Enkimas bejegyzései

Sátán

2011. jún. 28.2011. jún. 28. 17:09 - írta: 979
Kategóriák: memories
Címkék: blog, blogtalálkozó, Enkimas, Lonelycloud, Matin, Monogon, QKevin, Sáta, szórakozás, Tamás, társaság

Rajtam kívül már talán minden résztvevő blogger megírta, milyen izgalmas dolgok történtek a legutóbbi blogtalálkozón, és azt hiszem, nekem sem kellene kifelejtenem az események rögzítését a bejegyzéseim sorából. Én persze képtelen vagyok az eseményt magát csak úgy végigvezetni, muszáj vagyok egy kicsit régebbről kezdeni.

Nem is volt biztos ugyanis, hogy megyek, mivel a hét elején borultak egy kicsit a dolgok. Eljött ugyanis a kedd, amikor PaPe és Iguazu után Redblekék is beírták a facebookos eseményfalra, hogy nem tudnak jönni. Ricsi és én elvileg velük együtt (kocsival) indultunk volna neki az útnak, de ez így ugrott. Aznap eleve nagyon fáradtnak éreztem magam, az események ilyetén fordulata pedig teljesen levertté tett, és már azon gondolkodtam, hogyan fogalmazzam meg Defallának a bocsánatkérő levelet, amiért nekünk is otthon kell maradnunk. Budapestről Ózdra ugyanis 3,5-4,5 óra az út, a vonatjegy(ek) ára pedig kb. ugyanennyi, ezerben. Ez kettőnknek — még a Ricsi diákjegye mellett is — 10-12 ezer forint lett volna, ami a jelenlegi anyagi helyzetemben eléggé hazavágott volna. De még nem is ez volt a fő probléma, hanem hogy munka után valószínűleg oda sem értünk volna, mert az még oké, hogy Ózdra levonatozunk, de hogy onnan még Sátára is eljussunk, annak már nem sok esélyét láttam. Utolsó esélyként megkértem a Ricsit, hogy hívja fel Tamást, hátha beférünk abba az autóba, amivel ő is megy, és egy napnyi izgalom után kiderült, hogy be. Nem szeretek kérni (sőt, kimondottan utálok), de menni is szerettem volna, a hétvégémet is úgy terveztem, meg Defallával sem szerettem volna kiszúrni. Ez tehát megoldódott.

Eljött aztán a péntek. Munka után egyből rohantam haza, adtam a cicámnak enni (hogy legyen neki még szombatra is), összehajigáltam a holmimat, betettem a cuccok közé egy üveg pálinkát, aztán már nyargaltam is a Nyugati térre, ahová a találkát egyeztettük a Ricsimmel. Közben a Tamás is odajött, TESCO-ztunk egyet, és már indultunk is tovább az Ecseri úti metrómegállóhoz, ahol a bloggerkolléga felvett bennünket. Egész jó időben indultunk, hogy QKevint összeszedjük, viszont a nagy forgalom miatt már eleve a megbeszéltnél később értünk a helyszínre. Visszafelé azonban még rosszabb volt a helyzet, és mire Kevin holmijaival együtt kiértünk Budapestről, már másfél órát vesztettünk is az előzetesen kalkulálthoz képest. A kocsiban volt két olyan megszólalásom is, ami miatt úgy tűnhetett, hogy bárkire is neheztelnék a 'késés' miatt, holott csak a forgalmat kárhoztattam meg a lámpákat, szóval ez elég szerencsétlenül sikeredett. Hogy jönnék már ahhoz, hogy úgymond vendégként bárkinek is beszóljak? Mondjuk talán fel sem tűnt senkinek, vagy talán úgy maradt meg az agyakban, ahogy azt mondani szándékoztam, de azért emésztett egy kicsit a dolog. Utálom, amikor a seggségem miatt félreérthető vagyok, mert utálok magyarázkodni is (aminél jobban csak azt utálom, amikor a funkcionális analfabéták az egyértelmű mondataimat sem fogják fel).

Kevin némi pálinkát is hozott magával, amit az út első felében be is termeltünk. Finom volt mindkét fajta, és mivel legutóbb csak ebédeltem, egy kicsit be is csíptem tőlük, de csak olyan ellazulósan. Egerben még a srácok TESCO-ztak egyet, mi meg addig a Ricsivel elszívtunk pár cigit a parkolóban. A hátralévő út sem telt rossz hangulatban, aztán valamikor este 9 után (talán már 10 is volt) megérkeztünk a célállomáshoz. Rajtunk kívül gyakorlatilag már mindenki ott volt, Defalla, Ricsi és Defalla közös ismerősei, Defalla segítőtársa, Matin, Lonelycloud és egy srác, akiről csak valamikor éjfél után derült ki számomra, hogy bizony ő Monogon. Jó, bemutatkozáskor civil nevek hangzottak el, és ha a magam barátkozási hajlandóságából indulok ki, hülyén is jövök vissza, de Monogon megmentette a helyzetet azzal, hogy beközölte, ki is ő. Kipattantunk az autóból, bemutatkoztunk, felmértük a szállást, kipakoltuk a piákat, és már melegedett is a vacsora, ami olyan mennyiségű volt, hogy én annyit csak kettőre eszek meg. Aztán kiültünk szépen a kiülős helyre, és indult az alkoholizálás, meg a kezdetben — szokás szerint — kissé feszélyezett társalgás, ami az elfogyasztott alkohol mennyiségével arányosan egyre oldottabbá vált. Nekem sajnos nagyon megfájdult a fejem, ezért sem kommunikálni, sem inni nem tudtam annyira, mint szerettem volna, de utóbbit annyira nem is bánom, hiszen a világ végén másnaposnak lenni nem olyan jó buli. Még talán ha a Körúton vagyunk, na de itt... Ennélfogva a piarulettezést is csak elszörnyedve figyeltem, mint a vidámparkban a mindenféle pörgőforgó izéket, és meg sem fordult a fejemben, hogy én is részt vegyek benne. Volt még trombita-tanulás, pohártörés, poénkodás, térerő keresés és sok komoly vagy kevésbé komoly téma, aztán hajnali 4-kor elvonultunk lefeküdni. Nem is tudom, mikor voltam fenn ilyen sokáig...

Másnap reggel, mindenki felmérte, mennyire másnapos, és a lehetőségekhez képest megpróbálta összeszedni magát. Mivel én nem ittam annyit, bajom sem volt. Lezuhanyoztam, ettem, aztán egy csoportkép készítése után elbúcsúztunk az első adag vendégtől. Defalla közben egy üveg whiskey-t szopogatott, és igyekezett minél jobban a nagymamák által kedvelt egyél-egyél-vegyél-szedjél még vonalon mozogni, de hát nem is csodálom, hiszen annyi kaja maradt még. Én elég rossz vendéglátó vagyok, ezért mindig megemelem a kalapom azok előtt, akik képesek ennyire törődni a vendégeik gyomrával. Mielőtt eljöttünk volna, még telepakolta(tta) a táskámat minden földi jóval, hogy ne neki kelljen hazacipelni őket, aztán beszélgettünk tovább. Kettő körül indultunk el végül mi is (előttünk még Monogon távozott), és egy hosszadalmas és eléggé hallgatag út után du. 5 körül érkeztünk meg hozzám. Tamás utolsó busza akkor már ki tudja, hol tartott a menetrendje szerint, ezért felajánlottam, hogy aludjon nálam, így Újpesten ő is kipattant Enkimas autójából (akinek ezúton is ismét köszönöm a fuvart, bár egy kicsit zavar, hogy nem fogadott el egy fillért sem a benzinre). Este még megtárgyaltuk az élményeket, lefürödtünk, vacsoráztunk, aztán szokatlanul korán lefeküdtünk aludni. Reggel Ricsinek rádiópinkes megbeszélésre kellett mennie, így a társalgást csak Tamással ketten folytattuk, majd dél körül ő is távozott.

Jó volt ez a blogtalálkozó, kár, hogy olyan sokan nem jöttek. Pedig hely lett volna mindenkinek, az asztal körül is, meg ágy is jutott volna, és talán a világ végén senki nem érezte volna az utolsó busz elérésnek késztetését vagy, hogy N+1. alkalommal is le kelljen mennie az Alteregóba, otthagyva a társaság többi tagját. Remélem, lesz következő alkalom is.