Cabin Fever bejegyzései

Miután Desiré menedékre lelt az ágy alatt, a nap egyéb teendői felé kellett fordítanom a figyelmemet. Enni kellett például, elmenni a FIDESZ-irodába, takarítani (Custos érkezésére készülve), edzésre menni, összeszedni bloggertársunkat, majd vacsoráról gondoskodni. 

A takarítást részben letudtam előző este, a maradékot pedig Ricsi magára vállalta, ezért azt javasoltam, hogy miután megebédeltünk a közeli Burger Kingben, váljunk szét: én kampányolni, ő takarítani. Igazából egész héten aktív mozgósítás zajlott, én viszont csak a hét végére ígértem magam. Csütörtökön munka után el is mentem az irodába, de akkor azt mondták, hogy nagyon jól állnak, és csak péntekre kellene egy kis segítség valakinek. Jól van — mondom, — hazamentem, és a felszabaduló időt a kisszoba rendezgetésére fordítottam. "Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra" — tartja a mondás, amit én szinte sosem fogadok meg, ezúttal azonban mégis kivételt tettem, így péntekre tényleg elég konszolidált állapotba került az egészen eddig csak lomtárként funkcionáló kisszoba. Nem volt tehát sok teendő hátra, bár ezek mennyisége konfigurálható volt: ha mondjuk túl hamar elkészültünk volna ezzel vagy azzal, akkor még mindig be lehetett dobni újabb indokolt feladatokat, a nagyobb tisztaság-hatás -látszat elérése érdekében.

Na, de ott tartottam, hogy elmentünk a Burgerbe, beharaptunk némi — a McDonald's-énál némileg kevésbé — büdös ebédet, megfigyeltünk egy fiatalembert, akinek meglehetős magabiztosságot kölcsönzött egy PVC alapú bőrdzseki és egy napszemüveg, aztán meg egy másikat, aki ezen kiegészítők nélkül is baromi machón, csapkodva tette a helyére a tálcáját. Mi már csak így megstíröljük a fiatalembereket — ami számomra nagy előrelépés a korábbi állapotokhoz képest, amikor is önként vállalt vakságban kellett léteznem (avagy láthattam, de akkor meg némasági fogadalmat kellett tartanom). Innen én sebtibe' átsétáltam a pártirodába, ahol megtudtam, hogy  a nyújtandó segítséghez egy társat is kapnék, csak éppen mingyá felhívják az illetőt, hogy mikor meg hol. Az illető viszont nem vette fel a telefonját, és vissza sem csörgött, ezért cca. 20 perc várakozás után szélnek eresztettek engem is, meg a társ-jelölt nőt is. 

Irány tehát haza, ahol Ricsi ekkorra már nagy lelkesen megcsinálta mindazt, amit egy fél órával korábban én is, de legalább alaposan fel lett mosva és porszívózva. Szerettem volna bekapcsolódni a teendők végzésébe (pontosabban inkább magamra vállalni azokat), de ahogy egy kicsit ledőltem az ágyamra, olyan fáradtság tört rám, hogy ha egy rövid időn belül nem megy föl a vérnyomásom ismét, ott helyben elaludtam volna. De fölment, az időnk meg elment, és nekem indulnom kellett edzeni. Így is kimaradt egy csomó alkalom, úgyhogy ezt semmiképpen sem szerettem volna megint elpasszolni. Cserébe bele kellett nyugodnom, hogy sem a mikrót, sem a konyhai ablakpárkányt, sem az ajtókat nem volt idő lemosni, ahogy a mosdó és a vécékagyló is maradt a régiben. Szerencsére utóbbi nem volt (nagyon) durva, szóval csak lightosan volt pisacseppes-poros-fanszőrzetes, ami még elment. Jó, hát azért nem ettem volna róla...

Elszáguldottam edzeni, de csak az átöltözés előtt derült ki, hogy az edzőm megint passzolta ezt az alkalmat, amiből az következett, hogy egyrészt el sem kellett volna jönnöm (ilyen értelemben szerencsés volt ez a fordulat), másrészt keményebb edzés várt rám, mintha ott lett volna (ilyen értelemben nem volt szerencsés). Ez azért van, mert nem szeretném, ha az edzési naplómba pillantva azt feltételezné, hogy a távollétében lazítok, ezért jellemzően jobban megfingatom magam, mintha ő tenné velem ugyanezt. Egy jó kis izomláz már így is várható volt, mivel mellre-bicepszre kb. egy hónapja nem edzettem, és a hatás nem is maradt el (de csak vasárnap/hétfőn éreztem igazán).

Eredetileg nem tudtam megjósolni, hogy mikorra fogok a Nyugatihoz érni, Custos elé, ezért Ricsire testáltam a fogadás megtisztelő feladatát, és meghagytam neki, hogy ha nem akarnak egyenesen hazamenni hozzám, akkor várjanak meg valahol, mondjuk a Westendben. Pedig akkor még nem is tudtam, hogy szegedi bloggertársaimnak eleve Westend-mániájuk van (a továbbiakban még legalább négyszer kötöttek/kötöttünk ki ott). Sokat nem is kellett rám várniuk, mivel minden gyakorlatból csak egy sorozatot csináltam, ezért sokkal hamarabb végeztem.

Megpillanthattam hát Custost élőben, és a méretei láttán meg is lepődtem egy kicsit. Az IWIW-profil nem adta vissza ezt a magasságot, ezért az első gondolatom rögtön az volt, hogy melyik ágyon fog majd elférni (ahelyett, amit felajánlani terveztem neki). Néhány esetlen szó után némán hazametróztunk Újpestre, ahol ismét szét kellett válnunk. Ők felnyomultak hozzám, én pedig be a sarki boltba, hogy vacsorának valót, nassokat és innivalót vegyek. Görög salátát terveztem készíteni, de aznap ehhez már nem volt energiám, ezért maradt a korábban ötletként felvetett pizzarendelés, azzal a kis csavarral, hogy Custos nem viccelt a vegetarianizmusával kapcsolatban, szóval a pizza-variációk száma meglehetősen csekélyre csökkent. De megoldottuk.

A mogyorózás, üdítőzés, később pizzázás és szeszfogyasztás során egyre oldódott a hangulat, és csökkentek a gátlások, ezért kisvártatva azon kaptuk magunkat, hogy egy fergeteges, gruppen horror-nézésbe csöppentünk. Az Oscart messze elkerülő alkotást én választottam, önhatalmúlag, zsarnoki módon, majd miután beraktam nekik, 15 perc küzdelem után el is aludtam rajta (de azt, nem árulom el, hogy kinek mijén). Csoda, hogy álmos voltam? Különben is, ezt már vagy 3x láttam, és bár nem olyan rossz, előre tudtam az egészet, szóval nem izgultam különösebben (mellesleg a Kabinláz (Cabin fever) című alkotásról van szó, amit az az Eli Roth rendezett, aki aztán a Motelt (Hostel) is elkövette)). A film végére átmenetileg felébredtem, mindenkit lefektettem, fogat mostam, aztán magamat is eltettem másnapra. Hosszú nap volt, meg kell hagyni.

Szombat reggel — szokás szerint — mindenki előtt talpon voltam, de hát Cube 11-re ígérte magát, és még reggeliznünk is kellett, szóval máris tennem kellett a tennivalókat. Az előző nap megvásárolt alapanyagokat összehajítva el is készült az a görögsali, aminek végül nagy sikere lett Custos-nél (legalábbis abból kiindulva, hogy a javát ő ette meg), aztán az ágyak összehajigálása után elindultunk Cube elé. Ugyanúgy Nyugati, ugyanúgy Westend. Ha jól emlékszem, nem 11-re jött, hanem talán délre (?), merthogy fotózni volt a Népligetben. Persze-persze, tudjuk ám, mi van ott... Na, jöhetett a plázázás: New Yorker (ahol ismét megláttam néhány csini farmert, de "Dunára vizet!" felkiáltással le is mondtam róluk), mozipénztár (a 3 órási Terminátor-sokra), Media Markt (örökös pénzkőttés), majd ismét haza, hogy felkészülhessünk a nap hátra levő részére.

Tyű, ebből még holnapra is marad...

folyt.köv.