Hajni bejegyzései

Majdnem egy heti folyamatos idegeskedés és egyre növekvő mértékű önmagam beleélése után tegnap átszakadt egy gát, amikor is a főnökömmel leültünk megbeszélni a hogyan továbbot. Azóta egészen más a világ, és egy kicsit én sem értem, mi történik. Most már le merem írni, mert úgy látszik, visszafordíthatatlan a folyamat.

Ha legutóbb nem lett volna egyértelmű, én leszek az iroda egyik új főnöke, I-vel egyenrangúan. Aláírási jog, munkáltatói jogok, bérezés, önrendelkezés, hirdetés, minden. Kicsit ugyan kellemetlen lesz a többiek fölé keveredni, de nem úgy ismerem magam, mint aki elfelejti, honnan jött, és abban bízom, hogy ezzel ők is tisztában vannak. Persze nem az adósságba fulladó céget kell lúzer módon átvenni, hanem egy teljesen új, tiszta lappal induló céget, amiben 3-an vagyunk tulajdonosok, I. a főnököm és én. Minden régi ügyféllel átszerződünk, az újak pedig már eleve ezzel az újjal kötnek majd szerződést. Minden bevétel a mienk, pontosabban a (volt) főnökömnek azért van pár kikötése:

— bruttó havi 200000 Ft-ot kér fizetésként, aminek az adóterheit nekünk kell állni

— a gyerekek cégeit ingyen és bérmentve kell könyvelnünk, amit át kell számláznunk neki, de nem fizet érte

— az egyik, hozzá ragaszkodó nagy cég könyvelési díjának felét megtartja (ez kb. 140 ezer Ft havonta).

Mindez két évig, aztán kiszáll a cégből, a tulajdoni hányadára pedig elővásárlási jogunk lesz. Nem kér a nyereségből, osztalékból, semmi egyéb. Ahhoz ragaszkodik, hogy az 51%-os tulajdoni hányad ez alatt a két év alatt az övé legyen, de mivel a társasági szerződésben kikötjük az ügyvezetést, a munkáltatói jogokat, és az elővásárlási jogot, úgy néz ki, ez valóban csak a ragaszkodást fogja szimbolizálni a 18 év munkájának gyümölcséhez.

Hihetetlen. Tényleg alig hiszem el, hogy egyszer csak az ölembe pottyan egy ilyen lehetőség, és egy iroda tulajdonosa leszek. Szerintem érdemtelenül, hiszen én csak egy ember vagyok a sok közül, és miközben mások egy életet ledolgoznak utcaseprőként, és úgyis mennek a sírba, én itt állok egy fantasztikus lehetőséggel, csak ki kell nyújtani a kezem érte. Jó, tudom, hogy 8,5 évnyi megszakítatlan munkaviszony, minden sürgős feladat elvállalása és határidőben való teljesítése, megbízhatóság és egyebek eredője mindez, na meg persze egy jó helyen és jó időben elsütött mondaté, de hányan vannak hozzám hasonló múlttal hozzám hasonló helyzetben? Senki. Ha arról kérdeztek, mihez kezdenék a lottó ötössel, általában azt válaszoltam, hogy miután kidőzsöltem magam, és mielőtt elkezdenék unatkozni, összevásárolnék magamnak egy csomó könyvelőirodát, jól rendet vágnék bennük, aztán közös név alatt vinném őket tovább. Most majdnem erre kaptam lehetőséget, csak éppen fordítva. Meg kell dolgoznom érte, és meglesz a lottó ötös, szelvény nélkül is (persze erős túlzással).

Mielőtt bárki azt gondolná, hogy teljesen elszálltam, és a realitás majd úgyis lelohaszt, hadd mondom el, hogy nagyon is tisztában vagyok a realitásokkal. Szerencsére ehhez kis segítséget is kaptam, egy bevétel-kiadás táblázat képében, azaz sikerült belelátnom a jelenlegi cég gazdálkodásába is. Elvégre csak kellett valami, ami alapján dönteni tudtam. Ebben — akármennyire rossz is — az a jó, hogy ha a bevételeket alulkalkuláljuk, a kiadásokat pedig felül, a herék, léhűtők és adótartozás nélkül akkor is pozitív az egyenleg, persze azzal az apró kiegészítéssel, hogy minden csak akkor szép, ha az ügyfelek fizetnek is. Ha nem, akkor átmeneti pénzzavar előállhat, de majd azt is áthidaljuk valahogy.

Az biztos, hogy először is (csütörtökön) szembesülnek a kollégák a más világgal, amit eddig a harmadik frontnak neveztem. Olyan is lesz, mint egy csata, de az eddigiekhez képest azzal a különbséggel, hogy itt mindenképpen győzök/győzünk. Az lenne persze az igazi eredmény, ha ők is győztesnek éreznék magukat a végén, de ehhez nagyon ügyesnek kell lenni. A vezető könyvelő bére marad a régi (és ez már I-vel konszenzusban született döntés), ami kicsit alacsonyabb, mint eddig, de kilátásba helyezzük majd a növelést, amint stabilizálódik a helyzet. A titkárnő bére egy kicsit emelkedik, mivel újabban neki kell csinálni a takarítást is, amiért eddig egy fityinget sem kapott, és különben is, nagyon keveset keres. Nem hinném, hogy problémázik majd ezen, főleg, mivel kijártuk, hogy ezentúl a főnök-férj cégének ügyeit nem kell majd csinálnia, cserébe viszont nekünk kell majd segítgetnie, mivel a leendő partnerek vállalásához munkaerő kell. Hajni az igazi kemény dió, mivel neki bizony csökkenteni kell a fizetését. Ő könyveli most a haveri-családi cégeket, amiért az iroda egy fityinget sem kap, a főnököm viszont kifizeti neki a képzeletbeli könyvelési díjuk 20%-át. Ezt ezek után nem tudjuk megengedni magunknak, főleg mivel ha ezeket a főnök felé kiszámlázzuk, akkor a semmi után is adót kell fizetnünk, ergo két felé kéne pénzt kidobni. Mivel Hajni kijelentette, hogy a többet nem bír, elvesszük tőle ezeket a cégeket (a fizetése megfelelő részével együtt), és megmondjuk neki, hogy a felszabaduló munkaerejét új cégek vállalásával töltse ki, ami újbóli fizetésemelkedést eredményezhet. Ha pampog (márpedig fog), akkor pampog, de ha nem nyugtatja meg, hogy a mi fizetésünk még jobban csökkenni fog, és az előzetes várakozások ellenére mégis megtartjuk a kajajegy intézményét, amit ő akkor is meg fog kapni, amikor mi még nem, akkor nem tudunk mit csinálni, keresni kell mást helyette. Ezt nagyon szeretném elkerülni, de ha behisztizik, nem fogok engedni. Most már a közös zsebre megy a játék, beszélgetésért, kiflivajazással töltött időre nem fogunk fizetni. 

Ez lesz a kiindulási alap, mivel az első 2-3 hónapot nagyon meg fogjuk szenvedni. Én eleve -245000 Ft-tal indulok, hiszen az lesz az én tőkerészem, aztán I és én sokkal kevesebbet fogunk keresni, hogy mindenki mást ki tudjunk fizetni. Aztán ha ez a zűrös időszak elmúlt, nyomunk egy újratervezést, és meglátjuk, hogy alakulnak a dolgaink a továbbiakban.

Nem is untatnék mindenkit további részletekkel, de a későbbi bejegyzésekhez ezeket célszerű volt leírni, mint lehetséges konfliktusok alapjait. Úgysem vagyok most arra alkalmas, hogy egy rendesen felépített, mindenre kitérő bejegyzést írjak meg, egy csomó mindent így is kihagytam — például, hogy tegnap óta ismét létezem a főnököm számára, — amikre egy másik alkalommal még vissza fogok térni.

Amikor a cégnél egy partner bérszámfejtését megcsináljuk, az nem pusztán abból áll, hogy kiszámoljuk, melyik alkalmazottnak mennyi a bruttó meg nettó bére, hanem az ügyvezetővel (vállalkozóval) azt is közöljük, mennyi az összesített adófizetési kötelezettsége. Ehhez egy táblázatot használunk (pontosabban adónemenként egyet), amiben feltüntetjük, az adónemen belüli kategóriákban mennyi a havi kötelezettség forintban, ezer forintban, ugyanezt göngyölítve, aztán az adónem összesen is szerepel benne forintban és ezer forintban, és ennek a göngyölítése is. Például a nyugdíjbiztosítási járulék esetében havonta 16 rublikát kell kitölteni, és ebből 13-at számítani kell. Egészségbiztosítási járulék esetében viszont 24 rublika vár feltöltésre, ami persze tovább bonyolódhat a különböző speciális esetek során (pl. nyugdíjas Bt-beltag). Miután az összes adónemben kiszámítottuk a fizetési kötelezettséget, az összegeket egy újabb nyomtatványra vezetjük fel (ún. 'diktálós'), és ezt elfaxolva tájékoztatjuk az ügyfelet a kötelezettségeiről, azok határidejéről és teljesítési módjáról (az államkincstárnál vezetett bankszámlák számai).

Ezt én hét és fél éve csinálom itt, papíron. Persze nemcsak én, hanem minden eddigi könyvelő is. A XXI. században! Év elején fogok egy dossziét, ami az adott cég béreivel kapcsolatos iratokat hivatott tartalmazni, majd fogom ezen göngyölítős táblázatok kinyomtatott verzióit, és miután mindegyikről készítettem egy fénymásolatot, betűzöm őket a dossziéba, a borító belső oldalára. Év közben aztán ezt vezetgetem, tollal, számológéppel, ahogy az a XIX. században volt szokás. Kicsit le vagyunk maradva... Amikor a munkám eddigi része készen van, a dossziét a számadatokat alátámasztó papírokkal együtt átadom a vezető könyvelőnek, aki szépen kipipálgatja azokat, avagy szól, ha valami nem jó. Ez utóbbi esetben két lehetőségem van: vagy hibajavítót használok, kifestegetem az érintett rublikákat, az ezer forintokat, a göngyölített összegeket, megvárom amíg megszárad a festék, aztán újra kitöltök, kiszámolgatok mindent (és újra leadom a vezető könyvelőnek), vagy etikett címkékből vágok apró csíkocskákat, amivel leragasztom a hibás adatokat, és újra kitöltök, kiszámolok mindent. Természetesen utóbbit szoktam választani, mivel ott nem kell a száradásra várni, nem kell a hibajavítót higítgatni, az írófelület sem lesz tőle göröngyös és nem kell attól félni, hogy az elévülési időn belül lepattogzik, a fontos számadatokat is az enyészetbe rántva magával.

Előfordul, hogy valamelyik ügyfél elfelejt időben szólni valamiről. Például rájön, hogy ő mégis inkább táppénzen volt, az alkalmazott kitalálja, hogy hát ő már fél éve magánnyugdíjpénztár-tag, vagy egy nyugdíjas jön rá, hogy ő már hónapok óta az (mi meg még a nyugdíjazás előtti állapotot számítjuk). Szóval balfaszok, amivel azonban nem sokat lehet tenni. Mondjuk egy ilyen kiderül októberben, és közben áprilisra vonatkozik. Mit tesz ilyenkor a kis 979? Először kurvaistenfaszázik egy öblöset (vagy valami hasonlóan szépet mond), aztán rájön, a javítás mivel is fog járni, és ettől kisebb agyvérzések sorozatán esik át, majd ha lenyugodott, akkor szépen visszamenőleg leragasztgat minden összesítő sort egészen októberig, több száz apró fecnit vágogatva. Ha nagyon nagy a tré, akkor fogja a göngyölítős nyomtatványok prototípusait, másol belőlük teljesen üreseket, majd erre átvezeti az összes adatot (néha még a hibásak egy részét is, ami miatt újabb dührohamokat kap).

Számítástechnikus (vagy csak józan) olvasóim már egy ideje a fejüket fogják, és nem ok nélkül, pedig még a sok apró, egyéb kellemetlenséget nem is soroltam (pl. a prototípusok etalonként való tárolását, mivel ha a fénymásoló meghibásodik, előfordulhat, hogy elferdíti a vonalakat, kihagy vagy oda nem illó pacákat gyárt a lapokra vagy bármi, és ha elhasználjuk az eredeti példányt, akkor csak az elcseszett verziókat tudjuk tovább használni, amik egy újabb hiba esetén tovább torzulhatnak (ezt a problémát mondjuk már megoldottam)).  

Jogos a kérdés, hogy miért nem csináljuk ezt az egészet számítógépen, mondjuk egy táblázatkezelő programmal? Nos, amikor az APEH kötelezővé tette az elektronikus adatszolgáltatást, és emiatt kénytelenek voltunk innentől az ABEV programmal kitölteni a nyomtatványokat, hosszas oktatás vette kezdetét, hogy a nyugdíjas vezető könyvelőt megtanítsam a legalapvetőbb fájlkezelési dolgokra. Azokkal sem volt ugyanis tisztában. Megmutattam neki a wincommander használatát, hogyan mászkálhat a könyvtárakban, hogyan kell másolgatnia, de ennek ellenére még manapság is kétségbeesetten jön, ha nem találja a gépén a bemásolt fájlokat. Persze, mert ilyenkor valami teljesen más helyre másolja őket, így az ABEV nem találja a megfelelő könyvtárban. Ilyen körülmények között nagy merészség lett volna a részemről, ha az újításommal újabb terhet próbálok a nyakába rakni, mivel az konfliktusokat szülhetett volna. A közelmúltban azonban kiderült az egyik cégem alkalmazottjáról, hogy hónapok óta rosszul számfejti a program (valami paraméterezési hiba miatt), és ezt ki kellene javítani — áprilisig visszamenőleg. Ekkor kiborulás helyett inkább megpróbáltam úgy terelgetni a beszélgetést, hogy a vezető könyvelő ötlete legyen a göngyölítősök számítógépen való kezelése. Most már eljutott arra a szintre, hogy ne legyenek ilyesmivel problémák, ráadásul belső hálózatunk is van, tehát nem kell a lemezezéssel/pendrive-ozással bajlódnia. 

Ez a helyzet motiválta a múltkori, exceles bejegyzésemet, ugyanis nekiláttam megszerkeszteni a munkánkat jelentősen megkönnyítő táblázatot. Hozzá kell tennem, hogy eddig zömében annyit használtam ezt a lehetőséget, aminek a csúcsa a sorbarendezés meg a szumma volt. Mivel azonban középiskolában programozást is tanultam, és ha szoftvert készíteni nem is tudnék, a megfelelő gondolkodásmód rám ragadt. Így a táblázat 90%-át pikk-pakk megcsináltam, viszont úgy gondoltam, ha már a göngyölítős kész, miért ne oldhatnám meg, hogy a diktálóst is automatikusan kitöltse. Na itt jött a múltkori probléma, amit csak Nilito szívélyes segítségével tudtam áthidalni. De végül megcsináltam, aztén learattam a babérokat.

Hajnalka kolléganőm már közben is azt hajtogatta, hogy bárcsak ő is ilyen jól értene az ilyesmihez (holott én sem értek hozzá jól), a vezető könyvelő nem kommentálta, a többiek pedig szintén elismerésüket fejezték ki. Korábban a főnököm férjét kérdeztem, tud-e segíteni az ominózus probléma megoldásában (kis naiv), mire aztán másnap ő érdeklődött nálam, hogy sikerült-e, amit akartam. Kaptam az alkalmon, és elmeséltem neki, ezentúl milyen könnyedén oldhatjuk majd meg a havi bérszámfejtést, amire nem győzött áradozni, és mondta, hogy majd mindjárt szól a feleségének. Annál éppen ügyfél volt, de még a nap folyamán tiszteletét tette nálam, és máris dicsérni kezdett. "Hallom, milyen kis ügyes" — kezdte, aztán neki is bemutatgattam az új megoldást. Odáig volt, és azt mondta, majd kitalálja, hogyan honorálhatja. Egészen belepirultam, és közben el is felejtettem mondani, hogy elég honorárium nekem, hogy havi több órányi munkát sikerült így megspórolnom magamnak. Még ha nem is kapok semmit érte, akkor sokat tettem a megkopottnak érzett renomém helyreállításáért.

Kár, hogy az új rendszerre csak februárban állhatunk át, mert az idei bérszámfejtést még a régi módon fejezzük be.

Nos, itt az ideje, hogy végre én is blogot vezessek. Úgyis vezet az ország második embere is (mert ugyebár az első a köztársasági elnök), meg lasan mindenki, aki ismeri a számítógép billentyűzetét. Fiatalabb koromban gyakran ábrándoztam arról, hogy egyszer majd írni kellene egy könyvet, ami arról szólna, hogy elkezdem valahol a szövegelést, és addig írom, amíg be nem fejezem (hm...meglepő, mi?). Szóval csak írok, írok, mindenről ami éppen eszembe jut, és majd a sok ember biztosan kíváncsi lesz arra a sok okosságra, amivel beterítem azt a rengeteg ív papírt, amíg a végére nem jutok. Szerintem senkinek nem okoz megdöbbenést, hogy ez nem így lett. Na de most aztán bepótólom ám! Meg arra leszek kíváncsi, hogy meddig fog ez az egész tartani nálam, merthogy régen vezettem ám napló(ka)t is, de mindegyiket csak ideig-óráig. Az a nagy baj velem, hogy baromira tudok lelkesedni egy csomó mindenért, és irdatlan hévvel vetem bele magam az éppen aktuális dologba, csinálom, ameddig bírom szusszal, és amikor e kegyetlen világ elzár a tevékenységtől (iskola, munka,stb.), akkor is ezen járatom az eszem. Aztán (és ez még mindig a baj részét képezi) addig elmélkedem a dolgon - miközben nem foglalkozhatok vele, - addig variálom, addig kombinálom, hogy végül úgy unom meg az egészet, hogy nem is értem a végére. Akkor aztán félrerakom a félkész valamit, miközben állandóan lelkifurdalásom van, hogy folytatni kéne, de nincs kedvem. Végül van még egy második fellángolás, néhány hónappal, évvel később, amikor is megtalálom a félretett cuccot, és végigolvasva újra ráébredek önnön zsenialitásomra. Ilyenkor megint folytatom, de ennek időtartama meg sem közelíti az eredeti eltökéltségemét. Így aztán van már egy halom félbehagyott versem, novellám, naplóm, meg még egy regényem is, ráadásul ezek egy része már rég az enyészeté, merthogy még néhány év elteltével belátom, hogy úgysem fogom már azt a valamit folytatni, ezért aztán (mivel tárolni meg kár), hát kidobom (vagy elveszik magától).

Mellesleg erről beszéltem...

Szóval egy átlagos fiatalember vagyok, maholnap 28 éves. Bölcs ugyan nem vagyok, hiszen ennyi idő alatt azért az ember túl sok tapasztalatra nem tesz szert, de mivel nyitott vagyok a világra, és mégiscsak leéltem 28 évet (maholnap), azért ragadt rám valami az eltelt idő alatt. Az ismerőseimet azzal szoktam az őrületbe kergetni, hogy minderől van véleményem, ami kissé nehezen változtatható, ezért aztán sokan úgy vélik, hogy én állandóan okosabbnak hiszem magam náluk. Pedig változtatható, csak éppen senki nem veszi magának a fáradságot, hogy megpróbálja megtalálni a kulcsot az agyamhoz, azaz azt a gondolatmenetet, amivel ráébreszthet az ő véleménye helyességére. Hiába, a türelem bizony kiveszett manapság az emberekből (vagy soha nem is volt). Igazság szerint én sem vagyok már olyan türelmes másokhoz, mint régebben, mert elegem van abból, hogy segg-buta embereknek a kályhától kezdjem el magyarázni a dolgot. Olyan ritkán találni egy-egy beszélgető- vagy vitapartnert, akivel úgy lehet órákon át kommunikálni, hogy nem kell állandóan azt taglalnom közben, hogy amit mondtam, azt hogy értem. És ez vonatkozik politikára, történelemre, művészetekre vagy bármire, ami előfeltételez némi alapvető tudást. És akkor mivel ver meg a sors? Egy olyan kolláganővel, aki pont nem ilyen. Nagyon nem. A legelemibb dolgokkal sincs tisztában, így aztán baromi nehéz vele bármi olyanról beszélgetni, ami nem egyfajta felületes 'mit főztél tegnap'-téma, esetleg az előző napi film tartalma. Márpedig beszélgetni kell, hiszen rajtam kívül ő az egyetlen emberi lény a helyiségben. Egyébként 9 éve vagyok könyvelő, de ne gyertek nekem a bonyolult kérdésekkel, maximum ha valami viszonylag egyszerűt akartok tudni. A könyvelőkről egy csomó sztereotípia van a köztudatban. Például, hogy el tudnak pénzeket tüntetni (vagy szimplán: sikkasztanak). Ez akkor volna igaz, ha az illetőnek pénzek is volnának a keze ügyében, ez viszont csak nagy cégeknél fordulhat elő, hiszen a kicsik könyvelőirodákkal dolgoztatnak. A nagy cégeknél viszont már komoly a nyilvántartás, úgyhogy ott nem is volna könnyű pénzeket eltüntetni. Ez nem túl imponáló hozzáállás. Sokkal megtisztelőbb, amikor valaki azt gondolja, hogy a könyvelőtől ha ott rögtön kérdez valamit (amire gyakran ellenállhatatlan késztetést is éreznek, főleg, ha egy perccel korábban tudták meg, mi az illető szakmája), akkor az kapásból vágni fogja rá a választ. EMBER! Tudod te, hány törvény hány paragrafusa vonatkozik a különféle elszámolásokra? Ja és persze valami szimpkla, egyszerű kérdést nem tud ám föltenni, hanem valami extrém hülyeséget, amit a pénzügyminiszterenek is fél napig kéne keresnie a jogszabályokban.

Na pl. pont most hívott fel a volt barátnőm barátnője, és egy halom kérdést tett fel az ő haldokló cégével kapcsolatban. Hm. Abba is hagyom most az írást, különben is tanulnom kéne.