Hellraiser bejegyzései

Most, hogy elfogytak otthon a nézhető DVD-filmek, elmentem a 'városba' vásárolgatni egy kicsit, és gyorsan feltöltöttem a horrorkészletemet. Mivel Millenniumot és Dr. House-t csak akkor nézek, ha a Roland is ott van nálam, a QaF-ból meg már csak egy rész van vissza mielőtt kifogyok az évadokból, ezért unalmas perceimben ilyenkor magamban horrorozgatok (közben meg vasalok, kirakózom vagy valami). Attól nem kell tartani, hogy így a párom kimarad valamiből, mivel ha egy filmet nagyon szarnak tartok, akkor vele már meg sem nézetem, ha viszont jónak találom, akkor nem probléma a dupla megtekintés sem. Ráadásul én eredeti nyelven szeretek filmet nézni, a párom viszont nem szereti a feliratot, így ha a kedvéért ráállok a szinkronra, én vesztek az élményből. Ha viszont megnézzük így is, úgy is, akkor ezzel sincs semmi probléma. Na. A lényeg, hogy most a közelmúltban látott egynéhány filmről írnék egy pár sort, ajánlási/nem ajánlási szándékkal.

Rögtön az elején felhívnám a figyelmet a bejegyzésem címében is szereplő Halloween éjszakája (Halloween's night) című 'remekműre', ami annyira rossz, hogy azt nehéz volna ragozni. Azért megpróbálom, és közben reménykedem, hogy ezzel sikerül az olvasóimat megkímélni közel 1000 Ft (később 250 Ft) teljesen feleslegesen történő kidobásától. Igazából én is mérlegeltem, ezt vegyem-e meg vagy egy másik filmet, de mivel ez teljesen ismeretlen volt számomra, úgy döntöttem, kár lenne megvárni amíg elfogy a polcokról, azt' lemaradok róla. Rossz döntés volt. Ez a film nagyon ratyi, és ami a legtragikusabb, hogy a készítői szemmel láthatóan nem komédiának szánták, hanem teljesen komolynak. Ennek ellenére nem sokat tettek, hogy komolyra is sikeredjen, ezért a nézőnek úgy tűnhet, mintha egy filmművészetis vizsgafilmet látna. Az egy dolog, hogy a sztori kísértetiesen emlékeztet egy bizonyos John Carpenter fimre (vajh melyikre...?), de még a zenéje is a nagy klasszikust idézi itt-ott. Az alkotók tehát nem nagyon erőltették meg magukat, ahol viszont némi eredetiséget lehetne felfedezni, ott csak nagy rakás szarkupacokat találni. Áhhh...fogom a fejem! Ebben a filmben akkora hibák vannak, mintha a Sötétség seregét (Army of darkness) néznénk, de arról legalább végig tudni lehetett, hogy nem komoly.

Rögtön a film elején láthatjuk, amint egy fiatal nőt megerőszakol majd megöl három fiatalember, és ezt az egészet az ágy alatt bújva nézi végig a hölgy valakije (nem derült ki, hogy az anyja, a testvére vagy a barátnője, legalábbis fél mondatnál több tuti nem szólt róla). Hogy a kis Christopher Vale (akinek legalább a neve nem hasonlít a Mike Myers-re) mikor bújt az ágy alá és mi célból, arra nem kapunk választ, ahogy arra sem, abból a szögből hogy a fenébe nem vették őt észre a gyilkosok. A kameraállás alapján olyan, mintha valaki az arcod előtt próbálna meg elbújni. A megerőszakolás meg minden, csak nem erőszak. A lányt az ágy szélére ültetik, egy pali eléáll, aztán 23 mp múlva egy mozdulat nélkül már készen is van, ezért csak a párbeszédekből derülhet ki, hogy itt bizony szexuális aktus történt. A másik két pasi egyikéről meg azt hittem, ő az apa, aztán meg kiderült, hogy szintén csúnya bácsi, aki nem tudom, a jelenet vége felé minek fűzi vissza az övét, amikor a lánynak még közelében sem volt. Mielőtt a hölgyet lelövik, a rejtekén reszkető fiúcska az ágy alól a fal irányába hátrál ki (???), ahol egy vastag fűtési csővel dekorált üreg várja. Az én ágyam mögött is van vagy két ilyen ficak... (nincs). Amikor a gyilkos fegyver eldördül, a golyó a csőbe (is) fúródik, és a gyermek arcát gőz illeti (de milyen szarul!). Ez volt az első jelenet...de nem mesélem el az egészet. 10 év múlva a gyerekként még csak némi bőrpirosodást okozó sérülést szenvedett fiatalember már úgy össze van égve, hogy még ajkai sincsenek, a haja meg elvékonyodott, szóval úgy néz ki, mint egy gézét vesztett múmia. Nyilván a gőz okozta seb a növekedéssel együtt terjedt szét a testén... Szóval így megégve egy elmegyógyintézetben tengődik szótlanul, retardáltként, az ápolók meg minden Halloweenkor élvezettel szórakoznak vele, mígnem egyszer csak a fiatalember be nem pöccen, és két mozdulattal le nem mészárolja mindkét zaklatóját. Az egyiknek leken egy egyszerű pofont, amitől annak a vére a falra spriccel (kapásból vagy fél liter), a másiknak meg úgy nyúl be a gigájánál, mintha csak egy rothadt paradicsomban tapicskolna, és nem éppen az emberi test egyik legellenállóbb szövetét szakítaná át puszta kézzel. Hogy az intézetnek volt-e több alkalmazottja, vagy az ÁNTSZ 2 főre is megadta nekik a működési engedélyt, hogy Christian miként jutott ki az épületből és, hogy miként kötött ki egy benzinkút vécéjében, az nem derül ki, és most nem is érdekes. Sokkal izgalmasabb az a kérdés, hogy a tökig összeégett arcú pszichopata szeme körül miért nincs égésnyom, amikor maszkot visel? Ekkora ordító hibát véteni, ráadásul következetesen... És akkor ez még csak a bevezetés volt, mert még eztán jön a bonyodalom, ami hihetetlenül nevetséges, ráadásul az emberben ismét csak az a benyomás támad, hogy ilyet mintha már látott volna valahol (kevésbé röhejes szinten). Jaaa, csak nem a Halloween: Feltámadás (Halloween: Resurrection) című n. folytatás sztorijában? Ha a bárgyú sztori nem csökkentené a mentális szintünket a kritikus határ alá, és a különféle vágószerszámoknak az áldozatokban való módszeres elhelyezgetése sem akasztana ki, a vállfával való szemkiszúrás fimben történő megjelenítése garantáltan ki fog ütni. Először nem is értettem, pontosan mi történik, ezért ennél a pontnál egy kicsit vissza kellett 'tekernem', és amikor újra megnéztem, majd leesett a tantusz, az agyam mondhatni bereccsent: a film hátra lévő kb.10 percét úgy néztem végig, hogy a szemeim kétfelé álltak, az állam leesett, számból pedig nyúlós nyálpatakok indultak a nyakam felé. És akkor a befejezés...na az Oscarért kiált...ana, ha véletlenül nem emlékeztetne a Halloween: 20 év múlva (Halloween: H20 (nem a víz vegyjele, hanem húsz)) befejezésére, de itt — a változatosság kedvéért — még ezt is elb*ták.

Ha valaki a fentiek alapján nemhogy elijedt volna, de még kedvet is kapott a megnézéséhez, annak nem kell aggódnia, van ott még bőven, ahonnan ez jött. A többiek meg kerüljék nagy ívben!Ha pontoznom kéne, csak azért nem adnék neki 10-es skálán 1 pontot, mert akkor hova sorolom a Marabuntát és a Dagont?

Bár az eddigiek simán kitesznek egy komplett bejegyzést, ha már 3 napja nem írtam, illendő tartalmassá tenni a jelen postot, szóval lépjünk egyet előre. Egyik kedvenc sorozatom eddigi utolsó epizódja következik, azaz a Hellraiser: Hellworld. Már többször is írtam a különböző epizódokról, azonban a 8. bőr csak mostanában került a DVD-lejátszómba. Clive Barker könyvét ugyan nem olvastam, de a megfilmesítés nagyon bejött. Az író által rendezett, több mint 20 éves film vizuális effektjei még mindig megérik a pénzüket, de a közvetlen folytatáson sajnos már látszik az avíttság. Ennek ellenére a történet és főleg Pinhead karaktere méltán trónol még mindig Freddy Krueger (Rémálom-sorozat), Jason Voorhoes (Péntek 13) Bőrpofa (A texasi láncfűrészes...) vagy Mike Myers (Halloween) alakja között. Bár a harmadik rész némileg még követte az első kettő történetét, az ötletességet már messze nem tudta tartani, így minden újabb folytatás csak egy-egy lenyúzott bőrrétegnek tekinthető. A 4. elég pocsékul is sikeredett, majd a sorszámozás is elmaradt, és az egymást követő részek már csak alcímet kaptak. Az utolsó két rész jogai érdekes módon román kézbe kerültek, a Hellraiser: Deader konkrétan Bukarestben is játszódik, egyetlen valamire való színész nélkül (de a sztori nem rossz). A Hellworldban ehhez képest főszerepet kapott Lance Henriksen, aki ugyan zömében B-kategórás filmekben tűnik fel, de azért akad egy-két komolyabb szerepe is (Menekülés Absolomból, Aliens-sorozat, Terminátor (na jó, itt csak pár mondata van). Ja, és persze a Millennium című sorozat főszereplője is volt. A képi megjelenítés 20. századi, a sztori viszont itt sem túl lebilincselő. Megint van pár csavar (holott eggyel is megelégednék), ami az utolsó 3-4 részben már szinte bevett szokássá vált. Egyszer meg lehet nézni (fanatikusoknak kötelező), ha értékelni kellene, 4 pontot adnék. Álljon itt egy korábbi rész egyik nekem nagyon tetsző jelenete (a többi elég ratyi volt...), és az angolul tudó, de nehezen értő olvasóim kedvvért Pinhead bonyolultabb mondatai írásban.

Thou shall not bow down before any graven image. / Burn? Oooh, such a limited imagination. / This is my body. This is my blood. Happy are they who come to my sabbat.

Végül jöjjön egy olyan horror, amivel kimondottan meg voltam elégedve, A barlang (The descent). Az utóbbi évek egyik minőségi terméséről van szó, ugyanis régen nem láthattunk ebben a kategóriában olyan filmet, aminek alkotói egyszerre voltak képesek atmoszférát teremteni, elfogadható látványt elénk tárni, gyakran ránk ijeszteni és az egész történetet rendesen felépíteni. Öt fiatal csaj indul útnak, hogy egyikük férjének halálát felejtendő, barlangásszanak egy kiadósat. A túra amilyen jól indul, olyan csúfos véget ér...de inkább nem árulok el részleteket. Az biztos, hogy az egyik jelenet közben még az ágyamon fekve is szinte rám tört a klausztrofóbia, ez pedig nagy érdem egy film részéről. Érdemes megnézni.

A közelmúltban kétszer is jártam moziban, ráadásul kedd óta nem kellett dolgoznnom, úgyhogy itthon is megtekintettem egy csokornyi filmet. Most ezekről szeretnék pár szót ejteni, hogy vagy kedvet csináljak hozzájuk, vagy megmentsem az olvasóimat a szörnyű élményektől.

The dark knight

A képregényfeldolgozásokat sosem szerettem, mert általában rendkívül gagyira sikeredtek. Túl sok volt bennük a baromság, és bár tudom, hogy ennél a műfajnál a realitásoktól el lehet rugaszkodni, nekem ezek az ugrások már egy kissé nagyra sikeredtek. A Batman sorozat első három részét ennek ellenére rendkívül sokszor láttam (a hármat együtt legalább 50 alkalommal), mert a kisöcsém anno állandóan ezeket nézte. Az elsővel még egészen jól megbékéltem, mert Jack Nicholson Joker-alakítása nagyon tetszett. Egy csomó szöveget a mai napig fejből idézek belőle. A második rész már nem jött be, mert túl sötét volt a hangulata, és egyik főgonosz sem dobta ezt föl a sajátságos humorával. A Batman 3. része ismét tetszett, ami főleg Jim Carrey Rébuszának volt köszönhető, de Tommy Lee Jones Kétarca is többször megnevettetett. A 4. részt képtelen voltam akár egyszer is végignézni, annyira szar volt. Nem is érdemel több szót. A Batman — beginst nem láttam, de a The dark knightot mindenképpen meg akartam nézni. Nem is bántam meg. Ebben már sokkal kevesebb a faszság (bár azért van benne), végre nem állandóan éjszaka játszódik, nem feltétlenül a 12 éves korosztálynak szól, kellő mennyiségű benne az akció, de ami az egész filmben a legcsodálatosabb, az Heath Ledger alakítása. Egyszerűen fantasztikusan játsza benne Jokert, pedig előzőleg azt gondoltam, Nicholsont nem lehet túlszárnyalni. De lehet. Ahogy Filmbuzi írta a blogjában, ez egy olyan film, ami órákkal később is  hatással van az emberre, ez velem is így történt. Később a Youtube-on megpróbáltam rákeresni néhány momentumra, de egyelőre sajnos nemigen található fönt semmi. Sebaj, idővel újra élvezhetem a film egyik-másik jelenetét. Feltétlenül érdemes megnézni.

Mamma Mia!

Romantikus vígjáték az ABBA számaival. Egyszer meg lehet nézni, de nekem nemigen jött be. A számok ugyan még a moziban is felpezsdítettek, de én általában ragaszkodom az eredetihez, és bár a színészek igencsak kitettek magukért, ezzel együtt is messze elmaradnak a legendás négyes előadásától. Hiába parádés a szereposztás, hiába vicces az alapsztori, a dalokat sajnos nagyon gyengén adják elő, pedig pont ezek különböztetnék meg ezt a filmet a többi, hasonló témájú vígjátéktól. Nem véletlenül húztam előzetesen a számat, amikor azt láttam, hogy Pierce Brosnan majd ABBÁ-t énekel benne. Hát énekelni ugyan énekel, de majd beleszakad a nyakán az ér... Azért feltétlenül érdemes megnézni.

Halloween II.

Egy réges-régi horror következik, ami a megjelenés évében talán félelmetes volt, de mostanra ebből semmi nem maradt. A történet pont ott folytatódik, ahol az elviselhetetlenül unalmas első rész abbamaradt. Sőt, mintha a felénél elvágták volna azt a filmet, talán ennek még az első jelenete is ugyanaz, mint az első rész vége. Sok csavar nincs is benne. Jamie Lee Curtis 90 percen keresztül menekül tébolyodott kisöccse elől, aki közben minden útjába álló embert válogatott módon hentel le. Ezek a hentelések viszont messze nem látványosak, gyakorlatilag nullák. Színészi alakításról meg egyáltalán nem beszélhetünk, mivel Mike Myers ugye sosem szól egy szót sem, Curtis végig csak ájuldozik, vonszolja magát, meg révedez, Donald Pleasence Dr. Loomis alakítása hiteltelen, a többieknek meg alig van szerepük. Persze ez a film még mindig sokkal jobb, mint a gyalázatos 3. rész, aminek ráadásul semmi köze sincs a sztorihoz. A Halloween 2000 és a Halloweeen - A feltámadás már sokkal nézhetőbb, de még azok is hagynak kívánnivalót maguk után. Érdemes inkább elkerülni.

Hellraiser VII.

Clive Barker Pokolkeltője szerintem csak az író rendezésében ért valamit, az viszont jó volt. A sztori abban az időben eredetinek számított, a megjelenítés teljesen egyedi volt, és bár a film baromi régi, némelyik trükkje még ma is megállná a helyét. A film második része a Halloweenhez hasonlóan az első rész fonalát viszi tovább, de már sokkal lájtosabban. A 3. és 4. rész képi megjelenítése sokkal modernebb, de lényegében mindkettő esetében csak a sztoriról való újabb bőrök lefejtéséről van szó. Gyakorlatilag egy-egy vérgőzös öldöklés az egész, és a főgonosznak számító Pinhead sem a régi bennük. Az 5. és 6. részeket nem láttam, szerintem Magyarországon még meg sem jelentek, a 7. viszont — úgy tűnik — duplán is, két különböző alcímmel. Amit én láttam, az valójában egy misztikus és horror elemekkel, meg beteg jelenetekkel megtűzdelt krimi, ami rettentően zagyva. Csak az utolsó 5 percben kerülnek helyükre a dolgok, és csak azért nézi végig az ember, mert kíváncsi rá, hogy mi is ez a sok marhaság. A sztorinak az eredeti történethez már csak vajmi kevés köze van, és ez még akkor is igaz, ha elővették benne Kirsty-t, az első két rész főszereplőjét. Ha az embernek nincs jobb dolga, vagy ha éppen nem fetisizálja a bőrös-láncos-piercinges (és mellesleg torz) alakokat, akkor inkább válasszon magának valami más szórakozást.

Ringu II.

Elkövettem azt a hibát, hogy egy időben bevásároltam magamnak egy csomó japán horrort, köztük ezt is. Néhányuk megtekintése óta már külön több heti lelki felkészülésnek kell megelőznie egy újabb megnézését, mivel ezek egyáltalán nem félelmetesek, nem látni bennük semmit, a szereplők állandóan a végtelenbe révednek (amellett, hogy hülye nevük van), néha meg elképesztő módon primitívek. De ha már megvettem őket, azért meg is nézem, és ilyenkor mindig megfogadom, hogy többet nem húzom be magam a csőbe. És tényleg. A történet amerikai feldolgozása nagyon bejött, a mai napig a horror top 10-em előkelő helyét foglalja el, de ez...ez egy fos. Egy dolog, hogy az amcsik Kör II-je más szálon fut tovább, mint ez, de az mindenképpen sokkal élvezetesebb is. Mit is írhatnék az egészről (Ringu 0-2.)? Neeeeee...

The Amityville Horror - A rettegés háza

Mivel a mérleg a fos oldalára billent, a végére egy olyan filmet hagytam, ami egy kicsit kompenzálja a helyzetet. Ez is egy feldolgozás, sőt, ha úgy vesszük egy bizonyos sztori n+1. megfilmesítése, és mivel ez a sztori elég hálás, igazából elrontani sem nagyon lehetett. Az alapfelállás Stephen King Ragyogását idézi: van egy ház, ahova beköltözik egy család, viszont mivel a házban a gonosz lakik, apuka szépen lassan megőrül, és megpróbálja lehentelni a kedves nejét, meg az utódokat. Közben mindenféle, jó kis látomásai vannak, meg szellemek dzsalnak a sötét szekrényekben, szóval borzongató az egész. A történet általában kevés szereplős, azokon viszont nagyon sok nyugszik. A Ragyogásban anno például (ismét csak) Jack Nicholson haja kócolódott össze a végére, de esetünkben Ryan Reynolds is fantasztikusan adja a napról napra elborultabb apukát (és milyen jó teste van...). Ráadásul a The Amityville horror egy állítólagosan megtörtént eseten alapul, amiről angol tudással rendelkezők bővebb információkat is szerezhetnek innen. Aki bírja a 'lassan közeledünk a sötét szoba felé, aztán infarktust kapunk' jelenetek dömpingjét, annak feltétlenül érdemes megnéznie. Végül álljon itt a trailere, kedvcsinálónak:

Több tucat órányi agyalás után azt hiszem, belefáradt az elmém abba, hogy állandóan a problémáimat sorolja, és úgy döntött a továbbiakban nem hajlandó ezekkel foglalkozni. Ennek rendkívül örülök, mert így jut időm és szellemi energiám az életem pozitívnak maradt oldalával törődni. Magyarul elkerültem a depressziót (bár ez lehet, hogy csak olyan, mint a vihar előtti csend). Néha a mélypont közelében is kell egy kicsit létezni, hogy érezzük, honnan indultunk egy-egy felfelé ívelő életszakaszban, de azért életem grafikonját jobb szeretném a magasabb régiókban tudni. Ennek örömére most foganatosítom egy régebbi post-tervemet, mégpedig, hogy felsoroljam és egyben ajánljam a (szerintem) 10 legjobb horrorfilmet. Aki nem szereti a horrort, az most így járt, bár a hozzáfűzött megjegyzésekben talán ő is talál hasznos/szórakoztató információt.

1. Az átok (The grudge): ennek egyszer már külön bejegyzést szenteltem, ezért most nem elemezném a filmet. Sajnos a második részét még nem láttam, és erősen elgondolkodom azon, meg akarom-e egyáltalán valaha is nézni. Kell nekem, hogy megint hetekig létezni se merjek?

2. A kör (The ring): a film alapötlete elég bárgyún hangzik. Eszerint, van egy videokazetta, amit ha valaki megnéz, pontosan 1 hét múlva meg fog halni. Azonban a magyarázat, a film felépítése, de legfőképpen az atmoszférája bárkit kárpótolhat az alapsztori idiótaságáért. Igazából még nem hallottam olyat, hogy valakinek ne tetszett volna, tehát sokkal kevésbé megosztott a nézők serege, mint az első helyezettem esetében. Nemrég megnéztem az eredeti japán verziót, a Ringut, aminek már az elején nyilvánvalóvá vált számomra, hogy az amerikai feldolgozás hatványozottan feljavította ezt a filmet. Nem megyek bele a különbségek részletezésébe, legyen elég annyi, hogy összességében sokkal jobb alkotást kaptunk, mint amit az eredeti rendező produkált (aki viszont a Kör 2-t is rendezte...).

3. Fűrész (Saw): igazából ezzel a filmmel együtt szerepelhetne a listán a Bárányok hallgatnak (The silence of the lambs) és a Hetedik (Se7en) is, de ez mindkettőt felülmúlja, ahogy az ilyen kategóriájú filmek teljes kínálatát is. Jól felépített, kellően elborult, véres és megdöbbentő. Az antihős motivációja szintén egyedi (bár a Feltámadás (Resurrection) gyilkosa sem volt semmi). Ha valaki még nem látta, pótolja.

4. A köd (The fog): természetesen az eredeti verzióról van szó, és nem a sokak által nyilván okkal lehúzott közelmúltbeli feldolgozásáról. A rendező, John Carpenter szerintem nagyon sok jó horrort alkotott a '70-es évek végén és a '80-as években. Ez is közülük való. A történet szerint egy amerikai kisvároska megalakulásának 100. évfordulóját készül megünnepelni. Azonban az alapításhoz szükséges vagyont anno egy kalózvezér hajójának elsüllyesztésével teremtették meg úgy, hogy azt a nagy ködben szándékosan zátonyra irányították a partról. Az évforduló közeledtével Blake kapitány visszatér halott matrózaival, hogy visszavegye, ami az övé és, hogy bosszút álljon elpusztítóinak leszármazottain. Aki vérre számít, inkább hagyja ki a filmet, de aki szereti az izgalmas, feszült jeleneteket, esetleg Jamie Lee Curtist, annak mindenképpen ajánlom.

5. A sötétség fejedelme (Prince of darkness): máris itt egy újabb Carpenter alkotás. Hosszú évekig ez a film számomra megnézhetetlen volt (és egy jelenetét mai napig nem bírom nyitott szemmel élvezni), mert annyira féltem a gyermekkoromban szerzett emlékek felújításától. Egy nagyváros nyomornegyedében álló templom főpapja meghal. Sokáig őrizte a titkot, ami most napvilágra kerül, miszerint a pincében egy hatalmas tartályt tárolnak, amiben valami ismeretlen zöld anyag kavarog. A pap barátja a helyi egyetem egyik professzorát kéri meg, segítsen megfejteni az anyag mibenlétét, valamint lefordítani a tartály mellett található, különféle holt nyelveken íródott könyvet. Ő összegyűjti legjobb tanítványait, és egy hétvégére beköltözik a templomba. A szereplők szépen fogynak (bár mégsem), és hamarosan mi is megtudjuk, hogyan készül az Antikrisztus az újjászületésre, hogy aztán együtt könnyebbüljünk meg, amikor mégsem sikerül neki. Bár régi a film, a szereplők jól játszanak, de ha mégsem tennék, a sztori, a mai napig minőségi látványelemek és Carpenter zenéje részben kárpótolhat bennünket. (Érdekességképp említem meg, hogy a filmben szerepel Alice Cooper is, akinek alap kinézetéből kiindulva sejthetjük, hogy nem túl pozitív szerepet kapott).

6. Ideglelés (The Blair Witch Project): ez a film azért érdekes, mert erre viszont még senkitől sem hallottam, hogy tetszett volna neki. Én viszont szabályosan azért könyörögtem a moziban, hogy legyen már vége, mert már nem bírtam a feszültséget. Azt sem tudtam, hova nézzek, hogyan ne vegyek tudomást a hangokról, és eleve, hogyan próbáljam az agyamra rákényszeríteni a tudatot: ez csak egy film. Amikor vége lett, a távozó nézőktől csupa csalódott megjegyzést hallottam, amit akkor még nem értettem. Aztán rájöttem: ők még sosem éjszakáztak erdőben. Én viszont már igen (és azóta többször is), ezért rendelkeztem azzal a pszichológiai alappal, ami nélkül az egész film csak egy kevésbé látványos horror. Ha tervezed, hogy a közeljövőben erdőben sátrazol, ne nézd meg ezt a filmet (csak utána), mert lesz néhány nyugtalan perced.

7. Halálos kitérő (Wrong turn): úgy tűnik, a slasher horror is felkúszott a listára... Egy tipikus darabolós példányról van szó, aminek a sztorija semmiben sem tér a megszokottól: néhány fiatal különféle okokból kifolyólag egy számára ismeretlen környéken találja magát. A kis csoport elindul segítséget keresni, és közben néhány, a környéken garázdálkodó, beltenyészettől mutálódott alak rosszvoltából elfogyogat. Szerintem ez a film a műfaj legjobbja, simán veri a Texasi láncfűrészest (The Texas chainsaw massacre), vagy a Sziklák szemét (The hills have eyes), ezért is került fel erre a listára.

8. Pokolkeltő (Hellraiser): Clive Barker horror-író elborult klasszikusa a saját rendezésében. Nem mesélem el a sztorit, de szerintem nagyon eredeti. Sajnos 20 év elteltével a látványvilág kissé avíttnak hat, de még a nézhető kategóriába tartozik. A folytatás még szorosan az alapmű cselekményét viszi tovább, de a további 5 rész már mind csak gyenge próbálkozásnak számít. Ez minden hasonló film sorsa (lásd pl. A kukorica gyermekei (Children of the corn)).

9. 28 nappal később (28 days later): ha már gyakran emlegetem, mennyire szeretem a zombis filmeket, bizonyítékot is kell szolgáltatnom. Itt van. Annak ellenére, hogy kis költségvetésű és, hogy angol gyártmány, ez a film megállja a helyét. A sztori persze elég szokványos (de hát a zombis filmeknél egy kissé meg van kötve az írók keze), viszont elég sok elgondolkodtató elem van benne, ráadásul happy enddel végződik (ami ebben a műfajban — érthető okokból — rendkívül ritka). A folytatását ennek sem láttam, de igyekszem pótolni a mulasztást.

10. Kaptár (Resident evil): egy újabb zombis film, ami épphogy csak nem szorult le a listáról. Hollywoodi szuperprodukció, temérdek pénz, ismert(ebb) színészek, ez mind egy rendes filmalkotás esélyeit csökkenti nálam, de ezúttal valami mégis elvitte a hátán. Talán a tudat, hogy ez eddig az egyetlen olyan film, amit számítógépes játék alapján készítettek, és mégis nézhető (a House of the Dead, az Alone in the dark, a Silent Hill vagy a Doom pl. nem lett olyan sikeres,) valamint, hogy zombis. A folytatások? No comment...

A lista első felét könnyedén összeszedtem, a végén azonban már gondban voltam, melyik helyre melyik kerüljön, és persze más filmek is ott sorakoztak a papírkámon. Ilyen volt a szintén John Carpenter rendezte The thing (Kurt Russel egyik első filmje), vagy az Omen 666, ezek kedvéért azonban mégsem növeltem a listát 12 tagúra. Nyugodtan lehet úgy gondolni, hogy valamelyik kedvencem valójában egy rakás szar, ez az én véleményemet már úgysem befolyásolja.

A Kör kivételével az összes fenti film a birtokomban van, ha esetleg valakit érdekel valamelyik.