Magnifique bejegyzései

Egy kissé álmos vagyok mostanság (úgy egy hete), ezért nincs is sok energiám bejegyzéseket fabrikálni, pedig lenne miről, és egyébként a lelkesedésem sem csökken. Most is igazán csak azért fogtam neki, mert az mégsem járja, hogy ennyi napot kihagyjak, és magára hagyjam a blogtali után fellelkesült olvasóimat. Pedig cefetül álmos vagyok, olyannyira, hogy például a munkához semmi indíttatásom nincs, ami nem volna meglepő (kinek van?), ha nem jönne rám néha (mint például tegnap), hogy "de bemennék most egy kicsit könyvelni". Néha megzizzenek.

Az álmosságom fő oka, hogy keveset alszom. Meglepő összefüggés... Azért alszom keveset, mert akármilyen álmos is vagyok, estére felélénkülök, vagy az egész napos teaviritykölés vagy az esetleges testépítő szalonnázás után. Amikor elmegyek fürödni, ott helyben el akarok aludni, bár ez valószínűleg a mostani kádas olvasmányaim (adózással kapcsolatos folyóiratok) és a fürdőszobában uralkodó fényviszonyok együttes hatása, főleg ha még a ruhaszárítóról a nyakamba lógó ágyneműk is leárnyékolják a 60 Wattos, búra alól erőlködő izzó fényét. Ez az álmosság azonban elmúlik, mihelyst kikászálódtam a vízből, és eltökéltem, hogy hamarost aludni fogok. Ilyenkor még beülök a gép elé, megnézek ezt-azt, és máris azon kapom magam, hogy negyed 12, én pedig még mindig kukorékolok. Reggel aztán rögtön agyvérzéssel ébredek, amint meghallom Desiré ébresztő célzatú nyihogását, mert ilyenkor általában volna még időm aludni, csak már nem tudok, mert a macskám nem hagy. Péntekig ez a mindennapos 'némileg kevesebb mint nyolc óra pihenés' és ezen jelenség mellékhatása annyira felhalmozódik, hogy amikor kikelek az ágyból, szinte az ájulás kerülget. Ilyenkor jobb, ha menekül, ki merre lát. Múlt hét pénteken például egész nap konkrétan úgy éreztem magam, mint aki másnapos, holott előző este csak egy pohár bort ittam. Talán nem kellett volna este 9-kor meginnom egy kávét is (mivel egyébként sosem kávézom), és akkor nem szenvedtem volna annyira egész nap. Így dolgozni önmagában is kimerítő, az esti edzéstől pedig konkrétan féltem. Baj nem volt, de legalább egy kicsit felélénkültem (még ha annyira nem is tudtam, mint amennyire reméltem), merthogy este nekem még buliznom kellett menni.

És akkor most értünk el a címhez... (a munkaidő vége előtt tutira nem érek a végére, szóval befejezetlenül itt hagyom, aztán majd később folytatom).

Erre a hétvégére egy volt és egy jelenlegi kolléganőmmel azt terveztük, hogy felmegyünk Galyatetőre és ott is alszunk. Pontosabban ők kitalálták, és amikor az egyiküket (a voltot) gyanútlanul felhívtam, rögtön az én nyakamba szakadt a megszervezés terhe. Igazából már előre sajnáltam, hogy ki kell miatta hagynom a blogtalálkozót, meg az utána megrendezendő születésnapi bulit, ráadásul a péntekre előjegyzett Alterego-látogatással is problémák lettek volna. Miután a szállásadót felébresztettem a hívásommal, majd össze-vissza variáltam a paramétereinkkel — kivételesen szerencsére — segget csináltam a számból is, amikor újra felhívtam, hogy nem megyünk (nem miattam), de megnyugtattam, hogy a következő hétvégén rögtön két éjszakára is, így nem kellett lelki fájdalmat éreznie a veszteség miatt. Felszabadult tehát a hétvégém, rögtön mehettem bulizni ide is, oda is. A beadandó-dömping és a vizsgaidőszak kezdete előtt legalább utoljára elengedhettem magam.

Péntek este tehát Alterego. Munka után edzés, utána hazamenés, utána elvileg-átmenés a Rolandékhoz alapozás céljából, utána rikoltozva elmetrózás a tett színhelyére. Na, ez utóbbi kettőt inkább kihagytam, mert egyrészt mire én haza érek, átöltözök és Újpestről elverekszem magam az Örsön túlra, addigra indulhatunk is vissza (tehát feleslegesen utazgatok), másrészt ezúttal nem volt kedvem elviselni a többiek leendő botrányos viselkedését, harmadrészt a macsek így is szinte egész éjjel egyedül volt, és nem akartam szegényt olyan sokáig magára hagyni (egész nap után egész éjjelre is), negyedrészt pedig abban bíztam, hogy lophatok egy órányi alvásidőt.

Alvás nem volt, eszembe jutott viszont, hogy anyámat fel kell hívnom, mert aznap volt az 50. születésnapja. Ezt meg is tettem, és ő megint úgy beszélt velem, mintha egy idegen hívta volna. Amilyen közvetlen személyesen, olyan távolságtartó telefonon, és ilyenkor mindig zavarban vagyok. Hiába, nem szoktuk meg az egymással való telefonos kommunikációt, mivel egy évben jó, ha kétszer beszélünk így. De nem is ez volt a lényeg hanem, hogy kérdezte, mi van a sulival, én pedig miután elmeséltem neki, megemlítettem, hogy a viszontagságok ellenére felmerült bennem a gondolat, hogy ha végeztem, talán elmegyek a Corvinusra is, közgazdasági irányba. Erre azt mondta, hogy egyrészt minek, másrészt inkább a családalapítással kellene foglalkoznom, max. majd gyerek mellett tanulok még tovább. Ez egy teljesen hétköznapi szövegösszefüggés, nekem mégis rosszul esett, és olyan lelkifulladás tört rám, ami még órákkal később is befolyásolta a hangulatomat. Szarszemétnek éreztem magam, amiért hazugságban tartom az egész családomat, és amiért nem is látom esélyét annak, hogy egyszer eléjük álljak, és elmondjam nekik, hogy buzi vagyok. Főleg mert igazából nem is vagyok az, tehát a gyermekkészítésnek és a hagyományos értelemben vett boldog családi életnek elvileg nincsenek számomra akadályai.

Részben már egyébként is — vélelmezetten — szarszemét voltam, mivel nem voltam hajlandó a város másik felébe áttömegközlekedni és együtt duhajkodni az Alteregoba készülő baráti körömmel. Inkább elfoglaltam magam a lelkiismeretem pátyolgatásával, politikai műsorok hallgatásával és különösebb szellemi erőfeszítés nélkül is szórakoztató számítógépes játékokkal, pl. ezzel. Na, este 11 után útnak indultam, szervezetemben egy-két otthon, egymagamban, spórolási célzattal elfogyasztott felessel. Egészen addig arra vártam, hogy a Rolandék jelezzék, ők mikor indulnak, hogy kb. egyszerre érjünk oda, és egyikünknek se kelljen a másik nélkül a buzibárban lézengenie. Ő persze társasággal ment, de nekem szar lett volna egyedül a hirtelen elém toppanó, csábosan és meredten a szemembe néző alakok között, akik csak arra várnak, hogy megdöngethessenek (avagy vica versa). Állítólag engem sokan megbámulnak, de miután én foglalt vagyok, általában mindenki más látja, mennyire néz valaki, csak én nem. Na jó, hát persze volt olyan, hogy miközben egymást ölelve a műsort néztük, odalépett hozzám valaki, és megkérdezte tőlem, hogy gyakran járok-e oda, mintha nem éppen egy másik fiút karoltam volna át hátulról. És akkor nem ez volt a legdurvább próbálkozás.

Az este legérdekesebb momentumának ígérkezett, hogy egy hetero srác is volt velünk, aki még sosem volt ilyen helyen, ráadásul két héttel korábban még egyetlen meleget sem ismert. Aztán összejött az egyik lány barátunkkal, aki egy fedél alatt lakik a párommal meg egy másik meleggel, és állítása szerint pozitívan csalódott, mert a melegek milyen jó fejek, meg satöbbi. Most pedig jött az együtt bulizás, ami abból állt, hogy a többség a picsáját rázta a zenére, mi ketten pedig megpróbáltunk kommunikálni valahogy, magyarul jól rám sózták a 'kakukktojást'. Igaz, nem vagyok az a táncolós típus, de azért nem is a hangorkánban szeretek beszélgetni (ordítgatni), hanem könnyed háttérzene mellett, ráadásul kicsit gondban voltam a témaválasztást illetően is. Mindegy, meghívott egy piára, én visszahívtam, a párom is leguríttatott velem két Becherovkát, de mivel erőteljesen koncentráltam, hogy ne rúgjak be, ezért bajom sem esett. A társaság java már olyan éjjel egykor lelépett, de szerencsére mi sem maradtunk sokáig. Ha nem iszom eleget, hogy táncra is kapható legyek, akkor nemigen van ott mit csinálnom, elvégre nem vagyok egyedülálló, ezért aztán hamar elálmosodom, főleg egy ilyen hét után. Bár a Rolandom nem nézett ki olyan szépen, mint én, hazafelé semmi baj nem volt vele, maximum az, hogy mindent 4x-5x mondott el, mindig egy kicsit variálva a(z általában egy mondatos) sztorin.

4-re értünk haza, de én már 10-kor fent voltam. Hiába a fáradtság, nem tudtam aludni, sőt, még a tenni vágyás is buzgott bennem. Mivel azonban az irdatlan fejfájással küszködő páromat nem akartam felébreszteni, maradt a csendben végezhető teendők elvégzése, persze azok is csak csínján, mivel hiába buzog bennem a tettvágy, ha a fáradtság meg az ellenkező irányba hat. Magyarul percenként tört rám a lelkesedés és két percenként a kedvtelenség. Így telt el az egész nap. Egy kicsit aludtam is, de olyan du. 4 órakor mindenképpen készülni akartam, mert egyrészt az esti partyra venni akartam az ünnepeltnek ezt-azt, másrészt Gus-t is meg akartam lepni valamivel (amit nem mondok el, mi lett volna, mert talán még sor kerül a pótlására).

ITT JÖN AZ ÉRDEKES-IZGALMAS LÉNYEG:

Valamivel 6 után értem a Tandemba, ahol — nagy meglepetésemre — alig páran ücsörögtek a bloggerek közül. Ricsi, Spring, Gus és Zslatko régi ismerős volt számomra, de Confessorral korábban még nem találkoztam, és eleinte szinte egyáltalán nem is kommunikáltunk. Sőt, annak ellenére, hogy ő biztosan bemutatkozott, nem értettem, mit mondott, ezért csak akkor tudtam meg, ki is valójában, amikor az újabb bloggerek érkeztekor valaki hangosan mutatta be őket egymásnak. Érdekes, hogy ilyenkor egy csapásra milyen kis megszeppent szerencsétlenke leszek... A beszélgetés ekkor még egy kissé mintha erőltetett lett volna, (de hát ezt már megszoktuk), ezért azon gondolkodtam, hogy belecsapjak-e az általam érdekesnek ítélt (de vélelmezhetően senkit nem érdeklő) sztorijaimba, avagy várjak még velük. Vártam, és inkább legurítottam egy vodkát, majd kisvártatva még egyet. Közben befutott Magnifique (akire én nagyon kíváncsi voltam), és máris oldottabb lett a hangulat, főleg, miután újabb bloggerek is betoppantak. Megjött Zoli, Gaybearsék, Kaptárlakó, páran a lányok közül és egy fiú-lány pár is, akik állítólag 'csak' lelkes olvasók, de ezt nekem a többiek mondták, tehát végül is a mai napig nem tudom, kik voltak. Bocsi. A beszélgetéssel máris nem volt probléma, kis csoportokra tagolódtunk, és úgy traccsoltunk. Én Ricsinek, Springnek és Zolinak jutottam, szóval ha valaki negatív irányú változást észlel a lelki- és/vagy szellemi állapotukban, akkor engem kell szidni. Szegény Springet például megint 'kiborítottam' valami — szóban taglalt — gusztustalansággal, ami lassan rendszeressé válik. Nagyon jól éreztem magam, mivel egyrészt sokkal szívesebben töltöm az időmet egy asztal körül beszélgetve, iszogatva, mint egy zajos diszkóban, másrészt sokkal szívesebben vagyok olyanok között, akik előtt önmagam lehetek, és akikkel a puszta létünk miatt is közösek a témáink (magyarul szintén melegek), tehát egy ilyen blogtalálkozó a legtutibb időtöltés a számomra. Eleinte még rendszeresen figyelmeztettem magam gondolatban, hogy nekem bizony jelenésem van a szülinapi rendezvényen (ahol a hetero barátaim vélhetőleg ronggyá itták magukat, majd összehányták Budapest aszfaltrétegeinek nagy hányadát), de egy pont után eldöntöttem, hogy mivel ott egyébként is csak megleptésként toppantam volna be, az eredeti tervhez tartva magamat csak hétfőn pótlom a köszöntést, és inkább maradok. Ilyen társaságban?

Gusék közben eltávoztak, Magnifique is eltűnt (annyira beszélgettem, hogy észre sem vettem), majd Springnek és Zolinak is mennie kellett, és a többiek is szép lassan elszivárogtak. Végül csak Ricsi, Confessor, egy a pincében éppen akkor megrendezett Sajnos Batár koncertet végigtomboló(?) lány (akinek nem emlékszem a nevére, bocsi2) és én maradtunk, de a lelkesedésünk cseppet sem csökkent. Az élet nagy kérdéseit és Ricsi szerelmi életét ha nem is alaposan, de sokáig tartóan kitárgyaltuk, meg mondtunk mindenféle bölcseket. Tök jó volt. Annyira beszéltünk, hogy közben a záróra is utolért minket, szóval be kellett fejeznünk. Ahhoz képest, hogy volt egy időszak, amikor nagyon elálmosodtam a vodkák és a visszanyelt gyomorsav ízű (állítólag meggy-)pálinka után, mostanra teljesen felébredtem. Elvileg még hátra volt az éjszakai buszozás, hiszen minden kp-mat elköltöttem a délután megvásárolt ajándékra, az este elfogyasztott italokra meg dohányárura, de Confessor nagyon gálánsan felajánlotta, hogy az általa rendelendő taxival engem is hazavitet, és az sem jelentett számára problémát, hogy kb. 70 Ft készpénzem maradt (jövök neki eggyel).

A vasárnapot ugyanúgy végigkómáztam, mint a szombatot, de ezúttal a tenni akarás is elmaradt. Alig aludtam valamennyit, és ezen a délután egy órás hunyás sem segített sokat. Takarítottam kicsit, majd DVD-ztünk a párommal.

Na, a születésnapozás hétfőre maradt, mivel az ünnepeltnek ténylegesen ekkor volt az évfordulója. Edzés után iszkoltam a Tandem melletti utcába, oda voltam ugyanis hivatalos, egy olcsó kocsmába. A barátaim (vagy ma már csak inkább a haverjaim) meglepetten fogadtak, aztán ment némi traccsolás, míg végül 2 óra múlva távoztam is. Mentem is meg nem is, ittam is, meg nem is, szóval még csak kapatos sem voltam. Majdnem 11 óra volt, mire hazaértem, ezért is nem fejeztem be tegnap ezt a beszámolót (pedig szerettem volna). Hétfő este történt még egy érdekes dolog, de ezt most nem mesélem el, mert már így is iszonyú hosszú lett.

Visszatérek még rá.