RSS
Kicsit megcsúsztam ma az idővel, de mégis szeretném, ha lenne bejegyzés, ezért potyázok egy kicsit ezzel a közkedvelt sorozattal. A kétfarkúak meg csúsznak egy kicsit, más bejegyzések úgyis sokkal nagyobb csúszásban vannak...
Szóval jöjjön megint három dal, amik gyerekkoromban megragadtak valamiért, és amiket a mai napig szívesen hallgatok. Ezúttal nem feltétlenül a klipeken lesz a hangsúly, bár...
Kezdjük az elsővel, ami a Depeche Mode általam a mai napig legkedveltebb dala. Hiába folyik a csapból is, hiába hallottam már ezerszer, ha egy hét eltelik az előző hallgatás óta, máris jó érzéssel ismétlem megint. Enjoy the Silence, avagy Élvezd a csendet...
...pedig gyerek fejjel baromi izgága voltam — mint a gyerekek általában. Állandóan kellett valamit zörgetnem, forgatnom, kocogtatnom, szóval ha most el kéne viselnem magamat, hát...idegesíteném magam. Ehhez képest mostanában a csend szinte fiziológiás szükségletemmé vált. Ha vasárnap délelőtt harangzúgásra ébredek, leszidom az Istent az égből (majd jól megkapom a magamét...), szentségelek az állandó fúrásra, légkalapácsolásra, fűnyírásra, az örökös zsivajra, fő a fejem a buszon a rágózástól, szotyirecsegtetéstől, orrszívástól, szóval rám fér a nyugalom.
A következő dal szövegét (is) kívülről fújom, sőt, ha nagy néha eljutok karaokezni, és a listán szerepel ez a szám, a világért sem hagynám ki.
Bár anno egy szót sem értettem belőle, valahogy mégis nagyon megszerettem. Azóta tudom, hogy az Amerikában oly elterjedt tévé-prédikátor jelenségről szól (amiből nekünk csak egy Németh Sándor jutott), meg az álszent szövegelésükről, és az összeharácsolt pénzeikről. Talán blaszfémnek is lehetne nevezni, de mivel érzetem szerint inkább a szektákkal kapcsolatos visszásságokat pellengérezi ki, ez még belefér.
Végül egy olyan szám, amit sokáig nem hallottam, viszont a Döglött akták múltkor ecsetelt részének végén éppen ez szólt, és kellemes érzéseket indított el bennem, főleg, mivel éppen egyedül voltam. Állítom, hogy ez a 20 legszebb szerelmes dal között van.