Gus bejegyzései

Komolyan nem tudom, hogy ez most nekem a harmadik vagy a negyedik blogtalálkozó volt, pedig egyrészt utánanézhetnék a blogomban, másrészt senkit nem érdekel, harmadrészt pedig szerintem a negyedik, de a lényeg, hogy ezúttal már úgy mentem el, mintha csak a haverokkal beszéltünk volna meg egy újabb sörözést. Komolyan, hiszen a társaság minimum felét már volt alkalmam megismerni, és/vagy a szabadidőm egy részét a társaságukban eltölteni. Sőt, bloggertársaim egy részét alaposabban ismerem, mint a saját barátaimat, hiszen azok nem írkálnak heti/napi rendszerességgel a lelkükről, a mindennapjaikról vagy a perverz szexuális szokásaikról, és ez még akkor is így van, ha némelyik bloggert sosem láttam élőben (sem).

Múlt héten ugyebár volt egy kis hangulati-érzelmi-szellemi mélyrepülésem, amire válaszul többen felajánlották, hogy a lelkükkel megtámasztanák az enyémet, amennyiben élőben is találkoznék velük. (ABC sorrendben) Redblek, Ricsi és Tigriék is jelezték ebbéli szándékukat, és amikor Gus-nál olvastam a szombati találkozóról, kapóra jött mind az időpont, mind a helyszín. Szóval az említett társaság egy kicsit előbb odacsődült, hogy több időnk legyen társalogni, de ez nem jelenti azt, hogy az előzetesen emlegetett találkozókat ne tarthatnánk meg a jövőben (ez a tagmondat nekik szólt). Jaj-jaj, de álmos vagyok, érzem a saját fogalmazásomon (is)...

Szóval 16:30-ra javasoltam a Tandem-be érkezést, ennek megfelelően is keltem útra. Nem mesélem el a fürdésem történetét, mert gonosz vagyok, és pont ott rövidítek, ahol a sok perverz olvasó a leginkább legeltethetné a szemét. Inkább ahhoz a pillanathoz ugrok, amikor leszálltam a metróról, és megpróbáltam eltüntetni a fél órával korábbi, Burger Kingben történt vásárlásom nyomait, azaz egy sajtburgeres zacskót. Na nem csak azért, hogy le ne bukjak Redblek kondi-kolléga előtt, hanem mert nem volt túl esztétikus a zsebemet püffesztő barna zacskó látványa. Erre éppen 1 mp-el az aktus előtt oldalról belém karol valaki (de nem Wojtyla), akiről gyorsan megállapítottam, hogy egy erős borosta és szélfútta haj mögé rejtett Ricsi. Neki jobban örültem, mint annak a hetero barátomnak, aki anno akkor veregetett üdvözlésképp hátba, amikor éppen feltéptem az Alibi ajtaját. A mozgólépcső tetejénél — meglepetésünkre — Redblek ácsorgott, aki az éppen akkor odaérő Captainre várt. Hivatalosan persze még nem tudhattuk, hogy ő a Captain, de előzetes, kíváncsiságleplező nyomozásom erre engedett következtetni. Szerencsére bölcs voltam, és egészen addig hallgattam, amíg magától ki nem derült, hogy baromira nem ő az, akire én gondoltam, így elkerültem egy iszonyat égést. Üdvözöltük egymást, én zsebre tettem Redblek megjegyzését, miszerint egyre jobban nézek ki, majd elindultunk a Tandem irányába, hogy aztán félúton szétröppenjünk, ki-ki a maga dolgára. Ricsi az otthon+fésű+borotva kombinációra vágyott, Redblek és Captain lakásra mentek (nem rosszra gondolni!), én pedig a Tandembe siettem, nehogy elkéssek. Vicces, hogy Andreas és Tigri pont akkor közeledett az ellenkező irányból, amikor én a nekik ellenkezőből, így az ajtó előtt találkoztunk. Ez ám a pontosság!

Na jó, gyorsítsunk! Szóval nekiláttunk traccsolni így hárman, aztán megérkezett Redblek és Captain is, aki utóbbit most már hivatalosan is ismerhettünk, mivel bemutatkoztunk egymásnak. Szegény láthatóan meg volt szeppenve, de ez 17 évesen, első blogtalálkozósan és Redbleknél járás után teljesen érthető. Nekem ő élőben legalább olyan szimpatikus, mint amilyen a blogja, szóval egy pozitív, új élménnyel gazdagodtam. Végül már csak Ricsi hiányzott, aki kicsivel azután jelent meg, hogy elkezdtük erőltetni az agyunkat, hogy vajon mit is mondott, "megborotválja az arcát" vagy "megborotválkozik"? Utóbbi ugyanis tovább is tarthat, mint az előbbi.

A neheztelőknek tehát itt a válasz a "sarokban ülő kis társaság" kérdésére: korábban érkeztünk, eleve egymás mellé ültünk, ezért voltunk olyan sokat együtt. Pedig bárki nyugodtan odajöhetett volna hozzánk, mint ahogy 22-23 óra után már mi is vegyültünk (a teljesség kedvéért Redblek és Ricsi már jóval előbb is).

Gyorsítsunk még! Mi minden történt az este folyamán?

- nem volt hely, mert elfoglalták a csúnya idegenek. Ezért aztán volt lemenés a hideg pincébe, majd felmenés a fűtött földszintre, miután a csúnya idegeneknek fellőtték a pizsit.

- volt buzisan viselkedő, mosolygó pincérfiú, meg morózusan viselkedő, igénytelen kinézetű, buzis pincérfiú. Még 2-3 ilyen blogtalálkozó, és a magukat hajdan egész jól tartó fiatalemberek tollboával és kifestve fognak minket kiszolgálni.

- volt nénike, aki még az elején azt mondta nekünk, hogy "Fiúk, igyatok pálinkát is!", mi meg nem tartottuk be a kérését, bár én részteljesítést vállaltam néhány Hubertus képében.

- Gus és Zslatko pontosan érkezett, majd a helyek szűkösségén való meglepődésük és a helyzet konszolidálódása után még beszélgettem is velük, pedig ez ritkán fordul elő. Nem a személyük miatt, hanem mert mindig annyira népszerűek, hogy csak kevés idejük jut 1-1 emberkére. Ennek eredményeképpen okosabb lettem a vegetárius táplálkozással kapcsolatban, és ráeszméltem, hogy részben már én is ezt követem, amennyiben a bevitt táplálék nagyrészt eltolódott nálam a káposzta irányába (diéta címén). 

- volt Ogre, akit eddig — asszem — csak említés szintjén ismerhettem, most viszont nemcsak ő volt, hanem egy üveg Whiskey is, amit gondosan széttöltögetett a jelenlévőknek. Így aztán részemről volt fintorgás is, mivel utálom a Whiskeyt.

- volt sok-sok beszélgetés. Tigriékkel, Captainnel a mindenről, Numával a minden mellett egy kicsit politikáról is, Confessorral az érzelmekről és a párkapcsolatokról, Kisvirággal a szolgáltatók szolgáltatásának minőségéről, meg sok egyéb résztvevővel sok egyéb dologról

- volt alkoholfogyasztás, kinek-kinek egyéni mértékben. Captain jól leplezte, hogy egy szeszkazán, avagy csak törvénytisztelő, mivel korára való tekintettel, még ki sem szolgálhatták volna (avagy nem szereti az alkoholt/most nem akart inni), a magam részéről becsíptem egy rövid időre, mások is becsíptek hosszabb-rövidebb időre, Gus be is rúgott (saját bevallása szerint), Ogre pedig a többiek bevallása szerint is berúgott. 

- volt hiányérzetem, tekintve, hogy néhány blogger nem jött, nem jöhetett el. Hiányzott innen például Spring, Lost és Földije, Wiko, YshouldIBaSaint (aki ugye Angliában tartózkodik) és még Kyan is.

- néhány szót beszéltünk Évivel is, aki megismert (mégsem vagyok olyan reménytelenül szürke?), és egyébként egy tünemény csaj, és végre Treennel is találkoztam élőben (meg a 'klikkesedésünk' miatt némileg elhanyagolt, általam eddig nem ismert K-val).

- végül éjfél körül asztalbontás volt, majd hazamenés. Nekem ez fél 2-re sikerült, tehát hamarabb, mint legutóbb, igaz, előbb is kezdtem.

Összességében: szép volt, jó volt. Legközelebb mikor lesz?

Egy kissé álmos vagyok mostanság (úgy egy hete), ezért nincs is sok energiám bejegyzéseket fabrikálni, pedig lenne miről, és egyébként a lelkesedésem sem csökken. Most is igazán csak azért fogtam neki, mert az mégsem járja, hogy ennyi napot kihagyjak, és magára hagyjam a blogtali után fellelkesült olvasóimat. Pedig cefetül álmos vagyok, olyannyira, hogy például a munkához semmi indíttatásom nincs, ami nem volna meglepő (kinek van?), ha nem jönne rám néha (mint például tegnap), hogy "de bemennék most egy kicsit könyvelni". Néha megzizzenek.

Az álmosságom fő oka, hogy keveset alszom. Meglepő összefüggés... Azért alszom keveset, mert akármilyen álmos is vagyok, estére felélénkülök, vagy az egész napos teaviritykölés vagy az esetleges testépítő szalonnázás után. Amikor elmegyek fürödni, ott helyben el akarok aludni, bár ez valószínűleg a mostani kádas olvasmányaim (adózással kapcsolatos folyóiratok) és a fürdőszobában uralkodó fényviszonyok együttes hatása, főleg ha még a ruhaszárítóról a nyakamba lógó ágyneműk is leárnyékolják a 60 Wattos, búra alól erőlködő izzó fényét. Ez az álmosság azonban elmúlik, mihelyst kikászálódtam a vízből, és eltökéltem, hogy hamarost aludni fogok. Ilyenkor még beülök a gép elé, megnézek ezt-azt, és máris azon kapom magam, hogy negyed 12, én pedig még mindig kukorékolok. Reggel aztán rögtön agyvérzéssel ébredek, amint meghallom Desiré ébresztő célzatú nyihogását, mert ilyenkor általában volna még időm aludni, csak már nem tudok, mert a macskám nem hagy. Péntekig ez a mindennapos 'némileg kevesebb mint nyolc óra pihenés' és ezen jelenség mellékhatása annyira felhalmozódik, hogy amikor kikelek az ágyból, szinte az ájulás kerülget. Ilyenkor jobb, ha menekül, ki merre lát. Múlt hét pénteken például egész nap konkrétan úgy éreztem magam, mint aki másnapos, holott előző este csak egy pohár bort ittam. Talán nem kellett volna este 9-kor meginnom egy kávét is (mivel egyébként sosem kávézom), és akkor nem szenvedtem volna annyira egész nap. Így dolgozni önmagában is kimerítő, az esti edzéstől pedig konkrétan féltem. Baj nem volt, de legalább egy kicsit felélénkültem (még ha annyira nem is tudtam, mint amennyire reméltem), merthogy este nekem még buliznom kellett menni.

És akkor most értünk el a címhez... (a munkaidő vége előtt tutira nem érek a végére, szóval befejezetlenül itt hagyom, aztán majd később folytatom).

Erre a hétvégére egy volt és egy jelenlegi kolléganőmmel azt terveztük, hogy felmegyünk Galyatetőre és ott is alszunk. Pontosabban ők kitalálták, és amikor az egyiküket (a voltot) gyanútlanul felhívtam, rögtön az én nyakamba szakadt a megszervezés terhe. Igazából már előre sajnáltam, hogy ki kell miatta hagynom a blogtalálkozót, meg az utána megrendezendő születésnapi bulit, ráadásul a péntekre előjegyzett Alterego-látogatással is problémák lettek volna. Miután a szállásadót felébresztettem a hívásommal, majd össze-vissza variáltam a paramétereinkkel — kivételesen szerencsére — segget csináltam a számból is, amikor újra felhívtam, hogy nem megyünk (nem miattam), de megnyugtattam, hogy a következő hétvégén rögtön két éjszakára is, így nem kellett lelki fájdalmat éreznie a veszteség miatt. Felszabadult tehát a hétvégém, rögtön mehettem bulizni ide is, oda is. A beadandó-dömping és a vizsgaidőszak kezdete előtt legalább utoljára elengedhettem magam.

Péntek este tehát Alterego. Munka után edzés, utána hazamenés, utána elvileg-átmenés a Rolandékhoz alapozás céljából, utána rikoltozva elmetrózás a tett színhelyére. Na, ez utóbbi kettőt inkább kihagytam, mert egyrészt mire én haza érek, átöltözök és Újpestről elverekszem magam az Örsön túlra, addigra indulhatunk is vissza (tehát feleslegesen utazgatok), másrészt ezúttal nem volt kedvem elviselni a többiek leendő botrányos viselkedését, harmadrészt a macsek így is szinte egész éjjel egyedül volt, és nem akartam szegényt olyan sokáig magára hagyni (egész nap után egész éjjelre is), negyedrészt pedig abban bíztam, hogy lophatok egy órányi alvásidőt.

Alvás nem volt, eszembe jutott viszont, hogy anyámat fel kell hívnom, mert aznap volt az 50. születésnapja. Ezt meg is tettem, és ő megint úgy beszélt velem, mintha egy idegen hívta volna. Amilyen közvetlen személyesen, olyan távolságtartó telefonon, és ilyenkor mindig zavarban vagyok. Hiába, nem szoktuk meg az egymással való telefonos kommunikációt, mivel egy évben jó, ha kétszer beszélünk így. De nem is ez volt a lényeg hanem, hogy kérdezte, mi van a sulival, én pedig miután elmeséltem neki, megemlítettem, hogy a viszontagságok ellenére felmerült bennem a gondolat, hogy ha végeztem, talán elmegyek a Corvinusra is, közgazdasági irányba. Erre azt mondta, hogy egyrészt minek, másrészt inkább a családalapítással kellene foglalkoznom, max. majd gyerek mellett tanulok még tovább. Ez egy teljesen hétköznapi szövegösszefüggés, nekem mégis rosszul esett, és olyan lelkifulladás tört rám, ami még órákkal később is befolyásolta a hangulatomat. Szarszemétnek éreztem magam, amiért hazugságban tartom az egész családomat, és amiért nem is látom esélyét annak, hogy egyszer eléjük álljak, és elmondjam nekik, hogy buzi vagyok. Főleg mert igazából nem is vagyok az, tehát a gyermekkészítésnek és a hagyományos értelemben vett boldog családi életnek elvileg nincsenek számomra akadályai.

Részben már egyébként is — vélelmezetten — szarszemét voltam, mivel nem voltam hajlandó a város másik felébe áttömegközlekedni és együtt duhajkodni az Alteregoba készülő baráti körömmel. Inkább elfoglaltam magam a lelkiismeretem pátyolgatásával, politikai műsorok hallgatásával és különösebb szellemi erőfeszítés nélkül is szórakoztató számítógépes játékokkal, pl. ezzel. Na, este 11 után útnak indultam, szervezetemben egy-két otthon, egymagamban, spórolási célzattal elfogyasztott felessel. Egészen addig arra vártam, hogy a Rolandék jelezzék, ők mikor indulnak, hogy kb. egyszerre érjünk oda, és egyikünknek se kelljen a másik nélkül a buzibárban lézengenie. Ő persze társasággal ment, de nekem szar lett volna egyedül a hirtelen elém toppanó, csábosan és meredten a szemembe néző alakok között, akik csak arra várnak, hogy megdöngethessenek (avagy vica versa). Állítólag engem sokan megbámulnak, de miután én foglalt vagyok, általában mindenki más látja, mennyire néz valaki, csak én nem. Na jó, hát persze volt olyan, hogy miközben egymást ölelve a műsort néztük, odalépett hozzám valaki, és megkérdezte tőlem, hogy gyakran járok-e oda, mintha nem éppen egy másik fiút karoltam volna át hátulról. És akkor nem ez volt a legdurvább próbálkozás.

Az este legérdekesebb momentumának ígérkezett, hogy egy hetero srác is volt velünk, aki még sosem volt ilyen helyen, ráadásul két héttel korábban még egyetlen meleget sem ismert. Aztán összejött az egyik lány barátunkkal, aki egy fedél alatt lakik a párommal meg egy másik meleggel, és állítása szerint pozitívan csalódott, mert a melegek milyen jó fejek, meg satöbbi. Most pedig jött az együtt bulizás, ami abból állt, hogy a többség a picsáját rázta a zenére, mi ketten pedig megpróbáltunk kommunikálni valahogy, magyarul jól rám sózták a 'kakukktojást'. Igaz, nem vagyok az a táncolós típus, de azért nem is a hangorkánban szeretek beszélgetni (ordítgatni), hanem könnyed háttérzene mellett, ráadásul kicsit gondban voltam a témaválasztást illetően is. Mindegy, meghívott egy piára, én visszahívtam, a párom is leguríttatott velem két Becherovkát, de mivel erőteljesen koncentráltam, hogy ne rúgjak be, ezért bajom sem esett. A társaság java már olyan éjjel egykor lelépett, de szerencsére mi sem maradtunk sokáig. Ha nem iszom eleget, hogy táncra is kapható legyek, akkor nemigen van ott mit csinálnom, elvégre nem vagyok egyedülálló, ezért aztán hamar elálmosodom, főleg egy ilyen hét után. Bár a Rolandom nem nézett ki olyan szépen, mint én, hazafelé semmi baj nem volt vele, maximum az, hogy mindent 4x-5x mondott el, mindig egy kicsit variálva a(z általában egy mondatos) sztorin.

4-re értünk haza, de én már 10-kor fent voltam. Hiába a fáradtság, nem tudtam aludni, sőt, még a tenni vágyás is buzgott bennem. Mivel azonban az irdatlan fejfájással küszködő páromat nem akartam felébreszteni, maradt a csendben végezhető teendők elvégzése, persze azok is csak csínján, mivel hiába buzog bennem a tettvágy, ha a fáradtság meg az ellenkező irányba hat. Magyarul percenként tört rám a lelkesedés és két percenként a kedvtelenség. Így telt el az egész nap. Egy kicsit aludtam is, de olyan du. 4 órakor mindenképpen készülni akartam, mert egyrészt az esti partyra venni akartam az ünnepeltnek ezt-azt, másrészt Gus-t is meg akartam lepni valamivel (amit nem mondok el, mi lett volna, mert talán még sor kerül a pótlására).

ITT JÖN AZ ÉRDEKES-IZGALMAS LÉNYEG:

Valamivel 6 után értem a Tandemba, ahol — nagy meglepetésemre — alig páran ücsörögtek a bloggerek közül. Ricsi, Spring, Gus és Zslatko régi ismerős volt számomra, de Confessorral korábban még nem találkoztam, és eleinte szinte egyáltalán nem is kommunikáltunk. Sőt, annak ellenére, hogy ő biztosan bemutatkozott, nem értettem, mit mondott, ezért csak akkor tudtam meg, ki is valójában, amikor az újabb bloggerek érkeztekor valaki hangosan mutatta be őket egymásnak. Érdekes, hogy ilyenkor egy csapásra milyen kis megszeppent szerencsétlenke leszek... A beszélgetés ekkor még egy kissé mintha erőltetett lett volna, (de hát ezt már megszoktuk), ezért azon gondolkodtam, hogy belecsapjak-e az általam érdekesnek ítélt (de vélelmezhetően senkit nem érdeklő) sztorijaimba, avagy várjak még velük. Vártam, és inkább legurítottam egy vodkát, majd kisvártatva még egyet. Közben befutott Magnifique (akire én nagyon kíváncsi voltam), és máris oldottabb lett a hangulat, főleg, miután újabb bloggerek is betoppantak. Megjött Zoli, Gaybearsék, Kaptárlakó, páran a lányok közül és egy fiú-lány pár is, akik állítólag 'csak' lelkes olvasók, de ezt nekem a többiek mondták, tehát végül is a mai napig nem tudom, kik voltak. Bocsi. A beszélgetéssel máris nem volt probléma, kis csoportokra tagolódtunk, és úgy traccsoltunk. Én Ricsinek, Springnek és Zolinak jutottam, szóval ha valaki negatív irányú változást észlel a lelki- és/vagy szellemi állapotukban, akkor engem kell szidni. Szegény Springet például megint 'kiborítottam' valami — szóban taglalt — gusztustalansággal, ami lassan rendszeressé válik. Nagyon jól éreztem magam, mivel egyrészt sokkal szívesebben töltöm az időmet egy asztal körül beszélgetve, iszogatva, mint egy zajos diszkóban, másrészt sokkal szívesebben vagyok olyanok között, akik előtt önmagam lehetek, és akikkel a puszta létünk miatt is közösek a témáink (magyarul szintén melegek), tehát egy ilyen blogtalálkozó a legtutibb időtöltés a számomra. Eleinte még rendszeresen figyelmeztettem magam gondolatban, hogy nekem bizony jelenésem van a szülinapi rendezvényen (ahol a hetero barátaim vélhetőleg ronggyá itták magukat, majd összehányták Budapest aszfaltrétegeinek nagy hányadát), de egy pont után eldöntöttem, hogy mivel ott egyébként is csak megleptésként toppantam volna be, az eredeti tervhez tartva magamat csak hétfőn pótlom a köszöntést, és inkább maradok. Ilyen társaságban?

Gusék közben eltávoztak, Magnifique is eltűnt (annyira beszélgettem, hogy észre sem vettem), majd Springnek és Zolinak is mennie kellett, és a többiek is szép lassan elszivárogtak. Végül csak Ricsi, Confessor, egy a pincében éppen akkor megrendezett Sajnos Batár koncertet végigtomboló(?) lány (akinek nem emlékszem a nevére, bocsi2) és én maradtunk, de a lelkesedésünk cseppet sem csökkent. Az élet nagy kérdéseit és Ricsi szerelmi életét ha nem is alaposan, de sokáig tartóan kitárgyaltuk, meg mondtunk mindenféle bölcseket. Tök jó volt. Annyira beszéltünk, hogy közben a záróra is utolért minket, szóval be kellett fejeznünk. Ahhoz képest, hogy volt egy időszak, amikor nagyon elálmosodtam a vodkák és a visszanyelt gyomorsav ízű (állítólag meggy-)pálinka után, mostanra teljesen felébredtem. Elvileg még hátra volt az éjszakai buszozás, hiszen minden kp-mat elköltöttem a délután megvásárolt ajándékra, az este elfogyasztott italokra meg dohányárura, de Confessor nagyon gálánsan felajánlotta, hogy az általa rendelendő taxival engem is hazavitet, és az sem jelentett számára problémát, hogy kb. 70 Ft készpénzem maradt (jövök neki eggyel).

A vasárnapot ugyanúgy végigkómáztam, mint a szombatot, de ezúttal a tenni akarás is elmaradt. Alig aludtam valamennyit, és ezen a délután egy órás hunyás sem segített sokat. Takarítottam kicsit, majd DVD-ztünk a párommal.

Na, a születésnapozás hétfőre maradt, mivel az ünnepeltnek ténylegesen ekkor volt az évfordulója. Edzés után iszkoltam a Tandem melletti utcába, oda voltam ugyanis hivatalos, egy olcsó kocsmába. A barátaim (vagy ma már csak inkább a haverjaim) meglepetten fogadtak, aztán ment némi traccsolás, míg végül 2 óra múlva távoztam is. Mentem is meg nem is, ittam is, meg nem is, szóval még csak kapatos sem voltam. Majdnem 11 óra volt, mire hazaértem, ezért is nem fejeztem be tegnap ezt a beszámolót (pedig szerettem volna). Hétfő este történt még egy érdekes dolog, de ezt most nem mesélem el, mert már így is iszonyú hosszú lett.

Visszatérek még rá.

Nemcsak azért van mögöttem hosszú hétvége, mert még ma sem kell dolgozni (Húsvét hétfő lévén), hanem mert valóban sok mindent csináltam, lassan telt az idő. Ezért nem is egyben számolok be az eseményekről, mert az nagyon terjedelmes lenne, hanem több részletben (még nem tudom, hányszorra). Másrészt a lakás eleve nem csillogott-villogott, öt ember két napi tartózkodása után pedig kimondottan romokban áll, szóval még takarítanom is kell.

Pénteken este tehát blogtalálkozó volt. Én 14:30-ig dolgoztam, gyorsan elmentem fodrászhoz (elvégre szerettem volna minél pozitívabb külsővel feltűnni), aztán rohantam haza, hogy 5-re a konditerembe érjek. Ezt éppen csak sikerült megoldanom, de nem késtem. Gyors átöltözés, aztán mehetett a 'munka'. Ezúttal láb és váll volt soron. A másnapra tervezett túra miatt kértem az edzőmet, hogy ne nagyon fingasson meg, tekintve, hogy a gyalogtúrán szükség van az ember lábára. Kíméletes volt, de azért négyféle lábgyakorlatot kellett csinálnom (kitörés (mmm...de finom), lábhajlítás, lábnyújtás, vádli), meg kétféle vállerősítőt. Kevéssel 6 óra előtt fejeztem be, elszaladtam zuhanyozni, aztán irány a Tandem.

Sokkal kevésbé voltam félénk, mint legutóbb, mert még ha senki ismerős nem is lett volna, Gusékra mindenképpen számíthattam, volt tehát biztos pont. Odalent kicsit kevesebben voltak, mint a múltkor, de azért így is jó lett a hangulat. Mivel dohánymentes övezetben jöttünk össze, nem sokat tartózkodtam a számunkra kijelölt pincehelyiségben, inkább ott álldogáltam, ahol rá szabadott gyújtani, de ez nem is volt baj, hiszen így is rengeteget beszélgettem. Pontosabban inkább én dumáltam rengeteget, amiért elnézést is kérek (amennyiben szükséges). Megérkeztemkor az addigra kialakult kisebb társaságokban már élénk társalgás folyt, ezért (bunkónak nevezhető módon) nem köszöntem sorra mindenkinek, hanem csak apránként mutatkoztam be az éppen felszabaduló embereknek. Ezért is elnézést, főleg azoktól, akik távoztomig sem tisztázhatták magukban a kilétemet.

Redblekkel kitárgyaltuk kondizásunk viszontagságait, eredményeinket, meg hogy miért is jó gyúrni járni, aztán koccintottunk a további testépítő sikereinkre. Zslatkoval a Gussal közös leendő lakásukról diskuráltunk röviden, néhány fiatal hölggyel (akiknek nem tudtam maradéktalanul megjegyezni a nevét), pedig a blogolásról magáról és a konfliktuskezelésről cseréltünk eszmét, és végre Springgel is kommunikálhattam élőben. Fcking dilinyovich-valvelcsalcsel (kívánt rész aláhúzandó) és Ricsikével szintén beszélgettünk, de a legtöbbet Lost és Földije, valamint Numa társaságában töltöttem. Lostékkal egy ideje már egy légtérben léteztünk, mire meg mertem szólítani őket, főleg mikor már biztos voltam benne, hogy ők azok, és nem égetem le magam. Mondjuk annyi segítségem volt, hogy mostanában éppen Lost blogját olvasom elejétől fogva, így bizonyos külső jegyekkel már tisztában lehettem (kecskeszakáll, szemüveg). Külön öröm, hogy az ilyenkor (is) rendkívül népszerű Gusból is jutott nekem néhány percnyi.

Kicsit sajnáltam, hogy Kyan nem volt, Wiko és Ysb nem lehettek ott, de összességében így is nagyon jól éreztem magam.

Két intermezzo volt közben, két telefonhívás. Az egyik egy leendő ügyfelem volt, aki arról panaszkodott, hogy az önkormányzatnál ezért meg azért nem engedték neki a vállalkozóit kiváltani. Ez nem érdekes. A másik esetben a párom nevét láttam a mobilom kijelzőjén. Mivel tudom, hogy a blogtalálkozó vörös posztóként hat rá (és minden olyan alkalom, lehetőség, szituáció, ahol buzikkal futhatok össze, beleértve a sarki pékséget is), gondoltam, ez valami ellenőrzés féle hívás lesz. Amikor fölvettem, a párom iszonyú részeg hangon szólt bele, hogy vigyek majd egy kiló cukrot, mert a srácoknak reggel kelleni fog a kávéba (ugyebár a lakásomban gyűltünk össze a másnapi túrához). Jól ki is osztottam, hogy "be vagy baszva!" és hasonlók, mire egyszer csak beleszól egy mély hang, hogy "979, basszus, hozz egy kiló cukrot, nem érted?". Na ez valóban a párom volt. De akkor ki volt az a másik? Persze pillanatokon belül kiderült, hogy az egyik lány barátunk szólt eredetileg a telefonba, és az ő hangjára hittem, hogy az a Rolcsi berugva. Égtem is egy cseppet, hazaérve meg nem győztem bocsánatot kérni a keresetlen szavak miatt... ehe-ehe. 

A minap egy nagyon megtisztelő felkérést kaptam Gustól. Néhány meleg (és kevésbé meleg) bloggerrel együtt már egy ideje dédelgették egy olyan szolgáltató blog ötletét, ami kimondottan a magunkfajtákat (nem Morvai Krisztina értelmezésében) célozná meg. Van/lesz itt minden, ami csak egy meleget érdekelhet, képekkel, zenékkel, frissen, üdén, fiatalosan. Szerintem tök jó ötlet, és nagyon megörültem a felkérésnek, már csak azért is, mert általa valószínűleg sok új dolgot tanulhatok akár a blogolásról (technikai és tartalmi szinten is), akár a melegekről úgy általában, és mivel a rám eső részt a társadalomtudományok irányából szeretném megközelíteni, a tanulmányaimban is segíthet majd a kényszerű utánaolvasás.

Egy írást már most is olvashattok tőlem, és persze a továbbiakban is aktívan szeretnék közreműködni, csak éppen attól tartok, hogy a sok érdekes hír között az én kis írásocskáim nem ütik meg majd azt a szintet, hogy érdemes legyen egyáltalán végigolvasni őket. Azért igyekszem majd az ismeretterjesztést élvezhető formába önteni, és akkor nem leszek kipenderítve.

Talán ez az információ Neked már nem új, de ha mégis, szeretettel várunk a közös blogon (is).

Egyszer már megírtam ezt a bejegyzést, de karbantartás miatt elszállt, úgyhogy most jó pár órányi rápihenéssel nekiveselkedek még egyszer. Én lehettem volna az első, erre utolsó leszek. Na mindegy.

Szóval itthon összekészültem szépen, és mivel az este egy szülinapi bulira is hivatalos voltam, magamhoz vettem az ünnepelt ajándékát is. A sarkon még beharaptam némi hamburgert, hogy az esetleges alkoholfogyasztás ne csapkodjon meg nagyon (így is félő volt, hogy hülyét csinálok magamból). Mivel a Kálvin tér egy ideje fel van robbantva, fél Budapestet meg kellett kerülnöm, hogy odataláljak a Tandembe. Bent egy kissé meglepődtem, amikor egy csomó öltönyös fiatalemberbe botlottam, de a pultos sráctól megtudtam, hogy ez nem az a társaság (egyúttal meg is nyugodtam, hogy mégsem vagyok alulöltözve).

Amikor odaértem, még csak 6-7 emberke ült bent, köztük Wiko, aki el akarta velem hitetni, hogy nem jön, aztán meg mégis de. Viszont ezt megsejtettem, úgyhogy nem is lepődtem meg. Hamarosan jöttek a többiek is, míg végül már nem is volt elég a hely (amit folyamatos tereprendezéssel igyekeztünk tágítani). Rögtön az elején legurítottam egy ágáncshos kólát (Hubertus), csak az oldódás kedvéért, amit hamarosan követett egy újabb is. Ahhoz képest, hogy az elején milyen megilletődött volt a hangulat, a társaság felszaporodásával, és Gusék megérkezésével nagyon beindult mind a beszélgetés, mind az ismerkedés. A mi asztalunknál is élénk traccsparti folyt Wikoval, Virággal, meg YShouldIBaSaint-tel, de ott ült a közelben Littleearthquakes is. Zömében az asztrológia volt a téma, de azért kilengtünk erre is, arra is. Meglepő volt, hogy Virág milyen nyíltan beszél a legkényesebb témákról is, ami aztán némileg rám is átragadt, és a nagy felszabadultságban sikerült is Wikot megbántanom. Hiába, egy otromba alak vagyok. Kaptunk közben mindenféle finomságokat, és még a százfelé szakadni kívánó Gus is odaült közénk egy rövid időre.

Sajnos iszonyú gyorsan elrepült az idő, nekem pedig folyamatosan időbeli engedményeket kellett tennem magamnak az indulás tekintetében. Végül egy újabb Hubertus elfogyasztása után kénytelen-kelletlen távoznom kellett. Kyan nézett is cefetül, én meg azt néztem, hogy vajon miért néz olyan csúnyán rám. Pedig nagyon szerettem volna vele beszélgetni, már csak azért is, mert az ő blogjának (éjszakába nyúló) elolvasása után láttam neki magam is blogot írni. Különben is példakép.

A szülinapi buli már közel nem volt ilyen izgalmas, és messze nem éreztem magam olyan jól, mint a bloggerekkel (és bloggerinákkal). Eleve mindenki be volt már baszva mire odaértem, ráadásul kialakult asztaltársaságokban beszélgettek a számomra legunalmasabb témákról. Vagy éppen pókereztek, csocsóztak vagy szimplán csak azon vetélkedtek, ki ivott többet, vagy hogy ki van jobban bebaszva. Az éjszaka folyamán igyekeztem elfogadható beszélgetőpartnert találni, és közben végig azon tűnődtem, mennyivel jobb lenne, ha nem kellett volna eljönnöm. Megittam még két Zombit, majd egy negyedik Hubertust, és végül egy érdekes politikai témájú beszélgetést követően elindultam haza.

Hajnal háromkor értem haza, és fél tizenegyig aludtam. Bár nem éreztem magam berúgva, mégis olyan alkoholgőz volt a szobámban, hogy alig bírtam kiűzni (közben lefagyasztottam a hátam), és most is kissé másnaposnak érzem magam.

Legközelebb remélem nem kell engedményeket tennem, és végig maradni tudok (és minél több embert megismerhetek). Ráadásul a bloggerek nyilvánvalóan átlagon fölüli szellemi tőkével és/vagy érzelmi töltéssel rendelkeznek, ami nálam eleve biztosíték arra, hogy jól érezzem magam a társaságukban.