Aranka bejegyzései

Rolandom ugyan csak szombaton töltötte be a 24. életévét, de mivel akkor éppen Prágában szándékoztunk tartózkodni, ő pedig ennek ellenére szeretett volna magának egy bulit, kénytelenek voltunk a rendezvényt az elutazásunk előtti napra hozni. Mintha nem volna elég bonyolult az életünk, azt terveztük (pontosabban ő tervezte, én meg rábólintottam), hogy korán kezdjük a bulit, korán is fejezzük be, és a cicát a — szintén meghívott — lakótársai viszik majd át hozzájuk, így a hajnali kelés előtt a takarítással együtt is lesz elég időnk pihenni.

Egy pillanatig sem titkoltam, hogy nincs ínyemre a lakásom két tucatnyi emberrel való feltöltése — merthogy persze más helyszín szóba sem jöhetett —, de a párom kedvéért belementem a dologba. Ez viszont további problémákkal járt együtt. Be kellett például vásárolni, ami a Rolandnak vett ajándékon felül jelentett költséget, takarítani kellett meg főzni, aztán a buli utáni romokat eltüntetni, ja és persze akkor még úgy volt, hogy aznap a központi FIDESZ-rendezvényt megyek biztosítani, azt viszont nem közölték előre, hogy mikor és hol kell majd megjelennem, ezért tiszta lutri volt az egész. Abban maradtam magammal, hogy a takarítás rám eső részével jutok, amíg jutok, aztán mindenki nyaljon szart, ha nem tetszik a szoba állapota.

Szerdán tehát munka és edzés után a TESCO irányába vezetett az utam, persze a párommal az oldalamon. Szatyrot szerencsére nem hozott, így eleve megvolt a hangulatom a várható kényelmetlenségek miatt. Ezt csak tetézte a párom sorok közötti kavirnyázása, ami nem is volna baj, ha előre közölné, hova megy és mikor jön vissza. Egy darabig ilyenkor hűséges kutyaként követem, majd amikor a szituáció eléri nálam a kritikus határt, akkor elkezdek balhézni. Szépen nézhetünk ki ilyenkor a tömött bevásárlóközpont közepén — merthogy természetesen már kosarat is úgy kellett vadászni, annyian voltak. Ez tovább pipásított, mert nemcsak sokan voltak, de balfaszok is, akik úgy állítják le a kosaraikat, hogy amellett ne lehessen elférni, öklelnek, neked mennek, meg ami szem-szájnak ingere. Valahogy azért összeszedtünk minden szükséges alapanyagot, Desinek is vettünk némi finomságot, aztán hazamentünk, ezúttal taxival. Szóval volt költségem bőven: ajándék+vásárlás fele+vacsora+taxi. Senkinek nem lehet egy szava sem.

Másnap Rolcsi korán kipattant az ágyból, hogy nekilásson főzni, elvégre az első vendégek fél 3-ra ígérték magukat, ennek nyomán pedig Desi is aktívba fordult. Ilyen körülmények között én sem tudtam tovább aludni, hiába volt munkaszüneti nap, tehát nekiláttam a takarításnak. A részletekbe nem megyek bele, mert senkit sem érdekelnek, de annyit azért elárulok, hogy úgy végeztem a munkákat, mintha nyúztak volna. Persze reggeltől 2-ig vagy háromszor összevesztünk, de hát ilyenek vagyunk, ha összezárjuk magunkat. Kiderült, hogy a FIDESZ ezúttal nem tart központi rendezvényt, ezért az esős időben való ácsorgás szerencsére elmaradt.

Öt perccel azután, hogy kipattantam a fürdőkádból, már csörgött is a Roland telefonja, és rohant a metróhoz, az első vendégek elé. Összességében valami 21 embert csődített volna össze, ami miatt kellőképpen pöröltem is vele, mivel anno már a tízeniksz sem fért el kényelmesen, erre meg még rálicitált... Szerencsére végül nem voltunk annyian, de eljött 5 hetero barátnő(nk), meg 4 meleg ismerősünk. Pontosabban két meleg ismerősünk, meg az egyikük párja, plusz annak a barátja. Összesen három embert magam sem ismertem, a Rolcsi meg kettőt (nem is számítottunk rájuk), mások viszont vagy a városban levő felfordulás vagy egyéb okok miatt végül nem értek oda hozzánk. Ennek ellenére jó kis hangulat kerekedett, ment is a nevetgélés bőszen. Mivel direkt nem vettünk sok piát, ami volt meg amit a vendégek hoztak viszont vagy hamar elfogyott vagy nem kellett, a Roland leszaladt, hogy a még nyitva tartó kisboltból hozzon egy üveg pezsgőt. Közben elkapta a liftajtó nyílására kiszaladó szomszédasszonyom, és ez egyik éppen távozó vendégünkkel együtt leordította, hogy mit képzelünk mi, hogy így hangoskodunk. Rolcsi ezért gyorsan visszajött, közölte, hogy a szomszéd mit művelt, majd visszament és közben úgy bebaszta az ajtót, hogy csak úgy zengett tőle a ház. Később ezért jól lehordtam, mert az egy dolog, hogy igyekszik minél több emberrel haragban lenni meg, hogy a saját lépcsőházukban a közös képviselővel háborúban áll, de nekem ne csináljon ellenségeket a viselkedésével. Mielőtt visszajött volna, csengettek. Mondom mifene, valaki ráfordította a kulcsot? Ajtót nyitottam, ami mögött az ominózus szomszéd állt, hajcsavarókkal a fején. A következő párbeszéd zajlott le köztünk.

Aranka: Lenne szíves szólni a vendégeinek, hogy egy kicsit halkabban legyenek? Ne kelljen már kihívni a rendőrséget.

979: A rendőrséget azt hiszem nem kell kihívni, mivel még csak 7 óra van (és tényleg csak annyi volt).

Aranka: a belső szobában is hallani a nevetést, olyan hangosak. (Közben fel és le nézegetett, metakommunikatíve aggódva a többi lakóért).

979: Jó, majd szólok, elnézést.

Ezzel elment. Mondanom sem kell, hogy a buli számomra innentől kezdve egy merő idegességbe csapott át, szórakozásról szó sem lehetett. Nem a rendőrségtől féltem, mivel az nevetséges dolog volt, hanem a további inzultusoktól. Minden hangos röhögéstől összerezzentem, vagy lehajtott fejjel hunyorogtam, a különféle hangerősség befolyásoló eszközöket — mint például a konyhai rádió, a számítógép vagy az ajtók — pedig bőszen látogattam. Nem kívántam, hogy a vendégeim bárcsak elmennének, de hálát adtam a sorsnak, hogy némelyikük szemmel láthatólag már nem ért oda.

Már csak azért sem, mert a városban közben ment a hacacáré. Pontosabban — mint tudjuk — valójában semmi sem történt, de azért a rendőrség lezárta fél Budapestet, és a metrók sem álltak meg mindenhol. Leendő vendégeinkkel közben online telefonos kapcsolatban álltunk, és a televízió híreit tolmácsolva adtunk nekik tanácsokat, miként érhetnének el mégis Újpestre. Aztán az elsőként érkezett vendégpáros felpattant, és távozott (egyébként sem ígérték magukat sokáig), majd az általam korábban ismeretlennek titulált (és az is maradt) meleg srácok is elindultak, velük pedig Roland egyik lakótársa, aki nyilván valamilyen szorosabb ismeretség megkötése reményében tartott velük. Mivel a másik lakótárs volt az egyik, aki végül nem ért oda hozzám, a harmadik pedig velünk együtt szándékozott kelni (mivel vidékre utazott haza), Desiré kérdése hirtelen ismét aktuálissá vált. Némi sértődés után Roland feláldozta magát, és a társaság megmaradt tagjaival együtt eltávozott. Vitte az alomtálcát, meg a szállítódoboza megpillantásakor heves ellenkezésbe kezdő macskát, aki eddig egyébként azt se tudta, hova bújjon a zaklató érintések elől , míg végül a szekrény tetején pihent meg. Csodálom a páromban, hogy ilyen fáradhatatlanul intézi el a muszáj dolgokat — amiket én is megtennék, de egyrészt az utolsó pillanatig halogatnám, másrészt amikor elvégezném őket, úgy szenvednék közben, mintha kínoznának.

A megmaradt vendéggel/baráttal nekiláttunk a takarításnak. Ő mosogatott, én pedig helyre tettem mindent, kiborogattam a maradékokat, összeszedtem a szemetet. Aztán megágyaztam, összepakoltam a másnapi utazáshoz szükséges holmikat, és lefeküdtem aludni.

Rolcsim kiért az Őrs Vezér terén túl levő albérletükbe, elintézte a macskát, és csak valamikor hajnal 3 körül ért haza. Nem feküdt azonban le, hanem nekiállt szendvicseket gyártani az útra, és csak azután bújt mellém az ágyba, hogy összebújva aludhasson velem egy órácskát. Fantasztikus ez a srác!