Christine bejegyzései

Igen gyanús a TV-m. Talán megsértődött, mert túl keveset nézem, vagy amikor nézem, akkor is állandóan csak a hírműsorokat, meg a tudományos adókat. DVD az persze megy rajta (imádom a horrorfilmeket), de például a sorozatokat nagy ívben kerülöm. A párom állandóan csak az ökörségekre kapcsol, amikor itt van nálam, de a TV-m önérzete szempontjából úgy tűnik, az mellékes. Szerintem féltékeny, mert a párommal többet foglalkozom, mint vele. Volt egy Stephen King könyv (meg film is belőle, nagyon jó zenékkel), a Christine, amikor is egy (feltételezhetően) nőnemű autó szerelmes lett a gazdájába, és jó sok mindenkit kinyírt a srác körül. Remélem a TV-m nem tervez ilyesmit, bár egy kissé nehezen is tudná kivitelezni, lévén helyváltoztatásra nemigen képes (egyszer majdnem lehelyváltoztattam az állványról a padlóra, ami kissé molett alkatát tekintve végzetes következménnyel járhatott volna rá nézve, de becsszó nem direkt volt). És hogy miért is írom ezt a temérdek baromságot?

Tegnap délután pihenésképp bekapcsoltam, és miután délután még a szokásosnál is nézhetetlenebb műsorokkal töltik ki az időt, elkezdtem nyomogatni. A Zone Club adásán (amin rendszerint röhögve szoktam továbbnyomni, annyira szar), valami olyan műsor volt, hogy sok fiúnak meg kell szerezni egy adott fiú kegyeit (vagy mi), vagy legalábbis le kellett nyűgöznie őt valamivel, és annyi dollárt kapott az adott próbálkozó, amennyi ideig sikerült lekötni annak érdeklődését. Hát persze lehet, hogy nem erről szólt, de nekem ez jött le. Mondjuk a próbálkozók teljesen átlagos srácok voltak (5-ből talán kettőn látszott az identitása), na de az alany, az egy akkora metroszexuális nagyasszony volt (párom erőszeretettel használja ezt a kifejezést), hogy csak na. Hajtűdobálás³ és affektálás³. Reklám után meg ugyenez, csak leszbikus csajokkal. Nofene — mondom.

Aztán éjjel kettőkor, amikor elalvás előtt ismét bekapcsolom a nyilvánvalóan hímnemű TV-met (Thomson), a Reality TV-n adott nekem olyan műsort, ahol valami magánnyomozó banda a gyanakvó férj/pár kérésére a másik után nyomul, hogy kiderítse, az valóban megcsalja-e a gyanakvó áldozatot. Na persze még jó, hogy mindig megcsalja, különben baromi unalmas volna a műsor. És akkor aztán végigbőghetjük az illető összeomlását, aztán meg szurkolhatunk valamelyik félnek, amikor a szembesítéskor jön a bunyó/hajtépés. Igazi amerikai háziasszonyoknak való produkció (Cheaters a címe). Na, de tegnap mi volt? Egy srácnak mutogatták éppen a nyomozás során készült felvételeket, és mivel autóból, meg távoli helyekről készülnek, nem feltétlenül lehet elsőre kivenni, ki kivel van. Hát ahogy a tanulástól/blogolvasástól kikészült szemeimet meresztgetem, látom ám, hogy a csúnya megcsalók mindketten fiúk. Meg a gyanakvó is. Mondjuk a megcsalt sráchoz képest a párja két fejjel magasabb volt, ami viccesen nézett ki, azt meg nem tudtam eldönteni, hogy most ki kivel van (mármint olyankor). A 3. srác ugyan egyértelműen a nagyasszony-kategóriába tartozott, de a magas megcsalón meg olyan ruha volt, hogy a travik különbet vesznek föl. Végül s mindegy. Szóval

Nofene kettő — mondom.

A fullbuzi TV-m így akar a kedvemben járni, az biztos. Pedig semmi esélye, ezt igazán tudhatná. Max a kábeleket dugdosom bele, amikor csinálja a hisztit, és nem hajlandó normálisan kommunikálni a DVD-lejátszómmal (aki szintén Thomson), vagy a méltatlanul elhanyagolt videómmal (aki ezzel szemben szintén Thomson).

Na itt az ideje tanulni.