Confessor bejegyzései

Ahogy telnek a napok, úgy hullanak ki az emlékezetemből a múlt eseményei, ezért aztán nem praktikus ennyire későn beszámolni valamiről, ami nem jelent életre szóló élményt, de ha már belevágtam, megpróbálom összekotorni a részleteket. Persze ha a Ricsi nem veszti el a bilincsem kulcsát...khm...szóval eddig hol fáradt, hol kedvetlen voltam, de majd most feltesszük a pontot az i-re.

Tehát:

Beléptünk a Tandembe (Ricsi, Cüstös, Cube meg én), ahol akkor már ott volt Captain, Iguazu és még valaki(k), talán Pablo, bár az is lehet, hogy ő csak később jött. Mondom, hogy nem emlékszem már... Mindahányan csak később érkeztek, amikor már volt valami hangulatféle is, merthogy kezdetben ugye nem volt túl gördülékeny az a találkozó. Egyrészt a lucskosabbik pultos gyerek inkább a pénztárgépnél játszott (szerintem a pasijával), minthogy kiszolgálja a vendégeket, másrészt a sok egymásnak ismeretlen arc megilletődöttséget szült. Emlékszem, ugyanez volt az én első blogtalimon is, ezért már akkor megnyugtattam mindenkit, hogy no para, úgyis belelendül majd mindenki.

 

Így is lett. Miután Confessor betoppant (akit kapásból — otromba módon — lekorelnököztem), egymásnak adták a népek a képzeletbeli kilincset. Megjött Redblek és Fors, akik egy óra múlva távoztak is, aztán Matin és barátja, Assam, Tigri és Andreas, Woof, Kyan és Sancho, és tutira volt még legalább egyvalaki, aki most nem jut eszembe. Elnézést érte. Hogy ne akarjam felidézni a köreimben elhangzó témákat, csak néhány gondolat, észrevétel a találkozóról.

— Captain továbbra is egy tünemény, egy mosolygós, tele-jókedv, tele-energia emberke. Szegényebbek lesznek nélküle a leendő blogtalálkozók.

— Iguazu feltűnően rosszkedvű volt, aminek nem derült ki az oka. Mindegy, nyilván ez rá tartozik, és nem másra. Ennek ellenére örültem, hogy ott volt, mert a külsejével emelte az est fényét (van oka egoistának lenni (és ezt most nem törlöm vissza, pedig tőlem a dicséret olyan, mint a fehér holló)), és nagy ritkán még a jó mély hangját is hallani lehetett.

— kár, hogy Pablo nem ír gyakrabban, mert ha egy kicsit belelendülne, nagyon komoly kis posztokat dobhatna össze, legalábbis — az idő szorítása miatt — rövid beszélgetésünk során nekem ez jött le. A gógyi megvan hozzá.

— meglepődtem, hogy Kyan is feltűnt az érkezők között, azon pedig még jobban, hogy nem vonult félre, hanem aktív részese volt a társalgásnak. Régi bloggerek tudják, ki ő (nyilván hiányolják a blogját is), az én régi olvasóim pedig azt is tudják, hogy ő az, aki anno engem is a blogolásra inspirált. Nekem is hiányzik a blogja, de a szerzők sajnos jönnek-mennek. Ez van.

— sajnálom, hogy — a női nemet egyedül képviselő — Assammal szinte egy szót sem váltottunk, pedig lett volna mit bepótolni. Szerintem mi elég sokáig el tudnánk traccsolni, ha lenne rá időnk. Majd legközelebb.

— néhány téma kitárgyalása után megkaptam, hogy excrementum fixatio-m van, azaz mindenről a szar jut eszembe, és máris mindenki elmerült a téma variálgatásában. Pedig nincs is ilyenem, és igazán nem tartom vonzónak a témát, csak éppen a kaki egy hálás humorforrás.

Ezeket a dolgokat tudnám nagy hirtelen kiemelni, de ha hazáig eszembe jut még valami, azt a publikálás előtt betoldom.

A másnapi szavazóköri teendőim miatt sajnos nem szórakozhattam felhőtlenül, mivel folyamatosan az órát kellett nézegetnem. Hajnal 4-re ígértek ébresztést, ami egy kissé korai lett volna, de legkésőbb 5-kor akkor is fel kellett kelnem, ha utána még visszaalszom. Egész este ez lebegett a szemeim előtt, bár néhány feles egy kissé enyhítette bennem a feszültséget, méghozzá olyannyira, hogy elmulasztottam elcsípni az utolsó metrót, és végül csak éjjel egyre kavarodtam haza, kissé becsiccsentve. Áldom az eszem, hogy előre megcsináltam Cube fekvőhelyét, így ezzel már nem éjnek évadján kellett foglalkozni, és egy röpke fogmosás után ágynak is eshettem. A többiek nem sokkal utánam érkeztek meg, amire éppen csak felébredtem, és már aludtam is tovább...

...egészen 4:23-ig, amikor is megszólalt a telefonom. Amikor azt az ébresztést beígérték, mondtam a kapcsolattartónak, hogy ne basszanak má' ki velem, hiszen ha 2 percre lakom a szavazókörtől, minek keljek föl 1,5 órával korábban? Erre — elvileg — enyhült a szigor, és azt az ígéretet kaptam, hogy majd eszükbe jut a kérésem, és akkor engem később keltenek, csakhogy végül nem az telefonálgatott, akivel eredetileg beszéltem, hanem egy másik emberke, aki — a mellékelt ábra szerint — nem volt a pluszinformáció birtokában. Szívás, főleg mivel nem mertem visszaaludni, így 3,5 óra alvás után még fél órát hánykolódtam a saját telefonom ébresztőjére várva.

Ez a perc is elkövetkezett, én pedig alaposan leszidtam magam, amiért megint nem voltam képes időben és alkoholtalanul lefeküdni. Mindig azt hiszem, hogy még mindig csak tizenéves vagyok, holott már rég nem tudom olyan könnyedén kiheverni a másnapokat, mint hajdan. Most is volt egy kis fejfájásom, ami az alkohol, a cigaretta és a kialvatlanság eredője lehetett. Szép kis kilátásokkal néztem életem egyik leghosszabb napja elé. Még időben eszembe jutott, hogy a Cube melletti szekrényben találok pár szem Algopyrynt, így nem kellett fejfájással nekivágnom a napnak. Csak éppen előbb ki kellett bányásznom onnan a gyógyszert, ami Cube miatt nehezen elérhetőnek bizonyult. Sebaj, egy rövid szökelléssel átugrottam felette, és a szekrény alsó részére guggoltam, hogy kinyithassam az ajtót. Desiré eközben kíváncsian leste az izgalmas eseményeket. A gyógyszer a feltételezett helyén volt, és szerencsére a nejlonzacskó csörgetésére  sem ébredt föl senki, mert ellenkező esetben még félreérthette volna a helyzetet, ahogy a hanyatt fekvő Cube fölött pucsítok a polcokba kapaszkodva, igaz teljesen felöltözve. Ha például valaki váratlanul felkiáltott volna, hogy "Hát te mit csinálsz?" elképzelhető, hogy ijedtemben még recsegve telibe is fingom az alattam elterülő tájat, esetünkben a gyanútlan bloggertársamat...de ez szerencsére elmaradt.

No, a napomat nem ragozom, el lehet képzelni. Ilyen kevés alvás után reggel 5:30-tól este 19:30-ig helytállni, figyelni, talpon maradni és mindehhez még jó pofát is vágni, hát, nem kis teljesítmény. Magam is meglepődtem azon, mennyire jól viseltem a dolgot, bár a szavazókör zárása előtt 1-2 órával már nagyon szenvedtem. Még ha rendesen jöttek volna a szavazók, de így, ilyen ritkásan? Ha pedig a kialvatlanság és az előző esti alkoholfogyasztás hibának nevezhető, akkor még inkább az volt az a reggeli kávé, amit úgy 7 órakor elfogyasztottam. Szinte sosem iszom kávét, ezért fél óra múlva már az általános iskola szörnyű fiúvécéjében guggoltam, és azon töprengtem, elég lesz-e az éppen akkor produkált rettenethez az a zsebkendőmennyiség, ami a farmerom zsebében volt. Mindenkit megnyugtatok, hogy elégnek bizonyult, bár ha egy második felvonásra is sor került volna, komoly gondok merültek volna fel.

Na, lement a szavazás, majd fél óra elteltével az adminisztráció is. Nálunk ez gyorsan megy, mivel összeszokott csapat vagyunk, és előre megcsinálunk mindent, amit lehet, meg aztán az alacsony részvétel is a malmunkra hajtotta a vizet (942-ből csak 323 jött el).

Az eredményekről: 128 FIDESZ, 108 MSZP, 43 Jobbik, a többi a reszli (a cigányok egyetlen szavazatot sem kaptak). Mindez egy olyan kerületben, ahol a balliberális oldal minden országgyűlési választáson első körös győzelmet arat. Volt két vicceskedő is, akik a szavazólapon levő köröket szépen kidekorálták virágocskákkal, nagyra nőtt orrokkal és egyebekkel. Ezért kár volt kimozdulniuk otthonról.

Ja, egyébként hárman voltunk delegáltak, egy MSZP-s srác, aki már legutóbb is hozzánk került, egy Jobbikos pali, aki most volt először (és egyébként is csak valaki mást helyettesített), meg én, a FIDESZ képviseletében. Hozzá kell tennem, hogy a Jobbik küldöttje volt a legidegesítőbb, mivel sokszor mondta el ugyanazt, azt is nagy hangon, és többször átlépve az illem és/vagy a jó ízlés határát. Ilyenkor általában kimentem a folyosóra (de nem csak én), és egyszer még az is előfordult, hogy konkrétan rá kellett szólni, hogy "ezt most nem kéne". Pedig legutóbb olyan zökkenőmentes volt minden...

A szavazás után jegyzőkönyv másolatát még el kellett vinnem a pártirodába, ahol egy fél órácskát még el is töltöttem (az eredményeket bámulva), és valamivel 8 után értem haza. Az össze-vissza evéstől, az enyhe másnaposságtól, az álmosságtól és a kávé(k)tól eléggé kivoltam, ennek ellenére mégiscsak valamikor este 11 után kerültem ágyba.

Ezt a hétvégét máig nem hevertem ki rendesen.

 

Komolyan nem tudom, hogy ez most nekem a harmadik vagy a negyedik blogtalálkozó volt, pedig egyrészt utánanézhetnék a blogomban, másrészt senkit nem érdekel, harmadrészt pedig szerintem a negyedik, de a lényeg, hogy ezúttal már úgy mentem el, mintha csak a haverokkal beszéltünk volna meg egy újabb sörözést. Komolyan, hiszen a társaság minimum felét már volt alkalmam megismerni, és/vagy a szabadidőm egy részét a társaságukban eltölteni. Sőt, bloggertársaim egy részét alaposabban ismerem, mint a saját barátaimat, hiszen azok nem írkálnak heti/napi rendszerességgel a lelkükről, a mindennapjaikról vagy a perverz szexuális szokásaikról, és ez még akkor is így van, ha némelyik bloggert sosem láttam élőben (sem).

Múlt héten ugyebár volt egy kis hangulati-érzelmi-szellemi mélyrepülésem, amire válaszul többen felajánlották, hogy a lelkükkel megtámasztanák az enyémet, amennyiben élőben is találkoznék velük. (ABC sorrendben) Redblek, Ricsi és Tigriék is jelezték ebbéli szándékukat, és amikor Gus-nál olvastam a szombati találkozóról, kapóra jött mind az időpont, mind a helyszín. Szóval az említett társaság egy kicsit előbb odacsődült, hogy több időnk legyen társalogni, de ez nem jelenti azt, hogy az előzetesen emlegetett találkozókat ne tarthatnánk meg a jövőben (ez a tagmondat nekik szólt). Jaj-jaj, de álmos vagyok, érzem a saját fogalmazásomon (is)...

Szóval 16:30-ra javasoltam a Tandem-be érkezést, ennek megfelelően is keltem útra. Nem mesélem el a fürdésem történetét, mert gonosz vagyok, és pont ott rövidítek, ahol a sok perverz olvasó a leginkább legeltethetné a szemét. Inkább ahhoz a pillanathoz ugrok, amikor leszálltam a metróról, és megpróbáltam eltüntetni a fél órával korábbi, Burger Kingben történt vásárlásom nyomait, azaz egy sajtburgeres zacskót. Na nem csak azért, hogy le ne bukjak Redblek kondi-kolléga előtt, hanem mert nem volt túl esztétikus a zsebemet püffesztő barna zacskó látványa. Erre éppen 1 mp-el az aktus előtt oldalról belém karol valaki (de nem Wojtyla), akiről gyorsan megállapítottam, hogy egy erős borosta és szélfútta haj mögé rejtett Ricsi. Neki jobban örültem, mint annak a hetero barátomnak, aki anno akkor veregetett üdvözlésképp hátba, amikor éppen feltéptem az Alibi ajtaját. A mozgólépcső tetejénél — meglepetésünkre — Redblek ácsorgott, aki az éppen akkor odaérő Captainre várt. Hivatalosan persze még nem tudhattuk, hogy ő a Captain, de előzetes, kíváncsiságleplező nyomozásom erre engedett következtetni. Szerencsére bölcs voltam, és egészen addig hallgattam, amíg magától ki nem derült, hogy baromira nem ő az, akire én gondoltam, így elkerültem egy iszonyat égést. Üdvözöltük egymást, én zsebre tettem Redblek megjegyzését, miszerint egyre jobban nézek ki, majd elindultunk a Tandem irányába, hogy aztán félúton szétröppenjünk, ki-ki a maga dolgára. Ricsi az otthon+fésű+borotva kombinációra vágyott, Redblek és Captain lakásra mentek (nem rosszra gondolni!), én pedig a Tandembe siettem, nehogy elkéssek. Vicces, hogy Andreas és Tigri pont akkor közeledett az ellenkező irányból, amikor én a nekik ellenkezőből, így az ajtó előtt találkoztunk. Ez ám a pontosság!

Na jó, gyorsítsunk! Szóval nekiláttunk traccsolni így hárman, aztán megérkezett Redblek és Captain is, aki utóbbit most már hivatalosan is ismerhettünk, mivel bemutatkoztunk egymásnak. Szegény láthatóan meg volt szeppenve, de ez 17 évesen, első blogtalálkozósan és Redbleknél járás után teljesen érthető. Nekem ő élőben legalább olyan szimpatikus, mint amilyen a blogja, szóval egy pozitív, új élménnyel gazdagodtam. Végül már csak Ricsi hiányzott, aki kicsivel azután jelent meg, hogy elkezdtük erőltetni az agyunkat, hogy vajon mit is mondott, "megborotválja az arcát" vagy "megborotválkozik"? Utóbbi ugyanis tovább is tarthat, mint az előbbi.

A neheztelőknek tehát itt a válasz a "sarokban ülő kis társaság" kérdésére: korábban érkeztünk, eleve egymás mellé ültünk, ezért voltunk olyan sokat együtt. Pedig bárki nyugodtan odajöhetett volna hozzánk, mint ahogy 22-23 óra után már mi is vegyültünk (a teljesség kedvéért Redblek és Ricsi már jóval előbb is).

Gyorsítsunk még! Mi minden történt az este folyamán?

- nem volt hely, mert elfoglalták a csúnya idegenek. Ezért aztán volt lemenés a hideg pincébe, majd felmenés a fűtött földszintre, miután a csúnya idegeneknek fellőtték a pizsit.

- volt buzisan viselkedő, mosolygó pincérfiú, meg morózusan viselkedő, igénytelen kinézetű, buzis pincérfiú. Még 2-3 ilyen blogtalálkozó, és a magukat hajdan egész jól tartó fiatalemberek tollboával és kifestve fognak minket kiszolgálni.

- volt nénike, aki még az elején azt mondta nekünk, hogy "Fiúk, igyatok pálinkát is!", mi meg nem tartottuk be a kérését, bár én részteljesítést vállaltam néhány Hubertus képében.

- Gus és Zslatko pontosan érkezett, majd a helyek szűkösségén való meglepődésük és a helyzet konszolidálódása után még beszélgettem is velük, pedig ez ritkán fordul elő. Nem a személyük miatt, hanem mert mindig annyira népszerűek, hogy csak kevés idejük jut 1-1 emberkére. Ennek eredményeképpen okosabb lettem a vegetárius táplálkozással kapcsolatban, és ráeszméltem, hogy részben már én is ezt követem, amennyiben a bevitt táplálék nagyrészt eltolódott nálam a káposzta irányába (diéta címén). 

- volt Ogre, akit eddig — asszem — csak említés szintjén ismerhettem, most viszont nemcsak ő volt, hanem egy üveg Whiskey is, amit gondosan széttöltögetett a jelenlévőknek. Így aztán részemről volt fintorgás is, mivel utálom a Whiskeyt.

- volt sok-sok beszélgetés. Tigriékkel, Captainnel a mindenről, Numával a minden mellett egy kicsit politikáról is, Confessorral az érzelmekről és a párkapcsolatokról, Kisvirággal a szolgáltatók szolgáltatásának minőségéről, meg sok egyéb résztvevővel sok egyéb dologról

- volt alkoholfogyasztás, kinek-kinek egyéni mértékben. Captain jól leplezte, hogy egy szeszkazán, avagy csak törvénytisztelő, mivel korára való tekintettel, még ki sem szolgálhatták volna (avagy nem szereti az alkoholt/most nem akart inni), a magam részéről becsíptem egy rövid időre, mások is becsíptek hosszabb-rövidebb időre, Gus be is rúgott (saját bevallása szerint), Ogre pedig a többiek bevallása szerint is berúgott. 

- volt hiányérzetem, tekintve, hogy néhány blogger nem jött, nem jöhetett el. Hiányzott innen például Spring, Lost és Földije, Wiko, YshouldIBaSaint (aki ugye Angliában tartózkodik) és még Kyan is.

- néhány szót beszéltünk Évivel is, aki megismert (mégsem vagyok olyan reménytelenül szürke?), és egyébként egy tünemény csaj, és végre Treennel is találkoztam élőben (meg a 'klikkesedésünk' miatt némileg elhanyagolt, általam eddig nem ismert K-val).

- végül éjfél körül asztalbontás volt, majd hazamenés. Nekem ez fél 2-re sikerült, tehát hamarabb, mint legutóbb, igaz, előbb is kezdtem.

Összességében: szép volt, jó volt. Legközelebb mikor lesz?

 

Egy kissé álmos vagyok mostanság (úgy egy hete), ezért nincs is sok energiám bejegyzéseket fabrikálni, pedig lenne miről, és egyébként a lelkesedésem sem csökken. Most is igazán csak azért fogtam neki, mert az mégsem járja, hogy ennyi napot kihagyjak, és magára hagyjam a blogtali után fellelkesült olvasóimat. Pedig cefetül álmos vagyok, olyannyira, hogy például a munkához semmi indíttatásom nincs, ami nem volna meglepő (kinek van?), ha nem jönne rám néha (mint például tegnap), hogy "de bemennék most egy kicsit könyvelni". Néha megzizzenek.

Az álmosságom fő oka, hogy keveset alszom. Meglepő összefüggés... Azért alszom keveset, mert akármilyen álmos is vagyok, estére felélénkülök, vagy az egész napos teaviritykölés vagy az esetleges testépítő szalonnázás után. Amikor elmegyek fürödni, ott helyben el akarok aludni, bár ez valószínűleg a mostani kádas olvasmányaim (adózással kapcsolatos folyóiratok) és a fürdőszobában uralkodó fényviszonyok együttes hatása, főleg ha még a ruhaszárítóról a nyakamba lógó ágyneműk is leárnyékolják a 60 Wattos, búra alól erőlködő izzó fényét. Ez az álmosság azonban elmúlik, mihelyst kikászálódtam a vízből, és eltökéltem, hogy hamarost aludni fogok. Ilyenkor még beülök a gép elé, megnézek ezt-azt, és máris azon kapom magam, hogy negyed 12, én pedig még mindig kukorékolok. Reggel aztán rögtön agyvérzéssel ébredek, amint meghallom Desiré ébresztő célzatú nyihogását, mert ilyenkor általában volna még időm aludni, csak már nem tudok, mert a macskám nem hagy. Péntekig ez a mindennapos 'némileg kevesebb mint nyolc óra pihenés' és ezen jelenség mellékhatása annyira felhalmozódik, hogy amikor kikelek az ágyból, szinte az ájulás kerülget. Ilyenkor jobb, ha menekül, ki merre lát. Múlt hét pénteken például egész nap konkrétan úgy éreztem magam, mint aki másnapos, holott előző este csak egy pohár bort ittam. Talán nem kellett volna este 9-kor meginnom egy kávét is (mivel egyébként sosem kávézom), és akkor nem szenvedtem volna annyira egész nap. Így dolgozni önmagában is kimerítő, az esti edzéstől pedig konkrétan féltem. Baj nem volt, de legalább egy kicsit felélénkültem (még ha annyira nem is tudtam, mint amennyire reméltem), merthogy este nekem még buliznom kellett menni.

És akkor most értünk el a címhez... (a munkaidő vége előtt tutira nem érek a végére, szóval befejezetlenül itt hagyom, aztán majd később folytatom).

Erre a hétvégére egy volt és egy jelenlegi kolléganőmmel azt terveztük, hogy felmegyünk Galyatetőre és ott is alszunk. Pontosabban ők kitalálták, és amikor az egyiküket (a voltot) gyanútlanul felhívtam, rögtön az én nyakamba szakadt a megszervezés terhe. Igazából már előre sajnáltam, hogy ki kell miatta hagynom a blogtalálkozót, meg az utána megrendezendő születésnapi bulit, ráadásul a péntekre előjegyzett Alterego-látogatással is problémák lettek volna. Miután a szállásadót felébresztettem a hívásommal, majd össze-vissza variáltam a paramétereinkkel — kivételesen szerencsére — segget csináltam a számból is, amikor újra felhívtam, hogy nem megyünk (nem miattam), de megnyugtattam, hogy a következő hétvégén rögtön két éjszakára is, így nem kellett lelki fájdalmat éreznie a veszteség miatt. Felszabadult tehát a hétvégém, rögtön mehettem bulizni ide is, oda is. A beadandó-dömping és a vizsgaidőszak kezdete előtt legalább utoljára elengedhettem magam.

Péntek este tehát Alterego. Munka után edzés, utána hazamenés, utána elvileg-átmenés a Rolandékhoz alapozás céljából, utána rikoltozva elmetrózás a tett színhelyére. Na, ez utóbbi kettőt inkább kihagytam, mert egyrészt mire én haza érek, átöltözök és Újpestről elverekszem magam az Örsön túlra, addigra indulhatunk is vissza (tehát feleslegesen utazgatok), másrészt ezúttal nem volt kedvem elviselni a többiek leendő botrányos viselkedését, harmadrészt a macsek így is szinte egész éjjel egyedül volt, és nem akartam szegényt olyan sokáig magára hagyni (egész nap után egész éjjelre is), negyedrészt pedig abban bíztam, hogy lophatok egy órányi alvásidőt.

Alvás nem volt, eszembe jutott viszont, hogy anyámat fel kell hívnom, mert aznap volt az 50. születésnapja. Ezt meg is tettem, és ő megint úgy beszélt velem, mintha egy idegen hívta volna. Amilyen közvetlen személyesen, olyan távolságtartó telefonon, és ilyenkor mindig zavarban vagyok. Hiába, nem szoktuk meg az egymással való telefonos kommunikációt, mivel egy évben jó, ha kétszer beszélünk így. De nem is ez volt a lényeg hanem, hogy kérdezte, mi van a sulival, én pedig miután elmeséltem neki, megemlítettem, hogy a viszontagságok ellenére felmerült bennem a gondolat, hogy ha végeztem, talán elmegyek a Corvinusra is, közgazdasági irányba. Erre azt mondta, hogy egyrészt minek, másrészt inkább a családalapítással kellene foglalkoznom, max. majd gyerek mellett tanulok még tovább. Ez egy teljesen hétköznapi szövegösszefüggés, nekem mégis rosszul esett, és olyan lelkifulladás tört rám, ami még órákkal később is befolyásolta a hangulatomat. Szarszemétnek éreztem magam, amiért hazugságban tartom az egész családomat, és amiért nem is látom esélyét annak, hogy egyszer eléjük álljak, és elmondjam nekik, hogy buzi vagyok. Főleg mert igazából nem is vagyok az, tehát a gyermekkészítésnek és a hagyományos értelemben vett boldog családi életnek elvileg nincsenek számomra akadályai.

Részben már egyébként is — vélelmezetten — szarszemét voltam, mivel nem voltam hajlandó a város másik felébe áttömegközlekedni és együtt duhajkodni az Alteregoba készülő baráti körömmel. Inkább elfoglaltam magam a lelkiismeretem pátyolgatásával, politikai műsorok hallgatásával és különösebb szellemi erőfeszítés nélkül is szórakoztató számítógépes játékokkal, pl. ezzel. Na, este 11 után útnak indultam, szervezetemben egy-két otthon, egymagamban, spórolási célzattal elfogyasztott felessel. Egészen addig arra vártam, hogy a Rolandék jelezzék, ők mikor indulnak, hogy kb. egyszerre érjünk oda, és egyikünknek se kelljen a másik nélkül a buzibárban lézengenie. Ő persze társasággal ment, de nekem szar lett volna egyedül a hirtelen elém toppanó, csábosan és meredten a szemembe néző alakok között, akik csak arra várnak, hogy megdöngethessenek (avagy vica versa). Állítólag engem sokan megbámulnak, de miután én foglalt vagyok, általában mindenki más látja, mennyire néz valaki, csak én nem. Na jó, hát persze volt olyan, hogy miközben egymást ölelve a műsort néztük, odalépett hozzám valaki, és megkérdezte tőlem, hogy gyakran járok-e oda, mintha nem éppen egy másik fiút karoltam volna át hátulról. És akkor nem ez volt a legdurvább próbálkozás.

Az este legérdekesebb momentumának ígérkezett, hogy egy hetero srác is volt velünk, aki még sosem volt ilyen helyen, ráadásul két héttel korábban még egyetlen meleget sem ismert. Aztán összejött az egyik lány barátunkkal, aki egy fedél alatt lakik a párommal meg egy másik meleggel, és állítása szerint pozitívan csalódott, mert a melegek milyen jó fejek, meg satöbbi. Most pedig jött az együtt bulizás, ami abból állt, hogy a többség a picsáját rázta a zenére, mi ketten pedig megpróbáltunk kommunikálni valahogy, magyarul jól rám sózták a 'kakukktojást'. Igaz, nem vagyok az a táncolós típus, de azért nem is a hangorkánban szeretek beszélgetni (ordítgatni), hanem könnyed háttérzene mellett, ráadásul kicsit gondban voltam a témaválasztást illetően is. Mindegy, meghívott egy piára, én visszahívtam, a párom is leguríttatott velem két Becherovkát, de mivel erőteljesen koncentráltam, hogy ne rúgjak be, ezért bajom sem esett. A társaság java már olyan éjjel egykor lelépett, de szerencsére mi sem maradtunk sokáig. Ha nem iszom eleget, hogy táncra is kapható legyek, akkor nemigen van ott mit csinálnom, elvégre nem vagyok egyedülálló, ezért aztán hamar elálmosodom, főleg egy ilyen hét után. Bár a Rolandom nem nézett ki olyan szépen, mint én, hazafelé semmi baj nem volt vele, maximum az, hogy mindent 4x-5x mondott el, mindig egy kicsit variálva a(z általában egy mondatos) sztorin.

4-re értünk haza, de én már 10-kor fent voltam. Hiába a fáradtság, nem tudtam aludni, sőt, még a tenni vágyás is buzgott bennem. Mivel azonban az irdatlan fejfájással küszködő páromat nem akartam felébreszteni, maradt a csendben végezhető teendők elvégzése, persze azok is csak csínján, mivel hiába buzog bennem a tettvágy, ha a fáradtság meg az ellenkező irányba hat. Magyarul percenként tört rám a lelkesedés és két percenként a kedvtelenség. Így telt el az egész nap. Egy kicsit aludtam is, de olyan du. 4 órakor mindenképpen készülni akartam, mert egyrészt az esti partyra venni akartam az ünnepeltnek ezt-azt, másrészt Gus-t is meg akartam lepni valamivel (amit nem mondok el, mi lett volna, mert talán még sor kerül a pótlására).

ITT JÖN AZ ÉRDEKES-IZGALMAS LÉNYEG:

Valamivel 6 után értem a Tandemba, ahol — nagy meglepetésemre — alig páran ücsörögtek a bloggerek közül. Ricsi, Spring, Gus és Zslatko régi ismerős volt számomra, de Confessorral korábban még nem találkoztam, és eleinte szinte egyáltalán nem is kommunikáltunk. Sőt, annak ellenére, hogy ő biztosan bemutatkozott, nem értettem, mit mondott, ezért csak akkor tudtam meg, ki is valójában, amikor az újabb bloggerek érkeztekor valaki hangosan mutatta be őket egymásnak. Érdekes, hogy ilyenkor egy csapásra milyen kis megszeppent szerencsétlenke leszek... A beszélgetés ekkor még egy kissé mintha erőltetett lett volna, (de hát ezt már megszoktuk), ezért azon gondolkodtam, hogy belecsapjak-e az általam érdekesnek ítélt (de vélelmezhetően senkit nem érdeklő) sztorijaimba, avagy várjak még velük. Vártam, és inkább legurítottam egy vodkát, majd kisvártatva még egyet. Közben befutott Magnifique (akire én nagyon kíváncsi voltam), és máris oldottabb lett a hangulat, főleg, miután újabb bloggerek is betoppantak. Megjött Zoli, Gaybearsék, Kaptárlakó, páran a lányok közül és egy fiú-lány pár is, akik állítólag 'csak' lelkes olvasók, de ezt nekem a többiek mondták, tehát végül is a mai napig nem tudom, kik voltak. Bocsi. A beszélgetéssel máris nem volt probléma, kis csoportokra tagolódtunk, és úgy traccsoltunk. Én Ricsinek, Springnek és Zolinak jutottam, szóval ha valaki negatív irányú változást észlel a lelki- és/vagy szellemi állapotukban, akkor engem kell szidni. Szegény Springet például megint 'kiborítottam' valami — szóban taglalt — gusztustalansággal, ami lassan rendszeressé válik. Nagyon jól éreztem magam, mivel egyrészt sokkal szívesebben töltöm az időmet egy asztal körül beszélgetve, iszogatva, mint egy zajos diszkóban, másrészt sokkal szívesebben vagyok olyanok között, akik előtt önmagam lehetek, és akikkel a puszta létünk miatt is közösek a témáink (magyarul szintén melegek), tehát egy ilyen blogtalálkozó a legtutibb időtöltés a számomra. Eleinte még rendszeresen figyelmeztettem magam gondolatban, hogy nekem bizony jelenésem van a szülinapi rendezvényen (ahol a hetero barátaim vélhetőleg ronggyá itták magukat, majd összehányták Budapest aszfaltrétegeinek nagy hányadát), de egy pont után eldöntöttem, hogy mivel ott egyébként is csak megleptésként toppantam volna be, az eredeti tervhez tartva magamat csak hétfőn pótlom a köszöntést, és inkább maradok. Ilyen társaságban?

Gusék közben eltávoztak, Magnifique is eltűnt (annyira beszélgettem, hogy észre sem vettem), majd Springnek és Zolinak is mennie kellett, és a többiek is szép lassan elszivárogtak. Végül csak Ricsi, Confessor, egy a pincében éppen akkor megrendezett Sajnos Batár koncertet végigtomboló(?) lány (akinek nem emlékszem a nevére, bocsi2) és én maradtunk, de a lelkesedésünk cseppet sem csökkent. Az élet nagy kérdéseit és Ricsi szerelmi életét ha nem is alaposan, de sokáig tartóan kitárgyaltuk, meg mondtunk mindenféle bölcseket. Tök jó volt. Annyira beszéltünk, hogy közben a záróra is utolért minket, szóval be kellett fejeznünk. Ahhoz képest, hogy volt egy időszak, amikor nagyon elálmosodtam a vodkák és a visszanyelt gyomorsav ízű (állítólag meggy-)pálinka után, mostanra teljesen felébredtem. Elvileg még hátra volt az éjszakai buszozás, hiszen minden kp-mat elköltöttem a délután megvásárolt ajándékra, az este elfogyasztott italokra meg dohányárura, de Confessor nagyon gálánsan felajánlotta, hogy az általa rendelendő taxival engem is hazavitet, és az sem jelentett számára problémát, hogy kb. 70 Ft készpénzem maradt (jövök neki eggyel).

A vasárnapot ugyanúgy végigkómáztam, mint a szombatot, de ezúttal a tenni akarás is elmaradt. Alig aludtam valamennyit, és ezen a délután egy órás hunyás sem segített sokat. Takarítottam kicsit, majd DVD-ztünk a párommal.

Na, a születésnapozás hétfőre maradt, mivel az ünnepeltnek ténylegesen ekkor volt az évfordulója. Edzés után iszkoltam a Tandem melletti utcába, oda voltam ugyanis hivatalos, egy olcsó kocsmába. A barátaim (vagy ma már csak inkább a haverjaim) meglepetten fogadtak, aztán ment némi traccsolás, míg végül 2 óra múlva távoztam is. Mentem is meg nem is, ittam is, meg nem is, szóval még csak kapatos sem voltam. Majdnem 11 óra volt, mire hazaértem, ezért is nem fejeztem be tegnap ezt a beszámolót (pedig szerettem volna). Hétfő este történt még egy érdekes dolog, de ezt most nem mesélem el, mert már így is iszonyú hosszú lett.

Visszatérek még rá.