Apró titkok bejegyzései

Miután péntek délután-este szabályosan szédülgettem (és egyszer kis híján elájultam) a kimerültségtől, a keddi szabadsággal megtoldott hosszú hétvége során igyekeztem a lehető legtöbbet pihenni. Szombaton például konkrétan semmit nem csináltam, se takarítást, se munkát, de még csak ki sem tettem a lábam az ajtón. Ez nemcsak fizikailag, de lelkileg is sokat javított az állapotomon, ráadásul ismét megtapasztaltam, hogy kellő mennyiségű pihenés után igencsak rám jön a tettvágy. Sok esetben tehát tényleg a fáradtság szab gátat az egyről a kettőre lépésben.

Na, de akkor mit csináltam? — kérdezheti a kíváncsi blogolvasó. Hát aludtam például, egészen sokat, aztán végül is takarítottam (csak nem szombaton), mostam, vasaltam, ettem, vásároltam ÉS filmeket néztem. Ezekről szeretnék most pár szóban megemlékezni.

Láttam például az

Apró titkok (Little Children)

című filmet, ami számomra ismét élvezetet nyújtott, mert turkálhattam szociológiában, érzelmekben, kínos szituációkban, romantikus pillanatokban, szóval most egy jó filmről beszélek. Bár látszólag két emberről szól, számomra sokkal inkább tűnt úgy, mintha négy (avagy 2x2) szálat kellett volna kibogozni, értelmezni. Adott egy nő, Sarah, aki bár házas, egyedül neveli kislányát, mert férje egyrészt a munkába temetkezik, másrészt közben más, elérhetetlen nőkre, élményekre vágyik. A nemi életük halott. Aztán adott egy férfi, Brad, aki rendkívül vonzó, jóképű és jó alakú, fiatal, és aki a neje helyett van otthon a kisfiúkkal, miközben az dokumentumfilmeket forgat. Semmi ideje a sármos férjére, agya mindig csak a munkán, az éppen készülő filmeken forog, és miközben riportalanyai keserű sorsán morfondírozik, sokáig észre sem veszi a saját élete problémáit. A két házas de mégis magányos fiatal szülő aztán összetalálkozik a játszótéren, és innentől kezdve gyökeresen felfordul mindkettejük élete. Érdemes-e kilépni a rossz kapcsolatból egy jó reményében, el lehet-e dobni a kudarcba fulladt múltat az ismeretlen jövőre vágyva? Milyenek a titkos együttlétek, egymás óvatos kerülgetése, az újra (vagy talán először?) felfedezett szerelem? A rengeteg kedélyes, de mégis mély tartalmú jelenet mellett számos drámai pillanatot is láthatunk, aminek az alapja főleg a másik két főbb szereplő sorsa és konfliktusa. A kisvárosban ugyanis lakik egy pedofil ügyéért korábban börtönben ült férfi, akinek minden áldott nap viselnie kell tettei következményeit, hiába ülte már le a kirótt büntetését. Ebben jelentős szerepe van egy másik férfinek, akinek minden vágya, hogy újra rendőr lehessen, de egy régi malőrje miatt erre többé semmi esélye. Felesége elhagyta, barátai könnyen nélkülözik, ezért élete értelme kimerül abban, hogy a közösség önjelölt védelmezőjeként állandóan a pedofil férfit zaklatja. Bár az egész film a gyerekek körül forog, az utolsó 20 perc mutatja meg igazán, hogy addig valójában a szüleik viselkedtek gyerekként (hogy ellopjam Ricsi tökéletes meglátást, és azzal ékeskedjek).
Ez a must see kategória, mindenkinek ajánlom.

Karambol (Crash)

Na ez az a film, amit 100 emberből 98 nem képes megnézni, én pedig marha büszke vagyok rá, amiért a maradék kettőbe tartozom. Állítom, hogy fél évvel ezelőtt az első fél óra után kikapcsoltam volna, és soha többé felé sem néznék, de úgy tűnik, edződtem, értem már annyit, hogy egy ilyen alkotás kifejezetten taszító mivolta ellenére is képes legyek a képernyő előtt maradni, majd bármilyen értéket keresni és találni is benne. Filmélményt egyébként egyáltalán nem nyújt, művészetit viszont annál többet. Amikor a Ricsivel megtárgyaltuk a látottakat, úgy fogalmaztam meg, hogy ha a filmet is lehet egy művész kifejező eszközének tekinteni (márpedig persze, hogy lehet), akkor ez egy nettó művészeti alkotás. Kifejez sugall, érzetet kelt, ábrázol, kár, hogy aberrált emberek életének pillanatait, a szereplők számára ugyanis az nyújt szexuális élvezetet, amikor karambolok elszenvedőivé válnak. Az egész film tocsog a pornográfiától, mindenki mindenkivel és mindenhol, bőr, tetoválás, hegek, sebek, művégtagok, sötétség, és rendkívül kevés beszéd. 10-es skálán ezt sem tudom pontozni, mert nem is tudom filmként kezelni. Aki kíváncsi rá, nézze meg, de aki szórakozni akar, az nagy ívben kerülje el.

Halloween II

Ha már az ángliusoknál Halloween volt (nálunk ilyen ünnep NEM LÉTEZIK), horrort is néztem, és véletlenül pont a Rob Zombie rendezésében készült Halloween film második részét. Ezt csak utólag vettem észre, és jót is mosolyogtam rajta, pedig a szándéknak tényleg semmi köze nem volt az ünnephez, hiszen csak vasalni akartam és közben egy olyan filmet megnézni, ami a 'megnézendők' kupacban gubbasztott. Őszintén szólva rosszabbra számítottam, de ez a film jobb, mint a korabeli Halloween II (nem nehéz...), és még önmaga első részénél is jobbra sikeredett. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lenne az egész film logikátlan, és ne állna értelmetlen hentelésből és folyamatos sikoltozásból meg könyörgésből, de ebben a kategóriában láttam már rosszabbakat is. Összességében: 5/10.

Volt még persze pár reklámmal teleb*szott film a tévében, meg sok sorozat, rajzfilm és félig-meddig nézett alkotás, de azokra nem érdemes szót vesztegetni, ezt is csak azért toldom most ide, mert Mike Myers pofája kilóg az eredeti bejegyzésből, feltöltés után meg nem szeretem cseszegtetni, átméretezni a képeket...