KFT bejegyzései

Furdal a lelkiismeret amiatt, hogy én a blogomban, meg más blogokon, komment formájában azt állítottam, hogy az egykulcsos SZJA-val senki sem járhat rosszul, azaz csak azok járhatnak úgy, akiknek kiskorú gyereke sincsen, nem kaptak inflációkövető fizetésemelést, nem minimálbéresek és nem olyanok, akik minimálbéren voltak, de mostanra a garantált bérminimum vonatkozik rájuk. Magyarul nagyon kevesek. Állításomat kvázi-hivatalos bérkalkulátorral is alátámasztottam, és azt is elmondtam, hogy aki azt állítja, hogy havi 3000 forintnál nagyobb lett a kiesése, az hazudik, mivel nincs olyan bruttó bér összeg, aminél ez a helyzet előállhatna. Tévedtem, elnézést kérek érte mindenkitől.

A tévedésben nincs rossz szándék, sem kormánypropaganda vagy szakmai tudásbeli hiányosság, mivel amit leírtam, az úgy igaz, ahogy van. A kalkulátor is működik, és jól működik, meg aki ezt a háromezres dolgot állítja, az is hazudik, DE a hiba mégis létezik, ahogy azt már a kormány is elismerte. Hol lehet? Nos, a Ricsitől már számtalanszor megkaptam, hogy naiv vagyok és túlzottan optimista, és igaza is van, hiszen most is abból indultam ki, hogy az emberek alapvetően jók, tehát a vállalkozók a társasági adójuk megfeleződésével megtartott pénz egy töredékéből igenis végrehajtottak egy inflációkövető béremelést az alkalmazottaik körében. Itt a hiba: nem hajtottak végre, azaz a szelektív észlelés hibájába estem, mivel nálunk, és az általunk könyvelt cégek túlnyomó többségének esetében ez megtörtént, joggal gondoltam tehát, hogy ez általános. (Hozzátenném, hogy egyes gazdasági portálokon azt jelezték előre, hogy ez a bérfejlesztés meg fog történni, de csak kb. félévtől (gondolom, amikor a vállalkozók ténylegesen megérzik az adócsökkentést)). Ezt helyre kellett tennem.

***

Mivel hiszek a pozitív tettek, érzelmek és gondolatok hasznában, hiszek az emberi jóságban, hiszek abban, hogy a jótettnek egyszer pozitív jutalma lesz — bár ez elég szerénytelenül hangozhat — magam is így próbálom élni az életem. Bár hülyének meg nem érzem magam, eddig még nem tűnt fel, hogy ezzel némelyek visszaélnének (akik meg megpróbáltak, azokkal már nemigen tartom kapcsolatot), azaz kárát nem láttam ennek a szemléletnek (max. a csalódások okozta keserűség), viszont egy-egy olyan megnyilvánulás, hogyaszondja "979, te annyira jó ember vagy!" mindenért kárpótolnak. Tegnap felhívott egy vadidegen férfi, aki egy könyvelőirodából telefonált, elmondta, hogy a könyvelőprogramot fejlesztő cég irányította hozzánk mint referenciához (nem az első eset), és megkérdezte, hogy nem-e lehetne-e, hogy a két kolléganőjével el-e jöhetnének-e, hogy én egy fél-háromnegyed órában kiokítanám-e őket-e. Kicsit meglepődtem — mert hát szokatlan egy kérés a konkurenciától, — de a társam javaslata ellenére nem mondtam azt, hogy nem. Jöjjenek, segítek, elvégre nem kerül semmibe, és mivel vidékiek igazából nem is számítanak konkurenciának. Jó, annyit azért hozzátettem a telefonba, hogy zárási időszakban luxus ennyi időt ilyen kérések teljesítésével elpocsékolni, de csak az elégtétel végett. Eljöttek, pontosak voltak, kérdeztek, válaszoltam, aztán elmentek. Gondolkodtam rajta, hogy tanácsadási díjat kérek, de amikor megkérdezték, mennyivel tartoznak, nem volt szívem összeget mondani. Maga a kérdés biztosított róla, hogy mégsem pofátlanságról van szó, plusz még tiltakoztak is egy kicsit, és ez nekem elég volt . Megint javítottam a karmámat.

***

Már régebben megállapítottam, hogy a könyvelők négy alapvető típusba tartoznak: varjak, fiatal picsák, akik majd varjakká válnak, idősebb papucsférjek és buzik, és ezt a továbbképzéseken összegyűlő sereglet végigpásztázása minden alkalommal meg is erősíti. Mert tényleg. A mai trió mindhárom tagjára passzolt a leírás (ha magamat is hozzávesszük, akkor mindannyiunkra), mert volt egy akadozó szavú, lesütött szemű férfi, egy varjú, meg egy erősen varjúsodásnak indult fiatalabb nő. Hiába, a szociológiai érdeklődés...

***

Ha már varjak és ha már naivitásba hajló optimizmus, kapcsoljuk is össze a kettőt. Utóbbi zsigerileg belém ivódott, ezért aztán mostanában az alapvető létélményemmé vált a keserűség, amit az állandó károgás miatt érzek, nap mint nap. Esténként meg főleg, és nem (csak) a hírműsorok tartalma miatt. Most aztán minden szar, mindenkinek, főleg azoknak, akik eddig kussoltak, de most elemükben érzik magukat, és még azt is világvégének érzékelik, ami egyébként teljesen jelentéktelen dolog. A hazaárulók jelentősen megnövekedett szintű és igencsak hatékony tevékenysége miatt pedig rég nem érzett dühöt tapasztalok magamban...de ez a bejegyzés nem a politikáról szól. Csak úgy megemlítettem.

***

A húsvétot egészen jól átvészeltem. Pénteken elutaztam anyuékhoz, szombaton eljöttem tőlük, vasárnap és hétfőn meg pihengettem a négy fal között, és mondjukpéldául játszottam. Nem volt túl izgalmas, viszont a pihenés jót tett a lelkemnek, és amikor a bolt irányába fordítva az orcámat kiléptem az utcára, és megcsapott az eső áztatta tavasz illata, egy pillanatra boldognak éreztem magam. Havi pár másodperc jut nekem ebből az érzésből, mert annyi mindennek kell összejönnie hozzá...de nem vagyok telhetetlen, ennyivel is beérem. A húsvétot meg úgy, ahogy van ignoráltam. Anyámék egyébként a legutóbbi látogatásom óta megcsinálták a nagyobbik húgomnak szánt emeleti szobát (úgy 20 év után...), ami nagyon tuti lett. Persze — mint mindig — mindent maguk csináltak, nem dobták ki a pénzt az ablakon holmi "szakemberre". A húgom közben betöltötte a második ikszet, de én továbbra is egy kislánynak látom, hiába nő a javából. Ja, és még annyit, hogy ha esetleg most előbújásra elszántan léptem volna be a házukba, az első fél órában megeresztett buzizás után letört volna a lelkesedésem. Mikor fog erre így sor kerülni?

***

Végezetül még megemlíteném, hogy újabb kört tettem a fogorvosomnál, aki teljesen fájdalommentesen cserélte ki a tömést abban a fogamban, amivel az utóbbi időben a legtöbb gondom volt. A havi egyenleg 30 ezer forint, és még vagy 570 van hátra, de így — fájdalommentesen — megéri. Ennek ellenére továbbra is infarktus-közeli állapotban vagyok, amikor beülök a székbe, aztán amikor már biztosan nem jöhet kínzás, akkor elunom magam.

Volna még mist mesélni, de dolgozni is kell valakinek, holnap meg utazunk hétvégézni, juppí!

Kedves 979! Nagyon imádom a blogodat, minden reggel ezzel kezdem a napot, de nemcsak én, hanem a gyerekek meg a szomszédok is. Amikor nem írsz, mindig bánatosak vagyunk, de ha új bejegyzést találunk, rögtön megszépül a napunk. Az egész családnak. Komolyan.
Nagyon örülünk, hogy bekerültünk a 'műsorba', úgyhogy élnénk is a lehetőséggel, és kérnénk a KFT együttestől a Csak az ágyban... című számot, és küldenénk Tyutyunak, Sanyikának, Zolikának, Pistinek és mindenkinek, aki szereti.

Hát egy ilyen kedves kérlelésnek nem tudok ellenállni, ráadásul ideje, hogy visszatérjek a blogger életmódhoz, azaz viszonylagos rendszerességgel írjak valamit, szóval jöjjön a kért mű:

De komolyra fordítva a szót, ez ismét egy véletlen felfedezés a "kedvenc magyar együttesem" címet ezennel végképp visszanyerő banda legutóbbi (és nekem még mindig hiányzó) albumán. A 100. meghallgatás után sejteni kezdtem, hogy bejegyzés lesz belőle, viszont ennyi meghallgatás után sem sikerült biztosan megfejtenem a mondandóját. Bornai Tibor közismerten liberális, ez viszont mintha mégis egyfajta konzervatív ihletésű gondolatmenet lenne: ne lázadj, ne akarj túl sokat, örülj a hétköznapi dolgoknak is.

Vajon jól látom?

 

Lehet. De most még szinte az ellenkezője...hiszen ismertek.

Viszont felmerült bennem a kérdés, hogy ha az összes korábbi albumuk megvan, a legutóbbi (ez) miért nincsen meg?

Mielőtt folytatnám az ominózus nap-páros eseményeinek boncolgatását, egy kis kitérőt szeretnék tenni. (Így is annyi minden sikkad el, mert egyszerűen nincs időm mindent megírni.)

Amióta újra egy kisállat tulajdonosa lettem, a 15 éve kibontakozásra alkalmat nem találó állatszeretetem újra előtörhetett. Hajdan volt egy kutyám, akit nagyon szerettem, de aztán a sors úgy hozta, hogy elszakadtunk egymástól. Most van egy cicám, akit még jobban szeretek, mint hajdan a kutyámat. Sőt, nemcsak őt, hanem minden állatot, legyen az házi- vagy kóbor. Ezt a szeretetet ők is érzik rajtam, ezért nagy fokú bizalommal közelednek hozzám. Egy barátom macskája például a gazdáinak sem engedi megfogni magát, hozzám mégis odajön, és dorombolással nyugtázza a simogatásomat.

Szóval amióta cicatulajdonos vagyok, az utcán mászkáló macsekokra is szeretettel és aggódással nézek. Például a munkahelyem közelében van egy pinceablak, ahonnan gyakran kukucskált ki egy-egy kiscica pofája, és néha az utca közepén is láttam az alom mindhárom tagját, meg az anyjukat is. Persze ezek félnek tőlem, avagy csak féltek, mivel először az egyik kicsi maradozott el, aztán a másik is, mostanra pedig már csak az újra vemhes mamát látom. Itthon pedig a sarki ház pinceablakából bámult rám egy sárgászöld, ijedt szempár. Később a gazdáját is láttam, aki hol egy parkoló autó alá menekült, hol visszahátrált a pincébe, hol pedig az anyja mellett nyalogatta magát. Kis, cuki, fekete macsek, egy alig pár hetes csöppség. Néha megfordult a fejemben, hogy viszek neki(k) egy kis kaját, de más ezt már megtette helyettem, mindig volt az ablak mellett két kis tálka, egyikben víz, másikban táp. Megmaradt nekem a látás öröme. 

 

A napokban egy reggel, amikor dolgozni indultam, bánatosan láttam, ahogy a kis fekete cicus teste kiterülve hever az út szélén. Lehetetlen szögben feküdt, élettelen szeme az égboltot kémlelte, fejétől vörös vérpatak indult a padka felé. Elütötték. Alig élt néhány hetet, még a világot felfedezni sem volt ideje, és egy autó máris végzett vele. Egy apró kis érző, gondolkodó lény élete így ért véget. Senki sem gondol rá, talán már az anyja sem hiányolja. Én is csak ennyit szentelhettem neki, de ez a bejegyzés csakis miatta keletkezett. A KFT egyik dalának alábbi refrénje ezek után talán blaszfémnek tűnhet, de aki ismeri a számot, tudja, hogy pontosan arról szól, amiről most írtam.

 

Macska az úton már túl van a dolgon, és nélküle száll az idő.

Macska az úton; a földről a foltot is elmossa majd az eső.

 

 

Az általam rendszeresen olvasott blogok legtöbbje már foglalkozott az idei melegfelvonulás kérdésével, kevésbé pro- mint inkább kontra. Szívem szerint én kihagytam volna a téma taglalását, de a Bible-n olvasott bejegyzés elindította a gondolataimat, amik ezennel blogbejegyzésbe formálódnak. A cím elég nyilvánvalóan sugallja a véleményemet, de ennél azért összetettebbnek látom a képet. Viszont ne szaladjunk ennyire előre!

Felmerülhet a kérdés, van-e egyáltalán jogom a kérdésben véleményt nyilvánítani. Természetesen mindenkinek van joga, de nem mindenki feltétlenül kompetens benne. Én is elmondhatnám a véleményemet a relativitás-elméletről, csak éppen fogalmam sem volna, miről beszélek. Mivel LMBT-fesztiválról van szó — és bár nem vagyok sem L, sem M, sem T, viszont B annál inkább (anál inkább) — úgy érzem, érintettségem okán megalapozottan szólhatok hozzá. Pláne, hogy elvileg a szervezők mindent értem tesznek, és nem ellenem.

Én viszont köszönöm szépen, nem kérnék belőle. Csak az a baj, hogy nem én döntöm el, mi történjen, és mi nem. Mert lehet, hogy a világ ellenségesen viselkedik a melegekkel szemben, gúnyolódnak, kiközösítenek, diszkriminálnak és gyakran még tettlegességre is vetemednek, lehet, hogy emiatt a melegek egy része bezárkózik, hazudozik, színészkedik, pszichológiai problémákkal küzd, de egy ilyen felvonulás ezen mit sem változtat, sőt.

Mindenki tudja, a történelem során hogyan álltak hozzá a homoszexualitáshoz, de azt is észre kell venni, hogy a soha vissza nem térő ókori állapotok után a sötét középkor kegyetlen 'elutasítása' is a múlté már. Kezd felnőni a világ, és bármennyire is el vagyunk maradva a nyugati hozzáállástól, szépen apránként felzárkózunk hozzá. A tévében aki nem buzi, az kurva (vagy mindkettő), és a celebekről sorra derül ki másságuk. Az emberek pedig egyre jobban elfogadják ezt. Talán mosolyognak rajtuk, talán összesúgnak még a hátuk mögött, de már sokkal kevesebb az olyan alak, aki fröcsögve gyűlölködik miattuk. Van még belőlük bőven, és lesz is mindig, amíg világ a világ. Ha valaki azt gondolja, hogy egyszer majd mindenki jópofát fog vágni a melegekhez, az kicsit a szektások gondolkodásmódjához közelít. De már sokkal jobb a melegek helyzete, mint 10 évvel ezelőtt (és vélhetőleg sokkal rosszabb, mint amilyen 10 év múlva lesz). Egy homoszexuális fiatalembernek már nem csak más melegek a barátai, mert egyre több hetero barátra tehet szert, olyanokra, akik nem foglalkoznak a nemi életével, maximum kíváncsiságból kérdezősködnek, és talán még büszkélkednek is azzal, hogy nekik meleg barátjuk van. Az idősebbeknek nyilván nem ilyen könnyű a helyzetük, de a fiatalok nyíltsága az idősebb generációk makacs elutasítását is kikezdi (hiába no, anno nem volt téma az ilyesmi, viszont erősebb volt az egyház hatása). Amíg régebben mindenki csak egyetlen kis világító pont volt a többségi társadalom sötét tömegében, addig mára a sötét tömeg java része kiszürkült, és kis pontok világító foltocskákká nőttek benne. A szürke tömegben persze maradtak még sötét foltocskák is (nem is kevés), így a szituáció lassan a szokásos törzsi háborúkhoz fog hasonlítani. Bal-jobb, konzervatív-liberális, Újpest-Ferencváros, néger-fehér, buzigyűlölő-buzigyűlölőgyűlölő, stb. Ilyen szembenállás mindig volt, és amíg két ember él a Földön, mindig lesz is.

Szóval ahogy telik az idő, szépen lassan olvad a jég. Az emberek apránként rájönnek, hogy a ruhaboltban a buzi eladó sokkal jobban ért a munkájához, mint más, és a buzi fodrászhoz is szívesebben járnak majd, mert 'az aztán már csak tudja, milyen frizura áll jól'. Satöbbi. Ez a folyamat szinte magától működik (persze vannak kiváltó okai), siettetni pedig nem lehet, mert hiába javul a helyzet, minél jobban erőltetünk valamit, annál hevesebb lesz az ellenreakció. Ezért is nem értem, miért csodálkoznak némelyek a melegfelvonulás tojásdobálós, éjszakai megverős részén. És miért csodálkoznak rajta maguk a szervezők? Nem vették még észre, hogy minél provokatívabbak, annál nagyobb a botrány? Ha szépen mindenki maradna a seggén, és hasonló alkalmakkor pusztán filmvetítések, beszélgetések zajlanának, zárt helyen, kisebb publicitással, vagy a tévében társadalmi célú hirdetések mennének (mondjuk híres történelmi személyiségek, művészek melegségének ismertetésével) a rózsaszín Biblia, az apácának öltözés, meg a gyerekekkel való reklámozás helyett, talán az ellenszél is kisebb lenne.

MINDENKI tudja, hogy létezik homoszexualitás és MINDENKI tudja, hogy léteznek homoszexuálisok. Erre kell felhívni a figyelmet a kamionok tetején történő erotikus vonaglással? Nem! El akarjuk érni, hogy házasodhassunk, örökbe fogadhassunk, nem? És akkor ezen kérés megalapozottságára így célszerű bizonyítékot szolgáltatni? Nem, de javaslom, hogy valaki az idén műbrokikból összedrótozott keresztet szopogasson apácának öltözve, egy másikat meg a lába között himbáljon, és akkor tutira közelebb visz ehhez a célhoz. Vagy csak a buli a lényeg? Bulizni hétfőtől vasárnapig lehet menni egy csomó helyre, nem is csak csupa buzi közé (és a hetero helyeken is szól zene), tehát emiatt sem kell ekkora felhajtás. Akkor meg minek a felvonulás? Főleg úgy, hogy nyilvánvalóan kárt okoznak vele.

Én nem tudom, a Szivárvány Misszió Egyesület milyen érdemi munkát végez a melegeknek — szerintem — kifejezetten ártó éves megmozdulás szervezésén túl, de ha mást nem, akkor ezt meg hagyja abba, mert sem azoknak nem tesz jót vele, akiket megdobálnak, sem azoknak, akiket megvernek, sem azoknak, akik szeretnének végre hivatalosan is egybekelni a párjukkal (ennek megalapozottságát most nem firtatom), sem azoknak, akik örökbe szeretnének fogadni egy gyereket. Emellett elősegítik a sztereotípiák tovább élését, felerősítését, rossz képet festenek rólunk (még ha néha nem is kell festeni, elég fényképezni), és lerombolják a normális életvitelt folytató melegek eddig elért eredményeinek egy részét is. Miért kell ezt csinálni egy olyan szervezetnek, ami céljai alapján éppen az ellenkező hatásokat szeretné elérni? Kikből áll ez a szervezet? Nincs közöttük pszichológus, szociológus, marketinges vagy bárki, aki előre meg tudná mondani, hogy amit tesznek, az kontraproduktív (ehhez egy józanul gondolkodó ember is elég volna). Kiket szolgálnak ezek? Mert a melegeket nem, az biztos.

A politikát annál inkább. A rendezvény várhatóan botrányos körülményei megint nagyon jól fognak jönni az 1-2%-on vergődő SZDSZ-nek, aki majd megint elküldi a megnyitóra valamelyik tagját, így próbálva némi plusz szavazatra szert tenni, a kormánynak, aminek per pillanat elemi érdeke, hogy mindenről beszéljenek az emberek, csak az ország állapotáról ne, a kormányfőnek, akinek szintén érdeke, hogy ne az ő ügyeiről (vagy most éppen a fiáéról) beszéljenek, az állandó fasisztázóknak, akik most megint bizonyítva láthatják, hogy az éppen a hozzájuk hasonlóak miatt létrejövő szélsőjobb már megint mit művel, meg az egyházelleneseknek, akik majd egy újabbat rúghatnak a vélhetőleg elítélően nyilatkozó papi méltóságokba, meg a KDNP-be. Ne legyenek illúzióink, a világon minden a szexről, a pénzről és a politikáról szól. Ez is. Majd figyeljétek csak meg a felvonulás 'utórengéseit'.

Ha valaki igazán jót akar tenni a melegeknek, akkor felvilágosító kampányt folytat, mentálhigiénés problémákat kezel, pszichológiai problémákat kezel, közösségi intézményeket hoz létre, a témába vágó könyveket fordít és ad ki, és megpróbálja megérteni a másként gondolkodók érveit, hogy kezelni tudja azokat. Mert mi, akik életmódunk, szexuális orientációnk miatt különcnek számítunk, elvárjuk, hogy efölött mindenki hunyjon szemet, és úgy kezeljen minket, mint bárki mást. Közben pedig a máshogy gondolkodókat mindennek elhordjuk, lehülyézzük, címkézzük. Olyanoktól várjuk el, hogy megértsenek minket, akiket nekünk eszünk ágában sincs megérteni (tisztelet a kivételnek). Nem kell elfogadni az érveiket, de meg kellene érteni, miért gondolkodnak úgy, ahogy, mert annak is van oka. Ha egy megvert, megalázott, éheztetett idegen kutyához kiabálva, csapkodva közelítesz, először hátrálni kezd, majd megtámad, és megharap. De ha nyugodt hangon, lassan lépkedve mész oda hozzá, és az orra elé tartod a kezed, még meg is nyalogatja azt. Valahol az emberek is ilyenek. Ezt kellene inkább az önjelölt jótevőknek erőltetni, nem a provokálást.

Tudom, tudom, 'ezekkel nem lehet értelmesen beszélni' — ez a legfőbb érv. Egy: ezt általában olyanok szokták mondani, akik magukat kurva okosnak hiszik, de aztán a kamionon vonaglanak (meg akik úgy gondolják, hogy mindenki hülye, mindenki lop, mindenki gazember, de ők majd most jól megmondják a tutit). Kettő: de lehet! Mindenkivel lehet, csak meg kell találni a hangot. Ezt 29 évnyi (sikeres) konformizmusom, és az állandó vitatkozásból eredő tapasztalat mondatja velem. Három: előbb talán meg kellene próbálni, és csak utána lemondóan legyinteni.

E temérdek zagyvaság és összefüggéstelen érvelés után már csak egy dolog van hátra: azt kérem mindenkitől, hogy akármilyen célból is vesz részt a felvonuláson, vagy az azt követő rendezvényeken, bulikon, ne provokáljon és nagyon vigyázzon magára. Kár lenne értünk. És üzenem nekik, hogy:

 

 

 

Mivel hétfő óta csak minimális szénhidrátot veszek magamhoz, és mivel nemrég úgyis a KFT-vel foglalkoztam, álljon itt egy, a jelen helyzetemre vonatkozóan nagyon találó számuk szövege:

KFT:Az édes élet véget ér

Messze szálltak a vattacukrok és a színes bonbonok

Valaki mérgezett minyont rágcsál, és csúnyán fintorog

A mézes kosár elzárva áll

 

Egy almapudingra őrjöngve támad rá az éhes csőcselék

A tévébemondó a Közös Tortáról mond egy szép mesét

Egy jó nagy pohár szalicil körbejár

 

Az édes élet véget ér

Fújdogál egy savanyú szél

A Cukros bácsi mélyen a szemünkbe néz

Az édes élet elmúlt rég

Keserű kenyeret dagaszt a pék

A Cukrász mosolyán kizöldült a penész

 

Negró cukorra vadászgatnak az utcákon az emberek

A terhes anyákat felszólítják, hogy gesztenyepürét szüljenek

Mogyorós csókra vár minden csöpp kis száj

 

Az édes élet véget ér

Fújdogál egy savanyú szél

A Cukros bácsi mélyen a szemünkbe néz

Az édes élet elmúlt rég

Keserű kenyeret dagaszt a pék

A Cukrász mosolyán kizöldült a penész

Igen, kicsit így érzem magam. És akkor mi lenne, ha tényleg tutifixen tartanék be valamilyen szigorú étrendet? A teámból elhagytam a cukrot (pfuj), barna kenyeret eszem fehér helyett (pfuj), semmilyen tésztát, péksüteményt, ropit, csokit nem eszem ötödik napja. Elvileg a gyümölcsöt is hanyagolnom kellene, mivel abban is van cukor, de erre egyszerűen nem vagyok hajlandó. A gyümölcs a mindenem, ha attól is el kellene tiltani magam, akkor inkább ne legyen lapos a hasam (vagy tartson tovább a diétás időszak). A banánt el tudom felejteni, de hogy a nyáron ne legeljem végig a gyümölcskosarat, ne csorogjon a mellkasomon a dinnyelé, ne szoruljanak be a fogam közé a barackcafrangok, azt teljesen elképzelhetetlennek tartom.

Nem eszem zsírosat, olajosat, margarint, vajat, oké. Nem eszem tésztát meg süteményt, oké. Csak grillezett/párolt mellehúsát rágcsálok, ez is oké. Zöldséget legelek, mint egy kecske, de még ez is elmegy. De a gyümölcsöt nem adom. Nem én.

Ráadásul még nem is tartom a diétámat olyan tökéletesen, mivel az első napokban — a hétvégi bevásárlás elmaradása miatt — nem álltak rendelkezésemre a megfelelő élelmiszerek, tegnap estére viszont vészesen lecsökkent a vércukorszintem, és emiatt kénytelen voltam beharapni anyám diós-csokis kosarából 3 db-ot vacsora gyanánt. Még jó, hogy nem lehet vámpírrá válni, mert egyébként azok valami hasonló éhséget éreznének, mint én tegnap. Nagyon szar, amikor HIHETETLENÜL éhesnek érzed magad, de hiába gondolsz jó zsíros cupákokra, húsokkal, zöldekkel megrakott tányérokra, mert ezek gondolata maximum a gyomrodat kavarja fel. Bezzeg egy sütemény, egy szelet pizza vagy egy jó mákos guba gondolata máris megindítja a nyálelválasztást. Innen is látszik, milyen csodálatos az emberi agy (+test): egy-egy tápanyag hiányát ilyen gondolati eszközök útján jelzi számunkra. Hasonló eset persze várható volt, de reménykedtem benne, hogy addig nem fordul elő, míg megfelelő táplálékkiegészítővel nem pótolom a kieső tápanyagokat, akkor meg ugyebár már indokolatlan volna hasonló rosszullét.

Az eddig eltelt öt nap mindenesetre arra jó volt, hogy megbékéljek a megváltozott napi rutinnal, hozzászokjak a főzéshez, alaposabban megnézzem, mit eszem, és rájöjjek, hogy a diabetológusoknak és dietetikusoknak igenis, hogy megalapozott a léte. Mától pedig megjönnek a fehérje-, vitamin-, energizáló és szénhidrátkészítményeim (mondtam, hogy bekomolyítok...), szóval mostantól még azok mennyiségét is folyamatosan szem előtt kell tartanom (a megfelelő időpontokon túl).

De nem baj. Tervezés és számítás! Ilyen még úgysem volt az életemben.

A 'komoly' bejegyzések közé beszúrok ide egy olyat, amiből képet kaphattok az átlagos lelkivilágomról. Abszurd+szóvicc+gusztustalankodás, ez 979 lételeme. Következésképp imádom az olyan alkotásokat, mint amilyen ez is itt:

 

Sajna a szám nem teljes, de bepillantásnak tökéletes. És hogy a GM 49 daltöredéke ne árválkodjon itt egymagában, jöjjön egy KFT szám is, méghozzá az első, amiről tudtam, hogy az ő daluk (az Afrikáról és az Elizabetről már csak akkor tudtam meg, amikor anno elkezdtem a KFT után kutatni).

 

Vasárnap a Zöld Pardonban lépett fel az együttes, ahová el szerettem volna menni, de végül mégis letettem róla. Túl kómás voltam. Pedig sok-sok ritkán játszott számot nyomtak, közöttük több hasonlóan egzaltáltat is. A pánztárcámat című dalukat anno egy házibuliban hallottam, miután előkerült egy cirill-betűs bakelit válogatás, amin ez a dal is szerepelt. Akkor csak úgy meresztettem a szememet (mint ahogy most vélhetőleg néhány olvasóm is), de a fülembe mászott a szöveg. Később ezt a dalt többször is felidéztük az ominózus társaságban, és persze mindig jót röhögtünk rajta.

Aztán néhány évvel később az omegás Kóbor János indítani tervezett egy zenei tévéadást, Omega TV néven (milyen eredeti...). Ezen (a kísérleti adásban) a klipek mellett koncertfelvételek is voltak, köztük a KFT 1995-ös Budapest Sportcsarnokbeli fellépése is. Amikor egyszer odakapcsoltam, pont A pénztárcámat ment. Ezt hamarosan követte a Bábu vagy, aminek az előadásmódja hihetetlenül lenyűgözött. Onnantól kezdve állandóan az ismétlést lestem, el is csíptem vagy ötször (kísérleti adásról beszélünk ugyebár). Aztán megvettem az első kazettát, majd kisvártatva az összes többit is. A kedvenceimmé váltak.

Az utóbbi időben persze már más előadók felé kacsintgattam és a legutóbbi, Nem csupa angyal című albumuk sem fogott meg különösebben (bár jó számok vannak rajta), de amióta a benti gépem hangkártyátlanódott, és ismét a walkman hallgatásához kellett folyamodnom, újra felfedeztem a dalaikat. A populárisabbakat is szeretem (Afrika, Balatoni nyár, Bál az operaházban), de a komolyakat, elgondolkodtatóakat jobban, az egzaltáltakat pedig a legjobban.

Szóval ha a mentális károsodást kihevertétek, hamarosan újra jelentkezem.

... és valószínűleg gyomorfekéllyel visznek be valahova (elhunyni). A szombati esküvőn (beszámoló később) alig-alig ittam, másnap délutánra mégis megfájdult a gyomrom (vagy valami más odabent). Látványos fetrengésem, vonaglásom, magzati pózaim, párnára fekvéseim és nyögéseim megelégelése után Roland belém erőltetett egy fájdalomcsillapítót, ami estére meg is tette a hatását, és elmulasztotta a fájdalmat. Tartottam azonban attól, hogy ez csak a szer hatása, és a fájdalmat kiváltó ok ettől nem fog megszűnni, ergo a fájás vissza fog térni.

 

Na, reggelig nem is volt semmi baj, igaz azóta sem, viszont érzem, hogy nincs odabent minden rendben. Azt a nyomó, szúró érzést hol erősebben, hol alig-alig, de érzem, és ez most már kezd nyugtalanítani. Most vagy az volt a baj, hogy éhgyomorra ittam tömény szeszeket, vagy a tartós idegeskedés tette már meg a hatását. Ha előbbiről van szó, akkor max máig fájhat a hasam, ha utóbbiról, akkor viszont jobb lesz felkészülni a kórházlátogatásra, mivel az elkövetkezendő időben semmi okom nem lesz megnyugodni.

A múltkor említett 11 cégből még 8 hátra van (+ a váratlan mérlegek), ráadásul Hajnalka reggel felbaszta az agyamat. Öt perccel megérkezésem után hipp-hopp összevesztünk, mert idegbeteg volt, én meg nyilván a gyomrom (és a hétfő reggel) miatt voltam ingerültebb a szokásosnál, de miután továbbra is mindenkivel és mindenért hisztériázott, már ott tartottam, hogy nemcsak, hogy a maunika sauból idézek, miszerint "De felpofozom, a kurva anyját!", de meg is teszem azt. A nap hátralévő részében nem is szóltam hozzá egy szót sem, de ő sem hozzám. A ballib-nyalonc Juventus Rádió szól idebent, ami most már kimondottan idegesített. Minden nap ugyanazok a számok, köztük számtalan olyan ami önmagában és egyszer is idegesítő, nemhogy minden nap és a többivel együtt. Különben is, ki az a Gáspár Laci, meg Caramel? 15 szarból a legkevésbé szar? A Cserhátinak meg inkább a régi számait adnák, az újabbak helyett, mert vénségére már csak háhá-zni tudott, de rendesen kitartani egy hangot már nem. Na, nem is folytatom, lehet, hogy így is sikerült vérig sértenem egy pár olvasómat.

A lényeg, hogy eleve ideges voltam, senkivel sem akartam kommunikálni, és nem kívántam a moslék rádiót sem hallgatni, ezért elővettem az évek óta nem használt walkmanomat. Na igen, a gépem a beszarása óta nem érzékeli a hangkártyát (vagy egyéb baja van), ezért nem tudok rajta semmit sem hallgatni. Youtube huss, EchoTV, HírTV, Lánchíd Rádió exitus. Viszont mielőtt ez a lehetőség a legutóbbi gépcsere során megteremtődött volna, kezdetben kisrádióztam, aztán walkmant hallgattam, majd jött a discman. Először tehát egy valag kazettát hordtam be, majd két toronnyi CD-t. Utóbbiakat a mostani költözés előtt hazavittem, hiszen már jó ideje nem hallgattam őket, de a kazetták maradtak, mert azok olyan szépen elvoltak az egyik fiókomban. És milyen jól jöttek most! Hogy Hajnalkát megkíméljem a felpofozástól (magamat meg a további idegeskedéstől), inkább bedugtam a fülem, és lenyomtam a Play feliratú gombot. Egy évek óta ott rohadó Sting nóta indult el, nekem pedig nyomban fülig ért a szám. Milyen jó kis szám ez! Meg a többi is az albumon. Aztán amikor végighallgattam a kazit, jöhettek a KFT albumai. Az összes megvan, és sajnos a nagyja csak kazettán (CD-n mindössze 3), de ez most egyáltalán nem jelentett hátrányt. Hiába, hajdan nagy KFT-rajongó voltam, de hát egy könyvelő esetében ez az igazán stílusos (nem is beszélve arról, hogy a monogramom a számviteli törvény rövidítésével egyezik). Most pedig hideg borzongással nyugtázom, ha egy-egy elfelejtett régi kedvencem csendül fel. Nem is tudtam, hogy ilyen sok van...

Persze azért néhány dalocska meghallgatása nem ment meg az előttem álló feladatoktól, pusztán csak a gyomorfekély tényleges kialakulását hátráltatja. Márpedig feladat van bőven, és mivel a könyvvizsgáló tutira újracsináltatja majd az összes már elkészített mérleget, nem győzöm szajkózni egyre aktuálisabbá váló jelmondatomat: "Ennek sosem lesz vége!"