John Carpenter bejegyzései

Több tucat órányi agyalás után azt hiszem, belefáradt az elmém abba, hogy állandóan a problémáimat sorolja, és úgy döntött a továbbiakban nem hajlandó ezekkel foglalkozni. Ennek rendkívül örülök, mert így jut időm és szellemi energiám az életem pozitívnak maradt oldalával törődni. Magyarul elkerültem a depressziót (bár ez lehet, hogy csak olyan, mint a vihar előtti csend). Néha a mélypont közelében is kell egy kicsit létezni, hogy érezzük, honnan indultunk egy-egy felfelé ívelő életszakaszban, de azért életem grafikonját jobb szeretném a magasabb régiókban tudni. Ennek örömére most foganatosítom egy régebbi post-tervemet, mégpedig, hogy felsoroljam és egyben ajánljam a (szerintem) 10 legjobb horrorfilmet. Aki nem szereti a horrort, az most így járt, bár a hozzáfűzött megjegyzésekben talán ő is talál hasznos/szórakoztató információt.

1. Az átok (The grudge): ennek egyszer már külön bejegyzést szenteltem, ezért most nem elemezném a filmet. Sajnos a második részét még nem láttam, és erősen elgondolkodom azon, meg akarom-e egyáltalán valaha is nézni. Kell nekem, hogy megint hetekig létezni se merjek?

2. A kör (The ring): a film alapötlete elég bárgyún hangzik. Eszerint, van egy videokazetta, amit ha valaki megnéz, pontosan 1 hét múlva meg fog halni. Azonban a magyarázat, a film felépítése, de legfőképpen az atmoszférája bárkit kárpótolhat az alapsztori idiótaságáért. Igazából még nem hallottam olyat, hogy valakinek ne tetszett volna, tehát sokkal kevésbé megosztott a nézők serege, mint az első helyezettem esetében. Nemrég megnéztem az eredeti japán verziót, a Ringut, aminek már az elején nyilvánvalóvá vált számomra, hogy az amerikai feldolgozás hatványozottan feljavította ezt a filmet. Nem megyek bele a különbségek részletezésébe, legyen elég annyi, hogy összességében sokkal jobb alkotást kaptunk, mint amit az eredeti rendező produkált (aki viszont a Kör 2-t is rendezte...).

3. Fűrész (Saw): igazából ezzel a filmmel együtt szerepelhetne a listán a Bárányok hallgatnak (The silence of the lambs) és a Hetedik (Se7en) is, de ez mindkettőt felülmúlja, ahogy az ilyen kategóriájú filmek teljes kínálatát is. Jól felépített, kellően elborult, véres és megdöbbentő. Az antihős motivációja szintén egyedi (bár a Feltámadás (Resurrection) gyilkosa sem volt semmi). Ha valaki még nem látta, pótolja.

4. A köd (The fog): természetesen az eredeti verzióról van szó, és nem a sokak által nyilván okkal lehúzott közelmúltbeli feldolgozásáról. A rendező, John Carpenter szerintem nagyon sok jó horrort alkotott a '70-es évek végén és a '80-as években. Ez is közülük való. A történet szerint egy amerikai kisvároska megalakulásának 100. évfordulóját készül megünnepelni. Azonban az alapításhoz szükséges vagyont anno egy kalózvezér hajójának elsüllyesztésével teremtették meg úgy, hogy azt a nagy ködben szándékosan zátonyra irányították a partról. Az évforduló közeledtével Blake kapitány visszatér halott matrózaival, hogy visszavegye, ami az övé és, hogy bosszút álljon elpusztítóinak leszármazottain. Aki vérre számít, inkább hagyja ki a filmet, de aki szereti az izgalmas, feszült jeleneteket, esetleg Jamie Lee Curtist, annak mindenképpen ajánlom.

5. A sötétség fejedelme (Prince of darkness): máris itt egy újabb Carpenter alkotás. Hosszú évekig ez a film számomra megnézhetetlen volt (és egy jelenetét mai napig nem bírom nyitott szemmel élvezni), mert annyira féltem a gyermekkoromban szerzett emlékek felújításától. Egy nagyváros nyomornegyedében álló templom főpapja meghal. Sokáig őrizte a titkot, ami most napvilágra kerül, miszerint a pincében egy hatalmas tartályt tárolnak, amiben valami ismeretlen zöld anyag kavarog. A pap barátja a helyi egyetem egyik professzorát kéri meg, segítsen megfejteni az anyag mibenlétét, valamint lefordítani a tartály mellett található, különféle holt nyelveken íródott könyvet. Ő összegyűjti legjobb tanítványait, és egy hétvégére beköltözik a templomba. A szereplők szépen fogynak (bár mégsem), és hamarosan mi is megtudjuk, hogyan készül az Antikrisztus az újjászületésre, hogy aztán együtt könnyebbüljünk meg, amikor mégsem sikerül neki. Bár régi a film, a szereplők jól játszanak, de ha mégsem tennék, a sztori, a mai napig minőségi látványelemek és Carpenter zenéje részben kárpótolhat bennünket. (Érdekességképp említem meg, hogy a filmben szerepel Alice Cooper is, akinek alap kinézetéből kiindulva sejthetjük, hogy nem túl pozitív szerepet kapott).

6. Ideglelés (The Blair Witch Project): ez a film azért érdekes, mert erre viszont még senkitől sem hallottam, hogy tetszett volna neki. Én viszont szabályosan azért könyörögtem a moziban, hogy legyen már vége, mert már nem bírtam a feszültséget. Azt sem tudtam, hova nézzek, hogyan ne vegyek tudomást a hangokról, és eleve, hogyan próbáljam az agyamra rákényszeríteni a tudatot: ez csak egy film. Amikor vége lett, a távozó nézőktől csupa csalódott megjegyzést hallottam, amit akkor még nem értettem. Aztán rájöttem: ők még sosem éjszakáztak erdőben. Én viszont már igen (és azóta többször is), ezért rendelkeztem azzal a pszichológiai alappal, ami nélkül az egész film csak egy kevésbé látványos horror. Ha tervezed, hogy a közeljövőben erdőben sátrazol, ne nézd meg ezt a filmet (csak utána), mert lesz néhány nyugtalan perced.

7. Halálos kitérő (Wrong turn): úgy tűnik, a slasher horror is felkúszott a listára... Egy tipikus darabolós példányról van szó, aminek a sztorija semmiben sem tér a megszokottól: néhány fiatal különféle okokból kifolyólag egy számára ismeretlen környéken találja magát. A kis csoport elindul segítséget keresni, és közben néhány, a környéken garázdálkodó, beltenyészettől mutálódott alak rosszvoltából elfogyogat. Szerintem ez a film a műfaj legjobbja, simán veri a Texasi láncfűrészest (The Texas chainsaw massacre), vagy a Sziklák szemét (The hills have eyes), ezért is került fel erre a listára.

8. Pokolkeltő (Hellraiser): Clive Barker horror-író elborult klasszikusa a saját rendezésében. Nem mesélem el a sztorit, de szerintem nagyon eredeti. Sajnos 20 év elteltével a látványvilág kissé avíttnak hat, de még a nézhető kategóriába tartozik. A folytatás még szorosan az alapmű cselekményét viszi tovább, de a további 5 rész már mind csak gyenge próbálkozásnak számít. Ez minden hasonló film sorsa (lásd pl. A kukorica gyermekei (Children of the corn)).

9. 28 nappal később (28 days later): ha már gyakran emlegetem, mennyire szeretem a zombis filmeket, bizonyítékot is kell szolgáltatnom. Itt van. Annak ellenére, hogy kis költségvetésű és, hogy angol gyártmány, ez a film megállja a helyét. A sztori persze elég szokványos (de hát a zombis filmeknél egy kissé meg van kötve az írók keze), viszont elég sok elgondolkodtató elem van benne, ráadásul happy enddel végződik (ami ebben a műfajban — érthető okokból — rendkívül ritka). A folytatását ennek sem láttam, de igyekszem pótolni a mulasztást.

10. Kaptár (Resident evil): egy újabb zombis film, ami épphogy csak nem szorult le a listáról. Hollywoodi szuperprodukció, temérdek pénz, ismert(ebb) színészek, ez mind egy rendes filmalkotás esélyeit csökkenti nálam, de ezúttal valami mégis elvitte a hátán. Talán a tudat, hogy ez eddig az egyetlen olyan film, amit számítógépes játék alapján készítettek, és mégis nézhető (a House of the Dead, az Alone in the dark, a Silent Hill vagy a Doom pl. nem lett olyan sikeres,) valamint, hogy zombis. A folytatások? No comment...

A lista első felét könnyedén összeszedtem, a végén azonban már gondban voltam, melyik helyre melyik kerüljön, és persze más filmek is ott sorakoztak a papírkámon. Ilyen volt a szintén John Carpenter rendezte The thing (Kurt Russel egyik első filmje), vagy az Omen 666, ezek kedvéért azonban mégsem növeltem a listát 12 tagúra. Nyugodtan lehet úgy gondolni, hogy valamelyik kedvencem valójában egy rakás szar, ez az én véleményemet már úgysem befolyásolja.

A Kör kivételével az összes fenti film a birtokomban van, ha esetleg valakit érdekel valamelyik.

Tegnap este a Rolcsival megnéztük a Halloween 3. részét, ami után ő csak annyit mondott, hogy elveszett másfél óra az életéből. Ezt a véleményt magam is osztottam, és ez ihletett a mostani post megírására. Jó pár szar horror filmhez volt már szerencsétlenségem, és igazán nem szeretném, ha ti is hasonlóképpen éreznétek, mint a párom, ezért gondoltam, megkíméllek benneteket a csalódástól. Aki eleve nem szereti a horrort, annak mondjuk nem sok jót teszek mindezzel, de a többieknek hasznos lehet a figyelmeztetés.

Kezdjük akkor rögtön a fent említett filmmel.  Az első két részt John Carpenter rendezte, ennek ő volt a producere és a zeneszerzője. Nem értem egyébként, hogy adhatta a nevét e trágyához. Aki ismeri az eredeti sztorit, az tudja, hogy a filmben Mike Myers egy méretes késsel fogyasztja vagy 7(-1) részen keresztül a szereplőket, de legfőképpen a Jamie Lee Curtis által alakított szereplőt szeretné lehentelni (ami csak a Halloween - a feltámadás címűben sikerül neki nagy nehezen). Nos, ebben az epizódban őt hiába keresnénk, kapunk viszont cserébe, egy logikátlan, marha gyenge szart. Kb. valahol a Csendőr és az idegenek című Louis de Funes filmhez hasonlatos, csekély mennyiségű horror elemmel megspékelve. Van olyan szereplő, akivel történik valami (ezt látjuk is), majd a későbbiekben értetlenül állunk (ülünk, fekszünk), mert végül sosem derül ki, hogy mi is lett a veszte (ha egyáltalán meghalt). Számtalan kérdés merülhet föl a hozzám hasonlóan válaszokra éhes nézőben, azonban — fájdalom — hülyén fogunk meghalni, mert válaszok azok nagyon nincsenek. Egyszer ugyan meg lehet nézni, de minek.

A következő elemzendő alkotás Brian Yuzna műve. Róla azt kell tudni, hogy a sikeres számítógépes játékokból rettenetesen szar filmeket rendező Uwe Bollhoz hasonlóan ő is késztetést érez remekművek elbaszásához, csak éppen ő producerként. Nekem ráadásul kifejezetten rosszul esik, hogy kedvenc (horror) íróm, H.P.Lovecraft alkotásait filmesíti meg, de úgy, hogy szegény Lovecraft forog a sírjában. Ominózus emberünk egyetlen valamire való filmhez adta a nevét, a Darknesshez, az viszont kifejezetten jó lett. Nem úgy a Dagon című. Ez Lovecraft Árnyék Inssmouth felett című regényét dolgozza fel, de milyen módon... Milyen módon, basszus! A sztori kifacsarva, tovább gondolva (feleslegesen), a szereplők mérhetetlenül gagyi módon játszanak, trükkjelenetek ugyan vannak, de tök kár volt ennyi pénzt ölni rájuk. Mondjuk, aki röhögni akar, az éppenséggel megnézheti. A másik film a Holtak tava. Ez szintén a Cthulhu-mítosz elemeit vonultatja fel, amolyan Dagon 2., de ez még annál is szarabb. A város csúnya szektájának tagjait egy gáttal elárasztott városrészbe zárják, de egy arra tévedő gyerek buta módon kiengedi őket, így azok tovább garázdálkodhatnak, és vezetőjük (meglepő) módon csúnyán meg akarja idézni az ultimate főgonoszt, meg ő akar lenni a világ ura, és hasonló eredeti ötletek. Nem sorolom.

Egy klasszikus következik, a Lucio Fulci által rendezett Zombik városa. Nekem a zombis filmek a kedvenceim, nem hiába örvendtem ennek az alkotásnak oly nagyon. Azonban mivel még a megszerzés napján meg is néztem, hamar lelohadt a lelkesedésem. A zombis film kifejezés ez esetben nem is annyira helyénvaló, mivel mindössze 3 példánnyal találkozhatunk a filmben, azok viszont élőholtakhoz méltatlanul teleportálnak. Igen, jól olvastátok, teleportálnak. Külön gyöngyszem, amikor a film végén a főgonosz papot elpusztítják. Ekkor ő kigyullad, és cca. 6 percig szemlélhetjük az agóniáját, nem meglepő tehát, ha eddigre a gyanútlan néző már nagyon a film végét kívánja.

Na, de végül jöjjön az ősfos. A horrornak nevezett elemi őstrészar, a Marabunta - gyilkos hangyák. Amellett, hogy egy kliségyűjtemény (tudós apuka+ kamasz fiú, köztük rossz viszony, de a végére összekovácsolódnak, stb.) és, hogy a sztori egyszerűen nevetséges, MINŐSÍTHETETLENÜL GAGYI a kivitelezés. Igazából el is dugtam szem elől e DVD-t, mert nem akarom magam égetni vele mások előtt.  Én még olyan filmet nem nagyon láttam, amiben ugyanazok a képsorok többszörösen ismétlődnek egy jelenetben. Ennyire azért kevesen aljasodnak le filmrendezőként. Aztán van egy olyan jelenet, amiben az egyik szereplő egy iskolabuszban reked, amit elleptek a hangyákok. Amikor közelről látjuk a bent rekedt fiatalembert, akkor a hangyák az ablaküvegen mászkálnak, de amikor távolról szemléljük az eseményeket ugyanazon a buszon egy légypiszok nincs, nemhogy hangyák. Mindezt váltogatva persze, nehogy valaki ne fedezze fel ezt az ordító hibát. Nem sorolom. Ezt semmiképpen ne nézzétek meg!

Legközelebb újabb garnitúrával jelentkezem (de addig még megcsinálom a krakkói fotómontázst, mivel Wiko volt olyan szíves, és rendelkezésemre bocsátott egy hasznos képszerkesztő programot).