Kabalapasi bejegyzései

Régen írtam már filmekről, ezért most zárójelbe téve szánalmas kis életemet, bepótolom a mulasztást.

Még tavaly eldöntöttük a párommal, hogy elmegyünk mozizni egyet, mert egyrészt régen voltunk, másrészt szerettünk volna egy kicsit együtt szórakozni (és nem a lakásban). Rövid tanakodás után a Beowulf - legendák lovagja című alkotásra esett a választás, mert — bár a Roland nem szereti a fantasy filmeket — én még sosem láttam 3D-s mozit. A körülményeket nem ecsetelem, mert már így is kikacsintgat a zárójelek közül az ego-blog jelleg, jöjjön inkább a lecsupaszított vélemény.

Az biztos, hogy a filmtörténelem egy mérföldkövével állunk szemben, hiszen teljesen 3D-s egész estés film eddig még nem volt (ha jól tudom), bár voltak már próbálkozások a technológiával (pl. Cápasrác és Lávalány vagy a Kémkölykök 3D). Tehát többet kaptunk, mint az eddigi digitális alkotások esetében, de még mindig kevesebbet, mint egy hagyományos, élő szereplőkkel forgatott film esetén (nem tudom, a színészek valóban közreműködtek-e vagy csak a hangjukat adták). Kicsit tartottam attól, hogy majd megfájdul a fejem, vagy hányingerem támad, de végül csak annyi problémám volt, hogy néha késztetést éreztem, hogy rászóljak az előttem ülőre, üljön már le (holott csak az agyam lett becsapva). A dolog tehát faszán működik. A történet sajnos egy nagy nulla, és elég sok képsor pusztán a technikai megoldásokra (elkápráztatásra) lett kihegyezve, így a film java egyszerűen elveszik az igényes mozilátogató számára. Természetesen kapunk egy valag baromságot is, mint például amikor a főhős miután sokadik próbálkozásra sem éri el a tőrével a sárkány szívét, puszta kézzel már sikerrel jár (anti—ha rövid a kardod...), ami az én esetemben csak tovább rontja az élményt. Bizonyos képsorok megszólalásig eredetinek tűnnek, mások viszont egy igényesebb számítógépes játék átvezető animációinak szintjét sem érik el, de szerencsére utóbbiakból van kevesebb. Egyszer meg lehet nézni, és én biztos vagyok, hogy ez csak a közeljövőben vélhetőleg futószalagon érkező 3D-s filmek előfutára, amit kár volna kihagyni.

Mivel összességében kissé csalódottan távoztunk a Palace Westend 3-as terméből, Rolcsi ragaszkodott hozzá, hogy nézzünk meg még egy filmet. Ilyen későn már csak három filmet adtak, és neki ezek közül a Kabalapasira (Good luck Chuck) esett a választása. Azt tudni kell, hogy ő nyelvtudás híján a szinkronizált filmeket részesíti előnyben, azonban ez most sem jött be neki, viszont utólag pozitívan értékelte a dolgot, mert így legalább szokja az angol nyelv hangzását. Ez számomra is pozitív, mert így a jövőben talán nem kell a kedvéért lemondanom a jónak ígérkező, azonban feliratos alkotásokról (hamarosan jön úgyis az I am legend, a Saw IV, az Alien versus Predator II és a Black Sheep is, amiket majd meg szeretnék nézni). De vissza a Kabalapasihoz. Aki szereti a könnyed, romantikus vígjátékokat, annak feltétlenül ajánlom ezt a kedves kis filmet. Mi nagyon jókat szórakoztunk rajta, és bár én rendszerint nem szoktam harsányan nevetni, Rolcsi helyettem is visított rendesen. A főszereplót kisgyerek korában megátkozza egy csaj, amiért nem hagyta magát leteperni, az átoknak pedig az a lényege, hogy bárkivel kefél egyet, az illető nő hamarosan megtalálja az igazit, aki aztán nőül is veszi azt. Ezzel nem is volna probléma, ha főhősünk végre maga is nem találna olyan csajt, akibe beleszeret, azonban attól fél (miután felfedezte, hogy valóban működik a rá bocsátott bűbáj), hogy ezt a lányt ugyanúgy elveszti, mint az eddigieket (akik viszont egy percig sem érdekelték). Számtalan mókás helyzet adódik ebből, és ha hozzá vesszük hősünk kövér barátjának szerencsétlenkedéseit is, valóban igazán jól szórakozhatunk. Ezt a filmet fenntartások nélkül ajánlom mindenkinek, holott a kategóriájában nyilván nem a legjobb alkotás.