Goldfinger bejegyzései

Mostanában gyakran előfordul, hogy teljesen váratlanul emlékképek törnek rám. Képek a gyerekkoromból, nyaralások, beégések, iskolai élmények vagy akár könyvélmények is. Így jutott eszembe, hogy úgy 13-14 évvel ezelőtt olvastam két James Bond-történetet, erről pedig az a CD, amit a közeli vegyesboltban vettem cca. 300 Ft-ért, és ami Bond-filmek 'utánénekelt' zenéit tartalmazta.

James Bond nekem olyan, mint a fantasy. Azért kell, hogy egy kicsit elrugaszkodjak a világ hideg racionalitásától és kikapcsolódásképp egy kicsit elmerülhessek egy szórakoztató álomvilágban. Ebben az időben bárhol jó volt, csak otthon nem akartam lenni, ezért fél nyarakat töltöttem anyáméknál, ahol viszont nem ismertem senkit, nem voltak barátaim, és az összes szórakozásom max. annyi volt, hogy kigazoltam egy-egy veteményest (kivéve , ha készültem, és vittem magammal kártyát vagy valamit). Amikor már nem bírtam a szörnyen unalmas perceket, elkezdtem a könyvespolcot vizslatni, ahol nem volt sok könyv, és a címük alapján azok egy része is teljesen érdektelennek tűnt számomra. Ekkor olvastam el Stephen Kingtől a Cujo-t, ami szerintem King egyik legunalmasabb könyve lehet. Az ilyet általában szentségtörésnek tartom, de kénytelen voltam az unalmas fejezeteket átlapozni, mert így is baromira szenvedtem közben. Ezekről később egyébként kiderült, hogy valóban nem történt bennük az égvilágon semmi.

A csalódástól kissé bátortalanul emeltem le a polcról a következő könyvet, amit valami Ian Fleming írt, és az volt a címe, hogy Goldfinger. Az első oldalon kiderült, hogy ez bizony egy James Bond- történet, és bevallom, hogy már az elején tetszett. Igaz, abban az időben csak eléggé minimális filmes ismeretekkel rendelkeztem (vagy nem is?), de a narrátoros-videós korszakban szerencsém lehetett a Roger Moore főszereplésével készült Halálvágta (A view to a kill) című epizódhoz, és ebből tudtam, ki is, mi is az a James Bond. Ebben a részben ráadásul Grace Jones is játszott, aki elég feltűnő jelenség ahhoz, hogy az ember egy életen át emlékezzen rá, ha egyszer már látta valahol.

Azt hiszem, ez az életkor pont a legalkalmasabb volt az ilyen titkosügynökös történetek befogadására, főleg nálam, aki menekült a világ elől. Bevallom, akármennyire is bugyuta volt a sztori, le sem bírtam tenni a könyvet, és egy fél nap alatt a végére is értem. A gonosz, aranymániás, nagypályás csaló, Auric Goldfinger, meg a gerendákat a puszta kezével eltörő, pengés-keménykalapos koreai szolga, Oddjob izgalmas ellenfelei voltak Bondnak, a már-már szuperhősi képességekkel rendelkező titkosügynöknek. Úgy emlékszem, a könyben érdekes módon azért nem volt olyan sok valóságtól elrugaszkodott momentum, mint amennyi a filmekben szokott lenni. Persze abban a korban ez talán nem is izgatott volna annyira. Viszont a kaszinók, öltönyök, csinos nők, menő estélyek, úszómedencés, sokcsillagos szállodák világa nyomban magával ragadott. Na és Goldfinger terve, hogy a település teljes lakosságának megmérgezése árán rabolja el Fort Knox aranykészletét...

Amint a Goldfingerrel végeztem, láttam, hogy a polcon egy másik könyv is van ebből a sorozatból, a Gömbvillám akció. Ezt is sebtibe' kiolvastam, pedig tutira nem volt olyan jó, mint az első, mivel gyakorlatilag semmire nem emlékszem belőle. Valószínűleg ebben is volt valami csúnya gonosz bácsi, James Bond ebben is elszívott egy valag Chesterfieldet, ebben is megkefélt 2-3 nőt, meg ebben is ő győzött. A filmekben egyébként rá szokott gyújtani a 007-es? Mert az általam olvasott könyvekben rengeteget cigarettázott, de hát ez nem is csoda egy súlyos dohányfüggőségben szenvedő, láncdohányos író alkotta karakter esetében.

A kérdés azért lehet meglepő a részemről, mert az eddigiekből arra lehetne következtetni, hogy Bond-fanatikus lettem, hogy megvan az összes eddig megjelent könyv meg film, és betéve tudom a menő szövegeket. Pedig nem. Nem vagyok fanatikus, a filmek közül is csak 3-4-et láttam, és azok sem nagyon tetszettek. Mind túlzó volt, és elfogadható Bond számomra csakis Roger Moore és Pierce Brosnan lehetett, a többiek számításba sem jöhettek (Sean Connery nagyon nagy színész, de a fiatalkori ábrázata nekem nem jött be, Timothy Dalton jellegtelen alak, ezt az új palit meg még nem láttam). DE a Bond-filmeknek nagyon szeretem a kezdését, mert szerintem rendkívül ötletesek, főleg a fenti (ami nálam a top). Nagyon tetszik benne, ahogy az egész a kaszinóra van kihegyezve, de főleg az, amikor a 7-es kártyalapot két lövés átlyukasztja.

A másik a főcímdalok kérdése, ugyanis erre mindig nagyon adtak a készítők. A Duran Duran, Shirley Bassey, Tina Turner, Madonna, Paul McCartney és a többiek nem akármilyen előadók, és nem is akármilyen számokat adtak elő. Kár, hogy a filmek nem ennyire igényesek, pontosabban jól vannak megcsinálva, csak az én idegrendszerem nem minden agyament megmozdulást tolerál. A kedvenc főcímdalom meg ez (amitől még sokadik meghallgatásra is borsódzik a hátam):

És hogy mindezt miért írtam le? Nem tudom, csak úgy jött.