RSS
Olyan szar, amikor van kedvem blogolni, és időm is lenne rá (fogjuk rá), de közbejön valami, ami szétszórja a koncentrációmat, és elszívja a blogírásra szánt időmet, így — ha mindenképpen írni akarok — kénytelen vagyok egy másik témát választani, mint amit eredetileg terveztem. Így aztán egy csomó téma sikkad el végleg, mivel elavul, mielőtt rávenném magam a megírásukra. A sors...
Szóval most praktikus leszek, és az adóváltozásokkal kapcsolatos, okosítással egybekötött gondolataim helyett kvázi-fogyasztóvédelmi percek következnek. Nem azt akarom elmondani, hogy ne járjatok a házunk mögötti (valójában előtti, de mindenki fordítva nézi a lépcsőházat) CBA-ba, ahol szombaton leemeltem a polcról egy vajkrémet, aminek akkor már 8, azaz nyolc napja lejárt a szavatossága— de azért ne járjatok ide — hanem inkább csak attól kímélnélek meg benneteket, hogy esetleg 1-2 olyan filmet vásároljatok meg magatoknak, ami a rakás szar kategóriába tartozik, tehát csak pénzkiadás volna.
Az egyik ilyen a Démonok II. (Demons II.), ami — meglepő módon — a Démonok című olasz horror folytatása. Hajdan azt is emlegettem a blogban (de most nem keresem meg, hogy hol), ráadásul ez nem is igazi folytatás, inkább csak egy másik bőr ugyanarról a rókáról. Sem a szereplőknek, sem a cselekménynek semmi köze az első részhez, a színvonal viszont közel azonos, azaz 0 alatti. A sztori szerint a démonok hajdan már uralták a Földet, csak valamiért eltakarodtak innen, viszont akármikor visszatérhetnek, és akkor csúnya világ lesz. A filmben egy emeletes házat láthatunk, meg annak a lakóit, akik élik szépen az életüket, kurválkodnak, gyereket várnak, játszanak, buliznak, stb., és egy tévéműsort néznek, ami egy, a démonok által korábban elpusztított településről szól. A műsorról ugyan nem derül ki, hogy az most film vagy dokumentumfilm, mindenesetre miután egy ismét életre kelt démon lehenteli benne a szereplőket, a ronda szörnyszülött — a tévéből kinézve — meglátja az őt bámuló egyik lakót. Igaz, hogy csak a házban többen nézik, és akkor az országos nézettségről nem is beszélek, ő mégis a 16 éves, éppen születésnapját ünneplő csajszit nézi ki magának, majd egy merész húzással ki is mászik a tévéből, hogy jól megkarmolássza a leányt. Kimászik kérem a beste.
A megkarmolászás azért nem jó, mert a karmolászott személy vagy meghal vagy nem, de mindenképpen zöldet fog váladékozni, csúnya fogai meg karmai nőnek, aztán ő maga is karmolászási vágyat érez, amit igyekszik is mielőbb kielégíteni. Következésképp a következő 1 óra arról szól, miként terjed el a sok csúnyaság az épületben, mások pedig miként próbálnak elbújni előlük vagy felvenni velük a harcot. Hogy ne áruljam el a végét (amikor is csak ketten menekülnek meg), inkább elmondom, mi a baj ezzel az egésszel (leszámítva, hogy akkora faszság, hogy azt már dildonak lehetne használni):
1. régi, ami nem is volna baj, csak éppen ez elavultan régi (nem úgy, mint mondjuk az Alien, ami a mai napig teljesen korrekt), és ami hajdan ijesztő volt, az mostanra nevetséges.
2. a sztori egy komplett marhaság
3. színészi játék az nincs, de olyannyira nincs, hogy még a szöveg is szinkron. Olasz filmről beszélünk ugye, amit már a készítők is angolul beszélővé akartak tenni. Ez sem volna baj, ha a szinkronszínészek a tehetségnek legalább egy morzsájával rendelkeztek volna (ha már a szereplőknek ennyi sem jutott), és ha a szájmozgás meg a hang szinkronban lenne. De nincs.
4. tele van logikátlanságokkal. Például van egy edzőterem a pincében, ahol sok-sok kigyúrt állat gyúrja tovább püffedező testét, az edzőjük pedig egy néger italo-amerikai, kopasz, bajszos pali (aki tökéletesen úgy néz ki, mint egy, az első részben szereplő pali, és a szerepe is majdnem ugyanaz), aki részben izmos, de inkább kevésbé izmos létére jól kioktatja a többi drabális állatot arról, miként kell helyesen végezni egy-egy gyakorlatot. Nyilván azok ilyen test mellett nem tudják ezt... Ez mű, szar, gagyi, ráadásul nem is ezt akartam itt leírni — és nem is az európai etnomazochizmus bimbódzásának jeleire akartam felhívni a figyelmet (azaz, hogy a sok buta, tehetetlen, esetlen fehér között a néger az okos, a bátor, a vezéregyéniség (akárcsak az első részben)) — hanem arra a jelenetre tértem volna ki, amikor a banda a garázsba menekülve az ott parkoló autókból tépkedi ki az üléseket, és abból rak önvédelmi tüzet. Amikor a démon-zombik megérkeznek, az okos néger arra buzdítja a buta nem-négereket, hogy rakjanak má' még a tűzre, amikor viszont a csúnyákok jól átugrálnak a mihasznának bizonyuló lángok felett (amiért külön Oscart osztanék), majd jól szét lesznek csapkodva/gázolva, ugyanez a néger leugatja a népeket, hogy oltsák má' el a tüzet, mert különben mindenki megfullad a füsttől. A két mondat között cca.50 másodperc telik el.
5. a 16 éves lányt egy minimum 30 éves nő játssza
6. vannak olyan jelenetek, amiknek az ég világon semmi köze a sztorihoz. Van pölö néhány huligán, akik a lány születésnapjára tartanak, ugyanakkor ott vannak ugyanezen lány szülei, akik a party idejére elhagyják a lakást, és elmennek a városba (mellesleg az apuka maga a rendező). Aztán amikor ezek is meg azok is a helyszín felé tartanak, a huligánok miatt jól összekaramboloznak, elviszik őket a kábé 1 perc múlva kiérkező mentők, és többé nem is szerepelnek a filmben. What the fuck?
7. a sok idegesítő jelenet között van egy rendkívül idegesítő is, amikor egy megdémonosodott gyermek szétszakadása nyomán megszülető rémalak üldözi az egyik főszereplőt, és közben végig magas gyermek-fejhangon süvölt. A jelenet szar, a nő annyira béna, hogy legszívesebben felpofoztam volna, a visítás fülsértő, a figura meg annyira gagyi, hogy az külön fáj.
8. a nettó játékidőből vagy 5 perc azzal telik el, hogy megtekinthetjük, a csúnya démonok valamelyike miként hörög és ijeszteget éppen egy helyben állva. Ez így nem tűnik soknak, de valójában nagyon is az.
9. másik 5 perc pedig arról szól, hogy az éppen aktuálisan látott szereplők miként próbálnak hasztalanul átjutni valamilyen zárt ajtón (egyedül vagy tömegesen). Ilyen jelenetből is van vagy 5.
Nem ragozom tovább, ez a film 3/10-es minősítést kap nálam. Ebből 1-et azért, mert a 0/10 a Marabunta, a gyilkos hangyáknak van fenntartva, a másik kettőt pedig a maszkmesterek munkája, a tévéből kijövős jelenet korát jóval megelőző megvalósítása és a klasszikus mivolt miatt. Ha valaki igazán jót akar röhögni egy komolynak szánt filmen, ha valaki direkt imádja a trash kategóriát, ha valaki nem szeretne kihagyni egy ilyen klasszikust vagy ha valaki kíváncsi arra, milyen film számított a '80-as években nagyon durvának, az feltétlenül nézze meg, a többiek azonban meneküljenek tőle.
A trailer alapján komplett elképzelésünk lehet erről a borzalomról:
A másik nem javallott film az Éjféli etetés (Midnight Meat Train), ami szintén elég szar, de azért nem annyira, mint az előző. Csak röviden: van egy nagyon rondán néző bácsi, aki az utolsó metrókon szeret utazni, és közben lehentelni az NYKV (New York-i Közlekedési Vállalat) utasait. Mindig mindet, bár sok munkája nincs, mert ezeken a szerelvényeken rajta kívül mindig csak néhányan utaznak. Van aztán egy fotóművész fiatalember, aki erre rájön, és a rögeszméjévé válik a pali üldözése. Közben rájön egy összeesküvésre, maga is áldozattá válik, majd a végén egy csattanóba is keveredik. Összességében ez a film szar. Modern, véres, hangulatos, Clive Barker novellája ihlette, de túlságosan katyvasz, sok benne a logikátlanság és még kérdés is maradhat utána a nézőben. Kiábrándító. Mondjuk olyan 5/10.
Végül amit érdemes megnézni, az Anton Corbijn kiállítása a Művészetek Palotájában. Engem ugyan a fotókiállítások nem nagyon érintenek meg (a festmények egy kicsit talán jobban), de ezek a kedvelt előadóimról készült művészi fényképek mégis hatással voltak rám. Talán azért, mert tudtam, kit látok, és nem csak egy ismeretlen ember ismeretlen tájon készült portréját bámulhattam, másrészt pedig erősödött bennem az érzés, hogy ezek a sztárok is emberek. Nem is beszélve arról, hogy több kedvencemet is lekapta ez az Arató Kombájn, vagy ki.
Úgyhogy kikapcsolni a DVD-t, és potom pénzért kimozdulni a lakásból, művészetet bámulni!