Kilenchetvenkilencia bejegyzései

Kilenchetvenkilencia egy közép-európai, demokráciának nevezett ország, 10 millió lakossal, rántott húst formázó határain belül 90-100 ezer négyzetkilométernyi területtel, ahol néhány napja én vagyok az úr. Az most mindegy, hogy egy demokratikus választáson nyertem túl magam, vagy puccsal kerültem hatalomra, és most Fővezérgeneráliskirályúrnak hívatom magam, a lényeg, hogy innentől az van, amit én mondok. Én persze a jó diktátor kategóriába tartozom (avagy a nép érdekeit szem előtt tartó párt vagyok), és még véletlenül sem akarok aranyból budit magamnak, meg 20 emeletes palotát 500 szobával, csak a népem üdvéért és jólétéért élek. Mivel szegény ország 500 éve megszállás alatt áll, mostanra igencsak felhalmozódott a szar, úgyhogy van mit csinálni benne. Most elmondom, első számú vezetőként hogyan határoztam a médiaszabályozással kapcsolatban.

A médiával kapcsolatos teendőket két részre osztom, mert külön szabályok vonatkoznak a nyomtatott sajtóra, és külön szabályok az elektronikus médiumokra.

A nyomtatott sajtó esetében két alapelvet tartok szem előtt, ami mindennek az alapja:

1. hazudni tilos

2. olvasni hasznos dolog

Olvasni jó. Aki olvas, az tájékozottabb lesz a világ dolgaival kapcsolatban, okosodik, toleránsabb embertársaival, nehezebben lehet megvezetni vagy becsapni, és öntudatosabbá válik. Ez jó! Ebből kifolyólag a nyomtatott sajtót ártámogatásokkal látnám el, hogy minél több ember megengedhesse magának az újságolvasást. Hogy a szerkesztőségeket, a nyomdákat vagy az újságosokat támogatnám konkrétan, azt a seggnyalóim alattvalóim még nem találták ki, de majd ha oda kerül a sor, eldöntjük azt is. Persze nem egyformán hasznos bármit olvasni, elvégre a bulvár média legjellemzőbb témái lényegtelenek az emberi létezés szempontjából, ergo szemétnek minősülnek, ezért a támogatást differenciáltan kell bevezetni. A politikai, közéleti, társadalomtudományos és természettudományos profilú lapok és a rejtvényújságok magasabb támogatást kapnának, a gyerekeknek szóló lapok, a hobbimagazinok (főzés, sakk, zene, sport, stb.) kevesebbet, a többi semmit. A pornográf újságok, az erőszakos ábrázolásokat felvonultató lapok, és még néhány kivétel pedig nemhogy támogatást kapna, de külön adó is sújtaná, valami olyasmi, mint a szerzői jogdíj. Annak szempontjait, hogy milyen tartalom mennyi támogatással vagy fizetési kötelezettséggel jár, egy szakértői testülettel határoztatnám meg, a pénzügyi részt pedig a szerkesztőségeknek önbevallással kellene megállapítani, amit utólag ellenőrizne egy hatóság (mondjuk a KAPEH megfelelő osztályának dolgozói). Lennének természetesen bizonyos megkötések és kitételek, hogy egy zenei magazin ne ontsa magából a politikai agitpropot vagy, hogy egy bulvárlap ne akarja a mocskát néhány tudományos rövid hírrel vagy keresztrejtvénnyel ellensúlyozni, mert ilyesmivel óhatatlanul megpróbálkoznának. Bármit lehet írni, bármilyen mennyiségben, csak esetleg fizetni kell utána, pontosabban egy dolgot azért nem lehet: hazudni.

Nyilván nem arról a helyzetről van szó, amikor egy tudományos hír később tévesnek bizonyul, hanem amikor egy közéleti személyiségről vagy sztárról a jó hírnevét sértő, nyilvánvalóan hazug állítást közölnek. Ilyenkor az adott lapot példásan megbüntetném. Kilenchetvenkilenciában most is létezik szabályozás a hasonló helyzetekre vonatkozóan, ezt nem is bántanám, csak éppen a büntetési tételt módosítanám. Amikor a sértett fél pert nyer a lap ellen, és nem vagyoni jellegű kártérítést kap, akkor a lap szépen kifizetné a kártérítést a sértettnek, az államnak pedig — exponenciálisan növekvő módon — a többi részt. Mondjuk első esetben (összesen) 5 milla, a másodiknál 20, a harmadiknál 50 millió, és ha még mindig nem ment tönkre az adott lap, akkor minden további esetben 100 millió forint. Ugye, hogy nem fordulnának elő olyanok, hogy amikor egy csatornalap ordenáré hazugságokat ír le egy politikusról, majd a bíróság ezért megbünteti, akkor a lap főszerkesztője kijelenti, hogy nekik ez az egész sokkal többet is megért volna, mint 1 millió forint? Na ugye. Mellékbüntetésként bevezetném, hogy a helyreigazítást az ítéletet követően megjelenő lapszám címoldalán kell közzétenni úgy, hogy ezen kívül azon csak a lap fejléce szerepelhet, semmi más. A büntetés mérsékelhető lenne, ha a lap igazolni tudja a jóhiszeműséget, stb. stb., nem ragozom, inkább térjünk át a televíziókra.

Az elektronikus médiumok szabályozásának tekintetében az első helyen szerepelne a gyerekek egészséges lelki fejlődéshez való jogának kérdése, majd ezt követné a fent már taglalt két másik szempont. Az országnak már most is van egy szabályozása arra vonatkozóan, hogy mely műsorokat milyen kategóriába kell besorolni (12/16/18), ezt nem is dobnám ki. Annyit viszont megtennék, hogy ezt a három kategóriát mondjuk 20 alkategóriára bontanám, attól függően mennyire durva vagy miként durva valami. Egy televízió továbbra is csak a megfelelő műsorsávban adhatná le a megfelelő műsorokat, ezen felül azonban az újságoknál már taglalt adóféleséget kellene fizetnie, amennyiben 16-os vagy annál magasabb besorolású műsort tűzne műsorra. Ugyanakkor az ismeretterjesztő műsorok, dokumentumfilmek, közszolgálati műsorok támogatást kapnának. Továbbra is bármilyen műsor mehetne, sem tartalmilag, sem időben, sem más módon nem lenne cenzúra, hiába vagyok hatalmon én, mint Fővezérgeneráliskirályúr. Az utóbbi 20 évben úgyis a gazdasági szempontok elsődlegességét és a gazdasági folyamatok önműködésének szentségét hallgattam, hát most lehet gazdasági alapon mérlegelni. Tessék csak tessék, 90 percnyi lövésből és robbanásból álló filmet akarnak adni este? Lehet, semmi akadálya. Tessék utána adót fizetni.

Mindez persze nem ilyen egyszerű, hiszen joggal merülhet fel a kérdés, hogy mondjuk egy külföldi tulajdonú dokumentumfilmes csatorna akkor csak kapná a sok pénzt, a kilenchetvenkilenciai kereskedelmi tévék meg csak fizetnének? Persze lehet, hiszen ha az utóbbiak ennek ellenére sem volnának képesek leállni a moslék ontásáról, a morál pusztításáról, a pozitív értékek rombolásáról, akkor kénytelenek lennének tejelni, előbbiek azonban csak akkor kapnák a pénzt, ha az általuk műsorra tűzött dokumentumfilmek a tartalmuk alapján nem esnének magasabb besorolásba. Elvégre a repülőgép-szerencsétlenség, a krokodiltámadás meg a katasztrófa nem épít olyan értelemben mint a Kongó-medence élővilágának bemutatása. Másrészt pedig a fizetendő/kapott adót nem csak a besorolás alapján súlyoznám, hanem az adott adó/műsor nézettsége alapján is. Ehhez először megszüntetném az egyetlen médianézettségi méréseket végző (és évek óta vitatott módszertanú) cég monopóliumát, és másik két három cég közös mérései alapján határoznám meg a csatornák nézettségét. Tól-ig kategóriákat állítanék föl, és a másik paraméterekkel együtt fizettetném meg az adókkal a tevékenységük árát. Ha okosak lennének, akkor végül egyik sem fizetne, ha nagyjából úgy kombinálnák össze a műsoraikat, hogy az agresszív/obszcén/szexuális (stb.) tartalmú műsorok mellé megfelelő mennyiségű támogatott műsort tennének be.

Még néhány apró kiegészítés:

— nemzeti- és vallási ünnepeken az ünnepi műsorokra kedvezményt vezetnék be (bár külön szabályozást kellene kitalálni ilyenkor a Mel Gibson féle Passióra...)

— a beszélgetős műsorokban, reggeli műsorokban, politikai műsorokban elhangzó hazugságokra az újságoknál már taglalt szabályozással megfelelő szemlélet vonatkozna.

— a filmeket tilos lenne megnyirbálni. Egy televízióadó csakis a megfelelő nemzetközi sorszámmal ellátott filmverziókat adhatná le, a kedvezőbb műsorsávba való bepasszírozás érdekében megcsonkított művészeti alkotásokért büntetés járna.

A szemlélet — mint látszik — abszolút gazdasági. Bármit lehet, ha a tevékenységet végző úgy ítéli, hogy az neki úgy is megéri, sőt, akár még haszna is lehet belőle. Nekem mint Fővezérgeneráliskirályúrnak könnyű dolgom van, hiszen egy csomó szabályozás már most is létezik, azokat csak egy kicsit bővítgetni kell, amire meg nincs kialakult szokás, ott segítségül vehetem egy megfelelő összetételű tudóscsoport (jogászok, pszichológusok, pedagógusok, szociológusok teamjének) segítségét. Hogy is akarhatnám én megmondani, mi helyes és mi nem? Majd a tudomány megmondja.

Szóval most, hogy kicsiny országomban én lettem az úr, neki is látok a munkának, bár a fent vázolt csak egy terület a sok közül. Lesz itt mit csinálnom...