Aréna bejegyzései

1. Ha már Hamar megtapasztaltam az okostelefon egy nagy hátrányát: naponta kell tölteni, mert a nap végére lemerül. Sőt, ha kicsit nagyobb a tervezett igénybevétel, töltő nélkül nem is szabad elindulni otthonról. Viszont jó volt megnézni rajta a Volán-menetrendet, üzeneteket váltani a buszon ülve, ránézni a FB-profilra, élvezni a bepróbálkozásokat a Grindr-en, meg ilyenek. Valamit valamiért...

2. Ha már Grindr, már vagy öten a második mondatban rákérdeztek, nem szexelnék-e velük, volt vagy egy tucat "szia" meg "hi", pár "hű, de közel vagy", néhány "sexy guy", egy pedig lábtartónak és cipőnyalogatónak ajánlkozott (arcképes profillal)...

3. Ha már okostelefon és Grindr, jól tettem, hogy anyámékhoz látogatva átmenetileg lekaptam a készülékről, mert biztos voltam benne, hogy anyám férje rögtön végigmutogattatja az összes funkciót, letöltést és menüt. Eddig 'mire jó az?' volt, de láttam a szemében a csillogást, ami a hasonló kütyük láttán szokott megjelenni benne. Állítom, hogy mire legközelebb megyek, már neki is lesz egy...

4. Ha már anyámék, megint megállapítottam, hogy a csak úgy vitt ajándékok mindig nagyobb sikert aratnak, mint az alkalmakra vásároltak. Most vittem egy tortaformát, amit a Matchban való vásárlásokért kapott pontokból lehet olcsóért megvenni, meg egy üveg bolti pálinkát, ami anyám szerint a lehető legjobb választás volt. Előbbi azért volt jó, mert a szűkös keretek és anyám férjének világnézete eredőjeként sosem futja konyhai eszközökre, így szegénynek mindig valami ütött-kopott vacakkal kell boldogulnia, utóbbi meg azért, mert bár éppen pálinkafőzés ment ezerrel (és ilyen értelemben Dunára vizet volt a vétel), anyu férje mégis baromi kíváncsi, hogy a saját 'főztje' és a bolti között vajon milyen különbség van, DE sosem adna pénzt a boltiért. Szombaton vittem, és mire vasárnap felszálltam a buszra, már alig volt az üveg alján...

5. Ha már busz, milyen dolog már, hogy megint fél órát késett a járat, miután legutóbb még ki is maradt egy, egy az egyben? Azt hittem már, hogy nem is jön, aztán mégis befutott, de csak engem vett föl (teli volt), meg egy megállóval később egyetlen embert, a három várakozóból. Ez is milyen dolog már, hogy bejelenti a sofőr, hogy csak egy utast hajlandó felvenni, holott mindhárom felfért volna a buszra? Ezt megteheti? Még szerencse, hogy nem volt olyan cefet hideg az idő, mint karácsonykor...

6. Ha már időjárás, végre fellélegezhetünk egy kicsit, a 16 fokban élő anyámékkal egyetemben. Szombaton napsütés, tavaszi szellő, és még ma is 8 fok volt Zuglóban. Szépen el is olvadt a hó...

7. Ha már olvadás, megfigyeltem, hogy a nagy hóban gyalogolva sokan inkább hajlamosak eldobni a szemetüket, mint máskor, melynek tárgyi bizonyítéka olvadás után tárulhat a szemünk elé. De vajon honnan bukkan elő ilyenkor az a temérdek kutyaszar...?

8. Ha már szar, akkor átköthetek a munkára is, ami ma mondjuk pont nem volt szar, mert egy nap alatt kettőt haladtam. Nem tudom, mi ütött belém, de nagyon belelendültem, és megcsináltam vagy 15 bevallást (is), merthogy most annak van szezonja. Meg aztán dolgozni is kell, ha az ember költeni akar...

9. Ha már költés, akkor költöttem egy verset elmesélem, hogy ma elköltöttem némi pénzt, elmentem ugyanis az Aréna Plázába, élni a leértékelések lehetőségével. A Pull&Bear-ben vettem egy farmert, az egyik elnyűtt helyére, a Zarában egy nadrágot, hogy variálhassam az alkalmi viseletet, a Berskában pedig egy pár cipőt, ami leértékelés nélkül sem volt rossz árban, de a pénztárnál kiderült, hogy még annál is olcsóbb. Ne mindig csak a rezsire menjen el a pénzem...

10. És ha már rezsi, februárban végre nemcsak az előző havi számlákat tudtam kifizetni, de az aktuálisakat is. Igaz, a UPC-re pont nincs elég pénz a számlámon, de majd fizetek be, ezt is átutalom, aztán képletesen leporolom a tenyeremet.

Ha valaki azt gondolná, hogy a hétvége az előző bejegyzésen túl nem folytatódott visszásságokkal telten, akkor nagyon téved. Igaz, most egy kicsit mások voltak a dimenziók.

Péntek éjjel hazamentünk szépen, majd megpróbáltuk kipihenni magunkat. Szombaton nekem dolgoznom kellett, ezért bementem a munkahelyemre, de azt terveztük, hogy este ismét moziba megyünk, úgyhogy munka után a Keletinél találkoztunk a Ricsivel. Ezúttal a Jégkorszak 3. volt terítéken, azt pedig ugye 3D-ben érdemes megtekinteni. Westend kilőve, hiszen oda eleve nem akarunk menni, a Corvin nekem messze(bb) lett volna, az Aréna Pláza viszont a félreeső mivolta miatt nyugodtabb szórakozást ígért nekünk. 

Mivel egész nap csak egy fél marék mogyorót ettem, már baromi éhes voltam, és a Ricsinek is ehetnékje támadt, szóval megbeszéltük, hogy miután megvettük a jegyet, harapunk valamit. Kezdetben tehát felkavirnyáztunk a mozihoz, és ott beálltunk az irdatlan hosszú sorba (a nyugodt mozizás esélye máris elveszni látszott), viszont ennek ellenére hamar sorra kerültünk. Alig volt este 7, de hogy nyugodtan ehessünk, mégsem a fél 8-as, hanem a 8 órási előadásra kértünk két jegyet. A kisasszony közölte, hogy a terem 14 soros, és megkérdezte, jó-e nekünk a 14. sor közepe. Hogyne lett volna jó, ezért igennel válaszoltam. Fizettünk, a pénztárcámba nyomtam a belépőket, aztán elindultunk kajára vadászni.

Kavarogtunk egy kicsit az étkezdék között, végül úgy döntöttünk, hogy a KFC-nél eszünk, mivel azt mindketten szeretjük. Beálltunk a sorba, és hamarosan sorra is kerültünk. A pultban 3 kis fruska tevékenykedett, mi a középsőnél kötöttünk ki. Két "fincsibe menüt" kértünk sajttal (1880 Ft volt), amit le is perkáltam étkezési utalványokkal meg némi KP-val. 20 Ft volt a visszajáró. A kiscsaj elvette a pénzt, majd miközben betolta a kasszát, kijelentette — de úgy, mintha csak azt mondaná, "szép időnk van", — hogy nincs 20-asa, ezért majd kér egyet a kolléganőjétől. Közben megpakolta a tálcánkat, és amikor elkészült, elénk tolta, és ismét mondta, hogy "még vissza kell adnom egy húszast", úgyhogy várnunk kell. Jól van, mondom, várunk. 20 Ft nem nagy pénz, és talán ha szabadkozik egy kicsit, vagy nem löki be kapásból a kasszát, rá is hagytam volna, de így vártam. A csajszi egy darabig tétlenkedett, majd téblábolni kezdett, és úgy csinált, mint aki a szomszéd kasszák újbóli kinyitására várva a kolléganőit sürgeti. Azok persze látványosan basztak rá, közben pedig sanda oldalpillantásokat vetettek ránk, miközben látszott rajtuk, hogy pontosan tudják, mire megy ki a játék. Én kezdtem magam zavarban érezni, de innen már nem volt visszaút, nem akartam meghátrálni. Kíváncsi voltam, mi lesz ebből. A lányok továbbra is úgy intézték, hogy ne nyíljon ki az a kassza, a minket kiszolgáló pedig beszólt a pult melletti irodába, majd egy kulccsal tért vissza. Persze továbbra sem tüsténkedett, cserébe viszont valami kulcskártya féle izét hajigált a levegőbe, amit elsőre észre sem vettem, egyszer viszont elejtette, amire már felfigyeltem. Játszadozott. Kezdett gyűlni bennem a harag, akármennyire kínos is volt a szituáció. Még néhány perc múlva a kiscsaj fogta magát, a menedzsertől kapott kulccsal kinyitotta a saját kasszáját, majd a — hangokból ítélve számtalan — húszas közül kivett egyet, és átnyújtotta nekem. Szó nélkül elvettem, majd a tálcával helyet kerestünk, és nekiláttunk enni.

Kicsiny kis agyam csak ekkor kezdte rendszerezni az imént szerzett információkat, én pedig egyre jobban felpörögtem. Mi a fasz volt ez? — hajtogattam egyre. Mi az, hogy nincs 20-asa? És 10-esek sincsenek a kasszában meg 5-ösök sem? Miért nem mondta akkor, hogy adjak 30 Ft-ot, és akkor visszaad egy 50-est, és miért lökte be a kasszát rögtön? Hát persze, hogy azért, hátha így könnyebben ráhagyom a visszajárót. Nyilván náluk ez egy bevett módszer a jogtalan borravaló gyűjtésének céljára. Ahogy eszembe jutott a közelmúltbeli másik két eset, amikor olyan túrót vettem, aminek valaki feltépte a sarkát, és az ujjával kikanyarított belőle egy darabot (amit csak később vettem észre), meg amikor egy 8 napja lejárt vajkrémet akartak eladni egy másik helyen, ezek együtt kimondatták velem: betelt a pohár! Átkoztam magam, amiért nem vertem ki a balhét ott rögtön, vagy nem szóltam azonnal a menedzsernek, hiszen így már nem reklamálhattam, távoztam a kasszától. Nagyon jól tudtam persze, hogy a menedzser megnyugtatott volna, aztán ha tovább álltunk, minden ment volna a régiben, ezért minimum mindenki előtt balhéztam volna, és a vásárlók könyvét is elkértem volna. Így csak lenyeltem a békát, majd gyilkos tekintetek kereszttüzében visszavittem a tálcát. 

Megint sikerült pipán a mozihoz sétálni. Ott megmutattam a jegyünket a beengedő embernek, átvettük a szemüvegeket, aztán a bejárat elé álltunk. Közben forgatni kezdtem a jegyeket, és megnéztem hova szólnak, mivel csak a sort tudtam (14.). Persze ha a helyet is tudom, akkor is megnézem, mivel nálam ez egy önkéntelen és ismétlődő mozdulatsor (megnézem vagy ötször, hogy biztosan jól emlékszem-e az előző megnézéskor látottakra), és akkor megakadt a szemem a következőn: 4. sor, 6. szék és 4. sor, 7. szék. Az elmém megreccsent, a szemeim egy pillanatra felakadtak, és kis híja volt, hogy nem kezdtem el ott helyben a hajamat tépve az alsó ajkammal brümbrümmözni. Micsodaaaa? Mi az, hogy negyedik sor, amikor a nő direkt megkérdezte, hogy jó-e a tizennegyedik sor közepe? Hiába bámultam, hátha csak a nyomtatójuk szar, és rosszul látszódik az 1-es, a látottak magukért beszéltek: 4.sor.

Szerintem a dühtől vöröslött a fejem, a gyomrom pedig remegni kezdett, amiért már megint átvertek, ráadásul még csak azt sem értettem, mi célból. Érteném, ha drágább volna a jegy a hátsó sorokba, érteném, ha azt szeretnék, hogy mindenki szerencsésnek érezze magát, amiért ilyen fasza kis helyre kapott jegyet, de utóbbi esetben sokkal nagyobb volna a csalódások okozta kár, ezért ennek semmi értelmét nem látnám. Megfogadtam, hogy a film után visszamegyek, és kérdőre vonom a nőt, hogy akkor ez most mi, de aztán annyira jól szórakoztam a Jégkorszakon (még a negyedik sorban ülve is), hogy közben elpárolgott a haragom. 

Megjegyzem, mennyire igaza volt Hankiss Elemérnek, amikor a plázákat a modern kor szentélyeinek nevezte, ahol az emberek ugyanolyan megnyugvást találnak, mint hajdan a templomokban (Félelmek és szimbólumok), mivel ahogy kiléptünk a csillogásból, már a bejáratnál egy, a kukából cigarettacsikket bányászó hajléktalanba botlottunk. A várost magát már nem is elemzem, megtettem legutóbb.

Szóval elegem van. Elegem van abból, hogy lépten-nyomom átvernek, mindig és mindenhol. Mindig csak pofázom, hogy azért teszik, mert megtehetik, mert nincs tudatos fogyasztói magatartásunk, mert nem vállaljuk a konfliktust, mert pénz beszél, és nem a minőség, és sorolom az egyéb okokat, közben pedig én is csak hagyom magam (szó nélkül!). Elég! A becsapottság felett érzett keserűség tönkre teszi az ember mindennapjait, mintha az egyéb okokból következő idegesség és stressz nem volna elég. Ezért két dolgot határoztam el:

1. Olyan geci vásárló leszek, amit még nem látott a világ. Tényleg betelt a pohár. Ha valahol romlott ételt sóznak rám, szóvá teszem, visszaviszem, botrányt csapok. Ha egyéb módon csapnak be, azt is. Ha a fogyasztóvédelem és az egyéb hatóságok nem végzik a munkájukat (vagy nem bírják kapacitással), akkor majd besegítek személyesen, és a példám talán másra is átragad néha-néha. 

2. Felmerült bennem az ötlet, hogy indítani kéne egy bogot, ami csak és kizárólag ilyen esetekkel és fogyasztóvédelmi témákkal foglalkozna. Nem én írnám, és talán nem is 979 név alatt, hanem csak szerkeszteném a beérkezett beszámolókat, egyéb írásokat, és összeszedném a fogyasztóvédelmi témájú botrányokat. Az én lelkem is könnyebb lenne, ha elmondhatnám magamról, hogy megtettem egy újabb lépést az általam elképzelt, normális világ irányában. Tudom, hogy van már ilyen blog, talán nem is egy, és a kenyerét sem akarom elvenni ezeknek, úgyhogy aki ezzel az "úgyse" kifogással jönne, az már le is tehet róla. Több szem többet lát. Innentől kezdve a fényképezőgépem is mindig nálam lesz, hogy ha velem történik valami, vagy én látok olyat, ami ebbe a blogba volna érdemes, akkor azt helyben le is kapom. Természetesen a különösen kielégítő minőség vagy kiszolgálás is helyet kaphatna, hogy legyen valami ellenpont.

Utóbbi ötlethez viszont segítséget szeretnék kérni. Ha valakinek van kedve 'betársulni' mint egyenrangú fél, nagyon szívesen venném. Kis csapatot is alkothatunk, ami nem jelentené azt, hogy innentől kezdve csakis ez töltené ki az életünket. Bloggerek vagyunk, az internet rabjai. Erre is, arra is kattintgatunk, különféle oldalakat, hírportálokat nézünk, ezért többen tudnánk igazán tartalmassá tenni egy ilyen blogot. Egy idő után úgyis magától menne a dolog, ahogy elterjedne a 'köztudatban'. Másrészt szívesen venném azt is, ha valaki készítene egy fasza kis sablont, hogy ne a freeblog standardjai közül kelljen választani.

Szóval? Valaki?

A hetedik napja van annak, hogy folyamatosan dolgozom, ami a nemzetgazdaság első negyedéves adatait tekintve azt jelenti, hogy egyedül állítom elő Magyarország GDP-jét. Ha árnyalom egy kicsit a képet, akkor viszont azt kell mondanom, hogy zsinórban a hetedik napja jövök be a munkahelyemre, viszont ma szinte semmit nem haladtam a munkámmal.

Egyrészt tegnap hazamenés előtt felfedeztem egy durva hibát az egyik legnagyobb cégem nyilvántartásában, ami órákra megakasztott. Tavaly még — a XXI. századhoz méltatlanul — hagyományos floppyra mentegettük a könyvelt cégek adatait, és mivel ez az ominózus cég olyan nagy, hogy 5 évnyi adat már csak két lemezre fért rá, csináltam neki egy új adatbázist, ahova mechanikusan átmásoltam a közös használatú fájlokat, mint például a számlatükröt vagy a tárgyi eszközök analitikáját. Ezt úgy februárban tehettem, azonban a tavalyi mérleg májusi elkészítéséig az eredeti adatbázisban még változtattam, például elszámoltam az utolsó negyedévi értékcsökkenéseket, amit ugyebár már nem vittem át a 2007. évre. 2007-ben aztán szépen elszámolgattam az azévi ÉCS-ket, de úgy, hogy a 2006. már eleve nem volt jó, így természetesen a program is hülyeségeket csinált, mivel a kiinduló adatok rosszak voltak. Nos, ezt tegnap vettem észre, amikor összehasonlítottam a főkönyvet az analitikával. Csak enyhén állt meg bennem az ütő. A hibák 90%-át egy mozdulattal kijavítottam, a maradék 10% javítása azonban 2,5 órát vett igénybe a feltárással együtt.

 

 

Másrészt viszont még meg kellett dolgoznom a szerdán a semmire megkapott 5-ösömért, és mivel idebent a csendben, kollégák, Rolandok és macskák nélkül ideálisnak mutatkozott a terep, neki is láttam (a keresett olvasmányjegyzék végül az otthoni gépemen volt). Ez sem ment persze könnyen, mivel a Winword legalább akkora fasz, mint én a fenti bekezdésben ecseteltek miatt, és 1-2 billentyűlenyomás után se szó, se szóbeszéd, kilépett, megakadályozva ezzel akár egyetlen mondat képernyőre vetését is. Na, de 979 nem olyan hülye, mint amilyennek kinéz, ezért áthidaló megoldásként a blogszerkesztővel írtam meg a recenziómat, majd alkalmanként bemásoltam a Wordbe, ami persze nyomban be is záródott, annyi időt viszont hagyott nekem, hogy megnézzem, meg van-e már a 3 oldal. Jelentem, készen vagyok, és mivel itt írtam meg, akár közre is adhatnám. Egy Magyar Narancsban 2 éve megjelent interjú kritikájáról van szó. A cikk hozzáférhető a neten, szóval akár be is linkelhetném a bejegyzés mellé. Hát nem lett valami 'hű de', nem is adnék rá 5-öst, azonban biztosan nagyon tanulságos (persze, biztosan...). Egyetlen akadálya van csak ezen aktusnak: nem szeretném elijeszteni a másként gondolkodó (és itt nem a melegként gondolkodókat értem) olvasóimat a blogom további látogatásától, tekintve, hogy írásomban az ominózus interjúban elhangzott erős állításokat igyekszem cáfolni, és mivel az interjúalany az MSZP hajdani kampányszakembere, a kritikám nyilván erősen jobboldali érzületű. Ha azonban a közzétételre konkrét kéréseket kapok, elképzelhető, hogy engedek a kísértésnek, ellenkező esetben törlöm a postot. Szavazást nem írok ki, mert ahhoz nem értek, de ha csak egy-két emberkét érdekel a dolog (ha egyáltalán érdekel bárkit is), akkor akár e-mailben is átküldöm, és akkor nem rombolom tovább az imidzsemet itt, a nyilvánosban. Szóval tessék kommentelni (e-mail címet is kérek a személyes küldéshez).

De visszatérve a földre egy harmadik ok is van, amiért hiába jöttem be, mégsem haladok szinte semmit: éppen blogot írok. Nem is a fenti dolgok elmesélése miatt kezdtem bele, hanem, hogy törlesszek egy kicsit az elmaradásaimból, és megírjam, miként éreztük magunkat jól (most már) két héttel ezelőtt a Zöld Pardonban.

Ekkor voltak ugyebár nálam a barátaim, és ekkor voltunk a május 1-e utáni napon (igen, május 1. után május 2. jött, de nem úgy, ahogy március 9. után március 10. (a politikát figyelők ezt érteni fogják)), amiről még be szeretnék számolni. Ha ezt megteszem, már csak 2 elmaradásom lesz (jippíí), de most maradjunk a ZP-nél. Szóval a barátaim egy része már második napja tobzódott nálam, viszont egyikük csak aznapra tervezte az érkezését, és ki kellett mennünk elé. A Keletiig való elbuszozás után a helyi KFC-ben beharaptunk némi elemózsiát (egy részünk ingyen, mivel kiverte a balhét a kiszolgálás lassúsága miatt), majd elsétáltunk az Aréna Plázába papucsnézés céljából. Nem nekem kellett a papucs, mivel én olyat csak otthon hordok (persze attól még otthonra kellhetett volna), hanem az egyik lány barátomnak, akinek a cipője szanaszétösszevissza törte a lábát, és valami kényelmesebbre vágyott. Mivel a Keleti innenső oldalán voltunk, javasoltam, hogy innen is közelítsük meg a buzik hétköznapi tobzódásának ezen színhelyét, de mivel pusztán csak a földrajzi elhelyezkedést vettem figyelembe, de az emberi civilizáció alkotta objektumokat nem (pl. sínek, épületek, stb.), úgy sétáltunk el a Stadionokig, hogy esélyünk sem volt az Aréna Plázát 500 méternél jobban megközelíteni. Cserébe viszont megtekinthettük Budapest gettóinak egy igen szép példányát az emberi ürülékhalmokkal, szemétkupacokkal, kapualjban söröző tróger alakokkal és legyektől körülzsongott hányásfoltokkal együtt. Szakemberek persze tudják, hogy a Keleti ezen környéke valójában nem gettó, hanem slum, de maradjunk a köznapi szóhasználatnál.

Mire aztán a plázába értünk, nem sok időnk maradt a papucsvásárlásra, mivel hiányzó tagunk erősen érkezőfélben volt. Ennek ellenére sikerült papucsot is találni, és én is vettem magamnak egy fasza kis pólót, aminek a színe is tetszik, az anyaga is jó, ráadásul úgy tűnök benne, mintha izmos lennék (holott nem vagyok az). Na, miután összetalálkoztunk a várt baráttal, hazamentünk hozzám, és konkretizálni igyekeztünk az esti programot. Buli volt ugyanis készülőben. Én a legutóbb nem mentem sehova, ezért most már aztán nagyon szerettem volna bulizni egyet, vagy inkább csak buzik közt lenni (még több és kevésbé ismert buzik között). Az Alteregora szavaztam tehát, ahol aznap este ráadásul valami retro-féle party volt. Szóba került aztán alternatívaként a Zöld pardon is, sőt az is, hogy az egyikből majd átmegyünk a másikba, de mivel némely vendégem kijelentette, hogy nem akar Alteregozni, és a némely vendég szava szent (mivel vendég), maradt a ZP. Drat! And double drat! Eleve fáradtak voltunk, a kis délutáni sétánk is inkább vitte az energiánkat, minthogy szaporította volna, ezért a before-party elég nyugalmasra sikeredett. Roland volt az egyetlen, aki a pezsgősüvegek nyakára hágott, és mire berúgott, kellőképpen haragudott is ránk, amiért mi meg nem. Hiába mondtuk neki, hogy semmi baj a bulival, mert így is jól érezzük magunkat, ő csak durcázott. Ezzel azt érte el, hogy 1. az én hangulatom is elromlott, 2. a szakításon kezdtem el ismét agyalni, és 3. ha nem ültünk volna a metrón, könnyen lehet, hogy bemostam volna egyet neki. Pedig nem is vagyok agresszív.

A Petőfi híd budai hídfőjéhez közeledve már hallható volt a szélben szálló zene, ami rögtön ellenkező előjelűvé varázsolta a kedvem, tekintve, hogy jó kis régi számokat hallhattunk. Hit the road Jack, Wake me up a Wham!-től, és hasonlók. Később is csak akkor csalódtam, amikor RAP-számok kezdték váltani egymást, cserébe viszont jót mulattam a faszkalapok mozgáskultúráján.

Hát igen, már belépés után megállapítottam, hogy egyrészt öreg vagyok, másrészt, hogy az olcsó belépő miatt ide bizony válogatott nyomorultak (is) járnak. Hangsúlyozom, hogy a koncert után voltunk, mivel a koncertre nyilván más társaság érkezik. Öregnek azét éreztem magam, mert a fiúk-lányok átlagéletkora valahol 14-16 év körül mozgott, a nyomorultak magas száma viszont magáért beszélt. Milyen emberek voltak már ott?! Annyit röhögtünk rajtuk, hogy a vége felé már kezdett megfájdulni a rekeszizomzatom. Mellesleg ezért nem szoktam én táncolni. Mivel nem is tudok, úgy érzem, hogy rajtam ugyanúgy röhögnének, mint ahogy én röhögök másokon (és ezzel jelentős egoizmusról teszek tanúbizonyságot, pedig valójában senki sem velem foglalkozna), amihez még hozzá jön, hogy van önkritikám, tehát ha nem tudok táncolni, nem is próbálkozom vele. Általában. Most viszont 4-5 Rézangyal pálinka legurítása után megoldódott a lábam, és pölö a Grease-mixre úgy roptam, hogy majd kiböktem egy-két emberke szemét. Pedig be sem rúgtam, sőt, még csak be sem csíptem. Hiába, az ottani átlagéletkor személyemmel történő jelentős növelése ellenhatásaként magam is visszafiatalodtam akkori mivoltomba, amikor még a tetemes mennyiségű elfogyasztott alkoholtól maximum behánytam, de nem részegedtem le. Igaz, akkor még bort is ittam, mostanában meg már csak töményet (nagyon töményet). Közben egyébként Rolcsi is észhez tért, főleg, amikor egy rund pálinka kikérése után a kisasszony bejelentette neki, hogy 4900 Ft. Rolandom erre kikerekítette a szemeit, és a lottóreklámokban szokásos, hangos "Mennyi???" kérdéssel nyugtázta az elhangzottakat. Úgy itta utána a szeszt, mintha aranyból volna. Mindenki rendelt egy kört (kivéve, aki nem is ivott), csak én maradtam ki, mert addigra elindultunk haza. Előtte még elmentünk vizeldét nézni, és közben megtekinthettük, hogy a szomszédos tinci-tánci platformon hogyan lötyögnek a Prodigy zúzós számaira. Basszus, nem kell kibökni egymás máját, de még jó, hogy a Firestarterre, meg a Breathe-re el nem kezdtek keringőzni.

Az elmaradt pálinka-rundot a taxi finanszírozásával kompenzáltam (leszámítva a vendéglátás költségeit), de a hazafelé út inkább a sofőrnek volt megtiszteltetés, mivel annyit röhögött a Roland poénjain, hogy majd kiesett a szélvédőn. Még neki kellett volna fizetnie az ingyen kabaréért.

Utólag aztán már nem bántam, hogy nem melegedni mentünk (huhh, már hova...?), hanem kabátos buliba. Pedig ha egy kicsit bátrabbak lettünk volna, nyugodtan nekiállhattunk volna smárolni akár ott is, nem mi lettünk volna az egyetlenek. Ezek a mai fiatalok már fel sem veszik, ha az alapvetően hetero tömegben néhány srác egymással lassúzik, vagy éppen lekapja egymást. Hová fajul a világ...