Die Hard bejegyzései

Amikor tegnap hajnali 3:45-kor megszólalt a telefonom, az első gondolatom az volt, hogy elfelejtettem a pénteki koránkelés ébresztőbeállításait törölni, és ha ezt nem követi 2 másodpercen belül a tudat, hogy 'direkt ébreszt a szemét', akkor menthetetlenül elaludtam volna. A párom most már könyörög, hogy állítsam át az ébresztőhangot egy másikra, mert gyűlöli a jelenlegit, én viszont mindig felvilágosítom, hogy nem azért gyűlöli a hangját, mert az utálatos, hanem mert ébresztőhang. Ha másikat állítanék be, akkor attól mászna a falra. Kitéptem magam az ágyból (bár ez a szó egy energikus cselekedet takar, holott épp az ellenkezője volt az igaz), aztán nyakamba vettem a várost, hogy fél ötre a Ferenc körúthoz érjek, ahol már várt rám a szüretelő társaság másik két tagja. Nagyrédén kis pálinka, sok szőlő, de délután egyig lezavartuk az egészet, irány vissza. A barátom már korábban hívott (marha boldog voltam, mert ragadt a kezem a szürkebarát levétől), hogy akkor tényleg jön délután. Itthon ledőltem aludni, és talán húsz percet sikerült is pihennem, amikor megérkezett. Természetesen tényleg összekaptunk (megmondtam előre, nem igaz?), de aztán nem lett komoly veszekedés belőle. Ha mindketten fáradtak vagyunk, akkor szinte várjuk, hogy mikor mond/csinál valami olyat a másik, amibe bele lehet kötni, aztán már lehet is beszólogatni, és kész a veszekedés.

Mivel Moziünnep, irány a mozi. Kinéztük a Die Hard 4-et, mert azt amúgy is meg szerettem volna nézni. A Rolcsi már látta, de a kedvemben akart járni, ezért ráfogta, hogy úgyis meg akarja még egyszer nézni. Tudtam mire számíthatok (világvége light), és nem is csalódtam. Az első sorban kaptunk már csak helyet, de hál' Istennek szinkronizált volt a film, így nem lettem totál rosszul a vászon közelsége miatt (csak kicsit). Közben meg látványosan számoltam az ujjaimon a túlzó jeleneteket, és hát persze a film úgy ahogy van egy faszság, de ilyenkor, amikor ezt előre tudom, nem húzom fel magam rajta. Amikor kicsi voltam, meg voltam győződve arról, hogy ez egy német film (mármint az első része), hiszen a címe alapján ez egyértelmű, nem igaz? Este beájultam az ágyba, és tök sokat aludtam. Tényleg rám fért már (ennek mondjuk Rolcsi nem annyira örült...).

Ma rengeteget fetrengtünk, elvégre most már min izgassam magam? A vizsgák megvannak, dolgozni meg csak majd holnaptól kell (hű, de várom...). Este ismét elmentünk moziba, hogy megtekintsük az A láthatatlan (The invisible) című filmet, de mire odaértünk a Westendbe már csak két jegy volt rá, amikorra pedig sorra kerültünk a pénztárnál, már egy se. Végül a Csapatleépítést néztük meg, ami vígjátéknak gyenge, horrornak meg túl komolytalan, de egyszer meg lehetett nézni. Szerintem a horror attól igazi horror, ha 1. van atmoszférája, 2. nem mutat mindent, hanem inkább a néző fantáziájára bízza a lényeget, de azt utálom, amikor e kettő helyett ijesztegetés folyik horror címén (hirtelen és hangos jelenetek). Azért elmegy, főleg, ha hozzáteszem, hogy ez egy angol-magyar koprodukció volt.

Pihenés ide, pihenés oda, azért még ki vagyok égve kissé, ami szerintem az írásom hangulatán (és zagyva mondatain) is látszik. Megyek is inkább aludni.