A bábkirály bejegyzései

Az idén már eddig is egy féltucat regényt olvastam el, és ha nem akarom, hogy év végén visszatekintve 20 oldalas bejegyzést kelljen írnom róluk, akkor hasznos, ha már év közben mesélek róluk, és egyben ajánlom vagy éppen nem ajánlom őket. Ezért egy melegblog olvasására áhítozó olvasóimat most ki kell ábrándítanom, mert ezúttal a fantasy témakörébe tartozó keresőkifejezésekkel idelátogatókat szeretném kielégíteni. Már így is van belőlük jó pár, örülnék, ha azt éreznék, megtalálták nálam, amire kíváncsiak voltak. Persze bárki nyugodtan olvassa az alábbiakat, legalább még alaposabb képet kaptok arról, mivel szórakoztatom magam utazás közben.

Douglas Niles: A bábkirály (Káoszháború sorozat IV.)

Mint azt már korábbi bejegyzéseimben is említettem, a Káoszháború sorozat hat különálló történetből áll, amik egy időben zajlanak A nyári tűz sárkányai című regényben írtakkal. Mind a hat Krynn egy-egy meghatározó fajának harca Chaos mindent megsemmisíteni kívánó seregeivel, de maga a háború mindben csak mellékkörülmény, hiszen a belső ellentéteken sokkal nagyobb a hangsúly. Ez az elfek harcát taglaló A bábkirály esetében sincs másként.

A történet előzményeit már jól ismerhetjük az alap trilógiából: a Dárdaháború során előkerült sárkánygömbök egyike Silvanestiben, ez egyik elf birodalomban köt ki, ahol Lorac, a Napszónok megpróbálja felhasználni azt az elfek védelme érdekében. Próbálkozása azonban kudarcba fullad, és a gömb átveszi a hatalmat Lorac elméje fölött. Miközben az öreg Napszónok a trónján görnyedve megpróbálja visszaszerezni öntudatát, szörnyűséges rémálmai valósággá válnak: Silvanesti gyönyörű erdejei megfertőződnek, a fák megcsavarodnak és vért nedvedzenek, az erdő lényei szörnyekké torzulnak, és ebben a rettenetben szellemharcosok, halott elfek lelkei vadásznak mindenre, ami még romlatlan maradt. A Dárda hősei persze legyőzik az erdőt közben elfoglaló zöld sárkányt, és Loracot is megszabadítják a szörnyű béklyótól, bár ez egyben annak halálát is jelenti. 

Bár a rémálmok megszűntek, az erdő a régi maradt, és beavatkozás nélkül sosem tündökölhetne úgy, mint azelőtt. Silvanesti elfjei ezért apránként, módszeresen űzik el a sötétség teremtményeit, és gyógyítják vissza a meggyalázott területeket, győzelmük azonban még várat magára. A sötétség lényeit vezető sárkány alkut köt a másik elf birodalom szenátoraival, és csapdába csalja az elf seregeket vezető Porthiost, aki a szörnyű vereség következtében kegyvesztetté válik felesége testvérei között. A sajátjaihoz sem térhet vissza Qualinestibe, hiszen ott éppen az aljas szenátorok által bábként a trónra ültetett unokaöccse uralkodik, természetesen a szenátorok parancsa szerint. Az eset miatt a két testvérnemzet közötti ingatag béke egy csapásra felbomlik, és a Silvanesti és Qualinesti elfek újra fegyverkezni kezdenek egymás ellen. A száműzött Porthios kétségbeesve próbál felülemelkedni a felforduláson, de a dolga nem könnyű. Az elfek egymás ellen acsarkodnak, Ariakan hadúr seregei elfoglalják Qualinestit, senki nem bízik senkiben...és akkor a meghasadt föld alól elősereglenek Chaos teremtményei...

A sorozat eddigi tagjai nagyrészt csalódást okoztak számomra, és ez a könyv sem jelentett felhőtlen szórakozást, de állíthatom, hogy a 6(+1) könyv középmezőnyében megállja a helyét. Akit érdekel, mi történt a Dárdaháború után Gilthanassal, Lauranával és Porthiossal, és aki kíváncsi, mi történt a Káoszháború alatt az elfek birodalmaiban, az mindenképpen olvassa el ezt a regényt.

Richard A. Knaak: A vértenger kalózai (Káoszháború sorozat V.)

Ennek a könyvnek már a címe is kakukktojás, mivel semmi köze a történethez. Ez nem a fordító hibája, hanem a szerzőé, de az meg szerintem pusztán a minotauruszok jellemző foglalkozására utalt ezzel, és nem a cselekményre. A könyv tehát a minotauruszok harcát írja le, és egy Aryx nevű szerencsés(?) fickó történetét, aki akarata ellenére lett Sargonnas istenség kiválasztottja. Bár a szerző jelentősen eltért a többi könyvben megszokott formulától (szintén a kakukktojás jelzőt kiérdemelve ezzel), ez nem nagyon megy a sztori rovására. Bár én kissé hiányoltam a lávasárkányokat, a démonharcosokat és az árnyéklényeket, és nehezteltem a magorik (félelmetes, tengeri ráklények) szerepeltetése miatt, a háttérben, az istenek között zajló harc leírása miatt viszont kárpótolva éreztem magam. Ez eddig ugyanis sehol sem szerepelt. Több szót nem is érdemes vesztegetni erre, középmezőnyös (a top a Csontbrigád és a folytatása, a legszarabb pedig Az utolsó nemes).

Edo van Belkom: Lord Soth

A Káoszháborút immár kiveséztem a blogban, most ugorjunk a történelem egy másik pontjára, kicsivel az Összeomlás elé, és egyben ugorjunk a Harcosok sorozat IV. kötetére. Ez a sorozat 7 könyvből áll, amelyek közül 4 többé-kevésbé összetartozik, a másik 3 pedig a Dárdaháborúban feltűnő egy-egy jelentős személyiség saját története (akik a fő trilógiában mellesleg csak mellékszereplők). Az a bizonyos négyes külön-külön is egy-egy rakás szar, már írtam róluk (persze másnak attól még tetszhetnek), a Lord Soth azonban feledteti a sorozat általam eddig elolvasott 1000 oldala miatt érzett keserű szájízt.

Élőholt lovagunk már számtalan történetben feltűnt, sőt, külön könyv is szól róla (A Fekete Rózsa lovagja), az azonban a halála(?) utáni eseményeket taglalja (és mellesleg az alap trilógia eseményeinek részleges folytatása is). A tűztől megfeketedett páncélú, izzó szemű, Krynn-szerte rettegett teremtmény hajdan maga is ember volt. Méghozzá nem is akárki! A Solamniai Lovagok legmagasabb rendjének kiváló tagja, hőstettek százainak végrehajtója, hadvezér és hatalmas harcos... a múltja és főleg apja múltja azonban foltot hagy a lelkén. Részben e folt eredménye, hogy szerető felesége nem tud neki gyermeket szűlni, ami előbb elhidegíti őt asszonyától, majd nemhogy más nő karjai közt keres megnyugvást, de végül a tragédiák sorozata Lord Loren Soth életének totális összeomlásához vezet. És amikor elveszti feleségét, becsületét, jövőjét, régi önmagát, már csak egy esélye marad, hogy pozitív hősként éljen a világ lakóinak emlékezetében, és ne gyilkos gazemberként: ha az istenek parancsára megállítja a teljesen meghibbant istari papkirályt, aki immár maga is istenné kíván válni. Mint tudjuk, Soth már út közben elbukik, de vajon milyen események vezettek ehhez a szörnyű tragédiához? És milyen következményei lehetnek a 'Jó' diktatúrájának? Ebből a könyvből ez mind kiderül, olvasás közben pedig magunk dönthetjük el, elítéljük e tragikus sorsú hőst avagy megértjük őt.

Ez egy jó könyv, mondjuk 8/10-es. Egy nagy bajom van vele, mégpedig, hogy túl felszínesen szerepelnek benne az események. Nem tudjuk igazán átérezni Lord Soth fájdalmát, nincs benne katarzis. Pedig ha az író egy kicsit jobban ráfekszik az érzelmi, lelki tényezők taglalására, simán 10/10 lehetne az értékelés. Azért így is élvezhető.