Kyan bejegyzései

Ahogy telnek a napok, úgy hullanak ki az emlékezetemből a múlt eseményei, ezért aztán nem praktikus ennyire későn beszámolni valamiről, ami nem jelent életre szóló élményt, de ha már belevágtam, megpróbálom összekotorni a részleteket. Persze ha a Ricsi nem veszti el a bilincsem kulcsát...khm...szóval eddig hol fáradt, hol kedvetlen voltam, de majd most feltesszük a pontot az i-re.

Tehát:

Beléptünk a Tandembe (Ricsi, Cüstös, Cube meg én), ahol akkor már ott volt Captain, Iguazu és még valaki(k), talán Pablo, bár az is lehet, hogy ő csak később jött. Mondom, hogy nem emlékszem már... Mindahányan csak később érkeztek, amikor már volt valami hangulatféle is, merthogy kezdetben ugye nem volt túl gördülékeny az a találkozó. Egyrészt a lucskosabbik pultos gyerek inkább a pénztárgépnél játszott (szerintem a pasijával), minthogy kiszolgálja a vendégeket, másrészt a sok egymásnak ismeretlen arc megilletődöttséget szült. Emlékszem, ugyanez volt az én első blogtalimon is, ezért már akkor megnyugtattam mindenkit, hogy no para, úgyis belelendül majd mindenki.

 

Így is lett. Miután Confessor betoppant (akit kapásból — otromba módon — lekorelnököztem), egymásnak adták a népek a képzeletbeli kilincset. Megjött Redblek és Fors, akik egy óra múlva távoztak is, aztán Matin és barátja, Assam, Tigri és Andreas, Woof, Kyan és Sancho, és tutira volt még legalább egyvalaki, aki most nem jut eszembe. Elnézést érte. Hogy ne akarjam felidézni a köreimben elhangzó témákat, csak néhány gondolat, észrevétel a találkozóról.

— Captain továbbra is egy tünemény, egy mosolygós, tele-jókedv, tele-energia emberke. Szegényebbek lesznek nélküle a leendő blogtalálkozók.

— Iguazu feltűnően rosszkedvű volt, aminek nem derült ki az oka. Mindegy, nyilván ez rá tartozik, és nem másra. Ennek ellenére örültem, hogy ott volt, mert a külsejével emelte az est fényét (van oka egoistának lenni (és ezt most nem törlöm vissza, pedig tőlem a dicséret olyan, mint a fehér holló)), és nagy ritkán még a jó mély hangját is hallani lehetett.

— kár, hogy Pablo nem ír gyakrabban, mert ha egy kicsit belelendülne, nagyon komoly kis posztokat dobhatna össze, legalábbis — az idő szorítása miatt — rövid beszélgetésünk során nekem ez jött le. A gógyi megvan hozzá.

— meglepődtem, hogy Kyan is feltűnt az érkezők között, azon pedig még jobban, hogy nem vonult félre, hanem aktív részese volt a társalgásnak. Régi bloggerek tudják, ki ő (nyilván hiányolják a blogját is), az én régi olvasóim pedig azt is tudják, hogy ő az, aki anno engem is a blogolásra inspirált. Nekem is hiányzik a blogja, de a szerzők sajnos jönnek-mennek. Ez van.

— sajnálom, hogy — a női nemet egyedül képviselő — Assammal szinte egy szót sem váltottunk, pedig lett volna mit bepótolni. Szerintem mi elég sokáig el tudnánk traccsolni, ha lenne rá időnk. Majd legközelebb.

— néhány téma kitárgyalása után megkaptam, hogy excrementum fixatio-m van, azaz mindenről a szar jut eszembe, és máris mindenki elmerült a téma variálgatásában. Pedig nincs is ilyenem, és igazán nem tartom vonzónak a témát, csak éppen a kaki egy hálás humorforrás.

Ezeket a dolgokat tudnám nagy hirtelen kiemelni, de ha hazáig eszembe jut még valami, azt a publikálás előtt betoldom.

A másnapi szavazóköri teendőim miatt sajnos nem szórakozhattam felhőtlenül, mivel folyamatosan az órát kellett nézegetnem. Hajnal 4-re ígértek ébresztést, ami egy kissé korai lett volna, de legkésőbb 5-kor akkor is fel kellett kelnem, ha utána még visszaalszom. Egész este ez lebegett a szemeim előtt, bár néhány feles egy kissé enyhítette bennem a feszültséget, méghozzá olyannyira, hogy elmulasztottam elcsípni az utolsó metrót, és végül csak éjjel egyre kavarodtam haza, kissé becsiccsentve. Áldom az eszem, hogy előre megcsináltam Cube fekvőhelyét, így ezzel már nem éjnek évadján kellett foglalkozni, és egy röpke fogmosás után ágynak is eshettem. A többiek nem sokkal utánam érkeztek meg, amire éppen csak felébredtem, és már aludtam is tovább...

...egészen 4:23-ig, amikor is megszólalt a telefonom. Amikor azt az ébresztést beígérték, mondtam a kapcsolattartónak, hogy ne basszanak má' ki velem, hiszen ha 2 percre lakom a szavazókörtől, minek keljek föl 1,5 órával korábban? Erre — elvileg — enyhült a szigor, és azt az ígéretet kaptam, hogy majd eszükbe jut a kérésem, és akkor engem később keltenek, csakhogy végül nem az telefonálgatott, akivel eredetileg beszéltem, hanem egy másik emberke, aki — a mellékelt ábra szerint — nem volt a pluszinformáció birtokában. Szívás, főleg mivel nem mertem visszaaludni, így 3,5 óra alvás után még fél órát hánykolódtam a saját telefonom ébresztőjére várva.

Ez a perc is elkövetkezett, én pedig alaposan leszidtam magam, amiért megint nem voltam képes időben és alkoholtalanul lefeküdni. Mindig azt hiszem, hogy még mindig csak tizenéves vagyok, holott már rég nem tudom olyan könnyedén kiheverni a másnapokat, mint hajdan. Most is volt egy kis fejfájásom, ami az alkohol, a cigaretta és a kialvatlanság eredője lehetett. Szép kis kilátásokkal néztem életem egyik leghosszabb napja elé. Még időben eszembe jutott, hogy a Cube melletti szekrényben találok pár szem Algopyrynt, így nem kellett fejfájással nekivágnom a napnak. Csak éppen előbb ki kellett bányásznom onnan a gyógyszert, ami Cube miatt nehezen elérhetőnek bizonyult. Sebaj, egy rövid szökelléssel átugrottam felette, és a szekrény alsó részére guggoltam, hogy kinyithassam az ajtót. Desiré eközben kíváncsian leste az izgalmas eseményeket. A gyógyszer a feltételezett helyén volt, és szerencsére a nejlonzacskó csörgetésére  sem ébredt föl senki, mert ellenkező esetben még félreérthette volna a helyzetet, ahogy a hanyatt fekvő Cube fölött pucsítok a polcokba kapaszkodva, igaz teljesen felöltözve. Ha például valaki váratlanul felkiáltott volna, hogy "Hát te mit csinálsz?" elképzelhető, hogy ijedtemben még recsegve telibe is fingom az alattam elterülő tájat, esetünkben a gyanútlan bloggertársamat...de ez szerencsére elmaradt.

No, a napomat nem ragozom, el lehet képzelni. Ilyen kevés alvás után reggel 5:30-tól este 19:30-ig helytállni, figyelni, talpon maradni és mindehhez még jó pofát is vágni, hát, nem kis teljesítmény. Magam is meglepődtem azon, mennyire jól viseltem a dolgot, bár a szavazókör zárása előtt 1-2 órával már nagyon szenvedtem. Még ha rendesen jöttek volna a szavazók, de így, ilyen ritkásan? Ha pedig a kialvatlanság és az előző esti alkoholfogyasztás hibának nevezhető, akkor még inkább az volt az a reggeli kávé, amit úgy 7 órakor elfogyasztottam. Szinte sosem iszom kávét, ezért fél óra múlva már az általános iskola szörnyű fiúvécéjében guggoltam, és azon töprengtem, elég lesz-e az éppen akkor produkált rettenethez az a zsebkendőmennyiség, ami a farmerom zsebében volt. Mindenkit megnyugtatok, hogy elégnek bizonyult, bár ha egy második felvonásra is sor került volna, komoly gondok merültek volna fel.

Na, lement a szavazás, majd fél óra elteltével az adminisztráció is. Nálunk ez gyorsan megy, mivel összeszokott csapat vagyunk, és előre megcsinálunk mindent, amit lehet, meg aztán az alacsony részvétel is a malmunkra hajtotta a vizet (942-ből csak 323 jött el).

Az eredményekről: 128 FIDESZ, 108 MSZP, 43 Jobbik, a többi a reszli (a cigányok egyetlen szavazatot sem kaptak). Mindez egy olyan kerületben, ahol a balliberális oldal minden országgyűlési választáson első körös győzelmet arat. Volt két vicceskedő is, akik a szavazólapon levő köröket szépen kidekorálták virágocskákkal, nagyra nőtt orrokkal és egyebekkel. Ezért kár volt kimozdulniuk otthonról.

Ja, egyébként hárman voltunk delegáltak, egy MSZP-s srác, aki már legutóbb is hozzánk került, egy Jobbikos pali, aki most volt először (és egyébként is csak valaki mást helyettesített), meg én, a FIDESZ képviseletében. Hozzá kell tennem, hogy a Jobbik küldöttje volt a legidegesítőbb, mivel sokszor mondta el ugyanazt, azt is nagy hangon, és többször átlépve az illem és/vagy a jó ízlés határát. Ilyenkor általában kimentem a folyosóra (de nem csak én), és egyszer még az is előfordult, hogy konkrétan rá kellett szólni, hogy "ezt most nem kéne". Pedig legutóbb olyan zökkenőmentes volt minden...

A szavazás után jegyzőkönyv másolatát még el kellett vinnem a pártirodába, ahol egy fél órácskát még el is töltöttem (az eredményeket bámulva), és valamivel 8 után értem haza. Az össze-vissza evéstől, az enyhe másnaposságtól, az álmosságtól és a kávé(k)tól eléggé kivoltam, ennek ellenére mégiscsak valamikor este 11 után kerültem ágyba.

Ezt a hétvégét máig nem hevertem ki rendesen.

 

Kicsit öncélú, és valószínűleg élvezhetetlen lesz a mai bejegyzés, de mint arra tegnap már utaltam, ma van szerény kis blogom első születésnapja. Ha 2008. nem szökőév volna, akkor már a második évben lennék, de így még nem.

Amikor 368-369 napja unalmas perceim egyikében beírtam az explorer keresősávjába a "melegblog" kifejezést, a rendszer az elsők között dobta ki Kyan blogját. Szerencsére ezt kezdtem el olvasni (és nem másikat), és annyira elmélyültem benne, hogy csak az álmosság volt képes egy kis szünetet erőltetni rám. Már valami hajnal fél 4 lehetett, amikor aludni tértem. Másnap persze ott folytattam, ahol előzőleg abbahagytam, aztán kisvártatva a végéhez is értem. Nagyon nagy hatással volt rám, amit ott olvastam. Kyan azóta sajnos elhagyta köreinket, de a kezdeti sikeren felbuzdulva újabb blogokat kerestem, és azokkal folytattam az olvasást. Nem telt bele két nap, amikor felmerült bennem a gondolat, hogy akár én is elkezdhetném írni a sajátomat, aztán meglátjuk, mi lesz belőle. Túl nagy reményeket nem fűztem az egészhez, mivel — ismerve magamat — tudtam, hogy nálam minden csoda 3 napig tart. És lőn, már egy év eltelt, de a lendületem még mindig a régi (és most tekintsünk el a tegnapi gondolati botlástól).

Kezdetben olyan naplónak szántam, amit megmutatok 'a valakinek' is, de aztán ahogy egyre nőtt a napi látogatók száma, egyre többen és többet kommenteltek, elkezdtem egyfajta küldetésnek is tekinteni. Szerintem mással is így van ez. Először magának ír az ember, aztán már a 'mindenkinek' (is). Így a kezdeti, a mindennapokkal, szánalmas kis életemmel foglalkozó, unalmas bejegyzések közé egyre több olyan került, ami a világ dolgaival, a gondolataimmal foglalkozik. Mert idő közben rájöttem, hogy akár missziót is teljesíthetek. Elvégre — akárcsak mindenki más — én is egy megismételhetetlen, pótolhatatlan csoda vagyok, egy egyedi létező, aki ráadásul egy csomó világ határán táncol. Biszexuálisnak születtem, tehát nőket is szerethetek és férfiakat is. Otthonom a heterók világa, és a melegeké is, a liberalizmus szolgálná a létem, mégis konzervatív vagyok. Egy évtizede a gazdaság, a pénzügyek töltök ki a munkaidőmet, engem mégis a társadalomtudományok érdekelnek, egyszerre vagyok tehát reál és humán érdeklődésű. A családom egyik fele balos, a másik jobbos. Minden ember tartozik valahova, én viszont egyszerre tartozom egymást elvileg kizáró csoportokhoz.

Az emberek kategorizálnak, tipizálnak, amikor a mindennapjaikat élik. És én azt látom, hogy a szociológusok pfujolnak a gazdasági emberekre, a gazdaságiak nem értik, mi haszna a szociológiának, a jobboldaliak kommunistáznak, a baloldaliak fasisztáznak, a heterók buziznak, a melegek pedig lekicsinylően tekintenek a heterókra. És akkor itt vagyok én, aki talán megmutathatja a többieknek, hogy az általánosításuk helytelen, hiszen én is egy teljesen átlagos ember vagyok, és mégis mennyire ellentmondásos személyiség. Hogy én is cimkézek, meg általánosítok? Persze, azokat, akikről kevés ismerettel rendelkezem. A blogomon keresztül viszont engem már eddig is alaposan ki lehetett ismerni, ezért bízhatok abban, hogy ha valaki egy keresőkifejezés nyomán idetéved, akkor nemcsak azt találja, amit keresett, de még a szeme is tágra nyílik, hogy 'igeeeen? ilyen is van?". Ez tehát az elsődleges célom, az árkok temetgetése, de nem elhanyagolható szándék az exhibicionizusom kielégítése, a szórakoztatás, a naplóírás, és az izgalmas, új egyéniségek megismerése sem. Na meg aztán olyan igényeimet is kielégíthetem, amiket — sajnos — a magánéletemben nemigen tudok, mint például a fontos dolgokról folytatott diskurzus, az emelkedett témájú vita, a mesélési, alkotási lehetőség és a megbecsülés iránti vágy. Ezeket mind teljesíthetem a blogolással, és még az sem érdekel, ha emiatt a párom folyamatosan pöröl, és a többi bloggerre úgy tekint, mint a véres rongyra. Sokat veszekedtünk már emiatt.

Az utóbbi egy évben tehát sokat írtam magamról, beszámoltam 2,5 vizsgaidőszakról, a munkahelyemről, meg az ottani dolgokról, a macskámról, a kondizásomról (az első perctől kezdve), a páromról (persze csak mérsékelten) vagy a mindennapjaimról. De megismerhettétek a gondolataimat, néhány emlékemet, hogy milyen magasabb rendű eszmékből vezetem le a világ bármely jelenségéről alkotott véleményemet. Sokat viccelődtem, de néha komoly is tudtam lenni.

Ez alatt az egy év alatt megismertem egy csomó jó fej embert, akikkel élőben is szívesen találkoznék, vagy ha már találkoztunk, szívesen töltenék velük több időt, mint afféle haverokkal. Köztük biztosan jól érezném magam. Bízom benne, hogy mások is így éreznek irántam, és nem sértettem meg túl sok embert (bár sajnos némelyek kommentjeinek látványos elmaradása arra enged következtetni, hogy elegük lett belőlem és a lényemből).

Egy kis statisztika:

Ez a 244. bejegyzésem, ami azt jelenti, hogy heti 4-5 írást tettem közzé. Ez talán azt is jelenti, hogy megbízható blogger vagyok, akinek az oldalára tévedve inkább találni friss bejegyzést, mint másoknál. Itt szinte mindig fogadja valami új az olvasót. Ezen bejegyzések általában tartalmasak, de legalábbis terjengősek, ami viszont már nem mindig előnyös.

A 244 bejegyzésre 752 komment jutott, ráadásul az utóbbi időben már alig van olyan írásom, ami az átlag alatti mennyiségű kommentet kapna. Ez nagyon jól esik, de hiszen a sok megjegyzést minden blogger szereti. Ez jelenti azt, hogy nem unalmas dolgokról ír. A hasznosságot pedig csak a keresőkifejezések egyre szaporodó száma jelenti, tehát egy naiv kis fiura a keresőjébe pötyögve egyre nagyobb valószínűséggel talál rám, és remélhetőleg választ is kap nálam a kutatott dologra (vagy legalább közelebb kerül). A 2865 keresés között azonban nyilván egy csomó olyan is van, aki potyára jött ide, mint például az, aki "kifordított pina", "fasz és picsa egybe basz", "smegma blog", "fityma pattanások" vagy "gecis bugyit nyalok" kifejezésekkel kapcsolatban érdeklődött volna — hogy csak egy párat említsek, találomra.

És akkor hogyan tovább? Amíg a látogatók száma szaporodik vagy legalább stagnál, és nem jön közbe valamilyen vis maior, addig biztosan lesznek új bejegyzések. Egy csomó mindent ki szeretnék még magamból írni, az ötleteim is szaporodnak, meg a mindennapokban is történnek olyan dolgok, amiket majd beszámolásra érdemesnek fogok tartani. Szeretném még megoldani, hogy működőképes állapotba biggyesszem a bejegyzések mögé a főoldalra ajánlás lehetőségét, amit egyszer már megpróbáltam, de akkor nem működött. Sajnos nem értek az ilyesmihez, pedig lassan ideje volna egy kis egyedi színt is vinni a megjelenésbe a gyári sablon helyett. Talán találok olyan megbízható embert, aki segíteni tud legalább egy egyedi fejléc megszerkesztésében, addig viszont minden marad a régiben. (A blogom ajándéka pedig néhány illusztráció, amikkel a régebbi bejegyzéseimet szeretném színesíteni.)

 

Nemcsak azért van mögöttem hosszú hétvége, mert még ma sem kell dolgozni (Húsvét hétfő lévén), hanem mert valóban sok mindent csináltam, lassan telt az idő. Ezért nem is egyben számolok be az eseményekről, mert az nagyon terjedelmes lenne, hanem több részletben (még nem tudom, hányszorra). Másrészt a lakás eleve nem csillogott-villogott, öt ember két napi tartózkodása után pedig kimondottan romokban áll, szóval még takarítanom is kell.

Pénteken este tehát blogtalálkozó volt. Én 14:30-ig dolgoztam, gyorsan elmentem fodrászhoz (elvégre szerettem volna minél pozitívabb külsővel feltűnni), aztán rohantam haza, hogy 5-re a konditerembe érjek. Ezt éppen csak sikerült megoldanom, de nem késtem. Gyors átöltözés, aztán mehetett a 'munka'. Ezúttal láb és váll volt soron. A másnapra tervezett túra miatt kértem az edzőmet, hogy ne nagyon fingasson meg, tekintve, hogy a gyalogtúrán szükség van az ember lábára. Kíméletes volt, de azért négyféle lábgyakorlatot kellett csinálnom (kitörés (mmm...de finom), lábhajlítás, lábnyújtás, vádli), meg kétféle vállerősítőt. Kevéssel 6 óra előtt fejeztem be, elszaladtam zuhanyozni, aztán irány a Tandem.

 

 

Sokkal kevésbé voltam félénk, mint legutóbb, mert még ha senki ismerős nem is lett volna, Gusékra mindenképpen számíthattam, volt tehát biztos pont. Odalent kicsit kevesebben voltak, mint a múltkor, de azért így is jó lett a hangulat. Mivel dohánymentes övezetben jöttünk össze, nem sokat tartózkodtam a számunkra kijelölt pincehelyiségben, inkább ott álldogáltam, ahol rá szabadott gyújtani, de ez nem is volt baj, hiszen így is rengeteget beszélgettem. Pontosabban inkább én dumáltam rengeteget, amiért elnézést is kérek (amennyiben szükséges). Megérkeztemkor az addigra kialakult kisebb társaságokban már élénk társalgás folyt, ezért (bunkónak nevezhető módon) nem köszöntem sorra mindenkinek, hanem csak apránként mutatkoztam be az éppen felszabaduló embereknek. Ezért is elnézést, főleg azoktól, akik távoztomig sem tisztázhatták magukban a kilétemet.

Redblekkel kitárgyaltuk kondizásunk viszontagságait, eredményeinket, meg hogy miért is jó gyúrni járni, aztán koccintottunk a további testépítő sikereinkre. Zslatkoval a Gussal közös leendő lakásukról diskuráltunk röviden, néhány fiatal hölggyel (akiknek nem tudtam maradéktalanul megjegyezni a nevét), pedig a blogolásról magáról és a konfliktuskezelésről cseréltünk eszmét, és végre Springgel is kommunikálhattam élőben. Fcking dilinyovich-valvelcsalcsel (kívánt rész aláhúzandó) és Ricsikével szintén beszélgettünk, de a legtöbbet Lost és Földije, valamint Numa társaságában töltöttem. Lostékkal egy ideje már egy légtérben léteztünk, mire meg mertem szólítani őket, főleg mikor már biztos voltam benne, hogy ők azok, és nem égetem le magam. Mondjuk annyi segítségem volt, hogy mostanában éppen Lost blogját olvasom elejétől fogva, így bizonyos külső jegyekkel már tisztában lehettem (kecskeszakáll, szemüveg). Külön öröm, hogy az ilyenkor (is) rendkívül népszerű Gusból is jutott nekem néhány percnyi.

Kicsit sajnáltam, hogy Kyan nem volt, Wiko és Ysb nem lehettek ott, de összességében így is nagyon jól éreztem magam.

Két intermezzo volt közben, két telefonhívás. Az egyik egy leendő ügyfelem volt, aki arról panaszkodott, hogy az önkormányzatnál ezért meg azért nem engedték neki a vállalkozóit kiváltani. Ez nem érdekes. A másik esetben a párom nevét láttam a mobilom kijelzőjén. Mivel tudom, hogy a blogtalálkozó vörös posztóként hat rá (és minden olyan alkalom, lehetőség, szituáció, ahol buzikkal futhatok össze, beleértve a sarki pékséget is), gondoltam, ez valami ellenőrzés féle hívás lesz. Amikor fölvettem, a párom iszonyú részeg hangon szólt bele, hogy vigyek majd egy kiló cukrot, mert a srácoknak reggel kelleni fog a kávéba (ugyebár a lakásomban gyűltünk össze a másnapi túrához). Jól ki is osztottam, hogy "be vagy baszva!" és hasonlók, mire egyszer csak beleszól egy mély hang, hogy "979, basszus, hozz egy kiló cukrot, nem érted?". Na ez valóban a párom volt. De akkor ki volt az a másik? Persze pillanatokon belül kiderült, hogy az egyik lány barátunk szólt eredetileg a telefonba, és az ő hangjára hittem, hogy az a Rolcsi berugva. Égtem is egy cseppet, hazaérve meg nem győztem bocsánatot kérni a keresetlen szavak miatt... ehe-ehe. 

Egyszer már megírtam ezt a bejegyzést, de karbantartás miatt elszállt, úgyhogy most jó pár órányi rápihenéssel nekiveselkedek még egyszer. Én lehettem volna az első, erre utolsó leszek. Na mindegy.

Szóval itthon összekészültem szépen, és mivel az este egy szülinapi bulira is hivatalos voltam, magamhoz vettem az ünnepelt ajándékát is. A sarkon még beharaptam némi hamburgert, hogy az esetleges alkoholfogyasztás ne csapkodjon meg nagyon (így is félő volt, hogy hülyét csinálok magamból). Mivel a Kálvin tér egy ideje fel van robbantva, fél Budapestet meg kellett kerülnöm, hogy odataláljak a Tandembe. Bent egy kissé meglepődtem, amikor egy csomó öltönyös fiatalemberbe botlottam, de a pultos sráctól megtudtam, hogy ez nem az a társaság (egyúttal meg is nyugodtam, hogy mégsem vagyok alulöltözve).

Amikor odaértem, még csak 6-7 emberke ült bent, köztük Wiko, aki el akarta velem hitetni, hogy nem jön, aztán meg mégis de. Viszont ezt megsejtettem, úgyhogy nem is lepődtem meg. Hamarosan jöttek a többiek is, míg végül már nem is volt elég a hely (amit folyamatos tereprendezéssel igyekeztünk tágítani). Rögtön az elején legurítottam egy ágáncshos kólát (Hubertus), csak az oldódás kedvéért, amit hamarosan követett egy újabb is. Ahhoz képest, hogy az elején milyen megilletődött volt a hangulat, a társaság felszaporodásával, és Gusék megérkezésével nagyon beindult mind a beszélgetés, mind az ismerkedés. A mi asztalunknál is élénk traccsparti folyt Wikoval, Virággal, meg YShouldIBaSaint-tel, de ott ült a közelben Littleearthquakes is. Zömében az asztrológia volt a téma, de azért kilengtünk erre is, arra is. Meglepő volt, hogy Virág milyen nyíltan beszél a legkényesebb témákról is, ami aztán némileg rám is átragadt, és a nagy felszabadultságban sikerült is Wikot megbántanom. Hiába, egy otromba alak vagyok. Kaptunk közben mindenféle finomságokat, és még a százfelé szakadni kívánó Gus is odaült közénk egy rövid időre.

 

 

Sajnos iszonyú gyorsan elrepült az idő, nekem pedig folyamatosan időbeli engedményeket kellett tennem magamnak az indulás tekintetében. Végül egy újabb Hubertus elfogyasztása után kénytelen-kelletlen távoznom kellett. Kyan nézett is cefetül, én meg azt néztem, hogy vajon miért néz olyan csúnyán rám. Pedig nagyon szerettem volna vele beszélgetni, már csak azért is, mert az ő blogjának (éjszakába nyúló) elolvasása után láttam neki magam is blogot írni. Különben is példakép.

A szülinapi buli már közel nem volt ilyen izgalmas, és messze nem éreztem magam olyan jól, mint a bloggerekkel (és bloggerinákkal). Eleve mindenki be volt már baszva mire odaértem, ráadásul kialakult asztaltársaságokban beszélgettek a számomra legunalmasabb témákról. Vagy éppen pókereztek, csocsóztak vagy szimplán csak azon vetélkedtek, ki ivott többet, vagy hogy ki van jobban bebaszva. Az éjszaka folyamán igyekeztem elfogadható beszélgetőpartnert találni, és közben végig azon tűnődtem, mennyivel jobb lenne, ha nem kellett volna eljönnöm. Megittam még két Zombit, majd egy negyedik Hubertust, és végül egy érdekes politikai témájú beszélgetést követően elindultam haza.

Hajnal háromkor értem haza, és fél tizenegyig aludtam. Bár nem éreztem magam berúgva, mégis olyan alkoholgőz volt a szobámban, hogy alig bírtam kiűzni (közben lefagyasztottam a hátam), és most is kissé másnaposnak érzem magam.

Legközelebb remélem nem kell engedményeket tennem, és végig maradni tudok (és minél több embert megismerhetek). Ráadásul a bloggerek nyilvánvalóan átlagon fölüli szellemi tőkével és/vagy érzelmi töltéssel rendelkeznek, ami nálam eleve biztosíték arra, hogy jól érezzem magam a társaságukban.