és sikerül, efelől semmi kétség), máris megfordul a helyzet, és az alanynak kell bizonyítania, hogy a hivatal megállapításai valótlanok. Pontosabban nem kell, csak célszerű, mert ha ez nem sikerül, az APEH becsléssel állapítja meg az adókülönbözetet, amit kegyetlenül kivet, plusz a késedelmi pótlékokat is. Itt nem egyszer 10 milliós tételekről van szó!

Ha rajtunk a bizonyítás sora, bármit mondhatunk, de néhány szabályt azért figyelembe kell vennünk. Egyrészt összehordhatunk hetet-havat, hogy mennyasszonytáncon szedtük össze a zsét, hogy ajándékba kaptuk, hogy anno kölcsönt adtunk, és ezt kaptuk most vissza, de ha ezeket az állításokat nem tudjuk hitelt érdemlően bizonyítani, semmit nem ér az egész. Elképzelem, ahogy egy menyasszonytánc után a násznép összeül, és címletjegyzékkel ellátott, közjegyzővel hitelesített papírt ír a begyűjtött pénzről... Másrészt mondani bármit lehet, de nem árt észnél lenni, mivel ha másokra hivatkozunk (kölcsön, ajándék), máris sikerül azt a mást is bevonni a vizsgálatba, hiszen ilyenkor megnézik, hogy NEKI miből tellett, tellett-e egyáltalán. Ha nem, ott állunk, ahol a part szakad. Harmadrészt a hitelt érdemlő bizonyítás akkor sem sikerül, ha olyan elévült dolgokat emlegetünk, amiknek már kidobtuk a papírjait. A törvény ugyan 5 évig történő megőrzési kötelezettséget ír elő, de a vagyonosodási vizsgálatokkal kapcsolatban többen leszögezik, hogy a saját érdekünk a lényeges iratokat nem kidobni. Érdekünk, mert hiába mondunk igazat, ha nem tudjuk bizonyítani azt, az ellenőrök maximum széttárják a karjukat. Negyedrészt pedig fontos, hogy ha ránk kerül a bizonyítás sora, kapásból soroljunk fel mindent, amivel védeni tudjuk magunkat, mert az újabb vizsgálati forduló után 'eszünkbe jutott' dolgokat (Jajj, most ugrott csak be, hogy tavaly 20 millió forintot nyertem a lottón!) vagy figyelmen kívül hagyják, vagy csak saját szavahihetőségünket rontjuk velük, és ezzel a korábbi érveink pozitív elbírálását is kockáztatjuk. 

És most jön az, amin megdöbbentem. Az ADÓ című szaklap egyik cikkében a következő szerepel:

"Az Art. 97§ (5) bekezdése szerinti szabályozás nem tartalmaz olyan rendelkezést, mely szerint jövedelmet csak legális forrásból, adó, illeték, deviza-jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően szerzett bevételek tekintetében lehetne igazolni. Nincs továbbá olyan rendelkezés sem, amely az elévülési időn túl rendelkezésre nem álló bizonylatok miatt valamilyen joghátrány alkalmazását írná elő. A kifejtettekből következik, hogy a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérésre az adózó illegális forrásból szerzett jövedelem kapcsán is hivatkozhat, és e körben bizonyítást terjeszthet elő. A bizonyítékok bizonyító ereje tekintetében azonban a törvény felállítja azt a követelményt, hogy az adózónak az állítását hitelt érdemlően kell igazolnia."

Jó, mi? Magyarul ha hitelt érdemlően tudom bizonyítani, hogy évekkel ezelőtt bűncselekményből szereztem egy halom pénzt, akkor a revizorok, máris írják a jegyzőkönyvet, hogy "Jaaa jó, akkor, nem szóltunk semmit". Célszerű mondjuk olyan bűncselekményt igazolni, ami egyébként már elévült, hiszen így adózási szempontból fedve vagyunk, és mégsem kell elszenvednünk a jogkövetkezményeket. (Gyanítom, hogy Sztojkáéknak sem kell különösebben rettegniük.)

Ez milyen már?

Világ életemben tartottam a változásoktól, mert jobb szeretem a 'járt utat', a biztos, megszokott módit. Persze ha — némi vívódás után — végül meglépem a változtatást, vagy egyszerűen csak magától bekövetkezik, akkor hamar megszokom. Most azonban egyszerre olyan sok új dolog van a munkámmal kapcsolatban, hogy határozottan elveszve érzem magam. Az idegeimet megint van, ami folyamatosan roncsolja, ráadásul ilyenkor a környezetemmel is csúnyán beszélek, főleg egy bizonyos kolléganőmmel. Ezúttal nem az adótörvények módosulásáról van szó, hiszen még nem is jutottam odáig, hogy egyáltalán elolvassam őket, hanem a munkakörnyezetemről.

Egyrészt megváltozott az évek óta használt és kitapasztalt, APEH-os nyomtatványkitöltő program, amit már töviről-hegyire kiismertem. Ez 2009-től nem lesz alkalmas a különféle bevallások elkészítésére, ami nem is lenne olyan nagy baj, ha nem lenne annyira más, mint az eddig használt. Meg kell szokni, hogy melyik bevallást kell majd ezzel megcsinálni és melyikeket kell még a régivel, meg kell szokni, hogy hiába akarom bezárni az X-szel, mert nem lehet, meg kell szokni a menürendszert, az importálást és egyebeket. Ebben más könyvtárakba kerülnek a kész nyomtatványok, ide-oda kell lépkedni, és az egész egy merőben szokatlan metódus. Ennek tehát nem örülök, de önmagában még nem lenne olyan nagy probléma.

Másrészt idén már nem papíron vezetjük a bérek utáni adókat, hanem az általam készített táblázatban. Ez persze jó, hiszen jelentősen redukálódik a bérszámfejtésre fordítandó idő, de önmagában ez is más lesz. A táblázatot egészen ügyesen megcsináltam, egy csomó automatizmus van benne, de várható, hogy még újra meg újra bele kell nyúlkálnom a prototípusba, ahogy naponta derül ki, mi mindenre nem gondoltam eddig vagy, hogy mi minden működik máshogy, mint azt terveztem. 

Harmadrészt pedig a könyvelőprogramunkat is lecseréltük a napokban, a 2009-et hamarosan már ebben visszük. A gyártó ugyanaz, a működése is hasonló, csak nem DOS, hanem Windows alapú. Nyilakkal való közlekedés helyett ikonos és a szokásos windowsos menürendszer van benne, azaz vélhetőleg egy jó darabig még állandóan keresgélni kell benne mindent. A telepítés nem volt egyszerű, a régi fájlok átkonvertálása sem, de bizonyos adatok egyszerűen elvesztek, a nyomtató nem úgy működik, ahogy kéne, és egyéb nyalánkságok, amik közül a java nyilván még elő sem jött. Persze mindent nekem kellett csinálnom, elvégre én 'értek' a számítógépekhez (Tigri a megmondhatója, mennyire), mindenki engem idegesít, mindenki nekem nyavalyog. Különösen Hajnalka borít ki, aki ha valami szokatlant talál, rögtön eldob mindent, és nekiáll sóhajtozni, sopánkodni meg méltatlankodni. Basszus, arra nem képes, hogy elolvasson valami kiírást a képernyőn, és hiába mondom neki, hogy nekem ugyanaddig tart valamit megtalálni, mint neki, csak mondja a magáét, és 'leblokkol'. Messze még a vége, és mivel még jóformán semmit nem csináltam az új progival, egy csomó probléma csak ezután fog előjönni, a munka dandárjában. Ez már előre frusztrál. 

Ráadásul — mint azt az elején már említettem — ezek a változások egyszerre következtek be, és egymásra is hatással vannak. Azaz az új könyvelőprogram valamiért nem tudja átadni a bevallásokat az új ABEV-nek, az új ABEV-vel pedig nem tudjuk őket manuálisan sem beimportálni. Mivel a könyvelést, bérszámfejtést és tárgyi eszköz nyilvántartást most konvertáltuk át az új programba, ha valamit változtatunk a régiben, azt az újban is meg kell tenni, hogy később ebből ne legyen probléma. Valami tutira kimarad majd, aztán egy év múlva lehet szentségelni. Sorolhatnám. Könnyebb volna a helyzetem, ha valaki más is értene annyira a dolgokhoz, mint én, hogy ne nekem kelljen az összes munkatárs problémáját egyedül megoldanom, és akkor is könnyebb volna, ha nem minden egyszerre változna meg, mert így apránként kiismerhetném őket, és nem kéne nulláról, egyszerre földerítenem mindent. 

Külön öröm, hogy a nyugdíjas vezető könyvelőnk arra nem képes, hogy a könyvtárakban lavírozzon, ezért a lemezen/pendrive-on átadott fájlokat, bevallásokat mindig oda másolgatja, ahol a célkönyvtár éppen áll. Már tele van szeméttel a gépe. Ezután viszont bizonyos fájlokat majd ide kell másolni, másokat meg oda, a harmadik adagot meg sehova, csak meg kell majd nyitni őket. Az sem biztos, hogy a különböző programok (ide értve az excelt is) fent vannak egyáltalán a gépén, ja és persze csak mátrix nyomtatója van, ami nem biztos, hogy jól funkcionál majd a windowsos program alatt. Egyelőre még a sajátomat (és Hajniét) sem sikerül összehangolnom az új programmal, szóval van dolgom bőven. 

De miközben mint rendes kisdobos, ott segítek, ahol tudok, a munkaidőmet más kollégák bajára fecsérlem, és közben apránként idegbeteg leszek (vagyok), az én munkámat ki csinálja meg?

Nem tudom, mi a nyavalya van, de az iroda alkalmazottaival sorra csupa negatív dolgok történnek.

I. A vezető könyvelőnket hétfőn este megtámadták az utcán. Egy 20 év körüli fiatalember a nyugdíjas kollégám válláról lekapta a táskát, de mivel az erőteljesen kapaszkodott a retikülje pántjába, dulakodásra került sor. A támadó egy erős rántással a földre lökte őt, majd egy darabon vonszolni kezdte a földön, mígnem sikerült kiszabadítania a táskát és elfutni vele. A lakáskulcson és a mobiltelefonon kívül minden odaveszett. Iratok, bankkártyák, munkahely kulcsai, és mivel kivételesen pénz is volt nála (szinte mindent kártyával fizet), 18000 Ft is bánta az akciót. További 3000 Ft értékű zöldség és gyümölcs is odalett. A bevásárlószatyor kiesett a kolléganőm kezéből, néhány krumpli meg narancs szétgurult, de ő nem is ezzel volt elfoglalva, hanem a táskája visszaszerzésével. A támadója után lódult, de nyugdíjasként nem vehette föl a versenyt egy életerős fiatalemberrel, ezért pár méter után meg kellett állnia. Mikor visszafordult, a szatyor már sehol sem volt; valaki szépen összeszedte a szétgurult holmit, majd hazavitte. No comment! További adalékok:

- az utca tele volt emberrel, de senki sem segített

- a támadó nem viselt se kapucnit, se sálat, se semmit, amivel elrejthette volna az arcát, következésképp valamilyen függőségben szenvedett, és a "már minden mindegy, csak pénzt szerezzek" fázisnál tartott

- a kolléganőm megsérült a térdein és az ujján is, de a mentősöktől csak packázásra futotta

- a rendőrökre fél órát kellett várni, akik szintén packáztak, közben pedig gúnyos megjegyzéseket tettek, amiért sérült kézzel olvashatatlan lett az aláírás, szemüveg nélkül pedig nem ment az olvasás

II. I. kolléganőm bátyja kórházba került. Valahonnan Dél-Amerikából tartott haza egy 16 órás repülőúton, amikor valahogy vérrög keletkezett a testében, ami a tüdejébe jutott. Kis trombózis, kis tüdőgyulladás, irány a kórház. Csak 42 éves, de máris kezdhet úgy élni, mint egy krónikus beteg.

III. A titkárnővel szakított a párja.

IV. A hivatalsegéd a sztrájk miatt szív egész héten.

V. Hajnalka beteg lett, ahogy a tengeri malaca is. Előbbi biztosan kigyógyul belőle, utóbbi esetében az ilyen könnyen végzetes lehet, ha viszont ez bekövetkezik, Hajnalka lelkileg is lebetegszik. Jobban szereti azt a dagadt szőrgombócot, mint a saját párját, többet is beszél róla.

VI. A főnököm férjének begyulladt a szeme, amitől egész nap folyik a könnye.

VII. Mire nagy nehezen sikerült az ügyfeleknél elérni, hogy végre kifizessék nekünk a tartozásaikat, az APEH mozgásba lendült, és egy inkasszó segítségével le is kapta a számlánkról mind az 500e Ft-ot. A főnök erre bepöccent, és kijelentette, hogy befejezte az egészet, majd I-vel is közölte, hogy kereshet új munkahelyet magának. Szóval jövőre valószínűleg én is kipróbálhatom magam egy másik helyen...

Velem eddig semmi tragikus nem történt, bár egy betörés esélyes lehet, lévén most rakattam fel egy zárvédő alkalmatosságot. Mondjuk lehet, hogy én csak megúsztam, a Rolcsim ugyanis hétfőn kis híján szétverte a fejét az előszobában, amikor is elcsúszott a macskánk által néhány perccel korábban a kőre produkált nedves folton. A térdét így is baromira beütötte, de úgy tudom, komolyabb baja nem esett.

Jobb, ha vigyázok magamra mostanában, a cég parkolójában kószáló fekete macskát pedig elkapom.

Már csütörtök este van, és én még nem jutottam addig, hogy megírjam, mi volt kedden reggel az APEH-ban, nem is beszélve a múlt hét végi izgalmas eseményekről. Ez utóbbiakra most sem kerül sor, mert olyan fáradt vagyok, hogy a szemem kifolyik (és még hol a nap vége...), de az előbbit azért röviden megejteném.

 

A múltkor már említettem, hogy bár 10 éve dolgozom a könyvelésben aktívan (ehe-ehe), az APEH-ban, a legnagyobb ellenfél főhadiszállásán még nem jártam. Ez a 'varázs' tört meg kedden kora reggel, vagy mondhatnám, hogy kedden éjjel, mivel a macska két ébresztése között erről a vizsgálatról álmodtam. Eleve meg volt tehát a pszichikai felkészülés, és ez a szorongás a Haller utca felé közeledve egyre csak nőtt.

Nem volt túl biztató az a sok malőr, ami már a felkészülés során előfordult. Nem volt ugyebár leltár a vizsgálat alá vont két évről, ezeket utólag kellett az ügyféllel megcsináltatnom, de ez elég szerencsétlenül sikerült csak. Ráadásul a gépem éppen akkor ment tönkre, amikor a nagy nehezen elkészült nyilvántartásokat ki szerettem volna nyomtatni. Aztán az egyik év összes bizonylata eltűnt, pontosabban napokig hiába kerestük őket. Aztán a NYENYI adatszolgáltatások adatbizonylati listái sem voltak meg, mert ezeket nem kell leadni, tehát anno ki sem nyomtattam őket, most viszont vélelmezhető volt, hogy szükség lesz rájuk. Végül azért úgy tűnt, mindent sikerült összeszedni, és nem lesz probléma.

Maga az APEH épülete olyan, mint egy erődítmény. Az ajtón belépve egy biztonsági őr fogad, majd egy detektoros kapun kell átlépni. Újabb két biztonsági őr megkérdezi, kihez mész, majd feltelefonál annak, elkéri a személyidet, és kinyomtat egy papírt, amin az érkezésed és távozásod időpontja szerepel. Ezután egy áteresztő kapun kell átmenni, majd leülni egy székre, amíg meg nem érkezik az ügyintéződ. Semmi kavirnyázás, meg nézelődés. Az én ügyintézőm pár perc múlva meg is érkezett, majd felsétáltunk a második emeletre, az irodájába. Ha eddig nem voltam elég ideges, akkor most abszolút az lettem. Kiszáradt a szám, berekedt a hangom, és alig tudtam válaszolgatni a közvetlen, nyugtató jellegű kérdéseire.

Az irodába érve előkapott egy köbméter papírt, és elkezdte azokat lapozgatni, kitölteni. A számítógépén már előre megírt nyomtatványokat töltött be, amikben elkezdte átírogatni az azonosító adatokat az én ügyfelemére. Közben megkérdezte, hogy pénztárkönyvet vezettem-e, mondom igen. NYENYI adatszolgáltatás volt-e? Elővettem neki (a papírt). Ebből hiányzott az a bizonyos oldal. Magánnyugdíjpénztárnak tagja volt-e? Nem. Táppénzen volt-e? Nem. Alkalmazottja volt-e? Nem. Nála 2004-ben ennyi meg ennyi az éves vállalkozói kivét, mondom nálam is. 2005. ugyanígy.

Semmibe bele sem nézett, és már írta is a jegyzőkönyvet a vizsgálat lezárásáról. Pedig ha belenézett volna, látta volna, hogy a 2004-es NYENYI helyett a 2003-ast mutattam fel neki, 2005-ös meg nem is volt, amit magam is csak ott vettem észre. Le is izzadtam egy pillanatra. Igazából a nyomtatványok kitöltögetése, a nyomtatás és az aláírás töltötte ki az egész procedúra 90%-át, egyébként pedig úgy ahogy van, semmi értelme nem volt az egésznek.

Ezért idegeskedtem annyit? Ezért basztam el ennyi időt? Ehh. Persze még mindig jobb így, mintha találni akart volna valami büntetési alapot, mert végül is legalább egyet magam is tálcán kínáltam neki...

Így esett át tehát 979 a tűzkeresztségen, és állítja, hogy 10 éven belül nem szeretne hasonlót (sem).

De akkor ugye min írom ezt a bejegyzést, nem igaz? Hát azóta megcsináltattam. Éppen ma.

Igaz, a baráti kör még itt van, és még egy napot marad is, de ettől nekem semmivel sincs kevesebb dolgom. Bár két napja sokkal felszabadultabb vagyok, mint azt nemrég írtam, a számítógépem bekrepálása csak tetézte a bajaimat. Néhány napja már szarakodott a szemét, de ma reggelre teljesen meghalt. A legjobbkor: pont, amikor egy sürgős papírt kellett volna kinyomtatnom, és azt elvinnem ahhoz az ügyfelemhez, akinek az anyagát kedden vizsgálják az APEH-nál. Ez nem jött össze. Szerencsére, az aláírás nem lett volna olyan fontos rajta, bár minden bizonnyal a gondosság látszatát erősítette volna.

Mivel más fontos dolgaim is vannak, egyszerűen nem engedhetem meg magamnak, hogy akár egy napig is gép nélkül létezzek. Ezért megkértem az éppen dolgozó Rolandomat, hogy nézné már meg a neten, kit lehet ilyenkor kihívni, avagy hova lehet mondjuk du. 2-ig elvinni a hibás gépet. Meggyőződésem volt, hogy a videokártyával van a baj, amit elvileg könnyen ki lehet cserélni, de benne volt az is a pakliban, hogy a leadott gépet majd napokig szerelgetik, és akkor aztán tényleg beüt a krach. Roli talált pár telefonszámot, amihez én még hozzátelefonáltam egyet-kettőt, és ezek közül sikerült is elérnem egyet. Ezek megérdeklődték a gép tüneteit, aztán ígértek egy szerelőt délutánra, aki majd kijön hozzám.

Két probléma volt már csak. Egyrészt nem volt pénzem, ezért a bankkártyám lecsupaszítása mellett a Rolitól is kérnem kellett egy 20-ast (x1000), másrészt a belvárosi ügyfelemet úgy kellett meglátogatnom (egyebek miatt), hogy még időben vissza is érjek. Szerencsére mindkettőt sikerült megoldani, így a gyomoridegem csökkenhetett egy cseppet.

Kicsit még furcsa az új kártya, mivel az eddigi ATI RADEON helyett most egy NVIDIA van a gépben, és egyrészt vibrálnak a fekete karakterek, másrészt a fényesség mintha erősebb volna, de majd megkeresem, hogyan lehet módosítani, mivel így hamar ki fog folyni a szemem. Közben a pali csinált némi helyet a winchesteremen, meg leirtott jó pár spy- és adware-t, aminek a végeredménye az lett, hogy alig tudok blogot írni. Az egész 15500 Ft-omba került, szóval hiába aggódtam. Na persze fizetés előtt ezt is megéreztem.

 

Úgyhogy már semmi sem tart vissza attól, hogy megírjam a fejemben már meglévő bejegyzéseket (Metrószerencsétlenség, Költözés II., Majális, Pardon).

 

Kivéve az időt...

...hogy kénytelen voltam itthon rágyújtani, méghozzá a Roland előtt, és kis híja volt annak, hogy nem törtem ki sírógörcsben. Mostanában egyszerűen minden összejön, és minden bizonytalan. Az egyik oldalról ott a kényszer, a másik oldalon viszont mindig gátol valami. Ezt huzamosabb ideig nem bírom elviselni — ahogy szerintem sokan mások sem.

A munkahelyemen ugye a költözés zajlott, miközben rengeteg dolgom volna odabent. Még ma is hegyekben álltak a papírok a legkülönfélébb helyeken, és csoda, hogy az egész hurcolkodást folyamatosan szabotáló főnök-férj végre hajlandó volt néhány polcot felfúrni, hogy csökkenteni lehessen a kuplerájt. Ezt majd részletesebben megírom.

Kedden APEH-ellenőrzésre megyek, ami eleve folyamatosan frusztrál. Ráadásul a két ellenőrizendő év anyaga közül az egyiket sem én, sem az ügyfelem nem találtunk. Ez eléggé betette nálam a kaput, hiszen garantált a büntetés. Feltúrtam az egész lakást, pedig más dolgom is lett volna. Bőven... Szerencsére ma hívott az ügyfél, hogy megtalálta, így mára legalább emiatt megnyugodhattam.

Kedden találkoztam egy csajjal, akinek az SZJA-bevallását kellene elkészítenem, a férjéével együtt. Erre olyan papírokat adott, amiket finoman szólva is rakás szarnak lehet nevezni, mivel a férj a két munkahelyén felváltva dolgozott, de év végén olyan papírt kapott, amiből nem lehet megállapítani, hol mennyit keresett. Emiatt kettő helyett három alkalommal kell vele találkoznom, és ez jelentősen lecsökkenti az elkérhető munkadíj értékét. Elbaszott idő csak az egész, és abból pont nem rendelkezem túl sokkal.

Hamarosan kezdődik a vizsgaidőszak, ami önmagában is nyugtalanító, de úgy, hogy az elvileg kereskedelmi forgalomban is kapható könyvek közül egyet sem sikerül sehol sem beszereznem, kimondottan ideges vagyok. Ráadásul semmi energiám tanulni, dekoncentrált vagyok, és még a házidolgozatok egyikét sem csináltam meg.

Vagy időm nincs, vagy ha volna, állva elalszom, annyira fáradt vagyok. Ez a három napos költözés még a maradék energiámat is leszívta.

Holnap pótoltuk volna be a múltkor az eső miatt elmaradt túrát, azonban a Roland úgy vállalta magára a szervezést, hogy közben az egészet elszabotálta, ami miatt csúnyán össze is vesztünk. Ilyen nyomás alatt ez az egy nap rengeteget regenerálhatott volna az idegeimen, de még ez sem jöhet össze simán. Sőt, sehogy sem.

Nyilvánvaló, hogy a sors most addig üti a vasat, amíg meleg, és valószínűleg a csilláron himbálózva szeretne viszontlátni, mivel tegnap óta — de főleg ma — a monitorom is szarakodik. Szétesik a kép, majd ki is kapcsol a lelkem. Pont most kell ez nekem, amikor nagyon szükségem volna rá, főleg a házidogák miatt. Per pillanat pedig nincs pénzem sem megjavíttatni, sem újat venni.

Most is kifolyik a szemem, de ezt a bejegyzést mindenképpen meg akartam írni, hogy ne maradjatok nélkülem olyan sokáig (nem mintha olyan sokan olvasnának), ráadásul tegnap este óta a torkom is kapar.

Nem tudom, mi lesz így velem.

Ülök ma az irodában — ahogy szoktam — kétségbeesetten nyomkodom a lyukasztó nyomkodóját, hogy még a jövő heti költözés előtt minél több papírhalmot eltüntessek a szem elől, figyelem, ahogy unatkozó kollégáim már most szétbontják körülöttem az irodát, hogy a hátralevő két napban semmit se találjak meg, amire szükségem van, amikor megcsörren a telefon. Felveszem, mire a titkárnőnk közli velem, hogy az APEH-ból keresnek engem.

Ezzel persze semmi probléma nem volna, hiszen egy könyvelőirodában dolgozom, ahol bizony előfordul, hogy az APEH-től akarnak tőlünk valamit. Felveszem hát, mire a vonal túlsó végén egy kedves női hang kérdezi tőlem, hogy én vagyok-e én. Mondom, de, mire újabb kérdés: én könyvelem-e XYZ-t? Erre is mondom, hogy de, mire ő bejelenti, hogy szeretne velem időpontot egyeztetni. Mikor tudnék bemenni a hivatalba járulékellenőrzésre? És akkor már vigyem magammal,  XYZ 2004. és 2005. évi bizonylatait, pénztárkönyvét, NYENYI adatszolgáltatását, SZJA-bevallásait, és még pár apróságot. Jól van, legyen május 6., reggel 8:30. Én: meddig fog az egész tartani? Ő: Á, ez nem tételes ellenőrzés, csak belenéz ebbe-abba, egy óra az egész.

Paff...

Tíz éve könyvelek, de az APEH-ban még nem jártam. Egyik igazgatóságán sem. Hol a főnökeim voltak az ügyeket intézni (köztük az ellenőrzéseket is), hol maga az ügyfél ment. XYZ azonban az itthoni, magánügyfelem, akit nem küldhetek be az én munkám ellenőrzését intéztetni. Hát most át kell esnem a tűzkeresztségen, és közben a színészi képességeimre apellálva kell megúsznom mindenféle bírságot, amit ugyan XYZ-re vetnek ki (ha valamit nem találnak megfelelőnek), de ezzel gyakorlatilag az én pénzkészletem kerül veszélybe, hiszen ha valami nincs megfelelően nyilvántartva, regisztrálva, bevallva, akkor ugyebár a könyvelő a hibás. Izgalmas lesz. Szerintem minden rendben van, és a 3-4 évvel ezelőtti anyagokba bepillantva úgy érzem, nincs mitől tartani. Még egy-két apróságot pótolni kell, aztán rendben is lesz minden. De vajon szerinte is ez a helyzet?

Idegállapot romlás már jó előre, munkaidő kiesés, potenciális égés, vizsgadrukk. Mondanom sem kell, hogy mostanában pont ilyesmire vágytam.

(Viszont ha valóban saját lábra akarok állni, akkor hozzá kell szoknom a hasonló helyzetekhez, ergo nem is olyan nagy a baj.)