MNYP bejegyzései

Bomba üzlet

2010. nov. 23.2010. nov. 23. 17:15 - írta: 979
Kategóriák: gondolatok
Címkék: analógia, cég, MNYP, üzlet

A napokban nagyon sokat agyalok a cégen. Egyrészt elég szar a helyzet, másrészt ennek ellenére nagyon optimistán tekintek a jövő évre, de a lényeg az, hogy tervezgetek. Egyelőre csak fejben, aztán majd papíron is. Mennyi bevétel várható, azt hogyan osszam fel a különféle költségekre, mit kezdjek majd a terven felüli pénzekkel, mármint milyen arányban osszam szét a dologi kiadások és a fizetések között, mennyi tartalékot képezzek belőle, stb. És aztán ahogy így agyalok ezeken, eszembe jutott egy zseniális üzleti ötlet, csak kár, hogy én sosem fogom tudni kivitelezni. De az elvet azért leírom:

Képzeld el, hogy te is meg én is egy-egy cég vagyunk. Neked van több százezer vagy millió ügyfeled, nekem meg valamicske kis indulótőkém. Miután leszerződtünk, egy részét ezeknek az ügyfeleknek átadod nekem, pontosabban csak a bevételt adod át, de a szolgáltatást te nyújtod továbbra is számukra, a saját pénzedből. Ha nem telik rá, akkor majd emeled a díjakat a többi ügyfél számára, na bumm. Akik ezután kötnének veled szerződést, azok innentől mind nekem fizetnek, és bár a szolgáltatást továbbra is te nyújtod mindenkinek, én megígérem, hogy 40 év múlva beszállok és segítek. Akkor majd a terhek 1/4-ed részét átvállalom tőled, de addig az összes szolgáltatási díj 24%-át zsebre is teszem, és — részben a magam javára — évtizedekig forgatom. Na, mit szólsz?

Ja, még pár dolog. Ha az ügyfél időközben becsődöl, és nem tud fizetni, én akkor is csak évtizedek múlva vállalom át a szolgáltatás terheinek negyedét, viszont az extra szolgáltatást addig is te nyújtod. Ha egy ügyfelet felszámolnak, az általam tőle beszedett pénzt visszafizetem valakinek, de ha a szolgáltatást egy percig is nyújtani kezdem neki, és csak utána számolják fel, senki semmit nem kap tőlem, enyém marad a befizetése. Ha a felszámolt ügyfél tartozik valakinek, engem az nem érdekel, az ilyenkor esedékes extra szolgáltatást akkor is te nyújtod neki és te is finanszírozod meg a költségeket. Végül egy apróság: ha a begyűjtött pénzeket elvesztem, ellopják tőlem, esetleg én megyek tönkre idő közben, mindent te fizetsz.

A hülyének is megéri. Na csapj bele!