Kormorán bejegyzései

Na kérem, most már annyit blog-pihentem, hogy tán még jól meg is leszek szólva, ha nem pótolom be gyorsan a lemaradást. Igyekszem visszarázódni a napi rutinba, blogokat olvasni, kommentelni és végre írni is, úgyhogy csapjunk is bele a nyaralásról szóló sorozat utolsó felvonásába (kicsit már én is unom...).

Az előző évhez képest annyi csavar volt, hogy most nem a húgom jött be Pestre, és nem a barátom kocsijával mentünk együtt, hanem én mentem ki anyámékhoz, és a két társaság külön kocsikázott le Verőcére. Az ok egyszerű: anyám férje nem akart Budapesten keresztülmenni, viszont mindenképpen a kapuig akart kocsikáztatni bennünket. Hétfőn tehát jól kidolgoztam a belem, aztán hazamentem Desiért, átmentem vele a Rolandhoz (aki addig gyakorolta gazdai kötelességeit), de hazaérve még nem pakoltam össze a holmijaimat. "Ráér az holnap is" — hangoztattam magamban, esélyt adva annak, hogy otthon felejtsek valami fontosat. Mint utóbb kiderült, ez részben sikerült is, mivel sem elemlámpát (ami jól jön, ha az ember az éjszakában akar a táskájában túrni, vagy ha sötétedés után kell vécére menni), sem papírzsebkendőt nem vittem, de ezek hiánya — szerencsére — csak minimálisan csökkentették a komfortérzetemet.

Kedden tehát összepakoltam, és lóhalálában elindultam a Népliget felé, a buszt viszont — kb. 5mp híján — nem értem el. Előttem kanyarodott ki. Jó, kb. 40 perc várakozás után jött a következő, ami viszont minden zsákfaluba bemegy, tehát jóval hosszabb az útvonala és a menetideje. Anyámékhoz nagy soká leérve megebédeltem (egyedül, mivel a család már nem bírta kivárni, hogy megérkezzek), bepakoltunk a kocsiba, aztán nekiindultunk. Már Vácnál jártunk, amikor a barátom rám csörgött, hogy hol vagyunk már, mert alig bír plusz két sátorhelyet befoglalni. Kissé zaklatott voltam már ettől a félnapos rohanástól.(Miközben egyébként gyakorlatilag a lakás mellett jöttünk el, tehát a zöme teljesen értelmetlen volt...)

Megértem, hogy izgatott volt, mivel a hétköz- és első nap ellenére baromi sokan voltak, tehát valószínűleg tényleg ügyesnek kellett lennie az összesen három sátorhely tartásához. A látogatók nagy száma már a belépéskor látszott, hiszen — bár nem kellett sokáig állni a sorban — már nem volt rendes karszalag, csak amolyan felcsomózós, ami a következő 3-4 napban vagy hatszor leesett a karomról, egyszer pedig úgy kellett előtúrni a hálózsákomból (egy kisebb infarktus után). Jöhetett a sátorépítés feladata, ami szinte kizárólag rám hárult, de megbirkóztam vele...

...éppen időben, mivel kb. 10 perc múlva esni kezdett az eső. Gratula! Hetekig egy csepp sem, de amint a természet lágy ölén, a csillagos ég alatt tervezek aludni, azonmód jön az áztatás. Az elején kihagytam, de valójában egy harmadik dolgot is otthon felejtettem, a kölcsönadott sátram 'fedelét', ami nélkül általában csak egy szúnyogháló véd a természettől. Kellemetlen volt, de legalább még időben ocsúdtam, ezért anyuékat megkértem, hogy túrjanak már nekem egy tekercs szigszalagot, mivel a korábbi esetekből kiindulva pontosan tudtam, mi hiányzik a legjobban a helyettesítéshez. Megszerkesztettem a barátomnak felajánlott hajlékot, amit egy rendezői székkel tettünk tökéletessé (a tetejére borítva), és ez elegendő is volt a védelemhez.  Jöhetett a szórakozás.

Az a jó ebben a rendezvényben, hogy — meleg énem titkolását leszámítva — igazán elengedhetem magam. Nincs gond a takarításra, nincs net, ami vonzana, nincsenek kötelező programok, nem kell időben lefeküdnöm aludni, nincs munka, amiért aggódnom kéne, és a gyerekekre sem kell figyelni, mivel a kerítésen belül oda kavirnyáznak, ahova akarnak, és mindig találnak maguknak elfoglaltságot, alkalmi barátokat. Az idén igazából három koncert érdekelt csak, az előadások között pedig alig találtam párat, ami a címe alapján ígéretesnek tűnt, ezért zömében a sátraink környékén vagy asztaloknál ülve beszélgettünk, amivel nekem semmi gondom nem volt. Mintha csak egy hosszúra nyúlt pikniken lettünk volna. Az első este viszont a Beatrice is fellépett (az első a háromból), erre el is mentünk. 

A koncert a megszokott volt, szinte a számok is ugyanazok, amik a korábbi években, csak egy kicsit rövidre sikeredett az egész. Még a Nyolc óra munka sem volt, bár ezt annyira nem hiányoltam. Viszont rögtön a három kedvenc számommal kezdtek, amik közül álljon itt kettő, érdemes őket meghallgatni. A szövegük nagyon találó és elgondolkodtató (az elsőben főleg 2:27-től, legalább ezt érdemes befogadni).

Amivel kezdtek:

Hogy ne ragozzam a végtelenségig, röviden kiemelném az érdekesnek talált programokat.

Minden évben vannak kézműves foglalkozások, amiket én ugyan ki szoktam hagyni, a gyerekek viszont általában beneveznek rájuk. Tavaly a nagyobbik húgom vágott bele némi csontékszer készítésbe, de mivel fél nap alatt alig jutott valameddig, nekem kellett befejezenem a cápacsont fűrészelését. A minták belekarcolgatását szerencsére megúsztam. Idén a másik húgom fogott neki valami nemezizé megalkotásába, amit még a második nap kezdett el, aztán sose fejezte be, mivel elfelejtkezett róla. Gondolom, ehhez hozzájárult az íjászkodás, amit szintén kipróbált, csak éppen az első kísérletre úgy odabaszott magának az ideggel, hogy az alkarja egészen belekékült. Azért élvezte.

Volt aztán aurafotózás is (ez már pénzért), ami engem szintén nem izgatott, a barátom viszont megnézette magát. A nő mondott neki mindenféle okos dolgokat, amikről nekem kapásból lejött, hogy kamu, de hogy miért, azt most nem osztanám meg veletek, mert hosszú lenne.

Volt Egészséges Fejbőr koncert, de mivel úgy két héttel korábban a zenekar tagjai összevesztek, és elhatározták, hogy feloszlanak, az énekes nem jött el. Áthidalás céljából a többi tag azért fellépett, az éneket meg a közönség nyomta. Érdekes volt, többek számára pedig felháborító.

Megnéztünk egy 1792-ből származó kamaradarabot, egy vásári komédiát, amit 5 színész adott elő. Komédia volt, méghozzá igen jó. Sokat nevettem rajta, és ami külön tetszett, hogy a szerző némi bölcselkedést is elrejtett benne. Közvetlenül ezután pajzán székely meséket hallgathatott meg a — 18 év feletti — közönség, igazán autentikus előadásmódban. Ez is nagyon tetszett.

Meghallgattam egy történelmi előadást Attiláról, de mivel az előadó — hozzám hasonlóan — ha belekezd egy témába, sosem ér a végére, így szegény Attila még alig-alig hódított, amikor már le is telt az idő. Közben persze nagyon sok érdekes dologról volt szó, tehát unalmasnak semmiképpen sem lehetett nevezni.

Egy másik program egy kerekasztal beszélgetés volt Toroczkai Lászlóval (a 64 Vármegye Ifjúsági Mozgalom tiszteletbeli elnökével) Zagyva Gyulával (a HVIM elnökével), Vona Gábor Jobbik-elnökkel meg valami Fradi-szurkolós főmuftival. Tanulságos volt nagyon, mivel némileg magyarázatot adott arra, hol van a rendezvényről a sok jobb-közép/mérsékelt jobboldali gondolkodású ember. Ha az MSZP vagy az SZDSZ neve elhangzik, természetes, hogy füttyorkán veszi kezdetét, de itt már a FIDESZ említése is hasonló reakciót váltott ki. Ezeknek mindenki szarszemét, tehetetlen, idegen-bérenc, stb., így nem csoda, hogy sok ember az évek során úgy döntött, ő ebből nem kér. Én is itt fogok kikötni. Más érdekességek is elhangzottak, de ezeket — külön kérésig — megtartom magamnak.

Végül ami számomra a fő attrakció, a Kormorán koncert. Ilyenkor mindig már jó előre odamegyünk, hogy az első sorban élvezhessük végig az egészet. Most is így volt, most viszont nemcsak kifelé, de középre is be volt fordítva pár hangszóró, így a koncert végére kissé zúgott a fülem (konkrétan még 48 órán át). Semmi sem lehet tökéletes, ezt most is megtapasztaltuk, mivel a hangoláskor elment az áram, így vagy 20 percet kellett tétlenül ácsorogni, amikor pedig végre a húrok közé csaptak, vagy két számon keresztül jelezgették kifelé, hogy mit kéne még átállítani. Azért jó volt, csak ez is kissé rövid. Tőlük is álljon itt egy szám:

Úgyhogy erről ennyit. Jövőre ugyanitt? Hát...nem tudom...

Update 1, blog: az első és legfontosabb, hogy újra lesz tőlem blog. A nyaralási élményeken túl vár rám még a május 1-i beszámoló, a Dragonlance-könyvekről egy ismertető leírás és Rás-nak egy, a cigánysággal kapcsolatos írás. Ez utóbbit mondjuk nem ígérem, mivel azt akkor kellett volna megírnom, amikor ugyanerről olvastam nála, és meglódultak a gondolataim. Viszont amikor megint történik valami, ami e kisebbséggel kapcsolatos (kb. 1 héten belül), valószínűleg előveszem a témát.

Update 2, macska: a nyaralás után cicámat is hazahoztam, aki megint egy csomót nőtt. Szerintem már közel három kiló, de készítettem is róla egy fényképet:

Már nagyon komoly és méltóságteljes, ezért csak akkor simogathatom, ha azt ő is akarja. Egyébként meg sokat dorombol és nyávog, viszont kevesebbet játszik. Rolcsival úgy döntöttünk, hogy elég az ablak miatti izgulásból, ezért ma este felszerelünk egy szúnyoghálót. Akkor aztán Desiré annyit ülhet ott, amennyit csak akar, és mi is nyugodtabban alszunk (főleg mivel így talán hűvösebb is lesz a panelban).

Update 3, MÁV. Amikor legutóbb Balatonlellére mentem, megint jól kezdődött az utam. A Keleti Pályaudvarról indult a vonat, ahova lóhalálában nyargaltam el, mert balfaszkodó időhúzások miatt későn léptem ki az ajtón. Ha tudtam volna, hogy semmi okom a sietségre... Amikor odaértem, a központi kijelzőn még nem szerepelt a vágányszám, viszont percről percre egyre több induló és érkező vonat mellett volt adat a késés oszlopban. Hol 10 perc, hol meg 30. Ennek megfelelően az enyém is fél óra késéssel indult... de nem is folytatom. Ez egyszerűen elképesztő.

Update 4, bőrszín: bár a lellei hétvégén nem volt túl jó az idő, és a víz is csak 17 fokos volt, egy kicsit azért ért a nap. Az utána következő egyhetes nyaralásom alatt viszont folyamatosan tűzött a nap, és én sem tudtam előle sehova bújni, ezért mostanra olyan barna vagyok, hogy elképesztő. Csak úgy világítanak a fogaim.

Update 5, Kormorán: a később elmesélendő nyaralást és a régebbi, Kormorán együttest összekötő írást összekötendő toldom ide, hogy az utóbbi egy hét egyik katartikus pillanata volt számomra, amikor újra hallhattam ezt a dalt élőben (csak az első 3 perc):

Update 6, alsógatyák: a szélsőjobboldalinak tartott gondolkodásom, biszexualitásom és frissen kifejlődött alsónadrág-fetisizmusom együttesen elégül ki egy most vásárolt gatya segítségével. Íme a kép róla (a fekete a Rolcsié lett):

UPDATE 7, anyagi helyzet: (ami anniyra update, hogy még az eredeti bejegyzésből is kimaradt) Nos, miután egy hónapon belül 3 nyaralást is megfinanszíroztam, a következőképpen alakul az anyagi helyzetem: az összes bankszámlám 0-ás, vagy egy kicsit mínuszos, a zsebemben pedig kicsit több mint 2000 Ft van. Ez az össz vagyonom. Ha a kettős könyvvitel szerinti szemléletet is hozzáveszem, akkor árnyaltabb a kép. 20 e Ft-tal tartozom egy barátomnak, 18 e Ft-tal a UPC-nek és az ELMŰ-nek, 46 e Ft-tal az APEH-nak. Ez nem kevés, de mégis sokkal kevesebb, mint a másik oldal. Ugyanis nekem is 20 e Ft-tal tartozik két barátom, az önkormányzat 37 e Ft-tal, a főnököm pedig egészen pontosan 673450 Ft-tal. Gratulálok! Úgy nyomorgok, hogy közben egy valag pénzem van...

Ennek a bejegyzésnek a tartalma vélhetően sok mindenkinek meglepetéssel fog szolgálni. Azok a melegek, akik nem az első pillanattól kezdve olvassák a blogomat meglepődhetnek, amiért egy erősen nemzeti elkötelezettségű együttes iránti rajongásomról írok, akik pedig valamilyen keresőkifejezéssel találtak ide, azon csodálkozhatnak el, hogy mindezt egy meleg blogjában olvassák. Ha egyáltalán ezek után hajlandóak tovább olvasni.

Szóval mint tudjuk, a kedvenc előadóm Peter Gabriel, és rajta kívül számtalan külföldi muzsikust, együttest is kedvelek, de vannak magyar kedvenceim is. Sokáig a KFT töltötte be nálam ezt a szerepet, és még ma is szívesen hallgatom a számaikat, azonban míg hajdan rongyosra gyötörtem minden KFT-kazettámat, ma már csak ritkán hallgatok bármit is tőlük. Másik nagy kedvencem jelen bejegyzés tárgya, a Kormorán.

Sokan nyilván nem ismerik az együttest, pedig igazán nem új formáció. 1976-ban alakultak, és rendkívül termékeny együttesnek számítanak, hiszen a mai napig több mint 100 albumuk látott napvilágot. Ezek között persze tematikus válogatások is vannak, de ez a szám még így is elképesztő. A Kádár-rendszerben a dalaik egy része tűrt, másik része tiltott kategóriába tartozott, de azért valahogy elvegetáltak. Az együttes tagsága is más összetételű volt, a jelenlegi felállás a '90-es évek közepe óta van meg. Ismertségük és sikerük is ebben az időben kezdett el nőni, de sajnos az még a mai napig is elmarad a megérdemelttől. Dalaikat szinte semmilyen rádióban nem játsszák, leszámítva talán a Kell még egy szó címűt, de azt is csak azért, mert a Demjén énekli, ő pedig politikailag korrektnek számít. A Kondor Katalin vezette Kossuth Rádióban az együttes vezetője, Koltay Gergely zenei szerkesztő volt, így néha felcsendülhetett egy-egy Kormorán dal, de mondanom sem kell, hogy Such elvtárs érkeztével Koltaynak is távoznia kellett. Egyébként ő a filmrendező Koltay Gábor testvére, így nem véletlen, hogy a Honfoglalás, a Sacra Corona, a Trianon és más Koltay filmek zenéjét is az együttes szerezte. Ezeken kívül számtalan rockoperát köszönhetünk nekik, amik sajnos szintén nem kerül(het)tek be a köztudatba. Pedig az együttes egyik párt mellett sincs egyértelműen elkötelezve, hiszen ők inkább csak értékeket közvetítenek, nem pártideológiákat. Azokat viszont következetesen, viszont bizonyos érdekköröknek már ez is sok. Dalaik sosem valami ellen, mindig valami mellett szólnak, és ha kritikát is fogalmaznak meg, azt olyan burkolt, metaforikus formában teszik, hogy senkinek sem lehet oka megsértődni rajta.

Az együttes nemrég megkapta a Magyar Örökség Díjat, Koltay Gergelyt pedig Köztársasági Érdemrenddel tüntették ki. Zenéltek már együtt Demjén Ferenccel, Varga Miklóssal, Deák-Bill Gyulával, Horváth Charie-val, Szulák Andreával, Keresztes Ildikóval és még számtalan közismert előadóval.

Mindezek ellenére az együttest és érdemeiket jobb esetben elhallgatják, rosszabb esetben ők is megkapják a minden nemzeti értékrendet valló dolognak kijáró fasisztanácisovinisztairredentaszélsőségesklerikálishungarista jelzőt.

Szeretnék közreadni tőlük néhány dalt, köztük is elsőként egy teljesen értéksemleges, tipikus Kormorán-számot. Nem azért tipikus, mert értéksemleges, hanem mert a népzenei/világzenei motívumokkal elegy rockzenéből kapunk ízelítőt, ami az együttes jellegzetes stílusa.

A következő dal szintén jó pörgős, azonban itt már nem beszélhetünk értékmentességről (a felvétel elején egy pillanatra képet kaphatunk az együttes szintén irredentahungarista... közönségének minősíthetetlen viselkedéséről is). A 2005.12.05-i népszavazás gyászos végeredményéről szól (amelynek során GyF Kun Bélával és Rákosi Mátyással egy lapra írta fel magát).

Végül következzen egy a Kormorán lassú számai közül, melyet a nagyon dekoratív és csodálatos hangú Varga Tóth Renáta énekel. (A másik csaj Géczi Erika kajak világbajnok, szintén az együttes tagja.)

Nehezemre esett ezt a három dalt kiválasztani, hiszen egyik jobb, mint a másik, de nem akartam visszaélni olvasóim türelmével. Már így is örülök, ha fentiek közül valaki legalább egyet is meghallgatott, hát ha még tetszett is neki.

Bár a Kormorán nem örök kedvencem, egy évben kétszer hetekre rácuppanok, legalább egy albumukat megszerzem, legalább három koncertjükre elmegyek és legalább egyikőjüktől igyekszem autogramot szerezni (már van 3!).