Krakkó bejegyzései

Igaz, csak hárman kérték kifejezetten, de számomra ezen három lelkes olvasóm kérése is szent, úgyhogy következzen néhány kép a lengyelországi utunkról. Természetesen sem én, sem más nem szerepel rajtuk, nehogy az illentő bajba kerüljön miatta (vagy illetéktelenek számára is kiderüljön rólam, hogy ki vagyok). Tehát: 

A képek sorban:

Auschwitz

Birkenau a központi őrtoronyból 

Krakkó főterének szórakoztató munkásai, látkép a Wawel katedrálisának arangtornyából   

Látványosság Krakkó főterén

Újabb élő látványosság Krakkó főteréről

krakkói utca  

Árva vára

Élő szobor Krakkó utcáján

Hát ez egy kicsit nagyon csicska lett, de nincs türelmem tovább centizgetni.

Akkor álljon itt a lengyelországi utazás beszámolójának harmadik része. Lyallt el kell keserítenem, mert nem tervezek fotókat is feltölteni (lusta vagyok), bár ha kérések dömpingje érkezik, akkor később esetleg (mondjuk egy 4. epizódban) hajlandó leszek megerőltetni magam (de azokon sem fogok szerepelni).

Tehát október 31-én, reggel fél 9-kor volt a találkozó a Nyugati téren. Előtte még a maradék cuccot összehajigáltuk, vettem reggelinek valókat, a Rolcsi megfabrikálta a napi szendvicseket, de mindezek ellenére kényelmesen odaértünk. A társaság csak lassan gyűlt össze, és végül a busz is csak 9-re futott be, szóval akár késhettünk is volna. A munkahelyemen már előre kiokosítottak, hogy ne ablak mellé üljek, mert úgy egy esetleges karambolt jóval nagyobb eséllyel élek túl, én meg hiába mondtam, hogy Európa (és a világ) útjain naponta több százezer busz közlekedik, és csak néha napján történik valamelyikkel baleset, ők hajthatatlanok maradtak. Mondjuk ha akartam volna sem tudtam volna ablak mellé ülni, mert Rolcsi vágódott be oda, így nekem jutott a belső ülés.

Egy óra múlva már a szlovák határnál voltunk, majd hamarosan megérkeztünk Zólyom várába, amiről sok érdekeset nem tudok mondani. Ott van, azt' kész. Innen Besztercebányára vitt az utunk, ahol volt némi szabad foglalkozás. Miközben az utcákon kavirnyáztunk, végig enyhe feszültség volt rajtam, mivel köztudomású, hogy a szlovákok nemigen kedvelnek minket. Ittunk egy Rolcsi szerint borzalmas kávét, amitől hol pisilnünk kellett, hol pedig fájdalomcsillapítót keresni, mivel a páromnak megfájdult a feje. A busztól nem messze egy építkezésen találtunk egy mobil wc-t, ahol könnyíthettünk magunkon. A falon több helyen madarski to koku buzeranti és ehhez hasonló feliratokat olvashattunk (volt cseh verzióban is), aminek értelmezéséhez nem kellett túl nagy szlovák tudás.

Legközelebb már csak Krakkóban álltunk meg, de addig nagyon sokat kellett buszozni. Az unalmas órákat egy film megnézésével ütöttük agyon (akkor történt az előző bejegyzésben már említett eset), végül nagy nehezen megérkeztünk. Mivel nem volt elég kétágyas szoba, el kellett osztani a kulcsokat, meg az embereket. Amikor a főszervező azt mondta, hogy először a párok, azaz a fiú-lány párok jelentkezzenek, egy hülyegyerek felkiáltott, hogy "miért, a buzik előbb kapnak kulcsot?". Ilyen jó hangulatban készülhettünk a hátralevő 4 napra.

Este még lezuhanyoztunk, átöltöztünk, majd a kemény mag nyakába vette a várost. Szerencsére nem kellett annyira az ismeretlenbe távozni, mivel a szervezőkkel tartottunk, akik közül némelyik már 22. alkalommal volt itt. Ennek ellenére a feszültség csak egyre nőtt bennem: távol mindentől, ismeretlen helyen, érthetetlen nyelvű országban, egy darab lengyel nyelvű ismertetőfüzettel a szállásunkról (hogy a taxisnak legyen mit magyarázni), ráadásul jegy nélkül az esti buszon. Krakkó mozgalmas éjszakai életéből leginkább az utcákat és egyetlen szórakozóhely belsejét sikerült felderíteni, de nekem ez is elég volt.

Itt összefutottunk egynehány helyi szkinheddel is, ami maximálisra fokozta bennem a feszültséget, emiatt egyre nagyobb vágyakozással tekintgettem mások cigarettáira. Ezt Rolcsi kiszúrta, és azt mondta, gyújtsak rá nyugodtan, ha itthon nem fogok dohányozni. Na, ekkor nagyon éreztem, hogy szeretem. Ez hihetetlenül rendes dolog volt tőle, ráadásul tényleg szükségem volt valami nyugtató dologra. A cigi csak egy dolog volt e célra, a másik a Mad dog nevű helyi specialitás, amire az egyik szervező srác hívott meg (a többit magamnak fizettem). Ez olyannyira speciális ital, hogy az egyik pultnál ismerték, de egy másiknál már nem. A következőből áll: egy felespohárba vodkát töltenek (kb. félig), a maradék helyet málnaszörppel töltik ki, majd ráfröccsentenek egy kevés Tabasco-szószt. Nagyon finom cucc, és nem is üt nagyot. Lassan elkezdtünk kommunikálni a társaság többi tagjával, majd a helyi kopasz srácokkal is, akik amikor megtudták, hogy magyarok vagyunk, azonmód testvérként kezeltek bennünket. Ettől én is feloldódtam.

Jó soká értünk vissza a szállásra, egy másfél órás éjszakai kolbászolást követően. Nehéz is volt felkelni. Irány Auschwitz. Gyorsan bejutottunk a táborba, megnézegettünk jó pár dolgot. Négy óránk volt erre. Nem akarom részletezni a látottakat, így nem esem sem az érzéketlenség, sem a holocaust-relativizálás, sem a túlságos érzelgősség bűnébe. Utána átmentünk Birkenauba, és azt is megnéztük. Auschwitzban viszonylag kis mérete ellenére rengeteg a látnivaló, Birkenau azonban a mérete miatt is hatásosabb, ráadásul itt sokkal mélyebben át lehet érezni a dolgokat.

Pénteken egész napos krakkózás volt a program, reggel 8-tól este 8-ig. Jó sok mindent megnéztünk, sok mindent meg nem. Láttunk itt élő szobrokat, utcazenészeket, hintós városnézési lehetőséget, vettünk szuveníreket a Posztócsarnokban, megnéztük a Wawel kincstárát és fegyvertárát, a katedrális katakombáit és harangtornyát, vásároltunk, ettünk, ittunk, mulattunk. Kicsit sok volt ez a 12 óra erre, némelyeknek viszont kevés. Este újabb összekészülés, majd iszogatás után össznépi városi duhajkodásra került sor. Buszjegyet ismét nem vettünk, cserébe viszont irdatlan közönségesen viselkedtünk (én nagyon nem), amiért a buszsofőr meg is állt, és közölte, hogy vagy nyugton maradunk vagy leszállunk. Ez kellőképpen elbaszta a hangulatomat, amit tovább tetézett a népség utcán ivása (amiért egyszer már majdnem bevittek némelyikünket), de legfőképpen Rolcsi alja részegsége bosszantott fel. Több szórakozóhelyre is felkenődtünk, így végül ugyanott kötöttünk ki, ahol két nappal korábban is. Ezúttal csak a 18 éven felülieket engedték be, én pedig itt eszméltem rá, hogy a szálláson felejtettem az övtáskámat, benne minden iratommal. Azért iratok nélkül is beengedtek (öregszem?). Rolcsival még veszekedtünk egyet, aztán éjfél után végre elkezdtem oldódni, de még csak be sem csíptem. Mivel eddigre már igen álmos voltam, egy kisebb társasággal hazataxiztam, a Rolit meg otthagytam, mert nem akart jönni. Azért ő is visszatalált később. Elhatároztuk, hogy a következő napi programba beleszarunk, és végre kialudjuk magunkat.

Reggel aztán közölték, hogy a kollégium 10-kor így is, úgy is bezár, és addig mindenkinek el kell hagynia az épületet, szóval vagy velük megyünk, vagy egyénileg oda, ahova akarunk, de aludni itt nem fogunk. Hát ez kurvára nagyon feldobott mindkettőnket, főleg engem, mivel én a buszon nem tudok aludni (azért egy 10 percet sikerült). Valami sóbányába mentünk, de nekem már se pénzem nem volt a belépőre, sem energiám, ezért a szervezők javával inkább nekivágtunk a falunak. Kocsmáztunk egyet, majd mikor az bezárt, egy játszótéren kötöttünk ki. Nekem már minden bajom volt, de a többiek picsa mód berúgtak (nappal is), és trágya módon viselkedtek, ezért itt sem éreztem túl jól magam, ráadásul a lakosság egy része nagyon szúrós szemekkel bámult minket, ezért azon imádkoztam, nehogy valamelyikük hívja a rendőrséget. Csak a buszhoz visszaérve nyugodtam meg. Délutánra még vagy 4 órányi krakkózás volt beiktatva, amihez nekem baromira nem volt kedvem. Rolcsival, meg egy másik sráccal átkommandóztuk magunkat a buszpályaudvarig, közben pedig volt egy nagyon vicces kis intermezzo. Egy nénike egy kosárból amolyan fornetti-kinézetű sajtokat árult. Rolcsi, meg a srác kézzel-lábbal kérdezgette a mamit, hogy milyen tejből van, de mivel az nem értette, mit akarnak, a srác hangosan megkérdezte: múú?  Erre a mami: ááá! — és mutatta — Múú, ez meg mee. Én nem vagyok egy hangosan nevetős típus, de ettől majd behugyoztam, annyira röhögtem.

A szállásra már háromra visszaértünk, így még két órát kellett hokizni, míg felmehettünk a szobáinkba. Lezuhanyoztunk, aztán bedobtuk a szunyát. A többiek megint mentek a városba, de mi inkább maradtunk, és mivel ekkor a szobában rajtunk kívül senki nem volt, hamar visszavonultunk, és adtunk az iparnak.

Vasárnap reggel gyorsan összedobtuk a holminkat, és elindultunk hazafelé. Szlovákiában még megálltunk Árva váránál, amit meg is néztünk, végül 6 óra felé értünk vissza a Nyugatihoz.

Hát röviden ennyi a sztori. Ha vicces is akartam volna lenni, akkor 3x eddig tartott volna megírni, pedig röhögtünk ám eleget (annak ellenére, hogy én jó pár alkalommal inkább pipa voltam).

Akkor második nekifutásra: szeretném elmesélni a lengyelországi tartózkodásomat egy másik aspektusból, a társaság oldaláról. Lesz még aztán egy beszámoló kronológiai szempontból is (hacsak el nem száll az is egyszer-kétszer, mert akkor hagyni fogom a francba), ami még az eddigieknél is izgalmasabb lesz. Tehát:

Egy 76 személyes luxusbusszal indultunk neki a külföldnek, amin csak két ülés maradt üresen, következésképp 74-en voltunk. Nem kell megijedni, nem fogok mindenkit felsorolni, már csak azért sem, mert a fele bandáról azt sem tudom kiféle vagy miféle, sőt, volt olyan ember, akire még az utolsó nap is rákérdeztem (magamban), hogy "ez eddig is velünk volt?". De az érdekesebbje (vagy akivel legalábbis interakcióba léptem):

- magamat ugyebár utoljára kéne hagynom, de félek, hogy végül elfelejteném megemlíteni, hogy én is ott voltam. Tehát ott voltam én,

- meg kedvenc szerelmem, a Rolcsi, akivel nem sikerült kétágyas szobába kerülnünk, hanem csak ötágyasba, ami nem is lett volna probléma, ha nem lett volna a másik három ágy is foglalt. Legalább rájöttem, hogy sokkal jobb a párodat napokig nem látni, minthogy végig ott van melletted, de nem érintheted meg. Hiába, ez a melegek sorsa...

- három szobatársunk a szervezőgárda tagjaiból került ki. Mindhárman történelemtanárok, így a pluszinformációkból nem volt hiány a látottak kapcsán. Egyikük a tanítványai egy részét is elhozta, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy majd igyekszik az ágyukban is felvilágosító előadásokat tartani. A tanár úr huszonix éves, a tanítványok pedig 15 évesek. No comment. - volt még egy történelemtanár a barátnőjével (a főfő szervező), meg egy angoltanárnő a párjával. Előbbi rendkívül kedves és nagy tudású volt, viszont Farkasházy hangon és stílusban beszélt, utóbbi viszont mindenkire lekicsinylő pillantással nézett, ami miatt nem zártam a szívembe.

- egy újabb történelemtanár, aki az előzőek közül kettőt is tanított (és még mindig csak a 30 éveseknél tartunk!). Italtörténet az egyetemi tárgya, amiben nyilvánvalóan magas gyakorlati tudást is szerzett, tekintve, hogy itt sem fogta vissza magát.

- ott volt aztán a 4 db megkúrási szándékkal meginvitált hülye picsa, valamint egy még hülyébb picsa, aki folyamatosan azt rikoltozta, ha valaki hozzáért, hogy "Nye tapicsku!", ami az első 70 alkalommal még vicces volt, aztán viszont egyre jobban idegesített. Nem is beszélve arról, hogy amikor beivott, egész Krakkót végighujjogta, csak azért, mert meg akarta mutatni, hogy neki csuhajj! de jó kedve van. Mondjuk emiatt Rolcsikámra is pipa voltam, mert hasonló szintre itta magát, és pont ezzel a kis picsával találta meg legjobban a hangot.

- jött velünk még az említett pedofil-gyanús tanár úr négy hímnemű diákja is (ebből 2 raszta), meg egy idősebb raszta is, akik egy társaságot alkottak, és hogy az 5 nap alatt mit csináltak, azt senki sem tudja. Az egyetlen biztos pont, hogy a szobájuk előtt elhaladva egészen addig csípős marihuána-szag terjengett, amíg bizonytalan hírek nem érkeztek arról, hogy leapadt a fűkészletük. Na, onnantól kezdve már látni is lehetett őket, ennek ellenére én egyikükkel sem váltottam egyetlen szót sem. Ja, egyik este összehányták a szobájukat, ez fontos információ még róluk. Aztán az is lehet, hogy a srácok szintén szexuális segédeszköznek lettek elhívva (ha a lányok nem állnának kötélnek), mivel a tanár úr legjobb barátai is gyakran azt hangoztatták róla, hogy látens buzi. Ebben lehet is valami, mivel Rolcsikámnak többször is kétértelmű megjegyzéseket tett, a seggére csapott, a ruhán keresztül megtekerte a mellbimbóját, egyszer pedig azt mondta, hogy "azért jobb nőket dugni, mint fiúkat". Előbbieket szinte mindenkivel megtette (engem kihagyott hál' Istennek), utóbbi viszont olyan szövegösszefüggésben hangzott el, hogy csak én figyeltem föl rá, szóval nyitott maradt a kérdés.

- volt velünk egy páros: két kecskeszakállas, dundi srác, mindkettő csak úgy ontotta magából a sztorikat, meg a frappáns megszólalásokat. Szerettem a közelükben tartózkodni, mert az garantált szórakozást jelentett. Az összes jelentős magyar vagy külföldi kultfilmet fejből nyomták, és gyakran elő is adtak belőlük részeket (pl. egy autentikus Haumann-Patás utánzást az Indul a bakterházból, amin még most is röhögök, ha eszembe jut). Vagy egy ilyet: mi az összefüggés az idő, a tömeg és a tér között? Ha jó az idő, a tömeg lemegy a térre.

- egy 30 feletti lány-páros is volt, akik aranyosak voltak, meg kedvesek, csak az volt az egyikükkel a baj, hogy nagyon rám cuppant, mondanom is kellett a Rolcsinak az uccsó este, hogy be ne merjen menni a városba bulizni, mert picsán rúgom (és mert akkor a csajszit úgy kell magamról lerúgni).

- és akkor a végére hagytam a kedvenceimet, egy családot: anyuka, a fiacskája, a lánya, meg annak a barátja. Na ezektől kiborultamtunk. Az anyuka az csak szimplán feleslegesen szólalt meg, mert út közben leggyakrabban olyanokra hívta fel gyermekei figyelmét, hogy "Nézzétek csak! Ott egy fű!". Na jó, ez persze konkrétan nem hangzott el, de majdnem. A lány állandóan kényeskedett, nyafogott, kifogásolt és olyan durván beszélt az anyjával (aki állandóan etetni akarta a pereputtyot), hogy már kedvem lett volna felpofozni. De ez mind semmi a fiúhoz képest, aki egy kis méregzsák volt. Bármi apróság történt, csak úgy ömlött belőle a szitok. Az anyjával ez is úgy beszélt, mint a szarral, ráadásul mindez a mögöttünk levő ülésen történt, így egész úton élvezhettük a megszólalásaikat. Szerintem az apuka elhunyt, és a faszkalap kölökre hárult a családfő szerepe, amit ő maximálisan szarul valósított meg: eltúlozta magában a férfiasnak vélt tulajdonságokat, mint például a káromkodás vagy az autók ismerete/szeretete. Amikor egy autószalon(na) mellett mentünk el, gyorsan feltette a szemüvegét, majd áhítattal szemlélte a kiállított járgányokat, máskor meg hangosan azonosította be a neki tetsző típusokat. Ez kb. 10 éves kölkök szellemi szintje. De az igazi jellemrajz csak most jön: a hosszú szakaszokon a sofőr berakott egy-egy filmet, hogy ne unatkozzunk nagyon az út alatt. Mivel Rolcsi elég magas, Krakkó előtt már nagyon fészkelődött a hosszú lábai miatt, nem győzte dobálni magát az ülésben. Egyszer csak azt hallom hátulról, hogy faszgyerek suttogva kiabál, "az Isten bassza meg! Az Issstenn bassza megg". Párbeszéd:

anyuka: Mi van?

faszgyerek: Az Isten faszát! Nem látok semmit a filmből!

 anyuka: Jól van, akkor majd visszafelé helyet cserélünk.

faszgyerek: De akkor már nem ez a film lesz...

A többiekről szinte semmit nem tudok mondani. Voltak lány-párok, meg rendes párok, akik esténként eltűntek a szobájukban, aztán valamit műveltek, de erről csak sejtéseink lehetnek. Eleve két részre szakadt a társaság: a barátkozós, iszogatós, duhaj banda (fentiek, kivéve a családot), meg a csendes, elvonulós, jellegtelen társaság. De ez így volt jó: mindenki megtalálta a neki megfelelő szórakozást, és mégsem zavartuk egymást (legalábbis ők nem panaszkodtak ránk, nekünk meg nem volt okunk panaszkodni rájuk).

Este végre hazajöttem, de mivel baromi álmos vagyok, most csak egy rövid véleményt szeretnék megfogalmazni Lengyelországgal kapcsolatban, a többit majd részletekben elmesélem.

Szóval Lengyelország egy csodálatos hely, Szlovákiából érkezve pedig kész felüdülés. Olyan, mint Magyarország, csak kicsit nagyobb, de sokkal kulturáltabb kinézetű (már amit láttam belőle). Vidéken az a meglepő, hogy baromi nagyok a házak. Én kicsiny(nyé tett) hazánkban elég sok helyen jártam turisztikai célból, de ezek között nemcsak nagyvárosok, hanem Isten háta mögötti kis községek is voltak szép számmal (köztük a 90 lakosú Garáb, vagy a 6 lakosú Szanticska), és bízvást állíthatom, hogy nálunk vidéken inkább a szegénység a szembetűnő, nem pedig a 200 nm-es családi házak tömkelege. Persze lehet, hogy mi Lengyelország gazdagabb részén buszoztunk keresztül Krakkóig, ezt nem tudom.

Krakkóban azt vettem észre, hogy az üzletek nagy része ugyanaz, ami nálunk is van, persze számomra ismeretleneket is láttam. Olyan 70% az egyezőség. Az emberek ugyanúgy öltöznek, mint nálunk (főleg a fiatalok), ugyanúgy plázáznak, Tescoznak. Az élelmiszer- és ruhaárak nagyjából megegyeznek, mást meg nem néztem, és ugyanúgy tele van minden óriásplakátokkal. DE...

... Krakkó utcáin szinte semmi szemét nincs (vidéken sem), de még eldobott csikket is alig láttam.

... a turisták által leglátogatottabb környéken folyamatosan rendőrök cirkálnak, és amint valami szabálytalan dolgot tapasztalnak, azonnal intézkednek. Ez nekem nagyon tetszik, még annak ellenére is, hogy kis híján mi is majdnem megjártuk. Egyik este a társaság egy része az utcán sörözött, amire rögtön ránk cuppant két 150 kilós csupa izom rendőr, és csak az mentett meg a foganatosítástól, hogy a kiszúrt srác tudott lengyelül annyit, hogy "magyar vagyok". Cserébe megelégedtek a pia azonnali kukába dobásával, majd tovább is mentek.

... egyébként ez a következő nekem nagyon tetsző dolog. Ha magyar vagy, minden szebb és jobb számodra. "Lengyel, magyar két jó barát, együtt harcol, s issza borát" - mint tudjuk, és ezt ők a mai napig jegyzik, és szem előtt tartják (annak ellenére, hogy a viszonosság nem hinném, hogy megvan). A legutolsó kis diszkópatkány is, amikor megtudta, hogy magyarok vagyunk, azonnal jött haverkodni, kérdezgetni, iszogatni. Ez nagyon imponált nekem.

... a rendről még annyit, hogy a buszon alig lyukasztottuk ki a jegyet, azonnal jöttek is az ellenőrök. Ott rendőrökkel járnak, és iszonyú nagy a büntetés. Nappal eszünkbe sem jutott bliccelni, de mint írtam, ezt jobban is tettük. Ha át akarsz menni az úttesten, amint a zebrához érsz, az első autós azonnal lelassít, majd megáll. Ez minden zebránál minden autóssal így történt. A buszok, villamosok mindenkit bevártak, még akkor is, ha az illető 10-20 méterről sietett, nem úgy, mint nálunk. Egyetlen taxis sem vett föl 5 embert, még extra pénzért sem, mert féltek a rendőrségtől. Ez annak ellenére, hogy kényelmetlen volt számunkra, nagyon becsülendő. Minden árus azonnal, beütötte a pénztárgépbe a vásárlást, és sehol sem próbáltak lehúzni.

... a szórakozóhelyeken mindenki beszélt angolul legalább alapszinten, de még a koldusok (az a kevés, akivel találkoztunk), is angolul kunyerált.

Szóval maximálisan le vagyok nyűgözve, kár, hogy mi nem ilyenek vagyunk, pedig ez a pár apró dolog sokkal élhetőbbé tenné ezt az országot is.

Láttunk lengyel melegeket is, sőt, az újságosnál a kirakatban van melegpornó lap is, tehát annyira talán nem durva ott a melegek helyzete, mint azt némelyek hangoztatják. Persze ez csak a felszín, szóval lehet, hogy a mélyben azért durvább a helyzet.

Viszont borzalmasak az élelmiszereik. Olyan szar hamburgereket ettem, hogy csak na, nem is beszélve a különféle üdítőkről és ízesített ásványvizekről, amik rendkívül okádékok. A szlovák Coca-Colának gyengébb az íze, mint a magyarnak, a lengyelnek, meg szinte nincs is íze. A csokoládék meg baromi édesek, és emiatt néha úgy éreztem, mintha bomba robbant volna a fogaim közt. A nyelvükkel sem vagyok megelégedve, mert számomra kimondhatatlanok a szavaik: csupa W meg Y az egész, megszórva rengeteg CZ-vel, és alig van egy pár szó, ami a latin eredet miatt számomra is érthető lett volna.

Most viszont irány az ágy, mert menten álmonhalok.