MTV bejegyzései

Tegnap el is felejtettem megemlíteni, hogy munka után és vasalás előtt még itthon a céges honlapunkat is szerkesztgettem, de ezt csak azért közlöm, hogy sajnáltassam magam. Na jó nem, csak a teljesség kedvéért.

Vasalás közben viszont a Ricsivel megnéztünk egy közelmúltbeli művészfilmet, az Éhség (Hunger) címűt, ami 1981. Észak-Írországában játszódik, és lényegében Bobby Sands életének egy epizódjáról szól. A miniszterelnök Margaret Thatcher, az írek lázadnak és gyilkolgatnak, őket meg az angol rendőrség gyilkolgatja, de legalábbis szépen összeszedegeti őket. A börtönben aztán minden eszközzel megpróbálják őket megtörni , kevés sikerrel, sőt, az írek végül (kvázi) győzelmet is aratnak. Ehhez elsősorban Sands (és társai) önfeláldozó éhségsztrájkja kellett, ami — lévén még véletlenül és vitathatatlanul sem falatoztak közben sonkás szendvicset — többük halálához vezetett. A film sokszor nagyon lassú, máskor túlságosan is gyors, és a brutális és naturalisztikus jelenetek miatt gyengébb idegzetűeknek nem is ajánlott. Ami kimondottan megragadott benne, az egy 22 perces, vágatlan jelenet, merthogy az ilyeneket én mindig észreveszem és értékelem. Itt az előzetes:

A filmnézés miatt persze megint jóval éjfél után sikerült elaludnom, így még nehezebben keltem fel, mint tegnap. A hajtás sem volt kevesebb: reggel a másik cégnél dolgozás (érdekes, meg sem kaptam a várt lebaszást, pedig a cégvezető az a fajta, aki egy ilyen lehetőséget nem szokott kihagyni), kettőkor át hozzánk, aztán még számlázás, még e-mailek, még kétségbe esett problémamegoldás, vég nélkül. Este 7-ig dolgoztam, utána vásárlás (út közben adótörvények olvasása), vacsora fabrikálás, most meg blogolás. Ja, és átültettem a két virágom egyikét, amelyik már haldokolt, és a 6 leveléből 4 elszáradt. Már hetek óta halogatom (akkor még 3 élő levele volt), így már nem is nagyon reménykedem benne, hogy magához tér és végül életben marad.

Este meg jót mosolyogtam azon, ahogy szépszavú Szanyi Tibor kiosztja a HírTV riporterét, merthogy ők, ellentétben a többi adóval mindig mindenhol ott vannak, ahol a szélsőjobb feltűnik, ergo tutira összejátszanak egymással. Ebben a kijelentésben annyi szépség van, hogy csak na, de külön jó, hogy ezt az a Szanyi mondja, aki egymaga többet ül a HírTV stúdiójában, mint a párttársai együttvéve (beleértve az ex-párttársait is). Mellesleg ezúttal valahogy ő is éppen ott volt, ahogy a HírTV stábján kívül még sok másik is, leszámítva persze az MTV stábját...

Ha már éhség, csak 2-kor ettem ma először, mégpedig disznópörköltet rizzsel (és még pénzt is adtam érte — ez sem mindennapi nálam), este meg mandarint, narancsot és 'Tigris' kenyérből, konzerv sertésmájkrémből és trappista sajtból készült tutifinom melegszendvicset.

Holnap meg koránkeléssel egybekötött továbbképzés, 300 varjú között.

Megannyi túlóra után, de a hétvégi családi születésnapozás, társasjátékozás, takarítás, vendégvárás és pünkösdi munka előtt szenteljünk egy rövid bejegyzést a zenének. Csak hogy legyen bejegyzés, ne maradjunk 979-telenül.

Amikor még egy helyes kis srác voltam (hol van az már...), hétfőnként nem volt adás a magyar tévékben. A lakótelep tízemeleteseinek lakói azonban összedobtak egy parabola-antennára, amit felnyomattak az egyik épület tetejére, a jelet meg háromfelé osztották, és máris kinyílt a világra a nem támogatott, de már nem is tiltott módon felszerelt ablakunk. Azt hiszem, ebben az időszakban tanultam a legtöbbet idegen nyelvül, mivel a rajzfilmeket németül néztem, a zenei adókat meg angolul. Ilyen zenei adó volt például a kábé ekkoriban indult Music Television, meg az akkor még klipeket nyomató Super Channel (ami manapság NBC néven fut, és a hírek jönnek belőle). Ültem a nagyszobában, rakosgattam a 100x is kirakott Európa térképe nevű puzzle-met vagy társasjátékot szerkesztettem magamnak kartonból (lévén egy Gazdálkodj okosan!-t leszámítva nemigen volt gyári társasom), és hallgattam a zenéket. Amiket abban az időben megkedveltem, megszerettem, azokat a mai napig szívesen hallgatom, igazából megunni sem tudom őket, de valahol ez mindenkivel így van. Nagyanyám halálig a lánykorában keletkezett dalokért rajongott, azokért, amikre még lány korában táncolt a hajdani udvarlóival, és az újdonságok iránt csak kevésbé maradt nyitott.

Jöjjön most három olyan dal, amit szerintem mindenki ismer, viszont mai napig nagyon tutik (szerintem), és tetszetős klipjük is van. Nem véletlen, hogy ezt a hármat választottam, de mindjárt elmondom, melyiket miért.

Az Eurythmics mindig is nagy kedvencem volt, és nem csak ez a szám. Igazából vagy két tucat dalukat imádom, kivéve talán a Sweet Dreams-t, mert azt unalomig játszották már a rádiók. Amikor kicsi voltam, nekem nagyon bejött ez a kicsit szürreális, középkori feeling, tapadtam a képernyőre, akárcsak Peter Gabriel Sledgehammer-énél vagy Michael Jackson Leave me alone-jánál. Utóbbit még lerajzolni is megpróbáltam, már amennyire egy videoklipet le lehet rajzolni... Mellesleg Annie Lennoxról sokáig az járta, hogy leszbikus, hiszen a rendkívül rövid haj és a férfi ruhákban való fellépés a védjegye volt, ebből pedig más nem is következhet. A hangja számomra gyönyörű, bár lehet, hogy nem is ezért szeret(t)em, hanem mert már akkor is bennem bujkált valahol a meleg kisördög, és emiatt tudatalatti vonzást éreztem a cross-dressing iránt. Gyorsan leszögezném, hogy egyébként eszem ágában sincs női ruhát magamra venni, kivéve, ha poénról van szó. Ez inkább taszít, mint vonz.

A következő darabunk konkrétan buzizene. Nem azért, mert Jimmy Sommerville úgy nyávog, mintha a pöcsén tipornának, hanem mert ő maga is az, a dalszöveg is erre utal, és a klipben is van erre utalás. Vajon ki találja meg a klipben azt a jelenetet, amikor az uszodában a vízből kimászó fiatalembert főhősünk jó alaposan megstíröli? Pedig Isten bizony 8-10 évesen még eszem ágában sem volt emiatt szeretni egy dalt, de hát valahogy ez is nagyon bejövős volt. Kimondottan ajánlom azoknak, akik már nagyon vágynak a hatalmas, izgalmas, forgalmas és buzikkal teli fővárosba.

A harmadik pedig egy igazi őskedvenc, egy igazi melegdal (bár annak csak hosszított változatát találtam meg beilleszthetőként). Először is a Pet Shop Boys tagjairól jól tudjuk, hogy a fiúkat szeretik, másrészt aki már járt meleg szórakozóhelyen, annak nyilvánvaló, hogy a "Domino Dancing" mennyire az ilyen helyek velejárója. Erről külön tanulmányt lehetne írni, belefoglalva azt is, hogy nem különben a hetero-helyeké, de előbbiekre mégis egy kicsit talán jobban jellemző. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy ennek a mondatnak van így értelme, de most így marad. És van egy harmadik ok is, mégpedig az, hogy a klipben szereplő két srác baromi helyes, és nagyon jó alakjuk is van, ami óhatatlanul vonzza az ember szemét, nem beszélve arról, hogy a végén — lányok ide vagy oda — azért csak egymással birkóznak a tenger habjai közt... Hogy a zene önmagában is megtetszett volna anno, vagy tényleg bujkált már bennem a meleg én, azt nem tudhatom...

...de azt feltétlenül, hogy több klipet nem citálok ide, mert nem akarok visszaélni senki türelmével.